Boldogok a tetőfedők

Németh Szilárd már megint magához igazította a világot, és egy nagyot feredőzött is benne. Pétfürdőn tartott előadást a saját, jól bejáratott közönségének, ebből fakadóan pedig egészen jól meg is értették egymást, így a szeánsz tanulsága az volt, hogy a részeges bölcsészek fölöslegesek a munka alapú társadalomban, mert elszívják a ’zoxigént és fölzabálják a felesleges zabot.

Nem árt betűhíven idézni a rezsi koronázatlan királyát, mert szavai a végtelenbe mutatnak. Valami fortyogó fideszmasszába, amelyből munkás dolog a menekvés, olyannyira, hogy sokaknak egyáltalán nem is sikerül, és így hülyülnek meg Németh Szilárddal együtt, szegények. Ezt mondta a mi bálnánk:

„Ma már mindenkitől elvárás, hogy diplomája legyen, de olyan egyetemek meg főiskolák vannak, hogy annyit érnek, mint vászontarisznyán a lakat, némelyik. Avval nem lehet elhelyezkedni, a magasba néző diplomával nem lehet elhelyezkedni. Egyáltalán, semmi ilyen nincs. Hát ne vicceljünk.” – ezek után kavarta ide a tetőfedőket, mondván: „attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, és mennyivel jobban is jön a szakértelme.”

Most én kérek elnézést kies honunk mindahány tetőfedőjétől, hiszen ők is láthatják, nem én vertem a farkukkal a csalánt, hanem az alelnök és birkózóisten, valamint konyhatündér.

Hogy teljes legyen a káosz, a lelkes közönség azt is megtudhatta tőle, hogy a nyugati országok leszoktatták az embereket a munkáról az elmúlt évtizedekben. Ha ehhez pásszítjuk az überminiszter bécsi kis színesét a keringők rothadó városáról, totális lesz a csőd.

Itt már csak a hit játszik, polgártársak. Olyas, mint amikor Brian a jó édesanyjával nézi és hallgatja a prófétát és megváltót, aki – szerintük – a sajtkészítők boldogságáról értekezik. Ilyen tudással felvértezve aztán követik is Brian tökét és papucsát a népek, és még azt is megkérdezik tőle, hogyan menjenek a picsába.

Mindez nagyon mókás ott a filmen, 2018-ban személyesen átélni nem annyira. Mert a totális sötétségben azért mutatkozik némi rendszer is, a gyűlölet filozófiája. Hogy a péti szerencsétleneket az egyetemisták ellen uszítja épp, a dologtalanok ellen, akik a dolgozó nép vérét szívják, az élősködők.

Fel nem bírom sorolni, hogy ki mindenki ellen lett már kiadva a napiparancs, és már nem is érdemes, mert mindenki ellen, aki rajtuk kívül áll. Véletlenszerűen kiválasztott rétegek, személyek, intézmények, mindenki és minden, aminek a végén szinte logikusan jut el odáig Kövér et., ha nem ők nyernek, akkor Magyarország megszűnik létezni.

De ez már megtörtént. Míg szegény J. A. nem tudott mást, mint szeretni, görnyedve terhei alatt, ezek ugyanígy vannak a gyűlölettel, és egy ilyen országban nem, hogy nem lehet, nem is érdemes élni.

Ezért tényleg az van, mint amit Bödöcs Tibor is elmesélt, amikor kérdezték tőle, Gyurcsánnyal mért nem volt annyira kérlelhetetlen, mint most Orbánnal. Azt felelte, az nem volt élet-halál kérdés. És milyen igaza van. S ha már nála járunk fössük le az ő szavaival a némethszilárdok világát:

„Fájdalmasan hatalmas, mély magyarsággal köszöntöm ribizliszemekként szétgurult hun-morzsalék népemet a Camden Town-i lángosostól a St. Thomas boncnokáig. Én, magyar ember, magyar férfi, magyar gerinchúros emlős, hím organizmus. Gyere haza, fiatal! Mert Magyarország a bicikliútnak az a része, ahol nem kell tekerni. Magyarország az, hogy nem koccintunk sörrel, hogy állva a Himnuszt, hogy hétfőre azt ígérték, kész lesz. A magyarságban a részvétel a fontos. Gyere haza, fiatal! Itt jut a legtöbb stadion egy Nobel-díjasra. Hol születik még ennyi olimpiai bajnok az éves csapadékhoz képest? Lehet, hogy vannak magasabb hegyek, mint a Kékes-tető, csak nincsen semmi értelmük. Mert nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem, hogy nem kell! Gyere haza, fiatal! Többen vagyunk, mint a dánok, északabbra élünk, mint a görögök! A magyar nők, asszonyok szebbek, mint a bolgár férfiak. Gyere haza, fiatal! Apád nem bírja egyedül a szőlőt! A Bundás vedlik! Penészes a spájz! Ott volt a hely a földhivatalban, Imre bátyád helye. Te meg szoftvert fejlesztesz a King’s Crosson? Nézd meg anyád visszereit az Instagramon! Gyere haza, fiatal! Gyere haza, fiatal! Ne legyünk a bábok bábjai! Ne legyünk az új Irak kurdjainak cigányai!”

Vége van.

Hopp, egy Tiborcz

Két dologgal volt elfoglalva a nemzet veje tegnap. Szakdolgozatot védett, és menekült a kamera elől. Mindkettő fontos egy fiatal ember életében, mert arról tanúskodik, hogy még bízik a jövőben. Tehát annyi volt, hogy miután tíz perc alatt végzett a feleléssel a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán, majd beülvén az autóba, kamerát látva, kérdést kapva pánikszerűen eliszkolt.

Fekete, elsötétített ablakú kisbusszal menekült, amelyet egy sofőr gardírozott, és ez is fontos bizonyíték lesz a tárgyaláson, amelyet épp most tartok neki. A vejnek fiatal kora ellenére elég hamar sikerült bejárnia azt a görbét, amely az ocsmadék alakok sajtja. Emlékezhetünk, 2016 nyarán még taxival közlekedve lumpolt a buja, pesti éjszakában, és „Tudod, ki vagyok én?” csatakiáltásokkal riogatta a sofőrt.

Ehhez képest másfél év alatt saját sofőrrel, elsötétített ablak mögött menekül, és a jelek szerint azt is megbánta, hogy erre a világra született, de sok mindent tanult az apósától a közös pálinkázások alatt. Ez a fekete kisbusz a saját sofőrrel – bár nem tudható, ez épp páncélozott-e – családi vonásnak tűnik immár, és az iszkolási metódusok is.

Mint emlékezhetünk, az após annak idején, midőn az Opera előtt várták őt illetlenül hangos népek, a katakombákon keresztül szelelt el a hátsó ajtón, és voltaképp futása azóta is tart. Annyi előnye van a vejjel szemben, hogy ő régebb óta van a szakmában, így egy egész ország összes TEK-je és titkosszolgálata – megminden – áll a rendelkezésére, hogy megvédje a redves seggét.

A vej azonban ilyen készségekkel még nem rendelkezik, és még Kövér et. sem áll a szolgálatára, hogy az őrségével elűzze a környékéről a nyamvadt újságírókat, ami szar ügy. Ez a vej tehát, ha nem bujdokol egy Robin Hood ügyességével, folyamatosan ki lesz téve az újságírók zaklatásának, csak két esetben nem, amiből látszik, hogy szenvedéseiből már csak pár hét van hátra.

Ha ugyanis az após győz az inkriminált nyolcadikán, el lesznek takarítva a kekeckedő újságírók, úgy rohadjak meg. Ha meg kisnyúl lesz a tyúkszarosnak, akkor őt is, meg a vőt is nem képzetlen újságírók, hanem jogilag kellően felvértezett talárosok fogják kitartóan faggatni. Ez a két kimenetel lehetséges, más elképzelhetetlen a bábuk mostani állása alapján.

Ez a mostani futás egyébként felért egy beismerő vallomással, ha már tárgyalásnál tartunk. Mert ha én most gunyoros tekintetű Mentalista lennék mondjuk, egy filmbéli hős, akkor ebben a pillanatban mutatnék rá a vejre, hogy ő a bűnös. Jelzi ezt a szeme reszketése, a kajla fülei és a felgyorsult szívverés. De nem vagyok krimisorozat, csak egy ember a nagy magyar éjszakában.

S mint ilyen, azt kell megvallanom, hogy nem örülök én ennek az egésznek. Nem a Tiborcz reszketésének, mert tőlem ott szarhatja össze magát, ahol éppen van, hanem, hogy milyen állapotban van ez az ország. És most már teljesen biztos, hogy az egész életem ilyen átmeneti állapotokban és végeláthatatlan várakozásokban telik el, hogy majd, ha nagy leszel. Tisztára Sziszüphosz. Ezért is mehet a vej meg az egész retyerutya az ótvaros jóniba.

Szétkúrták itt az egész díszletet, ami miatt bocsánat, az nincsen. És az ilyesmi elől sem fekete autó, sem sofőr, de még egy tengeralattjáró sem véd meg. Csakszólok.

Domestosológia

A Domestos hasznos cucc, lehet vele szájat mosni, meg klozetot súrolni is, például Rétvári Bencének mindkét tevékenység ajánlott és hasznos. Ő az ugyanis, aki Völner Pállal karöltve szakmai támogatást nyújt a cégnek, hogyan újítsanak fel iskolai mosdókat a saját pénzükből, ha már a szárnyaló NER ilyet nem tesz, mert talán zsenánt neki.

Magyar iskolákba csupán magyar gyerekek járnak, és nem üldözött keresztények, sőt, nem is levélben szavazó magyarul nem beszélő magyarok. A magyar iskolában ezért a szart nem a KLIK, hanem a Domsetos vakerássza le a magyar gyerekek vécéjéről, mert ez egy ilyen ország, ilyenné vált. Mert engedtük ilyenné tenni.

Régi móka ez egyébként, már régóta újítgat ez a domestosos cég magyar iskolai mosdókat, ami nekik jó reklám, Rétvárinak és a főnökének, az Irakban dzsemborizó Balog embertelennek viszont nem éppen. Azt mutatja ugyanis, hogy a haligali, jobban teljesítő országuk Tanganyika szintjén van, ahol repülőről kell leszórni a rizst, hogy éhen ne pusztuljanak a leendő migráncsok.

Az egész ország az Unio segélyeiből, él, amire onnan nem jut, arra jó a Domestos. Ez a képlet, és a vezérminiszter Bécsbe jár riogató videót forgatni, pedig elég lenne kinézni a kastélya ablakán. Mindeközben egy petákot sem ad a NER ezeknek az iskoláknak, ahol a Domestos jótékonykodik, csupán nagy kegyesen megmutatja neki, hová tegye e pénzét.

Mindezen túl azonban, ami forralja a panelporli vérét, amikor a Domestos bevégzi a munkát, akkor odatolják a redves pofájukat, és átadják, amihez az ég egy világon semmi közük nincsen. Pózolnak a másik homokvárával, járkálnak seggükben pávatollal, mint valami lökött és alávaló nyúl, persze. Felkapaszkodott senki-bitangok, akik még az átadást is átadják, főleg ha a más érdeme-munkája-vére.

Itt a Domestos épít pisáldát, másutt szülők föstenek ki tantermeket és kórházi gyerekosztályokat. Mindezt egy olyan országban, ahol beszedik a huszonhét százalékos áfát, a bér ötven százalékát einstandolják adóval, és ezer módon szívják az alattvaló vérét, hogy a vezér kampányát finanszírozzák belőle, és ne az iskolai szarodát. Ennél aljasabb ország nincsen, mint a miénk, föl kéne szabadulni már.

Ez a nehezebb, mert – hogy példánknál maradjunk – honfitársaink nem elhanyagolható halmaza annyira megcipollázódott, hogy a képén szétkent szart is idvezült mosollyal nyalogatja, és repetát kér. Ilyenekkel ölég nehéz az élet, de mit lehessen tenni, hiszen ha belegondolunk, ezer éve ezt méri ránk a teremtő, hogy mindig a hülyék a hangosabbak, ha kevesebben is vannak.

Most azonban lehetnénk mi magunk a néma indiánok, akik föltépik azt a márvány szart a mosdóban, és belekúrják az ablakba, hogy bejöjjön rajta a friss levegő, vagy, hogy ki lehessen menni rajta. Vagy, vagy.

Mi lesz itt?

Semmi sem lesz, illetve hát, minden, ami eddig, azaz mégis csak semmi, ha kormányzási oldalról górcsövezzük azt a szarkupacot, amely országunkból nyolc év NER után itt gőzölög nekünk, előző és azt megelőző nyolcakkal felturbózva persze.

Valamint a teljesen elcseszett kezdeti néggyel, ezt el ne feledjük, és mindjárt itt is áll előttünk rendszerváltásunk utáni bozontos történelmünk, ami voltaképp már maga az élet. Viszont momentán csak egy bűnösünk van, akit szemétdombra kellene száműzni, mert övé az emútnyóóc, s hogy ne legyen neki mégannyi, azért.

Mert azt már nem igazán lehetne kibírni ép ésszel.

Mindig ez jár az én fejemben, tegnap meg hogyne járt volna, midőn Ő, a tyúkszarban született az iparkamarásoknál tartott évnyitót így tavasszal. Azt gondoltam én, mint proletár, hogy na, akkor itt csak mond már valamit, hogy mi lesz itt, mer’ mégsem nyugdíjasokat ámítani érkezett, mint az szokása rendszerint.

A kamarások is csüggtek az ő szavain, hogy akkor iparilag hogyan fog felvirágozni a lángoktól öleltünk, és hát, sehogyan sem, ha őtőle függ. Semmit sem mondott még ezeknek sem, de mit is várhattak volna a szerencsétlenek, akiknek a vezetőjével sandán arra szövetkezett, hogy lebutítja az egész redves országot, és a program múúkodik is.

Ezeket sem tartotta túl sokra. Annyit tudhattak meg tőle, hogy a magyar gazdaság az Unió pénze nélkül is hasítana, mint valami redvás szputnyik, ami szintén ölég unortodox idea. Viszont az már egészen ocsmány nóvum volt, hogy az egész nyomorult euromilliárdok amiket kapunk, s amiket aztán gondos terv szerint ugye kegyeskednek ellopni, hogy az is csak nekünk rossz. Hogy amiképpen kapjuk zsákszámra a lóvét, akképp szíja a vérünket Brüsszel, és rajtunk gazdagszik.

Ilyenkor csapja földhöz a legény a pörge kalapját a bálban, és jelenti ki, hogy ő innen haza nem megy, mert kurva jól érzi magát, és aztán meg is éri a buzgalom és a fáradság, de nagyon.

Így voltak ezzel a kamarások is, tátott szájjal várták a csodát, az igét már ezek után, de lófaszt sem kaptak. Annyit csupán, hogy a kormány éppen most nem tud vállalásokat tenni, majd fog, ha három feltétel teljesül. Mintha aranyhalak lenne az egész tetves ország a tyúkszarban született óhajait lesve, amelyek erős náci beütéstől terhesek.

A gazdaságban akkor vállal valamit is a kormány – hallhatták ezek a kamarások -, ha, és most jól figyelj: „Egyetlen migránst sem lehet beengedni. Ki kell fizettetni a kerítés árát. Ki kell tiltani mindenkit, aki a bevándorlás szervezésével foglalkozik.”

Mindebből az fakad, hogy soha nem vállal semmit, hiszen csípőből már két feltétel is bukott. A migránsokat ő maga engedte be, a kerítés árát pedig soha a büdös életben nem fogja megkapni. A harmadik meg, hogy elzavar az országból mindenkit, akinek nem tetszik a pofája, na, ez azért már súlyos.

Eddig is tudtuk, azt azonban még nem, hogy a gazdasági vállalásoknak is ők a gátjai, mondjuk így ekkép én magam is, vagy te, drága olvasó, mert kajla a füled, vagy, mert az anyád a malomtulajdonos kulák szeretője.

Volt ugye ez a szentduósága a tyúkszarban születettnek, hogy miket mond, meg mit csinál, hogy mit érdemes nézni. Aztán kiderült, hogy hülyeségeket beszél és aljasságokat cselekszik, és, ahogyan látszik, éppen ezt fejleszti tökélyre, és ezt folytatja. Ennyi az elképzelése az országról, amelynek a trónusára vágyik, s ebbéli törekvésében egyre többen állnak az útjában, őket tehát likvidálni kell.

Ez a program az elkövetkezendő évekre.

Tehát, drágáim, ez lesz itt, felperzselt föld vagy tohuvabohu gusztus szerint, vagy épp vér, veríték és könnyek Winston nyomán, s nem a majdani győzelem, hanem az elbukás miatt. Egyre inkább az látszik, ha kap még négy évet ez a degenerált zsarnok, akkor vége lesz az országnak teljesen, s benne nekünk is, ezt el ne feledjük.

Van még egy utolsó esély nyolcadikán, azt azért valahogy nem kéne elkúrni. Jobb nem jut az eszembe éppen, bár ez a legnehezebb, tudom én. Éppen ezért hiszem azt, hogy még az ördöggel is cimborálni köll ellene, és ezt komoly megfontolásra javaslom az okosoknak. Ezt tessenek csócsálgatni, csak most már ne túl sokáig, ha lehetne, ennyi a vágya a halandónak, aki én vagyok. Na meg, te.

Az egészségügyi séták alkonya

Kinek ezért, kinek meg azért esne rosszul, ha a nagyra becsült választópolgárok eltakarítanák a porondról a tyúkszarban születettet, valamint az egész ótvaros retyerutyáját is természetszerűleg.

Akad olyan bőséggel, aki a mézeskalács házikója sorsa felett aggódik, és még mennyi, aki meg – élükön a tyúkszarban születettel – azért ráncolhatja a zsíros tarkóját, mert költő lehet belőle, és a csillagok meg a göncölök úgy fénylenek majd neki, mint a rácsok a hallgatag cella fölött.

Morvai Krisztina viszont, a Jobbik Szili Katalinja a nem Európa-kompatibilis náci érzelmű egyedek egészségügyi sétája miatt aggodalmaskodik. Mint a barnainges madám fogalmazott: „Attól tartok, ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne.”

Ezzel indokolta a madám, hogy mi a búbánatos francért kell még egyet békemenetelni március 15-én, elfeledve azt, hogy ezek akkor is előszeretettel battyogtak, amikor a bevándorlóknak még eszébe sem jutott vándorolni, de ez mellékszál.

Ez a márciusi andalgás egyébként orvosilag is indokolt. A hosszú tél után nagy nehezen kibúvik a tavasz a flaszter alól, és a népek megjáratják elgémberedett csülkeiket, valamint süttetik Janus-arcukat a napsugárral. Böjt is van, le kell dolgozni a rántott húsokat meg a pörküttet, és meg lehet diskurálni a gyarmati lét aktuális kérdéseit.

Ezen túl milyen jó is az, ha az elvtársak találkozhatnak. Mint hajdanvolt május elsejéken, amikor a képen, amelyet választottam az illusztráláshoz, látszik, hogy ezek ugyanazok, akik annak idején Kádár apjuknak is lengették a kalapjukat. Most találtak mást szervilis rajongásuk tárgyául, és ahogyan elnézem az átszellemült arcokat, találnak majd harmadikat is, mert mindegy, csak fizessen.

Ezeknek a horizontja ölég alacsonyan húzódik, és jó szokásomhoz híven az én öreg Svejkemet hívom támaszul, hogy illően illusztrálhassam a nívót:

„…- Tizedes úr – mondta az egyéves önkéntes -, így, ahogy a zengő hegyeket és az illatos erdőket nézi, maga Dante alakjára emlékeztet engem. Ugyanaz az átszellemült költőarc, gyöngéd szívű és lelkű férfi, minden nemes indulatot befogadni készen. Maradjon, kérem, így ülve, oly jól illik ez magához. Milyen lelkesülten, minden mesterkéltség és kényszeredettség nélkül dülleszti a szemét a tájra. Kétségtelenül arra gondol, hogy milyen gyönyörű lesz, amikor tavasszal e kopár tereken tarka mezei virágok szőnyege terül majd el…”

Így valahogy, de haladjunk.

A tavaszi dzsemborin túl más érdekesség is mutatkozik ezzel a gyaloglással kapcsolatban. Mert a visítozó barnainges madám hiába mondja: „A most szövetkezni készülő ellenzék nyolc éven át brutálisan elfojtotta a gyülekezési jogot.” – tudjuk, hogy hazudik.

2006-ban is sikerült fölgyújtani a székesfővárost, utána is battyogtak eleget, és ezután is megtehetnék. Az egyetlen ok és indok, hogy nem gyűlnek össze a rendszer összeomlása után, az lehet, hogy megszűnik az apanázs, a félmilliárd zsebpénz, és akkor mi lesz velük nagymama? Ennek híján megtörik a forradalmi hevület, és hazamennek a legények.

Nem véletlenül mondta azt a főnökük, valami csizmás kandúr, vagy mi a rosseb, hogy ők csak nagy ügyek miatt vonulnak az utcára, és ez ugye, éppen az. A tyúkszarban született feltehető bukása után elapadna a zsebpénz, így nem lenne miből védeni a hazát, meg főleg miért. Ugyanis abban is teljesen biztos vagyok, ha Fletó odavetne nekik annyit, mint a tyúkszaros most, és kapacitálná őket, hogy éltessék, azt is megtennék.

Mert ezek ilyenek, persze a gazdájuk sem jobb. Gannyé, degenerált banda, a barnainges madámmal az élen. Elvek? Ugyan má’, királylány.

Lehetnék én is kamikaze

Már nem is tudom, melyik agyament gonosz adta meg az alaphangot, a kezdő lökést mintegy, de tegnap végigsöpört az országon az az őrület, amelyet most minden bizonnyal öt hétig hallgathatunk. A migráncsok egészen konkrét betelepítéséről mindenhová, a panelproli szaros budijába is, hogy reszkessen az a nyomorult.

Egertől Bicskéig, Deutschtól Orbánig jött az újabb eszement és álságos duma. Bicskén Karácsony újra nyitná a menekült tábort, Egerben Gyurcsány a laktanyába ültetne ezreket, Szél kisasszony pedig végrehajtaná az LMP gonosz tervét, és ezt érdemes betűhíven: „Arra készülnek, hogy elvegyék a tulajdonosoktól a lakásokat és jogszabályi kényszerrel másokat telepítsenek be oda.”

Szétrajzanak ezután a fideszcsótányok, és mindenütt ezt zizgik, ami amennyire aljas, annyira röhejes is. Viszont veszélyes is egyben, hiszen Bözsi néninek, akinek a malacát is kidúrják az ólból, hogy oda is mecsetet építsenek a most felvett vezérfonal szerint, ez egyáltalán nem az. Ez, drága polgártársak, a totális téboly. Az aljas manipuláció olyan turbó fokozata, amivel nem lehet már mit kezdeni.

Ez a kamikazék tempója, akik fölhajtva a szakét beleröpültek a végtelenbe a császárukért, olyan elborult aggyal minden bizonnyal, amilyennel a mi aljasaink is rendelkeznek. Ellenük a józan ész tehetetlen, tátott szájjal lesi csak az ember, ahogyan teljes krafttal beleröpülnek a veséjébe, és a csattanás után mindennek vége lesz.

Ez itt, amit átélnünk adatik, olyan, mint Róma végnapjai, amikor a bortól és ólomtól meghülyült népek várták a kegyes halált, vagy, mint Móricz Szakhmáry Zoltánja, aki fölgyújtotta a tanyát majd szíven lőtte magát. Nem tudom, még hányféleképpen ábrázoljam a teátrális végromlást, amibe belelökik az országot, de fösthetném akár a Guernicát is, az sem lenne elég súlyos.

Játszom egy gondolattal és játszik velem egy gondolat, miszerint azt is megérhetjük, hogy a békemenetelő lengyel klakőrök mintájára összegyűjtenek pár busznyi migránst, és, mint valami vándorcirkuszt utaztatják falutól faluig, demonstrálandó a veszedelmet. Lehetetlen és kellően aljas? Igen? Akkor igaz is lesz.

Föltehetné a ’zember Lenin apánk módján a kérdést, beledúrva rőt szakállába, hogy mi a teendő, de az a nagybüdös igazság, hogy halovány fingom sincs. A hülyeség ellen sosincs orvosság, ha pedig ez ganyésággal elegyes, akkor a helyzet még reménytelenebb. Beszéd, érvelés itt mit sem ér, igaz, eddig sem nagyon, az én tárházamban azonban másik fegyver nincsen.

A legborzalmasabb azonban, hogyha az ember kiegyenesítené a kaszáját, mint az amúgy tökös népeknél szokásban van, azzal se menne semmire. Mert most már egyre biztosabb, hogy a patkányfi csak erre vár, hogy mikor TEK-ezheti meg kicsit a gyalogokat, akiknek Hódmezővásárhelyen nagyon kinyílt a csipája.

Úgy vagyunk tehát polgártársak, hogy rajtam teljesen eluralkodott a kilátástalan lehangoltság, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Ezt is lophatnám J. A.-tól, de ez nem egy szerelmes vers, hanem forradalmári nyüszögés. Tényleg teljesen paff vagyok, ám, mivel polgári módot ebben a vérzivatarban nem látok a sportszerű viadalra, megtanulok röpcsit vezetni, és a homlokomra kötöm a felkelő Napot.

Csak eldobom az agyam, és már indulok is.

A Finkelstein utáni űr

Lázár miniszter, hogy a hódmezővásárhelyi maflást gyógyítgassa, kampánycéllal apátfalvi gazdákkal pálinkázott kicsit. S mivel nem volt mellette senki, aki foghatta volna a kezét, lányos zavarában visszatért a már jól ismert kályhához, és komcsizott kicsit.

Úgy vélte, ezzel nem lehet túl nagy baj, és ez jött ki belőle: „Ha visszajönnek Gyurcsányék, meg a komcsik, akkor ezek a gazdák mindent elveszítenek, földet, támogatást.” Nem lett baj, a gazdák engedelmes pincsiként követték őtet a nihilbe, és vasvellájukra támaszkodva megnyugtatták a minisztert, hogy ők olyat nem engednek soha.

Ebből az egészből az süt, hogy Lázár miniszternek egyáltalán nincsen semmilyen sütnivalója, sem önálló gondolata. Még szerencse, hogy a mezőgazdaság kollektivizálásáról nem tartott kiselőadást, mint annak idején a Rákositól rettegő kulákok, de úgy tűnik, a házi főzésű jótékony fedésében ez is megteszi.

Elvannak ezek egymással, mindegyik tudja a másikról, hogy hazudik, de minimum nem mond igazat, és az így megteremtett akolmelegben lapogatják a másik hátát. Lázárnak ahhoz sincs képzelőereje, hogy magától találjon ki valamit, amit gyűlölni lehet, előveszi hát a termelési regényt.

Viszont, amit Apátfalván előadott, az még matinénak is gyenge. Innen látszik, hogy meghalt a gurujuk, Arthur Jay Finkelstein, aki a migráncsozásban, a kerítésezésben és sorosozásban még gazdagon benne volt. Most viszont, hogy ezeknek Hódmezővásárhelyen kitelt a becsülete, nincs egy ember, aki egy tökös célt kijelölne.

Habony ehhez kevés, de még maga Orbán Viktor sem elég, mert a guruja nélkül nála is megrekedt a tű, és csak egy kis cigányozásra futotta. Látják, hogy a népek megcsömölltek, mint Pelikán kölke a Dezső töpörtyűjétől, de képtelenek tovább lépni, és ez nem is fog már megváltozni a nevezetes április nyolcadikáig.

Ez a Finkelstein egyszer vallott a kampány-filozófiájáról: „Ha arról beszélsz, hogy ebben a hét pontban akarom megreformálni a nyugdíjrendszert, soha nem fogsz nyerni, viszont ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed.”

Látszik, még mindig látszik, hogy valahol mélyen hat ez az aljasság, viszont kevésnek mutatkozik. És, hogy a Fidesz-ből mennyire hiányzik a gondolat, de még az ihlet is, jól mutatja Lázár primitív komcsizása, amely valahol a múlt század ötvenes éveiből böfög elő, holott ő ott sem volt.

Kellene tehát ez a Finkelstein nekik nagyon, viszont még mindig veszélyes. Egy nagyon régi amerikai „munkájáról” mesélt így: „Teljesen összezavartuk őket. Letartóztattuk a vezetőiket, feloszlattuk a gyűléseiket, becsméreltük őket a hírekben estéről estére. Hogy tudtuk-e, hogy hazudunk? Persze hogy tudtuk.”

S ha túllépünk Lázár óvodás attitűdjén, azt láthatjuk, hogy a második citátum elemei mennyire jól működnek még most is. Ezt olyan alaposan megjegyezte a Fidesz, hogy, mint Czeglédy esete is mutatja, egy életre bevésték, és nem félnek használni. A cizelláltságból viszont csak a puszta erő maradt, és ennek az ideje következik most. Imádkozzunk.

Szaros-e Budai Gyula gatyája?

Budai Gyulának válaszolni kell arra a kérdésre, rendszeresen törli-e a seggét, s ha nem, akkor a gatyája milyen mértékben szaros. Vonalkódos csupán, vagy már kopogósra száradt. Ki szokta-e mosni a száját, vagy érezni a leheletén a gyomra melegét, és a fokhagymás pirítós bukéját.

Ezek olyan fontos tudnivalók, amelyeket meg kell osztania a nagyközönséggel, hogy csekkolni tudják az e téren követendő magatartást, hogy részesei lehessenek a NER végtelen jótéteményeinek, és azt is érezzék, hogy nekik is annyi eszet adott a jóisten, mint az elszámoltatási biztosnak.

Minden jogom megvan Budai Gyula seggtörlési szokásairól információt nyerhetni. Legalább annyi, mint neki megtudni azt, Gyurcsány adott-e egy puszit az ügyvédjének, vagy, hogy kezet rázott-e vele. Közöm a gatyájához legalább annyi, mint amit ő megálmodott arról, kivel találkoztak ellenzéki emberek tegnap, azaz semmi.

És mégis kérdezek, mert ennyi jogom azért még van, meg azért, mert más metafora nem jutott a nyüves eszembe, amikor hírét vettem, miket delirált már megint össze ez a Gyula, akinek vagy büdös a szája, vagy nem. Megírta a Magyar Hírlap is, amit diktáltak neki, ím:

„Budai Gyula szerint az MSZP és a DK továbbra is falaz Czeglédy Csabának, ezért szólította fel arra Karácsony Gergelyt, a MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, Molnár Gyulát, az MSZP, és Gyurcsány Ferenc, a DK elnökét, hogy mondják el, találkoztak-e, kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával.”

Mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha Bayer módjára és az ő tollával látnám a kerek világot. Elküldeném ezt a Budait a jó édesanyjába miután lekurváztam, a fiacskájának pedig elmagyaráznám, mekkora egy barom, és megkérném, hogy dugjon föl magának egy szívlapátot, mielőtt tarkón baszom vele.

Hangsúlyozom, ezt a Bayer írná, ha lenne rá érkezése, énnekem nem ilyen mocskos a szájam. Ezért higgadtan csak annyit kérdezek a Budaitól – akinek vagy büdös a szája, vagy nem – mi a búbánatos köze van neki ahhoz, hogy felnőtt magyar férfiak péntek délutáni szabadidejükben kivel találkoznak és kivel nem.

A kiskutya csavaros farkával is randizhatnának, ha ahhoz lenne gusztusuk, és azért is, mert mondvacsinált indokokkal még nem zárták őket rácsok mögé, bár gusztusa Budainak erre nagyon lenne. Mégis baszhatja az egészet ez is. Észrevehetné, hogy a gazdája már le sem szarja őtet, nyolcadika után mehet a sarokra strichelni.

Akkor viszont csak a kapuzárási pánik – többrendbeli – indokolhatja, hogy ennyire degenerált. Ilyentájt szoktak a férfiak látványosan meghülyülni, mert úgy kikopik belőlük a tesztoszteron, hogy csak billeg a kajla farkuk, és ettől összeszarják magukat.

És máris választ kaptunk a kérdésünkre.

Fogkrém

A teremtő megrázta Orbán Viktor fejét, hogy megtudja, mit tett bele az emlékezetes aktus során, amikor megalkotta őt. Mert csak arra emlékezett, hogy pont akkor, amikor ez megtörtént, éppen hótt koki volt – tisztesség ne essék szólván -, mert az egyik arkangyallal ünnepelték, hogy új fazonra vágatta a szárnyát.

Sok volt a whisky, így sóhajtott fel a szakállas, de már nem volt mit tenni, a baj megtörtént. Rázogatta a busa fejet, amely kotyogott, meg zörgött, mint a rumbatök, mert csak szotyi jutott bele. Hagyta hát a fenébe az egészet, és ivócimborát keresett, mert nagyon csetlett a béle. Visszacsavarozta a fejet a hájas törzsre, de akkor váratlanul, kéretlenül annak szájából legott ömleni kezdett a földöntúli okosság, hogy beleremegtek a csillagok is.

Fogkrémek jutottak az eszébe, és ezekkel mondta el eddigi élete minden bölcsességét, amelyet kitartó kísérletezéssel és nem kevés tapasztalattal összegyűjtött. Úgy jelentette ki, mint aki megtalálta a bölcsek kövét: – Elvtársak, ha a fogkrémet kinyomjuk a tubusból, abba visszagyömöszölni már sohasem lehet.

Fölkapta a fejét a teremtő ekkor, hogy nem megy innen ő sehová, mert a buli itt van, csakis. Benyúlt hát a hóna alá, és elővette a vésztartalékot, a gravírozott laposüveget. Jól megszopta, és belenézett a varázsgömbbe, hogy lássa, mi folyik itt, mit cseszett el már megint, amikor a világnak ezt a szeletét kirázta az ujjaiból, amelyet aztán később Magyarországnak neveztek el.

Egészen elképedt a pörformanszon, amit összedeliráltak neki ezek a magyarok. Látta, ahogyan az Orbán nevű a rumbatökös fejével nyomkodja a fogkrémeket, duci ujjaival gyömöszköli, kiskanállal tuszkolja, és szuszog: nem megy, elvtársak nem sikerül.

A bokor mögül nézte ezt Einstein az egész nyüves Manhattan-tervvel karöltve, és magyarázott. – Íme, kollégák, a hülyeség és őrület klasszikus esete, midőn a kísérleti alany egyre csak ugyanazt teszi, és mindig más eredményt vár tőle. Ez itt, ez a példány különösen menthetetlennek mutatkozik. Észben kissé gyönge, akárki meglássa, vezér lesz belőle.

Röhögött a teremtő nagyon, és föltűnt neki a háttérben egy nagy orrú egyed, aki azt magyarázta, hogy csak azért nem hugyozza szét az egész világot, mert túlzottan világos van. Ebből a szakállas arra következtetett, ha sötét lenne, az egész ország úszna a vizeletben, és ez, aki Lázárnak nevezte magát, sűrűen tapsolna, hogy íme, itt a bizonyíték minden kétséget kizáróan, hogy a vej bűntelen. Ezt mondta ez a Lázár, és elcsomagolta a farkát.

Kissé odébb egy gyáravató zajlott, ahol is, valami Pócs János szájából bugyogott elő a szervilis majom, és azt mondta a helyi polgármester asszonynak: – Drága Mártika, ötvennégy éves vagyok, de még senki nem dolgoztatott meg úgy, mint maga, ez férfimunka volt. – Mindenki lesett, hogy hol tosztak ezek, de kiderült, hogy ez a Pócs, ez se normális, és mindenféle kontroll nélkül jönnek ki belőle a szavak.

Ez akkor lett teljesen nyilvánvaló, amikor kijelentette: Jézus Krisztus is jász volt, mert jászolban született. A teremtő ekkor elhatározta, nem megy innen ő sehová, mert már teljesen kész volt. Ekkor Dali a kackiás bajuszával vállon veregette, azt mondta neki: fösd le cimbora, én már nem bírom. Aztán együtt ittak tovább.

Az öreg odakészítette a vásznat, és nézte a nyersanyagot. Ott állt a dagadt, nyomogatta a fogkrémes tubusokat, tiszta fehér szar volt az egész ember. A másik hunyorgott, hogy kapcsolják le a villanyt, mert most már tényleg behugyozik. Időnként átrohant a színen egy tébolyult, és vagy azt ordította, Soros, vagy, hogy migráncs, csak úgy csattogott a protkója.

– Azt a kurva életbe. Azt a rohadt, kurva életbe, ezt nagyon elbasztam. – Így sóhajtozott az öreg, és azt gondolta, nézzünk valami vidám helyet, és hopp, imhol egy temetés, lett boldog nagyon. – Merre folyjon a koporsó? – Kérdezte a peckes bajuszost, aki lemondóan legyintett: – Tök mindegy ezeknek. Csak adj egy slukkot. – Így nézték tovább a zárt osztályt a gémeskút töviben, mert ilyet még ők sem láttak soha a nagy büdös életben.

Négy nap, huszonegy ember

Vasárnaptól szerdáig, tehát négy röpke nap alatt huszonegy honfitársunk fagyott meg. Kajla módon épp a huszonegyedik században járunk, s állítólag Európa közepén, de ez már egyáltalán nem biztos. Mindez azért is különösen lehangoló, mert épp szezonja volt a megfagyásnak, ha lehet ezt így mondani, és a NER állítólag minden erejét összeszedte, hogy ezt elkerülje, aztán mégsem sikerült. Ez sem.

Miközben elönt a felháborodás és a gyász, próbáljunk meg józanul, szenvtelenül mintegy szembenézni azzal, amit ez a tény jelent, hogy végezetül le tudjuk vonni a konzekvenciát, amely az lesz, hogy Orbánnak mennie kell, holott nem a saját duci kis kezével lapátolta a jeget az eltávozottakra. Hitler sem lőtt tarkón senkit, mégis tudjuk, hogy benne lakott a gonosz.

Mindenekelőtt nem árt tisztázni, hogy akik most halálukkal kiérdemelték azt a kétes dicsőséget, hogy hír legyen belőlük – mert az életük erre okot nem szolgáltatott, hiszen a rezsim gondolkodásának minden lényeges szegletét a migráncsokban manifesztálódó hatalmi akarás töltötte ki -, hogy ők nem fagytak meg. Nem a fagyásba hal bele Isten gyermeke ugyanis.

A szervezet általában kihűlés következtében mond csődöt egészen addig, míg a lélek is visszatér teremtőjéhez. Profánabbul a fagyás lokális folyamat, a kihűlés azonban az egész szervezetet érinti, és hypothermiának nevezik az okosok, meg a natgeo túlélő bajnokai. Ilyen kameraképes tudással viszont a magyar panelproli nem rendelkezik, következésképp nem is éli túl a hideget.

Nem áll mellette harminc fős stáb, hogy leforgassa a nagy küzdelmet, sőt, még csak a társadalom sem áll mellette vagy mögötte, így címlapokra csak akkor kerül, ha véglegesen elfehérült a szája neki. Vörös kód ide vagy oda, belügyminiszter úr nem küld neki sms-t, hogy üljön át másik lakásba, jön és segít. Nem ilyenekkel van ő elfoglalva kampányidőben.

A hypothermia nem olyan látványos dolog, mint mondjuk az esernyővel kardozás, ámde sokkal halálosabb. Nem a felzaklatott lelkek nyugtatására, csak az objektivitás kedvéért jegyezzük meg, a delikvens még csak nem is szenved túl sokat. Az elején csupán, amikor a kihűlés kezdetén a szervezet védekezik, igyekszik több meleget termelni és azt megőrizni. Az erek összehúzódnak, az izmok működésbe lépnek, az egész test remeg.

Ilyet mindenki átélhetett már, amikor szánkózott, sőt, a második etapot is, amikor, ha a lehűlés folyamata tovább tart, a bőr erei összehúzódnak, a bőr fehér, a kéz-, és lábujjak, a fül, orr, ajkak lividen elszíneződnek (elkékülnek, elszürkülnek), a remegés, reszketés fokozódik. A szánkózó egyed ebben a stádiumban húzódik kályha mellé. A mi huszonegy emberünknek azonban nem volt ilyen menekülési útvonala, mert a hideg sparhert mellett ücsörögtek.

Viszont a harmadik stádiumban a kínok meg is szűnnek. Ebben a viselkedés zavarttá-, az áldozat beszéde érthetetlenné válik, tántorog, kezét, ujjait nem tudja használni. A későbbiekben járásképtelenség, irracionális magatartás – mintha részeg lenne – jelenik meg, a pulzus, a légzésszám és a vérnyomás esik, majd az áldozat eszméletét veszti.

28 ℃ alatti maghőmérséklet esetében megjelennek a szívritmuszavarok. Az ennél alacsonyabb értéknél sokszor már nincs visszaút, a szívműködés leáll, és beáll klinikai halál állapota. Ennyi esélyt adtunk az öreg Zola agymenésének, amely a naturalizmus nevet nyerte el a keresztségben. Viszont hátra van még annak a vizsgálata, mért zajlott le ez a folyamat négy nap alatt huszonegyszer minálunk.

Itt más tollával fogok ékeskedni, mert az ember ezzel úgy van, mért ne használja az intertextualitást, ha valamit egyszer már megírtak, mégpedig oly jól, hogy annál jobban már nem lehet. Minek bíbelődjünk akkor újabb szöveg előállításával, ha itt van nekünk Camus pajtás Sziszüphosza.

„…Nehéz tetten érni azt a pillanatot, amikor a szellem a halál mellett dönt, a tettből azonban már könnyebb levonni a benne rejlő következtetéseket. Az öngyilkosság – akárcsak a melodrámában – bizonyos értelemben vallomás. Azt valljuk be, hogy az élet túllépett rajtunk, vagy hogy nem értjük. De hagyjuk az analógiákat, maradjunk a köznapi szavaknál. Az ember mindössze annyit vall be, hogy „nem érdemes”. Élni persze sosem könnyű. Az ember továbbra is végzi a létezés által megkövetelt mozdulatokat, több okból, mindenekelőtt megszokásból. Az élet elvetése azt föltételezi, hogy az ember, ha ösztönösen is, ráébred, hogy ez a megszokás szánalmas, hogy az életnek nincs mélyebb értelme, hogy a mindennapi lótás-futás esztelen, hogy a szenvedés fölösleges. Mi hát ez a megfoghatatlan érzés, mely megfosztja a szellemet az élethez szükséges álomtól? Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne. Száműzetése végérvényes: nincsen többé elveszett hazája, melyre emlékezhetne, nincs ígéret földje, melyben reménykedhetne…”

Íme, nyájas olvasó, a NER életérzése, ha a pereméről nézi az ember. Mondhatnád persze, hogy ez az öngyilkosságról szól, és igazad is lenne, de nekem is, amikor azt mondom, a mi huszonegy honfitársunk azért halt meg, mert nem is akart élni igazán már.

Nem az Antarktisz közepén csücsülünk ugyanis, és a huszonegyek meg is menekülhettek volna, ha a legkisebb késztetést is érzik, hogy felkeresve valami melegebb helyet megérjék a tavaszt. Nem volt hozzá kedvük, mert már rég a képükbe vágták, hogy annyit is érnek, meg a körön kívül álltak, vagy még ki tudja miért ülte meg őket a közöny.

Viszont, ha jól belegondolsz, ez nagyobb vádirat, mintha itt csattogó fogakkal azon ordibálnék, hogy skandalum, nem telt tüzelőre, télikabátra, ilyenekre. Ezt már tudjuk, hogy hányan nyomorognak, és ez az egyik ok, ami miatt előre vetítettem a végeredményt, miszerint Orbánnak mennie kell. Súlyosabb bűn azonban, hogy az élethez való kedvet is lenullázta, hogy így arat az apátia a birodalmában. Ez a totális nihil.

És ez az, ami miatt nemhogy mennie kell, hanem inkább takarodnia, ha jól belegondolunk.