Anyád

Péntek volt megint, s mint tudjuk, ez az a nap, amelyen miniszterügynök elvtárs az éteren keresztül megosztja velünk végtelen bölcsességét, és útmutatást ad arról, hogyan kell látnunk a világot. Nincs ez így rendjén, mégis így van, miniszterügynök elvtárs azonban mintha belefáradt volna a feladatba, rendszerint hülyeségeket beszél. Megesik az ilyesmi olyannal, aki előtt kontroll nincsen, én magam is így járnék, ha a kertben szónokolnék rigóknak, macskának, mindennapos az ilyen. Ha és viszont önkontroll sincs az organizmusban, ez sajátos elegyet alkot, amit vizsgálva az ember arra a következtetésre jut – és kizárólag miniszterügynök elvtárs elmebéli és emberi minőségét vizsgálva –, hogy ez egy degenerált barom, fasiszta briganti.

Hogy erős szavakat használtam volna? Meglehet. Meg vagyok bántódva ugyanis módfelett, emellett fölháborodtam, megbotránkoztam, méltóságomban sértve vagyok, ami így együtt azt eredményezi, most már tele van a bránerem Orbán Viktor Mihállyal, de nagyon. És pol(in)korrekt leszek. Engemet ne kommunistázzon le. Az apukáját igen, önmagát is, párttársait is, mert kiérdemelték, engemet azonban ne. Nem direktben tette, Gyurcsányból indult ki, amikor Vidnyánszky kapcsán alákérdezett a rádió felszopó munkatársa. Mint emlékezhetünk, Gyurcsány azt üzente a magyar színházi élet mindenható urának, amikor SZFE kuratóriumi elnök lett, ne örüljön korán, minden el lesz véve tőle a rendszer újbóli változásakor.

Gyurcsány feltehetően a bitorolt címeiről, rangjairól, színházi hatalmáról beszélt, s egyúttal a szívemből is, mert az ebül szerzett jószágoknak ebül kell el is veszniük. Ez vonatkozik a gázszerelő, a vej, s minden közbeszerző bajnok javaira is, nem én kezdtem el emlegetni a vagyonelkobzást, számlák zárolását, ahogyan az diktatúrák bukása után szerte a világban divatban van. És nem is Gyurcsány emlegette. Ő csak lájtosan mondta, hogy Vidnyánszkytól vissza lesznek véve a dolgok, s ekképp a szívemből beszélt, és sokunkéból, úgy hiszem. No most, a felszopó érdeklődésére erre miniszterügynök elvtárs azt felelte: “Ezek kommunisták, ezt csinálták, amikor hatalomra kerültek Magyarországon: elvették az emberektől amijük volt. Miért gondoljuk, hogy megváltoztak?”

Kommunista az anyád, válaszolom én a fasiszta brigantinak. Lám, így fest, ha felveszem a stílt, amivel a Fidesz közlekedik a világban, élükön a kedves vezetővel. Meguntam, hogy évek óta úgy beszél a politikai ellenfelekről, mintha a seggéből rángatta volna elő őket, unom a pökhendi nagyképűségét, a libernyákot a hátán, a kokijait meg a sallerjeit, a boldog karácsonyt, az oszt jónapotot. Kurvára unom a bunkó, ráadásul fasiszta Orbán Viktor Mihályt, a műveletlenségét, a trottyos gatyáját, a méteres gyomrát, a kappanhangját, a tikjeit, a beszariságát, a szotyolázását, a falusi párttitkár nívóját, a hazugságait, álszenteskedéseit, azt, hogy szaralak. Így néz ki, ha néven nevezzük a dolgokat, lehántva róluk az eufemizmus hazug burkát. Egy ilyen ne kommunistázzon.

És ráadásul ne fenyegetőzzön, mert még ezt is hozzátette: “Mi felütjük a Könyvet, ahova az van írva, hogy aki kardot ránt, az kard által vész el”. – Orbán – és a sajtója – stílusa ez egyébként ezzel a pökhendiséggel, azzal, hogy a rajtuk kívül állókat még csak embernek sem, hanem eltaposandó férgeknek tekintik. Ez a nácik és a bolsevikok stílusa. Habitusuk, jellemük, illetve jellemtelenségük is az, álmaik és gőzeik szintén, erőszakosságuk, handabandázásuk, csordaszellemük, minden az. Mindemellett külön mókás, hogy Orbán böfög a kardántásról és általa való elveszésről, aki egész életében fogcsattogva harcol, ha van ellenség, ha nincs. Ebből is látszik, hogy teljesen üres a faszi, aki felüti a könyvet.

Milyen könyvet vajon? Meg miért többes számban? Sok minden volna még, ami belőlem épp most kiszaladna, s hogy Orbán nívóján adjuk az okát: amilyen az adjon isten, olyan a fogadjisten is, és az így néz ki, ha még egyszer lekommunistáz egy nácibolsevik. De örülök, hogy mindezt tisztázhattuk. Tényleg unom már a polkorrekt dumát, a csúsztatásokat szépítéseket, mellébeszéléseket. Szemben áll velünk egy vénülő, hülyülő, egyre aljasabb, egyre gátlástalanabb manus, aki diktatórikus módszerekkel teszi tönkre az országot és a benne élő népeket, ráadásul gyalázza őket, a többséget lenézi, kirekeszti, kisemmizi. Mindezt élénk tapsolás vagy csendes jóváhagyás mellett. Régóta elegem van ebből, és legyen eleged neked is én nyájasom.

Megy a gőzös

Készen lett az Aranyvonat Szent Jobb-ereklyeszállító kocsija. Fel is avatták, meg is mutatták, már csak az hiányzik, hogy bejárja az egész magyarlakta vidéket Gyergyótól (Gheorgheni) Lékáig (Lockenhaus), ha már van ilyen sírdogálós gödrünk. Ez a kelet-nyugat metszet az útvonalban, de lehetne Borneótól New Yorkig, észak-délre meg Sydney-től Reykjavikig, mert minden magyar miniszterügynök elvtárs ünnepi delirálása nyomán. Vagy ha nem, az lesz, míg a meccset le nem fújják. A mi hatalmunk egészen degenerált, ezt mutatja a Szent Jobb-ereklyeszállító kocsi nívója, ami egy falusi búcsú céllövöldéjével vetekszik.

Mégis, ahogyan először megláttam a műalkotást, két név ötlött az eszembe egyből, mégpedig Raffay Ernőé és Bajusz bakteré. Az egyik azt mondja, történész, de nem kell neki feltétlenül hinni, plecsnit tegnap ugyanis feltehetően azért kapott, mert hangosan bír bömbölni Trianon miatt, és mellesleg véresszájú antiszemita. Ez a két tulajdonság már felér egy jól fizetett hivatallal a NER-ben, de Raffay az ereklyés kocsi miatt nem ezért ugrott be, hanem egy hadgyakorlat miatt, amely, ha jól emlékszem, Újdörögdön zajlott a rendszer változása után. Olyan szabad volt a levegő, és Raffay államtitkár volt Antallnál. Akkor még nem tudtuk, de abban a pillanatban lett elcseszve a jövőnk.

Raffay bemutatkozott mint államtitkár, kezet fogott, és összeütötte a bokáját, mint egy zupás őrmester, és utólag belegondolva már akkor is benne volt a téboly, csak még nem teljesedett ki. Viszont Mikszáth és Móricz világa igen, meg Horthyé, ahová visszavágyik az egész rühös banda, lásd ereklyeszállító kocsi, meg a nacionalizmustól gőzölgő agyuk. Ezt a világot mutatja be egyébként a Megy a gőzös, Koltai Róbert filmje is, amely nem elborzasztani, hanem röhögtetni akar Bajusz bakter, Ivaros és a Barcikai ősanya meséjével. De az országban hurcolászott múmia és az őt (azt) körüllengő pátosz olyan mélységes sötétséget mutat, mint ami az Aranyvonatból sugárzik.

De míg az film, ez véres valóság, és az ember ekkor döbben rá, hogy egy abszurd, szürreális vagy nem tudom milyen tébolydában él, ami egyáltalán nem vidám, bár az egyetlen autentikus viszonyulás hozzá ez: a képébe röhögni. Kierkegaard is ezt javasolja az élet elviseléséhez, de még nem látta a vonatunkat. Tegnap vakarásztam a hasamat, kapcsolgattam a teleképet, és alig lehetett elmenekülni az abból folyó takony elől. Az egész országnak fönnakadt a szeme, az összes nagyunk mondta a pátoszos semmit, a képtelenségnek olyan fokáig jutottunk, amely komolyan veszélyes az egészségre. A vírus ehhez képest bolhafing, de azt a NER-ben lehet miatyánkkal gyógyítani.

A tragédia, hogy Koltai filmjével ellentétben ezek komolyan veszik az avas szagú világukat. A szónokok azt hiszik, mondanak-, a kitüntettek azt, érnek valamit, a papjaik, hogy nélkülözhetetlenek, a pöckösen álló díszkatonák, hogy erősek. Pedig mondom, céllövölde ez az egész kacsintó nős pénztárcával, három hurkapálcán álló világító Szűz Máriával. Ha volna hozzá esztétikai affinitásuk, látnák, hogy immár önmaguk paródiái, ami tegnap történt az országban ünnep fedőnéven, az egy rosszul komponált disznószar szagú giccs volt. Egyébként az egész huszonöt éve kezdődött a korona úsztatásával, illetve, mint rémlett már, Raffay harminc éves bokacsattogtatásával.

Nincs mit, kit szidni emiatt, mi tettük ezt. Mi választottuk őket, egyiket a másik után, aztán sokszor ugyanazt. Semjén, Rétvári, és a mai még véres szájúabbak mind a mi édes gyermekeink. S amíg lesz olyan az országban, aki elalél az Aranyvonat Szent Jobb-ereklyeszállító kocsijától – s mint tegnap is megmutattam, ilyen akad dögivel –, addig nincs miről beszélni. Ez van, Buddhában testvéreim, most, hogy elmúltak az ünnepek és fába szorultak a férgek. Ámde ne keseregjünk, vigasztaljon bennünket az a tudat, sosem lesz vége. Amiként most szar néhányunknak – bár egyre kevesebben érzik -, az lesz gyermekeinknek is. Fölzabálja az országot a primitív, nagyhangú, avas szagú giccs. Ez a sorsunk.

Ez az ő fazeka

EU-csúcs: pipa, kormányülés: pipa, estebéd: pipa. Osztotta meg tegnapi ténykedésének velejét Orbán Viktor Mihály, és illusztrációul mellé biggyesztett egy piros fazekat, valamint egy bizonytalan identitású üveget pirosas trutymóval, rajta felirat: „Erős chili Viktortól”. Ehhöz jött egy hozzászólás, miszerint „jó, hogy megint köztünk van, és nyugalmat áraszt felénk, ha bajban vagyunk, tudjunk bizalommal önhöz fordulni”. Írta a fazéknak a magyar honpolgár, én pedig leestem a székről, most mászok vissza rá épp, de nehéz, mert magasan van.

Hülyékkel bonyolult az ember sorsa. Idézzük csak fel a Brian élete bájos jelenetét, amikor a bávatag népek követték a főhőst különféle vélt jelek alapján: hogy ez az ő töke, ez az ő saruja meg ilyenek, s amikor az elgyötört Brian nem bírta tovább, elordította magát, miszerint menjetek a picsába. A tömeg pedig egy arcban megmutatkozva kérdezte tőle: „Hogyan menjünk a picsába mester?” Valami ilyesmi szinten vagyunk, amikor a kedves vezető lefényképez egy fazekat, a „hogyan menjünk a picsába mester”, rajongó pedig üdvözli azt leborulva.

„Jó, hogy megint köztünk van, nyugalmat áraszt felénk”. – Van létjogosultsága a fröccsöntött Orbán-szobroknak, a világítós, kulcstartó Orbánoknak. Én például, ha élelmes vállalkozó lennék, faforgácsokat árulnék, mint annak idején – vagy most is, nem tudom, rég forgattam imakönyvet – a Krisztus keresztjéből való fadarabokat a belső borítóra ragasztva. Nos hát, erre a mintára mondanánk, hogy a fadarab egy kapufáról való, amelyet Orbán bődületes lövése forgácsolt le arról ifjú futballista korában. És még számos ilyen dolgot képes vagyok kitalálni.

Föl lehetne lendíteni az ereklyeipart, mint kitetszik, igény volna rá. Ez a játszma viszont kétoldalú, az egyik sarokban a birka öntudatú és intellektusú rajongó, a másikon viszont, aki felismeri, illetve eljutott odáig, az is elég, ha a fazekát megmutatja. Ez az istenné válás első lépcsőfoka, amit ugyan Orbán nem fogott fel, de láthatóan ínyére van a dolog. Ez az, amikor hagyja, hogy öregasszonyok csókolgassák a kezét, innentől már csak egy lépés a messiás-tudat, de most nem akarok elkezdeni hitlerezni. Csodálkozunk a jachtozáson, röpcsizésen, helikofferezésen? Ugyan.

A plebs ilyetén viszonyulása az igazán érdekes és szomorú viszont, hogy erre igény van, s a jelek szerint elég nagy. Csak mellékszálon utalnék itt a fáraókra és az ő piramisaikra például, amelyeket nem kivagyiságból építtetett az uralkodó, és nem azért épített az alattvaló, mert pisztolyt szegeztek a homlokához, ami az ismert okok miatt nem volt kivitelezhető. A nagy építkezések azért zajlottak, hogy a fáraó a túlvilágról is irányíthasson. Szükség volt a piramisra és mumifikálásra, hogy a birodalom fennmaradjon.

Mert ugyanis – vélekedett a bamba egyiptomi –, ha a fáraó túlvilági léte nem biztosított, az az ő nyamvadt életének a végét is jelenti. Ez az olvasat, és nem a romantikus milliók egy miatt, számunkra azonban az az érdekes, hogy ugyanott tartunk. Ülj le közénk, és kezdd el a mesét szépen, írta volna a rajongó a fazéknak, ha ismerné J. A.-t. De nem ismeri. Faforgácsok és szent szánkók vonatozásában egyébként javaslom Freud doktor Totem és tabu című munkáját, érdekesen ismerhetni rá belőle a sarukra és fazekakra, illetve ezek szakralizálódására.

Most ez a gusztushusz is ilyen piros fazekas szent szar. Olyan pátoszok, fennakadt szemek és leborulások röpködnek a levegőben, hogy az embernek az élettől is elmegy a kedve, ugyanakkor a hatalom oldaláról meg is érti. Elemi érdeke a csorda építése, ugyanakkor az organizmus, mint individuum működése nem világos ebben. Hogy nem döbben rá arra, ő mindannyian egyéniség, s amit aztán Brian meg is mutat nekik nagy futása végén. Itt nálunk viszont senki nem szól a hülyéjének, hogy ne imádja azt a fazekat, mert árt az egészségnek. Valamint kurvaélet.

Szijjártó és a fedett csónak

Félreértés, fake news, manipuláció: reagált a külügy arra hírre, miszerint Szijjártó külügyminiszter egy yachton múlatná az időt, s onnan küldözgetné a képeket, amelyek azt mutatják, serényen dolgozik az ország felvirágoztatásáért éjt nappallá téve. Yachton eleve nem tartózkodhat – jegyezte meg a külügy –, ugyanis ilyen szó a magyar nyelvben nincs. Ahogyan a stadion helyett a sokkal kifejezőbb fedett sportlétesítmény használatos, szegény sincs csak rászoruló, illetve segély sem, csak támogatás az EMMI szíves útmutatásai alapján. A yacht fideszmagyarul fedett csónak, külügyminiszter elvtárs tehát maximum azon lehetett volna. Ámde nem volt.

A kép, amely állítólag gumicsónakból készült megközelítve a fedett csónakot, kitaláció, fotoshop, ürgebőrbe kötött békaember, nemzetközi összeesküvés, amely Vidnyánszky elvtárs ellen is dolgozik, központja pedig a Holdon van, onnan sugarazzák az elvtársakat. Ezért járnak ólommellényben, illetve hordják a hajukat tarajosan, mert az visszaveri az elektromos, gamma és röntgensugarakat, amivel az emberek agytörzsébe akarnak behatolni a tudjukkik, hogy liberálisságot ojtsanak az ottani turulszarba. Magyar űrhajóst küldünk majd ellenük a Holdra, aki lekardozza ott mind az összes űrlényeket, karikás ustorral tanítja móresre őket majd, hogy ne hazudozzanak yachtot, ami nincs.

Yak, magyarul jak van, az ősi magyar párosujjú patás a tülkösszarvúak családjából, tulokformák alcsaládjából (lásd, Németh Szilárd), akik az őshazában, a mai Tibet területén élnek, ahonnan III. Béla is származik, csak ottani életében láma volt. Szijjártó külügyminiszter Kásler sámán útmutatásai, Julianus barát intelmei és Paracelzus varázsigéi segítségével yakháton keresi az őshazát a keleti nyitás jegyében. Ezért fényképezkedik kirgiz külügyessel, és küldözgeti a képeket a yakjáról és nem a yachtjáról. Egyébként ott messze felfedezett kis futsalközösségeket, akik olyan ősi magyar kifejezéseket használnak mint közbeszerzés vagy nemzeti tőkésosztály.

Az egyik futsalfalu varázslója labdával ajándékozta meg külügyminiszter elvtársat, aki cserébe megkeresztelte őket, és enkezével húzott fel egy bazilikát a sztyeppe közepén, kórházat épített futsaltestvérienknek, de látta, hogy amiként keresztények lettek, máris üldözik őket a szintén testvér kipcsak nomádok. Így hát meghőköltette a yakját, megmutatva, hogy eddig ugyan Kukorica Peti volt, ámde most már Péter vitéz, amitől méteres bajsza nőtt, és kikapcsolta a mikrofonokat a jurtákban és mind az összes iglukban is, mert az eszkimók is magyarok, ahogyan az az egyiptomi hieroglifákból, Hammurapi kőoszlopáról és a Szíriuszról érkező rádiósugarakból is kiolvasható.

Megvizsgálta még a rendrakás után – kiosztott egy-két kokit és sallert –, hogy pöttyös-e a futsalosok és kipcsakok segge, majd néhány zsoltár eléneklését követően tovább indult a yakján, hogy berendeljen pár nagykövetet, tiszteletet követeljen a magyaroknak, akik a legősibb népek ez egész nyüves Európában. Már a dinoszauruszoktól is ők védték a keresztény kultúrát, ahogyan az kipcsak iratokban rovásírással olvasható, bármit is állít a migráncs-soros sajtó a yachtokról, amelyek nincsenek, ahogyan azt Könyves Kálmán királyunk is megaszondta. Sőt, tette hozzá már akkor, hogy szó se essék róluk. Ami nincs, az nem is van.

Illetve einmal ist keinmal, ahogyan Kundera jellemzi az illékony valóságot. Ilyen magyarázatokkal állt volna elő a külügy, ha lennének szavai, de olyanok őneki nincsenek. A külügy úgy cuzammen függöny mögé bújt, mint Orbán elvtárs a parlamentben. Illetve kikapcsoltatta a fedett csónak helymeghatározó készségét, így óhajtva eltűnni a vizsla tekintetek elől, mint a nem is kormánygépek, lézerblokkolós Jani és mind az összes mesevilági gonoszok. Zárásul: nem kell hazudozni mindenféle fáradozásokról, tudjuk, mit csináltok. Lenin apánk is permanensen dolgozott ifjúkori olvasmányainkban, és lám, látjuk, mára hová jutott.

Ahogyan mállik szét az arcuk

Egyszer eljön az a pont, amikor a szervilizmus föloldja az egót. Ekkor megszűnik a gondolat, folyóssá, illetve gyurmaszerűvé válik az alattvalói orca, amely mindig olyan ábrát mutat, amit a gazda elvár, így végül semmifélét sem. Végül is, Nagy Ferenc is megmondta a pöttyös nyakkendőjében, hogy mindig a hatalom rendeli a nótát, neki mindegy, ha jól megfizetik. Balázs Péter színiripacs direktor is imára kulcsolta a kezét, szemei fennakadtak, úgy fuvolázta, hogy ennek oly jó része lenni.

Mindez a megideologizált életösztön. Valószínűleg minőségében semmivel sem különb akármely lárva élni akarásánál, s ahogy Nagy Ferenc elgyötört arcára nézünk, mindjárt megértünk mindent. Előttünk áll a féregszerű lét. Innentől Nagy Ferencet és lárvatársait nem vetjük meg, nem gyűlöljük, mert ezek élénk érzelmi kötődések, hanem szenvtelenül vizsgáljuk a létformát – tudós, ha néz üvegedénybe –, bár már ismerjük alaposan évezredek óta. Ez a homo servilicus, szemben a homo moralis-szal.

Ilyen szervilis a házmester sunyi képe, ami megegyezik Németh Szilárdéval, de ő meg a sarki kocsmárosra hajaz, aki ugyanaz, mint a nála szlopáló népek. Ezt a típust írta le úgy Kafka A kastélyban, hogy egyforma lapos fejük volt az embereknek. Kafka ideje az elidegenedés első időszaka volt, amikor hirtelen kitágult a világ, és választ kellett keresni az ismeretlenekre. Ez a tömegtársadalmak kitermelődésének időszaka, amikor nyüszített az alattvaló, mert Isten meghalt és magára hagyta az embereket.

Ebben a sivatagban az egydimenziós ember a karizmatikus vezetőtől remélte, hogy utat mutat a fenyegető világban. Háborúktól, diktatúráktól gyötörten, vértől és haláltól megvilágosodva aztán mutatkozott esély kinőni ezt, és akadt is, ahol sikerült, volt, ahol nem. Ilyen utóbbi hely kies hazánk is, amelyben képtelen fölnőni egy olyan generáció, amely önálló gondolatra alkalmas. Ha van ilyen tagja, azt kiközösíti a fasizmus és kommunizmus jegyében, megöli vagy elhallgattatja, éhhalálra ítéli vagy megveszi kilóra.

Van egy pont azonban gondolatban, amikor dönteni kell, ha nem is Shakespeare-i értelemben és mélységben, hogy gazember lesz-e az ember, de végeredményben erről. Okozhat ez álmatlan éjszakákat, ha valakiben megvan a lelkiismeret rongyos cafatja, vagy mehet röhögve is, a végeredmény ugyanaz lesz, egy arc nélküli ember, a dróton rángatott bábu. Nagy Ferenc, Balázs Péter ilyen, és az ember elborzadva nézi, miként nő ez a tömeg, amikor emberek önként és dalolva tűzik e mellükre a cetlit: hülye vagyok.

Szebeni István, amikor véletlenül elkáromkodta magát a tévében, s emiatt utcára került, még szimpatikusnak volt mondható, mert az ember jóindulattal fordul a szerencsétlenek felé. Ezért nem rúg bele a koldusba, és ezért eteti a kacsákat a tóban. Szebeni akkor kezdett veszíteni kacsaszerű varázsából, amikor telesírta a sajtót, hogy nincs mit ennie. Aztán elment a TV2-be, és ezzel kijelölte a helyét a palettán, a Nagy Ferencek között, akiktől a gazda rendeli a nótát, egy húszezrest a vonójába tűzve.

Az ilyet, ha nem is jóindulattal, de megértéssel szemléli az ember, mert ismeri az életösztönöket. Van egy pont azonban, amit nem kötelező átlépni, ám, ha mégis megteszi az organizmus, onnantól nem elnézéssel szemlélhető – bár ótvar – alak, hanem tevőleges bűnös. Szebeni tegnap átlépte ezt a pontot a szivárványos zászlós ügy kapcsán, amely már kezd túlnőni önmagán, ebből megint ilyen kokárda lesz, hogy ki velünk, ki meg ellenünk. Most az a cezúra, hogy ki szaggatja azt a nyüves zászlót.

Aki ezt megteszi szóval vagy tettel, igazmagyar lesz, mindenki más család-, és nemzetellenes féreg. Szebeni tegnap hitet tett a gonosz mellett, bár senki nem kényszerítette rá. Közzé tette gondolatnak képzelt szavait a Facebookon, amit teljes terjedelmében nem citálnék. Magyarozott, családozott, melegezett, és összevont szemöldökű képet mellékelt hozzá, ahogyan aggódik a nemzet lelkéért, amit egy szivárványos zászló fenyeget. Nem hiszem, hogy kérték erre, vagy parancsba kapta a gyalázatot.

Önként és dalolva adott fel mindent abból, ami valaha Szebeni István volt, mert szereti a rántott csirkét, és jól akar élni. Lapos fejű lett, zsákruhás tömeg, s mint ilyen, nem Szebeni Istvánként, hanem jelenségként érdekes, mert a szolgalélek archetípusát mintázza, amely organizmusnak a hatalom köszönheti létezését. Elvesztette a szavait, és el az arcát, mert vagy gyenge volt vagy jellemtelen, de inkább valószínűleg mindkettő. Jól élni pillanatnyilag így lehet, viszont egyszer szembe fog jönni egy tükör.

Legyetek bátorak

Novák Előd hülye. A Mi Hazánk Mozgalom hülye. (Hogy nácifasiszta is, az szomorú, de mellékszál.) A Modern család nevű amerikai sorozatban Mitchell és Cameron, a meleg házaspár akkora szeretetben neveli Lilyt, a Vietnámból adoptált előbb kicsi, később már egészen nagy lányt, amekkorát Novák Előd – és a Mi Hazánk – el sem tud képzelni. Az ő hazájuk ilyen nagybajuszos sudribunkó haza, viszont nem az enyém. A Modern Család nevű sorozatban senki nem lobogtat szivárványos zászlókat, mert abban a kultúrában, amit a film megmutat, erre nincs szükség.

Magyarországon – ami az ő hazájuk –, szükséges ilyen zászlókkal felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar Mitchellek és Cameronok úgy élhessenek, mint az – e szempontból álomszerű – amerikai sorozatban. A szivárványos zászló nem családról szól, hanem jogokról. Novák Előd hülye és fasiszta – mint a Mi Hazánk is –, amikor emberek egy csoportjától jogokat tagad meg, bár nincsenek egyedül. Így gondolkodik és ebben tevőlegesen részt vesz a KDNP és a Fidesz is. Ilyen az ő hazájuk, ami nem a miénk. Novák előd letépte a fővárosi városházáról a szivárványos zászlót.

Bátor volt, elszánt és tervszerű, vitt magával egy tizenöt méteres létrát, a megszerzett zászlót egy nagy futással egy kukába vitte, majd megadta magát a rendőri erőknek. Segítettek neki aktivisták is, ez volt a nagy zászlószerző akció, amitől majdnem ilyen Pál utcais feelingje lett az egésznek. Ja, nem. Egy nappal előtte a Ferencvárosban ilyen símaszkosok tettek ugyanilyet, ők még ugráltak is a zászlón, fel is gyújtották. Róluk megállapítható volt, hogy aljanépek, ezek szerint Novák Előd is az. És mit mondjunk a kedves vezetőről, aki e tekintetben hasonképp gondolkozik, ugye.

Olyan húsz-huszonöt évvel ezelőtt, amikor hasonló kaliberű kipcsak-magyarok izraeli zászlót égettek, ugyane összefüggések miatt neveztem a televízióban O. V.-t a csőcselék vezérének. Ez akkor annyira új megközelítés volt, hogy föl akartak érte kötni, országos visítás lett, pedig csak megelőztem a koromat a ráismeréssel. De itt nem rólam van szó, hanem a NER szellemi állapotáról, amely gyalázatos képet mutat. Még a ferencvárosi történések kapcsán volt olvasható olyan jóváhagyás a sajtófogyasztó nagyközönségtől, hogy a zászlótapodó-égetők jól tették, amit tettek.

Novák Előd megnyugodhat, nincsen egyedül, sőt, sokan van, és még többen lesz. Egy olyan országban, ahol a nemzet gázszerelője ad filozofikus életvezetési tanácsokat az ifjúságnak, minden előfordulhat, pedig ez is megtörtént. A Mészáros Alapítvány már négy éve ösztöndíjjal támogatja a Váli-völgy fiataljainak felsőfokú tanulmányait, amit idén is folyósítanak (derék dolog). Viszont a támogatottak meghallgathatták a gázszerelő buzdító szavait is, ahogyan belebocsátja őket az életbe minden bölcsességével, amitől az ember úgy érzi, sírni volna jó, hogy slágerekben gondolkodjunk.

A gázszerelő betű-, és gondolathív útmutatásaiból falatozunk most: „Elsősorban dolgozni kell mindig, folyamatosan. Munka, munka, munka…Lesznek akadályok, lesznek sikertelenségek, lesznek sikerek, kisebb-nagyobb sikerek, de az igazi az, amikor eléritek a legnagyobb sikert az életetekbe. Azt nehéz megfogalmazni, hogy mi a legnagyobb siker az életetekbe, a munkátok, a családotok, ezt nehéz azt hiszem még így eldönteni, ebben a korban…Valaki egyáltalán a bátortalansága miatt nem tud az életbe sikert elérni. Úgyhogy ne legyetek bátortalanok, bátorak legyetek…”

Aztán bátorak lesznek, és zászlókat tépkednek, bár a gázszerelő nem erre gondolt. Nem tudni, a gázszerelő mit akart ezzel a bátorakkal, bár kicsit elébb kifejtette, hogy az életről sok mindent gondol ő maga is, ami megnyugtató. Ezek így együtt, Novák Előd és a gázszerelő nívója, a kilátástalan sötétség és a mérhetetlen arrogancia párosulva a totálisan hiányzó érzelmi intelligenciával olyan elegyet alkot, amit nehéz szavakkal leírni, igaz, egy betűkből alkotott született rá: NER. Viszont ezeknek fogalmuk sincs az életről, csak úgy vannak a maguk agytörzsi nívóján. És rohadt sokan vannak.

Elmenések

Azt írta az újság, hogy az Indextől ilyen technikás emberek is eljönnek. Hatan a nyolcból, akik azt tudják a dolgozójukkal, hogy működjön a cucc, meg legyen valamilyen pofája neki. Szóval, hogy legyen technikailag írni oda, ahová nem akarnak már írni a népek. Most az van tehát, amikor a kockás füzet is elvész, a ceruza is, meg a kéz, amely használná ezeket, ez tehát Marquez második halála a halálban, azaz, a feledés. Állnak halomban az életrajzok az íróasztalon, türemkednek ki a szándékok azokból, hogy mondjad édes gazdám, mit is írjak. S ha van ilyen, nincs hová, ha van hová, nincs mivel, ha van mivel, nincs mit, ha van mit, nincs kivel, egyik hiány szüli a másikat, az elmenésekből hiátusok lesznek, vanból nincsek keletkeznek.

Belaruszban a híradósok mondanak fel, hogy nem adják az arcukat, hangjukat, tekintetüket, tehát az életüket. Nem vesznek részt többé a színjátékban, mondja más, ha van, aki mondja. Olyan ez a játék, mint a töklámpás, amikor nem az anyag, hanem annak hiánya hordozza a tartalmat. A nem lenni ott, nem szólni hozzá, hátat fordítani, észre sem venni, Gandhi az ágyékkötőjében, Vidnyánszky üres nézőtere, lemondott KESMA lapok, kikapcsolt rádió és üres terek, a taps hiánya, és a leállított gyár. Azon megy a morfondír tehát, hogy elég-e a tagadás, hogy észbe kapnak-e, ha a cirkuszt csak maguknak csinálják, illetve, hogy a nem tevés tud-e aktív lenni. Mindjárt becsöngetnek az iskolákban, és ezer tanár is hiányzik.

Közel áll hozzá, hogy leálljon a rendszer, pedig csak az van, hogy nem akar senki már tanár lenni. Hogy ezeknek, vagy csak így nem, ennyiért és ekképp, az mindegy, és nem is tudható. Recseg az építmény. Iskolaőrnek sem jelentkeztek elegen, vélhetőleg az Indexnél tornyosuló önéletrajzok is hazugság, a rendszer túlnőtte önmagát, fogyóban a szervilizmus és a lojalitás. A vezérhülyék még tartják magukat, sőt, hangosabbak, mint valaha, de közel a nap, amikor magukra maradnak. A kerítés már nem látványosság, a krumpli is unalmas eledel, elfogytak a dakota közmondások, el a kipcsak bölcsesség. Ami van, s ami jöhet helyette, a téboly még mélyebb bugyrai, amiben nem részt venni maga az élet.

S képzeljük el a hadvezért a lován, midőn ordít, előre, de senki nem megy sehová. Olyan létbéli állapot ez, midőn Peny a lépcsőházban kerek szemekkel hallgatta Sheldon hülyeségeit, nyitotta a száját, hogy feleljen, de eközben rádöbbent ennek értelmetlenségére, majd úgy tátott szájjal fordult sarkon és iramlott le a lépcsőn, hagyva magára a bohócot. Vagy emlékezzünk Arany Janira, az úri lócsiszárra, hogy letörölte, félreállt és nem pörölt, tehát, hogy milyen hatalma van a csendnek. Sokkal nagyobb, mint a hangzavarnak. Ezek az elmenések, az indexes és a belarusz ezt mutatja nekünk, hogy ez az egyetlen, amivel tenni mit nem tudnak. Ha őszirózsát gyömünk a fegyver csövébe, akkor a katona rádöbben, hogy őt is anya szülte.

És ezen a ponton vagy belelóg az ujjam a csordultig lévő éjjeli edénybe, vagy pedig igazam van. Móricz is mondott valami olyasmit, hogy a hallgatáshoz kell a legnagyobb bölcsesség, Ady is csak fütyörészett egy idő után már, és Sziddhartha is önmagában találta meg a szenvedés megszüntetésének lehetőségét. Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra. S ha most arra jutnának, hogy mit álmodozik itt ez a szerencsétlen, akkor azt is hihetnék, hogy igazuk van, holott én nem vagyok ebben annyira biztos. Ha nincs kapu, ahová gólt lőjünk, értelmét veszti a futball, ha nincs ember, akit manipulálhatna, Cipolla léte értelmetlen. Hátat fordítani sokszor hasznosabb, mint ordítani, a nem tevés megakasztja a tevést. Ha nincs munkás, nem működnek a gyárak. Ez a mai lecke.

Pénz, hatalom, fegyver

Orbán Viktor egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszer izéket, és bár ez rohadt sok pénz, egy egész működő rendszer azért ennél többe kerül. Így ezen a ponton föltehető a kérdés, hogy mi az anyám valagának. Vadai Ágnes képviselő szerint a hadsereg az új stadion, éles meglátásán azonban finomítanunk kell. Nem. Mint emlékszünk rá, nem is oly rég a kollégisták háromezer milliárd pénzt szavaztak meg maguknak, ami summából ellenőrizetlenül vehetnek fegyvereket, noha azokra ép ésszel semmi szükség.

Légvédelmi rakétarendszer izére sem, ami Benkő honvédelmis szerint elrettentésre szolgál, és láttam is, hogy a hír hallatán gólyák, fecskék és bizonytalan egzisztenciájú verebek fogták menekülőre, a galambok viszont szarnak erre is. Jönnek még Leopárd tankok, amelyek németek, és jön még mindenféle hadügyi bigyó, háromezer milliárdból azért futja erre-arra. No most, Vadai képviselő ott téved, hogy a kedves vezetőnek ez nem olyan beteges mániája, mint a futball. Szereti a katonásdit, de az ilyen cuccok beszerzésével egészen más szándékai vannak.

Ezzel ő a diktatúrája fennmaradását veszi meg a mi pénzünkön, rohadt drágán, de legalább alaposan. Mert ugyanis, hogy a német hadiipar manapság jórészt Orbánból él, hogy az amerikainak is adunk némi aprót, az arra szolgál, hogy nézzék el neki azokat a kisded játékokat, amit az országgal folytat. Szalonképesebben ezt úgy fogalmazták, hogy ezekkel a rakétás bigyókkal most megvette az usákok jóindulatát, momentán azt vizsgálja, mennyi az az összeg, aminek az átutalása után azt csinál, amit csak akar. Van az a pénz, efelől ne legyenek kétségeink.

A stadionok építése degenerált mánia, a fegyverek vásárlása aljas, kiszámított hatalmi sakkjátszma, s innen nézvést bár igaza lenne Vadai képviselőnek, viszont sajnálatosan nincsen neki egyáltalán. Egyébiránt a német autógyárak elvtelen támogatása, a magyar munkaerő kiárusítása és a magyar dolgozó bérrabszolgaságba taszítása ugyanez a parti. A németek is addig néznek el neki mindent Merkelestől, CDU-stól, erkölcsöstől, kutyafaszástól, amíg a jól megfontolt anyagi érdekeik ezt diktálják, mert ők sem terézanyák, hanem mocskos politikusok.

Ugyanígy a németeknek köszönhető Orbán sajtóuralma, mert ne feledjük, ők vették meg jobbára a magyar sajtót fingért-húgyért a rendszerváltáskor, s amikor már nem tejelt eleget, passzolták tovább, s csak ezután következhetett a mészárlás. Orbán tehát azért vesz rakétákat, tankokat meg űrhajót, hogy szabadon garázdálkodhasson, s bár finnyásan, de ezért nézik el neki az ámokfutást. Amíg fizet, lehet akármilyen büdös, szabad. Így az van nyájas olvasó, hogy a te pénzeden veszi meg a te elnyomásod lehetőségét, vagy uniós pénzből építi a magyar diktatúrát.

De ez sem újság, annyi a nóvum, hogy a pénz, fegyver, hatalom ugyan összefügg, de nem direkt, hanem sokkal körmönfontabb módon. Ebből is kiteszik, ugyanúgy magunkra vagyunk utalva, mint a beloruszok, akik most vívják a maguk ’56-ját, s ugyanúgy ott vannak a testvéri tankok, ott lihegnek a nyakukban. Sőt, még Lukasenka dumája is rémlik, ő is arról beszél, hogy a csőcselék vonult az utcára, rájuk lőni tehát jogos. Ebből a szempontból érdemes megfigyelni Orbán sajtójának nyelvét, amely egyre többször arról ír, hogy a radikális baloldal rombolja a várost.

Tessenek csak megfigyelni, és ez lehet véletlen egybeesés vagy jól felépített taktika része is, egyik sem jobb a másiknál, mindkettő aljas. Mint ahogyan a rakétás bigyók, tankok és mindenféle hadi kütyük vásárlása azzal etetve a hülye magyar szavazót, az ő seggét védik idegen hatalmak ellen, holott csak az Orbánét. A ti pénzeteken veszi meg a diktatúráját, tehát tessék ordítani, ha pedig nem, akkor hallgatni örökre. Illik ide Pilinszky? Illik: „Alvó szegek a jéghideg homokban./ Plakátmagányban ázó éjjelek./ Égve hagytad a folyosón a villanyt./ Ma ontják véremet.”

Vacsoracsata

Mindeddig azt hihettük nagy balgán és jámboran, Németh Szilárd azért főz permanensen, mert szeret enni. Zabálni úgymond, ezt a feltételezést pedig stramm, öblösen bendős, tokás és zsírtól fénylő ajkú alakja erősítette meg. Tegnap azonban kiderült, a főzés-kondérozás-bográcsozás nála maga az élet annak sivár teljességében. A főzés a szellemi teljesítmény orma, rezgő költészet és elmélázó filozófia, festészet és muzsika, ahogyan serceg a szalonna a pattogó tűzön, miközben bőgnek a szarvasok.

Naiv tételezésünk azonban kiegészült új ismeretekkel, mert ezen túl a főzés harc is, amellyel az ellenséget megalázzuk, megsemmisítjük, porba döngöljük, letépjük a heréit neki. A főzés hitvallás, szervilis feredőzés az olvasztott zsírban, nyomorult létünk bizonyítéka, összes eredményeink demonstrálása, és végül felsőbbrendű voltunk kiteljesedése az alattvalók csűrdöngölésében és hozsannázása közepette. Tegnap a nemzet séfje az alábbi bejegyzést tette közzé közösségi oldalán:

„Mangalicaszalonnára került az őzhús, amit megpörkölök, majd jön a hagyma, fokhagyma, zöldségek, babér, boróka, só, később a gombák, áfonya, bors és a vörösbor.
Gyengébb idegrendszerűek, baloldali fake news gyártók, rosszindulatú hazudozók kedvéért: a főzéshez a kasztroj alatti körégő szolgáltatja PB-palackból a rezsicsökkentett energiát.” – Ilyenkor az ember csodálkozva pislog, hová a búbánatos francba keveredett, mit vétett, hogy veri őtet az Isten, míg el nem nyugszik: ez csak a NER.

Mitől is félnél kedvesem. (De ez egy másik univerzum.) Ugorgyunk. Nos, első ránézésre a dolgozat, illetve annak a felvezető része a hozzávalók felsorolásával szimpla szakácskönyv, ilyet minden kukta tud. De a varázsszavak, úgymint boróka, áfonya, gombák, elkápráztatják a bávatag népeket: „Jól hangzik, és a fűszerekből tudható, hogy igényesen/igényeseknek készül.” – Ilyen hozzászólás érkezett, amiből legalább tudjuk, mit tart igényesnek egy rajongó, így egyben azt is, miért nyer mindig a Fidesz.

De ez mellékszál, mert a gourmandi lélek után előbújik a mozgalmár, amit még egyszer megmutatok, hogy alaposabban csócsálhassuk, és talán meg tudjuk érteni, mit is akart mondani a költő: „Gyengébb idegrendszerűek, baloldali fake news gyártók, rosszindulatú hazudozók kedvéért: a főzéshez a kasztroj alatti körégő szolgáltatja PB-palackból a rezsicsökkentett energiát.” Adok kis időt, hogy leesett állukat a helyére igazgassák, mielőtt nekifutnánk, bár nehéz lesz veszettül.

Az összetett mondat első része az ellenség meghatározása és kijelölése, mint eposzokban a tárgy meghatározása. Tehát gyengébb idegrendszerűek, per egy. A költő a mintát tán Kovács levelező és Szijjártó futsalos délceg alakjairól mintázta, mert ezek ketten szoktak hörögni és sikongatni. Akkor tán az ő figyelmükbe ajánlja a kasztrojt (ami nem egyéb, mint nagy lábas, másképpen bogrács) és a PB palackot. Ezzel a kasztrojjal bizonyára népnemzeti gyökereit és kötődését demonstrálja a költő.

De, hogy PB palack és rezsicsökkentett energia, ezt nem tudom. Ez talán élete fő műve, az összes sikerei, amit „a baloldali fake news gyártók és rosszindulatú hazudozók” – mint a Fideszen kívül eső univerzum – képibe dörgöl, megaszongya nekik, hogy rezsicsökkentett energia, amitől azok behúzzák a fülüket és farkukat is. Viszont láss csodát, célt ért: „Ez nagyon frappáns válasz volt a hülyék számára.” – így biztatta egy rajongó, ezt látva én pedig örültem, milyen szépen egymásra találtak ezek.

Nemzetünk eszei. Hogy Szilárdunk faék, az tudvalévő volt, szót sem érdemel. De, hogy ez a szellemi teljesítmény elismerő tapsot és helyeslő bólogatást vált ki emberekből ahelyett, hogy zokognának, nos, ez volt a mellbevágó élmény. No meg az, hogyan lehet egy nyüves őzpörkölttel is harcolni, hogy ez ám a vacsoracsata, nem a boldogult televíziós műsor. De komolyan fel kell tennem a kérdést végül, ezek hogyan élik túl az életet, nem isznak véletlenül Domestost, és pláne, hogy nem viszi el őket a rézfaszú bagoly. Ez izgat mindezek után.

Zaubergarten

Emlékszünk még Hans Castorpra talán, aki meg-, és felérkezett a hegyre, hogy az élet féltett gyermekeként merüljön el a burokban végül is azért, hogy tanulmányozza a világot. Bármilyen ellentmondás is ez. „Sokat tanultam itt a fentiek között kicsapongás és a józan értelem terén. Mindent tudok az életről…” Így kezdi delirálását a hóviharban, hogy aztán visszatérjen a síkföldre minden bölcsességekkel vértezetten. Borkai Zsolt, Orbán féltett gyermeke meg-, és leérkezett a kertjébe, hogy elmeneküljön a világ elől. Ő a kintiek közt tanult sokat a kicsapongásról, hogy józan értelemről is esetleg, az nem egészen bizonyos.

Borkai elszenvedte azt a bukást, amit az összes fideszes elszenved majd, és a sorsa is azt példázza, hogyan képzelik el ezek az életet hatalom híján, ámde minden földi javaktól vértezetten, amit addig összeloptak. Borkai felvette a megbánó, vezeklő szerzetes attitűdjét, aki hajnalban kel csirkéket etetni, elvonultan a világ zajától, mintha már megfelelt volna a bűneiért és megkapta volna a feloldozást, holott egyik sem történt meg. Hans Castorp a nagybácsik jóvoltából és a saját pénzén, míg ellenben Borkai a miénken vonult önkéntes száműzetésbe sokorópátkai birtokán, elfeledve azt az egy kérdést, az miből van.

Mindemellett, hogy egy jachton kurvázott, az másodlagos, de el nem felejthető. Beégett mintegy az ember agyába a lottyadt segge, amit Borkai szavaival a „balliberális média habosított fel”. Borkai – és minden fideszes – azt felejti el, nem az a baj, hogy akkora kanok, hanem, hogy közpénzből azok. Mint ahogyan bizonytalan eredetű a birtokának, ennek a varázskertnek az eredete is, amelynek burkából most bűnbánó szentként nyilatkozza, hogy ő már az olimpiai bajnokságával letett valamit az asztalra, és azt már soha, senki el nem veheti tőle. Egyrészt ki akarja elvenni a nyüves bajnokságát, másrészt pedig mi köze van ennek a kurvákhoz.

Borkainak kár volt megszólalnia, emellett jól tette, hogy megtette, mert elibénk rakta ezeknek az ostobaságát, akik azt hiszik, a kisebb bűnök elfedik a nagyobbakat. S ha már embernek és közembernek megbuktak, mert szaralakok, akkor olimpiai bajnokok lesznek, futballisták, és jólfésült elsőáldozók. Borkai azt hiszi, ha most elvonultan gyomlálgat a birtokán, akkor már csak az számít, száz éve dicsőséget szerzett a szaros lólengésével, és ami a kettő közt – gyomlálgatás és lengedezés a lovon – történt, az nem számít. De, számít, sőt, az számít csak igazán, mert azért gyomlálgathat a kertjében, és nem kéreget az aluljáróban.

Hogy közben kurvázott, az a hab a tortán, de voltaképp csak a katalizátor, ami a „habosítást” elindította, mert föl lehetett tenni a kérdést, miből és hogyan. Minden fideszesnek megvan a maga kurvázása, csak idő és rendszerváltás kérdése, hogy napvilágra kerüljön, mint Borkai segge. És jó lenne, ha nem hinnék azt, majd elvonulnak a saját zaubergartenjükbe a világ elől, és élvezik az őszi napsütést. Ezt azért nem árt tisztázni, mert momentán a kollégisták azt hiszik, úgy legyalultak mindent, hogy a madár örökké nekik fütyöl. Pedig elégtételt fogunk venni, hogy egy nagy klasszikust idézzek, mert Polt sem örök, csak annak tűnik.

Vannak az életnek olyan szakaszai, amikor a sose halunk meg filozófiájával csűrdöngöl az ember, mint Borkai a jachton, de előbb-utóbb jön a fájdalmas józanodás, a katzenjammer, ami nagyon szar bír lenni. Az egyiptomi mitológiában Anubisz megméri a halandó már holt szívét összehasonlítva az igazság tollának súlyával, s ott dől el, hogy Maat fölfalja-e a szívet vagy sem. Illetve, amire Ivan Iljics figyelmeztet: Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem. Azaz, bármit teszel, jól tedd, és tartsd szem előtt a véget. Ha mindezt kiegészítjük J. A. intésével, miszerint, tudod, hogy nincs bocsánat, akkor láthatjuk, hiába a gyomlálgatás, Borkai – és a többi – el fog kárhozni.