Kázmér evangéliuma

Négy menekülő fiatalra bukkant egy kamionos az autójában kihűlve az almák között, Ukrajnában megállva. Észak-Macedóniából tartott Oroszországba, amikor a félig megfagyott élőlények véletlenül előkerültek. Kettejükről kiderült, hogy afgánok, mert volt náluk papír, kettőnél semmi sem, így akár álruhás marslakók is lehetnek, minden földi rendszeren kívül állva. Mint annak a magyar családnak a gyereke, akiktől a rendőrök az utcán vették el csecsemőt, mert neki sem voltak papírjai. Nem voltak hajlandók anyakönyveztetni, a civilizáció viszont a rendőrség képében magába szippantotta a kis krapekot, hogy magának nevelje fel őt.

Máris előttünk áll a spengleri dichotómia a civilizáció és kultúra kettősségéről meg ellentmondásosságáról, amelynek archetípusa a barbár rómaiak rendje, meg a világot felfedező és leíró, álmodozó görögöké. Az előbbiek a civilizáció, míg utóbbiak a kultúra, természetesen nem velőspacali értelemben, azaz németszilárdilag. Hogy mi kerítéssel védjük a civilizációnkat, amit keresztény kultúrának nevez az idióta hatalom, azzal a barbár rómaiak rendjébe soroljuk magunkat az ő bölcsességük vagy lustaságuk nélkül. Mert ők azzal éldegéltek jó darabig, hogy mindenféle kultúrákat beszippantottak és integráltak, így jutottak el Jupitertől Jézusig.

Aztán a rendjüket fölváltotta a szükségszerű rendetlenség mindenféle vizigótok formájában. A világmindenségnek alapállapota az entrópia, ha olykor stabilitás kerül bele, az átmeneti, a csillagok fölrobbannak, az emberek szétmállanak, a hegyek lekopnak és felgyűrődnek, az afgánok pedig almák között utazva fagynak meg egy kamionban. No most, az a kérdés, hogy ebbéli állapotukban is beléjük rúgna-e a mi Petránk, Bakondi pedig visítozna róluk az M1-en, de minden bizonnyal. Azzal az elszánással, hogy védik az ingatag civilizációjukat, aminek manapság a „Nélküled” a csúcsteljesítménye, én viszont inkább hallgatok Tinariwent, és ez nem ízlésbeli különbség.

Ez utóbbiban benne van a végtelen, míg újdonsült himnuszunk trianonista herevakarás, amivel jellemeztem is hatalmunk minőségét és elveit. Hogy hogyan ragad bele a trágyába minden, arra jó példa az Orbán seggét nyaló Nagy Feró, aki két hete Szombathelyen buzdította tanulásra a fiatalságot olyan mesével, hogy ő akkor hagyott fel a világ megismerésével, amikor találkozott a Laplace-transzformációval, ami kaput nyitott volna a világra, de ő inkább odahagyta, mert ettől megriadt. Most Orbánnal óbégat az erkélyen, Szombathelyen pedig kijelentette, hogy napjaink csúcszenéje a „Nélküled”, és látszott rajta, hogy nem szervilizmusból hiszi ezt.

Ő azzal, hogy lemondott a végtelenről, determinálta magát arra, amivé lett, nem is pénzért vált NER-katonává, hanem, mert hasonlatos a civilizációja mindenféle kultúra nélkül. Ezzel nem azt mondom, hogy tapló, hanem, hogy hiányzik belőle a távlat. Ilyen kilátástalan az ország is, a liberalizmus megtagadása ugyanis nem azt jelenti elsősorban, hogy menekülteket rugdosunk – ez csak a folyománya –, hanem azt is, hogy lemondunk a mindenségről. A NAT irodalomszemlélete is azt tükrözi, hogy a benne szereplő alkotókkal az írás, mint a valóság leképezése elérte fejlődésének ormait, és ennek kanonizálásából fakad a Fidesz mekegő, militarista nyelve is.

Faludy György a fasiszták elől menekülve hosszú hónapokig élt egy arabbal egy kasbah-ban, majd megjárva mind a hét világot, mielőtt Recskre vitte volna az akkori Fidesz, szénaboglyák tövében mesélt tátott szájú parasztlegényeknek és lányoknak mindenféle csodákról. Ez volt az a pillanat, amikor egy új kultúra kialakulhatott volna, de a kommunisták sem tűrték a lélek szabadságát, és ezek a mostaniak sem. Ez nem átok, hanem sorsszerűség, mert visszatérve még Spenglerhez kicsit, ő volt az, aki megállapította, bizonyos dolgok csak bizonyos feltételek megléte esetén következnek be, de ha ezek megvannak, szükségszerűen be is következnek.

Szerb Antal a spengleri történelemszemlélet felől közelítette meg az irodalom történetét, meg is vádolták azzal, hogy idegenszívű. Halála is igazolta, hogy helyesen gondolta, mert sehol máshol és semmilyen más időben nem verték volna agyon, csak akkor és ott, az akkori Magyarországon, amely ugyanúgy utálta az idegeneket, mint ez a mostani is. És máris visszaértünk az almák közt fagyoskodó afgánokhoz, akik Nagy Feróval ellentétben nem riadtak meg a Laplace-i horizontoktól, így nem is mehetnek az erkélyre iddogálni. Mai evangéliumunk tehát arról szólt Buddhában testvéreim, hogy a NER, bár szükségszerű képződmény, de ellenállni neki a lélek szabadságával lehet, amit röviden úgy is mondhatnánk: ki nem szarja le ezeket.

Rogán nyolcszáz milliója és Trianon

Orbán a buggyos gatyájában most Portugáliában nyüzsög, készíti elő a terepet az elkövetkező időszak lopásaihoz. Másképpen nem értelmezhető az a kijelentése, hogy olyan költségvetésre van szüksége az Uniónak, amely a tagállamok számára a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja. Ez képes beszéde annak az óhajnak, hogy ide a lóvét és kuss, pedig csak Rogánt kellene megmutatni az Unióban, hogy elborzadjanak, mert meglátják, hová kerül a sváb traktorista adója. Például Rogán zsebébe.

A mi Goebbelsünk tavaly nyolcszázmillió forintot tett félre, és volt annyira becsületes, ha ez annak nevezhető, hogy be is írta a vagyonbevallásába. Parasztgyerek, így annyi esze van, hogy ezt a temérdek pénzt valahogyan meg kell majd magyarázni, így hát, jó előre meg is tette. Azt mondja, elváltak a Cilivel, így mindent eladtak, megfeleztek, ezért a nyolcszáz millió. Én ezt értem, viszont, amit most eladtak, azt valamikor meg is kellett venni, és azzal is el kellene számolni valahogyan.

Ennek a Rogánnak még ott a tojáshéj a valagán, a KISZ-ből a Fidelitasba, onnan a Fideszbe vezetett az útja, életében mással nem foglalkozott, mint amit ezek politikának neveznek. Magyarán, nem ganajozta a tehenet, hanem lopta a napot és a közpénzt, így lett annyija, hogy a szülőfaluját szőröstül-bőröstül fölvásárolhatná. Erre gondolt a kedves vezető, amikor arról ábrándozott, hogy az Unió biztosítson neki rugalmasságot a költségvetésben. Polt majd felügyeli a folyamatokat, megvédi őtet az OLAF-tól.

Az Unió gatyáját is ellopják, az meg vakargatja a tökeit – hogy képzavarral antropomorfizáljuk az intézményt –, de szavunk nem lehet. Nekünk a szemünket lopja ki, és mi is egész jól elvagyunk, most épp arra ügyelünk, hogy ne bántsuk meg a fehér, keresztény és hetero öntudatukat, mert még kiesik a maradék egy foguk is. A NAT, ami most napvilágot látott, arra lenne való, hogy ilyen fehér, keresztény és hetero mimagyarokat neveljen, már most szörnyülködik mindenki, hogy mi a szar ez.

Ahogy kitetszik, ebben a NAT-ban az irodalom feladata a Trianon fölötti busongás, a történelem pedig – hogy egy történészt idézzek – alattvalói, ágyútölteléki ismereteket jelent, s utólagos engedelmével szó szerint idézem az ítéletét, amely ez: „a kurva anyátokkal szórakozzatok, gecik”. Az ilyen beszédtől elborzadnak a fehérek, heterók és keresztények, koszos ujjal mutogatnak, lám ide vezet a liberalizmus, a sorosista még állva sem tud pisálni a pátosz fölött.

Na most, föltehetnénk a kérdést, melyik a nagyobb baj, a lopás vagy az elhülyítés, de arra kell jutnunk, ezek párban vannak. Egyik a másikból fakad, Trianon elfödi a kisvasutat, míg az körbezakatolja azt, a valóságok egymáson tekergőznek, álmukban két macska és játszanak egymással, az idő pedig híg rántottaként elfolyik. Egyébként mindegy, ha a koronavírus átlépi a kerítést, Kásler koszos körmének köszönhetően úgyis kipusztul a nemzet, a néptelen városban csak a Puskás Aréna fog világítani éjjel-nappal.

Ez itt a haláltánc motívum, mint kitetszik, közkeletűbben a danse macabre, amely a kereszténység előtti hiedelmekre utal, forrása pedig a keresztény világkép megrendülése a pestis pusztítása miatt, ilyesmi tehát minket nem fenyeget. A tízparancsolat, ahogyan lázcsillapító kellék, egyben az irodalom maga, az ősszöveg, aminél többre fehérnek, kereszténynek, heterónak szüksége nincsen is. Hogy nem tartja be, az csak liberális hazugság, és lám, már körbe is értünk nyomorúságunkban.

Orbán egyébként a trottyos gatyájában még azt is mondta a messzi Portugáliában – ahová fehér lovas elődje elhúzódott a bitófa elől –, az is bizonyítja, hogy az Unión kívül is van élet, hogy lám, még nem pusztultak ki az angolok. Ez érdekes megközelítés, csak azt kellene hozzá tenni, leginkább azért léptek ki, mert az ottani hülyék megmutatták a helyi traktoristáknak, hogy Orbán ellopja a pénzüket. És nem Orbánt cseszték ki, inkább kiléptek. És ez maga a trianoni csoda és Szűz Mária térde kalácsa egyben. – Itt tartunk.

Orbán a templom egere

Itt volt az ideje megint a magyar közélet legálságosabb aktusának, amikor a közszereplők bevallják, mennyit loptak egy év alatt, illetve trükkösen takargatni kívánják az egészet. Vagyonnyilatkozatnak nevezik ezt a szemfényvesztést, aminek az ég egy világon semmi értelme nincs, de le lehet mérni rajta, ki hol tart a valóság elferdítésében. Nem ettől lesz becsületes valaki, viszont legalább meg kellene próbálni annak látszani, de az sem járható út, hogy a csillagokat is letagadjuk az égről, mert senki nem fog hinni nekünk.

Hosszú évek után eljutottunk odáig a hazugságok tengerében, hogy Orbán Viktor Mihály nincstelen lett, nincs egy árva vasa sem, se autója, se ingósága, csak az adósság, nagy valószínűséggel hónap végén a vejétől kér kölcsön csirkelábra. Tudom, hogy ez egy színjáték, de Orbán még arra is alkalmatlan, hogy ezt jól játssza, vagy csak egyszerűen hülyének néz mindenkit, mert úgy gondolja, megteheti. Nem érdemes ezzel többet foglalkozni, ez a vagyonnyilatkozat, amelyben templom egerének állítja be magát, mindent elmond a jelleméről vagy jellemtelenségéről. Inkább az utóbbi.

Bevett szokás egyébként egynémely diktátor-típusnál ez. Archetípusa Adolf volt Németországból, aki nemcsak a pénzét, még az érzelmeit is letagadta Barna Évát rejtegetve a nagyközönség elől, mondván, hogy az ő jegyese az árja nép. Adolf még ráadásul vegetáriánus is volt, spenóton élt, de legalább a végén becsülettel főbe lőtte magát. Mi nép, mint Orbán jegyese viszont olyan alakhoz nem mennénk hozzá, aki másfél milliót keres, költenie alig kell, még BKV bérletre sem, de félretenni mégsem tud. Biztosan elkurvázza.

Ha meg nem, szétfolyik a keze között a fizetsége, nem tud bánni a pénzzel, amit az ország is mutat. Mindenféle szarra elszórja, stadionok, pópák és futballisták, templomok, erkélyek meg kisvasút, épp csak arra nem jut, amire kellene, az ilyen ember ne legyen miniszterelnök, mert alkalmatlan. Bár ez minálunk olykor követelmény, senki nem azt csinálja, amihez ért, illetve, aki nem ért semmihez, abból lesz a főnök, diákból államtitkárhelyettes, bírósági fogalmazóból miniszter, és ezeknek szokott a legnagyobb pofájuk lenni.

Egyébként kontraszelekciónak hívják a jelenséget, ahogyan hülyül el az ország, viszont az öntudata ezzel négyzetesen növekszik. Büszke lesz, és megsértődik, ha szólnak neki, hogy miniszterelnök úr, a villát bal kézbe tessék, hölgyek kezére csókkal rábukni nem komilfó, zsebrebaszni a kezet tahóság, meg vegyél már föl egy normális öltönyt, hogyan nézel ki, te szerencsétlen. Mindez benne van a vagyonnyilatkozatban, amit képes volt röhögés nélkül aláírni, kedves népe pedig forradalom nélkül viseli, ahogy ez az alak éppen az arcába hugyozik.

Ha így is jó, énnekem tényleg mindegy, csak fejezzük be a színjátékot majd egyszer valamikor. Ez pedig az, hogy az ellenzék, amelynek a biodíszlet szerep jut, mert funkciója annyi, hogy Orbán demokráciás előadást tartson a nagyvilág számára, tehát az ellenzék, ha komolyan venné önmagát, akkor minden reggel látványosan kivonulna a parlamentből, de mégis ott ül. Nem tudjuk miért, de most ez is kiderül, Miközben kis szívük csak érettünk dobog, híznak a betétjeik. Orbán letagadja, ezek megmutatják, az egyik is, a másik is a mi pénzünk.

Egyik sem jobb a másiknál, J. A. soraival lehet őket megmutatni: „…Nézz a furfangos csecsemőre: bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre, növeszti körmét és fogát…” De inkább előveszem magamból a rég elveszett tanárt, és az egészet iderakom, tessenek úgy képzelni, hogy állok a tábla előtt, magam elé veszem a szöveggyűjteményt és fölolvasok azzal a rossz tanári intéssel, hogy vajon mi a szarra is gondolt a költő, amikor ezeket papírra vetette:

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák – kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg –
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

Csuhások! Térdre, imához!

Niedermüller Pétert a közeljövőben meg fogják verni. Nem tudni pontosan mikor, nem tudni hol – egy sötét sikátorban –, nem lehet előre látni, hányan, de megverik. Erről két ember tehet: ő és Orbán Viktor. Niedermüllerben tegnap testet öltött a liberális gonosz, aki a létében fenyegeti a nemzetet, amely fehér, hetero és keresztény. Ha az egy a tábor identitása eddig bizonytalan volt, és csak az Orbán Viktor iránti sötét, ismeretlen eredetű vonzalom tartotta egyben, most ebben a három jelzőben megtalálta önazonosságát, azt, ami mindenki mástól megkülönbözteti. Egyben el is különítette őket az összes többitől – színes, meleg, buddhista vagy hitetlen – föléjük emelte önmagát, és tárgyiasította a cél nélküli gyűlöletet.

Orbán vetése beérett, innentől éles a vonal a fehér, hetero és keresztény, valamint minden más között, az előbbi a magyar, az utóbbi az idegen, voltaképp a migránssal egyenértékű, akitől meg kell védeni a hazát. Ebbe bele fognak tartozni a zsidók (nem keresztények), cigányok (nem fehérek), a melegek (nem heterók), és ne legyünk szégyellősek kimondani, ezzel előttünk áll a nácizmus maga. Erről tehet Orbán Viktor, Niedermüller pedig arról, hogy ha így mondta ha úgy, ha nem így értette hanem másképp, de alkalmat adott arra, hogy mindez artikulálódjék. Nem történt egyéb most, mint kimondatott, ami lappangva a levegőben volt amúgy is, Niedermüller csak katalizátor volt a folyamatban.

De őt fogják először megverni, aztán a többieket, minket szép sorjában. A tegnapi tüntetésen az volt a legkülönösebb, hogy ugyan senki nem figyelt föl rá, de az testesült meg benne, amiről Niedermüller beszélni akart voltaképp. A fehér, hetero és keresztény kirekesztésről, amikor az ostobák azt hitték, ebbéli minőségüket bírálja (fehér, hetero és keresztény), holott csak a belőle fakadó magatartást, ezt, amit tegnap is láthattunk. Így igazolta a demonstráló tömeg azt, amit Niedermüller voltaképp mondott, csak ők mást képzeltek bele, és mókásan öngólnak is lehetne nevezni a cirkuszt, ha nem lenne elborzasztó, pedig az. Régről ismerős ez, Márai is erről írt, amikor a „kereszténymagyar” „úriemberekről” beszélt.

Amikor ilyen kritériumok alapján határozza meg az ember az identitását, akkor baj van. Egészséges társadalmakban, amikor önmagára gondol az ember, nem jut eszébe a bőre színe, az sem, hogy miben hisz vagy miben nem, és az sem, hogy kit és miért szeret. Ezek magánügyek, s ha közüggyé válnak, ráadásul hangsúlyos közüggyé, az azt mutatja, hogy az a társadalom beteg. A magyar társadalom beteg. És egyre súlyosabban az. Nevethetnénk is, de nem tesszük, amikor az önmagukat a fehérségben, heteróságban és kereszténységben mindenki mástól megkülönböztető emberek beszélnek rasszizmusról. Csak egy kicsi józanságra lenne szükség, hogy ennek az abszurditását belássák, de ennek is híján vannak, sőt, ennek vannak a leginkább híján.

Én Niedermüller hitét vagy hitetlenségét nem ismerem és nem is akarom, de még az is lehet, előbb járt templomba, mint azok, akik tegnap hatalmas fehér kereszteket lóbálva követelték, hogy takarodjon. Az, hogy ki, mikor fedezi vagy fedezte fel magában Istent, illetve a hozzá való ellenállhatatlan vonzódását, magánügy. Közüggyé akkor válik, amikor Orbán Viktor, aki generálja voltaképp ezt az egész tébolyt, jelenlegi pártnyúlványáról 1991-ben így nyilatkozik: „Remélem, a kereszténydemokraták tapsolnak, Jézus Krisztus nevében tapsot kérek.” Vagy a címben is idézett kijelentést teszi, s akkor őt emiatt nem akarja senki sem keresztre feszíteni, míg ő most, illetve a hívei Niedermüllert pedig igen.

Erre emlékezve nagyon csúnya névvel lehetne illetni azt, ami most folyik, de nem teszem. Illetve azzal is tisztában vagyok, hogy ez az egész, amit most itt higgadtan előadtam, mit sem ér. Mert az az indulat, ami tegnap megnyilvánult, nem megfékezhető, ez nem megérteni akar, hanem eltaposni és megsemmisíteni. Ennek voltaképp semmi köze fehérséghez, kereszténységhez és heterósághoz, ennek a Fideszhez – mint mi – van köze, és a rajtuk kívül álló egész gyűlölt világhoz, amibe a jelenlegi pápa is beletartozik, mert ő sem keresztény, illetve nem úgy, ahogyan ez a megvezetett tömeg elvárná. Mert például, ha keresztények volnának, akkor nem akarnák Niedermüllert elevenen felfalni, hanem imádkoznának a megtévedt lelkéért. De ilyen hangot egyet sem hallhattunk.

Orbán és a roma szoáré

Mekkorát lehetett volna már szelfizni partedlivel a nyakban, bal kézben késsel, a jobbikban villával, előttünk sült malac, de Gyöngyöspata nem a karmeliták erkélye, a helyi more meg nem Farkas Flóri, s ha húzná is valaki, az nem Mága. Pedig szeret étkezés közben fotózkodni a kedves vezető. S ha látta valaki Gáspár Győző hogyan főzött és sütött meg egy disznócsordát, illetve egy egész baromfiudvart az egyik ilyen celeb vendéglátós műsorban, az tudja, a roma lakoma, még ha szerény is, felér egy gasztronómiai űrutazással. Kulináris atombomba, hogy nem árt magunkkal vinni szódabikarbónát, vagy egyéb emésztés-rásegítő kelléket.

Hogy ne a napos oldalát mutassuk, a gyöngyöspatai romák meghívták Orbán Viktor Mihályt egy kis eszegetésre, amellyel összekapcsolva nyílt, baráti és őszinte beszélgetést folytattak volna a kedves vezetővel ügyükről. Orbán Viktor Mihály azonban nem megy el. Pedig ha olyan csudanagy politikus volna, mint ahogy hiszi magáról, s mint amekkorának gondolják sokan alaptalanul, leugrana legalább egy csirkeszárnyra, jól körbefotóztatná magát roma honfitársaival, és máris begyűjtene sok-sok szavazatot, mert ő ilyen kontextusban éli az életét, a duci kis ujjain számolgatja szüntelen, mi mennyi voksot hoz. Más gondolata nincsen is.

És most az a matematikája, hogy jobban fial, ha a romák ellen uszít, mintha velük eszegetne, az élet ilyen egyszerű, és ennyire gyalázatos Magyarország. Másrészről ne legyünk idealisták, mert mi lenne, ha kies hazánk összes gondokkal birkózó társadalmi rétegével ozsonnázna miniszterügynök elvtárs. Reggeltől estig ennie kéne szüntelen, egy permanens zabálás lenne az élete, és lássuk be, az nem megy. Magyarország nem a Római Birodalom, Orbán sem Néró vagy Caligula, bár hajaz rájuk. Viszont a gondjaink nagyok, ezek a szegény romák is azt hitték, ember módjára lehet intézni dolgokat, és most épp húzgálják ki az ujjukat a csurig lévő biliből.

Hivatalosan a kedves vezető nem azért nem megy romákkal dőzsölni, mert herótja van tőlük – dehogynem –, hanem, mert épp Portugáliában van jelenése a Kohézió Barátai nevű csoporttal, akik arra szövetkeztek, minél több pénzt fejjenek le az EU-ból, s ami a legérdekesebb, azzal a jelszóval, hogy nagyobb támogatás jusson az unió elmaradottabb térségeinek felzárkóztatására. No most, Gyöngyöspata nem Manhattan, és még csak nem is a Cinege utca, ennek ellenére a kedves vezető kijelentette, pénzt oda nem ad, még ha a bíróság is ítélte meg, helyette küld logopédust vagy tánctanárt a felzárkóztatás elősegítésére, holott arra épp neki volna szüksége.

Ha és viszont romáknak nem ad, akkor mire kér az uniótól, ez a kérdés ugye, és a választ mindenki tudja: gázszerelésre, röpcsizésre, futballra, minden olyanra, amitől neki jó de a romáknak nem (mi is romák vagyunk), s amire az unió nem is adna, de mégis jut. Ezért – is – nevezik a rezsimet korruptnak, amire viszont kész a válasz, miszerint Soros. Az az ember, aki a sajátjából adott a kedves vezetőnek, hogy odahagyhassa az avas szagú parasztudvart, és miniszterelnök legyen. Bár nem ilyennek képzelték, mert a jelek szerint elfelejtette, honnan jött, mi viszont nem látjuk, hová is tart, momentán úgy néz ki, hogy a nagy büdös semmibe.

Ilyenek következnek abból, hogy Orbán Viktor Mihály nem megy el romákkal eszegetni, meg még sok más is. Orbán szimbolikusan Karácsonnyal sem eszeget, Gyurcsánnyal pláne, hogy a képet az abszurditásig vigyük. Orbán leginkább egyedül szeret zabálni, pálinkát a vejével iszik, fröccsel Nagy Feróval koccint, s néhanap megengedi, hogy alzheimeres vénasszonyok spontán kezet csókoljanak neki. No most, nekem nem tisztem a romáknak tanácsokat osztogatni, de annyit megjegyeznék, ha odahatnának, hogy közösségük tagjai mindezek után ne Orbánra és a csürhéjére szavazzanak, utána nem kellene őt vendégségbe hívogatni, mert nem lenne miért. Ez ilyen egyszerű.

Köd a köbön

Tegnap reggel még sötéttel, a köd leple alatt megtámadták sokat szenvedett hazánkat. Migráncsok voltak több tízen, mint arról beszámolt a jól tartott és jól irányított sajtó. Két hullámban rohanták le a határt, ami szervezettséget, előre kiterveltséget mutat. – Soros. Ismerjük mi a ködöt. Abban minden megnő, az árnyak elnyúlnak, a fények koszorúban derengenek, minden nedves, minden nehéz, és a hangok oly erősek és tiszták, akárha dolby surround békebeli Videoton hangfalakból kikúszva. Így jöttek a migráncsok miután átrágtak kerítést, és kigombolták mind a sliccüket.

A jól tartott, jól irányított sajtó mutatta a ködöt, felállított félsorompót, embert azonban egyet sem. Kissé később rövidgatyás, pólós migráncsokat, ugyanilyen öltözetű sajtómunkásokat prezentált, érezni lehetett a képen a naptej illatát, hallatszott a strand visítása, ahogyan a gyerekek száguldanak a véget érni soha nem is akaró csúszdán, miközben a migráncsokat mutatták. Kissé még később videó is került, már megint ködös-nyálkás, amelyen ismeretlen pacák voltak láthatók, migráncs csakúgy lehetett mind, mint határ menti könyvelő vagy traktorista, közmunkás akár.

Nyolcvanegy éve Gliwice rádióadóját is ilyen bizonytalan identitású alakok támadták meg, akkor is kész volt a válasz. Most is kapcsolták egyből a komoly férfiakat, biztonságpolitikai tanácsadót (hajdan gátőr Orbánnal), belügyminisztert (egykor rendőr, kidobóember és olajszakértő), meg még egyet, mert a három mesebeli szám. Elemezték a kialakult válsághelyzetet, hogy ők megmondták, előre tudták a tízezreket, ami momentán több tíz, viszont egy sincs sehol. A televízió pedig még azt is megmutatta, ahogy más migráncsok nézik az okostelón a kormány hőstettéről vetített beszámolót.

Úgy klappolt minden, mint 2006-ban, amikor a Hír TV spontán, élőben közvetítette, ahogyan a bátor forradalmárok erős felindulásból véletlenül fölgyújtják a televíziót, autókat és a fél várost. Moszkva nem hisz a könnyeknek, magyar ember a jól tartott televíziónak, mert tudja, ezek úgy kezelik a valóságot, mint dagadt óvodás a gyurmát. Hazudnak, ferdítenek, túloznak, történeteket gyártanak és igaziakat hallgatnak el, Hollywood kutyatöke ezekhöz képest, a Grimmek pediglen dokumentarista alkotók, a ködök verőfény, és az igen nem, talán vagy kisnyúl.

És bár akár még meg is történhetett, amit itt előadtak nekünk. De ha így volt, ha meg nem, mindenképp érdektelen, mínuszos hírt sem ér. Maximum szolgálati jelentést, hogy százados elvtárs, hajnal hasadtával láttunk több tíz migráncsot, mi most aludni térünk, jó szolgálatot kívánunk. Aztán elmennek ledőlni, százados elvtárs pedig megkavarja a kávéját, kinyitja a reggeli lapot, és megnézi benne a moziműsort, hogy mi játszik épp. Ehhöz képest ránk szakadt a mázsás, szörnyű mennybolt, és a hülyéknek megint elkezdték bedumálni, hogy elviszi őket a rézfaszú bagoly. Soros.

Ilyen a jól tartott sajtó állapota minálunk, amin élcelődött a minap Ausztria, bemutatva a szántást, és sajnálkozva afölött, hogy a jódógos, jómunkás magyari ember nem tud ismereteket szerezni a valóságról, mert azért. Föntebb ábrázoltam a tényállást, hogyan megy ez, s kifejeztem abbéli kétségeimet, hogy egyáltalán van-e olyan dolog, amit ezeknek el lehet hinni. Esetleg az időjárásjelentést, de az sem egészen biztos. Tudjuk ezt már régóta, ezek szerint Ausztria is tudja, csak Kovács Zoltán kormánylevelező nem, illetve letagadja, akárha csillagot az égről.

Itt ülünk hát a luk közepén ködtől lepetten, miközben a valóság eltűnt. Bakondi van. Migráncs, mondja Bakondi, vészhelyzet, hangsúlyozza Pintér, százezrek, üvölti Németh Szilárd. Kereszténység, visítja Orbán Erdogannal a karján. Tébolyda, mondom én. Több tíz ember lerohanta a hont, átrágta a kerítést, Szerbiában kifogyott a gumicsónak, fatutajon jönnek a folyamon, fejünk fölött elrepül a nikkelszamovár, a ló meghal és a madarak is kirepülnek. A ma reggeli ködben özv. Kovács Jánosné boltba menet eltévedt, hosszas vánszorgás után egy kerítésnél találta magát. Riasztották a gripeneket, legyőzték őt, Mága pedig hálaadó koncertet adott az erkélyen. Kyrie eleison.

Nemzeti államkapitalizmus

Mottó (komment egy nyájas olvasótól):
„Retkeskommunistáék politikája két fundamentális lépésből áll mindig: 1. Megszervezik X százmilliárd elsikkasztását. 2. Adnak a sikkasztásnak egy pozitív nevet: “rezsicsökkentés”, “keleti nyitás”, “keresztény klímavédelem”, satöbbi, hogy ráizguljanak a szavazóik. Így élünk mink, itt a szemétdombon …”

Matolcsy bankelnök, miközben a forint soha nem látott mélységekben hömbölög, s nem csak emiatt, de emiatt is vágtat az infláció, ergo, kevesebb farhátat vehet Mária néni, szóval Matolcsy bankelnök mindeközben nem azzal foglalkozik, ami a dolga volna, hanem álmodozik a Rubik-kockáról, mint amely leképezi a gazdaságunkat. Ez még mindig jobb, mint a pöttyös seggünkről való elmélkedés, de mégsem az igazi. Viszont az látszik, hogy Matolcsy, mint vérbő fideszes, költő, ami az esetében nem azt jelenti, hogy verseket fabrikál, hanem, hogy összevissza beszél ökörségeket.

Ebben is van szépség, ha röhejes is. A Rubik-kocka szerinte azért hódította meg a világot, mert tükrözi a modern élet, technológia, politika, pénz és sport működését. Én ehhez kevés vagyok, hogy értelmezzem, hogyan van benne abban a nyüves kockában a politika, de legfőképpen a magyar gazdaság. Mint már utaltam rá, betudom jegybankelnök elvtárs költői munkásságának, egy másik félmondatát viszont egyáltalán nem lehet ebbe a fiókba tenni, mert az szól az életünkről, de leginkább a halálunkról, s amely ez: a magyar gazdaság nemzeti államkapitalizmus.

No most, itt megállnék egy sóhajtásra, miközben Mészáros Lőrincre gondolok. Meg az összes többire is persze, vejjel, lánnyal, edzővel és a kismaci kunkori farkával együtt, és utalok a nyájas olvasó mottóul választott gondolatmenetére erre az esetre, amikor is a kedves vezető a nemzeti tőkésosztály kistafírozását jelölte meg célként. Ez azt jelenti, mindent ellopunk, még azt is, ami le van betonozva. Csöndesen megjegyzem egyébként, hogy szakértő elmék a létező szocializmus gazdaságpolitikáját nevezték államkapitalizmusnak, és láttuk, annak mi lett a vége.

Ennek is az lesz, csak idő kérdése. A kapitalizmusban ugyanis verseny van, ami a jobb, olcsóbb, szebb etc. munkavégzésre vagy termékre ösztönzi a kapitalistát, különben megdöglik. Az államkapitalizmusban verseny nincsen, itt a kedves vezető osztogatja a köz pénzét, sőt, arról is gondoskodik, hogy a versenytársak lehetőleg csődbe menjenek, rájuk küldi a NAV-ot és más cuki kurvaságok. No most, így a nemzeti nagytőkés rohadt gazdag lesz, annyira, mit a Zuckerberg, de annak érdemei nélkül. Ilyenkor hivatkozik a nemzeti nagytőkés istenre és a haverjára, aki Orbán.

Mindez veszélyes a nemzeti gazdaságra nézvést, mert azzal jár, ha a nemzeti nagytőkés egyszer csak azzal szembesül, hogy isten és a haverja – aki Orbán – már nem tömi a zsebét érdem nélkül, abban a pillanatban bukik el, csődöl be, s más közgazdasági zuhanási fogalmak. Ez olyan biztos, mint a kétszer kettő, viszont akkor már minden a nemzeti nagytőkésé lesz, az egész nyüves ország, és úgy kell majd visszavenni tőle erővel és noszogatással. Nevezhetjük ezt akár vagyonelkobzásnak is. Egyébként, ha Rubik volnék, meg kocka, tiltakoznék, hogy egy Matolcsy engemet a szájára vegyen.

Ugyanis abban van gondolat és ihlet, minden benne van, ami egy kapitalistát és a termékét sikeressé tehet, míg egy térkőben ilyen nincs, bár az is kocka alakú, de abból is meg lehet gazdagodni minálunk. Hogy mutassam a különbséget, az Agymenőkben Rubik folyamatosan jelen van, Sheldon még Leonard esküvőjére is meghívná Stephen Hawkinggal együtt, míg és ellenben Mészárosról egy rohadt szó nem esik, hiába tudná felvásárolni már egész Hollywoodot is akár. Buborékokról nem szoktak megemlékezni, mert gyorsan elpukkannak, csak az a baj, hogy ez az egész életünk. Benne ülünk a buborékban úgymond szügyig.

Micsoda idők, micsoda ócska idők

Hiába mondja nekem bájosan akármely időjós a tévében mosolyogva, hogy három nap múlva már szinte tavasz lesz, fütyölnek a madarak, zümmögnek a gyerekek és donganak a lányok, ha most kinézve takony lóg a fákról és búbánat csepeg. A kukásautó beleveszik a ködbe, csak a szuszogását hallani, a munkások füttyentését, hogy mehet, és nem akar világosodni sehogyan sem. Győrben győzött a papagájos ember, viszont Salvini nem tudta bevenni Emilia-Romagnát, mert az olaszoknak valamivel több eszük van ezek szerint.

Hetvenöt évvel ezelőtt is már rég fejjel lefelé lógatták a diktátorukat, míg mi azon a napon, amikor Auschwitz fölszabadult, enkezünkkel vertük agyon Szerb Antalt. Éppen akkor, s ha ez nem lenne ógörög tragédiákba illőn tragikus, akkor ironikusnak is nevezhetnénk, de nem tesszük. Mert Győrben azok választották meg a papagájos embert, akik virágot visznek annak az embernek a sírjára, szobrot állítanak neki, akinek a rendszere agyonverte Szerb Antalt, ami olyan, mintha egy csecsemőt csapnának a falhoz.

Mi, akik a Spenóton nevelkedtünk irodalomtörténetileg, ámulva olvastuk, akárha szépirodalmat a szikrázó szellemességű irodalomtudományi és irodalomtörténeti könyveit. Nekem majdnem bibliám is lett a világirodalmi dolgozat, mert akkora hatalmas tudást olyan könnyedén előadni, ahogyan ő azt teszi, szépirodalmi cselekedet, de hát, az is volt. Nem is tudták elviselni ezt a szikrázást korának Demeter Szilárdjai, égették volna, betiltották volna, de egyszerűbb volt szívlapáttal elintézni. Ez január 27-e, a taknyos nap.

A kedves vezető, a bajuszos beosztottja más-más helyekre, de ugyanazért mennek ma, hogy a civilizált világnak bizonygassák hamis főhajtásukkal, hogy ők is közéjük tartoznak, pedig dehogy. Az egész Kossuth tér, Gyöngyöspata, a romák – az új zsidók – annak még eleven bizonyítékai, hogy nem valók oda, s tán akkor lehetne bemutatni ezt elevenen, ha, mint annak idején egy láger felszabadításakor Eisenhower is tette, hogy kötelező erővel terelte oda a németeket megmutatva nekik, mit csináltak.

Csak nem tudtak róla. Akik a papagájos emberre szavaztak, azokat is el lehetne buszoztatni egy szabolcsi szegénysorra, hogy lássák, mit is csinálnak. De mindez ma már fölösleges lenne, mert az ember nem tanul és mindent elfelejt. Vannak ilyen napok, mint ez a taknyos január 27. is, amikor hazugságban tobzódva sápítozik a nép, hogy jajj, illetve ejha, aztán visszatér Schobert Norbit éltetni vagy ekézni gusztus szerint, mit amit lényegesnek tart az életben, illetve kölyökkutyák sorsa fölött keseregni.

Pedig Isten már rég elhagyta őket, mint az auschwitzi zsidókat is, és, akik valami csoda folytán visszatértek a pokolból, megrendültek hitükben. Vagy, ha meg akarták őrizni azt, komoly gondolati csavarokat kellett elvégezniük a mindenható kiismerhetetlen szándékairól, mert nem volt bátorságuk bevallani, hogy már régen meghalt. A művészetek levonták a következtetést, ahogy Adorno mondta, hogy „Auschwitz után verset írni barbárság”, mint ahogyan Szerb Antal agyonverése után virágot tenni Horthy lábai elé is az.

„Micsoda vidék, micsoda ócska vidék”, énekelte vagy sírta annak idején Cseh Tamás, akivel a mindenható megtette azt a szívességet, hogy ezt ne kelljen megélnie, ha ez nekünk fáj is. Az senkit nem érdekel, Adynak is fájt a maga korában a szerb komitácsi szíve, ő sem volt magyar, Szerb Antal is idegen volt, és én is az vagyok. Nincs ezen mit szépíteni, nem vagyok én száj ezeknek a füleknek való, akárha Zarathustra, de Nietzsche is megőrült, mert már eltemette Istent ő is. Jó napot, jó szurkolást, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

Határőrizeti robotikai minisztérium

Zágrábban tartottak egy miniszteriális konferenciát a minap, amiről az Orbán Távirati Iroda beszámolójában azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy fokozott erőkkel kell védeni a határokat, amihez a jövőben új technológiákat, egészen pontosan mesterséges intelligenciát kell bevezetni. Én nem tudtam, hogy ilyen előrehaladott stádiumban van nálunk a robotika, hogy képesek vagyunk tökéletes katonákat előállítani, és titokban a kedves vezető körül nyüzsögnek az R2-D2-k, netán a C-3PO-k.

Bár, ha a sleppet elnézzük, vannak arra utaló jelek, hogy ezek robotok, érzelem, de – s ez a robotokra kevéssé jellemző – értelem nélkül, de még a kezdeti szakaszában tart a fejlesztés, lesz ez még jobb is. Az R2-D2 típus műszaki leírása szerint 1,09 méter magas, ez előírás volt, hogy a főni nagynak érezze magát, teste tömzsi és hengeres, ez pedig, hogy ne tűnjön túl dagadtnak. Feje körkörösen elforgatható, kerékszerű görgőkön halad, de tud űrhajót is vezetni, lehet, ő lesz a következő magyar űrhajós.

Kommunikációja viszont eléggé fejletlen, csak csipog és visítozik, hogy az ember megértse, protokolldroidra vagy fordítógépre van szükség, viszont rendkívül hűséges. Nem érdekli, ha a gazdája lop, csal, hazudik, vakon követi őt, mindent végrehajt, nem kérdez és nem felesel. Ez a Star Wars álomvilága, de mintha a Fideszre lenne igaz, erős a gyanú tehát, hogy Habony Árpád titokban hozta létre ezt a sereget, például Novák Katalin már élő szövet a fémvázon, hogy tovább haladjunk a sci-fi bizonytalan világában.

Több nem lehet, erre utal, amit most is összedelirált a Néppártról, hogy az a Sargentini-jelentés elfogadásával megcsalta őket. Így antropomorfizálta ezt a kétes viszonyt, csak arról nem számolt be eddig, ők mikor feküdtek le vele, s momentán így szimbolikusan kivel élnek zűrös nemi életet, mert a jelek szerint mindenféle iszlám pártokkal. Ilyen katyvasz is csak akkor következhet be, ha a programozás rosszul sikerül, és a szoftverek különös jeleket kezdenek el sugározni.

Viszont egyes alakok tökéletesek, Németh Szilárd például maga a kiköpött Chewbacca. Nem a külleme, mert a filmbéli alak csinosabb, hanem a kommunikációja, ahogy megszólal nekünk olykor. Hogy érti ugyan a közös nyelvet, de nem képes használni azt. Viszont egyáltalán nem olyan jóságos, mint filmbéli megfelelője, ennek ellenére kiköpött mása, ahogy puskákkal szaladgál és madárijesztőket vesz célba, az is. Viszont azt nem tudjuk, hogy a vuki szereti-e a velőspacalt.

Viszont itt be is fejezem a párhuzamok keresését, mert a mi robotjainkra és különös élőlényeinkre egyáltalán nem jellemző a robotika három, Asimov által meghatározott alaptörvénye, miszerint: A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Ezek hiányoznak a mi lényeinkből, sőt, éppen az ellenkezője igaz rájuk, tehát megfordítva a tételt, ezek csupán rohamosztagosok, akiket a sötét oldalon álló sötét erő irányít. Ennyit a mesterséges intelligencia és a határvédelem kapcsolatáról, ami mindenképpen a mese kategóriájába tartozik, főleg, ha emlékszünk a képre, amelyen a kedves vezető egy tyúkszaros magaslest látogat meg, miközben a határőrei fáznak és éheznek.

Ehhöz képest mesterséges intelligenciáról beszélni a határőrizet kapcsán, sőt, rókalyukakkal riogatni, hogy azon át özönlenek a turbánosok, kissé nonszensz, de a lényegét értem. Ahogyan van keresztényvédelmi államtitkárság cseszni a pénzt a semmire, mindezek után lehet majd határőrizeti robotikai minisztérium is, amelynek Mészáros és Mészáros állít majd elő kerekeken guruló harcosokat rozsdás gázkonvektorokból, mert minden lehet.

Orbánbasi identitása

Orbán Viktor Mihály Csányi barátjának gépén – ahogy harminc éve is mindig – a messzi és egzotikus Indonéziába utazott elvtársakkal találkozni. A mi pénzünkön utazott párt, és nem is miniszterelnökként, ahogy harminc éve is mindig. Megértjük, hogy oda húzza a szíve, ha Európában már büdös, sőt, a kereszténydemokraták közt is szaga van, így hát a Centrista Demokrata Internacionálé – amelynek alelnöke, tudta ezt valaki? – kebelébe tért meg levegőt rontani. A mi pénzünkön.

Ez a kisebbik baj és gond, viszont azért utazott oda, hogy iszlám valagat nyaljon, s közben vagy tán épp emiatt hülyeségeket beszéljen. Szó szerint ezt: „Nagyon tanulságos és érdekes, hogy egy olyan iszlám mozgalom, mint az önöké, hogy jeleníti meg magát a politikai színtéren. Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé. Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogy régen, ami kiválóan működött”.

Ezt a helyi Nemzeti Ébredés Pártja kapcsán mondta, amelyről mindjárt beszélgetünk. Viszont ne lépjünk túl egy kézlegyintéssel az előző idézett szövegen, hanem vegyük ki belőle, amit az iszlámról mondott, hogy „Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogyan régen, ami kiválóan működött.” Kérdezzük meg, olvasta-e a kedves vezető az Egri csillagokat, a busójáráson kívül hallott-e Mohácsról, s tudja-e, hogy miért harangoznak délben. Persze, hogy tudja, annyira nem hülye a kedves vezető.

Csupáncsak aljasan össze-vissza beszél, mert a Nemzeti Ébredés Pártjában nem az iszlámot látja, hanem a saját autokrata testvérét, ami fontosabb a hitbéli elköteleződésnél. Csak akkor itthon ne védjük a szánkókat adventkor a libsiktől, akik a fő ellenség, nagyobb, mint az iszlám, ha már hozzájuk menekül a szabadság fuvallata elől. Ezt sem én találtam ki, hanem Orbán Viktor Mihály panaszkodott muszlim testvéreinek, így:

„Az önazonosság megőrzésére nehéz dolgunk van Európában. Európában az a fő kérdés, hogy miképpen tudjuk megőrizni nemzeti és keresztény identitásunkat egy olyan időszakban, amikor az úgynevezett európai haladó, liberális politikai erők megpróbálnak nyomást gyakorolni ránk. Megpróbálják átvezetni a társadalmakat egy olyan korszakba, amelyet ők posztkeresztény, posztnemzeti kornak neveznek.”
– Mondja ezt a muszlimoknak, miközben Európa iszlamizálódásától retteg az egész csürhéjével. Állítólag.

A Nemzeti Ébredés Pártja – Partai Kebangkitan Bangsa (PKB), amelynek most valami ismeretlen okból a valagát nyalja, 1998-ban alakult, szoros személyi, szervezeti és ideológiai folytonosságot mutat a tradicionalista muszlimok szervezetével, a Nahdlatul Ulamával. Amelyik az iszlám köztársaságban hitt, és a saria híve volt. Nekik mondja Orbán Viktor Mihály, hogy „az ember számára a legfontosabb az identitása, és mi ragaszkodunk nemzeti és vallásos identitásunkhoz”.

Énnekem tök mindegy, hogy miket delirál össze a messzi távolban, de a tulokkeresztény haverjai megkérdezhetnék azért tőle, vagy, ha őket sem érdekli, akkor mondják azt. Hogy de jó, ha Orbán Viktor Mihály a pofánkba köp. Én viszont ezek után annyit csöndesen fölvetnék, hogy miféle identitásról beszél ez a manus és miféle vallásról, sőt, hovatovább azt a kérdést is föltehetnénk neki, tudj-e mi az a vallás, kereszténység és iszlám, mert nem úgy tűnik.

Hogy meddig lehet következmények nélkül ökörségeket beszélni, és mit szól a keresztényüldözési államtitkárság ahhoz, hogy a főnökük olyan országban parádézik, beszél vallásos identitásról, ahol üldözik a keresztényeket, olyan országban nyalja a muszlimok valagát. Mivelhogy az origo nevű házilapja egy évvel ezelőtt meggondolatlan volt, nem tudhatta, hogy a főnök majd odaröpül magángépen, és épp Indonéziát hozza fel (az origo) elrettentő keresztényüldözési mintaként.

„Január 13-án az indonéziai Medan városában helyi muszlimok egy olyan épület előtt gyűltek össze, amit keresztények használtak. Később behatoltak az épületbe, és sikerült elérniük, hogy ne tartsanak ott istentisztelet. A helyi keresztény közösség érthető módon felháborodott az eset miatt, és teljes joggal annak az érzésnek adtak hangot, hogy már saját országukban is megfélemlítik őket, miközben az állami hatóságok tétlenül szemlélik a támadáso
kat.”

Ilyeneket irkált az origo, hogy az emberben vágyak támadnak, bárcsak egymással beszélnék meg, miket hazudoznak. Ha meg Semjén lennék meg KDNP, megkérdezném a haveromat, mi volt ez a turné, miket pofázott ott össze-vissza, szembe menve az egész addigi eszmerendszerrel, ami alapján itt sorosozik, bevándorláspártizik meg keresztény kultúrázik. Először a kipcsakok, most meg ez, tudjuk, hogy a manus a jó édesanyját is eladja a hatalomért.

Ez az identitása, semmi egyéb, de valami méltóság lehetne a haverjaiban, hogy leállítják. Ha meg nem, mert így is jó, mint ahogyan a jelek szerint tényleg az, akkor ennek minden következményét is viselni méltóztassanak közösen, ahogyan momentán a fényben is együtt feredőznek. Lezárva az elmélkedést és összegezve az elhangzottakat szögezzük le és jól jegyezzük meg, hogy Orbán Viktor Mihály elkezdte a kacérkodást a fundamentalista iszlámmal. 2020. január 24-én, reggel. Hideg, szeles időben.