Szerző: borosapu

Nézem a képeket, ott, a propagandalapok oldalain, s a képeken ezt a nemes egyszerűséggel „szegény bácsit”, abban a vásott kabátban, csíkos sálban, meg abban a nyomorúságos, simléderes sapkában.

Mindegy, hogy fú a szél, vagy szakad az eső; hullogálhat akár a megkésett hózápor, akár sütkérezhetnénk a februári tavaszban, a bácsi megjelenik, persze mindig, mindenhol ugyanúgy – billegve cipelve mázsányi lényét, a számára megunhatatlan bőrkabátban, a „hűdelazán” nyakba tekert csíkos sállal, meg a mindenkor ugyanolyan mosolyra terülő simléderes tökfödővel!

Igen, ő mindig ugyanezt a lehetetlen göncöt viseli.

Ez a védjegye – gondolhatnánk! De lehet, hogy a bácsinak nem is létezik másik kabátja? Míg mások rendre, „urasan” megjelennek – ugyanott és ugyanakkor, amikor ez a szegény pára éppen demonstrálni méltóztatik – azoknak elegáns, a szabójuk által méretükre készített felöltőjük, drága kelmékből való kendőik és persze kalapjuk akadhat, a bácsi nélkülözni kényszerül.

Neki csak ez a nyomorúságosan egyetlen uniformis juthat: vásott kabát, csíkos sál, simléderes sapkában…

Van úgy, hogy a nagy háborúban elesett hősök sírkövei között imbolyogva, van úgy, hogy kerékpártárolók erdejében tétovázva, most meg legújabban perzselővel a kezében egy éppen soros disznó bundáját sustorgatva kénytelen eme egyetlenegy ruházatban pózolni.

Nincs ez így rendben polgártársak!
Ezt a Segítés Városában nem nézhetjük tétlenül!
SEGÍTENI NEM SZÉGYEN – szervezzünk gyűjtést egy új ruhatár vásárlásához!

Még elgondolni is szörnyű, hogy most, a nagy harc végkifejletének stációin haladva is minden helyen ezt az egyetlenegy hacukát kell viselni a mi bácsinknak!

…vásott kabát, csíkos sál, simléderes sapka…

Hát hol vannak azok a lelkes városlakók, akik telente az utcára aggatják a megunt holmit? Hol vannak, akik szívesen adnának a számukra feleslegesből? Jelentkezzenek, tegyenek bátor felajánlást – teremtsünk új ruhatárat a mi bácsinknak – mert piszkosul megérdemli!

A nemes felajánlások közepette, mintegy kollektíve, rögtön nemet is mondhatunk a Soros tervre, követelhetjük, hogy mindenki „hallgasson a szívére”, hozzon mindenki legalább még két embert, és, ha még ez sem elég, nosza, alakítsunk néhány polgári kört!

De a lényeg: szervezzünk gyűjtést a bácsinak, egy új ruhatár megvásárlásához!

Amíg nem késő…

Okostelefon.
A lexikon így ír róla: „Okostelefonnak (angolul smartphone) nevezzük a fejlett, gyakran PC-szerű funkcionalitást nyújtó mobiltelefonokat. Nincs egyértelmű meghatározás arra, hogy mi az okostelefon. Egyesek szerint okostelefon az a mobil, aminek teljes értékű operációs rendszere szabványosított interface-eket és platformot nyújt az alkalmazásfejlesztők számára. Mások meghatározásában az okostelefon egyszerűen egy olyan készülék, ami olyan fejlett funkciókat tartalmaz, mint e-mail, Internet és e-könyv-olvasó, és/vagy teljes értékű billentyűzet, vagy külső USB-s billentyűzet és VGA csatlakozó. Más szavakkal, egy olyan miniatűr számítógép, ami telefonként is képes működni.”

Az okostelefonok tartozéka lettünk.

Az ember kezéhez nőtt, bámuljuk, nyomkodjuk, ezzel utazunk, ezzel fekszünk és kelünk, ez határozza meg a létünket- akár tetszik, akár nem!

No, persze, akad, akinek nincs. Ő nagy bajban van! Az élete nagyobbik része sóvárgással telik, kisebbségi komplexussal küszködhet, s a legrosszabb esetben ő egy butatelefon gazdája!
Na, igen!
Ez az a „mindössze” telefonálásra használható kőbunkó, ami ezen felül maximum rádiót, zseblámpát, ébresztőórát, meg kalkulátort tartalmaz. Ja és akad rajta kígyós játék, idegesítő zenékkel… Ez ma már égő!

Okostelefont cipel az óvodás, ezt bámulja bambán az iskoláskorú, ezzel beszélget a bakfis, miközben grimaszokat vágva, meg szendén pihegve szelfizget.
Ja és a vénasszonyok is ugyanezt teszik, már ami a grimaszt, meg a szendén pihegés imitálását illeti.
Mert az okostelefon tartozékának lenni életforma. Fontosabbá lett a televíziónál, pedig valaha a négy cérnalábon ácsorgó készülék valódi világuralomra tört.

Az idők változtak, s ma a család, meg minden hasonló társadalmi egység is kezd megkérdőjelezhetővé válni – a modern ember társadalmi élete, konfliktusai és örömei e kütyükön keresztül zajlanak.
Punktum! Nincs visszatánc!

És akkor a minap egy ember, bizonyos Rocco Leonard Martino, feltaláló, aki 1929 június 25-én született Torontoban – Ontario, Canada – kiállt a nagyvilág elé és ennyit mondott:

„Sajnálom! Elnézést kérek a szörnyű károkért, amelyeket az én kíváncsiságom szabadított az emberiségre.”

„Az Aleteia nemzetközi katolikus portálon nemrég megjelent írásában elnézést kér találmányáért, illetve a kíváncsiságáért, amely ide vezetett. Úgy fogalmaz, az ő kíváncsisága tette okostelefon-függővé gyerekeinket, akik már nem tudnak a telefonjuk nélkül élni, nem tudnak nélküle egy családi étkezést végigülni. Szerencsére tanáraik elég okosak hozzá, hogy kitiltsák a telefont az osztálytermekből – talán a templomokban is ezt kéne tenni. Mindenesetre a szerző eltiltaná a telefonokat az ebédlőasztal közeléből is – csak egy a gond, hogy ő maga, és nyilván a felnőttek többsége szintén ott tartja evés közben a tányérja mellett, és gyakran megszakítjuk az étkezést egy-egy sürgős sms, halaszthatatlan e-mail miatt. Vagyis nemcsak a gyerekeinknek kell megtiltani, hogy telefonnal a kezükben üljenek az asztalhoz – hanem saját magunknak is.

A feltaláló elnézést kér, hogy találmánya tönkretette a beszélgetéseket. Gyakran látunk párokat vagy fiatalok egész csoportjait, akik sms-t írnak egymásnak, ahelyett hogy beszélgetnének – fogalmaz Rocco Leonard Martino. – Vannak párok, akik a nappaliban ülve üzeneteket váltanak, ahelyett hogy megbeszélnék egymással közös dolgaikat. Ezért különösen, „térden állva” esedezik bocsánatunkért a feltaláló.

Bocsánatunkat kéri azért is, hogy tönkretette gyerekeink egészségét, és talán a miénket is, hisz nem sokkal ezelőtt, ha például valami információra volt szükségünk, el kellett mennünk a könyvtárba, és órákig kutakodni, mire megtaláltuk a választ. Ma pedig a Google elvégzi az egész munkát helyettünk. Úgyhogy a Google jó kondiban van, mi magunk viszont hozzánövünk a kanapéhoz.

Azt is sajnálja, hogy a gyerekeink már nem hozzánk fordulnak kérdéseikkel, hanem a Google-höz – ez valóban veszteség.
Negyedszer pedig sűrűn elnézést kér, hogy a mutatóujjunk – a gyerekeinké és a sajátunk is – csontszerkezete átalakul, annak érdekében, hogy jobban tudjuk használni vele az érintőképernyőt.

Ötödször: mélyen sajnálja, hogy a jobb karunk – balkezeseknek persze a bal – megnyúlik, hogy jobban tudjunk szelfit készíteni, illetve hogy a szelfizéshez felöltött mesterkélt vigyor rögzül az arcunkon.”

Rocco Leonard Martino, feltaláló, a smartphone, vagy ahogy mi ismerjük, az okostelefon feltalálója kiállt a világ elé és így szólt: BOCS, HOGY FELTALÁLTAM AZ OKOSTELEFONT! – Jó lenne tudni, vajon valaha kiengesztelődhetünk-e?

Szóval ez az egész ügylet, vajon megoldható-e egy egyszerű bcsánatkéréssel, most, amikor a használók, az okosmobilokat nyüvők még csak nem is haragszanak a fazonra!
Mi az, hogy haragszanak!
Ez a világ leginkább terjedő divatcikke, kábítószer, státusszimbólum, fontosabbá vált a szexnél, milliószor fontosabb minden más használati eszközünknél. Ugyan, mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy megértsük, ez a valódi, végső katasztrófa okozója?

Mi emberek még soha nem haragudtunk azokra, akik a vesztünket okozták. Nem haragudtunk a fegyverek feltalálóira, sem az autómobil fejlesztőire, nem haragudtunk a dezodorok kiötlőire, de talán még a hidrogénbombáért sem nehezteltünk Teller Edére. Csak egymást, meg a migránsokat utáljuk nagyon.

Hja, az idomítás csodákra képes…

Kiakadni lehet – nem bűn!
Bárki, bármin elcsodálkozhat, megrökönyödhet, általában csak keveseknek jut eszébe, hogy ebből üzletet csináljanak!
Klapka ehhez is értett!
Amikor a reklámok sorra arról csiviteltek, vajon, miért és mennyivel jobb a nyugati márka mosószere a hagyományos mosószernél, az Aranyember fogta a felöltőjét, elbaktatott a jogvédő hivatalba, s némi aprópénzért bejegyeztette magát, mint a „Hagyományos mosópor” elnevezés tulajdonosát.

E pillanattól nem zavarta, ha a multik köpködnek, szidják a szerintük vacak hagyományost. Klapka számlái már másnap megérkeztek, követelve az őt ért anyagi hátrány millióit. És már csak egy viszonylag „tökös” ügyvéd kellett, aki megtette a feljelentéseket, s pillanatra sem lazsálva végigülte, végignyerte a perek sorát.

Vajon, miért nem jut végre valaki arra az elhatározásra, hogy megalapítsa Soros Pártját?

Miközben naponta rikácsolják e „lehetetlenség” kapcsán kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt a maguk teóriáit, az illető kényelmesen hátradőlhetne, s csak a jogdíjakért kellene valakit elzavarni a bíróságokra…

De tényleg: miért nincs Soros Párt?
Miért csak Orbán párt lehet, azok gyülekezete, akik teleprüsszöghetik a lelkünket mindenféle Soros mocskolással? Ide nekünk Gyuri Bácsit! Ha egyszer ártatlan, miért nem állunk mellé, s miért nem vagyunk büszkék rá? Nem értem…

Ahogy az sem fér a fejembe, még hány pert kell megnyerni Dr. Czeglédy Csabának ahhoz, hogy az őt aljas módon teleköpködők végre belefúljanak a saját mocskukba?

A mai nap kicsi híre szerint rengeteg pert nyert ma is a szabadságától megfosztott jogász, neki adtak igazat, aki odabentről is teszi a dolgát. Aztán a nagy hír az volt, hogy itt, Szombathelyen, Vas megyében, mi, szombathelyiek éppen Dr. Czeglédy Csabát indítjuk a választáson. Nagy kár, hogy erről csak éppen Dr. Czeglédy Csaba nem tud semmit! Pontosabban, hónapokkal ezelőtt világosan a világ tudtára adta, hogy soha nem kíván a magyar parlamentben (kisbetűkkel) unatkozni!

Jó volna tudni, ki védette le ezt a rengeteg szemétséget? Vajon ki keres azon rengeteget, hogy álnok módon hamis híreket gyárt, agyal a böszmeségei felett, elküldi azokat a pestisrácok főalkeszéhez, hogy másnap az origo öles címekkel tojhassa a spanyolviaszt.
De hiszen, úgytudjuk, a figurát mindenki ismeri!

Itt Szombathelyen mindenki tökéletesen tisztában van vele, kinek fontos e rémhírek kiagyalása. Neki nyilván rengeteg pénzt hoz a mocskolódás!

Többet, mint arról Klapka valaha álmodhatott volna!

Olvasom, amint a kedves kolléga kiakadt – szép kis sajtótájékoztató az olyan, ahol a tájékoztatottak elfelednek megérkezni, mert egyszerűen elfelejtik meghívni őket…

Ugyan már!
Ez a legújabb módi!
Még, hogy meghívni!
Minek ide a sok tamáskodó, fanyalgó, mindent aljas kritikával illető zsurnaliszta!
Legyen egy, – az „ő emberük” – akit kirendelnek, jegyezze le, amit diktálnak – de legjobb, ha üziben előre megkapja az ukázt, pontosan, mit is látott, mit kellett volna éreznie – színezze ki egy kevéskét, zengedezzenek a csasztuskák, aztán biggyesszen oda valami álnevet az egész fölé és lehet közkinccsé tenni a pontos tudnivalót.
Úgy, ahogyan a rendezvényt szánók akarták! Tuti siker… már ami a közvélemény kutatásokat illeti!

Mostanáig, évek óta, de mostantól hónapokon át ez lesz!
Borítékolható!
Rendezvénynek látszó, annak elnevezett, de szigorúan zártkörű összejövetelek, szalagvagdosások jönnek, virágládás, léggömbös emelvényekkel, hordozható hangládákkal, mikrofonokkal. Zelmútnyócév…

Már nem kell a folklórműsor, minek is jönnének népdalosok, meg népi táncosok, nem kell a „kimittud-győztes”, sem a „falu büszkesége”, éppen elég egy adott polgármester, néhány kormánymeghízott, meg persze a miniszter, akinek egy ideje helyettes-házelnöknek tetszik lenni…

A taps a gépben van, ahogy a zenék is, himnusz, szózat – mi a fene kéne még? Elkészülnek a fölvételek, mindig az előnyös szögből, amelynek köszönhetően soha nem látszik a gyalázatos semmi és senki – úgy nettó ennyi a magyar közélet.
Közönség nélkül!

Valaha azt tanította a testnevelő tanerőnk, hogy minden hegymenetnek neki kell vágni. Nem számít a helyezés, nem fontos a győzelem. Csak egy: a részvétel! Hja kérem, ma már ennyivel haladtuk túl a testnevelő tanerő világát: ma már a részvétel sem fontos. A rendezvények prímák, jobb, ha tudjuk, így is nekünk, miattunk, értünk vannak, és az sem fontos, ha senki nem lesz jelen – letudják!

Szinte mámoros az a csönd, ami a senkik által kísér mindent, ami valaha a közösségi élet része volt! A nyolc padsoros templomban csak az első hat padsor üres, a százezredszer újrahirdetett előadás csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető foghíjasnak – s különben sem illik végignézni a nézőkön! Azok ülnek ott, akik legközelebb a maradéknak előadnak majd. A kocsmapultnál senki nem támaszkodik, az asztaltársaságok odahaza zsörtölődnek, műanyagpalackban vásárolt tablettás bort kortyolgatva. Megszűntek a klubok, a közösségi élet egykor zsongó helyszínei, a kutyát sem érdekelnek a „termékshow-k”, meg a kizárólag jócselekedetnek szánt „árubemutatók” ingyen nyeles hússal, meg műanyag poharas jaffával. Már a puszta együttléttől is retteg mindenki…

A közösségi élet a világhálón zajlik. Bárki, bármilyen helyszín képeit letöltheti. Átméretezi, deríti, sötétíti… Ír hozzá néhány ostobaságot, odahazudja önmagát, aztán mások sárgulására utazva megjegyzi: ”szeretettnek érzi magát”…

Mert már a részvétel sem fontos! Ugye?

Egy nyilvánvalóan Soros bérenc társaság – ahogy ezt a pörsenéses Németh Szilárd oly frankón elhinné… -, szóval a The New York Times újságírói, bizonyos Max Fisher és Amanda Taub remek összeállítással lepték meg a minap a nagyvilágot!

A The Interpreter című sorozatban azt boncolgatják, vajon kiket címkézhetünk ma a világ leginkább antidemokratikusabb vezetőinek, kik azok a „jóbarátok”, akiktől joggal retteghetnek az alattvalóik? Egyetlen kattintással itt nézhető meg a rövidke – sajnos még szinkron nélküli – film:

https://www.nytimes.com/video/world/100000005333526/problem-with-democracy.html?src=vidm

Sajnos a videót elfelejtette átvenni a TV2, de nem foglalkozott annak részletes bemutatásával sem az Origo, sem a Ripost – pedig valamennyi itt felsorolt média szereti magát jól tájékozottnak feltüntetni! Még Bayer sem jelentkezett show műsorával, hogy megpróbálja kommentálni, fricskázni az összeállítást. Talán, mert a rövid, de annál érthetőbb összeállítás túlságosan egyértelmű kijelentéseit nincs miért szépíteni?

Ezek a jóbarátok egyre szorosabbra fűzték a kapcsolataikat, mintha csak egymást próbálnák túllicitálni. Érdekközösségük mára nyilvánvalóvá vált, alattvalóik pedig szinte kivétel nélkül rettegésben, félelemben élnek! Magyarország és Orbán Viktor, a venezuelai Hugo Chávezzel, a török Recep Tayyip Erdogannal és az orosz Vlagyimir Putyinnal egy körben jelenik meg – és talán nem árulunk el nagy titkot, valamennyien rendelkeznek további baráti körökkel.

Igen, ők azok, akiket Orwell nemes egyszerűséggel csak „egyenlőbbek”-nek nevez Állatfarm című regényében. A csapat, a tábor, a baráti közösség, az oligarchák szövetsége, az éppen aktuális „polgári körök” minden fent említett országban készek összetartani az amúgy robbanásig feszült brancsokat! Ha türelemmel végignézzük, akár többször is ezt a rövidke filmet, rá kell döbbennünk, hová is jutottunk!

Mert amikor a filmben Orbán Viktort emlegetik, egy pillanatra sem dőlhetünk hátra! Ez a lüktető seb már nem csak egyetlen ember, Orbán személyét jelenti! Ahogy Illyés fogalmazta: hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban! Ez az Orbáni megjelenés egyben a hozzá hű, vele mindenben összetartó hűbéresekre is vonatkozik! Ugyan a film készítői nem alkothattak a témából nagyjátékfilmet, de nekünk igazán nem jelent különösebb bonyodalmat, hogy Orbán Viktor neve mellé felsoroljunk néhány végsőkig hű vazallust!

Mert valóban nem szólhat ez a film Hende Csabáról, nem szólhat Puskás Tivadarról, de mi, akik már csak pár hónapon át kell, hogy szégyenkezzünk miattuk, még mindig elgondolkozhatunk! Magyarország és Orbán Viktor, a venezuelai Hugo Chávezzel, a török Recep Tayyip Erdogannal és az orosz Vlagyimir Putyinnal egy körben jelenik meg – de nem feltétlenül velünk, magyarokkal! az udvari alkalmatosság falán jól megférhetnek ők!

Még mindig nem késő magunkért kiállni, magunkért meghozni a döntést, hogy elkergessük a hozzájuk hasonlókat. Akár olyan áron is, hogy jöhet bárki – csak ők ne! Mert állati szar dolog égni egy néhány perces videó miatt! Ugye?

Az ókorban, Arisztotelész alapozta meg a három klasszikus hatalmi ág elméletét… Ő volt az, aki először említette a közügyekről tanácskozó testületet, a magisztrátusokat – tehát a törvényalkotás és a közigazgatás intézményeit – és az igazságszolgáltatás szervezeteit. Az igazság ítélhetősége, annak kiszolgálása – s e kiszolgáltatás igénye szinte egyidős a társadalomban élő, abban aktív életet élni akaró emberrel. Így tanultuk – ha jól emlékezem…

Az igazság mindenkinek fontos, s mindenki rendelkezik egyfajta igazságérzettel. Ha ez sérül – történetesen, ha úgy érezzük, a sorsunk igaztalanul alakul, felháborodunk. Ha emberek tömegei kénytelenek nyelni egy nagyot, minden újabb igazságtalanság láttán – melyről ráadásul annak elkövetői fennen hirdetik, hogy az bizony igaz -, a legjobb esetben morgás, de akár háború is érlelődhet. Ha pedig történetesen azt vagyunk kénytelenek megélni, hogy az igazságszolgáltatás döntése szembe megy az igazságérzetünkkel, minden jóérzésünkkel, a jó ízléssel – akkor bizony háborgunk, élni szeretnénk a morgás jogával.

A „ius murmurandi”, vagyis a morgás, mormogás joga az ókori Rómából származik, a köznépnek, vagyis a plebsnek már akkor is megadatott a felszólaláshoz való jog. Azóta a köztársaságok alkotmányában is szerepel ez a kitétel. De vajon miért tudhatunk erről nagyon keveset – vagy inkább semmit!? No, ez is felháborító!

A magyar igazságszolgáltatás közelmúltban hozott döntései, vagy épp „nem-döntései” kapcsán rengeteg, mindeddig feleslegesnek tűnő mondatot leírtunk már. Mert zavarta, zavarja az igazságérzetünket, hogy felelőtlenül emberéleteket kioltók, gyilkosok, garázdák és mindenféle aljas bűnözők járhatnak-kelhetnek a világban, szabadon, miközben, emberek, a megtorlás áldozatai mindenféle valós bizonyítási eljárás nélkül raboskodnak! Úgy, hogy a hatalom éppen a vélt, vagy mondva csinált ellenséggel szemben hergeli béna alattvalóit. Ostobának, hülyének nézve a tömeggé, néppé aljasult nemzetet! Leírtuk, de értelmetlen volt minden sorunk, mint az óvodában: azért – mert – csak – mert – azért…

És akkor a mostani hír, morgásunk oka, mely szűken méri a tájékoztatást és végleg letaglózza a hír valós alapját, okait ismerőket: Dr. Geréb Ágnest két év börtönre ítélték. Végérvényesen!

Fájdalmat okozva ezzel mindazokban, akik valaha részesei lehettek egy élet, egy gyermek születésének. Fájdalmat, akiknek megadatott az otthon szülés élménye és öröme. Akik a szülésre készülődve, nőként, anyaként; társai családként élhették meg a szeretet legfőbb megnyilvánulását. Ami fölött egész egyszerűen nincs joga bárkinek is ítéletet mondani! Mert a születés a véletlen ajándéka, mely mindent és semmit is adhat, s felette nem lengethet pallost mindenféle jöttment ítész! Vagy mégis? 2018. Magyarországa. Gyalázat, ami a mammon országában itt megtörténhet! Gazságszolgáltatás – „szép kis megtorlás”!

Utóirat: (…egy levél…)

20 évvel ezelőtt szültem a szegedi klinikán fiamat dr. Geréb Ágnesnél. Otthonszülést nem támogatott, úgy érezte, jobb lenne nekem, ha vele szülnék, de a klinikán.
Amikor a magánrendelőjében megvizsgált és én kérdeztem, mivel tartozom, a válasza a következő volt: ”Ahol levetkőztél, ott találsz egy kis dobozt a széken a sarokban. Ha megteheted, tegyél bele annyit, amennyit gondolsz, ha azonban szükséged van pénzre, vegyél ki belőle, amennyi kell.”
Én 60 éves vagyok, de sajnos, ilyen emberséggel még soha és azóta sem találkoztam orvos részéről. Fiam 20 éves, tehát 20 éve szültem Geréb doktornőnél, akinek jóságát, emberségét soha nem felejtem el.
Sajnos, nem csoda, hogy nem népszerű, mert a többi orvos “üzletét” biztosan rontja. Hogy ő börtönben??? Ezt soha nem gondoltam volna a magyar igazságszolgáltatásról.
Dr. S. Gy. Edit

Elképedve hallgattam a rádió hajnali hírműsorát.
Illetve – dehogyis voltam én elképedve!
Minden úgy alakul, ahogy az már lenni szokott!

A diákok tüntetni készülnek – ahogy ők mondják, féltik a jövőt. Az ő jövőjüket, melyet a folyamatos sorvasztás okán kétségek közt vergődve élnek meg – s a mi jövőnket, „öregekét”, akik csak bénán bambulunk, miközben kirabolják alólunk az életteret. A mi kötelességünk volna szólni, üvölteni, törni-zúzni, amíg nem késő, nekünk kellene a föld színéről is eltüntetni a gyermekeink sorsát megkeserítőket…

A diákok tüntetni készülnek – s ha már az elhatározásig eljutottak, nosza, akadt egy jól felkészült komisszár, aki feltérképezte a lehetőségeket. Azok szankcióiról vizionált, akik képtelenek feldolgozni, ha valakik megszólalni bátorkodnak önmagukért! Akik állítólag valaha maguk is ifjak voltak – s minő gyalázat! – a nevükben máig ott virít a „fi”, ami történetesen éppen a fiatalok rövidítése!

Kellett hát valami fogást találni, valami ocsmány válaszlépést – valami aktuális mórest, amire ezeket a gaz, szemétláda gyerekeket büntetni lehet! Ugyan, hogyan is gondolhattak arra, hogy az utcára vonulva a saját érdekeiket követeljék; hogy is gondolták, hogy a választások előtti periódusban, amikor minden kivétel nélkül rózsaszín, mint a malac valaga, belerondítanak a rendíthetetlen ócsenyharasóba!

Azt már nem!

„Fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, nem akarunk agyonhajszolt zombik lenni – olvasható a január 19-ére meghirdetett diáktüntetés ismertetőjében. Aki szerint ez kormányellenes tüntetés, az egy generációnak mondja azt, hogy semmi szükség rá – állítja az egyik szervező. A demonstrációt középiskolások, illetve a Független Diákparlament szervezi, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány mellett magánszemélyek is támogatnak, köztük Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója.

Fehér Alexandra és Gyetvai Viktor szervezők

A szervezők azt kérik, aki teheti, ezen a napon ne menjen iskolába. Az oktatási jogok miniszteri biztosa az Indexnek azt mondta: ha a szülő igazolja a hiányzást, a diákot semmilyen retorzió nem érheti ezért.”

A kormány persze nem tétlenkedhet e hírek hallatán!
A rádióból hajnaltól ömlik a demagóg duma: Mert ugye, aki tüntetni megy, csak akkor nem kap igazolatlan, ha az édesapja, vagy az édesanyja igazolja, hogy miért is hiányzik a nebuló! De – és ez minden aljasság netovábbja – ugyan, melyik szülő buzdítaná ilyen badarságra a gyermekét? Ugyan, ki helyeselné, hogy a kölök a jó, meleg iskola helyett az utcára siet! Na ugye! Tehát a rádió szerint kétséges, hogy néhány iskolakerülő gazemberen kívül az utcára vonulna, akár csak egyetlen értelmes diák is, 2018. január 19-én Magyarországon!

„Ezzel az eseménnyel szeretnénk tudatni, (…) hogy az oktatás, aminek részesei vagyunk korántsem modern” – közlik, és a meghívóban fel is sorolják, szerintük mivel van a baj.„Elegünk van, hogy a 19. századi egyetemes anyagot olyan részletezve tanuljuk, mintha tegnap történt volna, és hogy ezt 7, 8 vagy 9 órában kell megoldani. Igenis fontos tanulni a múltat, de ahogy telik az idő, bővülnek az ismeretek, velük együtt a tananyag, és ez egy idő után borzalmasan felhalmozódik.

A fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, miközben tanulhatnánk ugyanezeket az ismereteket lényegre törően.

Kifogásolják az állami irányítású iskolák egyentanterve alapján eluralkodó szemléletet is: „Nem akarunk mind ugyanúgy viszonyulni a világhoz, mert mind mások vagyunk, ezért az oktatás se faragjon minket egy és ugyanazon mintára. Nézzünk körbe és meglátjuk, hogy tanulni a múlt világáról és a modern világról összefüggően, tartalmasan, jókedvűen és érdekesen igenis lehet.”

Újabb nettó szemétség! – Ennyi a kormány válasza az ifjak lelkesedésére.
Nagy kár, hogy senkinek nem rémlenek odafenn 1848 ifjú forradalmárai, hogy a pesti srácokról csak az őskommunista Stefka és alkesz főszerkesztője jut a kormánypártok eszébe! Mert ha csak pár százan vonulnak is, a jövőért teszik, és ez fontosabb, mint bármennyi nettó hazugság, odafentről!

„Senki nem listázhatja a pénteki diáktüntetés résztvevőit, az iskolaigazgató sem tilthatja be a tiltakozást
Sem az osztályfőnök, sem az iskolaigazgató nem tilthatja meg a diákoknak, hogy részt vegyenek egy tüntetésen, és listát sem készíthetnek a tiltakozó tanulókról – hívja fel a figyelmet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). “A tüntetés a véleménynyilvánítás egy formája, és mint ilyen, az Alaptörvényben garantált alapjog, az nem köthető életkorhoz vagy egyéb státuszhoz.”

Hódmezővásárhelyen történt valami.
Persze, mint mindenről – ami a mai magyar valóságról szól -, kétféle összegzést olvashatunk…

Egyfelől tudósítanak a szolgálatában „bátor elszántságot” gyakorló esperesről, aki ugyan e vasárnapon nem misézett, mégis vette a fáradságot, hogy beballagjon, s elmagyarázta a nyájának a fennálló paradicsomi állapotok iránt tanúsítandó hála alapvetéseit…

„A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot”

Másfelől olvashattunk a hitüket, vallásukat csak úgy, maguk szerint, a lelkükből gyakorolni akarók megdöbbenéséről.
Na persze, ez utóbbiról lényegesen kevesebbet!

Rend persze ez is, és ilyenné lett a tájékoztatás, csak éppen azok helyébe egyre nehezebb képzelni magunkat, akik elszenvedni kényszerülnek, ott az Alföld városában, Hódmezővásárhelyen ezt az egészet. Íme, a totális káosz – a félve elsuttogott – anarchia, egyenlőre kicsiben, egy város, egy „nyáj” szintjén, ahol mostantól még az sem mindegy, ki kivel beszél és főleg miről!

Sebtében bekamerázott utcában, állásától váratlanul megfosztott ember, Márki-Zay Péter, aki eldöntötte, hogy kiáll másokért. Bejelentette, hogy indulni kíván a korábbi polgármester halála okán megüresedett, szinte mindeddig kizárólag a fidesz narancsszíneiben pompázó székért – független jelöltként. Na, ő az, aki most vasárnap kiátkoztatott…

Aki hívő katolikus, vallását aktívan gyakorló személy! És a munkatárs, „Laci Atya” feltétlen híve – akit a vasárnapi szentmisén megszólaló Németh László esperes plébános, a tábori püspökség nyugállományú őrnagya, nekibuzdulása megpróbált megsemmisíteni.
Márki-Zay Péter, aki korábban évtizedeken át a fideszre voksoló, de abban mérhetetlenül csalódott emberként a szentmisére invitálta a vele szimpatizálókat. Arra az alkalomra, ahol már jó előre lehetett tudni, milyen aljas kormánypropaganda fog befészkelődni az áhítatra várakozók lelkébe. Mégis megtette. Csak mert számítani merészelt a hitükben és vallásukban megalázott emberek lelkiismeretére!

Márki-Zay Péter így ír a történtekről: „…még csak 10 napja vagyok közszereplő, de a gonosznak az az áradata, amit már ennyi idő alatt is megtapasztaltam, nem hagy aludni éjjelente – ma sincs másképp… Katolikus testvéreimmel messengeren, telefonon egyeztetve most Laci atyáért imádkozunk – tudom, rettenetes lehet most neki. Laci atya most az emberek haragja, híveinek látványos elfordulása mellett a lelkiismeretével is viaskodik. Szeretném, ha tudná, hogy mi nem ellene, hanem vele vagyunk ebben a küzdelemben.”

Márki-Zay Péter, aki egyébként a hódmezővásárhelyi Szent István király plébánia világi elnöke, meg van győződve arról, hogy a háttérből egy mindent, vagy inkább mindenkit manipuláló politikus vehette rá Németh Lászlót erre, „valaki, akinek számára az egyház feláldozható, aki számára a közösségek megosztása puszta hatalmi eszköz, és aki emberi életeket tesz tönkre egy választási győzelemért.

Hétfő este szentségimádás lesz a Szentháromság templomban – aki teheti, jöjjön és imádkozzon László atyáért! MINDENKI MÁS pedig KÉREM, tartózkodjon az egyház, a vallásos közösségek megbántásától és FOGJUNK ÖSSZE a kútmérgezés ellen! A Gonoszt csak EGYÜTT győzhetjük le!!!”

Hódmezővásárhelyen történt valami.
Persze, mint mindenről – ami a mai magyar valóságról szól -, kétféle összegzést olvashatunk.
Egyfelől tudósítanak a szolgálatában „bátor elszántságot” gyakorló esperesről, aki ugyan e vasárnapon nem misézett, mégis vette a fáradságot, hogy beballagjon, s elmagyarázta a nyájának a fennálló paradicsomi állapotok iránt tanúsítandó hála alapvetéseit… Másfelől olvashattunk a hitüket, vallásukat csak úgy, maguk szerint, a lelkükből gyakorolni akarók megdöbbenéséről…

( A hódmezővásárhelyi plébánia a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozik, amely részről senki nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A Kiss-Rigó László megyéspüspök vezette egyházmegye egyébként az egyik nyertese a kormány tavalyi pénzosztásának. Milliárdokból építhet Szegeden stadiont, a beruházás kivitelezője pedig Orbán Viktor miniszterelnök „kötélbarátjának”, Garancsi Istvánnak a cége. )

Felénk a dolgok másként történnek.
Itt szó sincs arról, hogy a hatalom ármánykodása behódolásra kényszerítene embereket! Híveket és pásztorokat…

Felénk, Vas megyében minden ember tiszta szívvel és igaz lélekből, félelem nélkül készül a választásokra – a jelenleg hatalmukat gyakorlók örök megerősítésére. Szó sem lehet arról, hogy a katolikus egyház papjait a világi vezérek ostoba címekkel raggatnák tele! Ugyan, hogy is volna akár csak egyetlen lelkipásztor, akit egy bizonyos év emberének választanának, vagy bármi hasonló címmel kegyeskednének kitüntetni a hatalmasságok, politikusok, városvezetők stb.! …hogy aztán szabadkozhasson Isten szolgája, mert nem tudja megtáncoltatni a bál szépeit!
Hja, itt ilyen nem történhet!…itt ilyen nem történhet!

Itt éppen csak bámuljuk, amint a nép, az istenadta nép szavaz, felterjeszt, s a kegyurak végre magukévá tehetik a mindaddig érinthetetlent! Jó volna, bizony, jó volna közénk is egy ilyen Márki-Zay Péter! Talán ma, holnap, vagy holnapután szervezne Szombathelyen is egy szentségimádást, mindazokért, akik már behódolni kényszerültek, vagy akik éppen elkövetkeznek majd!

Mindenesetre vigasztaló, hogy megyénk egy kicsiny falujában ezen a hétvégén is elhangzott a pásztoruktól örökül hagyott ima, melyet itt, minden héten elmondanak: „Urunk, adj nekünk jó papokat, ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk! Akik Neked szolgálni szeretnének, és nem uralkodni helyetted. Akik a Te igazságodat hirdetik, és nem a sajátjukat erőltetik ránk. Akik nem szégyellnek rólad mindenütt beszélni, de tudnak tapintatosan magukról hallgatni. Akik nem akkor nyugtalanok, ha miattad bántás éri őket, hanem amikor miattuk Téged ócsárlás ér. Akik hiszik mindazt, amit tanítottál, és azt nem csak velünk elhitetni akarják. Akik nem velünk versenyezve gyűjtik az anyagiakat, hanem velünk együtt járják a göröngyös utakat. Végül kérünk, Urunk, engedd megértenünk, hogy ők is csak emberek, s hogy ők is minél jobban megértsék: mi bennük keressük jóságos arcod fényét. Ámen.”

Moszkvában, Azerbajdzsánban és Törökországban már hónapok óta érvényben vannak azok a korlátozások, melyek a diákok személyes szabadságának gyakorlását, a kapcsolattartás legelemibb megnyilvánulásait nehezítik meg.

Csak bizonyos körök és csak bizonyos esetekben használhatják mobiltelefonjaikat, táblagépeiket – különös tekintettel tehát a legfiatalabb korosztály tagjaira.

Európa is lép!!! Jövő szeptembertől tiltólistára kerülnek a mobiltelefonok, tabletek és egyéb kütyük a francia általános iskolákban is – írta meg a legfrissebb számában a Guardian. A tilalomról már Emmanuel Macron elnök kampányában is szó volt, most pedig a nagy újító, valóra is váltja az ígéretét.

„A 2018-as tanévtől érvényes szabályok szerint a 6 és 15 év közötti gyerekek ugyan magukkal vihetik a mobiljukat az iskolába, de azt nem vehetik elő sem a tanórákon, sem a szünetben. Ha valamiért nagyon sürgősen telefonálniuk kell, vagy ha az oktatáshoz szükség van rá, akkor persze elővehetik majd a diákok a telefont, de amúgy nincs többet pad alatt csetelgetés meg facebookozás.”

Ui! vághatnánk rá frappánsan, ha valóban ilyen egyszerű lépésről volna szó a világ egyik legfejlettebb országában! Macron elnök ez egyszer túllőhet minden határon, hiszen Franciaország gyermekei szinte már az anyatej szürcsölése közben is a neten lógnak!

És akkor a hét legelső hírei arról számoltak be, hogy „a romániai közoktatási rendszer egészére érvényes új keretszabályzatot hozott létre a román kormány, ami megtiltja az iskolai mobilhasználatot. A diákok nem tarthatják többé maguknál az órákon és a vizsgákon a mobiljaikat! A lehalkított vagy kikapcsolt készülékeket a tanterem egy erre kijelölt helyén kell ezentúl letétben helyezniük.”

A felkészültebbek jól tudják, hogy a románok bizony leginkább franciáknak szeretik magukat mutatni, hivatkozva a közös ősökre – lám, a világban uralkodni látszó trendeknek azonnal illik engedelmeskedni!

De hogy jön ebbe a sorozatba Orbán Viktor és a fidesz kormánya? Naná, hogy szeptembertől a magyar iskolákat is eléri az új trend! Szeptembertől, immár a negyedik Orbán kormány intézkedéseinek köszönhetően Magyarország valamennyi iskolájában tilos lesz a mobileszközök használata!

Kormány közeli informátorunk szerint a magyar miniszterelnök vágyálma, hogy az oktatás egészét az egyházakra elsősorban a katolikus egyházra bízza. Na persze a KDNP szájízének megfelelően! Ősztől jön a kötelező iskolaköpeny, a tanórák rendjébe igazított napi szentmise és persze a megtiltott telefonhasználat, mely így lehetővé tenné, hogy a papok a templomaikból is száműzhessék a telefonokat!

Így mindenki jól jár, s a templomok felújítása címén a támogatások is könnyebben illanhatnak el…
Lám, lám…Nincs ezen a világon olyan intézkedés, ami ne volna hasznosítható Orbánéknak! Ha franciáktól, ha Moszkvától – mindegy!

Persze, erről a lépésről hallgat a hatalom!
Előbb a választást kell megnyerni, azután jöhet a fekete leves, melyből a mobileszközök tiltása csak egyetlen korty lehet! Végre bezárulhatnak a tantermek, hermetikusan kizárva onnan a szülők árgus figyelmét, a tanárok pedig azt teszik majd, amit előírnak nekik!

A diákok pedig dugdoshatják a mobilokat, hazudozásra kényszeríthetjük őket – éppen, mint a felnőtt életben!

Éppen, mint a Büntetés végrehajtás intézményeiben!

Talán nem kell majd megérnünk, hogy gyermekeink körében is elterjedjenek a veszély esetén a testtájakba rejthető parányi készülékek, talán nem vezetik be az intézmények előtti motozást sem! De ki tudja!

Mindenesetre nyilvánvaló, hogy Orbán nem a szimpla Macron ötletét másolja! Neki ott az azeri, török és moszkvai vezetés, a nagy druzsba, ahol már gyűjtögetnek, hogy megsegíthessék az EU-ból kitessékelt magyarokat! (Na persze…) A mobilok tiltása éppen csak egy szokásos elterelő hadművelet, amin lehet majd rágódni, miközben…

Tessék mondani, tényleg jó ötlet a gyermekeinken kezdeni a megtorlást?

Mostanáig ez volt az a nap, amikor felidézhettük a néhai magyar miniszterelnök Antall József születésnapját, megemlékezhettünk II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, a szabadságharc vezére, és a legnagyobb magyar, Gróf Széchenyi István halálának évfordulójáról.

Gyertyát gyújthattunk, emlékezve a napra, amikor megölték Csengey Dénes magyar írót…

Ünnep volt április nyolcadika, mostanáig, valamennyi magyarnak!

2018. április nyolcadika a negyedik Orbán kormány, a harmadik Orbán kormány utáni periódus első napja lesz.
Melynek megválasztási időpontját minden valószínűség szerint erre a napra fogja kiírni Áder köztársasági elnök.

Egy egyszerű ember nagyon egyszerű írásművének nem lehet témája, hogy mi lesz április nyolcadika után. Nincs szükség senki ostoba találgatásaira. Azok az idők már rég eldöntettek, senkinek nincs joga és hatalma a változtatáshoz. Hja, lehet persze hiú reményeket kelteni, füllenteni, vagy hazudozni, mint eddig, de lássuk be, csak azokat csapnánk be, akik mostanáig féltek.

Meg persze azokat, akik április nyolcadika után is félni fognak…

Valahol az Alföld, a nagy magyar puszta közepén van egy öreg ház.
Állítólag… Egy tanya.
Ahol állítólag… a minap is eloltották a nagyot világló lámpákat és az elhúzott függönyök mögött, az egyetlen, pislákoló gyertya fényénél, a családfő előhúzta a lajbija zsebéből a gondosan összehajtogatott papírlapot.
Egy újabb papírost, egy olyanformát, ami egy idő óta, olykor meg-megérkezik. Állítólag…
Aztán csöndes mormogással végigolvasta annak minden sorát. A többiek lélegzet visszatartva végighallgatták, nem szóltak, nem pisszentek, csak nyeltek nagyokat. Mivel a vacsorán már régen túl voltak, csak a könnyeik lehettek… Azután az ember a papírlapot hosszában és széltében is elszakította, végül a lobogó kályha tüzébe hajította.

Elégette az igazságot.

Pontosan úgy, ahogy azt korábban szokták a magyarok.

Április nyolcadika ünnep lesz.

“Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús lesz, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van……

A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…

Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.”

Márai Sándor