Szerző: rezeda

Szombathelyen a Kormányhivatal, következésképp a Fidesz-KDNP megakadályozta, hogy a város által kialakított oltópontokon megkezdődjön a lakosság oltása. Mint emlékezhetünk, a város azzal került be az országos – nem KESMA és nem közszolgálati – sajtóba, hogy a Kormányhivatal által kijelölt oltóponton hosszú sorokban álltak az emberek, a kormánymegbízott – Harangozó Bertalan (KDNP) – pedig azt mondta akkor, lehet, hogy egy kicsit hibáztak, de úgy általában a lakosság fegyelmezetlen. Csak úgy odacsámborog szurkáltatni magát, nem katonás és nem precíz.

Épp csak azt nem mondta, hogy hát hogyan lehetne így oltani, sehogyan sem, a lakosság önhibájából fog láztól fetrengeni, csak magára vessen. Pár napja egy másik oltóponton ugyanez volt. Álltak az emberek hosszú, tömött sorokban a fényképen, a baloldal meg a baloldali sajtó pánikot keltett és oltásellenes kampányt folytatott. Mondom, ott álltak a népek sorban, mint hajdan, ha hús érkezett a boltba, és a fideszes csatolmányok kijelentették, ez nem sor. Egyszerűen letagadták a valóságot, amit az ember a szemével látott, a fülével hallott.

Nincs sor, minden a legnagyobb rendben, minden élet számít, jobban teljesít, újra indít, kék plakátok, konzultáció, hazugság. Nos, ezt elégelte meg a város, kialakított három oltópontot, berendezte szépen, fölszerelte, hogy akkor jöhet a lakosság oltakozni, már csak az volt hátra, hogy a kormánymegbízott és csatolmányai megtekintsenek és bólintsanak. Nem tekintettek és nem bólintottak, tegnap kitört a parasztgyalázat, és elkezdődött… nos, nem az oltás, hanem a levelezés, amit most hosszan és tanulságokkal terhesen idézni fogunk.

Azért, hogy a végén belássuk, a Fidesz-KDNP-nél aljasabb pártot nem hordott a hátán a föld, a fideszesnél, KDNP-snél nagyobb mocsadék pedig ritkán születik. Meglátjuk majd az előrehozott konklúziót, nemhogy minden élet számítana, mint ahogyan azt álságosan naponta ezerszer duruzsolják, hanem az ellenzéki városokban lakó életek egyáltalán nem. Épp csak ki nem jelentik, hogy ott dögöljön meg mind az összes, aki nem ránk szavazott. Nem mondják, csak gondolják, miközben álszenten mosolyognak, és tesznek is érte, ahogyan az alábbiakból majd kiderül.

Nemény András, Szombathely polgármestere tegnap reggel tett fel egy posztot a Facebookra, amiben azt írta, hogy nemcsak a bejárás nem történt meg az oltóponton, de Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke sem veszi fel a telefont, és írásbeli megkeresésre sem válaszol.

“Ha nem történik meg az oltóhely bejárása, nem tudjuk időben értesíteni a beoltandókat, és a háziorvosok tájékoztatása alapján borul az oltási terv. Az oltóhelyek kijelölése Harangozó Úr levele alapján történt. Eszerint a polgármester joga, hogy a védekezés során átmeneti jelleggel döntsön “az élet védelméhez szükséges intézkedések” felől. A döntés a háziorvosok kérésére új oltópontok kialakítása volt. Ezzel segítjük a munkájukat és készülünk fel még időben a tömeges oltásokra. Éppen az állami oltások indulásakor tapasztalt problémákat akartuk megelőzni azzal, hogy a fokozatosan elindított oltópontokkal időben tapasztalatot szerezve a legjobb helyzetbe hozzuk az oltakozni akaró szombathelyieket a tömeges oltások indulásakor. Csak remélni tudom, hogy semmilyen politikai érdek nem írja felül a ránk bízott emberek egészségének védelmét” – írta a polgármester.

A kormányhivatal a megtekintés helyett levelet írt, az oltópontot kialakító polgármestert zavarkeltéssel vádolva meg, de tessék, itt van, tanulságos duma:

“Egyetlen munkatársat sem biztosított a háziorvosoknak az adminisztrációs feladatok ellátásához Szombathely polgármestere, ehelyett a baloldali pártok oltásellenes kampányának részeként zavart próbál kelteni az oltásokkal kapcsolatban. Az országban, így Szombathelyen is hetek óta zajlik a tömeges oltás. A Megyei Oltási Munkacsoport összesen 41 oltópontot létesített a városban, ezeken eddig több tízezer embert oltottak be szerte a megyéből. Az oltáshoz szükséges oltóhelyek a kórházban és a háziorvosoknál tehát bőségesen rendelkezésre állnak, vakcinából azonban továbbra sincs elég. A polgármester valójában nem segíteni akar, hanem csupán politikai haszonszerzés vezérli. Február 22-én kérte a kormány az önkormányzatokat, hogy segítsék a háziorvosokat adminisztratív feladatok, főképpen az oltásokkal kapcsolatos időpontszervezések ellátásában, amihez egy-két munkatársat biztosítsanak. Szombathely polgármestere a kérésnek immár három hete nem tesz eleget. Felszólítjuk a polgármestert, hogy a zavarkeltés és a látványpolitizálás helyett a háziorvosok érdemi adminisztrációs támogatásával segítse, hogy a szombathelyiek oltására minél hamarabb sor kerülhessen.”

A polgármester pedig a Facebookon válaszolt erre a mocsokra, ekképp:

„A szombathelyiek oltását segítő önkormányzati oltópontok megtekintése helyett politikai közleményt adott ki a kormányhivatal. A kormánymegbízott, aki a Megyei Védelmi Bizottság Elnöke továbbra is elérhetetlen. Ez a jelen járványügyi helyzetben elfogadhatatlan, veszélyezteti a város lakóinak életét, egészségét.

Az egészségügyi helyzet a napokban tovább súlyosbodik, csak az oltások pontos megszervezése lehet az ellenszer. Az erre tett javaslatunkat, amit három nappal ezelőtt még támogatott a kormányhivatal, az ő előírásainak megfelelően megvalósítottuk. Csak egy helyszíni bejáráson felvett jegyzőkönyv hiányzik. Mostanra azonban ezt feleslegesnek tartja Harangozó Bertalan, így nem tud elindulni a munka kedden az első oltóhelyen. Ugyanezt az engedélyt a fideszes polgármester által vezetett Szekszárdon és Budapest V. kerületében megadták. Nagyon helyesen.

A kormányhivatal most azzal vádol, hogy nem vagyok együttműködő. Nézzük a tényeket:

– A kormányhivatalnak hónapok álltak rendelkezésre a tömeges oltások megszervezésére. Ehhez képest az első nap másfél órás késéssel vitték ki a helyszínre az oltásra várók adatait, emiatt torlódás lett, és a többségében idős emberek tömegesen várakozni kényszerültek az utcán. A helyzetet látva a szomszédos önkormányzati kulturális intézményből az intézmény dolgozói vittek székeket és vizet az idős embereknek. Továbbá az önkormányzat oldotta meg a helyszíni hangosítást, hogy ne álljon háromszáz ember egyszerre az ajtó előtt információra várva.
– Mivel a helyszíni parkolásra sem gondoltak, a rendőrség mellett szombathelyi közterületfelügyelet biztosította a helyszínt. Teszi ezt azóta is.
– A kormánymegbízott külön kérésére haladéktalanul engedélyeztem sátrak és mobil WC-k felállítását az állami oltópontnál.
– A mai napon soron kívül engedélyeztem, hogy a sátrak továbbra is kint maradhassanak.
– Rendelkezésre bocsátottam az önkormányzati cégek autóit, hogy ha szükséges, az idősek szállításába bevonhatóak legyenek.
– Folyamatosan egyeztettünk a háziorvosokkal, az új oltópontokat (kétszáz önkormányzati munkatárs bevonásával) az ő kérésük alapján, velük egyeztetve alakítottuk ki. Ezt a kérést a háziorvosok először a kormányhivatalnak küldték meg, de miután nem jártak sikerrel, hozzánk fordultak.
Az igazi kérdés az, mi történt az elmúlt két napban. Ki és mire utasította a kormánymegbízottat?
Miért nem kaphat engedélyt oltópontok kialakítására Szombathely, mikor ugyanerre kaphatott a fideszes polgármester által vezetett város és kerület?
Miért az a legfontosabb dolga a kormányhivatal által felállított oltási bizottságnak, hogy saját tagjainak és elnökének soron kívül történő beoltásáról gondoskodjon?
Miért nem azokat veszik előre, akiknek az egészsége nagyobb veszélyben van?
A helyzet sokkal rosszabb lesz a következő időszakban. Ki vállalja a felelősséget a késedelemért?
Én városvezetőként vállalom a rám eső feladatot, felelősséget és az esetlegesen elkövetett hibákat is. Nem fogok belenyugodni, hogy a szombathelyiek egészségét bárki bármilyen okból veszélyeztesse.”

Nincs több kérdés, sem hozzáfűzni való.

„Ha vezetés van, akkor esély van a sikerre.” – húzta alá (írja a tudósítás) Orbán Viktor a jeruzsálemi King David szállodában, midőn a V4-es Babissal Netanjahu elé járultak megkérve őt: tanítsál mester. Ez a kiinduló tételünk, megállapítva, hogy a magyar újságírás nyelve, midőn eljátssza itt nekünk a hitelest és mértékadót, ott maradt a Szabad Nép redakciójában. Ahogyan Rákosi elvtárs is aláhúzott, hangsúlyozott, kiemelt, meg még ki tudja mit nem csinált, hogy a fontosság látszata megőrződjön, és a népek csettintsenek: aláhúzta, de jó, aláhúzta. Örvendjünk.

A mai időkben Orbán elvtárs húz alá és hangsúlyoz, amitől a talpas jobbágy meg elalél. Ez a nyelv azt a képzetet kelti benne, hogy odabetonozták, lehegesztették a képzeteket a turulszaros anyaföldhöz, s az onnantól fogva örök. Node mit? „Ha vezetés van, akkor esély van a sikerre.” – A fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk, ha nem lennék hülye, okos is lehetnék, ezért fölösleges volt Jeruzsálembe szaladni. Azért mentek ugyanis oda a V4-es Babissal, hogy tanulmányozzák, mitől sikeres az ottani járvány elleni védekezés, ha van valahol ilyen egyáltalán a világban.

Ekkor jutott a kedves vezető a bódhiszattvaság kegyes állapotába kijelentve a vezetésről szóló receptet, a jövőbe vivő biztos utat. Nem tudjuk, mit akart így még jobban aláhúzni, a még rendeletibb kormányzás ideáját, ami logikai nonszensz, ugye, mert vagy rendeleti kormányzás van, vagy pediglen nincs. Nem lehet csak egy kicsit terhesnek lenni, hogy családbarát képpel mutassuk be országunk nyüves állapotát. Egy éve tombol a járvány, egy éve szaladgál Orbán, mint a mérgezett egér ide-oda, s mindezek után nyer megállapítást nála: „Ha vezetés van, akkor esély van a sikerre.”

Ebből tegnap is példát mutatott. Ott nyüzsgött a reptéren, integetett az érkező vakcináknak, átszámolta, megvan-e, vagy nem tudom, mit csinált a tavaszi hűvösben, még fölfázik. Ahogyan az sem teljesen világos, máskor mit keres a kórházakban, amikor megtekint, egyáltalán, sokszor nem tudjuk, mivégre van ezen a kajla világon. Csak fogyasztja a drága oxigént, amiből viszont nem jut minden haldokló polgártársnak, mert, mint kiderült, válogatva van közülük immár, hogy kivel foglalkozzanak, kivel ne. Szegény orvosoknak kell dönteni, ki induljon a büdösbe a teremtő színe elé.

Fölösleges volna most itt tételesen fölsorolni azokat a hibákat, amiket Orbán az eltelt egy évben elkövetett, folyamatosan kenve-maszatolva a felelősséget unióra, baloldalra, Gyurcsányra, sőt, végül a fegyelmezetlen polgárokra is. Miközben úgy csinál, mintha kormányozna, úgy tesz, mintha kézben tartaná a dolgokat, holott csak egy idea létezik, a hatalom reszkető akarása. A többi csak toldás és cafrang. „Ha vezetés van, esély van a sikerre.” – Láthatjuk ezt a fatornyosomban is, ahol a város saját oltópontokat alakított ki, hogy megszűnjön az Orbán okozta kupleráj.

Ránk mutogat Karácsony főpolgi is, hogyha itt meg tudták csinálni, ő is képes rá, csak adják oda a nyüves vakcináikat. De nem adják. Maszatolnak, cseszik el, sms-eznek, hogy gyere szurira vagy mégse, Orbán meg Jeruzsálembe röpül tanulmányútra, vagy más ügye akadt, és ez volt a fedősztori. Amit viszont látunk és tapasztalunk, az az állam és kormányzás totális csődje fényes, zörgő papírba csomagolva, hogy elalélva eszegessék a kisdedek, Józsik, talpasok, lehetőleg egymáséra lépve. Ha nem lenne tragikus, végtelenül unalmas lenne a Fidesz-módi.

És voltaképp az is. Csak nem vagyunk még vagy már abban a lélekállapotban, hogy ásítsunk az egyre nívótlanabb előadáson, hanem inkább nyelvünk igekötőinek gazdag jelentéstartalmán morfondírozunk. Ugyanis mennyivel üdítőbb volna azt olvashatni pápaszemes tudósításokban, hogy Orbán nem alá-, hanem elhúzott, és minden honpolgár hozzá képzelhetné a neki kedves irányt vagy úti célt. Magam valami melegre és nedvesre gondolok, de nehogy valami rossz képzetek alakuljanak bennünk, legyen az mondjuk egy fazék forró tökfőzelék.

Demeter Szilárd lesz a Fidesz Aczél elvtársa. Csak nem olyan látókörrel és műveltséggel, Demeter inkább ilyen ideológiai samesz lesz a kultúrában, éles szájélű gonosz ávós és átnevelőtábor-parancsnok. Irodalmi életünkben már teljes a pitiáner dúlás, most azonban a könnyűzene is az irányítása alá kerül, bimbóznak majd ki a sok ákosok, vastagcsabák, vargaviktorok és nagyferók. Demeter Szilárd kap huszonhárom milliárdot, hogy létrehozzon egy könnyűzenei központot, amely a könnyűzenei stratégia megvalósításáért felel, ennek pedig az a lényege, hogy a közép-európaiság gondolatát tartalommal töltse fel.

Ez az összetett mondat, amiben benne van az egész fasiszta, turulszaros NER, maga a borzalom. Azt mondja Demeter, hogy „újrahangoljuk a tágabban értelmezett magyar popkultúrát”. Feltöltik közép-európaisággal cseszmeg. Huszonhárom milliárdból töltik fel, megint egymásra lépnek majd a halszagú talpaink. Mindemellett a valóság megerőszakolása kísérlődik meg majd ismét ideológiai maszlaggal leöntve. A könnyűzene, popzene, vagy nevezzük akárminek, ugyanis alulról szerveződik és szerveződött, hogy aztán iparággá álljon össze, és a technika fejlődésével a globalizáció áldásos hatásainak köszönhetően terjedjen el az egész sártekén.

A Fidesz – és Demeter – ideája a könnyűzene államosítása, totális ellenőrzés alá vonása, ami viszont egyet jelent annak halálával. Az irodalom is kimúlik az ideológiától, a zene meg tán meg sem születik. Vagy, ha igen, olyan is. Az még a jobbik eset lenne, ha találtak volna egy újabb fedősztorit, aminek a leple alatt el lehet lopni huszonhárom milliárdot, de erős a gyanú, hogy komolyan gondolják. Mielőtt tovább haladnánk, azért értelmezzük a célt, hogy aszongya: a közép-európaiság gondolatát tartalommal tölteni fel. Ez érdekes létállapot, amikor van egy tartalom nélküli gondolat, tehát semmi sincs. Egy üres zsák van, amit majd Demeter Szilárd fog föltölteni.

A hagymázaival huszonhárom milliárdért. Ilyen nincs és mégis van. Összefoglalva a kitűzött célokat: adófizetői, tehát a mi pénzünkből finanszírozza majd az állam a neki tetsző zenéket, ami ideológiai borzalmai mellett olyan közgazdasági nonszensz, mint az állami pénzből működő profi futball. Olyan is, mint tapasztaljuk. A zene is olyan lesz, mucsai ripityom, mert pénzért nem lehet tehetséget venni, hanem a tehetség hozza a pénzt. Ami készül, az az illiberális, unortodox zenei élet, azok közpénzes kistafírozása, akik hajlandóak a kedves vezetővel az erkélyen iddogálni, vagy díszletnek odaállni a Fidesz kampányszínpadára.

A középszer mennybe menetele, a tehetség eltaposása, út a lelki szegénységhez, az egyenszürke milíciához. Régebben megvoltak a lázadás kordában tartásának eszközei, a táncdal bizottság, a TTT besorolás, az ORI vizsga, a lemezkiadásnál meg Erdős Péter. Az a rossz hír Demeter számára, hogy a Youtube korában mindez okafogyottá vált, így hiába töltögeti tartalommal a közép-európai gondolatát, ez a többséget teljesen hidegen hagyja, egyáltalán nem érdekli. A Párt valós de titkolt célja, hogy a magyari ember tőlük tudhassa meg a véleményét.

Azt, hogy milyen zenét szeret, mi a kedvenc tévéműsora, a kedvenc színdarabja, és mi az igazi turultörténelem kereszténységgel átitatva az összeset. De az a rossz hír, hogy például a Nemzeti Színház is félig üresen játszik, A dal című új táncdalfesztiváljuk sem érdekel senkit, azaz megint ott vagyunk, hogy rombolni ugyan tudnak, de értéket teremteni a helyébe nem. És az is lehangoló lehet, hogy azok a trottyos rockerek, akik ma fényképezkednek a kedves vezetővel, már a maguk idejében sem voltak lázadók, ugyanúgy nem voltak forradalmárok, ahogyan Orbán sem. A rendszer lebontásában akkor is az akkor kis klubokban játszó alternatívnak nevezettek játszották a döntő szerepet, és ilyenek Demeter ellenében ma is lesznek. Nevezzék őket akárhogyan is.

Tatán mától nem lehet szakrendelésre menni, mert a fülészek, szülészek és mindenféle specialisták Covidot gyógyítanak Tatabányán. Bő egy hete, amikor nagyjából ötezer egészségügyi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését, ergo felmondott, az országos kórház-főigazgató csűrdöngölt a propaganda oldallá züllesztett koronavirus.gov.hu tudósítása szerint: „Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint – közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt. A betegellátás tehát biztosított.”

Jegyezzük meg, hogy Jenei Zoltánnak hívják ezt a csinovnyikot, aki még azt is kijelentette a magyar egészségügy Mohácsánál, hogy „ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is”. Ezt talán nem kellett volna, mert most itt állunk azzal, hogy Tatán nincs orvos, mert a tatabányai Szent Borbála Kórházban létszámhiány alakult ki, miután többen nem voltak hajlandóak a múlt hét eleji határidőig aláírni új szerződésüket. Tehát itt van Jenei elvtárs örömtánca, másfelől egy hét múlva a valóság, ami megint másképpen alakult, mint a Fidesz-álmok.

Ha orvos nincs, piócás ember még lehet, sőt, javasasszonyok és eret vágó borbélyok is előkerülhetnek a turulfosos magyar világban. Ezt a Jeneit, ha nem vetnénk meg, mert az arcát adja a gyalázathoz és egy fogaskerék a gépezetben, még sajnálhatnánk is, mert ő is csak áldozat. Orbán áldozata, aki embernek egyáltalán nincsenek víziói az őt körülvevő világról, ez most már teljesen bizonyos. Annyi ideája van, hogy váltakozó jelszavak mögé bújva lopja szét az országot, gyalulja le, rombol szét mindent, s aki ezt akár csak szóvá is teszi, ellenség. Ennyi Orbán műve, s hogy ez mit eredményez, az most jól látszik az egészségügyön, amely képtelen teljesíteni, mert romokban van.

Ahogyan az egész ország is. Ami most történik, csak látványos, és az adott pillanatban tragikus. Ezúttal épp az egészségügy összeomlását tapasztalja az ország. Korábban az oktatás, a kultúra elpusztítását kellett végignéznünk, előtte a szociális ellátás eltaposását, az öregek és az állam gondoskodására szoruló kisgyerekek életminőségét, kilátásait meghatározó dúlást. Szinte mindenkit megrövidítettek és megaláztak, munkást, tanárt, tűzoltót, nyugdíjast, egyetemistát, romákat, melegeket, más vallásúakat, ateistákat, nincs a társadalomnak olyan szelete, amelyik ne szenvedett volna helyrehozhatatlan vagy nehezen gyógyítható károkat, és mindenki hallgatott, amikor a másik volt soron.

És ezúttal, hogy életről-halálról van szó, most is mindenki jámboran nézi, ahogyan a képébe dörgölik a sikereiket. Tatán nincs orvos. Mindenhol bekövetkezhet ez, mindenki sorra kerülhet, te is. “Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás”. – mondta még kórház-főigazgató elvtárs az ominózus napon. Látjuk. Megvédjük a nyugdíjakat. Tapasztaltuk. Jobban teljesít. Érezzük. Gyurcsány. Tudjuk, tíz éve cseppenként telik türelmünk pohara, de soha nem csordult ki. Most is került bele egy, hullámot is alig vert, de most már szinte mindegy is a totálisan letarolt országban. Csak elvagyunk, míg meg nem fulladunk csendben.

Napra nap jelentik be, hogy hány krónikus betegségben szenvedő idős ember halt meg. Egy éve ezzel a mondatnyi eposzi jelzővel födik el a gyalázatukat, gyártják a hamis számokat, lassan az az ember benyomása, hogy maga a nagyságos operatív törzs sem tudja, mi folyik a járványügyben. Minden kicsúszott a kezükből, megbuktak. Ennek sok felelőse van, de az egyszemélyi az maga Orbán Viktor. Így amikor mostantól a tatai betegeknek Tatabányára kell bumlizniuk akármilyen bajukkal, gondoljanak rá teljes szívükkel. S ugyanígy mindenki, aki tíz év alatt az út szélére került, és a jelszavak ellenére ott hagyták. Van ilyen hét-nyolcmillió honfitárs, és mind hallgat.

Gulyás Gergely mintha pedzegetne valamit pártja helyéről a világban, mert arra a felismerésre jutott, hogy Manfred Weber „nem politikai, hanem személyes alapon érez engesztelhetetlen gyűlöletet Magyarországgal vagy legalábbis a Fidesszel szemben”. Adunk egy piros pontot azért is ennek a Gulyásnak, mert azt is kezdi kapisgálni, amikor rendre elmondják a pártjáról, illetve annak tagjairól, hogy szaralakok, akkor nem a magyar emberekről beszélnek, hanem csakis róluk. Fejlődőképesnek tűnik ez a Gulyás, ha így folytatja, eljuthat a tisztánlátásnak arra a szintjére, hogy belenéz a tükörbe, és elhányja magát.

Sokat tettek a fiúk, hogy Weber gyűlölje őket. Ez már akkor is kiderült, amikor kijelentette, a magyarok (Fidesz) szavazatival nem akarja megszerezni az Európai Bizottság elnöki székét, amire a kedves vezető akkor úgy reagált, hogy miféle ember az ilyen. Efféle, aki aztán majd kihajítja a galerit a csukott ajtón. Már ebből is kitetszik, megvan a fiúknak az a képessége, hogy a legjámborabb alakokból is előcsalja a bennük rejtező vadbarmot, mert bánni velük csak így lehet. Ez szinte kódolva van abban, ahogyan a fideszesek járnak-kelnek a világban, mintha náluk lenne a bölcsek köve, amiből fakadóan erős übermensch tudatuk van.

Még a legutolsó fideszes önkormányzati képviselőnek is, mintha külön tenyésztenék őket. Weber gyűlölete viszont nem magában álló, szerte Európában ilyen élénk érzelmeket váltanak ki, gondoljunk Timmermansra, előtte Verhofstadtra, most a másik „holland fickóra”, de mesélhetnék Jourováról, Tuskról és még sok másról is. Ami azért meglepő, mert a gyűlölet valóban nem politikai kategória, de a Fidesznek sikerült meghonosítani Európában is, a fagylalt tehát visszanyalt. Egy pártot viszont személyek alkotnak, s ha azt mondják, gyűlölik a Fideszt, akkor Deutschra gondolnak, a kedves vezetőre, akit úgy általában már annyira rühellenek, hogy a folyosón is messze kerülik.

Mint valami leprást, és ő is erősen megdolgozott ezért. Sajnálnánk is sokszor, ha tudnánk, ahogyan a kör közepén áll a trottyos gatyájában, és Patakira gondol, meg Nagy Ferencre, akik az erkélyén rajonganak érte, meg a többiek, akikkel ott iddogál, hogy valami melegséget érezzen. Ez a zsarnokok egyedülléte. Hitlert nem merték felébreszteni a D napon, s mire magához tért, már minden elveszett, Sztálin a saját hugyában feküdve haldoklott a szoba közepén, és hozzá sem mertek benyitni. Az ilyenek végül mindig magukra maradnak a világűr magányában. S ha meglátják, hogy Weber gyűlöli őket, ami erős személyes érzelem, akkor észreveszik, hogy ennek az útnak az elejére léptek.

Viszont innen már nem lehet visszafordulni, és mindent meg is tesznek, hogy lehetetlen legyen. Ahogyan pökhendien, lekezelően, hangos pofával, kioktatóan, cinikusan és hazugon járnak, kelnek a világban, az túlvisz a politikán, erős emocionális síkra helyezi a történéseket, aminek a Fideszre nézvést beláthatatlan következményei lehetnek. Letértek a normalitás ösvényéről, és csodaországban a tükör mögött bármi előfordulhat. Egyébként az egy a táborukon kívül, akiknek minden mindegy, mert hisznek az Orbán nevű vallásban, itthon is erősen csomósodik az irántuk érzett utálattal pántlikázott gyűlölet, amire a net kommentszekciója az ékes bizonyíték.

Én ezt a szegmensét a világnak hosszú évek óta tanulmányozom szociológiai alapossággal szinte, és jelenthetem a végekről, hogy a helyzet kezd eszkalálódni. Ott egy kitörni készülő vulkán vizsgálható olyan ízes magyar nyelven, hogy szinte irigyli az ember a káromkodásoknak és átkozódásoknak azokat a míves csokrait, amelyek fellehetőek ékes bizonyságául annak, hogy a Fideszt Weberen kívül idehaza is úgy rühellik, mint az élősködő tetveket. Szép ívű pálya ez a hamvas ifjaktól, akik harminc év alatt eljutottak a megvetés legmélyebb bugyraiba. És az is kitűnik onnan, hogy a dolog immár életre-halálra megy. Kegyelem nincs, így Isten legyen irgalmas hozzájuk, ha megindul a birnami erdő.

Gulyás Gergely mintha pedzegetne valamit pártja helyéről a világban, mert arra a felismerésre jutott, hogy Manfred Weber „nem politikai, hanem személyes alapon érez engesztelhetetlen gyűlöletet Magyarországgal vagy legalábbis a Fidesszel szemben”. Adunk egy piros pontot azért is ennek a Gulyásnak, mert azt is kezdi kapisgálni, amikor rendre elmondják a pártjáról, illetve annak tagjairól, hogy szaralakok, akkor nem a magyar emberekről beszélnek, hanem csakis róluk. Fejlődőképesnek tűnik ez a Gulyás, ha így folytatja, eljuthat a tisztánlátásnak arra a szintjére, hogy belenéz a tükörbe, és elhányja magát.

Sokat tettek a fiúk, hogy Weber gyűlölje őket. Ez már akkor is kiderült, amikor kijelentette, a magyarok (Fidesz) szavazatival nem akarja megszerezni az Európai Bizottság elnöki székét, amire a kedves vezető akkor úgy reagált, hogy miféle ember az ilyen. Efféle, aki aztán majd kihajítja a galerit a csukott ajtón. Már ebből is kitetszik, megvan a fiúknak az a képessége, hogy a legjámborabb alakokból is előcsalja a bennük rejtező vadbarmot, mert bánni velük csak így lehet. Ez szinte kódolva van abban, ahogyan a fideszesek járnak-kelnek a világban, mintha náluk lenne a bölcsek köve, amiből fakadóan erős übermensch tudatuk van.

Még a legutolsó fideszes önkormányzati képviselőnek is, mintha külön tenyésztenék őket. Weber gyűlölete viszont nem magában álló, szerte Európában ilyen élénk érzelmeket váltanak ki, gondoljunk Timmermansra, előtte Verhofstadtra, most a másik „holland fickóra”, de mesélhetnék Jourováról, Tuskról és még sok másról is. Ami azért meglepő, mert a gyűlölet valóban nem politikai kategória, de a Fidesznek sikerült meghonosítani Európában is, a fagylalt tehát visszanyalt. Egy pártot viszont személyek alkotnak, s ha azt mondják, gyűlölik a Fideszt, akkor Deutschra gondolnak, a kedves vezetőre, akit úgy általában már annyira rühellenek, hogy a folyosón is messze kerülik.

Mint valami leprást, és ő is erősen megdolgozott ezért. Sajnálnánk is sokszor, ha tudnánk, ahogyan a kör közepén áll a trottyos gatyájában, és Patakira gondol, meg Nagy Ferencre, akik az erkélyén rajonganak érte, meg a többiek, akikkel ott iddogál, hogy valami melegséget érezzen. Ez a zsarnokok egyedülléte. Hitlert nem merték felébreszteni a D napon, s mire magához tért, már minden elveszett, Sztálin a saját hugyában feküdve haldoklott a szoba közepén, és hozzá sem mertek benyitni. Az ilyenek végül mindig magukra maradnak a világűr magányában. S ha meglátják, hogy Weber gyűlöli őket, ami erős személyes érzelem, akkor észreveszik, hogy ennek az útnak az elejére léptek.

Viszont innen már nem lehet visszafordulni, és mindent meg is tesznek, hogy lehetetlen legyen. Ahogyan pökhendien, lekezelően, hangos pofával, kioktatóan, cinikusan és hazugon járnak, kelnek a világban, az túlvisz a politikán, erős emocionális síkra helyezi a történéseket, aminek a Fideszre nézvést beláthatatlan következményei lehetnek. Letértek a normalitás ösvényéről, és csodaországban a tükör mögött bármi előfordulhat. Egyébként az egy a táborukon kívül, akiknek minden mindegy, mert hisznek az Orbán nevű vallásban, itthon is erősen csomósodik az irántuk érzett utálattal pántlikázott gyűlölet, amire a net kommentszekciója az ékes bizonyíték.

Én ezt a szegmensét a világnak hosszú évek óta tanulmányozom szociológiai alapossággal szinte, és jelenthetem a végekről, hogy a helyzet kezd eszkalálódni. Ott egy kitörni készülő vulkán vizsgálható olyan ízes magyar nyelven, hogy szinte irigyli az ember a káromkodásoknak és átkozódásoknak azokat a míves csokrait, amelyek fellehetőek ékes bizonyságául annak, hogy a Fideszt Weberen kívül idehaza is úgy rühellik, mint az élősködő tetveket. Szép ívű pálya ez a hamvas ifjaktól, akik harminc év alatt eljutottak a megvetés legmélyebb bugyraiba. És az is kitűnik onnan, hogy a dolog immár életre-halálra megy. Kegyelem nincs, így Isten legyen irgalmas hozzájuk, ha megindul a birnami erdő.

Ma nőnap van, amikor a kedves vezető le szokott szaladni a konyhásnénikhez az olajszagba. Munkahelyi közösségek (brigádok) kompletten szokták tajtrészegre inni magukat ilyenkor, a szocik fénykorukban szegfűt osztogattak, a virágárusok pedig az adatok szerint egyhavi forgalmat bonyolítottak le. De ez múlt csütörtökön veszélybe került. Ez volt az a nap, amikor a kedves vezető – miután pár héttel előtte kihirdette, hogy most már mi támadjuk a vírust tankokkal, tengeralattjáróval, jachtokkal és helikofferekkel, mégiscsak kulcsra zárta az országot. Ez a vereség beismerése.

A visszavonulásé, amikor a valóság pofán vágja minielnök urat, és be kellene látnia, hogy a jelszavak – mindenkit meggyógyítunk, újraindítjuk a gazdaságot, senkit nem hagyunk az út szélén és a többi – lószart sem érnek. Az sem vigasz, ha a hívek be is szopják, miközben éhen halnak és láztól fetrengenek, ez az ő nyomoruk. Hülyéken segíteni ugyanis nem lehet. Még boldogult úrfikoromban, a gimiben irkáltunk ilyeneket a füzetünkbe, hogy „Marx-Engels vegyesbolt, mindent beveszek, mindent beadok”, és ugyan nem igazán értettük, de elöntött tőle a forradalmár-lét izgalma.

Most sem sokkal különb a helyzet, mondhatni ugyanott vagyunk, de a kamaszos láz elmúlt. Most feleim, hogy izmaim lazulnak, ilyen végtelen, undorba ojtott melankóliába kerültem, már mindent merek, de nincs értelme semminek sem. (Ennyit a költészetről.) Ilyen nőnapok, Valentinok viszont kikezdik a társadalom idegrendszerét. Úgy tombol a konvenció, hogy belebetegszenek, ha nincs virág, bonbon, lufi, pedig csupán nem kampányszerűen kellene szeretni, hanem olyan kitartással, mint a céziumatom rezgése. Nyálas őszökön és tomboló nyarakon is ugyanúgy, de ez már ontológia.

Ami a népeknek a hiszti, az a virágárusnak az élet. Így, amikor a kedves vezető nagy diadalmában bejelentette, hogy bezárja a bocskorosokat, a virágosok egy tüdővel sóhajtottak fel, a nőnapot azért még kérnék, mert különben éhen vesznek. Imájuk meghallgatásra talált a Karmelitáknál, így ma zavarok nélkül árulhatják a vírus tündöklő rózsáit és tulipánjait, mert, mint látjuk, mindig vannak kivételek. Ezt a virágost, ha ugyan pénzügyi szempontból értjük is, járványügyileg kevésbé, ahogyan az sem egészen világos, miért nem lehet élni Neriában a zárlat alatt a bicikliszerelők nyitva tartása nélkül egyáltalán és semmiképp.

Mert a hét vége azzal telt, hogy káslerok, nyunyókák és mind az összes komoly szakemberek – tehát maga a kedves vezető – gyártották a fölmentéseket, hogy ugyan minden zárva lesz, de te, te meg te, nem. Semmi logika nincsen ezekben a listákban, esetleg a zsák krumpli bűvköre, vagy csak maga a káosz, a kiteljesedő entrópia, ami a kormányzást jellemzi. Hogy mi van itt, micsoda egy kupleráj, arról már sokat beszélgettünk és még fogunk is, most azonban vigyázó szemeinket az iskolákra és ovikra vetjük, mint ami intézmények Orbán működésének lakmuszai.

Amúgy is, de járványügyileg mindenképp. Mert és ugyanis az első körben – még csütörtökön – kijelentődött nagy hangon, minden zárva lesz, gyerek oda be nem teszi a lábát, mígnem vasárnap estére kiderült, hogy de, mégis. A mostani kontextusban az engemet egyáltalán nem érdekel, hogy járványügyileg mi a helyes vagy helytelen, hanem a döntés indoka, a változtatás eredője viszont igen. Ez annyi, hogy Szita Károly kérte. Szita fideszes polgármester, és ugyan az önkormányzati szövetség muftija, de nem ebbéli, hanem kaposvári elöljárói minőségében folyamodott kegyelemért.

Megkapta. Mindebben az az érdekes, ha mondjuk Karácsony esedezett volna ilyesmiért, akkor kiröhögik, és azon élcelődnek, hogy szabálytalanul biciklizik. Karácsony felajánlotta a segítségét az oltások megszervezésében is, ami a kormánynak – államnak – nem megy, de az nem kell. Karácsony alkalmatlan. Szita nem, ő jó elvtárs, közös volt a tartótisztjük annak idején. Szóval itt tartunk. Előttünk a végtelen élet, megyünk az oviba a virágjainkkal, esetleg a csoportszobában csapra ütünk egy hordó sört. Mindenki boldog lesz, csak a mosolyok nem látszanak a maszk alatt.

Az emberben él ilyen kategorizálási hajlam, hogy jelzőket aggat a történésekre. Így bódult szerelmesek életük legszebb napjának szokták nevezni az esküvőét, később ki megmarad emellett, ki pedig épp ellenkezőleg, mert nem vagyunk egyformák, csak a NER hiszi és szeretné azt. Viszont ha minősítő cafrangot akarunk aggatni a jegyespár egybekelésére, az intimet találhatjuk megfelelőnek. Köröttük minden csak díszlet a násznéptől a anyakönyvvezetőig és a papig, épp elég elviselni őket, így okkal mondható, hogy ebben az aktusban sem a NER-nek, Novák Katalinnak meg pláne nincs helye és szerepe. Viszont ezután így lesz.

Mert ugyanis mint kiderült, minden magyari jegyespár házasságköszöntő ajándéklapot kap a Párttól a nagy napon, így generálva azt az érzést, hogy maga Orbán Viktor bocsátja a fiatalokat a boldogságba bele. Elkíséri mintegy a Párt a párt, fennkölt gondolatokat ad neki nászajándékul, hogy el ne feledjék az ifjak, kinek köszönhetnek minden szépet és jót. A Pest Megyei Kormányhivatal küldött levelet a napokban a megye valamennyi jegyzőjének, amelyben utasítja őket, hogy ezek a lapok a házasságkötési ceremónián az anyakönyvvezetők rendelkezésére álljanak.

„Elkészült a Novák Katalin családokért felelős miniszter asszony gondolatait tartalmazó Házasságköszöntő ajándéklap aktuális változata, amellyel szeretnék a fiatal házaspárok felejthetetlen pillanatait megajándékozni.” – így örvendezik a levél, s vele együtt a mi szívünk is végtelenül. Azt is megtudjuk belőle, hogy ezeket a lapokat a járási hivatalokhoz csomagban, heti ütemezett körjárattal szállítják, akárha a friss zsömlét. Az átvétel időpontjáról a polgármesteri hivatalok jegyzői a járási hivataloktól kapnak értesítést, de szükség esetén a lapok közvetlenül is megrendelhetőek.

A nagy mű egy négyoldalas bigyó Szent István, Széchenyi, Márai és miniszter asszony bölcsességeivel, ezen túl hátlapján a Miniszterelnökség és a Családbarát Magyarország program logója látható. Vélhetően másra sem vágyik a jegyespár, csakis erre. Novák Katalin gondolataira ezen a napon, aki bölcs szeretetével útjára bocsátja az ifjú párt, csattognak a családok éve zászlai, berreg a CSOK-autó, a fiatalok a nászéjszakán egyből kis magyari kölket csinálnak, miközben Novák Katalinra és a kedves vezetőre gondolnak erősen, úgy libidóilag. Ablakpucolás után házassági intelmek, delikát.

A Párt és az állam bugyogóban matatásának új szintje ez, viszont még annál is kiábrándítóbb. Osztogattak ezek már alaptörvényt, mindenféle nemzeti hitvallásokat, különféle szellemi szemeteket, most meg ezt. Azt hiszik, az ujguraik vagyunk a Magyarország – nem köztársaság – nevű átnevelőtáborban. Novák Katalin gondolatai. Ezt ízlelgessük azért még egy darabig, amikkel az ifjú házasok gazdagodhatnak, az apa nő, az anya férfi nívón és aljasságban, viszont ez az egész cirkusz megint eszembe juttatja a Harmadik Birodalmat, nem először és nem véletlenül.

Mint ismeretes, annak bimbódzásakor minden ifjú pár a Mein Kampf című remekművet kapta meg az ottani Párttól és államtól, a többit pedig már ismerjük. Még annyit, hogy Hitler bácsi ebből – is – gazdagodott meg, a milliószám fogyó könyve jogdíjaiból. Viszont azt is tudjuk, neki sem volt semmije, Németország volt a jegyese és más cuki, hazug kurvaságok. Kíváncsian várjuk, Novák Katalin mikor lesz tehetős gondolatainak sokszorosításából, ahogyan Rogán a találmányából, Mészáros pedig a szakadatlan gázszerelésből. Így megy ez mifelénk.

Visszatérve azonban még a házasságköszöntő ajándéklaphoz, ezt talán mégsem kellett volna. De tudjuk, hogy mértéket nem ismernek. Ömlik a mocsok mindenhonnan, árad az aljas propaganda, s lám, idáig is eljutottunk, hogy az anyakönnyvezető a pezsgő mellé Novák nacsasszony magvasan fennkölt gondolatait nyújtja át az ifjú párnak, rajta a Párt pöcsétjével. De baj nincs nagy. Mint megtudjuk a kormánymegbízotti levélből, „a Házasságköszöntő lapok arányos szétosztására a 2020-ban történt házasságkötések száma alapján kerül sor”. – Stimmt. Ha ezt is az oltásokhoz hasonlóan logisztikázzák, senki nem kap semmit.

Hetvennégyezer ember oltása ugyan elmarad, viszont és ennek ellenére az oltási program a terveknek megfelelően, jól halad. Nyilván. Hiszen ahogyan a kedves vezető január 19-én beleböfögte az éterbe: „Egymillió embernek a két nap alatt történő beoltására is fel vagyunk készülve.” Halljuk a két fülünkkel, és mégsem hisszük el. A szemünk mást lát ugyanis, sorokat az utcán, és a bűvös honlapról aztán később eltüntetett sorokat, miszerint „Az erre a hétvégére meghirdetett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad”. Véletlenül igazat mondtak, aztán gyorsan el is tüntették, a drót azonban őrzi a vallomást.

A kedves vezetőnek kellett kijelenteni aztán, hogy “az egész rendszert meg kellett állítani, ma reggel ezt el is döntöttük”. Kiderült hát, nemhogy egymillió, de hetvenezer embert sem képes beoltani a Fidesz egy hétvégén, hiába használ varázsszavakat, hogy szinkronizációs problémák adódtak. Már értekezem egyszer annak a tudományágnak a hasznáról, amely azt biztosítja, hogy a dolgok flottul menjenek, és amit logisztikának hívnak. Vagy, ha ezzel nem, józan paraszti ésszel is megoldható ez a szervezési feladvány, de nem megy nekik. Ez sem. A Fideszről és a kedves vezetőről keringett eddig az a téves állítás, hogy jó, csalnak, lopnak, hazudnak, de legalább kormányozni tudnak.

Nem, nem tudnak. Ahogyan se nem fiatalok, se nem demokraták, ugyanígy kormányképtelenek is. Hőbörögni képesek csak, s ahogyan szembe jön az első feladat, elbuknak. Alkalmatlanok. Orbán Viktor alkalmatlan. Csődöt mondott a rendszere, amelyet NER-nek neveznek, s leginkább azért, mert sehol sem az arra megfelelő emberek ülnek, hanem a lojálisak. Kezdve a kormányától most már a közigazgatás legalsóbb szintjéig, az utolsó takarítónőig bezárólag. Kontraszelektált ország vagyunk, a szakértelem messze menekült. Lázas víziók vannak csak kereszténységről, magyarságról, férfiról, nőről, romlott ábrándok, ideológia, mégpedig a legrosszabbik fajtából. (És a lopás.)

A kedves vezető december 18-án egész pontosan a következőket mondta: „Tehát ma egy általános országos, egy-két nap alatt történő teljes átoltásnak a föltételei megvannak, az oltási tervünk rendelkezésre áll. Az ehhez szükséges eszközökkel, számítógépes nyilvántartással, adatbázissal, helyszínkijelöléssel, mindennel készen vagyunk, a vakcina hiányzik.” – Hazudott vajon? Vagy csak ábrándozott? Soha nem tudjuk meg, ő ugyanis ilyen pitiáner dolgokkal nem foglalkozik. Pár napja nyilatkozta, hogy ő azt látja, azért dolgozik, amilyen az ország majd harminc év múlva lesz. Szépen kérjük, hagyja abba, mert beledöglünk. Most kérjük a szurit, nem a bizonytalan jövőben.

Úgy tűnik, nem csak az oltás megszervezésében, hanem a történelem alakulásában is szinkronizációs bajok vannak, Orbán víziói és a valóság nem passzolnak egymáshoz. Országa nem keresztény, esetleg nyomokban tartalmaz ilyesmit, nem pöttyös seggű kipcsak, inkább burgenlandi traktorista szeretne lenni, az apa nem mindig férfi, az anya nem mindig nő, talpaink sem lépnek egymásra permanensen, és nélküle is megvagyunk. Egy eszméiben – és egyre inkább testében is – vénember ül az ország nyakán, ő és a népe nem passzolnak egymáshoz, a varázslat elmúlt, rég kijózanodtunk. Orbán alkalmatlan, és egyúttal méltatlan is. Takarodnia kell. Halálos veszélyt jelent már.

„Ha sok vakcina van itt, akkor sokat és gyorsan oltunk.” (2021. január 3.) – Tessék, itt van. Megy? Nem megy. Abtreten, ahogyan a Svejkből tanultuk. Magyarán: lelépni, kitörölni az arschot a konzultációs ívekkel, szedni a motyót, piros fazokat, házi páleszt, és a kisvasúton elpöfögni melegebb égtájak felé. Buddhában testvérek, ez volt az a hét, amikor Orbán úgy összement, mint a birka a hatvan fokos mosásban. Európából kivágták, rendszere becsődölt, amikor egyszer az életben meg kellett volna oldania egy konkrét feladatot. Kiderült, semmi sincs, csak a duma. De leginkább már az sem, önmagának is ellentmondó monológok vannak, kétes álmok a jövőről. Vége van.

Jómunkás Jómunkásember, a munka alapú keresztyén apa (úgy is mint férfi) sms-t kapott a telójára, hogy iramodjon oltakozási megjelenésre. Nézték, nézegették Anyányi Anyával, a szülés alapú keresztyén hitvesével (úgy is mint nő) erősen, mi a rossebet írnak, de a teló túl okos volt. Semmit sem láttak rajta és benne, csak a vak komondoros szelfiket, így megszokásból átültek egy másik autóba. Azóta ott dekkolnak, s akárki-bárki megkérdi őket, mit csináltok ti ott Jómunkás-Anyányiak, azt felelik nékik, várjuk, hogy hulljon a hó.

Közben kinyílik a kikelet, leveles lesz a liget, Jómunkás-Anyányiak pedig ülnek az autóban, ami családi böhöm. Nem izgulnak, a gyerekek egy része hittanon van, másik csoportjuk lövészklubban, a legkisebb meg labdarúgási edzésen. Reá vár a legfényesebb jövő, labdaszedő lesz, akárki meglássa, támasza öregségére Jómunkás-Anyányiéknak, a segedelmük nekik, akik viszont most ülnek az autóban. Várják a havat, és semmit sem értenek az iszonytató, mahomet világból, ami telve van veszélyekkel. Rézfaszú baglyok, lúdvércek, ilyenek.

Mielőtt megkapták volna az sms-t, konzultálak Vele, tudatták Vele, ők ketten úgy tartanák jónak és helyesnek, ha most már nyitna minden: kocsma, stadion. Elmondták Neki, milyen jó is lenne húsvéti körmenetelni, ozsonnázni a szabadban, labdát kergetni a réten a legkisebb fiúval. Hogy ő majd elmondhassa később kezében a világkupával, hogy idesapám tanított az ördögi labdás fortélyokra, ő látott engemet először pelémesszironaldónak, és apám, az álmok, nem hazudnak. Dehogynem cseszmeg. Már a nyitási tanácsok is odavesztek.

Mert és ugyanis ikszelgettek ők szorgosan, hogy jó legyen megint, mint régen, dalárda, táncház és kukoricafosztás, egymás talpára lépés meg minden, erre ezen az iszonytató délelőttön a teleképben megjelent a máléképű, aki ismerheti Őt, és bejelentette, mindent bezár a Párt, kulcsra-lakatra. Beszögeli az ólajtót is. De és viszont azért arra intett, hogy mindenki ikszelgesse azért a záró-nyitó konzultációt tovább. Jómunkás Jómunkásember ekkor látta meg magában a bűnt. Az eredendőt, hogy nem jól ikszelt vagy nem eleget, már mondta volna Anyányi Anyának, csak megjött az sms.

A vak komondor mindig előbb megérezte a levegőben suhanó hullámokat, előbb morgott, mint a teló csilingelt. Misztikus lény, ezért nem szóltak rá, ha olykor Anyányi Anya lába alá feküdt, ő pediglen átzúgott rajta, egyenest Jómunkásember kezének. De most nem a családi nevelés és matatás ideje volt, mert az autóban ültek ugyanis, és várták a havat. Egész éjjel, a gyerekeknek szóltak, ők imádkozgattak, meséltek egymásnak a turulról, a legkisebb meg dekázgatott, ahogyan az igazságügyistől látta, majdnem annyira ügyesen, viszont mégsem egészen.

Az autóban szólt a Kossuth, a hó nem eredt el, és a felmentő seregek sem érkeztek meg, ahogyan eljött a reggel, arra sem egyáltalán. Mígnem egyszer csak, amikor már elvesztek volna a remények, megszólalt a jól ismert, gyönyörű és igéző kappanhang. Hogy mit mondott, nem hallotta senki, Jómunkásember ringott a gyönyör hullámain, elalélt ettől a hangtól és a szemei fenn is akadtak. Úgyannyira kivetkezett magából, hogy bepisált az örömöktől magunk közt szólván, de Anyányi Anya nem rótta meg ezért a malőrért, mert minden pénteken ez történt ugyanis.

Hallgatták Őt kéz a kézben szerelmesen, ahogy mesélt távoli vidékekről, miként győzte le a Brüsszelt a Néppártot, migráncsokat, vírusot, mindent legyőzött, hogy csak úgy suhogott a kardja neki a fényes diadalban. S amikor mindettől Jómunkás Jómunkásember másodszor is összehugyozta magát, asszonya nem hagyta, hogy szégyenkezzen, hanem a fülébe súgta: anyának érzem ó, Jómunkásember magam, amitől az azt mondta, ihajj, főzzünk kirántott húst. És a nagy örömben odahagyták a biztonságos autót. Na, akkor kezdett el hullni a hó, és a sarkon föltűnt az első tank is, de már nem látták.