Kategória: bakondi györgy

Váltásidő

Csak egy csöppet nem figyeltek a TEK harcosai, mert éppen váltásidő volt – ezt Bakondi árvízügyi gurutól tudjuk -, és seperc alatt összegraffitizték a járgányukat nekik. Méltatlan móka, hogy miközben marcona migráncsokat remélnek, akiktől megvédhetik a kisjézust, vásott polgártársak zavarják meg a spréjükkel a vadnyugati tekintetű férfiakat, és a legenda máris oda.

Az elmúlt napokban égette a szívemet az ismeret hiánya, hogy nem tudtam nevén nevezni a most megszentségtelenített sok kerekű izéket, de tegnap kiderült, hogy BTR-nek híják Már ezért megérte az egész hacacáré. Meg azért is, hogy kiderüljön, a magyar kommandós az olyan magyar, ha tetszenek érteni. Az incidens után lányos zavarukban egy furgonnal takarták el a gyalázatot, mert nem volt nekik kromofágjuk.

Ezek a BTR-ek viszont valami okból nagyon fontosak a mostani hétköznapokban, és a NER kommunikációs gépezete mozgásba is lendült, hogy megmagyarázzák a szüzesség elvesztését. Ezekből aztán kiderült, hogy Orbán magánhadserege fegyvertelen népekkel – mondjuk, akiknek sípja van – talán (de nem egészen biztosan) el tud bánni, a gyorsmozgású, flakonnal szerelkezett proletár már nagy falat neki.

Visszatérve azért erre a Bakondira, aki a jelek szerint nem csak az árvízhez meg a gumicsizmához ért, ő úgy magyarázta a malőrt, hogy a pancserekből legott hősök lettek, akiknek – így a vizesember – nem a csapatszállítójuk, hanem a karácsonyi vásáron tartózkodók védelme a feladata. A kettő összehangolása, viszont már őrjítő logisztikai dilemma, és ebből – így ez a Bakondi – egyesek viccet csinálnak.

Azt megnézném, hogy a világ más tájain lehet-e viccelődni kommandósokkal, de, mint azt már pedzegettem, ezek a mieink nem dzsihádisták, hanem részeges bölcsészek ellen vannak idomítva, de még ezekkel sem bírnak. Mert a renomét annyira fontosnak tartották helyre állítani, hogy az M1-en már elfeledték ezt a váltásidőt, és más lett az ok és indok, hogy mért voltak töketlenek a kemény fiúk.

Bizonyos Jasenszky Nándor, a TEK szóvivője az igazmondó csatornán már azt magyarázta, hogy, amikor a spréjjel nekitámadtak ennek a BTR-nek, akkor egy jelzés nyomán minden TEK-es, aki élt és mozgott, egy gyanúsan viselkedő embert hajkurászott, de nem találták. A „páncélozott jármű” vezetője volt csak ott, de neki nem dolga figyelni az embereket.

Biztosan időre kell megfejteni neki a keresztrejtvényt, amelyben a vízszintes sorban arra keresik a választ, hogy ki a hülye. Mert ez a szóvivő még azt is elmondta, hogy – ezt idézni kell – „A páncélozott jármű azért is van körbekordonozva, hogy ne másszanak fel rá.” Mindemellett annak örültek még a mértékadó műsorban, hogy a népek gyöngéden szeretik ezt a BPR-t. (Na, mindegy)

Viszont nekem erről, hogy olyan telefonhívással csalták el a fogdmegeket a tankjuktól, hogy gyanús külsejű alakot láttak, a Bud Spencer-Terence Hill páros „Bűnvadászok” című örökbecsűje ugrott be. Abban is ilyen szesszel távolították el az útban lévő hekusokat, és ennek lett a vége, hogy ”Te mondd, hogy rablás, a te hangod mélyebb”, mint emlékezhetünk.

Az film volt, ez viszont a valóság, ami egyáltalán nem érdemelné meg, hogy ennyit foglalkozzunk vele, ha a TEK-ről szólna csupán. Viszont ez az egész a NER foglalata inkább a rongyrázó pitiánerségével, a lufivá fújt dölyffel, és a működésképtelenséggel. Ebben a történetben benne van az elcseszett, szétkúrt Magyarország, és még egy valami. Hogy miheztartás végett szereti mutogatni egyetlenünk, van neki ilyenje, és nem fél használni.

Most pedig mindenki arra gondol, amire csak akar. Én például kiflire.

Orbán megcelebül

Orbán Viktornak negyvenhármas lába van, következésképp negyvenhármas gumicsizmát hord. Most nem élcelődök őszentségén, hanem a Ripost nevű szarhalom fölfedezését továbbítom, aki, ha szabad ezt így mondani (és csak így szabad mondani) állva pisált a gyönyörűségtől, midőn a titkot felfedezte. Magam is, alunni se tudtam az éjjel, kínáltak erősen káposztalevéllel.

A minden pénzt megérő adat a Bridgestone gumiüzemnek köszönhető. A tatabányai gyáravatáson a speckó lábbelit, amelyben kizárólag lehet bemenni az üzembe, egy snájdig dobozba, névvel mérettel együtt készítették oda mindenki legnagyobb gyönyörűségére. Fogalmuk sem volt róla, hogy egyben kielégítik jótevőnk gumicsizmák utáni perverz vonzódását is, amelyet tán a gyermekkorból, az avas szagú parasztudvarról hozott magával a csillogásba.

A Ripost szerint ez érzékeny, személyes adat, vélekedésük szerint pedig átlagosnak mondható a méret. Nem tudjuk. Csak annyit, arra épp elég, hogy az egyre növekvő súly, kerület, magasság arány ellenére ne billenjen fel, mint valami rossz keljfeljancsi. Mindenesetre úgy tálalták ezt harsogva, mint például, hogy „ezt nem fogod elhinni, Dzsudák Balázsnak ötven centis farka van”, vagy valami ilyesmi.

Orbán is bekerült hát a celebgyárba, ami nem idegen tőle, ezt be kell látnunk. Fotózkodott ő már kuvasszal, vagy a karácsonyi díszek közül kukkolva is, megfelelve így a celeblét legfőbb kritériumának, ami az, attól híres valaki, hogy nem csinál semmit, és ezt jól megmutatja.

Itt van nekünk mindjárt Vajnáné, aki a nyarat azzal töltötte, hogy különféle tengerek és óceánok partjain fetrengett, és erről küldött mozgó-, és állóképeket a szájbertérbe. Vagy Hajdúné, aki bánatos bociszemei mellett arról is elhíresült férje szíves közlése nyomán, hogy szülés után nem volt büdös. Ilyen tudások nélkül mit sem ér az élet. De felhozhattam volna minden magyar celebek ősanyját, Geronazzo Máriát is képpel illusztrálva, amit viszont emberbaráti megfontolásból nem teszek meg.

Orbán azonban celebként is különbözik a fentebb említettektől. Mert, míg rájuk igaz, amit szegény Koltai Tamás egy színikritikájában vetett papírra valamely színésznőnkről pozitív kicsengéssel – Puzsér pedig valami Palvin Barbi okán plagizálta -, „az a foglalkozása, hogy visszaverje a fényt”. Orbán viszont nem visszaveri, hanem belőle fakad a napsugár.

Jótevőnk amúgy is a celeb reciproka. Mint már megmutattam, láthattuk őt kutyával és karácsonyi idillben, de ugyanígy kolbászokkal vagy pálinkaivás közben is, vagy ahogyan az elemekkel küzd a gáton és a hótól fútt – vagy nem – autópályán. De mindenképp a jómunkásember képét sugallja nekünk, annak ellenére, hogy aratás közben még nem kapták le, Rákosit viszont igen.

A jómunkás-celeb archetípusa minálunk viszont Szalacsi Sanyi bácsi, szegény, aki kék svájci sipkában, lábán bizonyára gumicsizmával alkotott örökérvényűt. Emlékezzünk rá egy rövid részlettel:

„…Riporter: És a Fogarassy Árpádról mit tud elmondani?
Sándor: Hát Árpád egyet … hát egy évvel fiatalabb … éntőlem, … talán … egy évvel, mer a nővérével együtt jártam iskolába, a Malvinnal, és semmi többet nem tudok elmondani. Árpád … fiatalabb tőlem egy évvel. Malvin iskolatársam … vót valamikor.
Riporter: Hogy dolgozik? Jó munkásember?
Sándor: Biztos. Biztos jómunkásember. … Árpád biztos jómunkásember. … A … a nővérje velem egykora születésű. Úgyhogy egyebet nem tudok mondani…”

Én amúgy szemét vagyok, így nem érdek nélkül emlékeztem Sanyi bácsira, hanem azért, hogy megmutassam, mondandója semmivel sem silányabb, mint amit OV adott elő Bakondival akkor, amikor ez utóbbi még sms-ben, és nem migráncsokban utazott:

„…- Öblözet – mondja Orbán Viktor
– Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre. – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi…”

Kábé olyan ez a hasonlítás, mint az örök igazság, hogy mi a különbség mókus és patkány között? Semmi, csak a mókusnak jobb a sajtója. Így vagyunk ezzel is, hozzátéve, ennek a mi celebünknek le kéne cserélni a sztájlisztját és a személyi edzőjét. Ilyen módosulásokkal aztán masírozhatna a kifutón a negyvenhármas lábával, és böfögve.

De bebizonyítaná újólag Spengler igazát, aki műalkotások okán jutott arra a megállapításra, hogy azok egy bizonyos társadalmi formáció következtében csak ott és csak akkor jöhettek létre, illetve, akkor és ott csak az jöhetett létre. Ilyen determinisztikus jelenség ez a mi Orbánunk is, ami viszont rossz kedvünkre egyáltalán nem nyújt vigaszt.

Alacsonyan szálló nyugdíjasok

„Az egyik lakótelep liftjéből egy Jobbik-szimpatizáns kidobott egy idős embert.” Ilyenekkel szórakoztatja a nagyérdemű, bár meglehetősen megcsappant olvasótáborát a hajdan szebb napokat is megélő Origo névre hallgató gyűlöletipari szakportál.

Az alacsony érdeklődésre tekintettel pedig, hátha elvész a szellemi mondanivaló, meg, hogy mire is gondolhatott a költő, sorra veszi át tőle a Móka Miki műsorába való történeteket az összes többi kitartott is, hogy még Hakapeszi M. is megértse, a biztonság kedvéért és miheztartás végett.

Arról nem tudhatunk meg semmit, hogy miként történt az affér, állt-e az a lift vagy mozgott, elszállt-e a nyugdíjas a légben, vagy csattant a lépcsőház kövén, eddig nem terjedt a képzelet, csak odáig, hogy a forrást hitelesítse, így: „Hetek óta keringenek már erről történetek, buszon, fodrászatokban, vagy családon belül, hetek óta mesélnek felháborodott emberek.”

Már látom, szinte látom, amint az Origo munkatársa, aki tegnap még Fidelitas-csicska volt, félelmet nem ismerőn, álruhában buszozik reggeltől estig, járja a fodrászatokat és békés családi ebédeken vesz részt titokban, hogy hírét vihesse az elemi erejű félelemnek és reszketésnek, amit Vona szabadított a világra és benne a nyugdíjasokra.

“Rettegnek az idős emberek Vona Gábor nyugdíjas-gyalázása óta” Ez a fogalmazás címe, olyan 5. b. osztályos színvonalon és szellemi kapacitással, ami már egyáltalán nem érdekel engemet, mint ahogyan Vona sem. És a nyugdíjasokat sem igazán, ebből fakad aztán, hogy az írói képzelettel egyáltalán nem megáldott őrsi krónikás meglehetős vérszegény sztorikkal áll elő a búra alól, vagy a tyúkhúsleves mellől.

A teljesség igénye nélkül: “Budapesten és több vidéki városban közismert, hogy elvakult Jobbik-szimpatizánsok biztatásnak veszik Vona szavait, az idős emberekben a Jobbik ellenségeit látják, és hogy Vona facebookos sorait idézve trágárul szidják a nyugdíjasokat, rosszabb esetben veréssel fenyegetik őket.”

Képzeld el, nyájas olvasó, amint békésen lavázol az utcán, és véres szájú fiatalok idézeteket szavalva akarnak meggyakni. Vagy vegyük ezt: „A fiatalok meg középkorúak egy része néhány hete úgy néz rám, mintha az ellenségük lennék, egy hetvenkét éves, nyugdíjas pesti mérnök mondja ezt. Gyakran sétál a tömbök közti kis parkban, a padokon rendszeresen ülnek huszonévesek, nem is mind visel bakancsot, a tetoválás vagy kopaszra nyírt fej sem mindre jellemző, de tudja, hogy jobbikosok.”

Továbbá: „Egy másik idős ember egy bankban sorszámot akart húzni, kereste, hogy a hat-nyolc gomb közül melyiket kell megnyomnia, majd megszólalt a mögötte álló, ötven körüli férfi: mi az, nem találod a gombot? Nem értette először, hogy ki és miért tegezi, megfordult, de kérdést sem kellett feltennie: majd a Vona rendet rak az ilyen hullák között.”

Ilyen életszerű történetekkel sikerült előállni a pancseroknak, akik még azt sem tudják, hogyan kell hazudni. Füst M. mester tanításai szerint mindent, még a legképtelenebb dolgot is meg lehet írni úgy, hogy hihető legyen. Egy feltétele van, egy pillanatra sem szabad kiesni a kreált világból, mert akkor hiteltelen lesz a mese. Ezek még ezt sem tudják.

De nem írni akarom én megtanítani ezt a bagázst, arról már lekéstek, és nem is azon óhajtok újra böstörögni, hogy ilyen aljas módon nem komilfó szavazatokra vadászni, mert már ezen is túl vagyunk régen. Ennél sokkal rémisztőbb, hogy mire megy itt ki a játék.

„Az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntése kinyitotta a kaput azelőtt, hogy egy felső határ nélküli automatizmus szerint osszák el a migránsokat az uniós tagállamok között – mondta Bakondi György miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Bakondi György hangsúlyozta, a magyar kormány nem támogatja ezt a rendszert, amely szerinte kísértetiesen hasonlít Soros György tervére.”

Ez az okádás ugyanaznap jelent meg, mint a vonás sztori. Hihetetlen, de van összefüggés a kettő között. Őszre zavargásokat vizionáltak, sőt, egyenesen hirdettek nekünk, most alapoznak épp. Kiderül majd, hogy itt verik a nyugdíjasokat, akiket meg kell védeni, közben a migráncsok elözönlik a hazát, ami szintén tetteket kíván.

Így lesz majd, hogy az ilyen CÖF csöcsökön nevelkedett Einsteinek elindulnak megvédeni a védendőket, felzaklatott buzgalmukban pedig borulnak az autók, és ki tudja, mi nem történhetik még, ami egy klafa szükségállapothoz szükséges. 2006-ból vannak már tapasztalatok, csak újra fel kell mondani a leckét. Ennek a sunyi előkészítése folyik az orrunk előtt. Nem egyéb történik.

Valóság nagybátyám

Nem kell ahhoz kétfarkú torz tükör, hogy belássuk, az a bűzös halmaz, amelyet összefoglalóan Fidesz-nek neveznek, megspékelve KDNP-vel, valamint a rajongó, illetőleg hívő táborral, oly mértékig szakadt el a valóságtól, amelyet bízvást nevezhetünk imbecillis kegyelmi állapotnak. Olyik organizmuson viszont már a debilitás jelei is mutatkoznak, hogy az észelmenés legkarakteresebb fokát, amelyet idiótának hívnak, most csupa jószándékból kihagyjam a szótárból.

Imhol van nekünk mindjárt Nógrádi szagértő, akit a dakoták – mert az indiánok tisztelték az eszementeket – valószínűleg szentté avattak volna, olyanokat tud ő. Legújabb delíriumában azt vizionálta, hogy az usákok már kijelölték a mi egyetlenünk trónjának saját akolból kinövő várományosát, ami a dombóvári tátott szájú panelproliknak biztosan annyira érdekes volt, hogy hányták a fürge keresztet, és az susogták, mi lesz velünk nagymama?

Semmi se lesz. A mókus őrs kommunikációs igazgatója (és az is van), bizonyos Hídvégi et. aszonta, hogy ők ilyen híresztelésekkel nem foglalkoznak, holott nem ártana, és nem azért, mert az egész eszemenésnek volna valamelyes valóság alapja, hanem mert éppen nincs. És ez mutatja, hogy kezdenek repedések szétrózsázni a varázsgömbön, amelynek a vége már csak a fizika törvényei szerint is az lesz, hogy iszonyú csörömpöléssel hullik darabjaira az egész hóbelevanc.

Ez az egy állítás számos öngólt eredményezett a bábszínházban, ha jól odafigyelünk. Ha ugyanis igaz volna, akkor baj van. Ha meg nem, akkor is, mert a Pártnak cáfolnia kellett a riogatásért felelős alkalmazottja delirálását, amivel nem kevesebbet vall be nekünk, hogy amit Nógrádi mond, az nem igaz. Ilyen tényállások után, ha kellőképpen tökös a ’zember csak elmorfondírozik, hogy ez a szagértő mikor mondhat igazat. A legelvetemültebb liberálbolsik úgyis tudják, sohase.

Node, ha a Bélák és pláne a Józsik is kiszagolják ezt, mert az a kurva korsó egyszer csak eltörik a kútnál, főleg, hogy ilyen alternatív valóságot szétsugárzó rágcsáló annyi van a rezsim környékén, mint kerek égen a csillag, akkor súlyuktól egyszer csak hirtelen és váratlan leszakad a mázsás, szörnyű mennybolt. Ilyen Spöttlék, és különösen Bakondik erősen dolgoznak ezen, hogy a vezérről és közvetlen udvartartásáról ne is beszéljünk.

Ha jól emlékszek, a drága Marquez bácsi az ő mágikus realizmusával, de az is lehet, hogy Füst Milán az indázó dumájával – ki tudhatja ebben a tömegben – mondta volna azt, hogy akármilyen fiktív világot föl lehet építeni, csak arra kell ügyelni, hogy az ember a legkisebb részletben se essen ki belőle. Amint ez megtörténik – tanította ez a kettő vagy az egyik – azonmód omlik össze az egész építmény. Jelzem, megtörtént a hiba, roskadófélben van a ház, mállik le a vakolat. Hogy mikor dől össze, az csak idő kérdése, hiszen azt meg Camus-től tudjuk, hogy várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is.

De, hogy mivel nem törődik még meglehetősen szeles módon a Fidesz, az is érdekes. Magomed Daszajev, csecsen polgártárs megfenyegette a szovjet emlékművet összefestékező Komáromy Gergelyt, és Halász szóvivő aszonta, hogy piti esetekkel ők nem foglalkoznak. Hogy Komáromy él-e, vagy hal-e, az őket teljesen hidegen hagyja, az viszont már égethetné a valagukat, hogy az oroszok a spájzban vannak. De ez sem érdekli őket, így hát kénytelen vagyok bemutatni, mit csinálnak Volga anyácska gyermekei az éléskamrában.

Nagyapám mesélte a megszépítő messzeség miatt göcögve, hogy amikor a felszabadító erők benyomultak ’45-ben a Vas megyei Sorokmajorba, akkor a távoli sztyeppékről származó hős katonák értetlenül álltak a zsírosbödön előtt. Nem tudták hová tenni a magyarok különös alkotását, és az égető dilemmát úgy oldották föl, hogy meglelve a titkos funkciót, beleszartak az amúgy akkor már üresen álló edénybe. Mindebből kitetszik, hogy addig-addig osztogatja itt nekünk ez a bagázs a fikcióját, míg végül a parlamentjükben a szent koronájuk kap egy adag megemésztett pirogot, ami nekik újdonság lesz, minekünk viszont tényleg szar. Szép kilátások, azt meg kell hagyni, viszont nem kellene elfajulni engednünk a dolgokat.

Nyelvészek a Pártban

Azzal egyáltalán nem mondok semmilyen újdonságot, ha kijelentem, ezek a mi mostani nagyjaink egészen bensőséges viszonyt ápolnak az ő édes anyanyelvükkel, és ez akkor lesz elborzasztó, ha tudjuk, a nyelv és a gondolkodás között nagyon szoros kapcsolat van.

Ilyképp, ami a szájukon kifolyik, jól mutatja likacsos agyuk tartalmát, valamint azt is, hogy miféle latin-görög kultúrát őrizgetnek itt nekünk, és nem utolsó sorban jelzi, honnan fakad a zsigeri gyűlölet azokkal szemben, akik képesek megalkotni egy összetett mondatot.

Origónk Kósa et. örökzöldje, a kupakokról szóló esszé, amely azért bugyogott ki belőle, mert nem volt fölkészülve kellőképpen arra a kérdésre, hogy az új adójogszabályok hogyan befolyásolják a keményen dolgozó kisember – akiért élnek és halnak – mindennapjait. A választ már röhögve őrzi a történelem, de azért nem árt feleleveníteni:

„Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”

Ilyen erős kezdés után egészen meglepő, hogy Kósa et. mostanában szemantikával is foglalkozik, amikor így elmélkedik: „Az állítsuk meg Brüsszelt magyar nyelven nem jelent többet, mint hogy Brüsszel bizonyos szándékait állítsuk meg, hiszen ha úgy általában támadnánk Brüsszelt, akkor olyanokat írnánk a plakátra, hogy „le vele!”, vagy, hogy „elegünk volt Brüsszelből”, de az, hogy állítsuk meg, nem ezt jelenti. ”

Igaz, a jelentéstannal a főnöke is birkózott annak idején, amikor a magyarok életteréről szőtt omladozó álmokat, és nem volt képes felfogni, hogy a hanyatló nyugat miért azonosítja ezt a szépemlékű Lebensraummal. Magyarázattal is szolgált rá a maga eccerű módján: “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Egyetlenünk így oldotta fel a kavargó ellentmondást.

Ám ebből is kitetszik, úgy általában véve halovány fingja sincs arról, amiket permanensen, de legfőképp nagy nemzeti ünnepek alkalmával ordítva összederilál nekünk. Amikor a nagy árvíz fenyegette nemzetünket, és ő óvta a gátakat, pedig nem is volt egy Pelikán Jószef, akkor is felemelő beszélgetést folytatott Bakondi mittudomén mivel, aki most a fő migrációs szakértő, valamint tanácsadó a veszedelmek ellen. Akkoriban így diskuráltak:

„Öblözet – mondja Orbán Viktor
“Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.”

Szalacsi Sanyi bácsi kutyafasza ezekhez képest, az igazi baj azonban akkor mutatkozik meg, amikor ez a nívó emelkedett formaruhát kap, mint Semjén et. előadásában, aki szükségét érezte, hogy okos legyen nagyon, aztán ez sült ki belőle: „Ez nem befolyásolja és nem is befolyásolhatja a magyar törvényalkotást. A magyar törvény ésszerű, sőt evidentikus.”

Hát, evidentikus, hogy meglehetősen nagy ökör az ájtatos lovász, viszont megnyugtató az a tudat, hogy ezzel egyáltalán nincsen egyedül. Németh Szilárd is megmutatta, még a „segébe is feje van”, így: „A sajtótudósítások egyértelművé tették, hogy a tüntetők többen, többféle idegen nyelvet beszéltek, ez egyértelművé tette, hogy honnan szervezik ezeknek egy jelentős részét.”

Ilyen felvezetésnél csodálkozunk még azon, hogy Szombathelyen a helyi erők nehéznek érzik az Ivanovot? Egyáltalán nem, viszont majd ők jelölnek ki maguknak színházigazgatót, a jelek szerint teljes joggal és megalapozott bölcsességgel. Egyúttal az is kiderül, hogy ezek mért irtóznak az egyetemistáktól, ezen belül is legfőképp a bölcsészektől. Más az ő elkényeztetett világuk, viszont ha valaki azt feltételezi, a fentiekkel az volt a szándékom, hogy azt sugalljam, ezek bunkók, akkor nem tévedett sokat.

Tóbiás, medvék, emberek

Tegnap megérkezett mihozzánk Tóbiás, ráadásul kopogtatás nélkül. Zaklatott élete során látták már őt a fáraók földjén, egy időben a Siratófalnál lébecolt, most pedig hazatért Gemencre, és ennek mindenki fölöttébb örült. Nem nevezték őt hűtelensége okán sorosbérencnek, sem hazaárulónak, de még libsibolsinak se, migráncsnak meg pláne.

Tóbiás tizennyolc éves, és fekete gólya képében járja Isten hülye világát. Mégis, jöttének csak tudós doktorok örültek, és nem tudható, hogy épp aznap hány óvodában zúztak bele a kis szarosok a „Gólya, gólya gilice…” kezdetű örökbecsű ovimetálba, egy történés azonban jól dokumentált: egy erdélyi településen migráncsos pörformanszt adtak elő a gyerekek, de ennek is megleljük az okát mindjárt.

Ugyanezen a megátalkodott hétfőn tartották a nemzetközi jegesmedve-napot, amivel a panelproli ivadéka nem sokat tud kezdeni. Az ő világában a jegesmackó maximum kólát szopogat fején fülhallgatóval, barna rokonáról is annyit tud csupán, hogy szereti a mézet, lazacról egy szó sem esik. Sőt, Micimackó is rég feledésbe merült a népnemzeti utódtenyésztés programjában.

A jegesmedve mindazonáltal egy vadbarom, aki cuki fókakölyköket vacsorál, de ezt hibául neki fölróni nem lehet. Ha van Isten, akkor ilyennek teremtette őt, ha meg nem, akkor a nagyszakállú Darwin bácsi. Ezen majd lehet vitatkozni a kötelező hittan órán, ami mindjárt itt lesz, alig is kell párat aludni odáig.

A jegesmedvét azért siratja most a Janus-arcú emberiség, mert fogy a világa, a globális hőhullám miatt egyre kevesebb a jég, ahol ő kényelmesen haraphatja át a fókakölykök torkát, a szárazföldön viszont nagy bajban van. Csak bóklászik a partokon, és helyi hajléktalan módján mindenféle szart megeszik, és nincs ott egy karakán Tarlós, hogy kitiltsa az aluljáróból.

Mindezek ellenére, ahogyan azt megtudhattuk a jegesmedve-sirató napon, „környezetének változásához nagyban hozzájárulnak az emberi tevékenységek”, ezért az álságos sapiens veri a tamtamot, hogy énédesjóistenem, mi lesz a mackókkal?

Afrika északi részén meg emberek bóklásznak, az ő világuk is fogy, mert környezetük változásához szintén nagyban hozzájárulnak emberi tevékenységek, úgymint bombázás, kalasnyikovozás, lefejezés és más elmesélhetetlen örömök. A jegesmedve, ha arra jár egy kósza jégtábla, rátelepszik, és jóízűen tutajozik egyet rajta. A fogyó világú emberek is gyakorta vízre szállnak otthonuk gőzei alól, aztán vagy odavesznek a vad hullámokon, vagy nem.

A magyar televízió híradója szerint a Földközi tenger habjai a tavasz beálltával elnyugodtak, így élőhelyük elvesztése miatt újra útra kelnek majd az emberek. Nekik azonban nincsen világnapjuk, sőt, élcelődnek rajtuk gyermeki előadásban, és ennek is oka van, mégpedig Orbán Viktor, a lokális felmelegedés kiváltója.

Tehát, és mindenesetre az erdélyi lurkók farsangoltak, egy kislány migráns nőnek öltözött be csecsemővel a karján, a kisfiúból rendőr lett kezeiben géppisztollyal. A történet rövid volt és velős, megvesztegetéssel zárult, a végén pedig mindenki vidám táncba kezdett. Tavaly is volt már ilyen, és minden bizonnyal lesz is még, mert az okádás kedvenc időtöltése fajunknak.

Hogy az így dresszírozott kölkökből aztán milyen suhanc, majd pedig felnőtt válik, arra példa László Petra, aki ilyképp megelőzte korát rugdosódásával. Viszont, mire ezek a vidám gyermekek – akik ma bájos előadásukkal mosolyt varázsolnak az idióták arcára -, majd bajuszt növesztenek meg csöcsöket, más szóval igazmagyarrá válnak, akkor a menekülő ember bízvást behelyettesíthető lesz cigánnyal, zsidóval, meleggel, vagy bárkivel, akinek nem tetszik a pofája.

Az ilyen mókákhoz muníciót kormányunk bőséggel biztosít. Most is, Bakondi, az árvízi hajós, aki mostanság a nemzetet óvja, figyelmeztet, és ezt is tegnap. Mint volt szíves kifejteni, nyolcvanezer ember áll sorban – nem jegesmedve és nem Tóbiás -, hogy megrohamozza sokat szenvedett hazánkat. „Idén is arra kell készülni, hogy elhúzódó és tartós ostrom alatt lesz a déli határ.” – Fejtegette igen bölcsen, következésképp: nincsen mese, mindmeghalunk.