Mi lesz velünk nagymama? Halottról jót vagy semmit! Na végre, fölfordult ez a patkány. – Ezen a skálán, nagy érzelmi és szókincsbéli gazdagsággal reagált a hírre Neria népe, miszerint hetvenöt éves korában elhunyt Vajna András György parókakészítő, filmiparos és kaszinómahinátor, egyben remigráns offshore-lovag és Orbán-kegyenc. Meghalt az egyik leghíresebb magyar, foglalta össze velősen érzelmeink felkorbácsolódásának okát és indokát az egyik lap, és kályhának ennyi elég is.
Mindeközben Füst Milán arra tanít minket, hogy hitvesünket, s annak szeretőjét féltékenységből megölni teljességgel fölösleges. Mert állhatunk ott a két hulla fölött lihegve miután kibeleztük, lelőttük vagy megfojtottuk őket, hiába. Már nem tudjuk elmesélni neki, hogy látod, te ribanc, mit tettél velem, s ezért veled én, hogy megbosszultam, s ez most nekem jó, teneked viszont nem. Mert épp fordítva, őneki már mindegy, magunk gyilkosok azonban tovább gyötrődünk, mert mindig annak nehéz, aki itt marad.
Ő nem tud mit kezdeni az élettel, mert azt kell elviselni, a halált viszont már nem. A gyászoló bömböl mindig a hiánytól, míg ellenben az elhunyt elégedetten mosolyog, ahogyan azt Ivan Iljicsen keresztül Tolsztoj nagy bölcsen elmesélte nekünk, és egyben azt is, hogy épp ebben van a halál fenségessége az élettel szemben. A halottról minden felelősség és kötelem lehull, az itt maradó pedig görcsösen akar értelmet adni az anyag káprázatának. Hogy angyal volt ő, vagy pediglen Belzebub, holott a galádságok vissza már nem vonhatók, és csókot sem ad ő többet soha már.
Kőkorszaki népeknél, mint amilyenek a dakoták, megeszik mondjuk a legyőzött ellen szívét. Mussolinit hasonló ösztönökből húzták föl fejjel lefelé, és ezért pisálták le a hulláját. Vajna András Györggyel virtuálisan történt ez meg tegnap, amit lehet elítélni, ellenben fölösleges. A megalázott és megszomorított nép sérelmei mindig előtörnek, történelem előtti igazságtételre vágyik, ha ennek módja egy komment a halálhírhez, akkor úgy. A parókakészítőnek ettől rosszabb nem lesz, és az okádóknak sem jobb, lásd Füst Milán tanait, csak az nyer bizonyságot, hogy az ember késztetései ugyanazok, mint tízezer éve.
Biológiai szempontból fajunk egy trópusi, szőrtelen, ragadozó organizmus, és erre, mint mázat rakta rá a kultúrát meg az isteneket civilizációval spékelve, viszont ez a ruha olykor lehull róla, és megmutatkozik a benne rejlő vadállat. Nem szomorú ez, nem öröm, nem érdem vagy nem aljasság, állapot. Ilyen démoni dolgokról szólnak a nagy regények és tragédiák, zeneművek és versek, pszichoanalízisek és részeg, pirkadatig elnyúló vallomásos beszélgetések. Vajna András Györgyöt majd eltemetik, viszont az emléke itt marad egy darabig.
A testet elföldelik vagy elégetik, és annak semmi, de semmi köze nem lesz, mint ahogyan már ma sincs a névhez, mert csupán jórészt víz, szén, ilyenek. Olyan elemek, amelyek milliárd évekkel ezelőtt szétszóródtak a végtelenben, hogy itt, ezen a ponton egy sajátos anyaghalmazzá álljanak össze, amit valami különös ok miatt Vajna András Györgynek neveztek el. Ez az alak és forma most föloldódik, így a gyalázkodók sem a halottat szentségtelenítik meg, hanem csak a nevét, s amit az szimbolizál, összefoglalva talán a saját nyomorukat.
A hús lázadása, ez az abszurd, mondta volt egészen bölcsen Camus, amiből is kitetszik, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör, ráadásul kiegészítve a némethszilárdi görög-római vonulattal, nem nagyon bír mit kezdeni a halál iszonyatával. Egyrészt misztifikálja, másrészt pedig büntetésként tételezi, holott, ha nem az élet ellenpontjaként, hanem annak részeként, a körforgás elemeként tekintene rá – ha már keleten van a bölcsőnk -, akkor belenyugodna abba, hogy a karma úgyis elvégzi a dolgát, függetlenül attól, mit átkozódik ő, vagy esetünkben mit fényez az Origo meg a többi nyalonc.
Viszont akaratlanul is ezirányba haladnak a dolgok. Hiszen az összes átkozódást és tömjénezést fölfoghatjuk úgy is, mint a Bardo tödol elvégzését, ami a Tibeti halottaskönyv általi cselekedet. Ez ugyanis a haldoklás kezdetétől a halál bekövetkeztén keresztül az azt követő időszak során negyvenkilenc napig olvassa fel a tudnivalókat a távozó lélek számára, hogy segítsen neki megszabadulni az újjászületés körforgásából. Függetlenül attól, hogy a test milyen állapotban van, fizikai valójában létezik-e még, vagy elhamvasztották akár. Mindenki mondja a magáét, csak már nem tudja, kinek.
Ez történet velünk tegnap, és lehet értelmezni így is, meg úgy is. Csak egy valamit nem szabad feledni, éspedig a hatalomnak egyáltalán nem. A vulkánként feltörő indulatok megmutatták a fölhalmozódott keserűség mérhetetlen nagyságát, ami most így keresett utat magának, viszont le nem csillapodott. Mint meséltem, ösztöneiben az ember még Cro-magnoni, ami nem civilizálatlanságot, hanem géneket jelent, s abban a pillanatban, amikor ezek erősebbek lesznek a kultúra mázánál, minden lehet. Ilyen mussolinis kifejletek vagy pediglen kisnyúl. Ez eszembe jutna, ha Orbán Viktor lennék, ami viszont hála Istennek nem vagyok.