Kategória: bálint györgy

Bálint gazda stigmája

Elemi szintű lélektani törvényszerűségekkel nincs tisztában a fideszcsürhe. Azzal, hogy egy egészséges ember alapjáraton az elesettekkel, a megalázottakkal, a szegényekkel és kitaszítottakkal szimpatizál, őket szereti. Voltaképp magát látja bennük, mert megtapasztalta már az életet, de ösztönösen is. Az aprónépek sem a sárkánynak és a gonosz királynak szurkolnak a bábszínházban harsányan, hanem a szegénylegénynek, és ennyi gyerek mindenkiben megmarad haláláig, hacsak nem fasiszta, fideszes, torz tudatú senkiházi.

Hogy annak idején gyűjtést szerveztek Isaurának, az annak a bizonyítéka, hogy akkor sem volt tökéletes az oktatási rendszer. Hagyott lukakat az agyakban, ám mindemellett ez az elemi ösztön, a gyengék védelmének kényszere megmaradt a népekben. Evolúciós szükségszerűség ez, a főemlősök csapatban élnek, mert a közösségtől remélik a védelmezést az életben maradáshoz. Csupán az ember képes annyira elaljasulni, hogy például egy gyerekével a kezében menekülő apát forgórúgással földre küld, utcára ráncigál kisgyerekes anyákat, vagy pedig tarkón lövi embertársát a Duna partján gondolkodás nélkül.

Ilyenkor győz az eszme a lélek fölött, ám, hogy ez az idea milyen, az egyáltalán nem mindegy. Itt, minálunk a fideszcsürhe úgy általában kezd elaljasulni, és nem arra kell gondolni elsősorban, hogy nyugdíjas tagjai esernyővel hadakoznak, hogy úgy általában lopnak, hanem, hogy kiválasztottnak érzik magukat, Orbán gyermekének. Hogy mit ne mondjunk, árjának, másfajta fajnak, akinek Isten kizárólagosan teremtette a világot, s ebből az alapélményből táplálkozva kiveszett belőlük az irgalom és a jóság, ami miatt ember lett az ember, bár sokan a hüvelykujjra és a beszédre esküsznek.

De az csak biológia, nem pedig a lélek dolga, és ezzel haza is értünk. Bálint gazda száz éves lesz, s emiatt, meg persze és főleg az életműve miatt valakinek eszébe jutott, hogy legyen díszpolgára a XVI. kerületnek. Ezzel nem csak őt ismerték volna el, hanem saját magukat is, hogy lám, egy közülünk, a miénk, mi, itt a XVI. kerületben ilyen derék embereket nevelünk és adunk a hazának. Az ilyen általános emberi megfontolásokat azonban felülírja a gyűlölet, ami szintén a fideszcsürhe attribútuma. “Nyerjetek választást, akkor az lesz díszpolgár, akit akartok” – mondta egyikük, s ebben minden benne van.

Hogy az elismerés nem teljesítmény, hanem párthűség kérdése, s innentől érthető az ötös számú tagkönyv keresztje, meg még sok fura kitüntetés, de ez nem nóvum, ezt tudtuk eddig is. Hanem mi a kizáró ok, ami miatt a fideszcsürhe kiköp egy életműre – mert ezt tette -, és ráteszi a stigmát egy emberre, hogy ez nem közülünk való, szóra sem érdemes alak. Ez az út eleje a tarkón lövéshez, ugyan nem közjogi, hanem lélektani oldalról, amit mutat a nagyon lelkes Vincze Ágnes fideszluvnya kijelentése is: „Lehet kiakadni meg személyeskedni, ebben a döntésemben az sem hatna meg, ha száztíz éves lenne Bálint György.”

Megkérdeném, ha százhúsz, akkor elgondolkozna vajon? Fölösleges dilemma, tudható, hogy nem, mert az ősbűnt elkövette Bálint gazda, miszerint “balliberális múlttal rendelkezik”, s mint ilyen, nincs helye az élők közt a csürhe szerint. Azt tudtuk eddig is, hogy az ő komcsijuk jó komcsi, de, hogy a valahai SZDSZ-esek közül is csak az övék – lásd Tarlós – méltó az életben maradásra, ez új, viszont egyáltalán nem meglepő. Ma ott tartunk Magyarország hanyatlásában, ha valaki nem tapsol velük együtt ütemesen, azt leköpik. Későbben majd falhoz is állítják, így nem csoda, hogy egyre több a kollaboráns.

Ámde a partizán is egyre több, mert midőn a gyalázat napvilágot látott, alternatív és igazi (Cserdi) díszpolgári ajánlatok keltek életre, és úgy általában is az óvodás kollektív tudat, az ős-emberi kibomlott az ország népében, és kiállt a legkisebb fiú mellett, ahogyan keblére ölelte Isaurát is. Így készül Bálint gazda szobra a népek lelkében, mert az igazság általában győzni szokott a mesékben, amit nevezzünk ezúttal is karmának. Hiszen tényleg igaz, hogy míg Vincze Ágnesre már talán két év múlva sem emlékszik senki, Bálint gazdára ellenben igen, és ez lesz a fideszcsürhe legnagyobb büntetése egyébként, amibe bele fognak dögölni.

Hogy míg most valakinek hiszi magát egy tébolyult hatalom kegyei okán, ki fog derülni, hogy valójában senki. Piszok a köröm alatt, vagy az sem, és az ilyesmibe bele szoktak rokkanni a narcisztikus hatalommániás egók, akiknek másuk sincs ezen a kajla világon, mint a hitük és a szolgalelkük. És még tán toldásként azon is mosolyoghatunk kajánul, amikor azt hiszik, most megbüntették Bálint gazdát a múltja miatt, valójában egy szöget vertek a saját koporsójukba, amikor a megalázott ember mögött a népek összezártak. Ez nagyobb közösségépítő erő bármely kétmilliós nagygyűlésnél, mint majd ki fog derülni. Egyszer, valamikor biztosan.

Egypercesek

Neriában ne nézzen az ember közszolgálati tévét, ha kedves az élete. Olyan alapvetés ez, mint a kétszer kettő józansága, és mégis megteszi – az ember -, ha ott közvetítik csakis a kosárlabda Magyar Kupa döntőjét, és látni óhajtja – az ember – a csapatot, amelyért kis szíve nagyot, remegve dobban úgy gyakorta, egyfolytában meg néhanap. Ha közszolgálati sportot néz – az ember – Neriában, akkor a szünetben kapkodva és gyorsan-hamar kapcsoljon el, ha jót akar – az ember -, vagy különben magára vessen, ha agyvérzést kap, mert az élet nem habostorta Pelikán.

Voltaképp mindent elmeséltem, a létezés összes használati útmutatóját, az életben maradás receptjét és a napkelet valamennyi bölcsességét, viszont, ha – mint gulyásminisztertől tudjuk – morálisan magasan fölöttünk álló szuperújságírók részeltetnek abban a kegyben, hogy munkájuk gyümölcsét elibünk tárják, s kezünk nem volt villámgyors a távkapcsolón vadnyugati módon, akkor meghajol – az ember – a végzet előtt. Nincs menedék, egypercest kell nézni, míg el nem fehérül a száj is. Az egyperces híradó egy gyors beöntés az agyba egyébként, hogy onnan minden alkalmatlanságot kipucoljon, és a megüresedett térbe orbánizmust pumpáljon bele.

Tegnap is megtudhattuk az egypercesből, hogy Frans Timmermans, az Európai Szocialisták vezetője az MSZP-nél bohóckodott. Másnak nagyon nem lehet nevezni a diszkófényes pörformanszt, és úgy vélhető, ez nem Timmermans bűne, hanem a mi szocialistánkéi, akik nemcsak politizálni nem tudnak, de a látványelemekhez sem értenek. Egyáltalán, fingjuk sincs a XXI. századról, s bár ez amennyire az ő, annyira a mi bajunk is, viszont esetünkben mellékszál. A morális újságíró keresztbe tett harisnyás lábbal fasisztázott és nácizott tegnap ugyanis, viszonylag összefüggő mondatokban Timmermans kapcsán, majd, mintegy különálló gondolattestként odavágta a végire: Timmermans Soros embere.

Ott laffogott ez a mondat funkciótlanul, hacsaknem Catot irigyelték el, az ő monomániás lezárását mindig – Carthaginem esse delendam -, de nem Rómában vagyunk, és ez nem szónoklat volt, hanem állítólag hír. Erről minden utolsó slapaj tudja, micsoda, hogy aszondja: mi, mikor, hol, kivel, hogyan (esetleg miért) történt. Bálint György forog a sírjában, de ezek a morálisok leszarják. Ez a “Timmermans Soros embere”, ez nem a hír része, ez a morálisoktól egy minősítés, besorolás, megbélyegzés, hogy ez a Timmermans szaralak, a nép ellensége, migráncsbarát komcsi, ilyenek. Ezt sugallja az egypercesen böfögő Józsiknak, csakhogy ez nem újságírás, még, ha morálisan felsőbbrendű is.

Ez ganyé. Ilyet mindenki tud, szakmányban és számolatlanul lehetne előállítani ilyen híreket Orbán Viktor Mihály háborús bűneiről, miszerint: Orbán Viktor tegnap Putyinnal vacsorált az egyik Moszkva melletti dácsában. (hol, mikor, kivel) Két pirog és három vodka elfogyasztása után eladta neki az országot kilóra, mert fél tőle, mint a rosseb (mi, miért). És kész a hír. Ha azzal zárom le: Orbán Putyin embere, az nem tartozik hozzá, csak sugallom, hogy Orbán rongyember. Ilyet én nem teszek, mert nem vagyok morálisan felsőbbrendű. Én leírom: Orbán rongyember, egy utolsó szemét, és még csak keresztbe sem kell tennem a harisnyás lábomat a kamera előtt. És tudok ilyet gyártani Erdogannal, Hszi Csin-pinggel, vagy akármilyen türk hatalmassággal is.

Ez egyáltalán nem kunszt, viszont nem is újságírás. De, hogy ezt most mért meséltem el, azt én nem tudom egyáltalán, hiszen azok, akik ezt elolvassák ugyanúgy tudják, mint én, mi van itt. A bőrükön tapasztalják, ugyanúgy forog a gyomruk, meg ilyenek. Mégis – az ember – azt hiszi, vannak újszülöttek, akiknek nem árt elmesélni, hogy nem hülyének nézik őket, hanem még emberszámba sem veszik ezek a morális istenek. Csak egy megdolgozandó agytekervény ők, formálható idegkapcsolatok, amelyeket egészen aljas módon próbálnak meg átprogramozni, s ha így nem megy, akkor majd elektrosokkal vagy lobitómiával mindenképp.

Ilyképp ez a dolgozat egy kósza intés, hogy óvakodj a törpétől. Nem több, nem kevesebb, viszont ennek maradéktalanul meg is felel. Hogy oldjam csöppet a drámát, elmesélem, azt hiszed, győzött a csapatom? Francokat. Sőt, a morálisan felsőbbrendű szpíker, a szép emlékű “Jó estét, jó szurkolást” – Jenő édes pici fia közszolgálatilag még pártatlan sem tudott lenni, a sportban sem, és, amikor a csapatom ellenfele alaposan vezetett, ez az ifjabb Jenő “Mi”-ként beszélt az ellenről, mondván, húsz ponttal vezetünk. Közszolgálatilag. Hát, meg kell a szívnek szakadni, és ehhez jött a morális egy perc, amitől az ember menekült volna innen, ha tudott volna. De nem tud, itt fog megdögleni – az ember -.

Minek?

Még valamikor egy gyenge pillanatában OVM megígérte, hogy igazi újságírók igazi kérdéseire fog válaszolni, amitől mintegy fél évig lázban égett a jámbor slapajtársadalom. Mind az összes készítgette, gőzölte, kefélte a frakkját, igazgatta a csokornyakkendőjét, hogy a nagyúr elé járul majd, ha böffenteni méltóztatik. Én tényleg nem tudom, miben reménykedtek, miben hittek, s legfőképp, minek? Mintha lenne értelme ennek az egész felhajtásnak.

Annyira fente a fogát az újságíró horda, hogy fogaik csattogása a várig hallatszott, amitől OVM vagy beszart, vagy egyszerűen csak hazudott, amikor randit adott, de az interjúból kormányinfó lett, ilyen pótcirkusz. Mindenesetre a formát megadta a főnök, kiöltözött, mint Szaros Pista Jézus neve napján, és már ez is valami, ha tudjuk, másokat zsebből vagy nyakkendő nélkül részesít a kegyeiben. Az újságírók meg lettek becsülve úgymond, ámde természetesen nem az összes.

Csak, aki bebocsátást nyert a szentélybe. Akinek sok volt már a fekete pontja, az cseszhette, viszont nem járt rosszabbul mégsem, mint aki közelről csodálhatta a kiállítási darabot. Egyik sem tudott meg semmit semmiről ugyanis, mint az várható is volt. Ilyképpen a falakon kívül rekedtek jártak jobban, vidáman elsörözgethettek, míg a kiválasztottak személyesen találkozhattak a semmivel, és ez filozófiai szempontból már valami.

És mégis a sörözgetők nyüszítettek, mintha leszakadt volna a szörnyű mennybolt. Magam viszont nem értem, komoly, felnőtt emberek mért nem érzékelik a körülöttük elfolyó valóságot, amely alaphangon is azt mutatja, hogy A./ – Be sem engedik őket, B./ – Nem kérdezhetnek, C./ – Ha mégis, választ nem kapnak. Ennyit kínált a hét határra szóló esemény, nem többet és nem kevesebbet, és mégis olyan ricsaj lett a be nem engedés miatt, mint valami óvodai homokozóban.

Én azt nem állítom, hogy annyira okos volnék, meg napkeleti bölcs, ellenben már elég öreg és cinikus, s mindez följogosít arra, hogy jóindulatú mosolygással nézegessem ezt az értelem nélkül való palávert. Vannak emlékeim ugyanis, mégpedig abból az időből, amikor OVM még nem ment föl a mennyekbe, félig még halandó volt, és szóba is lehetett állni vele. Ezt a méltatlanságot többször is abszolváltam, amit interjúnak neveztek.

Van egy kellemetlen hírem. Az első ciklusának vége felé, amikor már elöntötte a szar a manust, már akkor sem válaszolt kellemetlen kérdésekre, mellébeszélt vagy hallgatott, és ezt a módszert fejlesztette oly tökélyre, hogy már szóba sem áll senkivel. Én már akkor lemondtam róla, így az, hogy most nem engedtek a ketrece közelébe, egyáltalán nem nóvum és még csak nem is baj. Neria így működik, és ezt tudomásul kéne venni. Bármennyire is abszurd, de ez a mi valóságunk.

A mentális betegségek úgy működnek, hogy a delikvens ül a kis szobájában, látja az odakinti világot, amitől egy ajtó választja el. Vágyik kifelé, érzi, hogy ott a helye, de az ajtót képtelen kinyitni. OVM is elvan a saját kis ketrecében azzal a különbséggel, hogy ő maga reteszeli el az ajtaját, nem is akar kijönni, be sem enged senkit. Ott bent küzd a macsetéjével, kaszabolja a démonjait, teljesen fölösleges foglalkozni vele, hacsak nem egy neurológusnak.

A kívül rekedt újságírók azon szomorkodnak, hogy nem testközelből hallhatták azt, őszentsége nem foglalkozik üzleti ügyekkel? Az felemelőbb, ha az emberi képibe mondja, hogy nem foglalkozik nőügyekkel, hogy ez a jogászok dolga, esetleg boldog karácsonyt, vagy oszt jónapot? Mert ezek a válaszvariációk az igazi kérdésekre, és ezek után ríni fölösleges, ennél még a nem kérdezés is jobb. Legalábbis én így vélem, felismerve szerencsétlen hazám végső romlását.

Bálint György mondta, az nem újságírás, ha a társadalom képébe köpünk. Ennek analógiájára vélhetnénk, az sem, ha az Orbánéba meg igen. Faramuci a helyzet, mert az lenne a helyes felelet, hogy tényleg, viszont más lehetőséget ez a pojáca nem hagy. Vagy lehányja az ember, vagy elfelejti. Most azokat ne számoljuk, akik lepippantják. Így alakul ki OVM érinthetetlen világa, amit lebontani viszont már nem az írástudó dolga. A recept kész és csak ennyi: országos sztrájk és engedetlenség. Teljesen fölösleges Orbán képit bámulni, ahogyan az tegnap is kiderült.

Mert minek?

Elzavarni a búsba

Schiffer András, aki állítólag visszavonult, tehát mégis van, a búkon üzent a fideszfiúknak a grundok kötetlen stílusában, mondván: „Na, most húzzatok a picsába!”. Azért horgadt fel ilyen mocskos módon a polgári fiatalember, mert az MLSZ elutasította az Újpest és a Vasas láblabda csapatának licenckérelmét, mondván, a két fedett sportlétesítmény nem alkalmas első osztályú meccsek megrendezésére.

Nem mindenki lehet olyan nagy híve a szotyolázásnak, mint Orbán et., ezért számukra megszínezem a kifestőt. Mind a két stadiont – amelyek konspirációs neve fedett sportlétesítmény, mint az tudvalévő – most újították fel súlyos milliárd forintokból, amelyek elvesztették közpénz jellegüket. Ilyképpen a mosdatlan szájú kirohanás még jogosnak is lenne mondható, ha nem Schiffer et. szájából csusszant volna a napvilágra.

De hát, így történt, ezért a magam részéről kénytelen vagyok a mondat irányát megfordítani, egyes számba tenni, és Schiffer et. felé pökni. Ő ugyanis, akárha Vladimir és Estragon, már régen elbaltázta a jogait, hogy egyáltalán megszólaljon a magyar ugaron. Egyetlen lehetséges cselekedete lenne ebben az esetben, ha szép csöndesen elballagna Polt zsandárhoz, és följelentené Orbánt.

Mint ahogyan tette azt oly igen nagyon buzgón Gyurcsánnyal Sukoró kapcsán, amely fidesznyalonc ganajságnak máig visszhangzó hozadéka van, és annak idején nem csak Budai Gyula szájából csorgott ez az egész, hanem még a vízcsapból is, ki tudja, hány szavazatot generálva ezzel a rezsimnek. Azóta is megszámlálhatatlan ügy van, ami megérne egy kósza feljelentést, de Poltnak még annyi munkája sincs Schiffertől, hogy megtagadja a nyomozást valami átlátszó ürüggyel.

És ha már itt tartunk, akkor most Hadházy Ákos folytatja a schifferi metódust, aki két napja jelentette ki, a Napnál is világosabb a Mészáros-Orbán szimbiózisban a bűncselekmény, de ő sem terheli az ügyészséget holmi feljelentéssel, mert minek. Pofázni, azt lehet, csak semmi értelme nincsen, mint ahogyan Gyurcsány is teszi, aki hetvenkét órázik itt nekünk, meg hőbörög.

Ez a tempó korrelál azzal, amikor Dájcstomi nagymamáját hallgatta le személyesen a szépemlékű Horn Gyula, mint emlékezhetünk rá, és voltaképp azóta megy a magyar közéletben a szavak puffogtatása azzal az eredménnyel, hogy csöndesen szétrohad az ország.

Ez a folyamat nem kevéssé köszönhető Schiffer et.-nak, aki áldatlan közszereplése nyomán semmit sem ért el a habverésen kívül, de abban jó volt. Most meg, miközben úgy hiszi, hogy faszagyerek, ha picsázik, mert meghallotta az idők szavát, meséljük el neki közösen, hogy ez így nem kóser. Nem Briant ő, akit a hülye népek követnek, és mondhatja nekik: Menjetek a picsába!

A fideszfiúk nem fogják megkérdezni tőle „Hogyan menjünk a picsába, Uram?”, hanem a képébe vigyorognak, illetőleg hálatelt köszönetet mondanak neki eddigi szolgálataiért. Én például joggal abszolválhatnám a schifferi felszólítást, mert még sohasem kellett Orbán seggéből elővakarászni, és gyakorta meg is teszem, ám egyre kevesebbszer.

A sokévi ellenállás közben ugyanis előkerült likacsos agyam mélyéről az a Bálint Györgyhöz – asszem, ki tudja ebben a nyüzsgésben – köthető mondat, miszerint az nem újságírás, ha mindenkit elküldünk a francba. Ezt Schiffer et.-nak is javasolnám megfontolásra, aki azt hiszi, ha káromkodik, akkor megértette az idők szavát.

De más szelek fújnak máma, az utcára vonuló fiatalok tulipánokat hordoznak, meg pogóznak az Oktogonon, mert rájöttek arra, hogy a rezsimnek legjobban az fáj, ha a képébe röhögnek, az ilyen picsába küldés pedig az olyan kivénhedt alakoknak való, mint amilyenné Schiffer aszódott az eltelt évek alatt.

Két menekülési útvonala van, az egyik a bölcs hallgatás, a másik pedig, ha annyira viszket a valaga, hogy Polt úr elé járul, és megteszi azt a rohadt feljelentést Orbán ellen, úgy, mint amilyet vicsorogva Gyurcsány nyakába akasztott. Ha ez megtörténik, akkor kiegészítésképpen el is küldheti melegebb éghajlatra az egész bagázst, de addig tyíse! Hogy mért vagyok abban teljesen biztos, nem születik meg a komoly, géppel írt feljelentés, azt nem tudom, de a fejemet azért rátenném.