Puszika Oszika flúgos vizifutam 25. éve

25 éve a Zala vizén, a folyó tisztaságának megőrzése jegyében. Idén jubileumi nagy buli kerekedett Zalaszentgróton. 

IMG_2535

Öt napon át szólt a muzsika, jobbnál jobb fellépő zenekarok tisztelték meg az őrületnapi rendezvényt. A Puszika Oszika csónakfelvonulás ugyanis egy igazi őrület.

IMG_2577

A programok pedig ezt a flúgos futamot támogatták előtte és utána. Idén is érkeztek az ország távolabbi pontjairól is, különös fantáziával összeeszkábált vizicsotrogányokkal, hogy bebizonyítsák, itt nem a víz az úr.

DSCF0404

Hozzáteszem több kevesebb sikerrel. Ugyanis a Zala folyó e 9 km-es szakaszán, a starthely Zalabér, és a célállomás Zalaszentgrót között, megannyi kiszámíthatatlan akadályt gördített a versenyzők elé. Voltak olyan járművek, amik már a vízre szálláskor szétestek.

IMG_2540

Persze szög, kalapács volt az indulási helyen, ha valaki módosítani szeretett volna valamin, a lehetőség adott volt. A kőkemény napsütésben a partszakasz mindkét oldala megtelt érdeklődőkkel.

IMG_2543

Hogy idén ki miből, hogyan, és mit épített, nem igazán tudnám megmondani, részletesen felsorolni főleg nem sikerülne, de például szemet szúrt az a fém létra, amit petpalackokkal vérteztek fel, vagy különösnek hatott a pótkocsis kamion, platóján táncosokkal, vagy a kicsi kocsi Herbie, ami sajnos csúfosan megrongálódva ért a célba. S az örület még nem merült ki a csatahajók megépítésében, ezekhez oda illő jelmezek, segédeszközök is előkeveredtek.

DSCF0326

S hogy érdekességként a végére némi időadatot is említsek, a délelőtt tíz órakor induló futam, utolsó vízi alkalmatossága, majdnem este nyolc órára ért a célba. Érdeklődésemre elmondták a szervezők, hogy volt olyan év amikor még este kilenc után is futottak be csónakok. Gyanítom idén sem ment haza senki élmények nélkül. És sokan már most tervezgetik a jövő évben mivel szállnak majd vízre. Az esték hangulatából a péntekit ragadtam ki, és az utolsó képre  kattintva egy galériányi fotóval mutatom be.

IMG_2307

A futam előtt, után, és közben mi minden történt az pedig a képekre kattintva látható.

Miénk Itt a Tér! Kiss Márton zongoraművésszel

Igazi kellemes nyár este volt 2016. július 24-én. Teljesen alkalmas egy változatosan összeállított zongorakoncertre kint a szabadban.

IMG_2123

Az Agora Kulturális Központ nyári programjai sorában, a Miénk Itt a Tér! rendezvényén ezúttal csupán egy zongora került a fedett színpad közepére. De ennyi, és hozzá egy igazi fiatal zongoraművész elég volt ahhoz hogy a kis rögtönzött nézőtér és annak környéke megteljen zenekedvelő hallgatósággal.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_2129

A hangszeren magas szinten muzsikáló tehetség a szombathelyi születésű Kiss Márton volt aki a másfél órás koncerten változatos minden igényt kielégítő repertoárral szórakoztatott.

IMG_2112

Mozarttól, Bartókig, majd népszerű filmzenékből adott át egy hatalmas zenei csokrot ezen az estén. S hogy csatlakozzon a Szent Márton év egyik legmeghatározóbb gesztusához, a honoráriumának egyik felét felajánlotta a Gyermek kórház javára. Kiss Márton is megosztotta, akárcsak Szent Márton a köpenyét.

IMG_2141

Kiss Márton  6 éves korában kezdett zongorázni. Két évvel később Németh Csabáné növendékeként folytatta tanulmányait. 2001-ben és 2003-ban az ausztriai „Prima La Musica” zenei versenyen zongorakísérőként kiemelt első díjat szerzett, és egyidejűleg elnyerte a „Bösendorfer” cég által a legjobb zongoristának felajánlott különdíjat is. 11 évesen, 2003 márciusában a Budapesten megrendezett „Mozart” Tehetségkutató Zongoraverseny első helyezettje lett, valamint a legjobb vidéki versenyzőnek járó különdíjat is neki ítélték. A verseny után felléphetett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Miskolcon a Bartók+Mozart fesztiválon, majd a szombathelyi Márton-napi ünnepségeken. A fiatal zongoraművész azóta már számos belföldi és külföldi versenyen és fellépésen győzte meg tehetségéről a zsűrit és a közönséget. 2003 októbere óta a grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Felsőfokú zenei tanulmányait ugyanitt, a grazi Zeneművészeti Egyetem zongoraművész-képző szakán folytatta.

IMG_2115

Elindította a „Zene mindenkinek” koncertsorozatot, melynek segítségével Magyarország összes településére el szeretné juttatni a komolyzenét.  

IMG_2127

Felvételt nyert a párizsi Schola Cantorumba, ahol Maurizio Moretti osztályában tanul tovább.A felsoroltak mellett rendszeres közreműködik különböző, jelentős részben karitatív célú, kulturális rendezvényeken bel- és külföldön egyaránt.

IMG_2135

A Fő téri zongorakoncertről a képekre kattintva további fotók láthatók.

Miénk Itt a Tér! Kiss Márton zongoraművésszel

Igazi kellemes nyár este volt 2016. július 24-én. Teljesen alkalmas egy változatosan összeállított zongorakoncertre kint a szabadban.

IMG_2123

Az Agora Kulturális Központ nyári programjai sorában, a Miénk Itt a Tér! rendezvényén ezúttal csupán egy zongora került a fedett színpad közepére. De ennyi, és hozzá egy igazi fiatal zongoraművész elég volt ahhoz hogy a kis rögtönzött nézőtér és annak környéke megteljen zenekedvelő hallgatósággal.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_2129

A hangszeren magas szinten muzsikáló tehetség a szombathelyi születésű Kiss Márton volt aki a másfél órás koncerten változatos minden igényt kielégítő repertoárral szórakoztatott.

IMG_2112

Mozarttól, Bartókig, majd népszerű filmzenékből adott át egy hatalmas zenei csokrot ezen az estén. S hogy csatlakozzon a Szent Márton év egyik legmeghatározóbb gesztusához, a honoráriumának egyik felét felajánlotta a Gyermek kórház javára. Kiss Márton is megosztotta, akárcsak Szent Márton a köpenyét.

IMG_2141

Kiss Márton  6 éves korában kezdett zongorázni. Két évvel később Németh Csabáné növendékeként folytatta tanulmányait. 2001-ben és 2003-ban az ausztriai „Prima La Musica” zenei versenyen zongorakísérőként kiemelt első díjat szerzett, és egyidejűleg elnyerte a „Bösendorfer” cég által a legjobb zongoristának felajánlott különdíjat is. 11 évesen, 2003 márciusában a Budapesten megrendezett „Mozart” Tehetségkutató Zongoraverseny első helyezettje lett, valamint a legjobb vidéki versenyzőnek járó különdíjat is neki ítélték. A verseny után felléphetett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Miskolcon a Bartók+Mozart fesztiválon, majd a szombathelyi Márton-napi ünnepségeken. A fiatal zongoraművész azóta már számos belföldi és külföldi versenyen és fellépésen győzte meg tehetségéről a zsűrit és a közönséget. 2003 októbere óta a grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Felsőfokú zenei tanulmányait ugyanitt, a grazi Zeneművészeti Egyetem zongoraművész-képző szakán folytatta.

IMG_2115

Elindította a „Zene mindenkinek” koncertsorozatot, melynek segítségével Magyarország összes településére el szeretné juttatni a komolyzenét.  

IMG_2127

Felvételt nyert a párizsi Schola Cantorumba, ahol Maurizio Moretti osztályában tanul tovább.A felsoroltak mellett rendszeres közreműködik különböző, jelentős részben karitatív célú, kulturális rendezvényeken bel- és külföldön egyaránt.

IMG_2135

A Fő téri zongorakoncertről a képekre kattintva további fotók láthatók.

Rocco Turi kiállítása a Szombathelyi Képtárban

Szombathely iránti rajongását illusztrálja Rocco Turi olasz művész kiállítása, amely ma nyílt a Szombathelyi Képtárban.

IMG_2101

 Rocco Turi Szombathely városának ajánlva című kiállítása, munkásságának egészét foglalja össze. 

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_2042


Rocco Turi három alkalommal már szerepelt a Szombathelyi Képtárban.
Egy teljes sorozattal fejezi ki tiszteletét Szombathely városának, beleértve annak ókori múltját, illetve minden napjait. „Totemszombathely” címmel a szombathelyi csónakázó-tóról készített fényképeit kombinálta úgy, hogy a kompozíciók a totemek világát idézik fel.

IMG_2051

Az utcákon, a tereken, a város szélén kiragasztott plakátokról is készített felvételeket, különösen kiemelve azokat a példányokat, melyeken a kopás, roncsolódás miatt a régebbi plakátok részletei is előtűntek. A szent Márton év alkalmából külön fénykép sorozatot készített, fókuszba helyezve Simone Martini Assisiben található Szent Márton témájú munkáját.

IMG_2048

 A tárlat megnyitóján Szombathely polgármestere is elmondta gondolatait és köszönetét kifejezve egy oklevelet adott átt a művésznek. 

IMG_2096

A képekre kattintva további fotók láthatók.

 

Gyógy-Bor Napok Bükfürdőn

11. alkalommal nyitotta meg kapuit, azaz parkolóit Bükfürdő, hogy öt napon át várja az érdeklődőket a Gyógy- Bor Napokra.

Névtelen 24

Sok sok érdekes program, látni és kóstolni való várja Bük egyik legnépszerűbb rendezvényén az ide látogatókat. Itt minden korosztály megtalálhatja szórakozási lehetőségét.

Névtelen 19

A nyitó napon a Budapest Bár adott fantasztikus hangulatú koncertet. Néhány pillanatkép kedvcsinálóként itt látható.

Névtelen 11

 

Alterába Fesztivál esőnapja

Az ország talán egyik leghangulatosabb,  legcsaládiasabb “kertipartija” az Alterába Fesztivál. Körmenden a Rába part zöld övezetében, hatalmas sátrazással, fürdőzéssel, és bulizással összegyúrt fesztivál immár hetedik alkalommal startolt el 2016. július 12-én kedden.

IMG_1687

A nagy móka  egészen vasárnap hajnalig tart, hihetetlen jó fellépő csapatokkal, baráti társaságokkal, családokkal, fiatalokkal, idősebbekkel.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_1590

Erre a képre kattintva a ráhangolódás pillanatait nézegetheti meg.

A nyitó napot még az időjárás is a kegyeibe fogadta, a kemping is szinte megtelt. Én ezúttal a második nap programjaira vetettem szemet, így szeretett fényképezőgépemmel, és fesztiválbuszommal leugrottam a Rába Szabadidőcentrumba. Érkezésemet azonnal könnyező felhők köszöntötték, iszonyatos villámok kíséretében. Igy a kempingben szinte embert sem láttam, mindenki magára húzta a sártat. A hirtelen jött zivatar eltávolodott, és máris sorban bújtak elő a fiatalok, és ki ki maga módján kezdett ráhangolódni az esti, erezd el a hajamat stílusra.

IMG_1602

Erre a képre kattintva a ráhangolódás pillanatait nézegetheti meg.

Ezt pedig a szerdai fellépők listája simán megkívánta. A sort a Mantra porno kezdte, nagyon szerény érdeklődés mellett. Ez persze részben annak is köszönhető, hogy a már említett zuhé épp csak egy gyors városnézést tett, és már jött is vissza a buliba.

IMG_1628

Láthatóan jól is érezte magát, mivel rendre benézett szinte az összes koncertre. A következő áldozat azonnal az  Ocho Macho volt, akiket olyan szinten sikerült betámadnia, hogy rövid időre félbe kellett szakítaniuk a koncertet.

IMG_1701

Ekkor már nagyobb tömeget tudott hirtelen mozgásra bírni, és a parti sátor alá kényszeríteni. S eső ide eső oda, szép számmal érkeztek még ez után is, hiszen az est igazi nagy durranásokat tartogatott még.

IMG_1764

Megérkezett sokak kedvence a Kiscsillag, majd pezsgóbontásra, azaz éjfélre, az Anna and the Barbies.  Azt ugye már mondanom sem kell. hogy a kettőből egy itt is kiemelt eső tiszteletben részesült. Az hogy végül Pásztor Anna, és csapata kimaradt ebből, talán a cseppet sem szokványos fellépésnek, előadásmódnak köszönhető.

IMG_1803

Mert őszintén, Anna fellépő cumója, megjelenése, és hozzá illeszkedő  szövege, dalai ? Ez itt már nem játék, és a fele sem tréfa, ahogy a sárban tapicskolás sem volt az. A koncert végére kölcsönkért hatalmas ördögszarvakról meg már nem is beszélve, aminek viselését az énekesnő állítása szerint, külön meg kell tanulni.

IMG_1950

Nos ezen a szinten már, egy jött ment esőnek nem volt keresnivalója. Viszont jó kis partiarcok kerültek elő, és szívesen fotóztatták magukat.

IMG_1789

Igy a szerdai hangulatról jó pár fotót sikerült beújítanom.

Ezeket a képekre kattintva láthatják.                 

Reméljük a továbbiakban kitör a szárazság és efféle nagymosásban nem lesz részük a partizóknak.

Egy átlagosnál erősebb vihar döngette Szombathelyt

Napok óta tartó forróságot egy iszonyatos jégvihar zárta le kedden este. Szombathely ennek szinte a közepén helyezkedett el.

DSCF0116

A körülbelül egy órán át készülődő, felhőket erre arra tologató vihar, este hét óra magasságába brutális  erővel csapott le, cseresznye, és diónyi nagyságú jéggel, széllel, és felhőszakadással.

DSCF0108

Nyomában pusztítás, hatalmas álló vizek, letört fák, utakat beterítő falevelek, összetört ablakok, redőnyök, sérült járművek.

DSCF0110

Félelem, rettegés uralkodott az emberekben, akár otthonukban, akár szabadban, akár autójukban útközben érte őket a szupervihar.

DSCF0097

A jégeső két részben, közel húsz percen át  szörnyü erővel, hatalmas hanghatással szinte sokkolta az embereket. Néhány pillanatkép a belvárosban a vihar elvonultakor készült.

DSCF0111

A Zanati uton a vasúti felüljáró alatt ismét kikerülhetett a megtelt tábla. De ezt már megszokhattuk, de a többi még szokatlan számunkra.

      

Szent Márton találkozó Szombathelyen

Első alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Szent Márton ifjúsági, családi és zarándoknapokat. 

IMG_1458

A hasonló nagy méretű találkozók, fesztiválok példáját alapul véve próbálták a szervezők kialakítani a helyszínt, a programokat.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szombati és vasárnapi képek külön galériában találhatók.

IMG_1433

Valós helyi tapasztalat erre vonatkozólag nem volt még, ezért igyekeztek talán kicsit túl is méretezve néhány dolgot, megteremteni egy sikeres találkozó feltételeit. A látottakból gyanítom hiányt igazán nem szenvedett senki.

IMG_1481

Mindennek, és mindenkinek meg volt a helye, feladata. Kinek kordonon kívül, kinek belül, kinek domboldalon, kinek a színpad előtt, vagy akár a Martineum Felnőttképző Akadémia árnyas udvarán.

IMG_1566

Valójában az érkezők több ponton csatlakoztak a programokhoz ,imákhoz, előadásokhoz, gyermek programokhoz, koncertekhez, és a nagy melegben sem épp a tűző napon foglaltak helyet, ezért ránézésre nem tűnt túlságosan nagynak az érdeklődés.

IMG_1472

Az igazi ritkán látható nagy zarándoklat vasárnap este, azaz már késő délután, Ákos koncertje előtt indult meg. A környék utcái ontották a híveket az emlékmű alatti domboldalra.

IMG_1542

Közel egy óra alatt az egész terület megtelt. Hogy ez számadatokban hogy nézhetett ki, meg sem tudnám mondani. Kinézetében hangulatában talán a sitkei rockfesztiválhoz tudnám hasonlítani. Így gyanítom ez az este hozta az elvárt számadatokat is. Igaz hogy ez a lelkesedés csupán erre a közel kettő órára volt elég, de mégis meg volt, látható, érezhető volt.

IMG_1532

A koncert után, a döntő labdarúgó mérkőzés közvetítésére már megtizedelődött a tömeg. Persze ez a program már egyfajta grátisz volt csupán hiszen semmilyen formában nem kapcsolódott az egyházi találkozóhoz.

IMG_1549

A két nap eseményeiről készült fotóim külön galériákban láthatók.

A szombat délután hangulatképei ide kattintva láthatók. Míg a vasárnap délutáni programokból itt látható kis ízelítő.

Világ Közepe Fesztivál a szomszédos Vépen

A hiteles mérésekkor épp csak egy kicsi hiányzott, de valamiért mégis úgy alakult, hogy nem Szombathely, hanem a tőlünk néhány kilométerre található Vép lett a világ közepe.

IMG_1188

Ez bizony remek lehetőség egy jókora ünneplésre. S hogy ne feledjük ezt a kivételes földrajzi elhelyezkedést, minden évben ünnepeljük.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_1248

Igaz mára már kicsit az elnevezés kibővült a Mácsik fesztivál névvel, aminek bizonyára jó oka van. Mi lehet az, bizony 2016 július 9-én megtudhatja aki ellátogat az egész napos rendezvényre.

IMG_1191

Én kicsit körülszimatoltam a pénteki nyitó napon, megnéztem azaz lefotózgattam milyen hangulat van a fesztivál felvezetésében. Talán az új generációs navigációk még nem vezetik ide az autósokat, ha beírják, hogy világ közepe, ezért lehetett, hogy délután viszonylag családias hangulat uralkodott a sportpálya szomszédságában kialakított rendezvénytéren.

IMG_1242

Kicsiket, és nagyokat egyaránt ellátták feladatokkal programokkal. Így unatkozni senkinek nem kellett pénteken sem.

IMG_1234

S ha röviden felállíthatnék egy népszerűségi listát délutántól estig, így nézne ki.

IMG_1299

Arcfestés, sör, vattacukor, sör, és végül a legnépszerűbb címet a fesztivál első napján a Magashegyi Underground sör párosításban nyerte.

IMG_1329

Igazolásképpen nézegesse fotóimat, a képekre kattintva.

Színek és Panorámák, a Szombathelyi Képtárban

Egy időben kettő kiállítás nyílt 2016. július 7-én, a Szombathelyi Képtárban. Két különálló tárlat, ami mégis szorosan egybe tartozik. Ahogy a két művész, Révész Antal és Wigner Judit is, akik a magyar grafika nagy nemzedékéhez tartoztak.

IMG_1166

Ezt jelzi még, a magyar közterek, és reklámgrafika látványvilágához tartozó, a hatvanas évektől készülő plakátjaikon látható RW szignó is. Az ilyen plakát alkotások száma másfélszáz.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_1105

A most bemutatásra kerülő művek, Révész Antal Magyar Világörökség című sorozata, amely komplett bemutatást kapott a képtár emeletén.

IMG_1084

A nagy részletességgel kidolgozott panoráma grafikák, amik a teremben szinte térkép formában lettek elhelyezve, hosszas megállásra késztetnek. Az ábrázolt városoknak, jellegzetes látnivalója, látványossága mellett, egy egy híressé vált programja is ábrázolásra került legtöbb alkotáson.

IMG_1089

Kicsit távolabbról szemlélve őket, szinte azonnal beugrik, még a feliratok olvasása nélkül is, hogy épp hol járunk. Büszkén tekinthetjük meg többek közt a saját városunkról, Szombathelyről készült összeállítást is.

IMG_1064

Szinte mindenkiben régi emlékeket hoznak elő, ezek a kedves, vidám ábrázolások a városok életéből. És ha bennünk ilyen érzelmeket indítanak el a képek, akkor elképzelhetjük az alkotóban mennyi mennyi szép emlék sorakozhat. Ennek ékes bizonyítéka volt, hogy a megnyitó után Révész Antal a ceremóniák tisztes távolságát megtörve, székét a vendégek közelébe hozta, leült, és miután megköszönte a nagyszerű lehetőséget, hogy sorozatát eredeti méretben kiállíthatta nálunk, mesélni kezdett.

IMG_1125

Minden kép, minden mozzanatának volt, van története. Ami miatt oda került, és úgy került megrajzolásra. Ezekből ragadott ki néhányat az idő rövidsége miatt, de mindenki látta, Tóni bácsi akár reggelig tudná mesélni az alkotások történetét. Elmondta, hogy az alkalmazott grafika mellett, egyedi művek is nagy számban szerepelnek kincsei között. Szép pillanat mikor tapasztalt, sok alkotást felmutató művészek találkozhatnak.

IMG_1147

Erre is volt lehetőség e napon. Eljött a kiállításra Káldy Lajos festőművész, hogy üdvözölje kollégáját, és szemügyre vegye rajzait.

A földszinti kiállítótérben pedig egy külön fejezetet képvisel Wigner Judit tervezőgrafikus tárlata, aki Révész Antal felesége volt, de sajnos 2013-ban elhunyt.

IMG_1149

Utolsó korszakának nonfiguratív munkái láthatók, az egyedi vázlatoktól (filctoll) a 20 db kész komputergrafikáig.

IMG_1160

Kezdetektől fogva férjével közösen munkálkodtak. Legfontosabb műfaj munkásságában a kiállításgrafika, és a filmplakát. Fő megrendelői voltak a MOKÉP, OTP, Graboplast, Forte, Chemolimpex.

IMG_1150

A kiállítások augusztus 21-ig látogathatók.

A képekre kattintva további fotók láthatók.