Kategória: anyák napja

Anyák és fiúk

Orbán atyuska megnyugtatott mindenkit, hogy anyák napjára, illetve napján nyitva lesznek a virágboltok, a hálás gyermekek tehát vihetik a szülejüknek a vírusos csokrokat, a halál rózsáit és az elmúlás tulipánjait, szerencsésebb esetben a tüdőgyulladás szegfűit, vagy ki mit szeret. Orbán atyuska nem olvas Marquezt, mert, ha olvasna, akkor emlékezne rá, nála még José Arcadio Buendia is rájött arra, hogy az álmatlansági kórt – amitől elvesznek az emlékek és széthull a delikvens tudata – az asszonyok által gyártott nyalókák terjesztik, betiltotta hát az árusításukat, az idegenek nyakába pedig kolompot akasztott, hogy a Macondo lakosai ne közelítsenek hozzájuk.

Olykor tényleg nem árt, ha olvas az ember. De Orbán atyuskával és a cimboráival még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy nem tesznek ilyesmit, hanem, hogy ennek híján meglehetősen eltorzult az illékony tudatuk, amit a kocsmákban úgy nyugtáz a közönség, bunkó ez, cseszmeg. Egy embernek a nőkhöz való viszonya bonyolult dolog, ahogyan az anyukájához is sajátos kötődés fűzi. A NER-ben Novák elvtársnő színre lépése óta annak a szónak, hogy anya, amúgy is különös zamata van, böfi és pelenkaszaga. A NER-ben egy nő vagy terhes, vagy szoptat, vagy CSOK-ért áll sorba a bankban, illetve mos, főz, takarít, valamint kielégíti az ura vágyait, ha már a kurvák nem tudják.

A NER-ben az anya egy szocreál szobor, Orbán atyuska azt látta otthon gyerekként, amit most Novák elvtársnő szuggerál a lányokba, asszonyokba. A suttyó Viktorka azt tapasztalta, hogy anyukája mos, főz, takarít, keni neki a zsírosdeszkát, végzi azt rabszolgamunkát, amit egy nőideálnak el kell végeznie, úgyhogy a suttyó Viktorka és az összes hasonszőrű haverja így szocializálódott. Anya főz, anya krumplit főz. Aztán egy évben egy napra elönti őket a pátosz, fölveszik a szép ruhájukat, és körbeünneplik az összes fellelhető anyát, mert ezt követeli a konvenció. Május első vasárnapja előtt vagy után eszükbe nem jutna kivenni a kezükből a porszívót, játszani a gyerekkel vagy elmenni a boltba.

Valami különös módon a fidesztudatúakban különválik az anyaság és a nőség fogalma, amitől viszonyuk a másik nemhez beteges lesz. Az anya megszűnik nő lenni, szoborrá vagy a magasban lebegő fogalommá merevedik, a nőnek viszont lehet füttyögni az utcán, beszólni neki, ami viselkedésminta az ótvar bunkóké, de ezek ilyenek. Viszont az anyában is csak a sajátjukat tisztelik, mert mi más indokolta volna Kövér pedellus kijelentését, miszerint “Szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma kettővel kezdődik.” Eszerint Kövér pedellus anyukájának nem kettessel kezdődik a személyi száma.

Akkor viszont ő földönkívüli, ami mindjárt érthetővé teszi Pataky Attila irántuk való megmagyarázhatatlan vonzódását. Most nem mennék végig újra azon, hogy Ákos dalszerzőtől kezdve a többi degeneráltig miket mondtak a nőiség lényegéről, csupán azt nézném meg, az anyukájukhoz is hasonképp viszonyulnak-e. Mert, ha igen, akkor baj van, ha pedig nem, akkor is, mert megint eljutunk oda, hogy nem tudják összekapcsolni az anya és a nő fogalmát. Egyébként az ilyenek szoktak hőzöngeni az utcán, hogy mi van, szidtad az anyámat, és verik is ki a delikvens fogát. Közben pedig mások anyukáját kurvázzák.

Mert hogyan is lehetne másképpen érteni az Orbán atyuska egyik sajtótermékében megjelenteket, miszerint az ellenzéki hölgyek ribancok. Csak azok lehetnek, mert nekik vannak futtatóik, akik pedig liberális férgek. Ilyenek láttak napvilágot a jobb sorsra érdemes Magyar Nemzetben. Most úgy tűnhet, hogy elkanyarodtunk az anyukák és a drága kisfiuk témakörétől, mégsem így van, hanem egészen megérkeztünk hozzá. Mert megkérdezhetjük, hogy ezzel a mosdatlan szájjal csókolják-e meg az anyjukat, hogy mindenki másé kurva csak az övék szent, és akkor eljutottunk egy végtelen, mocsaras vidékhez, amiben így is, úgy is elmerül az ember.

Illetve föltehetnénk a kérdést kötekedve, hogy az ő köreikben meg arra való az anyuka, hogy disznótelepet vegyünk a nevére, de ez megint rohadt messzire vezetne. El egészen a gyerek nevére vett lakásig, házig, el a nagy családig, aminek maffia a neve, és ebben a képződményben is rohadtul védték a berkeken belül lévő nők becsületét, miközben meg kurváztak és kurvákat futtattak. És eszünkbe is jut a már majdnem feledett Borkai fideszista meg az ügyei mindenféle rendű és rangú lányokkal. Ilyenek ugranak be, amikor hallja az örömöt a vasárnap nyitva lévő virágosokról, és konstatálja azon a napon, hogy minden egyes szó, ami elhangzik majd nagy pátoszokkal nőkről és anyákról, hazugság lesz. Illetve az is az lesz, mint minden.

Böfiszagú nőnap

Novák államtitkár azzal hencegett tegnap, hogy nőnapkor ő nem kap semmit. Se virágot, se seggrepacsit, mert az, hogy nő, az mellékes, bezzeg viszont anyák napján kinyalja a família az ő becses valagát. Sikerült hát a nőiséget elválasztani az anyaságtól, ami így első ránézésre filozófiai, teológiai, kibernetikai és gépészeti dilemmákat vet fel, vagy evolúciós kérdéseket. Mert épp ezzel párhuzamosan lehetett olvasni, hogy egy komodói varánuszlánynak sikerült fiú nélkül is teherebe esnie, pedig nem is ács volt a férje.

Tehát ugyan nem mondta ki az államtitkár, de azt sugallta a bávatag szavazópolgárok számára, hogy egy nő szart sem ér, ha nem anya. Ez a világnézet egybeesik fideszes férfitársai tajparaszt felfogásával, miszerint, ha a nő azt akarja, hogy az ura ne ruházza meg, akkor szüljön, és szép lesz a világ. Ha meg az lett volna a mondandó lényege, hogy a nőiség nem feltétlenül szükséges az anyasághoz, akkor a szeplőtelen fogantatás, vagy a klónozás birodalmába tévedünk, de erről inkább Erdő Péterrel kellene diskurálnia.

Mert netán eretnek tanok születnek így, és, ha sokat ugrál az államtitkár, a keresztényüldözési hivatal veszi őt kezelésbe, hogy megvédje tőle a szenvedő hazát. Novák családügyes tehát keresztbe leszarja, hogy ő nő, innentől fogva nem lennénk a férje, de mindenkinek megvan a maga keresztje. Látszik, hogy az ő urának is, aki – még az is lehet – egy robotot vett nőül, akit Orbán Viktor fabrikált a felcsúti budija melletti sufniban, mert rájött a szingularitás titkára. (Ugyan már)

Ennek ellenére jól látható, ha ugyan nem is a sufniból, de valami rejtekhelyről sorra jönnek elő Orbán egydimenziós lényei, akik egy dologra vannak programozva. Novák a szülésre, Kásler az imára, Németh Sz. a velőspacalra, aki kicsit is összetettebb figura, végül visítva menekül közülük, mint ahogyan a jobb érzésű lakosság is messze szalad, rendszerint Londonig. Viszont azért nem árt még mélázni ezen a nő vs. anya szembeállításon, amikor a világ boldogabbik felében ez teljesen másképpen van.

Úgy jelesül, hogy az anyák a szülés után azon dolgoznak és szorgoskodnak, hogy visszanyerjék nőiségüket, mert valahogyan ez van a génjeikben, Novák államtitkár pedig fölveszi a kitaposott papucsát meg az otthonkáját, mert már anya, és nem nő. Ez is vall egy lélekre, s ugyan nem azt akarta mondani, mégis a ratkónáci őrület jött elő belőle, amelyik egy nagy lebensbornnak nézi az egész elcseszett országot, ahol mindennek viseltes pelenkaszaga van böfivel elegyest.

Nem tudom, érezzük-e azt a kilátástalan szürkeséget, ami Novák államtitkár lényéből árad, s leginkább egy köztéri Lenin szoborra hasonlít, de, és ezt adjuk össze, állítólag ő a legbefolyásosabb nő momentán kies hazánkban. Világnézetét, miszerint ő nem nő, kizárólag anya, tudni kellett volna a Forbes magazinnak is, mielőtt a listáját közzé tette volna, mert akkor ez így helytelen, a lap által besorolhatatlan organizmussal van dolgunk ugyanis, aki kizárólag a NER-ben értelmezhető.

Hogy miért kell mindent szétcseszni, azt csak a pártkatonák tudják. Illetve ők sem, csak mennek a kolomp után, amit már nem is Orbán ráz, csak úgy leng magában. A vetés beérett, elég volt hozzá kilenc év, és önjáró lett a hülyeség. Igaz, kurva sok milliárdba került, de múkodik, és nőügyekkel nem foglalkozunk, kérdés, hogy akkor anyaügyekkel igen-e. Nem úgy látszik, mintha igen, csak egy nagy propaganda-kifestőkönyv az egész elcseszett ország, csattognak a CSOK-zászlók a hidakon.

Ezen is túl vagyunk, már csak az van hátra, hogy az anyák napja nemzeti ünnep legyen körmenetekkel és tűzijátékkal. Mindenesetre az jól látszik, a rezsim az alattvalók agytörzsi funkcióira épít elsősorban, s ekképp olyan, mint egy kafferbivalycsorda, amelyik elbutult tekintettel rágcsálja a füvet, miközben folyik a taknya meg a nyála. Ennyi elég annyi toldással, hogy Trianont képes legyen siratni. Essebajj, itt a kikelet és csácsognak a madarak, mindmeghalunk, csessze meg.

Bódottá

Zakatol a mindent maga alá gyűrő happy a Kárpátok alatt, hogy talpaink is egymásra lépnek, és most, hogy Bözsi néni is megkapta a maga csokrát a jótevőtől két disznósimogatás közben, május első vasárnapján az édesanyák tudhatták meg, hogy a világ, amelyben élni szerencséjük adatik, a lehetők legjobbika, mert Pártunk annyi gondoskodással önti nyakon őket, hogy szinte fulladoznak az örömöktől, ahogyan a csulát törölgetik a képükről.

Miközben azt tudhatjuk meg az ünnepi Befehlből, hogy a baloldal a narancsszabadság előtt módszeresen irtotta a népet, de legfőképp a zsenge asszonyokat, mert akkoriban „a megszorítások célpontjai a gyermekes családok és az édesanyák voltak”, míg ellenben most Pártunk, akárcsak Uljanov csak érettük ééél…, annyi pénzt, szolgáltatást, törődést, figyelmet kapnak, hogy alig is tudnak választani közülük.

Ebből fakadhat az az anakronizmus, hogy mintegy ötvenezer kölök éhezik a mézeskalács házikóban, ami azért történhet bizonyára, mert aki őket a világ színére bocsátotta méhiből, az mindennek nevezhető, csak anyának nem. Nem tartja oda a valagát az urának szaporodási céllal minden maligános estén, nem jár misére foltos mackónadrágban, és nem klopfol vasárnaponként karajt.

Aki elvált, özvegy vagy lányanya, annak helye nincs a munkaalapú társadalomban, mert a szent családban nem tudja megfelelően közvetíteni a nemi szerepeket a kölkének, aki amellett, hogy éhezik, fölcseperedve minimum szipus, kokós – a piás rendben van – buzi lesz, rosszabb esetben bölcsész. Ideális körülmények között kamasz közmunkás, akit az életkori sajátosságokat figyelembe véve kényszerítéssel, gátláskiválással, fenyegetéssel buzdítanak a Párt imádatára.

A komilfó édesanya dolgozik a szalag mellett, nagy gyakorisággal szaporodik, hogy elkerülje a konfliktust a vak komondorral, ebből fakadóan szép lehet, de okos nem, amikor ura meccsre indul, szotyolát csomagol néki kis zacskóba, feltörli az embere rókázását, és mindig mosolyog. Örül, amikor a kölök csokiért hisztizik, boldog, mert jobban teljesít az ország, nem kérdez fölöslegesen, nem beszél, púderrel takarja zöld foltjait, csendre inti az aprónépet, ha a hímje szendereg, csillámló napfényben libikókáztatja a visító gyereket.

Amikor pedig megtörli a purdé taknyos orrát, arra gondol, milyen jó, hogy a migráncsok nem, csak az ura erőszakolgatja őtet. Bimbózó lelkében a hála különös érzése kicsírázik, arcát a közelben lévő óriásplakát felé fordítja, és látja, amint virágos otthonkában nekifeszül Brüsszelnek és megállítja azt, ekkor, mint Abadonna, sistergősen materializálódik az ő hokedliján az ember, aki tényleg csak érette él. Mancsában mezei csokor, ott lopta a téren, és az édesanya ekkor a jótevő kezére hajlik, csókkal illeti azt, akárha ájult nyugdíjas rajongó, és fölsóhajt: bódottá. Így, pöszén, mert a fogát kiverte a férje még tegnap.