Szabad a tánc

Amikor az oroszok vagy a szövetségesek fölszabadítottak egy-egy haláltábort ’45-ben, adtak pár órát a még életben lévő foglyoknak, hogy azt csinálnak kínzóikkal-őrzőikkel, amit csak akarnak. Egy sem maradt életben közülük, és akadt olyan fogoly-túlélő, aki azt mondta, ezért az egyért volt érdemes kibírni a szenvedéseket. Nem voltak rózsaszínű ábrándjai az otthonról meg kedvesről, csakis a husángról, amivel agyon lehet verni a nácit.

Csak az ember képes arra, hogy egyrészt milliókat öljön meg szögesdrótok között, másrészt pedig, ha fordul a kocka, az első gondolata az legyen, hogy kínzójának hogyan verheti szét a fejét, hogy fröcsögjön az agya veleje. Erre a sötét ösztönre bazírozik a mi drága Viktorunk a második világégés után hetven évvel, és úgy tűnik, aljadék terve működik is. Fölmentés ez ügyben nem létezik, hiszen még az oroszlán is van annyira emberséges, bármennyire fura is ez így, hogy előbb gondosan megfojtja az áldozatát, csak aztán kezdi zabálni.

A hiéna az, aki, miközben a gnú kerek szemmel gyönyörködik az afrikai naplementében, de már a fél combját meg a püspökfalatját behalózta a delikvensnek, azaz, elevenen falja fel. Ez gusztus és habitus dolga, viszont bánatosan fedezem fel, hogy fajunk, és különösen a pöttyös seggű magyar változata ilyen hiénás Ez a defekt nem a génekben rejlik, hanem sajátos történelmünkben, amelynek kereke most épp fordult egyet, és valahol a múlt század negyvenes éveinek elején jár. A szögesdróttal beszegett vad, tölgykerítés barakk még lebeg.

Sípolni, fütyölni minálunk mostanában nem egy életbiztosítás. 2016. október 23-án, a Kossuth téren sem volt az, ahol feldühödött, nyugdíjas hiénák találták meg a gyakni való gnúikat. Senki sem állította meg őket, mint ahogyan most Tusványoson sem, ahol tudjuk, mi történt. Pedig ott volt a TEK, és csak lesett, amit így indokolt: A rendezvényen kizárólag a miniszterelnök személyvédelmét érintően láttak el feladatot, a vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a miniszterelnök védelme a külföldi utazásaira is kiterjed, melynek kizárólagos célja a védett személy közvetlen fizikai védelme, életének és testi épségének megóvása, vagyis a rendezvényen a TEK amúgy biztonsági feladatokat nem látott el.

Mindebből az következik, ha a drágalátos TEK orra előtt koncolják fel a nőt, akkor jámboran nézi a horrort, mert őt a nagyseggű bohóc védelmére szerződtették, és miden más le van szarva. Érdekes ez, főleg azóta, amióta Orbán Viktor tenyere viszket. Ez ilyen fordított haláltábori felállás, amelyben a rend őrzésére szakosodott polgártársak jóindulatúan elfordítják a fejüket, amikor a NER harcosai igazságot szolgáltatnak. A Harmadik Birodalomban is társadalmi munkában tett rendet az SA, a hatóságok pedig fütyörészve lesték a kék eget.

Itt, minálunk ez annyival delikátabb, hogy rendőrök vernek biztonsági embereket is, mint a Balaton Soundon. Egy civil ruhás rendőrkapitány, mert az őr nem engedte be, mellbevágta őt, a kollégája megszorongatta a nyakát, és bájosan kilátásba helyezte, hogy le fogja tartóztatni. Bunkó rendőrök mindig voltak, mindig is lesznek, Magyarhonban viszont az a klafa, hogy miközben a pogromot bambán lesik, mert nem arra szerződtek, hogy rend legyen, vélt sérelmek nyomán maguk is vadbarommá válnak. Úgyhogy teljes a káosz, szabad a tánc, meg a csók. Végül is, a zavarosban tényleg könnyű halászni, csakhogy a szép jóság meg a szelíd értelem hová költözött, na, azt én nem tudom.

Plumbum

A migráncs Odoaker és hordái 476-ban átszakították az Itáliát védő szögesdrótokat, a TEK-et felszámolták, elfoglalták az országot és a várost is, Orestést megölték, fiát, Augustulust pedig Campaniába száműzték. Így a Nyugatlómai Bilodalom, amelynek első császára Octavianus Augustus volt, a város alapításának 709. évében, ezzel az Augustulusszal elpusztult az addigi császárok uralkodásának ötszázhúsz éve után. Összesen nyolcvanöt volt belőlük, de végül Odoaker nevetett, mert hagyták. Még a Forum Magnumon felállított plakátok sem segítettek semmit sem.

Előtte azonban még eljárták a haláltáncot szerte az országban. Az egyre jobban kifosztott plebejusok véréből, zsigereiből megtollasodott patríciusok is érezték, hogy már nem sokáig lesz mit és honnan kipréselni, így a rossz gondolatokat, baljós jeleket eszeveszett dáridózással, bacchanáliákkal igyekeztek elhessegetni, eltékozolgatva a szerzett, rablott, kicsalt, kipréselt javakat. Valamint, egyes elméletek szerint úgy általában mindenki meghülyült, ha nem volt már terhelt születésétől fogva, vagy, mert kollégista volt.

Az ólom az uránium milliárd éves bomlásának végterméke, s mint ilyen, kegyesen mérgező. A lómaiak nyakló nélkül használták kozmetikumok, ballisztika, szarkofágok, csővezetékek, ékszerek, tabletták, főzőedények, illetve természetesen a sapa és a defrutum (lefőzött bor) készítésekor. Nagy valószínűséggel rengetegen élvezték az ólommérgezés kegyes örömeit, amelynek egyik folyománya, hogy elmegy az ember esze, és KDNP-s lesz, mert Theodosius államvallássá tette a kereszténységet. Sőt, államtitkárságot is alapított támogatására.

Az általános degenerációra utalhat már háromszáz évvel korábban Caius Iulius Caesar Augustus Germanicus, röviden és tömören Caligula Viktor ténykedése is, aki tele lehetett ólommal, és egészen egyszerűen őrült volt. Suetonius szerint lényének alapvonása a határtalanig menő hatalmi hóbort: istennek tartva magát Juppiterhez hasonlóan vélt cselekedni, sőt, versenyre szólította fel Juppitert, hogy döntsön, kit illet meg a világuralom.

A drága ember rokonaival és barátaival szemben a legvéresebb kegyetlenséggel dühöngött, de legszívesebben a cirkuszi kocsisok és gladiátorok társaságában időzött szotyolázgatva. Hogy a vérontásban talált gyönyörét kielégítse, a legelőkelőbb polgárokat gladiátorként léptette fel, vagy pedig a vadállatok elé dobatta. Az emberek iránti megvetése odáig fajult, hogy lovát, az egyébként is különös módon elkényeztetett Incitatust konzultársává akarta megtenni, és átkeresztelte Semjén Zsolttá.

Azokat az óriási pénzösszegeket, amelyeket Tiberius Bokros Lajos összegyűjtött és ráhagyott, esztelen pazarlással játékokra, futballra, a haverok megjutalmazására és építkezésekre tékozolta el. Háromnegyed év múlva üresen állt minden pénztár. Caligula Viktor egyszerűen úgy segített e zavarán, hogy mások vagyonát elszedte; az illetők pedig örülhettek, ha életben maradhattak. Rablásai kiterjedtek egész Itáliára, Galliára, Brüsszelre, de legfőképp Pannoniára. Sokan megérezték pazarlásait, mert a népet többféle adó fizetésére kötelezte, miközben azzal etette őket, hogy milyen jó nekik. Aztán megölték, persze.

Ilyen volt a drágalátos Lóma, míg véget nem ért, és Szent Jeromos el nem siratta: „Nincsen olyan hosszan tartó dolog, amiben bízhatnánk, és ha akár az esztendők beláthatatlan sorát éltük is meg, mit sem használ, ha esetleg nem szereltük fel magunkat a jó cselekedetek útravalójával, mert ezek mindig a jövendőt, sőt az örökkévalóságot tartják szem előtt, és nem szorulnak semmiféle korlátok közé. Igaz a mondás: minden elmúlik, ami keletkezett, és ami fejlődik, ki is öregszik. Vagy az a másik: nincs olyan mű vagy alkotás, amit a kor tönkre ne tenne, el ne emésztene.”

Csak ebben bízhatunk, illetve az ólomban, amely túlfogyasztás esetén totális idiótaságot okoz, hogy csak a nyál csordogál a delikvens ajkai közül, mint valami március 15-i beszéd a téren, kordonok árnyékában. Azt hiszem, szétesett a világ.

Székelyek meg kopaszok

Egy nő sípolt vagy sípolni óhajtott a tusványosi szeánszon, ezért őt a hajánál fogva vitték földre. Ellenvéleménynek helye nincs, itt tartunk. Nem székely-magyar, hanem magyar-magyar mókus volt brutálisan bunkó, s mindezt csupán azért kellett rögzíteni, mert a verést már jó előre beígérték az elégedetlenkedőknek.

A Schmidt Mária által lerabolt Figyelőben egy Pindroch Tamás névre hallgató organizmus fenyegetőzött: „A házigazdák szinte rajongásig szeretik Orbánt, és saját kormányfőjükként tekintenek rá. Ne legyen félreértés: Tusnádon ők vannak most is többségben. A fütyülősök jó, ha tudják, a székelyek nem szoktak viccelni, ha a magyarság és kormányfője ellen szervezkedik valaki. Jobb esetben a füttyszóra csak ütni fognak, és nem kérdeznek semmit. A rosszabb esetre ne is gondoljunk, nehogy sírás legyen a vége.”

Gyönyörű, nem? Nem. És nem is igaz. Az egész trutyi valami ál Erdély-romantikából fakad, ilyen székelyhimnuszos szar, nemzeti pántlikával a tetején. Bekóboroltam én azt a tájat, de sehol sem láttam csüngő bajszú, hallgatagon pipázó embereket. Sokkal európaibb az a vidék és azok a népek, mint Pindroch Tamás maga, de nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy ezeknek az ábrándjaiban a székelyek az új kopaszok. Hogy nem elég itthon eljátszatni az SA „dicső” munkáját némely alakokkal, odakint is toboroznak ütésre. Már az sem elképzelhetetlen, hogy a Zsil-völgyi bányászok szerepét szánják ezeknek a „székelyeknek”, és meglesz a mi mineriadănk is. Emlékszünk, őket ’90-’91-ben hatszor rendelte Bukarestbe az akkori és ottani hatalom rendet rakni bájos bészból ütőkkel.

Ha nem vigyázunk, most a „székelyek” jönnek Budapestre egyetemistákat oktatni a téren, s bár szándék erre a Fidesz-műhelyben volna, végül is az esély kevés rá. Viszont mutatja a hatalom elvetemültségét, bár ez sem egy nagy újság. De ezeket a „székelyeket”, idegenben rekedt véreinket másképpen is használnák a hatalom fogcsikorgatós megtartásához.

Éppen Tusványoson bukott ki Kósa Lajosból, hogy mire készültek-készülnek a választási rendszer monyákolásával. Azt szerették volna, ha minden tizennyolc év alatti határon túli magyar megakapta volna a szavazati jogot, de a nagykorúságig az édesanyák élhettek volna ezzel. Vagyis egy háromgyerekes anyának lett volna három plusz szavazata.

Ez annyira alávalóan gyönyörű, hogy ehhez például a kékcédulás voksolás is maga a kiskutya fasza. Kábé háromnegyed év van a következő fülkés mókáig, és már most kirajzolódik, mire lehet számítani. Itthon a kopaszok, odakint a „székelyek” bájos noszogatására, csecsemők és halottak voksolására, meg ami még a csövön kifér.

Itt jut eszembe a Momentum lázáros őszi célja a választási rendszer módosításáról, és csak annyi jön elő belőlem, hogy ugyan már, királylány. Ha történelmi képpel óhajtanám lefesteni mostani helyzetünket, akkor 1939. szeptember elsejére utalnék, midőn a Wehrmacht Panzerekkel meg stukákkal sípolt be a lengyel anyaföldre, ahol a hős honvédők lovakkal, kardokkal indultak a csatába, és a végét már tudjuk.

Valami ilyesmi lesz itt a tavaszig, és el vagyunk veszve, azt hiszem. Háborús időkben az első feladat gyertyát, gyufát, zsírt fölhalmozni, így jelen állás szerint egyetlen javaslatom lehet a polgártársak számára, induljatok a piacra, menjetek a TESCO-ba, töltsétek fel a készleteket, mert hosszú lesz a tél. Aztán majd meglátjuk.

Félelem és reszketés

Mindenki ismeri már a fiatalember történetét, aki kamu e-jegyet vett a BKK-nál csak azért, hogy bebizonyítsa, a rendszer nem jól működik. Jelezte is a közlekedésieknek, hogy szar került a propellerbe, s ahelyett, hogy megköszönték, netán megjutalmazták volna, feljelentették a szerencsétlent, ezzel párhuzamosan a cég vezére le is hülyézte a budapestieket, és most tüntetés szerveződik, ami nagyon jól van.

Most, hogy kijelöltem az origót, el kell mondanom, hogy én egyáltalán nem erről akarok mesélni, hanem arról, hogy mi jutott róla az eszembe. Elsőnek is egy kakaós csiga. 2014-ben, tehát a rezsim negyedik évében egy akkor még fiatalkorú ember ellopott egy kakaós csigát, amivel százharminc forint kárt okozott. Annyira ragaszkodott a zsákmányhoz, hogy emiatt megszorította az eladó csuklóját, ezért az egész rablásnak minősült. Hét hónapot ült előzetesben, és tizenöt hónap fogházat kapott, miheztartás végett.

Másodjára Szily László esete ugrik be, aki újságíró. Ezt is tudjuk, de azért elevenítsük fel, hogy ő Fásy Zsülikéről irkált. Illetve nem is róla, hanem egy íráson szórakozott, amely a lányról szólt, akinek viszont, és sem az apjának egyáltalán nincsen humorérzéke, ezért följelentették Szilyt. Bunkónak lenni állampolgári jog, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy emiatt marcona rendőrök éjszaka ráncigálták ki őt az ágyából, és vitték rabláncon a dutyiba. Ez valahogyan fura érzeteket kelt az emberben.

Mert a BKK-s szerencsétlent is éjjel vitték el, és még pár embert, akik mindenféle tüntetéseken vettek részt. Nem tudni, hogy van-e fekete autójuk, a színe végül is mindegy is, az azonban aggasztó, hogy kies hazánkban szaporodnak a Pelikán Józsefek, és még csak kérni sem akarnak tőlük egyszer semmit sem. Forró őszt vizionál magának a rezsim, erre kondicionálják a népeket, úgyhogy mindezt gyakorlatozásnak is felfoghatjuk. Miheztartás végett, hogy el ne feledjük a hajdani március tizenötödikéket, amikor begyűjtötték a potenciális ellenzéket, akik viszont nem a Fidesz-fiúk voltak, hanem ilyen Demszkyk.

Viszont a Fidesz-fiúk most gyűjtetnek, és ehhez az állam elnyomó apparátusának teljes eszköztára a kezükben van, sőt, még több is. Mert eszembe jut a megafonos migráncs is, akiből terroristát fabrikáltak, és tíz évet kapott, igaz vele példát akartak statuálni, mint Pelikánnal megint. Már ott állt az akasztófa alatt, amikor összeomlott a rendszer. A miénk viszont él és virul, és minden jel szerint fél. Illetve és persze nem a rendszer fél, hanem annak vezére, mint jól kifejlett diktátorok szoktak.

Erre utal az egyetlenünkön permanensen feszülő XXL-es golyóálló mellény, a TEK indokolatlan randalírozása a fekete páncélozott szarukkal, a kopasz emberek nyüzsgése a vezér körül, a golyóálló kisbusz, meg amiről nem is tudunk. Mindent megül a paranioa, aminek voltaképp örülhetnénk, mert a végvonaglás jele is lehetne, csak sajnos nem az. Másrészt viszont a veszélyei valósak, hogy ez az ember és elnyomó gépezete már mindenre képes. Szintet lépett a rezsim, aminek beláthatatlan következményei lehetnek, és úgy tűnik, hogy nem érdek nélkül és nem bárdolatlanságból cukkolják a népeket, hanem alapos okkal. És most kell okosnak lenni.

Órák

Juhász Péter azon rugózik, hogy Rogánné Cilikének milyen óra lafog a csuklóján. Szerinte ez hasonlít ahhoz, amely Botkát díszíti, s ami miatt meg a Fidesz hülyéi verték a nyálukat. Erre Rogán aszondja, hogy Juhász többet költ jointra, mint amennyit keres. Tisztára, mint valami tébolyult, dedós óvoda, de mi választottuk magunknak őket.

Juhász ezen kívül divatguru is lehet, mert tudja, és ezt is tudja, hogy a nőn valami Valentino cipő van, ami ötszázhúsz ajrót kóstál, igaz, tavalyi modell, és még sokszázezres táskája is van neki. Az állítólagos drogos fölteszi a kérdést: „mibü” – tán ezzel a népies fordulattal óhajtja meghódítani az V. kerületiek szívét -, én meg hozzáteszem, ki nem szarja le?

Ilyen apatikus állapotban van például a szombathelyi MSZP is. Vezérünk itt építi nekünk a kacsalábon forgó fedett sportlétesítményt, amelynek tegnap készen kellett volna lennie, de nem lett. Valami ganyéság van körülötte, és arról sajtótájékoztak a szocik a verőfényben, hogy baj van, viszont nem fognak feljelentést tenni, mert nem érdemes.

Megkérdezhetném akkor, hogy mit érdemes, de már azt sem érdemes. Ennek az egésznek így annyi értelme van, mint a Cili órájának, tehát, semmi. Ott tartunk a zsarnokság hetedik évében, hogy időnként kiállnak az ellenzékiek, mondanak valamit, mert az úgy illendő, és megy tovább a NER a maga jól kitaposott útján. A másikak sem különbek, és ez a pofázás elfedi a mélyben megbúvó mocskot.

Róna Péter viszont elmesélte nekünk a tutit: „Van az országban olyan száz-kétszázezer ember, aki ennek az új uralkodó osztálynak a része. Van további ötszázezer, aki jól él, mert kapcsolódik valamilyen szinten hozzájuk. Van egymillió ember, aki elvan, és akkor ott marad nyolcmillió, aki nyomorog, leszakad, küszködik. A kormánynak az alapvető feladata, hogy ezt a hét-nyolcmillió embert becsapja.”

Úgy vélem, az ellenzéknek meg az lenne a feladata, hogy ezt a nyolcmillió polgártársat kiemelje az anyagi és lelki mocsokból. Nem most, hanem ha valami csoda folytán győzne jövőre – amire alig van esély -, és leginkább erről kéne mesélni, nem órákról meg stadionok csúszó átadásáról, meg hogy épp ki mennyit lop. Majd aztán. Később lehet számon kérni.

De addig munka van. Ezt például nem úgy képzeli az ember, hogy balos pártmuftik diákok testére föstögetnek, sőt, vörös csillagot, mert juj, az olyan izgi, hiszen tilos. Ilyenkor tényleg azt hiszi a választópolgár, hogy a középső csoportban van, és mindjárt hozzák ebédre a finomfőzeléket, ami megfelel egy jókora hányásnak, így pont illik a képbe.

Nézegetem én ezt a világot már jó ideje, és azt tapasztalom, hogy a NER beszivárgott a legrejtettebb zugokba is, ott ücsörög az agyak homályában, és eltorzítja embertársaink ábrázatát. Itt, a bő szomszédságban nem találhatni egyetlen manust sem, aki ne hülyült volna el teljesen, s holott küszködik és nyögi a mindennapokat, mégis dicséri az Orbán formájú urat.

Ez voltaképp felfoghatatlan, az azonban teljesen bizonyos, hogy őket ilyen Rolexes históriákkal nem lehet megvilágosítani, mert nem tudják, mi az. Hallgatják a Sokoljukon a Kossuthot, s miközben egy kis apróért kuncsorognak, hogy kilegyen a napi fröccs, úgy vélik, hogy most nekik jó nagyon. Ilyenkor én meredten nézem ezt az abszurd drámát, és imbolygok, akárha Vladimir vagy Estragon.

Mivelhogy csupán krónikás vagyok és nem elvetemült politikus, agyon is nyom a tehetetlenség. Ha nem lennék már ennyire vén, választhatnám az antalli taktikát, hogy alámerülök, és kibekkelem őket, de erre már egyáltalán nincs időm. Annyi marad hát, hogy szomorúan mérleget vonok, és megállapítom, hogy teljesen szétcseszték a nyamvadt életemet, és, mint jó indián, ezért soha nem bocsátok meg. Aztán az egésszel kitörölhetem az Arschomat.

Apák és fiúk

Rékasi Zsigmond tizenhét éves, és rácsodálkozott a világra. Olyannyira, hogy ligetet véd, és kormányváltásról vizionál. A fiatalember Rékasi Károly és Détár Enikő fia, a papa pedig köztudottan konzervatív figura, így nem boldog a kölök ugrálásától, de nem is pofozza fel.

Eddig ez egy családi történet, ami elkezdett beleágyazódni a történelembe úgymond, mert ez Magyarország. Rékasi kábé két éve motorral törte magát cafatokra, és térne már vissza a színpadra, ami szándékot most már nem a mankók, hanem a manusok akadályoznak meg.

Úgy hírlik, hogy a kis Rékasi buzgólkodását nem nézik jó szemmel a nagyobbik munkahelyén, s emiatt a papa szerepektől esik el, és tulajdonképpen ez az ok, ami miatt a bulvárhírrel elkezdtem foglalkozni, meg természetesen, mert nekilátott gyötörni a hányinger.

1990-ben a posztfasiszta Csurka István tett közzé egy dolgozatot „Apák és fiúk” címmel, amelyben az SZDSZ vezérkarának felmenőivel foglalkozott, hogy azok milyen komcsik má’, s hogy emiatt a kölkök is fogják be a pofájukat. Ez a tempó nem igazán tetszett a népeknek akkor, s joggal.

Elvetemült alakok és elvetemült rendszerek listáznak származás és rokonság kapcsán, de míg harminc éve Csurka magányos jelenség volt, ma már rendszerszintű a mocsok. Akkor a fiúk feleltek az apák bűneiért, ma az apákat vonják kínpadra fiaik miatt.

Rékasi esete ugyanis nem magában áll. Volt egy diáktüntetés nem is oly régen, amelyből akkor Kövér házelnök azt a következtetést vonta le, hogy aki tanulók azon részt vettek, azoknak a szülei csakis kommunista funkcik lehettek. Ilyen egyszerű a világ kövéri olvasatban.

Ebből a kifordított logikából Rékasi esete azt mutatja, hogy mivel a fia liberális vadhajtás, maga Rékasi is kommunista funkci, ezért nem kaphat meg bizonyos szerepeket. Kövért ismerjük, amit művel, az a legprimitívebb antikommunizmus és politikai rasszizmus.

Ám, amint kitetszik, hülyeségében, gonoszságában egyáltalán nincs egyedül, sőt, azt mondhatnánk inkább, hogy rengetegen vannak hasonszőrűek. Erre épül a rendszer, mondhatni. Aki nincs velünk az ellenünk van, aki nem fideszes, nem magyar, és dögöljön meg.

Rékasi egyébként egyáltalán nem a szívem szottya, azért álltam neki foglalkozni a kínjával, mert azt is példázza, mi folyik a mélyrétegekben. Lehetetlen már fölmérni, hogy az apja, fia, menye, húga etc. miatt hány ember nem kapott munkát, vagy hányat rúgtak ki.

S ha már rosszkedvünk okát materializálni kell, akkor legfőképpen ez az, hogy az értelmes élet lehetőségét veszi el a népektől a NER-rezsim, minden más mocska mellett persze. Aki nem tapsol ütemesen, halálra van ítélve. Nem kivégzik, csak kiéheztetik.

Csoda, ha menekül innen ki merre lát? Csurka böfögése után volt egy kis szünet, amikor azt hihette az ember gyereke, hogy kisüt a Nap. Nem így történt, bár nem volt ez szükségszerű. Ki hitte volna akkor, hogy a kollégisták ennyire elvadulnak, és a rossz emlékű III/III-asnál is mélyebbre süllyednek? És még nincs vége.

Ahogyan a NER elterül az országban, és beszivárog a legrejtettebb zugokba is, a lelkek és a bugyogók mélyire, úgy hisz egyre kevésbé a reménytelenségbe zuhanó polgártárs Turgenyev Bazarovjának, aki azt hitte: „Az ember jó, a körülmények rosszak.” Nem igaz, nagymama, a rossz körülmények ganaj embereket produkálnak. Így megyünk tönkre teljesen.

Büdös van

Hollik István szellentett, de nem kért elnézést. Aztán megint, és ráfogta a nyuszira. Családtagokkal nem illendő foglalkozni, most azért jegyezzük meg minden bántás nélkül mégis, hogy a keresztényi fiatalember édesanyjának alapítványa még 1998-ban kapott Sorostól ötvenezer pénzt, amely összeg szinte szimbolikus, de azért, és megint azért.

A mintamókusnak erről az egészről ez a véleménye: „Lehet, hogy a Soros-hálózat tizenkilenc éve ötvenezer forintot adott jótékony célokra, ma viszont már évente több mint egymilliárddal támogatja azokat, akik támogatják az illegális bevándorlást, és sorozatosan feljelentik Magyarországot a nemzetközi fórumokon.”

Ez egyrészt dedós tempó, másrészt pedig végtelenül aljas. Az van, hogy az óvónéni megkérdi a kölket: Pistike, te húztad meg a Mari copfját? Én nem, de a Józsi megkúrta a takarító nénit. Ez a válasz, ennyire futja, és a keresztényi fiatalembernek eszébe sem jut, hogy a vezére által idealizált nagybetűs férfi legyen.

Ez az organizmus orbáni olvasatban a budi tövébe hívja ki az ellent, és vasvellával elrendezi a becsületbeli ügyeket, majd pök egyet a vak komondor füle tövére. Ebben az esetben Hollik azt mondhatná netán, csessze meg ez a sátán az ötvenezrét, megtévesztett, átvert, majd kicsapná az asztalra a dellát, hogy kiegyenesedjenek a dolgok, de nem. Nyuszizik.

Viszont az a helyzet, hogy Soros senkit nem tévesztett meg, a fideszvakoknak bármennyire furcsa lehet ez. Ma is olyan célokra adja a lóvét, mint harminc éve, mert van egy ideája az emberről. Csak a fiúk változtak meg, de nagyon, mondhatni elaljasultak önként és kéjjel, de ezt a mesét már mindenki ismeri, és a nyáj mégsem hiszi el. Na, ez a baj.

Különben meg hagyjuk Hollikot, csupáncsak marionett ő, akinek most épp így rángatják a zsinegjeit. Sokkal figyelemre méltóbb a bábos, aki nagyban űzi az ipart, például az Unióval is, odatartja a bal markát, a jobb kezével meg fityiszt mutogat, amíg teheti. Egyelőre még, aztán az egész országot rántja magával a pöcegödrébe.

Ezek a nem létező gerincek olyan erkölcsi dolgok volnának egyébként. Viszont az éthosz és folyományai már rég odavesztek, ha voltak egyáltalán a startvonalnál, de most már ebben sem vagyok egészen biztos. Ha Hollik pukizott, akkor viszont a vezérkar teljesen összeszarta magát, nyakig ül a ganyéban úgymond, és még büszke is rá.

A végtelen szomorúságot azonban, ami emiatt beköltözik az ember lelkébe, nem az élénk szagélmény okozza, hanem az, amikor mindez, a világ körülhugyozása virtualizálódik úgymond, és beköltözik a fejekbe. Ami most is van, éppen történik velünk.

Az élénk fekáliaszag ugyanis ott lengedez a déli határvidéken, ez csorog a plakátokról, és ezt érzi a polgár, midőn fölbontja miniszterelnök et. levelét. Ez tölti be az agyakat jobb híján, amit másképp fidesziségnek is nevezhetünk, vagy akárminek, ha már bunkóságnak nem akarjuk, mert az olyan zsenánt volna.

Viszont az eufemizmustól még nem lett jobb semmi sem. A minapi bayeres irkálásomra kaptam intést egy ősmagyar embertől, hogy okosabban is gyűlölködhetnék. Gyűlölködik a rosseb, csak elmesélem, hogy milyen világot látok magam körül, amitől elborít a spleen. Ez nem egy forradalmár hangulat, de, ha ellepi az embert, nem hallani a csatazajt. Orvosilag ajánlott tehát, és alig van mellékhatása.

Feslett víztükör

Lett öröm, aludni se tudtak az éjjel. Tegnap a Nemzetközi Úszószövetség főmuftija minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve felkiáltással lángoktól öleltünknek ítélte a 2024-es rövidpályás úszó világbajnokság megrendezését, amellyel újólag bizonyította nemzeti nagylétünket. Na, ugye!

Szakértői vélemények szerint akkor már – talán – nem kell új uszodát vagy mézeskalács házat építeni, de ez a megengedő feltételes mód azt is jelenti, hogy esetleg igen, és ezeret. Hét év rohadt hosszú idő, és még az is lehet, hogy akkor már nem egyetlenünk dirigálja ezt a kuplerájt, mégis, sokkal inkább valószínű, hogy de, igen, ha így mennek tovább a történések a szögesdrótok között.

Ezt a dodonait arra alapozom, hogy minden jel szerint például az MSZP, mint pufók cserkészcsapat, kollektíven és teljesen elhülyült. Ennek kézzel fogható jele, hogy miközben a Fidesz évek óta nehéztüzérséggel lövi szét az országot, és röpködnek a srapnelek, ezek idióta módon az EFOTT-on henna-festegetéssel óhajtottak szavazóbázist bővíteni. Pedig Kunhalmit még bírtam is valaha.

De vissza az ugrótoronyba ájult Hunniához. Ez a mostani, két hetes csobogás százharminc milliárdot kóstál, amely zsebpénz kérdéseket generál a még gondolkozni képes polgártársakban. Az aggodalmakat azonban a Magyar Hírlap névre hallgató nyomdaipari termék azzal hessegeti el, hogy nincsen most ideje a kérdéseknek, örüljünk kifulladásig, mert az éjszaka sosem ér véget.

Mindez azt a fájdalmas emléket ébreszti fel bennem, hogy számos költözésem egyike során egy jó szándékú, ámde fölöttébb jámbor cipekedő ember a kincseket érő bakelitjeimet elejtette a lépcsőházban, s midőn azok pattogtak és ugráltak a kövön, magam pedig verődtem földön és égbolton, egy degenerált óvodás magabiztosságával így nyugtatgatott: nem baj ám.

Kötődése és tartótisztje okán az MH valahogy így viszonyul a közpénz magánzsebbe történő transzformációjához, a magunk részéről azonban még annyival egészítenénk ki a kórképet, hogy már kérdezni is teljesen fölösleges. Ott, ahol egy Polt Péter ül a szarhalom közepén, eleve halálra van ítélve mindenfajta érdeklődés, amiről Hadházy Ákos, LMP-s tótumfaktum tarthatna vetítettképes előadást.

Hangfelvétellel bizonyította, hogy lopnak itt cefetül, ezt csatolta, iktatta a feljelentéshez, a rend éber őrei viszont úgy értékelték a ganajságot, hogy nem merült fel hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés gyanúja. Polt válasza pedig arra a kérdésre, hogy miért nem történt semmi sem, ez: “A nyomozás időszerű befejezésének akadályát az igazságügyi építész szakértő késedelme okozza.”

A mostani rendezés sikerét viszont nem késlelteti semmi. Hogy hét év múlva is rajtunk legyen a világ szeme, ahhoz rabszolgákat alkalmaz a NER, végül is ehhez ért. Ápolóknak lehetett pályázni, hogy a nagy eseményen, fizetés-kiegészítésképpen egy hetet dolgozzanak. Pénz erre nincs, azt mondták nekik, egy-két nap oké, a többiben megengedik, hogy önkénteskedjenek.

Valaha is volt kommunista szombat, ez annak a továbbfejlesztett változata, azzal a delikáttal, hogy nem verte a mellét az akkori Lázár, a György, hogy ez a világ a lehetők legjobbika. Ennyit mondott csak, tiéd a gyár, magadnak építed. Most meg tán: övé a stadion, neki építed, de ez csak a kákán való csomókeresés minősített esete.

Vigasztaljon azonban minket az a tudat, hogy a nagy kékség közepette Semjén fővadász kóbor kutyának képzelte magát, bizonyítva, hogy az élet még most sem állt meg teljesen. „Ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak vagy elüssön egy autó és az árok szélén még napokig kínlódjak.”

Ekként ábrándozott a világ összes gondját magára véve, viszont szerintem a kisemmizett, átvert ápolókra gondolt ő ezzel az antropomorfizálással, jelesül, hogyan oldaná meg az összes, nyüves gondjukat egy nagy durranással. Viszont az ápolók a medence mellett mi magunk vagyunk. Végezetül, hogy újólag bizonyítsam a versekhez való perverz vonzódásomat, Tóth Árpáddal fejezem be. Nem csak azért, mert érdek nélkül tetszik, hanem, mert éppen ez van: „Fekszem megadva, békén, resten,/ S néz rám, át a végtelen esten,/ Tűnődve sorsomon, az Isten.”

Orbán kutyái

Kellő kondicionálás után Pavlov bácsi kutyája minden fényjelzésre elkezdett nyáladzani, ha kapott kaját, ha nem. A II. Világháborúban az oroszok, ha csak nem csináltak csizmát a blöki bürkéjéből, akkor gyilkolni használták őket. A nyáladzás mintájára úgy képezték ki szerencsétleneket, ha megláttak egy német tankot, akkor a hátukra szerelt bombával alája futottak, és a Kolják távirányítóval bumm, fölrobbantották a lánctalpast, és értelemszerűen a dzsihádista kutyát is.

Továbbá, amikor a szövetségesek a nyugati fronton rugdosták Hitler bácsi valagát, és sorra ejtették a hadifoglyokat, meglepve tapasztalták, hogy kamaszok ellen harcoltak a Hitlerjugend jóvoltából, de azt is, hogy soha olyan gyűlöletet ember szemében még nem láttak, mint ezeknek a kölköknek a tekintetében. A bajuszos ’33-ban hajtott végre fülkeforradalmat, tizenkét év alatt tehát kitenyésztette a neki tetsző új fajt. Mi a nyolcadik esztendőben járunk a forradalmunk után, és az irány megfelel a nürnbergi útmutatásoknak.

A szövetségesek, ha föltámadnának, meglepve tapasztalnák a békemenetek népének utálkozó, s egyszersmind imbecillis pillantásait. Legyintenének, és behajóznának hazafelé, mert látnák, hogy itt már nincs mit tenni. Így vagyok én is. A szomszéd Józsi, igaz, már nem kamasz, de legalább annyira fanatikus és egyszerű, mint a jugendisták hajdan. Amikor bemáttózik, malacszemeivel és a protkójával élteti az urat, aki nála nem valamely Jézus, hanem a Viktor. Próbáltam vele értelmesen elbeszélgetni a világ folyásáról, de nem ment. Legyurcsányistázott, és böfögött.

Van nekünk a CSOK jóvoltából sok óvodistánk, akiket migráncsnézőbe visznek a határra szellemi és jellembéli gyarapodásul, valamint iskolásaink is, akik testnevelnek naponta, mert ez felel meg az árja gondolkodásnak. Aztán hitet tanulnak, későbben az iskolai lőtereken gyakorlatoznak majd, nem fapuskával. Tizenhat évesen pedig, amikor már nehéz lesz az egyszeregy, kapát és kaszát kézbe kapva közmunkáznak. Képzésük véget ér, de ennyi elég is lesz, készen áll bennük a kód, hogy mire kell nyáladzani.

Egy éve kezdődött el a plakát-kondicionálás, és termő talajra lelt nemzetünk aprajában és nagyjában is. Nem kell ehhez egyéb, mint szertenézni a homokos, füves, vizes síkon csalás nélkül és könnyedén. Pár napja, a kedvenc kávézóm teraszán egy szerencsétlen koldus odalépett egy állampolgárhoz némi apróért. Olyan ordítást én még az életben nem hallottam, aminek az volt a veleje, hogy ő adózik. Ez, nem tudom, hogyan aránylik az emberséghez, de önélzetes volt a kis latol, nagyon.

Ha most azt hiszed, én nyájasom, hogy ennek semmi köze a föntiekhez, el kell meséljem, hogy debizony van. Úgy is idomították a falkát, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Ez a koldus a jólszituált szavazópolgár szemében egy szardarab volt, ami szintén megfelel a nürnbergi szellemiségnek, mint ahogyan irtandó fajta a meleg, a cigány, meg a többi. A Józsinak is a nő az nem ember, és a dakoták veszik el az ő munkáját, mint panaszolni szokta. Ilyen közegben válaszút elé kerül az ember, hogy nyáladzik, és végül vet neki egy falatot a Viktor, vagy inkább éhen döglik. A magam részéről indulok a büdösbe.

Bayeriáda: a Vatikán az új Brüsszel

Most már teljesen biztos, és kétség sincsen felőle, hogy Bayer tagkönyv beteg ember. Mégsem tudjuk tisztelni őt, mint a rézbőrűek a degeneráltakat, mert ezzel együtt kártékony is nagyon. Nem foglalkoznék vele, ha csak önmagában nyüszítene, ámde muszáj, mivelhogy egyszersmind eszencia is ő, a NER párlata mintegy.

Ez az organizmus ezúttal azzal szórakoztatta a nagyérdeműt a miskolci helyi érdekű televízióban, hogy a pápa a migránsokról szóló megnyilvánulásával beállt a jelenlegi EU-s vezetők sorába, akik szembe mennek az uniós állampolgárok érzéseivel, szándékaival, akaratával, és egy semmibe menő politikát akarnak ráerőltetni Európa lakosságára.

Ferenc, mint uniós vezető, ez delikát idea, ami állítás önmagában még szórakoztató is lenne, ha nem hangzottak volna el a továbbiak: az argentin születésű Ferenc migráns hátterű pápa, akinek az égvilágon semmilyen európai kötődése sincsen. És innentől nyitjuk ki a zárt osztály ajtaját.

A tagkönyv szerint az sem véletlen, hogy amikor a leginkább szükség lenne egy európai pápára, dél-amerikai pap került a katolikus egyház élére, és éppen most sikerült idehozni egy európai értékektől idegen pápát. Szerinte – most betűhíven – a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az”.

A korona ezen a deliráláson, hogy az Orbán által kitüntetett szavakkal foglalkozó képződmény szerint a pápa ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, csak egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni. Ezen kívül először „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt.

Most, hogy ismertettem a tényállást, gondolkozzunk el rajta, foglaljuk össze tagkönyv elvtárs Ferencről való elmélkedésének velejét. Ezek szerint a pápa: migráns, libsi, marha, kretén, és ebbéli minőségében EU-s vezető. Íme hát, bayeri előadásban, a felszólítás a csatára, kiket kell utálni, ha majd véget ér a vizes cirkusz, amely most ápol és eltakar.

Hozzáteszem, mindehhez a magyar katolikus egyháznak, a magyar püspöki karnak semmi hozzáfűzni valója nincsen, mert el vannak foglalva azzal, hogy Orbán Viktor lelki üdvéért imádkozzanak. Legalább arról felvilágosíthatnák a drágalátos tagkönyvet, hogy még a pápa-állításról sincsen lövése, továbbá, hogy Péter mindenkori utódja nem Európát dirigálja, hanem a Föld nevű bolygó összes csuhását és minden hívőjét, de ez mindegy is.

Ez az egész szórakoztató is lehetne, mégsem az. Úgy tűnik ugyanis, hogy Bayer és közönsége ilyen egymás hülyeségét erősítő szimbiózisban él, és ezek így közösen elkezdtek szélsebesen pörögni. S míg a tagkönyv olyan ökörségeket beszél, mint amit volt szerencsétlenségem bemutatni, az ő hívei pedig ilyen megnyilvánulásokat eregetnek a kibertérbe: „Na jó, őszentsége leszophat, úgy tetszik, szépen befeküdt a liberálisok alá szexuális célból. Vén latin genya.”

Íme, hölgyeim és uraim, Magyarország, 2017-ben, és nem tudom, tetszenek-e érezni, hogy nem lesz ennek jó vége. Egy Fidesz-es mufti szerint már előkészítették a vizes szar után induló gyűlölet-félórát. Azt nem árulta el, ki vagy mi lesz a célpont, de, ha ez így megy tovább, még megérjük, hogy Ferenc fog mosolyogni a plakátokon, és őt kell majd megállítani. Az lesz ám csak a ramazuri.

(Zárójelben végül: ehhez az egész mocsokhoz a KDNP nevű mókus őrsnek sincs egy szava sem. Hallgat Semjén, hallgat Harrach, kussol Rétvári. Több ájtatos manó nem jut az eszembe.)