Darwin még tartja magát

Kásler miniszter lekapcsolta a villanyt, és most sugároz. Az MMA csudásan giccses, ámde milliárdos épülete feletti örömében mesélte el, hogy “…A reneszánsz azt a nevetséges hazugságot próbálta eladni nekünk, hogy, a természeti törvényekből levezethető a világegyetem működése…” – No, drága pofáim, erre varrjatok gombot! Persze mondott más okost is, de kályhának ez éppen elég, és ne legyünk telhetetlenek.

Amióta miniszter lett ez a bácsi, mindenki csak tátott szájjal figyeli az új és még újabb csodákat, amik kifolynak belőle. Ki úgy, hogy elalél a világban való jártasságán, mert mindenhez ért a maga módján, mások pedig azon kapják magukat, abba a bűnbe esnek, hogy Balog minisztert sírják vissza szinte, mert ugyan ő sem volt piskóta, de, amiket ez a friss hús összedelirál, apám! Szinte híja az ember a szomszédot, gyere Józsi, cseszmeg, ilyet még nem hallottál. És nem is.

Viszont ő felel a fiaink eszéért és lelkéért, ezt el ne feledjük. Sőt, azért is, hogy ne dögöljön meg az ember időnek előtte. S miután a gyógyításban a tízparancsolat útmutatásait tartja kívánatosnak, és azt is megtudtuk plakátokról, ha mindenki permanensen mossa a mancsait, akkor örök életű lesz, azóta nincs mitől félni, hacsak tőle magától nem. Bár, ha Isten velünk, ki ellenünk? – Ugye.

De nem. Már a hét elején eláradt bennem valami savanyú, rossz érzés, amikor kiderült, a mi megváltónk óhajtása, hogy az általános iskolában szűnjön meg a fizika, kémia, biológia oktatása, s helyette valami egyveleget gyömködjenek a kölkek fejébe. Akkor még menteni lehetett a dolgot, hogy ebből még valami jó is kisülhet, az MMA-béli elszólása után viszont már nincs erre mód egy csöpp sem.

Kásler fejében valami egészen zavaros katyvasz lötyög a világról, aminek a mozaikjait összerakva egy középkori, féleszű szerzetes, a falu bolondja, és az aranycsináló alkimista elegye bukik elő, ha nem figyel oda. Hogy hangokat hall, és azok irányítják, az már minisztersége előtt is tudható volt, mert már akkor is ilyeneket mondott: “Az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia képletet (E=mc²) már megcáfolták.”

Ha így gondolja, legyen, de akkor oda kellene hatnia – ha már -, hogy Paks2-őt állítsa le a kinevezője és haverja, akivel együtt nótáztak két napja egy vén Horthysta szülinapján, mint valami degenerált dalárda. Szóval, ha nem érvényes az emmcénégyzet, akkor nincs mi alapján kiszámolni, hogy abból a kurva uránból mennyi energia szabadul fel a hasadáskor, és az ilyesmi beláthatatlan következményekkel is járhat, amin nem segít a kézmosás és sem a tízparancsolat.

Hacsaknem az ima, mint minden bajok orvoslója. Egyébként Max Planck mondta a Kásler által kétségbe vont einsteini képletről (is): „Merészségében felülmúl mindent, amit eddig ember alkotott. Ez az elmélet olyan gyökeresen alakította fizikai felfogásunkat, mint amilyen mély változást okozott a világegyetemről alkotott nézeteinkben annak felismerése, hogy a Föld nem a világmindenség középpontja.”

Ha és tehát igazán belegondolunk Kásler fejébe, azt látjuk, hogy Planck alapján ő még a geocentrikus világképnél akadt el, Brunot megégetné, és Galileit sem engedné katedrához. Székfoglalójában keresztényi és nemzeti értékekről mesélt, amelyekkel a NER útmutatása nélkül nem találkozhatott, most viszont már, mint látható, igen. Ugyanis – mint szintén tőle tudható – sorsfordító időket élünk, egy új világrend formálódik.

Ebben pedig: „Önök eldönthetik azt, hogy akarnak élni, és lehet élni szépen is, csak meg kell hallgatniuk, hogy lehet szépen élni, fel kell ismerni, hogy mi a szép élet. És ezt otthon, ha nem kapja meg valaki, és még az iskolában sem kapja meg valaki, akkor van nehéz helyzetben, de akkor még mindig támaszkodhat az egyházra.” – Itt tartunk káslerilag, voltaképp egy miniszter irányításával folyik misszionárius munka az országban.

Azt is tőle tudhatjuk, hogy az ősrobbanás spekuláció, s ha ehhez hozzávesszük, hazugság az, hogy a természeti törvényekből levezethető a világegyetem működése, hogy nincs szükség fizikára, kémiára, biológiára, hogy alaptörvényben rögzített a keresztény értékek védelme – ami lám, mit jelent -, akkor egy lépésre vagyunk az államvallássá nyilvánítástól, a kreacionizmus oktatásának bevezetésétől, és Darwin is megy a lecsóba a libsi tanaival.

Valamelyik lökött sorozatban volt hallható, mennyivel könnyebb az élet az iskolában, mióta a teremtéstan is játszik. A rossz tanuló azt mondta, ha valamit nem tud, miért van úgy, csak rávágja, Isten akarta így, és ez ellen nincs apelláta. Egy bírósági tárgyalást pedig Füst Milánnal mutatok: “…– Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam…”

Íme, hölgyeim és uraim, az új középkor foglalata, amelyben nekünk élni adatik. Ejj, a búbánatos, retkes, köpcös életbe, abba. – Mondta az ember, és tehetetlenül széttárta a karjait.

Kis magyar fekete luk

Orbán Viktor Mihály költő, fizikus és sámán egy ugyanazon pufi testbe bújtatva, mert a megváltók és a próféták mindig rejtekeznek. Elég csak Brianra utalnunk, aki után ugyan iramodtak a tömegek, de ő mindezt fölöttébb terhesnek érezte, egészen annyira, hogy udvariasan megkérte a bamba követőket, menjenek már a picsába.

Ámde sohasem olyan egyszerűek a dolgok, mint amilyennek mutatják magukat. Elég csak Platon káprázataira utalnunk, és máris megértjük, miért vált egyszerre tanácstalanná a Brian után nyomuló massza, hogy fennhangon meg is kérdezte, hogyan menjünk a picsába, mester? Egyértelmű ez a fejlemény, ha már kitartóan követték az ő tökét.

Orbán Viktor Mihály a reciproka ennek az egész cirkusznak, ő szíve minden melegével vágyja a bamba híveket, és nem is küldi őket a nuniba. Ellenben nem kevésbé varázslatos dolgokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, amely halmaz egyetlen célja, hogy érette vigyázállásban hugyozzon. Enélkül nincs értelme semminek sem.

Csoda, ha Orbán Viktor Mihály szellemileg eltunyul mintegy, és ellenőrizetlen tartalmak buzognak elő az ő szájából pörküttmaradékkal vegyest? Az ilyesmi egyáltalán nem szokatlan, sőt, amióta azt véli, úgy ér véget a redves élete, hogy a trónjáról fordul le majd kétszázhuszonhárom évesen, tehát április nyolcadika óta, semmi gátja sincs a ködök gomolygásának a tokája mögött.

Odáig jutott nagy önbizalmában, hogy minden napra szolgál unikummal, most például egy székházavatón jelentette ki, hogy: „Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően – a magunk akarata szerint – a valóságot is képesek vagyunk hajlítani.”

Ha az ember nem alél el már a jól szabott öltönyének sugárzó látványától is, akkor hajlamos elmerengeni azon, miket is delirál össze ez az alak. A valóság hajlítása, ez olyan népies műdalba kívánkozó kép, mint a lábak egymásra lépése is volt. Ezért mondom, hogy költő. Ugyanakkor sámán, mert ezen a ponton ájulnak a lába elé a kézcsókos boszorkák.

Ugyanakkor fizikus is lehet, mert a valóságot, amely a téridő maga, a gravitáció képes hajlítani meg görbíteni, a fekete lyukak meg rohadtul. Ezekről tudható – és nem csak Sheldon óta -, hogy a téridő olyan tartományai, ahonnan az erős gravitáció miatt semmi, még a fény sem tud távozni. Azonban a fekete lyukban – az eseményhorizont mögött – nincs valódi égitest: a fekete lyuknak nincs belső szerkezete, kifelé pedig csak a tömege, töltése és perdülete nyilvánul meg, ez az úgynevezett kopaszsági elv.

Anélkül, hogy a fekete lyukak egyéb tulajdonságaiban elmerülnék, a föntiekből is kitűnik, hogy maga Orbán Viktor Mihály a mi kis magyar fekete lukunk. A tömege megvan hozzá, sőt egyéb tulajdonságai is. Belső szerkezete nincsen, perdülete viszont hatalmas, és ő maga a megtestesült szingularitás.

Erről az utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy ebben a pontban bizonyos fizikai mennyiségek (sűrűség, téridőgörbület) végtelenné válnak. A szingularitást körülvevő térrészben a gravitáció olyan erős, hogy semmit el nem ereszt, s e térrész határfelülete az eseményhorizont, az ezen belülre kerülő anyag pedig belezuhan a szingularitásba.

Tévedtem az elébb, Orbán Viktor Mihály nem fizikus, hanem maga a fizika megtestesülése. Az élő bizonyíték Einstein zsenijére a végtelen tömegével, a mindent beszippantásával, ahogy képes fölfalni nem csak a pörküttet két pofára, hanem a rajongókat, hívőket, mindent elnyel, s megemészt. Ebből fakadóan tartózkodni kell a közelségétől.

Viszont nem gondolt ő ilyen bonyolultságokra, midőn a valóság hajlításáról, mintegy transzformációjáról mesélt, hanem nagy ravaszon azt tette közzé, azt csinálok, amit csak akarok. Mert voltaképp egyszerű lélek ő, Felcsút bozontos gyermeke, aki legalább annyira szertelen már, mint osztrák festő kollégája volt, amikor azt hitte, az ölébe hullott a nagyvilág. Az ilyenek szoktak csúnya, füstölgő véget érni az álmoskönyvek szerint.

Fogkrém

A teremtő megrázta Orbán Viktor fejét, hogy megtudja, mit tett bele az emlékezetes aktus során, amikor megalkotta őt. Mert csak arra emlékezett, hogy pont akkor, amikor ez megtörtént, éppen hótt koki volt – tisztesség ne essék szólván -, mert az egyik arkangyallal ünnepelték, hogy új fazonra vágatta a szárnyát.

Sok volt a whisky, így sóhajtott fel a szakállas, de már nem volt mit tenni, a baj megtörtént. Rázogatta a busa fejet, amely kotyogott, meg zörgött, mint a rumbatök, mert csak szotyi jutott bele. Hagyta hát a fenébe az egészet, és ivócimborát keresett, mert nagyon csetlett a béle. Visszacsavarozta a fejet a hájas törzsre, de akkor váratlanul, kéretlenül annak szájából legott ömleni kezdett a földöntúli okosság, hogy beleremegtek a csillagok is.

Fogkrémek jutottak az eszébe, és ezekkel mondta el eddigi élete minden bölcsességét, amelyet kitartó kísérletezéssel és nem kevés tapasztalattal összegyűjtött. Úgy jelentette ki, mint aki megtalálta a bölcsek kövét: – Elvtársak, ha a fogkrémet kinyomjuk a tubusból, abba visszagyömöszölni már sohasem lehet.

Fölkapta a fejét a teremtő ekkor, hogy nem megy innen ő sehová, mert a buli itt van, csakis. Benyúlt hát a hóna alá, és elővette a vésztartalékot, a gravírozott laposüveget. Jól megszopta, és belenézett a varázsgömbbe, hogy lássa, mi folyik itt, mit cseszett el már megint, amikor a világnak ezt a szeletét kirázta az ujjaiból, amelyet aztán később Magyarországnak neveztek el.

Egészen elképedt a pörformanszon, amit összedeliráltak neki ezek a magyarok. Látta, ahogyan az Orbán nevű a rumbatökös fejével nyomkodja a fogkrémeket, duci ujjaival gyömöszköli, kiskanállal tuszkolja, és szuszog: nem megy, elvtársak nem sikerül.

A bokor mögül nézte ezt Einstein az egész nyüves Manhattan-tervvel karöltve, és magyarázott. – Íme, kollégák, a hülyeség és őrület klasszikus esete, midőn a kísérleti alany egyre csak ugyanazt teszi, és mindig más eredményt vár tőle. Ez itt, ez a példány különösen menthetetlennek mutatkozik. Észben kissé gyönge, akárki meglássa, vezér lesz belőle.

Röhögött a teremtő nagyon, és föltűnt neki a háttérben egy nagy orrú egyed, aki azt magyarázta, hogy csak azért nem hugyozza szét az egész világot, mert túlzottan világos van. Ebből a szakállas arra következtetett, ha sötét lenne, az egész ország úszna a vizeletben, és ez, aki Lázárnak nevezte magát, sűrűen tapsolna, hogy íme, itt a bizonyíték minden kétséget kizáróan, hogy a vej bűntelen. Ezt mondta ez a Lázár, és elcsomagolta a farkát.

Kissé odébb egy gyáravató zajlott, ahol is, valami Pócs János szájából bugyogott elő a szervilis majom, és azt mondta a helyi polgármester asszonynak: – Drága Mártika, ötvennégy éves vagyok, de még senki nem dolgoztatott meg úgy, mint maga, ez férfimunka volt. – Mindenki lesett, hogy hol tosztak ezek, de kiderült, hogy ez a Pócs, ez se normális, és mindenféle kontroll nélkül jönnek ki belőle a szavak.

Ez akkor lett teljesen nyilvánvaló, amikor kijelentette: Jézus Krisztus is jász volt, mert jászolban született. A teremtő ekkor elhatározta, nem megy innen ő sehová, mert már teljesen kész volt. Ekkor Dali a kackiás bajuszával vállon veregette, azt mondta neki: fösd le cimbora, én már nem bírom. Aztán együtt ittak tovább.

Az öreg odakészítette a vásznat, és nézte a nyersanyagot. Ott állt a dagadt, nyomogatta a fogkrémes tubusokat, tiszta fehér szar volt az egész ember. A másik hunyorgott, hogy kapcsolják le a villanyt, mert most már tényleg behugyozik. Időnként átrohant a színen egy tébolyult, és vagy azt ordította, Soros, vagy, hogy migráncs, csak úgy csattogott a protkója.

– Azt a kurva életbe. Azt a rohadt, kurva életbe, ezt nagyon elbasztam. – Így sóhajtozott az öreg, és azt gondolta, nézzünk valami vidám helyet, és hopp, imhol egy temetés, lett boldog nagyon. – Merre folyjon a koporsó? – Kérdezte a peckes bajuszost, aki lemondóan legyintett: – Tök mindegy ezeknek. Csak adj egy slukkot. – Így nézték tovább a zárt osztályt a gémeskút töviben, mert ilyet még ők sem láttak soha a nagy büdös életben.

Kampec dolores LII. – Divertissement

Jointot ugyan nem kapott, de hurkás, poros haja még mindig csapott vállait verdeste, így tért vissza a színpadra Béla a fröccsök urának tátott szájától kísérve, aki megadta magát sorsának, mert végre megértette, hogy ennek soha nem lesz vége, meg persze nem is akarta igazán. Most is, ahogyan barátja lekászálódott a fáról madárszarosan, szivárványszín sapkával a fején, mint valami jamaicai tánczenekar, látta, hogy mindez azért történt, mert a Nap, akár valami nyúlós massza csorgott alá az égből, átugorva négymilliárd évet, egycsapásra elérve csillaglétének végóráit, amikor majd okoskodó asztrofizikusok jövendölései szerint fölzabálja a Föld nevű bolygót, és benne ezt az országot, ezt a falut és ezt a kocsmát is, teljesen értelmetlenné téve azt a szót, hogy örökké.

Béla is tudta, hogy Isten már nagyon régen meghalt, ezért tartotta álságosnak a bádogbános fondorkodásait, aki a duplagyűrűsöket úgy vágta át, mint valami rossz csaló a vurstliban, kiszívta a lelküket, hogy egy főnéni sátáni hatalmával eszközöljön csoportos lobotómiát, így lökve őket a debilitás mélységes bugyraiba, elvéve szemük csillogását, lekaszabolva testük valaha volt gerjedelmeit, ágas-bogas göcsörtté téve imába fulladt ujjaikat és mennyországot hazudva, amely némely neurológusok szerint nem egyéb, mint poszt mortem hallucinogén állapot, amikor testük már elkezdett párologni, hogy egy bűzös hajnalt követően ne maradjon belőle egyéb, mint szén meg vas, és mindenféle atomok, amelyek pár milliárd éve valamely csillagban keletkeztek az űr végtelen mélyén.

Innen látszott, hogy ez hazugság csupán, s ha az ember őszinte akart lenni, fel kellett tennie a kérdést, hogy mi igaz egyáltalán, hogy Béla, a kocsmáros, a duplagyűrűsök és a traktoristák nem csak árnyképek-e egy barlang falán, és amikor idáig jutottak, s egyszerre mindketten, Béla is, meg a fröccsök ura is, mint valami elfuserált ikrek, a rasztahajú újra bizonyságot tett arról, hogy ő nem erre a világra való, mert ősz barkója nőtt, bongyor, fehér haja lett, és valami eszelős fényekkel a szemében mély hangon így szólt: – Die Welt ist meine Vorstellung. -, majd marhabélszínt követelt, és arra a kérdésre, ki a jóisten most éppen ő, már Béla hangján felelt: – Viktor Eremita. -, és bár a kocsmáros marhával nem tudott szolgálni, arra mégis rájött, hogy Béla eltévedt az időben és a térben, ahol poros filozófusok eszméit keveri össze, de jól volt ez így.

Jól volt, mert azt mutatta, hogy Béla alakváltozásai, meg, hogy a kocsma az ő aurájától úgy viselkedik, mint egy gumiszoba, mindez azt jelezte, hogy bár odakint felváltva tombolt a hóvihar meg a szaharai forróság, és a vizesvödörbe a hőguta elől fejest ugráló rigók a másik pillanatban a jégen törték ki a nyakukat csőrükben tavaszi cseresznyével, szóval, hogy az idő így megbolondult, az nem egyéb, mint Béla nyüszítő menekülése az elől a valóság elől, amelybe beleszületett valami furcsa véletlen folytán, mert az anyja nem bírt a vérével. És a fröccsök ura rájött végre, hogy az egész mese csak Béla végtelen nyüszögése, mert a körmeivel a valóságot kapargatja csupán kitartóan, hogy mögötte valami értelmet találjon, de minden próbálkozása után csalódnia kellett.

És ez volt az a pillanat is, amikor a kocsmáros maga vált főnénivé és marha nagy indiánná egyszerre, és úgy vette el Béla kínokat okozó tudatát, hogy egy másik szinten, mintegy sub specie aeternitatis adja vissza neki, hogy barátja el tudja viselni a házfalakról csorgó vöröslő fájdalmat. Ezzel a bűnös és megváltó szándékkal kevert a borba vodkát és unikumot, és, amikor ez a massza olyan lett, mint valami habzó cokezero, ünnepélyes arccal barátja elé csúsztatta, kijelentve, ez jobb, mint a joint. És Béla, aki már egy partra vetett hal minden haláltusájával vágyakozott a feledésre, egy hörpintésre küldte magába, s miután az okádás nemes időtöltését későbbi korokba nyelte vissza, érezte, ahogyan a gyomrát elönti a forróság, agyát pedig a hulló falevelek ringása.

A cselvető egyetlen dologgal nem számolt, pedig tudhatta volna, hogy Béla tudatában ilyenkor olyan erők szabadulnak fel, amelyeket nem lehet kordában tartani, akkora energiák, amelyek legyőzik a gravitációt, féreglyukakat fakasztanak a falon, ezekben pedig Béla úgy száguldozik oda-vissza térben és időben, mint valami pattogó biliárdgolyó, s hogy némely hajlatokban feltűnik szerencsétlen Albert, aki zokogva követeli a receptet és reménytelenül, mert ő az értelemmel akarja megoldani azt, amit csak a szívével tehet az ember. Így szabadította magára a kocsmáros a veszedelmet beláthatatlan véggel, és eldöntötte, hogy beszerez valami mariskát, mert attól Béla agya nem formaegyezik majd, hanem jámboran vigyorogva diskurál a mókusokkal.

De addig munka volt, nem is akármilyen. Ahogyan a bűnös kotyvalék egyre inkább hatalmába kerítette Béla neuronjait, annál inkább rezgett a világ, mint valami kőkorszaki űrhajó visszaszámlálás közben, és amikor már azt lehetett volna hinni, mindent elnyel a föld, a kocsma ropogni kezdett, elemelkedett, akár egy túltöltött léggömb, s amikor elérte az első cumulusokat, az idő ott visított mellette, dínók röpködtek és Árpád népe, tatárok és törökök, bombák meg őszirózsák, gázkamrák és akasztófák, és amikor az első kék plakát is odairamlott az ablak elé, akkor egy lift kattanásával állott meg az ivó, de már a sztratoszféra magasában.

Így látták meg ők ketten a Hold sötét oldalát, s miközben odakint az angyalok kara mint szakadt Roger Waters adta elő, hogy Welcome my son, welcome to the machine, rájuk szakadt a kilátástalan reménytelenség, mert alant bokrétát ült egy tábor, talpaik egymásra léptek, és, amikor a fröccsök urának koktélja erőtlenedett, iszonytató zuhanással indultak vissza az anyaföld és a valóság felé mindenféle szekundumnégyzetekkel, rántott húsok meg moslékok szagát érezték, majd a kocsma csörömpölve landolt, megállt, s amikor falai kifelé eldőltek, mint egy részeg lámpagyújtogató, ott állt egy kupacban az egész díszes kompánia, hányva magára a keresztet, a bádogbánostól az öntudatos traktoristákig, és látszott, hogy ez másféle faj, mert fejükön másképp tapad a haj. – Ej, a kurva életbe – Így sóhajtott Béla, és megindult vissza a cseresznyefa csúcsára, mert látta, hogy máshol már nincs menedék.