Semjén szerint a világ

Nagyot ment Semjén Zsolt a Vasárnapi Újság című műsorban a Kossuthon, bizonyára sok tömjént szívott a misén, viszont ilyen állapotban nem kéne osztani az igét. De mégis megtette, delirálásában pedig eljutott a szabadkőművesekig meg az égő külvárosokig, ami, valljuk meg, új szint a NER tébolydájában.

De amíg ezt a magasságot sikerült elérnie, Navracsics Tibort hazaárulózta le burkoltan és fű alatt, aki így megtapasztalhatta, hogy korábbi kártékony ténykedése nyomán micsoda debilitás telepedett meg azon az országon, amelyet ő már csak távolról szemlél. Viszont mi meg itt vagyunk, következésképp neki sem bocsátunk meg soha.

Semjén arra intette a tékozló fiút, hogy tartson önvizsgálatot, és legyen hűséges a hazájához, következésképp a pártjához elsősorban, bizonyítva, hogy a fejében nem sok minden van. Esetleg szenteltvíz lötyög benne, ami a mi tragédiánk. Újólag bebizonyosodott, hogy a NER-ben, aki meg akarja őrizni a józan eszét, az áruló, mert kilóg az egyenmasszából, mint Navracsics is.

Vele pedig nem történt egyéb, mint egy kicsit távolabb kerülve a sokkoló géptől, megvilágosodott, és egyből csak a baj van vele. Viszont az is egy szint, hogy az ember merengő nosztalgiával gondol már Navracsicsra is, aki létezésének csúcspontján Abadonnaként járta a birodalmat jéghidegen, de legalább volt benne logika, a gyűlölet logikája.

Utána viszont megjelentek a degenerált zenebohócok, némethszilárdok meg a többiek, és nyargalásznak a manézsban mindenféle fék nélkül. És ez a szint, amint és ahogyan egyre inkább felpörög az őrület, még csökkenni is fog, mert ez a természete a dolgoknak. A józan ész ugyanis régen odaveszett, a híveknek viszont kell a szellemi táplálék, és akkor jön Semjén a szabadkőművesekkel.

Voltaképp logikus a lépés, hiszen a szögmérősök a középkor ellen születtek erre a világra, amit viszont Semjén csököttül képvisel, olyannyira, hogy szíve szerint máglyát rakna például Navracsics segge alá is, akivel pedig nem történt egyéb, mint Brüsszelbe érve meglágyult, mert megtapasztalta a normalitást, vagy, mert öregszik.

A fővadász szerint viszont a migráció oka és indoka a szabadkőművesség, amelynek volt jakobinus és bolsevik verziója, és a sokadik leágazása a Soros-féle szélsőliberális dolog, amely szívéből gyűlöli a keresztény hagyományokat és a nemzetállamokat. Viszont itt álljunk meg egy szóra tanár úr, mert Semjén úrnak zsidózni is tetszett, bár lehet, nem is tud róla a hülyéje.

Az van ugyanis, hogy az Első Világháború és a Téli Palota után megerősödött az a nézet, amely szerint a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat. Ez napjainkig is élő felfogás, amely mára kiegészült a szabadkőművesség cionizmussal való összefonódásának, valamint a globalizációban játszott szerepének hangsúlyozásával. Itt tart Semjén is éppen.

Anélkül, hogy mélyebben elmerülnénk ebben az egészben, annyit jegyezzünk meg, hogy például a reguláris szabadkőművességben a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit. Ennek a hitnek a megnyilvánulását – azaz hogy ki mely vallás szerint hisz Istenben – a reguláris szabadkőművesség nem firtatja tagjaitól, hiszen a reguláris páholyokban vallási és politikai témák megvitatása tilos.

Ettől fél Semjén, meg attól, hogy úgy nagy általánosságban a szabadkőművesség azonosul a felvilágosodás célkitűzéseivel, vallja a szellem, a vallás, a politikai nézetek szabadságát, és a páholytagok vagyoni és társadalmi helyzetétől független egyenlőségét a szervezeten belül.

Van aztán még olyan is, hogy a szabadkőműves iratok ezeken túl rögzítik a hazaszeretet, a titoktartás, az erkölcsileg megfelelő életvitel, a testvériség és tolerancia követelményét, és tilalmazzák a politikai illetve vallási kérdések páholyon belüli megvitatását. Mindegy is, ugorgyunk, mert Semjén is ezt teszi. Egy hihetetlen csavarral eljut az Apokalipszisig is.

Mivel közismert, hogy a nemi erőszak a fixa ideájuk, most is ez fogja lángba borítani a világot Semjén agyában. A folyamat így néz ki: egy migráns megerőszakol egy tízéves német kislányt, az apja agyonlövi, erre lázadás lesz a bevándorlók között, akik megtámadnak egy német falut, az megvédi magát. És ezt fogják nézni Malmőtől Marseille-ig, és égni fognak a külvárosok. – Mondja Magyarország miniszterelnök-helyettese.

Hihetetlen. Meg vagyunk hatva, nem találunk szavakat, illetve amelyeket föllelünk likacsos agyunkban, azok nem alkalmasak a közlésre, mert még elpirulnak a kisasszonyok. Summázva azért, csöndben föltesszük a kérdést, ez a rosszember mennyire van szellemi képességeinek birtokában momentán, feltéve, de nem megengedve persze, hogy volt neki valaha is egyáltalán valami ilyenje. Ez vizsgálat tárgyát képezi most még.

Rákgyógyítás a pártközpontból

Két napja jelent meg a közbeszerzési kiírás, amely a rákbetegek terápiáját vonná központi irányítás alá, állítólag a spórolás jegyében. Árverseny alapján jelölnék ki a gyógyszert valahol a messze távolban. Ilyen eddig még nem volt, de minálunk már minden lehet, így érthető, ha az érintettek nem fütyörésznek virágos jókedvükben:

“Több betegségtípusban, ahol korábban kettő, három vagy négy daganatellenes terápia közül választhatta ki a kezelőorvos a betegének leginkább megfelelőnek tartott terápiát, ott ezután kötelezően meghatároznák, melyik gyógyszerrel lehet megkezdeni a kezelést. Elfogadhatatlan, hogy ezentúl ne az orvosok döntsenek szakmai alapon, ahogyan eddig! Elfogadhatatlan, hogy a beteg ne szólhasson bele abba, hogy a súlyos mellékhatások közül melyik terápia nehézségeit képes elviselni! Elfogadhatatlan és érthetetlen, ami történik!” – mondta Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

Tehát háromszázezer honfitársunk életét készül megkeseríteni, megnehezíteni, pokollá tenni pártunk és kormányunk, ennyien szenvednek daganatos betegségben Magyarországon ugyanis. Egészségügyünk pedig olyannyira rendben lévőnek mutatkozik, hogy rajtuk szeretnének spórolni úgy, hogy nem az orvos döntené el, milyen terápiát alkalmaz, hogy a beteg gyógyuljon, vagy legalább ne szenvedjen annyira, hanem a ködös távolban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a titokzatos NEAK, amely kivégző osztag ezek szerint mindent tud özv. K. Józsefné kínjairól és bajáról.

Azt is, hogy mit bír elviselni a kezelés közben, és azt is, mibe pusztul bele. Jó móka ez, orvosra szükség nincsen, a Cinege utcában eldöntik, kötelezően melyik gyógyszer kívánatos, aztán ez vagy használ, vagy pedig nem. Ilyen kondíciók mellett egyáltalán nem meglepő a statisztika, miszerint nálunk a betegség a hatvanöt évesnél fiatalabbakat is jelentősebben sújtja, vagyis míg Magyarországon százezer hatvanöt évesnél fiatalabb közül százhúszan halnak meg rákban, addig a tizenöt régebbi uniós tagállamban feleannyian, hatvanhárman.

Ráadásul a tendencia nálunk növekvő, míg Nyugat-Európában csökkenő, így lehet, hogy kies hazánkban tizenöt év alatt megduplázódott a daganatos megbetegedések száma. Ilyenről nem beszélnek sem a pártközpontban, sem pedig annak sajtóipari termékeiben, pedig, mint kitetszik, ebben is jobban teljesítünk. Ez abban is megmutatkozik, hogy a rákos betegek kezelését is központilag lehet eldönteni és dirigálni, nehogy ne tudja már az állam, hogy halálra ítélt polgára milyen bogyókat zabál, de ilyet én még nem hallottam soha.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy pártunk előszeretettel turkál polgárai agyában, bugyogójában meg mindenütt. Ezt még nagyvonalúan le lehetett rázni, mondván, be is kaphatják, ez a rákos dolog azonban teljesen más kávéház, ez életre-halálra megy, ebbe bele is lehet dögleni. Szállóigévé vált már ugye, hogy hány stadionból hány lélegeztető gépre futná, most új szakaszba léptünk, a rákellenes gyógyszer a mérce, de őszintén, egyik sem vidámabb dolog a másiknál, viszont mindkettő decensen embertelen. Az ember, ha rossz napja van, hajlamos azt vélni, hogy a selejtes emberpéldányokat tudatosan akarja ritkítani a rezsim, mert nem illenek bele a munka alapú társadalomba.

Ez csak rosszindulatú feltételezés, viszont lehet, hogy igaz.

Simicska Altamirája

Szegény, jámbor Brian a lómaiak ellen lázadozva, és a nyomásnak engedve „Romanes eunt domus” felirattal próbálkozott először, hogy kifejezze forradalmi hevületét, de némi nyelvlecke és fültépés után a „Romani ite domum” feliratot föstötte a falra olyan buzgalommal, amitől lehervadtak a csillagok.

Mint Simicska is, aki mögött nem álltak lándzsás katonák, és nem kellett bajlódnia a többes szám megszólító esetével, így törhetett elő belőle az elemi ösztön mindent elsöprő erejével lelkének éjfekete tartalma, hogy „Orbán egy geci”.

Mintha a késő jégkor utolsó szakaszában lennénk, viszont Altamira helyett Veszprémben – ami legalább olyan klafa hely -, ahol megszületett a mágia.

Ahhoz képest, hogy bizonytalan identitású alakok egymás lebunkózására biztatják a sokat szenvedett magyarokat bizonyos televíziókban, a forradalomnak ez a formája mindenképpen emberségesebb, hiszen csak a titkos tudást óhajtja megosztani a törzs többi tagjával, a feliratba – amely az elejtendő vadat szimbolizálja – lehet dárdákat hajingálni, hogy sikeres legyen a vadászat.

A szimbólumokkal azonban baj van. Közöttünk sertepertél mintegy félmillió honfitársunk, akiknek gondja akad az írásbeliséggel, magunk közt szólván analfabéták a lelkeim. Számukra rajzolni kellett volna, hogy megértsék a magvas mondanivalót. Az ondónak létezik közismert és mindenki által értett kis, farkincás ábrázolása, Orbánra viszont még nem született meg az egyezményes jel.

Innen érthető, hogy édes, jó Lajosom a közlés manapság szokásosabb módját választotta, de ezzel is lukat ütött sokak szívén. A fel-, és megháborodottak közzé tartozott Bóka Bence, a Fidelitas helyi elnöke, aki az éj leple alatt, kapucniba burkolózva fehér festékkel takarta el a vélelmezett gyalázatot.

„Ilyen obszcén kifejezéssel felírni Orbán Viktorról, a miniszterelnök úrról valamit, az botrányos.” Ezzel a felkiáltással állította helyre az általa helyesnek vélt rendet, és az az érdekesség is bekerülhet az annalesekbe, hogy nem akarta elárulni, ki is ő valójában.

Innen is látszik, hogy ifjúságunkban kitenyésztődött a NER-nek megfelelő emberfajta, aki önként, belső meggyőződésből csinál hülyét magából azzal a jótékony homállyal, hogy még csak nem is tudja, hogy ostoba. Egyetlenünk második kormányzásának hetedik évében ez nagyon szép teljesítmény, olyas, mint amit a Harmadik Birodalom áldásos tevékenysége nyomán lehetett tapasztalni, amikor is hugyos kölkek páncélököllel védték a vezért, míg elfogásuk után el nem pityeredtek.

Viszont az ilyenekkel nincsen mit kezdeni, mint ahogyan bizonyos Losonczi Katával sem, aki organizmus az Echo TV kebelében – vagy igaz, vagy nem – éppen Simicska házát fújkálta össze, amit ők oknyomozó riportnak neveznek.

Innen is látszik, hogy kies hazánkban mire használják a televíziót. Mint valami debil óvodások, akként szórakoznak a technikával, a tájékoztatás nyomait is feledve egyedül a hangulatkeltés oltárán adóznak, hogy magukkal rántsák a mocsokba az egyszerű proletárokat is.

Viszont Simicska a saját szarában feredőzhet, hiszen ez a stáb a „G” nap előtt épp neki dolgozott ugyanígy, mindenféle szocikra vadászva. A fagyi visszanyalt tehát, mutatva, hogy milyen tetves, rohadt egy országban élünk, amely létrejöttében Simicska tevőleges szerepet vállalt, csak éppen most a szopóroller másik oldalára került. Van ez így, nem sírdogálunk miatta.

Visszatérve azonban még a veszprémi barlangrajzokhoz, a Simicska család kormányzó úr folyékony állagát annyira fontos mondanivalónak tartja, hogy miután a papa az első etap után megfáradva tért haza és zsákmány nélkül, másodjára fiacskája pingált, de arról már nincsen tudomásunk, hogy azután is megjelentek volna a kapucnis szabadcsapatok.

Ha egy szóban kellene összefoglalnunk a geci-sagát, a dedós lenne a megfelelő kifejezés. Másképpen summázva a barlangrajz-kutatásnak a Lascaux-barlang felfedezése utáni módszertanára utalnék, amely azt állapította meg, hogy az állatképeknek egymás utániságukban van értelmük.

Észrevették, hogy bizonyos állatok sokszor kerülnek egymás társaságába, míg mások soha. A később, több barlangban elvégzett vizsgálat bebizonyította, hogy az állatcsoportok meghatározott rendben követik egymást.

Hát, így valahogy.

Likvidálandó civilek

Bájos rendszerünk megint szintet lépett, s miután áthaladt az újabb Rubikonon, az alattvaló nem tudja, sírjon, nevessen vagy féljen. Elborzad, azt hiszem, ez a korrekt kifejezés.
Pártunk és kormányunk egyik kedvenc „szakértője” – Földi László – az egyik Orbánnak kedves, Echo névre hallgató televízióban szakította át a célszalagot, aminél lejjebb már nem nagyon lehet menni, bár, mint tudjuk, az ilyen mutatványokban a NER nem ismer lehetetlent. Ezt mondta ez a rosszember a civilekről, akik együtt éreznek a menekültekkel:

„Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.”

Hm. Azért ezt az egészet úgy fogalmilag nem árt megvizsgálni. A végkövetkeztetés, miszerint likvidálhatóak, akik másképpen gondolkoznak, mint ők, az azt jelenti, hogy minden külön értesítés helyett le lehet, sőt, „szakértői” értelmezésben le is kell vadászni, lelőni, elvágni a torkát, és egyéb cukiságok.

Nomármost, az a kérdés, hogy hány polgártársunk tartozik ebbe a körbe, mert ez egyáltalán nem mindegy. Mind a több ezer vagy tízezer, akik két évvel ezelőtt, amikor a nagy hullám áthömbölgött az országon, vizet és kiflit vittek a szerencsétleneknek, vagy csak a hangosabbja.

Ez az egész énnekem, akárhogyan is forgatom, gyilkosságra való felbujtásnak tűnik, de lehet, hogy hülye vagyok. Mindenesetre jobb helyeken, ahol az ügyészség nem a vezértől függ, nem az ő szavain csüng, ilyenek után diszkréten felkeresi az uszító polgártársat, és megkérdezi tőle, hogyan is gondolta, amit gondolt. Nálunk azonban ilyen csodák nincsenek, nem akad olyan, aki leállítsa a „szakértőhöz” hasonló barmokat, mert ez így a rendszernek éppen megfelel.

És éppen azért, mert olyannyira óhajtják a fiúk azt a rohadt forró őszt, ami nyomán a törvényesség maradék cafatait is a sarokba lehet vágni, hogy teljesen elszabaduljon a rossz szellem.

Voltaképp ezt szolgálta – Vonára hivatkozással – a nyugdíjasok prédává tétele. Alig várták, hogy egy koros polgártársunkat valaki meggyakjon, s akkor Jobbik csatakiáltással lehet tobzódni a szükségállapotban. Most meg mindenféle civilek lettek célpontnak megjelölve, még durvábban, és hatásos is a táncra hívás, mert mit olvasok a Földi-féle tobzódás után kommentben? Hát ezt:

„Nagyon jól mondta, ezek az álcivil szervezetek Helsinki Bizottság, a Migration Aid, TASZ bűnözővédő szervezetek, soros pénzeli őket a nemzetállamok ellen, nem világítgatni kell őket, hanem törvényt alkotni a magyar emberek védelmében, mert ezek csak a cigányok, illegális bűnöző behatolók és ilyen retkek védelmére alakultak, halálbüntetést érdemelnének.”

Helyben vagyunk. A mag termékeny talajra hullott, csak az nem tudható, hogy „szakértő” elvtárs saját kútfőből ilyen barom, vagy megrendelésre. Végül is, mindegy is, ha így, ha úgy, mint az ilyen történésekből is kitetszik, a téboly teljesen elszabadult, s ami még fajsúlyosabbá teszi ezt az egészet, hogy kormányzó urunk jár élen a tobzódásban, sőt, ő az origó, és a tápláló talaj is. Következésképp, ő a bűnös, de hát, ezt is tudjuk már nagyon régóta.

Hogy mi lesz ebből, az egyelőre bizonytalan, de rózsaszínű babazsúr nem. Ez is teljesen biztos.

Puskás-mezeket osztogat a bohóc

A Külgazdasági és Külügyminisztérium félmilliárd forintért szerzett be Puskás retró-labdát, Puskás retró-mezt, dedikált 6:3 DVD-t, Puskás DVD-t, Puskás könyvet és Puskás füzetet. Nem azért elsősorban, hogy Orbán Viktor egyik csinovnyikját kitömjék, az csak folyomány volt, hanem, mert miniszter úr sokat utazik, és ezeket jártában-keltében osztogatja, mint Mikulás a cukrot.

Úgy vélik a minisztériumban, hogy a kerítésen túl még ma is a legtöbb embernek Puskás Fröcsi jut az eszébe, ha azt hallja, hogy magyar, és miniszter úr ebbéli hiátusukat megerősítendő cipeli magával a mezt meg a labdát, mert jól mutat a cucc az azeri vitrinben. Szijjártó, és elsősorban Orbán ott tart, hogy föltesszük a találós kérdést az albán birkapásztornak: magyar? Ő meg rávágja: Puszkasz.

Ha ez így jó, akkor semmi baj nincsen, viszont éppen nincsen így. Már nagyon régen nincsen így. A nagy keleti nyitás nyomán viszont olyan országokba jut el a márkavédett áru, ahol Puskást még fingból sem ismerik, a vonal viszont megfelel Orbán habitusának, aki szájában szotyolával réved bele nemzeti nagyságunkba, mert más mondanivalója egyáltalán nincsen az országról.

Puskás a mondandója, meg a stadion, valamint az olimpia meg a Vizes Vb. Diktatúrák sajátos ismertetőjegye, hogy olyan szükségük van a sportsikerekre, mint egy falatka kenyérre. A szállóigévé vált „Na, ugye!” is ezt bizonyítja, amely nyomán a futball EB-n soha nem ért véget az éjszaka, de mégsem erről akarok most mesélni igazán.

Hanem, hogy az ilyen labda-osztogatások, akárha Dévényi Tibi bácsi, milyen képet alakítanak ki rólunk, illetve hát, róluk. Csak az a baj, hogy a külföldi szemében ők vagyunk mi, ők a magyar prototípusa, akik Puskásból nőttek ki, mint fatörzsből gyönge ága. A Horthy korszak kádári módszertannal, és sajnos egy országban élünk.

Olyan országban, amelyet kirakat-hülyéink nyomán a távoli bolygók lakosai szerint izgága népek laknak, seggükön piros pötty, akik szidják Európát a ferde szeműeknek vagy a karamell bőrűeknek, és valami hülye labdákat meg mezeket hoznak ajándékba, hogy nyissuk ki már nekik a páncélszekrényt. Erre szolgál Puszkasz, akit nem ismernek az olajhercegek, és nézik bambán a pöttyöst.

A komcsik, még Kádár idejében fütyülős barackot és téliszalámit hordtak a többi komcsinak, amivel azt mutatták, hogy figyelj, paraszt, nekünk van mit zabálni. Máma ez már nem akkora unikum, de hogy ehelyett a labda maradt, az a demencia biztos jele, valamint a bunkóságé is persze, amely tulajdonság a NER eszenciája, és biztos talapzata.

Azért az is érdekes, hogyan működik ez a mi miniszterünk, akinek ezek szerint két diplomáciai eszköze van. Berendel magához mindenkit, aki él és mozog, valamint véleménye van a magyar tébolyról. Ezekkel ordítozik, aki jól viselkedik, az pedig kap egy futballmezt. Más kimenetel nincsen a jelek szerint, de ez az eszköztár meglehetősen szűkösnek mutatkozik.

Nem véletlen talán, hogy jobb helyekre már egyáltalán nem hívnak minket, illetve ezeket, ahová meg eljutnak, oda bőségesen elég a Puskás kollekció. És sajnos az egyatábornak is. Azoknak is elég egy mez, amelyet magukra öltve békemenetelni lehet, meg óbégatni, valamint böfögni és ágyba bújni kedves Hábetler elvtárs. Egyébként ez az a kultúra, amit a migráncsoktól védenek. Mit mondjak, nem egy akadémia.

Piqué után a világ

Gerard Piqué, a Barcelona és spanyol válogatott Európa-, és világbajnok labdarúgója, aki maga volt az Isten az örömök idején, vasárnap népszavazott, és szégyenletesnek nevezte a referendummal kapcsolatban történteket, a spanyol rendőrség viselkedését.

Ráadásul kijelentette, hogy ő katalán, de nem tudta, mit tesz. Másnap megjelent Madridban, a válogatott főhadiszállásán, ahol edzett volna, viszont ott az emberekből előbújt az állat.

Botrányba fulladt a foglalkozás, huszonhárom perc után félbeszakadt, mivel a megjelenő szurkolók Piqué ellen fordultak. Molinókat tettek ki, amelyeken olyan cukiságok voltak olvashatók, mint például „Piqué, te visszataszító” vagy a „Piqué, takarodj!”.

Sőt, és pláne, még nyilatkozott is egyikük, mondván: „Piqué undorító, nem is kellett volna idejönnie.” Aztán volt még dobálás, ökölrázás és üvöltözés, ahogyan az illik szurkolóéknál ilyenkor.

Mondhatnánk, hogy jóvan, ők csak szurkolók voltak, viszont az emberi társadalmak kilencven százalékát ilyen szurkolók alkotják. Ebből a megközelítésből persze mindjárt más értelmet nyer egyetlenünk stadionépítési buzgalma is.

Olvasva az ilyetén történéseket tán megnyugodhatunk, hogy nem csak nálunk vannak kigyúrt kopaszok. De nem, nem nyugodhatunk meg, mert úgy tűnik, emberi fajunk nyílegyenesen menetel a pusztulásba. Olyas a légkör immár, mint Róma végnapjai idején, viszont a Nap vidáman süt a temetéseken.

Amikor a Második Világháború után úgy terelgették a népeket, mint a marhákat, hogy homogén nemzetállamokat hozzanak létre, az nem csak azért volt szégyenletes, mert az otthonukból, a szülőföldjükről szakították el az embereket.

Azért is, meg ezért, hogy megszülessenek az idegenek. Már csak ez is ellene mutat Orbán köldöknéző nemzetállamának, mert ez a vége. Megengedően, a jó tahitiak módján malihini haolenak, azaz, lehelet nélküli bolondnak nevezik az idegent, aztán szétloccsantják az agyát. Nem lesz ennek jó vége így.

Pedig voltak ihletett pillanatok, amiről például az ’56-os menekültek tudnának mesélni bőséggel. Például Puskás öcsi a mennyekből, akit épp a spanyolok fogadtak be olyannyira, hogy Istenné, sőt, új hazájában válogatottá is vált. Szobra van Madridban, és annak idején nem kapott molinót „Puskás takarodj!” felirattal azért, mert magyar volt. De elmúltak az ünnepek.

És, hogy még örömösebbet meséljek, ott van – illetve volt – Kubala László, a „Lászi”, aki pedig egyenesen három ország, úgymint Csehszlovákia, Magyar-, és Spanyolország válogatottjában is rúgta a bőrt. Akkora császár volt Barcelonában, hogy miatta kellett kibővíteni a Camp Nout, és megérdemelte a szobrot ő is, persze.

Mondhatnád, én olvasóm, hogy példáim nem helytállóak, én pedig azt felelem, hogy de, igen. Mert azt szerettem volna elmesélni a sport ékes és mocskos nyelvén, hogyan silányítja le a ’zembert a rosszfajta nacionalizmus, amire itt a mi rezsimünk oly ékesen alapoz. Tehát Piqué arra is példa, mivé válik a gyűlöletkampány nyomán minden.

Abban a pillanatban, amikor Piqué különállását kijelentette, nem arra gondoltak a népek, mennyi örömöt szerzett nekik, és arra sem, hogy legyen velünk, amíg még lehet, és a történelem meg a sors engedi, aztán sok sikert kívánva neki még utoljára leborulnak előtte.

Nem. Vesszen a fajtája, vasvillát, vasvillát, hadd szúrjam keresztül. Menthetetlen az ember: „Mint fatutaj a folyamon, méla tót a tutajon, száll alá emberi fajom némán a szenvedéstől…” Hogy milyen Piqué után a világ? Olyan, mint annak előtte. Szar egy hely.

Simicska közöl

Simicska Lajos ma hajnalban elfojthatatlan késztetést érzett, hogy újólag tudassa a kerek világgal, hogyan vélekedik hajdani cimborájáról, akit anno életben tartott a pénzével, és így egyben naggyá is tett. Fogta a festékes flakont, és Veszprémben nagy betűkkel a hirdetőoszlopokra írta, hogy „Orbán egy geci”.

Az ötödiknél tartott, amikor a rendőrök igazoltatták, de baja nem esett, szemben mondjuk egy suttyóval, aki, ha azt fújja oda, hogy „Hajrá Fradi”, akkor földre teperik, és megbilincselve viszik az őrsre rongálás miatt, nem is beszélve a Kétfarkúak járdáiról, ugye, de ez legyen a rendőrség baja. (Meg a miénk.)

Simicskából még 2015-ben bújt elő a vadállat, mint arra emlékezhetünk, amikor is ékes szavakkal adott interjút, ekképp: “Bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok, kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni”. És itt hangzott el először a szállóigévé nemesedet mondat: “Orbán egy geci.”

Édes jó Lajosom azóta ebbe belemerevedett. Bár mindenki szívszorongva és egyben bizakodva várta, hogy na, most borul a bili, és minden mocsok kiderül Orbánról, de még csak a hegyek sem kezdtek el vajúdni, egyszerűen semmi se történt sem akkor, sem azóta sem.

Simicska viszont monomániásan mondogatja, és most már föstögeti is az egyetlen evidenciát, miszerint volt haverja ondó volna, de hát, ezt nélküle is tudja minden jó érzésű proletár. Ez így valahogy olyan óvodás, olyan infantilis tempó. Lajoska áll a sarokban büntetésben, és kiabálja, geci, geci. Az óvó nénik pedig röhögnek.

Ez itt kis hazánk foglalata. Orbán ül a tankjában, Simicska a hózentrágerjében gecizik, az ellenzék pedig özv. K. J.-né vasárnapi misés stílusában sóhajtozik, hogy ó, én édes Istenem. Ilyen közegben száz évig nyöghetjük a NER-t, de ez mondjuk olyan, mint a műtrágya, csak növeszti a gazt, amelyet aztán kaszabolhatok.

Viszont el vagyunk veszve, azt hiszem.

MSZP-s dolgokról

A hererák tünetei:

A hererák által okozott leggyakoribb tünetek az alábbiakban foglalhatók össze:

– kicsiny, borsónyi, tömött, rendszerint fájdalmatlan csomó megjelenése a herében
– a here megnagyobbodása
– a herezacskó kitelítődésének, nehezebbé válásának érzete
– tompa fájdalom az alsó hasban vagy a lágyékban
– hirtelen folyadék-felhalmozódás a herezacskóban
– kényelmetlen, húzó érzés, fájdalom a herezacskóban vagy a herében

Olykor távoli tünet is mutatkozik, ez leginkább az emlők megnagyobbodásában nyilvánul meg. E tünetek bármelyikének észlelése és két hétnél tartósabb fennállása esetén feltétlen orvoshoz kell fordulni. A hererákok túlnyomó többségét először rendszerint maga a beteg veszi észre, de sajnos, rendszerint már eléggé előrehaladott állapotban. A hererákok korábbi felismerését nagymértékben elősegítené a herék rendszeres, időszakos önvizsgálata.

Gondolkodjunk el ezen kissé!

Fábry ízlése

Fábry Sándor megérezte a szarszagot, és elfintorodott. De csak egy kicsit, nem véve észre – vagy eltagadva -, hogy a spájzból szivárog. Azt mondja:

“Attól még, hogy letettem a voksom a mostani kormányzat mellett, nem csukom be a szemem és a fülem. Finoman szólva is ízlésem ellen való a jelenlegi rezsim káderpolitikája, úrhatnámsága, rongyrázása vagy az elszámoltatások elmaradása. De örülök például a Seuso-kincsek hazahozatalának, hogy nem bontották le a kitűnő akusztikájú Erkel Színházat, gyönyörű a Várkert Bazár, és szuperül sikerült a vizes vébé, még akkor is, ha eszement drága volt, és soha nem tudjuk meg, mennyire.”

Ettől most mindenki elalélt, hogy Fábry jujj, de beszólt a hatalomnak. Háát…, boncolgassuk csöppet azért ezt az egészet, mielőtt mindenkiből forradalmár vagy partizán lesz.

Van nekünk itt ez a NER néven elhíresült tébolyunk, mint felépítmény, amelyhez meg kellett teremteni az alapokat mintegy szellemileg, és ebben Fábry culáger volt, bizony. Méghozzá fura egy ízléssel. Azért az ember soha nem feledi, amikor a színpadon Gyurcsány képmását turházgatta azzal a finnyás gusztusával. Most, hogy – mivel ezt is mondta – másfajta szavazóréteget szólít meg a rezsim, mint azt az ő nagypolgári ízlése szeretné, jegyezzük meg csöndben, hogy azzal a pörformansszal ő már rég aláment ennek a szavazórétegnek is. Nem kéne tehát most fintorogni.

Másrészről, ezzel az értelmiségi ízléssel azt is meg lehetett volna látni, hogy Orbán már a kezdetektől szaralak volt, mint azt oly sokan mások megtették, akiknek nincsen, és soha nem is volt sok tíz- százmilliós hasznuk a rendszer seggének lefetyeléséből. Mert itt kultúrharc – is – folyik, amelynek élharcosa Sándorunk, éspedig a rossz oldalon.

Mentségére, nincsen egyedül, sőt, nagyon sokan van, ha belegondolunk a Fidesz nagygyűlések háttérénekeseinek népes seregébe, akik mind – Fábryval együtt – megalapoztak az ország elsötétülésének. Ugyanis Orbán egy kulturális és morális csőd következménye és nem csak az oka. Ő egy a sok, a kulturális válságok során felbukkanó gazember-politikus embertípus közül. Jó időben és jó helyen volt és megfelelő mennyiségű gátlástalanság birtokában megszerezte az álkonzervatív, álkeresztény magyarországi jobboldalon a vezető pozíciót.

Ebben Fábry is bűnös, késői a fintorgás tehát. Ugyanis tevőlegesen építette föl a bálványt, amely a jelek szerint az ő fejére is ránőtt. Ott tartunk, hogy már meg kellene szabadulni tőle, meg azoktól, akik ezért, vagy azért, de kitartanak mellette tűzön-vízen át. Ebbe a körbe nem szeretne tartozni Sándorunk, így hát, elkezdett a saját fészkébe üríteni, viszont alku már nagyon régóta nincsen.

Volt egy vagy-vagy helyzet, és lehetett választani. Fábry akkor úgy döntött, hogy odahagyja az „Oh Tannenbaum” és a „Vietnámi balzsam” világát, amely estjeiben megcsillogtatta szikrázó tehetségét, és inkább kurvának állt. Most pedig eltartott kisujjal, lábujjhegyen nyal segget.

Késő van, lehet másképpen is szidni a rendszert, mint például Janisch Attila rendező, aki egyértelműen fogalmaz:

„Aki az egyszerű, szűklátókörű emberek butaságát a saját hatalmát megalapozó demagógia és a mesterségesen szított gyűlölethisztéria terjesztésére használja, az gazember. Orbán Viktor gazember, aki bármilyen köztisztség betöltésére érdemtelen. 2010-től egy gazember irányítja az országot.”

Érezzük a különbséget, ugye?

„Könyörgöm, akasszuk fel!”

A magyar bíróság jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre enyhítette a Hagyó Miklósra, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesére első fokon kiszabott büntetést.

Jogállamokban és kultúrhelyeken ilyenkor véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények. Csakhogy, eléggé sajnálatos módon a mi környékünk nem az a része az univerzumnak, amelyre a fenti két állítás igaz volna, mint az tudvalévő.

Budai Gyulának nem tetszik ez az egész, és elégedetlen. A Fidesz pitbullja szerint túl enyhe az ítélet, mert szerinte Hagyó & Co. szétlopták Budapestet és a BKV-t. Még ez is lehet, viszont Budai elvtársnak akkor sincsen hangyafingnyi köze sem az egészhez.

Mert egyrészt ki ő a nagy büdös semmiben, hogy belepofázzon a bíróság munkájába, másrészt pedig, mint föntebb vázoltam, Európában egyáltalán nem így mennek a dolgok, maximum az idealizált erdogani ketrecben. Viszont érteni vélem az igyekvést.

Miheztartás végett van ez az egész, hiszen vannak folyamatban lévő ügyek – és lesznek is még, hajjaj -, amihez sorvezetőt kell adni az elfajzott bírák számára. Ezt nevezhetnénk akár befolyásolásnak is, ami egyáltalán nem komilfó, viszont ilyen úri huncutság csípőből nem jellemző a rezsimünkre, sőt, más erkölcsi megfontolások sem, de ez is közismert.

Színház az egész elcseszett világuk, ahogyan az is az volt, amikor itt, Szombathelyen, miközben a közgyűlésben nem engedték felszólalni Mécs Imrét Czeglédy Csaba ügyében, Budai a városháza előtt pedig éppen ellene uszított, ami ocsmányságot sajtótájékoztatónak nevezett el. Ezért utazott kétszázötven kilométert (oda-vissza) az adófizetők pénzén.

Ellenzék nélkül is elzakatol a parlament, mint volt szíves ezt annak idején kifejteni a főgonosz, s mint az látható, igyekvés erre ma is van, esetleg börtönbe zárják őket, ha más eshetőség nincsen. De az ilyen Budai-félék, akikből már annyi van, mint égen a csillag, még az írmagját is kiirtanák annak, aki nincsen velük.

„Könyörgöm, akasszuk fel!”, kiabálta még kölyökként Harkányi Endre Radványi Géza klasszikussá nemesedett, „Valahol Európában” című filmjében, és ez a kegyetlen mondata, ami gyűlölettel teli, de gyerekszájból elhangozva némileg humorosan is hat, szállóigévé lett.

Ilyen gyerekszáj ez a Budai, de teljesen feleslegesen pöfög már, az ügyészség olajozottan teszi a dolgát nélküle is, a gép forog, az alkotó pihen. Íme fényes jövőnk, amely előbb-utóbb véglegesen beteljesedik, ahogyan mennek itt a dolgok Botkailag.

Lefestem azért Boris Vian klasszikusával – „Öljünk meg minden rohadékot!” – ha már. Ebben a műremekben Markus Schutz doktor laboratóriumában eugenetikus kísérleteket folytatnak, mint a náci táborokban, s egy új emberfajtát, a szépembereket akarják létrehozni. Doktor Schutz ugyanis elhatározta, hogy megöl minden rondát (szóhasználatában rohadékot), hogy megnemesítse az emberiséget.

Budai ilyet nem olvasott, viszont ezt akarja, de nagyon. Meg az összes többi is, persze.