Kategória: békemenet

Rendkívüli kiadás

– Üdvözlöm önöket, kedves nézőink. Rendkívüli adásunkkal jelentkezünk, amellyel a béke menetéről tudósítunk ezen a gyönyörű tavaszi napon. Velünk együtt élhetik át, amint a melegszívű magyarokból és lengyel barátaikból álló emberfolyam a Bem tértől a Kossuth térig halad, ahol meghallgatják Orbán Viktor, népünk nagy jótevője beszédét a jövőbe vivő biztos útról. A sokaságban ott vannak kollégáink is, akik összegyűjtik a felvonulók kívánságait, amelyből egy csokrot állítunk össze önöknek, amelyet a Nagy Beszéd után sugárzunk.

Mintha az időjárás is örülne kedves, drága nézőink, a Nap is mosolyogna, hogy láthatja, amint dolgos népünk apraja és nagyja együtt dobbanó szívvel tesz hitet a béke, a szabadság mellett, és utasítja el a gyarmati létet, és azt, hogy migránsok millióit telepítse Soros György a kertjeinkbe, a nappalinkba, hogy elvegyék asszonyainkat, munkánkat és keresztény kultúránkat. Emiatt halad ezen a csodálatos napon a sokaság, és ezért mosolyognak a TEK jóltáplált harcosai is az utak mentén és a házak tetején.

A szervezők kétszázezer résztvevőt várnak, de szakértőnk, Nógrádi elvtárs szerint jóval többen lesznek, hiszen már tegnap este óta özönlenek a városba a buszok, traktorok, a fellobogózott fűnyírók és hajszárítók, mutatva dolgozó népünk leleményességét, ha arról van szó, hogy lépni kell, ha szólít a haza. És az őseink vérétől megszentelt föld szólított is Kövér elvtárs szavával, aki elmondta, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, de csak beszélek itt, amikor már jönnek is. Mit jönnek, haladnak, érkeznek együtt dobbanó szívvel.

Az Alkotmány utcán halad a menet eleje, a „Haza minden előtt” felirat alatt jőnek a jól ismert arcok, Bayer elvtárs, az író és költő, az ötös számú tagkönyv lánglelkű védelmezője, Bencsik elvtárs, a főszerkesztő, aki fáradságot nem ismerve neveli és oktatja a mi népünket a szépre meg a jóra. Kerényi és Csizmadia elvtársak, akik mindig, minden nehézség közben csak értünk élnek. Mosolyognak, hát persze, hogy mosolyognak, kedves nézőink, hiszen narancssárgába borultak az utcák, ünneplőbe öltözött a hömpölygő emberáradat, és gondtalan a jókedv meg a vidámság.

Ott van a tömegben kollégám, őt szólítom most. Hallasz, Jenő?

– Persze, persze és máris itt áll mellettem, illetve itt lépked szügyig kokárdában és talpig bőrben a vezérszurkoló, a választási bizottsági irodai csata hőse. Hogy érzed magam? Kérdem tőle.

– Remekül, remekül. De szép, felemelő is egy ilyen márciusi ünnepség. A fiatalok, akiknek szép emlékeit gazdagítja a boldog tavaszi ünnep, talán nem is gondolnak rá, milyen hősiesség, bátorság kellett még tizenkét évvel ezelőtt is akár egy szerény október huszonharmadikai találkozó, egy ártatlan kirándulás összehozásához.

– Köszönjük, Jenő! Még annyit, onnan a helyszínről hogyan látszik, mennyien lehetnek a felvonulók?

– Rohadt sokan, Béla, milliószám nyüzsögnek itt, nem is tudom, hogyan férnek el, az egész világból, a táblák alapján Vlagyivosztoktól Sopronkőhidáig, Bakutól Csengerig vannak itt ünneplők és hitet tevők. Ez a fehér hajú, sántikáló fiatalember itt mellettem Kenderesről érkezett a táblája alapján, őt kérdem. Miért csoszog velünk bácsi?

– Ma a falusi fiatalok szépen öltözködnek, szórakoznak, s alig egy-két éves házasok már saját házukban laknak. Az iskolák kapui is nyitva állnak a fiatalok előtt. A mi fiainkból évről évre egyre több tanító, mérnök, agronómus, vagy jó szakember kerül ki az életbe. A sorosista ellenforradalom mindezt elseperné. Emlékezzünk erre, s ne feledjük, hogy Kenderesen is sárba taposnák zászlónkat. Mert ma ez a zászló szebben, büszkébben lobog, mint valaha, s mi alatta menetelünk a szép jövő felé.

– Köszönjük, Jenő, még annyit árulj el, mit kértek leginkább a felvonulók, milyen kívánságokat kell majd előkeresnünk, hogy mindenki igen nagyon boldog lehessen a Nagy Beszéd után?

– Semmi meglepő, egyöntetű a kérés, még lengyel testvéreink is a Nagy Beszéd ismétlését szeretnék megnézi, mert már most tudják, hogy nem fognak betelni vele.

– Még egyszer köszönjük, Jenő. Kedves nézőink, önök pedig csak nézzék a vonulást, beszéljenek a képek, mert én például már nem találok szavakat, annyira el vagyok alélva. Utána a Nagy Beszédet közvetítjük, majd, mint hallhatták, annak ismétlését, közkívánatra és rogyásig. Viszontlátásra, örüljünk most közösen és nagyon.

(Vallomás: néhány szövegrészletet a Szolnok Megyei Néplap 1958. május 1-i tudósításából másoltam, hogy autentikus legyen a dolog.)

Kell egy kis együttlét

Mindenki lenyugodhat, a KDNP is ott lesz a nagy közös röfögésen 15-én, és segít megmenteni sokat a szenvedő hazát. Ezt maga Semjén et. jelentette be a facén, és mi ád Isten, közben nem durrantott bele egyetlen háziasított pogány valagába sem. Ott fog talpalni egyébként a Fidesz, a Lungo Drom, meg az IKSZ is, sőt, a lengyelek is útra keltek már a messzi távolból, hogy állna beléjük is a devla.

A célok, amiért ezek mind együtt sétálgatnak – a CÖF-el, ezt el ne feledjük -, fennköltek és nemesek, csak úgy csöpög belőlük a szervilitás meg a pénzéhség, és tömjén illata lengi körül az egészet. A jávorgyilkos – mint írta – hisz a közösség erejében, akik csoszognak egyet a flaszteron, mert „országunk jövője, biztonsága, keresztény kultúrája, identitása és függetlensége jelenleg is támadás alatt van”. Semjén ezt mind tudja. És ezt is tudja.

Ezen kívül még arra bíztat mindenkit a lováról, hogy „csatlakozzon a Békemenethez és álljon ki a fiatalok jövőjéért, az országért, értékeiért, és hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt”. Ezek a célok, és ez mind meg is fog valósulni, valamint kétmilliónyian lesznek, mint annak idején a Philip agyában, bár aztán az se sült el valami fényesen, én úgy emlékezek. De nekem tök mindegy.

Ám a vonulás dinamikája még nem teljesen világos, hogy ki, miért és hogyan. A CÖF a Fidesz-ért, a Lungo Drom a KDNP-ért, a KDNP meg a CÖF-ért talán, de akkor kilóg a sorból az IKSZ, és pláne a lengyelek, akikről csak remélni merjük, hogy tudják majd, hol vannak. Bár az sem feltétlenül szükséges, a közösség ereje a fontos, az együttlét, ahogyan a nyáj képes kukákat borogatni, föltépni a kockakövet, meg autókat sütögetni bájosan.

De, hogy ezek így mind együtt lesznek, erősen megkönnyítenék a főügyész dolgát, ha ő is akarná. Pár napja olvastam, hogy Polt et. cége vádat emelt a Magyar Nemzeti Arcvonal két tagja ellen közösség elleni erőszak előkészülete, meg amiatt, mert a neten migráns-, és zsidóellenes írásokat tettek közzé. „A megjelentett írások az e csoportokhoz tartozó személyek elleni gyűlölet keltésére voltak alkalmasak.” – írja a Polt cége.

Rámutatnék, hogy ebben a csapatban, amely a fentebb emlegetett nemes célok álcája alatt feredőzik majd a napon a mostani iduson, rakásszámra találhatni olyanokat, akik megfelelnek a fönti – lecsukást érő – kritériumoknak. Köztük a legfőbb ganaj, aki most életre hívta ezt a vánszorgást, a Bayer et. – Bár ő mindezekért plecsnit szok kapni, meg sok pénzet. De megemlíthetném, akit majd aztán ezek sokan meghallgatnak a vánszorgás végén, hogy együtt legyen orgazmusuk, a csúti rémet is.

A beszédjében is fog uszítani, az hétszentség. Tessék mondani Polt et., nem tetszik konzekvensnek lenni, és vasra verni őtet? Perszehogy nem. Mindegy, fő, hogy együtt lehetnek a fiatalok, mint régi május elsejéken. Én, ha Habony lennék – ami szerencsére nem vagyok -, akkor megszervezném, hogy ezek így mind együtt elhaladjanak egy emelvény előtt, és rezegtetnék a kis zászlócskáikat a mosolygós, integető, kalapos embernek.

Az ájer, ami megüli az országot, tökéletesen megfelelne egy ilyen dzsemborinak. Sőt, arra is hajaz, mint amikor a Vörös téren vonulgattak ilyen bazi járgányok a tetejükön bájos rakétákkal. Ilyet tudunk mi is. A TEK-nek vannak kipingált páncélosai, ezeknek a bütykére lehetne íjat szerelni, hogy illusztrálja nemzeti nagylétünket. Lehet, hogy ez abszurdnak tűnik, de valahogyan ennyit ér az egész szar. Meg még annyit, hogy valami balhé legyen, és jöhessen a szükségállapot.

Ez az én sanda sejtésem.

Soros hirtelen megállt

Két nap alatt úgy tűnt el az összes lakájmédiából mindenféle Soros, mintha nem is létezne ezen a világon. A hódmezővásárhelyi sokk után azt a következtetést bírták levonni az okosok a központi bizottságban: ez ügyben túltolták a biciklit, hogy az embertelen lelkész szófordulatát használjuk a csalfa megvilágosodásra.

Ez viszont felér egy beismerő vallomással a szerencsétlen, elvarázsolt mintegy kétmillió ember felé, akikre hivatkozva megtörtént mindaz a gyalázat, aminek most varázsütésre vége lett. Lesz majd másik. Még nem tudni, mi, de valami biztosan, hiszen a gyűlölet gerjesztésén kívül egyéb nincs a repertoárban, és nem is volt soha.

Viszont a megnémulás is értelmetlenné tette az évek óta elköltött, számolatlan milliárdokat, amelyek konzultációra, plakátra, hirdetésekre és a kiskutya himbálózó lingamjára folytak el, eredményük pedig csak néhány vicsorgó protkó, amelyek viszont úgy is maradnak már, mert a károsodás maradandó. Még arra sem volt jó ez a pénz, amire szánták. Ilyen erővel el is égethették volna.

Ahogyan azonban azóta is kitűnik, e közül a kétmillió közül egy megveszekedett darab sincs, aki föltenné a kérdést, hogy akkor most mi van? Szórakoztok elvtársak? Már idáig sem jut el az országot sakkban tartó kisebbség. Igaz, akkor sem kérdezett senki semmit, amikor kiderült, hogy minden uszítás ellenére fű alatt mégis csak megvolt az a betelepítési kvóta.

És arra sem jön rá ez a kétmillió, hogy egy velejéig romlott és javíthatatlan manipuláció eszköze és áldozata egyben, hogy a nyolc évnyi kormányzás összes számba vehető eredménye csupáncsak a hatalom reszkető megtartásának technikája az általános romlásban. És még ez is recseg. Ezt szokás totális kudarcnak nevezni.

De beismerő vallomás az is, midőn Lázár, a hülyéje azzal mosdatgatja a buktáját, hogy a szavazótáboruk nem csökkent. Elismerése ez annak, hogy a kétharmad, az ebből fakadó népre hivatkozás és hatalmas legitimáció is csak technikai hókuszpókusz, magyarul megnevezve csalás eredménye. Minden csak redves hazugság. Az egész nyüves, NER áztatta élet.

Mert abban a pillanatban, amikor a nép, amely nevében eddig is loptak, kicsit is felemeli a fejét, már egyharmad is alig van az a kettő, tehát minden, ami nyolc év alatt történt, légvár csupán és érvénytelen. És akkor még mindig van képük hangosan elgondolkozni azon, mi lehetett a hiba, amit a sorosozásban találnak meg, hogy ez baj volt. Hogy ez volt a baj egyedül.

Nem azért viszont, mert önmagában szemenszedett hazugság, hanem, mert csak a híveket lehet megszólítani vele, a többiről lepereg. Évek kellettek, hogy erre rájöjjenek: lol. És a hívek még ekkor sem veszik észre, hogy hülyének vannak nézve, csak rázzák tovább a ketrecüket, és ez az egész végtelenül lehangoló a békemenetjükkel együtt, ami megint lesz.

És még mindig nem értik mi lehet a baj, pedig elég lenne csak – hogy a saját házamban maradjak – olvasni, amiket évek óta, permanensen, napra nap irkálok. Az egy többezer oldalas vádirat. Igaz, másnak a hívek nem nevezték sohasem – mondjuk anyám szidása mellett -, mint libsibolsi ajvékolásnak. Ilyen betegesen irkáló ember is van egypár még, olyan kimenetellel, mint amit magam tapasztalok a bőrömön: leginkább megfojtanának.

És nem tartunk máshol most sem, amikor azt hallani, az egész eddigi ámokfutásban csak a stílus volt a rossz, és minden más teljesen rendben lévőnek mutatkozik. Ilyenkor már kérdezni sem kéne, mert reménytelen, mégis muszáj: tessék mondani, akkor most Soros nevet a végén, vagy mi van?

Mindezek után jó szokásomat megcsúfolva nem küldöm el illetlen szavakkal a búbánatos jóniba az egész bagázst, hiszen tetszenek tudni, mi a „Ki nevet a végén” című méltán népszerű társasjáték másik neve? „Kocog és kidob” – ez pedig magában hordozza a maradék nyolcmillió elkövetkező napokra rendelt feladatait.