GYŐZ/ÖTT AZ EGYETLEN – ne hagyj minket kísértésbe esni…

Nem volt kétséges, ha elindul, győzni fog!
Ha valaki tudta ezt jól, az egyedül Ő volt, mert Vele, Általa és kizárólag Miatta működik úgy ez a társulat, ahogy…
Igen, ez az Ő társulata – senki nem gondolhatta ezt másként!

Az Ő megjelenése, szervező képessége, színházcsináló fizimiskája kellett ahhoz, hogy ebben a színházmentes városkában kőszínháza lehessen végre egy társulatnak.
A vajúdás, a megszületés, az apróság felmutatása és magasba emelése mind-mind egyedül az Ő érdeme. Kár volna kertelni, mellébeszélni a Weöres Sándor Színház egyértelműen Jordán Tamás színháza.

Ahogy éveken át az Övé volt Kaposvár, a Merlin, meg jó ideig a Nemzeti Színház is. Mindenhol bizonyította alkalmasságát, senki mással össze nem hasonlítható Emberi nagyságát.

Azután – mint ismeretes – a szombathelyi közgyűlés 2016. december 15-én írt ki pályázatot a Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörének betöltésére. A február 8-i határidőig Dér András és Jordán Tamás, a teátrum jelenlegi igazgatója nyújtott be pályázatot.

Amit Dér András a mai napon visszavont. Ahogy indokolta: „mióta kiszivárgott a pályázata, a kialakult botrányos körülmények nem teszik lehetővé, hogy a pályázatban megfogalmazott szakmai és művészi célokat teljesíteni tudja”.

Most akkor eldőlt a versengés.
Jordán Tamás nyert.
Csak mi veszíthettük el az Ő győzelmébe vetett hitünket.
Meg egy kicsit közelebb kerültünk a felismeréshez, Szombathely jövőjével kapcsolatban. Szükségtelen mindenféle izgalom, várakozás, meg efféle egyéb nekibuzdulás…
Itt az a jó, ha minden úgy van és marad, ahogy volt és lett.

Semmi nem történhetett volna rosszabbul, mint, hogy a versengésben az egyetlen közül kell majd a „zsűrinek” színi direktort választani! Hogy úgy mondjuk, méltatlan Jordán Tamáshoz a kialakult helyzet!

Nem lesz, nem lehet megmérettetés…

De… a világ már csak ilyen! A beidegződéseink miatt rosszul mondott imádságot sem javítgatjuk – ugye?! Szégyellje magát az Isten!
Ahogy Jordán Tamás sem lesz holnaptól sem több, sem kevesebb!
Mert valami elvétetett!

Jordán Tamás többet – győzelmet – érdemelt volna tőlünk, Szombathely színházszerető lakóitól!
Szeretettel gratulálunk, Tamás!

AZ ESÉLYTELENEK NYUGALMA – alakíts pártot a ráérős idődben!

A 2010 óta véget érni nem akaró kampányidőszak lassan az újabb választás csinnadrattáiba torkollik. Néha ugyan mozgolódásnak tűnhet, amikor egy-egy önjelölt csapat zászlóbontással riogat, egyre világosabb, hogy a nagy magyar teszetoszaság embere nem indul, és nem is érkezik sehova!

A legjobb magyar szó minderre, hogy „elvan”!

Prímán ért mindenhez, tud hallgatni és bólogatni, de ami a legfontosabb – nagyszerűen tagad! Kritikai megjegyzések, dac, harag és utálat, meg persze rágalmak sora zeng szinte minden irányból. Már tökéletesen tudható, mi nem jó, mit nem szabad, mit kell másképp tenni, csak éppen a receptek hibáznak!

Az Arkagyin Rajkin által oly sokszor végigmulatott mondat kísért: „Válámi ván, de nem áz igázi!”

Már csak a tényleg leghülyébbek bizakodnak, már csak az örök naivságra ítéltetettek vágynak egy mindent felforgatni és elsöpörni kész figurára, vagy, ahogy újabban ismét nevén neveznék a fickót, a kihívóra! Mert szerintük csak ennyi, egy fejcsere kell, és a mi kis porfészkünk megszabadul a nyomortól!

Ahogy az emberi magatartás-változásokkal foglalkozók készségesen megállapították, nem tudunk örülni, szinte már semminek! Megéljük, ha sorsunk jobbra fordul, belefásulunk a rothadásba, s már a valaha rengeteg reménnyel kecsegtető „bünti” sem hoz teltházat. A mindennapi szürkeség után várható változtatásoknak nincs kényszere, ha pedig valaki, vagy valakik lázadoznak, úgy tömegek süppednek a foteljaikba – szurkolnak egy keveset, aztán jöhet a szundi! Van végre, aki majd elkergeti a gaz királyt!… Mérhetetlenül lusták és ezzel együtt ostobán esélytelenek lettünk.

Megérdemeljük a kivéreztetést.


Amikor tegnap este, a Momentum figurái, élükön Orbán legújabb reinkarnációjával bejelentették a nagy népakarat végtermékét, a 266 151 aláírást, már nem volt erőm csodálkozni sem. Örömmel büszkélkedni azon, hogy hihetetlen mozgósítással és erőfeszítéssel ki lehetett könyörögni minden rábeszélhetőből egy aláírást, meg néhány adatot – na, ennyi volt a mutatvány! Tessék már örvendezni!

Orbán nem akart olimpiát.

Sem tegnap, sem tegnapelőtt.

Ahogy a labdarúgás is csak a szabadidejének eltöltésére választható programok egyike. Lehet közben szotyolát köpködni. Nem kell aggódva osztogatni, s talán még a történelemkönyvek írói között is akad majd egy másik napraforgó-mag kedvelő! Ennyi az egész! Sikerült okozni egy kevéske hasmenést. De ez is csak tünet. A népharaghoz semmi, de semmi köze! Fekete-Győr András pártelnök úr már jó előre a nagy nemzeti megbékélésről mesélt, az összeborulás és bűnök alóli feloldozás szószólója.

Lehet, nem is hallott Antall József kiváló mondatáról:
„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

FELELŐTLENEK BAKANCSLISTÁJA – fillérekről, amiket nem tesznek félre a nyugdíjas évekre

A magunkfajta önsorsrontók mindent elherdálnak…
Olvasok ugyan néha olyan agyafúrt szövegeket, melyek szerint – „egy felelős ember bakancslistája nem nélkülözheti a nyugdíjas évekről való gondoskodást” – csak éppen nem tudok mit kezdeni e príma kis mondatokkal!

Pedig látszólag frankó, hogy eldönthetem, mikor nem vacsorázok – most, vagy húsz év múlva? Igen, éppen csak ennyi a kérdés – állítólag! Az a baj velem, hogy nem értek a megtakarításhoz, nem jól spájzolok, nem vagyok képes félretenni! Pontosabban – nincs mit és nincs miből! Mert akik megfogalmazzák ezeket a szuper életvitel tanácsokat, a felelős ember bakancslistájáról, ott a főváros felhőkarcolóinak valamely tágas irodájában, valahogy nem képesek megérteni az én sajátos matematikám lényegét! Pedig a semmit bármivel szorozzuk, az semmi marad! Hja, ez persze csak az én vidéki sirámom. Naná, hogy ez ott, fent, l….t sem jelent!

A felelőtlenek bakancslistájáról eltűntek a nyugdíjas évek. Már nem álmodozunk utazásokról, kéthetes nyári elvonulásokról, s egyre kevésbé zavar, amint a nagy háború néhai náci hadseregének megvénült katonái leparkolnak nagyapáink grófjainak kastélyai előtt.
Jönnek bizony Hansiék, jön Gerda, meg a férje, hogy a szállodáinkban, számukra bagóért elérhető wellness kezeléseken bóduljanak.
S mert nyilván, így van ez rendjén, elmerenghetnek, látva lepukkant hordáinkat – íme, az ország, ahol fillérekbe kerül a munkaerő…

Mi, a kormányunk által folyton megvédelmezettek bevackolhatjuk magunkat fűtetlen otthonainkba, s nassolgathatjuk a budget-gyönyör rágcsálni valóit. Addig is, míg megöregszünk, s akkor is, ha már csak visszafelé számláljuk a napokat.

De minden ócska szövegnél – mely az alkonyatot fényezné, mindhiába – szebben szólnak hozzánk a nagy bevégzés egyre szaporodó tündérei, a magán temetkezési szolgáltatók, meg a legeslegújabb kor hivatásos sirató asszonyai, akik „támaszt” nyújtanak a hátrahagyottaknak. Gyönyörködhetünk ízléses honlapjaikban, hogy szinte valahányan, önként és dalolva szédülünk a sírgödrökbe! Persze, ez is csak a felelősen gondolkodni készek privilégiuma! Az önsorsrontók, a felelőtlenek, jobb, ha nem is gondolnak holmi temetésre, méltó elbúcsúzásra! Naná, hogy nekik találták ki a szociális temetést, mely képes feltenni az ”i”-re a pontot!

A szomorúfűzről elkeresztelt funerátor szolgálat igen magvas mondatokkal borzasztja el a könnyelmű szegényeket – akik valahogy mégis ezt a „csináld magad” elkaparást választanák:

„Ön és családtagjai felkészültek arra, hogy adott esetben szeretett halottjuk koporsóját akár több száz méteren keresztül vigyék a kezükben? Fogják ezt bírni, vagy esetleg útközben le-le teszik majd a földre a koporsót?”

„Nagyon egyértelműen fogalmaz a törvényalkotó, miszerint, ha valaki nem tudja saját maga felöltöztetni a nem egészségügyi intézményben (pl: lakáson, szociális vagy öreg otthonban, hospice intézetben, elfekvőben) elhalálozott hozzátartozóját, vagy nem ássa ki és hantolja vissza a sírhelyet vagy nem helyezi a sírba az elhunytat, vagy nem szállítja kézben a koporsót vagy urnát a temetőn belül a ravatalozótól a sírig, úgy megszegi a személyes közreműködés szabályait. Ha bármelyik a felsorolásban szereplő momentum elvégzését megtagadja, kihagyja, vagy nem végzi el a hozzátartozó, akkor nem jogosult a szociális temetés igénybevételére és a temetés során felmerült összes költséget meg kell fizetnie annak az önkormányzatnak, ahol a szociális temetést igényelte! Felkészült Ön anyagilag arra, hogy akár több százezer forintot visszafizessen, ha valamely okból eltér a szociális temetés előírásaitól? Jól átgondolta Ön, hogy mivel is néz szembe?”

Ugye, milyen szívbemarkoló sorok ezek, kedves, felelőtlen olvasók?!

Lám-lám, míg ropogtatjuk az asztalnál a vacsorául szolgáló leértékelt, enyhén száraz kenyérkét, s majszolunk hozzá egy kevés árcsökkentett parizert, nem ártana elgondolkoznunk! Még mindig nem késő! Ha egy ötven éves ember lemond az efféle élvezetekről, akár képes lehetne havi nyolcvan ezret is eldugdosni idős napjaira – nemdebár?! Már, ha ugyan keres összesen havi nyolcvanezret! Fűteni, ruházkodni, közlekedni és szórakozni úgyis csak amolyan úri mulatság!

Ha mégis eljő a kaszás, és hiába alkudozunk, elrendezi szeretteink sorsát, a felelősen gondolkodók igénybe vehetik egy igazi jótündér szolgáltatásait, átélői lehetnek hivatásos búcsúztatóinak, csak hívják és jön az Intézet hivatalosan szerződött partnere.

Rábukkantunk a mi kis mackónk oldalára és bizony már tegnap este sem igazán éreztük a vacsi hiányát! Nekiláttunk felelősséggel gondolni „azokra az időkre”! Bakancslistánkon megjelent egy drága asszony, aki egy húsz ezresért prímán elbúcsúzik majd tőlünk, de persze sokkal több pénzért dalol és talán még táncot is lejt a hantjaink felett!

Milyen kár, hogy oly sokan nem komálják, milyen jó dolog megérteni, hogy „egy felelős ember bakancslistája nem nélkülözheti a nyugdíjas évekről való gondoskodást”!

Milyen kár, hogy adódunk pár millióan, aki csak simán megdögleni tudunk majd, s nem törődünk senkivel: Ime, hát megleltem hazámat, / a földet, ahol nevemet / hibátlanul irják fölébem, / ha eltemet, ki eltemet.

Ezeket az „ostoba” sorokat egy bizonyos József Attila nevű, nyilvánvalóan felelőtlen ember írta, persze, még a múlt században… No, lám!

A MÉDIA NEM KOPOGTAT HETENTE – mi csak szimplán egy normálisan működő zenekar vagyunk

Amikor évekkel ezelőtt egy eldugott, kicsinyke zalai falu felé zötykölődtünk Jóska Wartburgjával, a túlontúl is szerény tanárember, a költő, félúton, belökte az autó vacak magnójába a „legújabb kincsét”. Így mondta…

A kazettáról Erős Attila gitárjátéka szólt…

Egy még csak „alig-alig felmuzsikált” zenei anyagot mutatott, s a maga „tónusos” hangján énekelni kezdte a szöveget – a dalt. Ugyan, honnan is sejthettem volna, hogy egy később ezrek által zenghető Lord nótát hallgatok? Ahogy a dal végére ért, szerényen somolyogva közölte: ma éjjel írtam, úgy fél három felé…

Balogh Jóska elégedett mosolyát látom magam előtt, most, amikor a hét végi budapesti Lord koncert képeit és az ott rögzített videókat nézegetem. Sikerült, látod?! – mondaná…


A hatalmas arénában lobogó tízezernyi boldog ember tánca felvillanyoz. Igen, a Lord megcsinálta, amiről annyian szóltak legyintve, becsmérlően. Méltósággal tisztelegve Pepsi, Jocó, Sipsi és Fefe emléke előtt lenyomták az ő nagy bulijukat – pontosan úgy, ahogy évtizedeken át álmodták! Mert a teltház már csak ilyen érzés!

A minap találtam egy interjút, amit Erős Attilával készítettek. Nem tudom megállni, hogy néhány részletét ne osszam meg a blog olvasóival:

„A média nem kopogtat hetente az ajtónkon, de miért is tennék, hiszen mi csak szimplán egy normálisan működő zenekar vagyunk. Hétköznapian élünk, semmi olyan extra dolog nem történik velünk – például nem ejtem le a telefonomat, nem harapom el az énekes torkát –, hogy hírértéke legyen, tehát nem vagyunk egy botránybanda, amiről nagyon szívesen írnának. Amit elértünk, azt saját magunknak és a közönségünknek köszönhetjük.”


„És ha már szóba hoztad a szövegeket… Amikor itthagyott minket pár évvel ezelőtt Balogh József tanár úr, hidd el, hogy nagyon komolyan elgondolkoztunk, hogy hogyan tovább. De most már teljesen nyugodt vagyok, mert úgy gondolom, hogy ezek az új dalok is olyan szövegvilággal bírnak, hogy méltóak a 45 évhez. Józsi onnan fentről nem fog ránk ujjal mutogatni, hogy hát gyerekek, ezt nem kellett volna…


„Nekem a munkám egyben a hobbim is. Ha most körülnéznél nálam… Szegény feleségem, amikor hazajön a munkából mindig a fejéhez kap, hogy le se tudok ülni, drágám! Mindenhol gitárok vannak, nekem ez a normális.
Az ötleteimet metronóm segítségével, egy szimpla laptoppal szoktam felvenni, semmi komoly cuccom nincs ehhez. Amikor elkészülök egy dallal, átmegyek Márkhoz, mert neki egy komoly stúdiója van. Ott nekiállunk mindenféle varázslatnak, hangszerelgetni, stb. De bevallom nem nagyon értek a stúdiózás rejtelmeihez. Bár, ahogy különböző stúdiókban dolgoztunk az évek során, sok mindent megtanultam, mert kiváló szakemberekkel készítettük a lemezeinket. Azt szoktam mondani, hogy okos emberekkel jó dolgozni, mert akkor te is okosabb leszel egy picivel. Már ha nyitott vagy a dolgokra.”


„Magáról az albumról pedig annyit mondanék, hogy én amúgy egy örök maximalista ember vagyok, de talán ez az anyag áll a legközelebb ahhoz, amit mindig is szerettem volna megvalósítani. Mind zeneileg, mind szövegvilágban, mind megszólalásban. Vannak a hard rocktól talán még egy picivel keményebb témák is a lemezen, de az én drága barátomnak, Misinek olyan a hangja, hogy én akármilyen metal zenét csinálok, ahogy ő ráénekel, az úgyis meglágyítja egy picit, és onnantól kezdve egy szerethető, slágeres dal lesz belőle. Az én vadságom, és a ő szelídsége a Lord zenekar. Ami még fontos, hogy a legutóbb hozzánk csatlakozott Beke Márk billentyűs barátommal raktuk össze ketten az egész anyagot. Neki is van saját nótája a lemezen, egy lassú szám, és az ő zeneisége és a közös munkánk eléggé hallatszik a lemezen. 11 dal szerepel a korongon, az utolsóban nincs szöveg, és az óriási meglepetést fog okozni mindenkinek…”

„Ez az anyag majdnem szólólemez lett. Csak aztán mégis úgy döntöttem, hogy legyen Lord. És a végeredményt ismerve már nem is bánom, szerintem ez egy méltó befejezése ennek a pályának.
Most úgy gondolom, hogy több lemezt már nem szeretnék csinálni. Ezért is volt annyira fontos, hogy olyan dalok legyenek rajta, olyan megszólalású legyen, és úgy legyen rögzítve, ahogy én mindig szerettem volna.”

Erős Attila, a Lord motorja, gitárosa, zeneszerzője szokásos szerénységével lehet a példaképe minden szombathelyen élő fiatalnak.

Akkor is, ha a több ezer koncertlátogató ott a BS-ben, mindörökké csak titok maradhat idehaza, Szombathelyen…

Elvégre, „mi csak szimplán egy normálisan működő zenekar vagyunk”.

VALENTIN NAPOT MINDENKINEK! – éljen és erősödjék…

Mottó: „Valahol olvastam, hogy a tiltott dolgok futótűzként terjednek. Mindazt, amit kigúnyolunk, pillanatok alatt fogják majmolni, s ha valamit nagyon, de nagyon nem akarunk, az valószínűleg hamarosan kötelező lesz…”

…a The Déli Telegraph nyomán:
„Kóstolgassuk, amíg nem késő!
Az idei évtől, februárban, tehát a következő hét elején Európa szerte bevezetik a napi kötelező virág és desszertvásárlást, a 16 – 75 év közötti férfiak körében. Az anyagi helyzetnek megfelelően kiszámolt kvóták szerint, még a szerényebb jövedelműek is kénytelenek lesznek február 14-én a mindenkor előírt, legalább 1 szál virág /szerető programot végrehajtani – mely esetenként kiválthatóvá válik dobozos desszerttel, szív alakú piros plüsspárnával, esetleg a piros plüsspárnát bambán szorongató, fűrészportöltetű teddy mackóval.

Kutatók ugyanakkor megállapították, hogy az ajándékokkal meglepett nőnemű egyedek viszonzási hajlandósága nem mindenkor mutatkozik egyenes arányban a megajándékozók szándékával, így hetek óta kampányolnak a férfiak egyenjogúsága érdekében.

A „Piros Szívecskét a Faternak Is”, tehát a PSFI mozgalom élharcosai egyenesen diktatórikus elemként beszélnek a kötelezően kivetett kvótákról, s úgy vélik, az emberiség történetének legborúsabb időszaka következhet, a boltokat ellepett Valentin Napi csecsebecsék okán. A közelmúltig valóban csak virágcsokrok, piros plüss szívek és azokat magasba emelő medvebocsok, meg persze csokoládék és desszertek jelentették e nap beteljesedését, mostantól azonban úgy tűnik, nincs megállás!

A PSFI pékszövetségi forrásokra hivatkozva kiemelte, hogy a speciálisan, szív alakúra görbített kiflik, szívformára sütött zsemlék és veknik után megjelenő szív alakú pizzák és szívformára préselt hal rudacskák forgataga egyre nehezebbé teszi a vacak kifli formájú kiflik eladását. Holmi hasáb alakú hal rudacska már snassz, kérem! A boltokat meglepő szívecskés pálinkás butykosok mellett szinte kizárólag piros szív formájú mosószerek és macskaeledelek kaphatók a boltokban. Egyes multik megpróbálkoztak a piros szív alakú óvszerek forgalmazásával is…

Az újságok többsége a Valentine’s News címre kereszteltetett, a taxik Valentin szíves mintázattal az oldalukon száguldoznak, s a köztisztasági vállalat munkatársai is piros szívecskés mellényre cserélték a régi megszokott narancssárga förmedvényt. A minisztériumok nevébe sorra beépítették a „Valentin Napi” elnevezést, a vasút Valentin különjáratokat indított, s a rendőrök kis piros szívecskéket osztogatva szondáztatják a konyakmeggytől pityókás sofőröket. Pedig azok csak Valentin desszertet faltak!”

Jó dolog magyarnak lenni!
Miniszterelnökünk nem hiába folytatja küzdelmeit Brüsszel ellen!

Nálunk ez az egész még nem kötelező! Bálint lesz, na!
Bálint!!!!
Hallották, ugye?

MINDEN A LEGNAGYOBB CSENDBEN – 45 éves a Lord zenekar!

Azt gondolhatnánk, hogy a holnapi esemény miatt – amikor persze a fél ország Szombathely nevét emlegeti – nekünk, szombathelyieknek is jut egy kevés az előzetes izgalmakból.
Ahogy minden ünnepünk szinte titokban, a kertkapun innen zajlik, ahogy képtelenek vagyunk a nyakunkra hozni egy-egy nagy-rendezvényünkre a távoli vármegyék lakóit, most is ugyanúgy lapítunk! Merünk kicsik lenni!

Amatőrségünkről, meg persze földijeink vidékiségéről álmélkodunk, s ami Budapest legnagyobb koncerttermében zajlik február 11-én este nyolctól, úgy kezeljük, mint ami véletlenül történik – előfordul velünk…

Igen, valaha talán ez lehetett volna a legvalószínűtlenebb álom – egy este a sportaréna színpadán, a vidék zenekarának mohikánjai között! Ez a jelző sem a múltban, sem ma nem cseng rosszul – egy igazi ős rock-csapat elszántsága izzik ma is, amikor a vidékiség küzdelmes állomásait villanthatják fel egy minden bizonnyal teltházas koncerten!

Erős Attila, Pohl Mihály, Gidófalvy Attila, Gyurik Lajos, Apró Károly és Beke Márk a mai napig úgy indul a szombat esti buliba, mint a szombathelyi Lord együttes. Holott a zenekar egyetlen tagja sem itt született, s Erős Attila és Pohl Mihály (Sopron) kivételével valamennyien ma is a fővárosban élnek. Ugyan, mi más erősítené ezt a vidékiséget, a Szombathelyhez való kötődést, mint a helyi rajongók iránti elkötelezettség – ezek a fiúk a mi zenészeink, szombaton mi vehetjük be a legnagyobb budapesti arénát!

A város és annak hivatalos médiái pedig hallgatnak.
Kussolnak, mintha bizony bagatell dolog volna megtölteni a BS-t, elvárni és közös ünnepre hívni tízezer rajongót. Kerestük, mégsem találtuk a nagy, városi beharangozót, azt az elvárható „segítséget”, ami megillette volna a város legrégebb óta működő rock-zenekarát!

(Talán nem minden Lord-rajongó szívének tetsző, mégis le kell írnunk, hogy a zenekart alapító Vida Ferenc közelmúltban bekövetkezett halála kapcsán sem volt képes fejet hajtani a városvezetés – nem akadt megemlékező, kormánypárti városatya, aki méltó módon megköszönte volna Vida és vele a Lord városunkért tett erőfeszítéseit. Ja, persze, azok a legendák az „átkosban” gyökereztek, azokat az éveket kellett volna felemlegetni, amikor a szombathelyiek még teremtettek, nem bambán szobrozva kaptak! Bizony, a május elsejék hangulata összefonódott a Lord koncertekkel, s nehéz lett volna pár nagyobb, kihangosított városi eseményt produkálni a Lord hatalmas erősítői nélkül. A szombathelyi zenekar az ilyen Derkovits lakótelepi rendezvényeken mindig ingyen muzsikált…)

Szombathely lakóinak összefogása már rég láthatatlan!
Ami most van, néhány akarnok klikk mutatványa, akiknek csak azok az értékek értékelhetetlenek, amik Szombathely múltjában gyökereznek.
A mindenáron mindent kitalálni akarók képtelenek megérteni, hogy városunk zenekarának életében az eddigi legnagyobb ünnep zajlik szombaton este a Budapest Sportarénában!

A valaha amatőrként feltörni vágyó zenekar ugyanott és ugyanolyan színvonalon teszi le a védjegyét a nagyszínpadon, mint bármelyik fővárosi banda. Naponta írhattak volna, tudósíthattak volna róluk, hogy az útnak indulók érezhessék a tőlük elköszönők bíztatását.


Amikor, itt, a mi kis blogunkon keresztül a fiúk vállaira helyezzük a magunk szerény kis tarisznyáit, azt kívánjuk, hogy ez a koncert több legyen, mint siker, eredmény – ez a telt házas buli az eredeti Szombathely szellemét viszi el Budapestre. A hatalmas színpadon Erős Attila gitárszólója öleli majd az ország minden részéből özönlő rajongókat, a lassan fél évszázada hűséges lordosok szívét!

Érdemes volna többet törődni az eredeti értékeinkkel! A Szombathelyt, sőt olykor „Szombathelyet” kitalálni akarók pedig barkácsolják nyugodtan kisded játékaikat! A holnapi nap a Lord zenekaré! Köszönjük nektek Attila, Misi, Gidó, Lui, Apró és Beke barátaink! Köszönjük, örökké szombathelyi fiúk!

Isten éltesse a 45 éves Lord zenekart!
A Lord legyen veletek!