Háklár Dóri és Háklár Péter a Bájoló vendégei

Újra elindult a Berzsenyi Dániel Könyvtárban a Bájoló programsorozat. A fiatal tehetségeket bemutató estek idei első vendégei a Háklár testvérpár voltak, Háklár Dóra és Péter.

Az est házigazdája természetesen Boros Ferenc.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Az első dal meghallgatása után Dr. Baráthné Molnár Mónika, igazgatóhelyettes köszöntötte a vendégeket, és megemlítette, hogy a programsorozat eddig eltelt évei alatt tizenöt fiatalnak nyújtott bemutatkozási lehetőséget.

Háklár Dóri és Peti zeneszerető családban nőttek fel, a duó a karácsonyi közös zenélésekből indult. Azóta többször felléptek kávézókban, a Savaria Karneválon és a Végállomásban is. A testvérek gitároznak, édesapjuk hatására tudnak dobolni, Dóri furulyán is játszik – ezt több dalnál is bemutatta. A zenei stílusuk hasonló, főleg a magyar alternatív zenekarok a kedvenceik, több ilyen számot átdolgoztak és előadtak a könyvtárban is (Kardos Horváth Janó, Kiscsillag).

A duó a névválasztással – ahogy sok zenekar – több fázison ment át: a nevek között szerepelt a Kicsit másképp, Háklár Dóri és bandája, Háklár banda, utóbbi aktuális, de ahogy Peti mondja, nem a név teszi a zenakart.

Az eltelt évek alatt eleinte feldolgozásokat játszottak, a dalválasztásnál főleg az volt az fő szempont, hogy magukra ismerjenek az adott dalban, hogy ki tudják fejezni a gondolataikat általa. Peti elmondása szerint az eredeti számok ritmusával, tempójával játszottak és így szabták magukra.

Vers megzenésítéseket is játszanak, Dóri elmondása szerint a Kaláka volt a minta, de saját ötlet alapján is készült már így daluk – Varró Danitól a Metrót elő is adták az est folyamán.

Feri az együttműködés nehézségeiről kérdezte a testvérpárt – Dóri szerint sokan nem értik, hogyan tudnak együtt dolgozni, de a kulcs az őszinte kommunikáció és hogy annyira ismerik egymást. A dalszövegírás Peti feladata, bár már Dóri is írt egy dalt (Holdas), amit szintén meghallgathattunk az est folyamán. Az énekben egyelőre Dóri a domináns, de Peti is kíséri egyes számoknál.

Peti a dalszövegírásról elmondta, hogy a dallam és az ének egyszerre születik meg sokszor, gitározáskor. Az első kritikusa természetesen nővére. Van olyan is, amikor Dóri nem találja meg megát az elkészült dalban, ilyenkor ezt félreteszik.

Az est második felében a feldolgozások után meghallgathattuk a saját szerzeményeiket (többe közt Szerelmes dal, Álomfogó, Aranyom), amik főleg az érzelmekről szólnak, lágyabb vagy erősebb előadásban, de mindenképpen fülbemászó dalokról van szó.

A jövőbeli terveikről kérdezve elmondták, hogy több lehetőséget látnak az internetben – ezért szeretnék majd a YouTube csatornájukat bővíteni, céljuk több zenei fesztiválon fellépni (Hétrét Fesztivál, Művészetek Völgye), és természetesen egy saját lemezt kiadni. Petinek még van pár éve a továbbtanulás előtt, de mindenképp a zenével szeretne foglalkozni. Dóri is szeretné megtartani a zenét, de most a színészkedés az álma.

(Waldinger Dóri  írása)

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Oroszy Csaba Fragmenta Silenti

Az 50 éves, képzőművész impozáns kiállítása, 30 év munkájából válogatva jelenik meg a Szombathelyi Képtár hatalmas kiállító termében.

A rendkívül színesen, lendületesen, szenvedélyesen, alkotott festmények sajátos képi világot mutatnak be.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A megnyitóra kimondottan sokan érkeztek, és nézelődtek hosszasan. Próbálva értelmezni az alkotó gondolatvilágát.

Ismerősök, barátok, család, alkotótársak, voltak jelen ezen a tartalmas, látványában is lenyűgöző kiállítás megnyitóján, aminek a végén, egy különleges ajándékot készíthettek az ünnepelt művész részére, ami stílusában, jellegében is illeszkedett a rendezvényhez. Aki úgy érezte a maradandó ajándéknak részese szeretne lenni az távozás előtt egy egy ecsetvonást tehetett hozzá a születésnapi festményhez.

Így végül, egy meghökkentő festmény látott napvilágot, amire Csaba fejét fogva csodálkozott rá, és egy sajátos alkalomhoz illő kézjegyet tett hozzá, egy precízen tisztára mosott ecsettel.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Az Erdészeti Zrt. is segitett a Fekete István Állatvédő Egyesületnek

Egy nagy teherautónyi fával érkezett csütörtökön kora délután a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Fekete István Állatvédő Egyesület telephelyére.

A gazdára váró kutyusok és cicák segítésére ajánlották fel a négy köbméter fát. Az adakozáshoz csatlakozott Dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője is aki kettő nagy zsák kutyatáppal támogatta az egyesületet munkáját.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Mindkét adományozó megköszönte az egyesület önzetlen kitartó munkáját , amit az otthontalan árva állatokért tesznek.

A tüzifa nagy segítség számukra, hiszen a téli nagy hidegekben meleg ételt fóznek a kutyáknak, amihez nagy szükés van a fára.

A kutyatáp szintén jól jön bár mikor. De mindenféle felajánlást szívesen fogadnak az állatvédők.

Takarót, kutyaruhát, fekhelyet, etetőtálakat, nyakörvet pórázt, kutya és cicatápot, vagy akár pénzadományt.

Jelenleg közel hetven állat vár szerető gazdára, jobb körülményekre.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Beatles-slágerek élőben a Mojo klubban

Jól kezdődött a 2017-es év szerencse, vagy szerencsétlenség terén. Hiszen mindjárt az elejére került egy péntek 13. Ezt a napot, január 13-át pénteket választotta bemutatkozó koncertjének a LiverPaul zenekar.

Az ismert zenészekből álló csapat élőben hozta el a Beatles-slágereket Szombathelyen a rendszeresen, változatos zenei palettát felsorakoztató népszerű bluesklubba, a Mojoba.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Aki nem szeretett volna lemaradni, előre foglaltatott asztalt. És milyen jól is tették, hiszen kezdésre megtelt a hely.

Egy muzsikus ismerősöm efféleképpen vélekedett meghallgatva a műsor elejét:

Beatlest játszani nem egyszerű, de Beatlest énekelni nagyon veszélyes dolog. Hiszen mindenkinek a fülében ott cseng az eredeti hangzás, emiatt egy rossz próbálkozás azonnal bukásra van ítélve. Vékony, tökéletesen tiszta hangra – sőt vokálra van szükség ahhoz – a nyilvánvalóan tökéletes gitár- és dobkíséret mellett – ,hogy elfogadható legyen a hangzás. Jól szól a csapat, tényleg öröm hallgatni a koncertet.”

Nos ezen az estén erre tett kísérletet egy négyes, ahogy az eredetiben is volt.Beatles dalok hiteles tolmácsolására, igyekezve megtartani az eredeti hangszerelést. Ők pedig Hollósi László dob, Dózis, Lord, varnyú Country, 4N, stb. Weinelt Gábor basszus gitár a Dózistól a Cabo-Wabo Band-ig. Kutrovics Tamás szólógitár Varnyú Country, 4N. Talabér József ritmus gitár korelnök Báró Blues Band, Dire Straits emlékzenekar, Old Faces. Péntek esti félépésük csupán a harmadik volt ebben a felállásban.

A buli igazán jól sikerült még úgy is hogy a 13-a egy kicsit belejátszott most épp szerencsétlenül a technika működésébe. De a fiuk még ezen is felülkerekedve csináltak hatalmas nosztalgikus hangulatot. A koncerten ismert slágerek, és kevésbé ismertek is felcsendültek. S hogy a közönség igazán jól érezte magát bizonyítják a tapsok, az együtt éneklés, és hogy voltak olyanok akik táncra is perdültek.

Köszönjük, nagy élmény volt, sok sikert a további fellépésekhez.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A 2017-es év első havas pillanatai

Eljött 2017-ben is az első olyan reggel, amikor szép csendesen mindent beterített a hófehér téli takaró.

Hajnalra már alaposan kifehérítve a várost, utakat, tereket, parkokat, fákat, padokat, autókat, háztetőket és mindent amit csak el tudott érni.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A látvány lenyűgöző számomra amíg a takarítása el nem kezdődik. Az érintetlen fehérség hatalmas területeken mindig megfogja tekintetem.

Mivel ez a különös reggel éppen vasárnapra esett, így sokaknak csinált kedvet kis családi kimozdulásra.

Sétára, szánkózásra kirándulásra, vagy bár mire csak a szabadban lehessenek.

Nos ezzel magam is így voltam és szánkó híján egy fényképező géppel jártam körbe a várost és készítettem egy kis téli hangulatot idéző képgalériát.

A képekre kattintva láthatók  havas fotóim.

Családi jégnapok, az első nekifutás azaz nekicsúszás

A Mottó még ma is a régi. Sportra fel Szombathely a szervezők szintén nem változtak. A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség szervezi, és mozgatja a város, és a környék sport kedvelőit akár földön, vízen, vagy jégen legyenek.

Idén jelenleg a jubileumi XXX. jégszezonban éppen egy hatalmas családi jégnapra invitálták az érdeklődőket, résztvevőket. Ezúttal a versenyek díjazását a SCHOTT Hungary Kft. támogatta.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Családias hangulattal kedvező belépési lehetőséggel, forró teával kedves kiszolgálással, vendéglátással. A családi verseny színvonalas, változatos összeállítását lebonyolítását most is mint mindig, Varga Jenő jéglovag, sportfeltaláló vállalta magára.

Sajnos a kemény hideg, és hatalmas szél ezt a programot kissé megtépázta. A gyönyörű napsütés ugyan csalogató volt, de a mellé párosuló mínuszok távol tartották az érdeklődőket.

Így ezt a rendezvényt, egy hét múlva szombaton tíz órától megismétlik majd. Viszont a csökkentett létszámú sportnapról, a versenyszámokból, a hangulatból néhány pillanatképet elhoztam mégis.

És egy hét múlva mindenkit sok szeretettel, forró teával változatos versenyszámokkal vár a Szombathelyi Műjégpályára, Varga Jenő, és a Schott Hungay Kft.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Törött szárnyú hattyút mentenek az állatvédők

Az önkéntes állatvédők abba a kategóriába tartozó emberek, akik nem néznek sem időt, sem időjárást, sem körülményeket, ha egy érző szenvedő bántalmazott, vagy rossz körülmények között tartott állat megmentéséről van szó.

A hideg télben épp úgy teszik munka mellett a dolgukat, mint a nyári hőségben. Míg sokan a fűtött szoba ablakából kitekintve gyönyörködnek a szombathelyi csónakázó tó keményre fagyott jegében, és a fölötte köröző hattyú párokban, addig ők a jeges szélben mindezt a tó mellől szemlélik, mikor egy sérült állatról kapnak értesítést.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Így történ ez most, is mikor egy törött szárnyú hattyú mentésére vállalkozott a Fekete István Állatvédő Egyesület kis csapata. Sajnos a tó nagyságán, a madarak gyors mozgásán kívül, a befagyott víz felülete is gondot okozott számukra a mentés során.

A jég ugyanis még nem volt elég erős, hogy rá tudjanak menni az emberek. Viszont a madarak könnyedén elmenekültek rajta a sérült állattal együtt. Így a napokkal korábban elkezdődött befogási akció most újra fojtatódott, ezúttal már a tűzoltók segítségét kérve. A korábbi akcióban ami közvetlen az év elején volt több aktív állatvédő részt vett és ahogy most is, Kőszegről érkezett szakszerű segítség.

Akkor a tavat több órán át körbe járva próbáltak segíteni, de sajnos sem sikerült az akció, pedig volt aki betegen is részt vett benne, helyszín egyeztetésben, emberek szervezésével csónak helyszínre szállíttatásával. A hattyú a Gertrúd nevet kapta, de sajnos még ma is a tó az otthona, és még mindig nem tudnak segíteni rajta, annak ellenére hogy a napokban az újabb kísérletben tűzoltók egy nagy hálóval is segítették a feladatot.

Ismét érkezett egy szóra a Szova segítsége a csónakkal. Sajnos ez a kísérlet sem vezetett eredményhez. Most talán a nagy hidegben megerősödő jég segít majd, és a következő próbálkozáskor sikerrel járnak, és az állat szakszerű ellátásban részesülhet hamarosan.

Mára a madár nagyon bizalmatlan, azonnal felismeri ha nem csupán etetési szándékkal lépnek közelébe. A többiek kiközösítik kicsit a sérült társukat. Sajnos korábban már volt rá példa hogy a kacsákat hattyúkat megdobálták kövekkel, botokkal. Talán a sérülést is így szerezhette az a védtelen érző félő bizalmatlan állat.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Óévbúcsúztató hangverseny a Savaria Szimfonikus Zenekarral

Az Óévbúcsúztató gálahangverseny Szombathelyen, olyan népszerű program, hogy kettő előadással tudta idén kiszolgálni a hallgatóságot a Bartók  teremben.

A Savaria Szimfonikus Zenekar szilveszteri fellépését Bíró Péter vezényelte.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A repertoárban igényes, változatos művek csendültek fel.

A két vendég szólista, Mádi Piroska, és Arany Tamás hangján kívül közvetlenségével is lenyűgözte a közönséget.

A szünetben pedig az év végi pezsgőzésre is sor került.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Évbúcsúztató jéggála Szombathelyen

A szombathelyi műjégpályán sem múlhat el 2016 évbúcsúztató jéggála nélkül, és főleg nyomtalanul.

dscf1234-1

Ezért a ragyogó napsütésben, és kemény hidegben én is kilátogattam a pályára, korit húztam lábamra, és úgy örökítettem meg az eseményeket.

dscf1211-1

Ez a fajtája a jeges élmények megörökítésében sokak számára nem újdonság, hiszen többször is belém futhattak már a jég szerelmesei. Van mikor Mikulásként, vagy épp egy fura jelmezben találkozhatnak velem itt.

dscf1239-1

Ezúttal is sokan búcsúztatták az évet a jégen. Erről készült ez a kis összeállítás. Jég veled 2016.

A diótörő, Savaria Szimfonikus Zenekar, és a Sopron Balett Szombathelyen

A Szent Márton bérlet második előadása, egy igazi klasszikus karácsonyi hangverseny volt. 

_mg_0642

A Savaria Szimfonikus Zenekar, és a Soproni Petőfi Színház közös előadásában, Csajkovszkij A diótörő balettelőadása.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_0613

 Mondanom sem kell, hogy a jegyek már napokkal korábban elfogytak, hiszen a darab ünnepi hangulatot árasztó, és igazi nagy múltú történetet dolgoz fel.

_mg_0660

Sokakban gyermek kori élményeket emlékeket idéz, hoz elő egészen mélyről. Így az Agora MSH-ban a teltházas előadás nem volt véletlen.

_mg_0677

Az élő zene, és kórus, a szép hátterek, fények, ruhák, és a fellépők tehetsége egyben hozta meg az igazi tökéletes hatást, és élményt ezen az estén.

_mg_0630

A szimfonikus zenekart Madaras Gergely vezényelte.

A képekre kattintva további fotók láthatók.