Amióta az orbántévéből tudjuk, életünk alakulása azon múlik, hogy a főpolgármester mivel megy a Kunigunda utcába – mért nem biciklivel, mért nem –, a sarki oviban is meghasonlottak a középső csoportban, hogy mi legyen a műanyag lökködős motorokkal, és pláne a pedálos dömperekkel. A kis Jenő, akinek az apukája már egyszer látta magát Németh Szilárdot is, és azóta velőspacalon tartja a gyereket meg lőleckéket ad neki, szóval a kis Jenő kijelentette, hogy ő ezekre föl nem ül, háromkerekű biciklit követelt, verte a földhöz magát és visított a sarokban.
Mária néni, az óvónő meghasonlott, ott álltak a motorok, dömperek egymásra hányva a sarokban, háromkerekű bicikli meg nem volt egy sem, mert a képviselő elvtárs csak pöttyös labdákat hozott minden alkalommal, meg misekönyveket. Állt a bál az oviban de az egész lakótelepen is, mert Bakondi elvtárs mondta szintén az orbántévében, hogy a migráncsok meg létrán járnak, alagutakon, uszadékfán lebegnek a szent magyar anyaföldre, és irgalom anyja ne hagyj el, környezetszennyező kamionok sötétjében utaznak az ígéret földjére, ami a nyócker, és pláne a szabolcsi tanyavilág.
És most látták csak, most fedezte fel mind az egész lakótelep, hogy migráncsok jártak a játszótéren is, a libikókát – amelyet képviselő elvtárs kegyelméből tízmillióból építettek – szóval a libikókát körülölelő óvó katrocot is megrongálták titokzatos lények. Alagutakat fúrtak alatta, hogy bejussanak a szent libikókához, amit ökumenikusan áldottak meg, ott volt az összes orbáni egyház képviselője, a nyugdíjasotthon lakói pedig a nélküledet énekelték. Csak Karcsi bácsi kapott egy maflást, mert nem állt fel a tolószékből. Kiesett a protkója, de büntetésül nem kapta vissza, azóta szívószállal eszi a kiflit.
Szóval valakik alagutakat ástak a libikóka felé, a párt hajtóvadászatot indított, keresték a nagyfarkú turbánost, Irma néni odaült egy padra, hátha elkapja egy menetre az idegen. De aztán az éjjelátó kamerák, a drónok és a kivezényelt polgárőrség, tűzoltóság, rendőrség és a helyi lőegylet közösen megállapították, hogy csak Buksi volt az, a korcs kutya, mert azt hitte a protkóra, hogy velőscsont. Irma néni csalódott bizsergést érzett az ágyékában, Buksit beíratták hittanra, és tíz héten át kellett ministrálnia a kultúrházban, amit József atya felszentelt, azóta csak suttogva beszélnek a száz méteres körzetében az emberek.
Előre a bicikli felé, adta ki a jelszót a párt, s bár a körzeti Fidesz iroda vezetője egy bazi nagy SUV-val közlekedett, elmagyarázta, ez azért van így, hogy megmutassa, hogyan nem szabad, mi a nem helyes, s amikor Karcsi bácsi a protkó nélküli tátott szájával kifigyelte, meglátta egy ajtónyitáskor, hogy még neccharisnyás kurvák is utaznak a bazi nagy autóban, akkor az irodavezető elmagyarázta neki, hogy ott térítik meg őket, terelik a pártnak tetsző élet felé, különben meg, ha eljár az a fogatlan szája, kiszúrja a tolószéke kerekét, és legközelebb nem kap kampánykrumplit.
Karcsi bácsi kussolt tehát, a kurvák vihogtak, de a bicikli gondja még mindig nem oldódott meg a telepen, plébános úr is erről prédikált, hogyha az alkalmatlan főpolgármester autóval jár, még ha villanyos is, akkor mimagyarok biciklivel csakis, vagy rollerrel még megengedőleg. Így történt, hogy másnap megjelent a telepen egy alak valamin, elől bazi nagy, hátul alig kerekekkel. Miska bácsi volt, aki a levelesládájából vette elő, leporolta, és büszkén imbolygott a magasban, akár valami légtornász, és meglátta ezt a kis Jenő az oviból.
Vágtatott felé ledöntötte, hogy Miska bácsi csak úgy nyekkent, másnap pedig megjelent a helyi sajtóban, hogy a migráncsok már biciklinek álcázott tákolmánnyal próbálnak elvegyülni, de hülyék, a különféle kerekek lebuktatják őket, ezekkel biztosan repülni is lehet a kerítés fölött. S amíg Miska bácsi a saját hugyában fetrengett a sürgősségin, mert eltörött a karja, de két napja rá sem néztek, a pártirodán vizsgálták a különös járművet, amilyet még sosem láttak, s megállapították, íme, a bizonyság, hogy a Szíriuszról jöttünk, mert ez csak onnan származhat, s nem máshonnan.
Ünneplőbe öltöztette rezgő szívét, elgyalogolt a bicikliboltba, és szerzett. Meg minden hozzá valót is még, sisakot, pumpát, lámpát, és olyan zárat, ami hét nyelven beszélt, és már a látványa is elég volt ahhoz, hogy minden ártó szellemet és lopni vágyó emberi rohadékot messzire riasszon. Ernő a kapuszínbe állította a teremtés csodáját, és ünnepelni hívta a szomszédokat. Mutogatott, magyarázott, csak egyet nem mert tenni vele, kerekezni rajta, mert már látta, ha akárhol egy percre is odahagyja, azonmód viszik el tőle enyves kezek. S így, ahelyett, hogy a flaszteron parádézott volna vele és lányokat hódított volna, csak munkába menet és jövet simogatta meg a szemével a biciklit. De jó volt a tudat, hogy van.