Kategória: borkai zsolt

Örök világosság

Elfelejtettek szólni az utolsónak, hogy kapcsolja le, ezért egy hete éjjel-nappal szügyig fényben van a Puskás Aréna, pedig semmi sincs benne, és jó darabig nem is lesz. Vagy, amikor suttyomban felszentelték, a plébános be volt tépve, a temetési résznél nyitotta ki a szertartáskönyvet, örök világosság fényeskedését kérte az ojjektumra a’la Szalacsi bácsi, és ami most történik, az nem egyéb, mint Isten létezésének bizonyítéka, hogy értelmet nyerjen a kereszténydemokrácia. Vagy nem.

Különben sem viccelődünk a hittel és vallással – dehogynem, főleg az Orbánéval, mert nincs neki. Egy rosszul szabott gúnya csupán, ráadásul félregombolva, persze, hogy röhejes. De most nem a hitetleneket ostorozni gyűltünk egybe Buddhában testvéreim, hanem megfejteni azt a titkot, mi az anyám búbánatos valagáért nem lehet lekapcsolni a villanyt abban a rohadt stadionban. Ebből nem trehányság fog kiderülni, hanem ontológia, az élet értelme és értelmetlensége.

De legfőképp a NER fölösleges és káros volta, indokolatlansága és a vezér piti pöcssége, illetve a csinovnyikok csótány-, oder légypiszok szerűsége és volta. Egy trágyadomb az egész díszes kompánia, akiknek a létezése egyáltalán nem indokolható a természet törvényszerűségeivel, de ne szaladjunk ennyire előre a konklúziók tengerében. Kiindulási pontunk, hogy az ember, mint a teremtés koronája, miért emel akármilyen építményeket is, már csak gyermeki kíváncsiság okán mélázunk ilyenen.

Arra kell jutnunk, elsősorban azért építkezik – az ember -, mert valami saját maga számára hasznos és fontos célja van vele. Ezt nevezik funkciónak, amit abban találunk meg, hogy egy épületben lakni óhajt a delikvens, dolgozni vagy imádkozni benne. Ilyen felosztások nyomán nevezi a szakirodalom az építményeket panelnek, gyárnak vagy templomnak. Stadionnak olyasmit neveznek, amelyben sporttevékenységet folytatnak.

Ebben a miénkben ilyesmi nem történik. Nem is laknak benne, traktort sem gyártanak, egyelőre misét sem tartanak, építményünknek tehát néven nevezhető funkciója nincs. Csak úgy van, mint egy szobor vagy emlékmű, esetleg kegyhely. Innen nézvést a permanens kivilágítás értelmet nyer, mint például a Lenin szobor is ki volt világítva itt a mi városunkban annak idején. De nappal még az sem, mert a komcsik materialisták, és tudták, ha a nap süt, a villanyt leoltjuk, mert fölösleges.

Ezzel szemben a fideszisták idealisták, mégpedig a legszélsőségesebben szubjektív fajtából, a monizmus-féléből, amely szerint csak az elme létezik, az anyag csak alárendelt tévképzet. Viszont innen nézvést nem érthető miért lopnak, ami tevékenység erősen anyagelvű, hogy a rosseb se igazodik ki rajtuk. Kereszténységről beszélnek és megtagadják a krisztusi tanításokat, nincs rendszer tehát az agyukban, persze, hogy égetik nappal a villanyt.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Mert azt könnyen beláthatjuk, hogy Németh Szilárd kvalitásaival nem filozófiai meggyőződésből ég az a nyüves lámpa. Az sem lehet, hogy napok óta nem veszik észre, mert még a moha is érzékeli a fényt, a világítás oka tehát, hogy ez kegyhely, emlékmű, s mint ilyen jár neki a világosság. Bár úgyis megmagyarázzák, hogy ez direkt volt, terv szerint, vagy valami ilyesmi.

Ha és viszont a kivilágítás marad, akkor az Isten sem mossa le róluk, hogy ez voltaképp piramis, mert mi is lehetne más. Meccset legközelebb esetleg ha tavasszal játszanak benne, addig ott áll magában, mint valami mementó, és mindenki döntse el, mi jut eszébe róla. Nekem Schopenhauer fő művének nyitó mondata: Die Welt ist meine Vorstellung, azaz, a világ a képzetem, ami felfogás hasznos az ilyen vérzivataros időkben, amiben élnünk adatik.

Mert itt Borkai kapcsán olyan letartóztatási, kihallgatási – és minden ilyesmi – hullám indult el, mintha csupa gülenista tábornokokból állna az ország, és ez megmutatja a hatalom igazi természetét. Hogy nagyon be vannak rendezkedve, és nem félnek használni az aljasság eszközét. Ezt egyébként az is mutatja, hogy hiába érdeklődik akármilyen újság, hogy mi a kis maci farkáért ég az a rohadt villany a stadionjukban, még csak annyit sem mondanak: csak. A harc tehát hosszú lesz és véres.

Tehénlepény

“Aki a csorda után megy, mindig szaros füvet legel.” – mondta a bukott választás után a szekszárdi fideszes polgármester kabinetvezetője, amit kiegészített a tolnai közgyűlés szintén fideszes képviselője is: “Ha a szart kocsival viszik, rögtön trágyának hívatja magát. Pedig csak szar marad.” – Az istenadta népet jellemezték ekképp, amely volt olyan elvetemült, hogy nem rájuk szavazott. Szemantikailag most nem mennék bele a trágya vs szar, ebből fakadólag Fidesz és az Univerzum többi része ellentétpár taglalásába, hanem inkább fütyörészek.

Tegnap Kövér pedellusról állapítottuk meg, hogy nem tekinti embernek azt, aki nem őhozzá hasonlatos, ma pedig újabb nyikhajokról derült ki, hogyan vélekednek azokról, akik nincsenek egy véleményen velük. Hogy ők mik, azzal most ne foglalkozzunk, mert nem méltóak arra, hogy a hajlékunkba jöjjenek, vizsgáljuk meg inkább, érdemes-e úriembernek maradni a vérzivatarban, azaz, leginkább azt, milyen harcmodor engedhető meg azzal, azokkal szemben, akik minket sem embernek, sem élőlénynek nem tekintenek, hanem csak ürüléknek, vagy azt csócsáló marhának.

Hogy mennyire érdemes úriembernek maradni, s erre nagyon jó alkalmat kínál nekünk a hétvégi Czeglédy ügy, a Momentum vs DK, illetve később a DK és az összes többi ellenzékiek konfliktusa, amely abból fakadt, hogy a Czeglédy ügyvédi irodát munkával bízta meg két budapesti kerületi önkormányzat. Fölvetül Kósáné Kovács Magda hajdani premisszája, miszerint “Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”, ami nagyon jól hangzik, csak az a kérdés, igaz-e olyan helyzetben, amikor az embert szardarabnak tartják.

Ez nem érzékenység, hanem harcmodor kérdése, és a régi vesszőparipám, miszerint lehet-e tankok ellen csúzlival menni, illetve az az erkölcsi dilemma, hogy hasznos-e sportszerűen harcolni egy alávaló, semmilyen szabályt és törvényt be nem tartó ellenféllel szemben. Ha emelt fővel akar az ember meghalni, semmi akadálya a hősködésnek, ha ellenben győzni akar, akkor meddig mehet el az alávalóságban maga is. Ez igazi dilemma, ám, amíg ilyeneken morfondírozik az ember, hátba szúrják, megmérgezik és lebombázzák, mert ilyen világban élünk.

Nekem semmi bajom amúgy a momentumos lelkesedéssel és naiv, tiszta erkölcsű szabadságharcolással, de nem kellene magas labdákat adni az amúgy is túlerőben lévő, hangosabb és kegyetlenebb ellenérdekelt félnek. A Momentum és aztán a többi ellenzéki párt is azt kifogásolta, hogy a Czeglédy ügyvédi iroda megbízást kapott, amitől és amiből azt szűrték le, majd azt mondja a jámbor választó közönség, hogy na, ezek sem különbek mint azok. Értem én a dilemmát, de a jámbor választó közönség nagy részének ilyen erkölcsi fenntartásai nincsenek.

Ő momentán azoknak a sajtójából, akik amúgy őket egy szardarabnak vagy folyós tehénlepénynek tartják, arról értesülnek, hogy na, még alig is győztek, már marakodnak a koncon, vagy akármit ki lehet ebből hozni. Például, hogy a kecskére bízták a káposztát. Mert azok, akik Borkai milliárdos stiklijeit a magánbűnök körébe sorolják, azokat pedig, akik a szabályok megszegésének szándékától is irtóznak, aljanépnek tartják, más nem várható. Nem egy világban élünk, mintha másik bolygó lakói volnánk viszont ugyanabban a ringben, ami megértési nehézségeket okoz.

Mindeközben, ahogy szoktam, átmentem a reggeli kiflimért a boltba, ami kinyitott. Ha ez műhelytitok, akkor annyit elárulok belőle, ilyenkor, a boltba botorkálás közben szoktam elmélázni azon, meddig is jutottam az aznapi írásban, és a friss kifli szaga útmutatást is ad rendszerint, hogy merre tovább. Máma ez elmaradt, mert nem volt olyan erő, amely kisegített volna abbéli zsákutcámból, hogy sikerüljön végérvényesen eldönteni, meddig, a szabályok megszegésének mely pontjáig lehet elmenni a gonosz elleni küzdelemben.

Hozok egy példát, amin immár közel fél évszázada gondolkozom. Annak idején a kosárlabda ifjúsági válogatottal Románia ellen játszottunk, és az ellen soraiban volt egy aljas féreg, hogy máig megjegyeztem a nevét: Ermurache Florinnak hívták a mocskot, aki, amikor a bíró nem látta, agyon-vissza vert, ütött, bökött, mígnem el nem borult az agyam, és bele nem akartam rúgni, de elugrott. A bíró ezt észrevette, az edzőm lecserélt, számon kért, hogy ez mi volt. Mondtam neki, nem hagyom magam szó nélkül agyonverni. Erre azt válaszolta, aki a hazájáért nem képes erre, nem méltó a címeres mezre.

Ez az Ermurache röhögött, én meg majdnem ötven éve gondolkozom, kinek volt igaza, és mit kellett volna másképp csinálnom, de nem jutok dűlőre azóta sem. Ez a mai találós kérdés gyerekek.

Kövér pedellus-népbíró elvtárs

Hadházy táblája “A lónak a faszát” felirattal maga volt a rózsaszínű kifestőkönyv, egy kamaszlány naplója ahhoz a mocsokhoz képest, ami Kövér pedellus szájából mostanság folyik bőven és lankadatlan. Nem is a szókészlet, mert káromkodni is tudni kell, nem is a trágárság, hanem az embert állatnak néző mérhetetlen dölyfű ordítás, a hatalmi gőg és a sötétség, ami szavaiból világlik, ez teszi igazán gyűlöletes figurává a hajdani MSZMP alkalmazottat.

Kövér pedellus nem szimplán tuskó, hanem van benne valami éji sötét, a kivégzés végrehajtására önként jelentkező aljasság, összességében ilyen népbírói-vérbírói hevület. Ismerjük a népbírói hivatalt, ahol szakképzetlen, jogi végzettség nélküli, ámde a hatalomhoz kellően lojális organizmusok élhették ki szadista lelkük sötét kéjeit, midőn nemcsak halálba küldték a kezük közé került delikvenst, hanem meg is alázták. Ez voltaképp a lincselés hivatalos formája, az intézményesített hörgés.

Kövér pedellus-népbíró elvtársnak mostanság ilyesmihez hasonlatosan habzik a szája, amiben meglepetés nincsen, innentől érteni véljük a köteles kijelentést is. Ez a lényege, ez a habitusa a manusnak, az ilyenek lövik tarkón a kiszolgáltatottakat “Der springt noch auf” felkiáltással, akasztanak a nép nevében sóhajtással vagy köveznek halálra a sivatagban, ez a fajta örök és változatlan, voltaképp az emberi faj ótvarságának archetípusa, csak nem mindenhol nevezik házelnöknek.

Nálunk igen. Tegnap ez az organizmus Gyurcsányról fejtette ki a véleményét, legaljának, senkiházi nyikhajnak, nevezve őt szemben Borkaival, akinek a “magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása” volt csupán. Engem sem Gyurcsány, sem Borkai nem érdekel momentán különösebben, engem most Kövér pedellus-népbíró érdekel, mint a NER színe-virága, aki így ránézésre fölkötne mindenkit, akinek nem tetszik a képe. Ez már döfi, ezzel már lehet kezdeni valamit.

Különösképp a jelenség érdekel, a hatalmi arrogancia, mert ez minden szinten jelen van. Például hozom kies városomat, ahol, amíg hatalmon lévőnek vélték magukat, hasonló habitussal beszéltek a bevándorláspárti szivárványkoalícióról, pökhendien és lekezelően. Most viszont, hogy a nép kinyilvánította akaratát, miszerint leginkább menjenek a francba, s már hivatalosan is kiesett a kezükből a hatalom, lehorgadt a marha nagy önérzet, elmúlt a melldöngetés. Csúszás-mászás van.

Ez elég alávaló jellemre vall. Arra leginkább, hogy ezek úri lócsiszárok, akik bevernek sárral, más szempontból azok a gyilkosok, akik elfogásuk esetén a leghangosabban visítanak az életükért, akárha malac a böllér kezei közt. Meglenne a szókészletem a kéretlen jellemzésükre, de beérem Sheldon találó, frappáns és mindenféle szempontból helytálló lexikájával, miszerint trogloditák. És azt is értem már, miért ragaszkodnának a feudális társadalmi berendezkedéshez.

Ehhez vannak szokva, ezt verte beléjük az apjuk, de az a rossz hírem van, a nehéz gyerekkorra hivatkozni ugyan megható, de az ítéletet nem befolyásolja, legfeljebb pszichológust rendelnek a börtönben a rab mellé, hogy együtt tűnődjenek a hálátlan embereken, a kajla világon, és együtt morfondírozzanak azon is, hogyan jutottak idáig. Ezt a tegnap jászberényi történések magyarázzák. Tele lett az emberek töke velük egészen köznapian és egyszerűen.

Mókás volt ez a megismételt választás. A jászberényi közönség pár hete azt mondta a helyi Kövérnek, hogy húzzon a francba. Ezt ő tévedésnek tartotta, ismétlést kért, hogy kiderüljön a hiba, a népek viszont még hangosabban mondták neki, hogy elég, lassabban, hogy így hátha megérti. Belátom, hogy az embereket kellene lecserélni, a hiba csak bennük lehet, ez azonban macerás, és a végén egyedül marad az addigi megváltó és csodatévő.

A hála nem politikai kategória, mondta állítólag valamely okosság, ami bölcsességet még annyival toldanék meg, ha nincs miért hálásnak lenni, akkor beszélni sincs miről, és el lehet menni. Nem véletlenül rezonáltam Gyurcsányra, mert a jelek szerint hiába tarja őt Kövér pedellus-népbíró elvtárs senkiházi nyikhajnak, neki mégiscsak van rajongó tábora, míg azonban Kövér pedellus-népbíró elvtársat meg a saját édesanyja sem szereti. És ez már jelez valamit.

A kuplerájokról

Azt mondta Borkai Zs., immár bizonytalan identitású organizmus, hogy az ellenzék kuplerájt csinált a városházából. Tévedett a lelkem. A kupleráj a maga módján tisztességes intézmény, ami viszont Győrben zajlott, az a forradalom előszele volt, nem szerelmet adtak-vettek, hanem elkeseredést és felháborodást. Mindamellett érteni véljük Borkai organizmus gondolatmenetét, olyan nem létező méltóságra akart utalni, mint Kövér pedellus egyfolytában a parlamentben.

Viszont a méltóság az nem olyan valami, ami jár, vagy csak úgy ott van, azt ki kell érdemelni, mint a sarki koldusnak. Olyan, mint a tisztelet. Ha például, mint tegnap is, megtiltjuk, hogy Erdogannak bemutassuk a középső ujjunkat, azzal nem a méltóságát védjük, hanem a diktátorok burkát vonjuk köré, mint például a néptelen, sivatagszerű Andrássy út. Borkai organizmus is úgy tudott volna zavartalanul hazudni tegnap méltóságot, ha kiürítik a várost.

Hermetikusan lezárják, a győrieket a lakásukba űzik, hogy a redőnyök mögött várják ki, amíg Borkai organizmus méltósággal lelép. Téves az ilyen elképzelés, azon a helytelen ideán alapszik, hogyha nem hallom a pfujolást, akkor nincs is, népem szeret, sőt, egyenesen rajong értem. Aztán, ha szembe jön egy pofon, az organizmus meglepődik és kuplerájt visít, aminek például győri kontextusban kabaré fílingje van, már csak jachtok, kokó és a tuctuc tudatában is.

A kuplerájban tudja mit kap az ember a pénzéért, ott vannak a tarifák, egy óra, éjszaka, extrák, a madám tartja a frontot és a rendet, és csak az ifjú Florentino Ariza a megmondhatója, hogy a kurvák milyen kedvesek, gyámolítóak és anyáskodóak tudnak lenni, mert nem útszéli ribancok, hanem dolgos proletárok. Míg és ellenben a jachtos lányok nem nevezhetők annak. Sőt, egy jófajta kuplerájban versek születnek meg zenék, olykor regények is, igaz, Borkai organizmus ilyesmit nem ismer.

Elég, ha csak az orgiáján szóló zeneszerű kakofóniára gondolunk, és máris előttünk van Borkai organizmus lelke és intellektusa azzal a borzadással, hogyha felvétel róla nem készül, akkor ma ő a tisztesség szobra, míg ma egy szerencsétlen bohóc. És itt most elnézést kérek a vérbeli clownoktól, de tudják úgyis, mit beszélek, és vélhetőleg azt is, hogy nem elsősorban Borkai organizmusról van már szó, hanem a NER-ről és annak összes oszlopáról.

Ez, ami tegnap Győrben zajlott, a tömény kivonata volt az egész nyüves országnak. A maga módján és fideszi értelemben Hadházy is kuplerájt csinált a parlamentből mindnyájunk gyönyörűségére, hogy az ember arra döbben rá, ilyen kupiban élni jó, míg pedig a tömjén és puskapor szagú fideszországban meg nem igazán. Két világlátás ütközött itt, a szabadságé és a néma szolgaságé, s ha az előbbinek kupleráj a neve, akkor lámpát minden egyes házra.

S ha már ennyire elmerültünk ebben a metaforában, az is megjegyezhető, a fideszférfiak felfogásában a család ormain csücsülő anya a legnagyobb kurva – már elnézést -, akit kitart az ura, a dolga annyi, hogy mosson főzzön, takarítson, tegye szét a lábát, ennek folyományaként pedig szüljön. Különben meg fogja be a pofáját. Ezt leginkább Novák Katalin figyelmébe ajánlanám, amikor elalélva családozik, és látjuk mindeközben, hogy Borkai organizmus is milyen derék családapa volt.

Rengeteg cukiságot tudnék még a témáról mesélni, de nem akarok, mert minek. Annyit tán még, hogy a nemzetiek megtanulhatnának magyarul is, mert például Gulyás miniszter heurékázott Borkai lemondásának hírén, amiből kitetszett, nem tudja, mit beszél. S ha külföldiül szól, attól még okos nem lesz, szép is nehezen, s ha az embert elküldik a picsába, az nem kupleráj, hanem felháborodás. S amíg ilyen megértési problémák vannak, annak a veszélye is fennáll, hogy amikor a bíró azt mondja, tíz év, azt sem fogja fel a delikvens, és csak bambán néz ki a fejéből.

Jerry a hegyekben

Minden egyforma. Minden ugyanaz. A házak, az emberek, Orbán a függöny mögött vagy Jerry a hegyekben, al-Bagdadi az alagútjában, Adolf a bunkerben, Szaddam a rókalukban és Borkai a világ végén. José Arcadio Buendia is felfedezte, hogy az idő körben forog, Spengler is látta a kultúrák felemelkedését, bukását és újjászületését, a vén szifiliszes is ugyanannak az örök visszatéréséről ábrándozott, az ősrobbanás után vélhetően az Univerzum is visszazuhan magába, ha a gravitáció legyőzi a sötét energiát, vagy ha nem, akkor huss szétszalad a semmibe.

És most, hogy megfejtettük az örök élet titkát vagy a teljes megsemmisülését, ami maga a Nirvana, látjuk, hogy valakinek biztosan igaza lesz, vagy pedig senkinek. Éppen csak annyi a bizonyos, hogy Jerry, a bika, aki megszökött a vágóhídról a horvátországi Kastel Stariban, és a Dalmát hegyekbe menekült, megúszta a fajtája közt nemzedékről nemzedékre szálló iszonytató mesét a szervezett népirtásról, ahol vagonokba terelik a bikákat, teheneket, ismeretlen helyre szállítják, ahonnan senki nem jött még vissza a szarvasmarha-legendárium szerint. Jerry, a hős bika fellázadt és elszaladt.

Valahol a hegyekben bujkál, és egy ország lélegzett fel, hogy megmenekült, valaha volt gazdája is nagylelkűségről tett tanúbizonyságot, midőn kijelentette, ha megvette hadd vigye, ha már ilyen furmányosan meglógott, éljen tovább békében és szabadon. Csak sem ő, sem a lelkendező sajtó, amely diadalt ült, hogy a bátor bika megmenekült a hentesbárdtól, nem számolt azzal, hogy ez a világ kegyetlenségre van berendezve. Ebben az egyik teremtmény megeszi a másiknak a lábát, fölfalja a veséjét és a máját, így a bika ha nem ínyencek asztalán, de mindenképp gyomorban végzi földi pályáját.

Jerryt a hegyekben farkasok és medvék várják, így, ha aeterno modo, azaz az örökkévalóság módján szemléljük a hős bika kilátásait, esélyei egyáltalán nem jobbak. Jerry azonban nem olvasgat Kierkegaardot, feltehetően a gazdája sem, s mint majd belátjuk, Orbán Viktor sem. Van (volt) olyan eszement, aki ezer évre tervezett, akad olyan, aki húsz évre rendezkedne be, amiből kilenc lassan letelik. Mások azt mondják, csak most legyen jó a jachton, kurvák és kurvoázié, kokó meg tucctucc. Mint az útkaparó álmai a Mennyországról, vagy Kis János bosszúja, hogy kieszi a gazdát a vagyonából, csak éppen megfullad a gombóctól.

Minden nagy eszme mélyén az Univerzum törvényei lapulnak az energia megmaradásáról, ezért háborúznak olajmezőért és termőföldekért. Minden igazság felírható egy falusi falvédőre, ha röhögünk is rajta. A béka perspektívája semmivel sem alávalóbb Nagy Sándorénál, a koldus viszont bölcsebb, mint a király, mert ismeri a szenvedést, szabadabb a krőzusnál, mert nincs mit féltenie. A mackónadrág kényelmesebb a szmokingnál, a mamusz a tűsarkúnál. Az öregek tudják ezt, amíg ötven éves köpcös suhancok el nem veszik az eszüket, és ettől nem állnak neki esernyővel kardozni. Mert mindenki elfeledi, hogy Jerryt a hegyekben farkasok várják.

Rózsaszínű kifestőkönyvekben élni lehet, de minek. Borkai hetek óta nem mutatkozik nyilvánosan, Orbán a kellemetlenségek elől menekül, függöny mögé, klakőrök gyűrűjébe bújik, pedig nagy danászási mániájában valaki elénekelhetné neki, hogy hiába menekülsz, hiába futsz. A sarki kocsma hangszerelésében ‘jába menekűsz, és ott már, fröccstől és felestől iszamos aggyal a delikvensek olykor sírásban törnek ki felfedezve a lét értelmetlenségét, esetleg vesén szúrják a cimborájukat, mert az embernél vérengzőbb fajta nem létezik a világon. Jerryt a hegyekben a farkas csak akkor falja fel, ha éhes, a vágóhídon akkor is kinyírják, ha teli a hasuk.

Reménytelen dolgok ezek. “Hát nem délibábos hab az ember egész élete? Mire körülnézel, elmúlt, a múltad meg sehol nincs, hiába keresed padláson, pincében, vagy sétálsz akár a folyók partjain, abban a reményben, hogy a fiatal Tuszunnal találkozol ott, vagyis azzal, aki valaha voltál s most majd sírva átöleled őt. Egy lakomára gondolsz és nem tudsz visszaszaladni, hogy viszontlásd azokat a barátaidat fiatalon, akik már meghaltak, vagy ha nem halottak, szakálluk nőtt, vagy ha nem, az eszük begyepesedett. Hol a múltad? A fejedben, másutt sehol nincsen többé. S mindez a sok komédia a halál árnyékában megy végbe s mondom, olyan ez, mint valami árnyképek a falon.”

Mindezt ki más, mint minden titkok tudója, Füst Milán bácsi meséli nekünk örök tanulságul, magunk pedig Jerry bika sorsát is szem előtt tudva azzal ébredhetünk ezen a ködös hajnalon, hogy bizonyságot nyert: Borkai polgármester elrejtőzhet a nyilvánosság elől, Orbán prime minister függöny és Zeneakadémia mögé bújhat, a véget el nem kerülheti egyik sem. Hogy ezt hogyan érik el, rajtunk is múlik, de végül is nem lényeges. Hogy Örkény igazságát is bátorításnak hívjam, “Túlélsz pöcök”, ami azt igazolja, hogy a királyság illékony, csak a költészet örök. Na, meg a zene. Mindenféle muzsika.

Ha hülye prime minister lennék a Terror Házánál, akkor én is rossz verset citálnék: “Ne rejtőzz el, úgyis látlak…” – ami Buda Ferenc verse kamasz és hülye szerelmesek számára, de kontextusából kiragadva legalább annyira mást jelent, mintha Szabó Lőrincet mondanánk, hogy “Mint a lámpa, ha lecsavarom, ne élj, mikor nem akarom.” – ugye, miniszterügynök elvtárs, és a többi hozzá hasonló szerencsétlen senkiházi? Sőt, na, ugye. Mindemellett szurkolok Jerrynek, hogy a kietlen vadonban éljen, esetleg boldogan éljen. Sőt és végül is, köszönetet mondok neki, hogy máma megint volt min elmélkedni, ha az a semmibe is vezet.

Borkai és a Fidesz együtt köpi arcon a győrieket

Várhatóan ma délelőtt Borkai Zsolt, a nagy természetű, kurválkodó, kokózó és korrupt, ámde ennek ellenére újra megválasztott győri polgármester azt tudatja a nagyvilággal, hogy kilép a Fideszből. Ezt ajánlották neki menekülési útvonalként, mint Hitler a ciánt Rommelnek, hogy vagy ráharap arra a rohadt kapszulára, vagy kivégzik. A Fidesz ezzel azt demonstrálja, illetve óhajtja bemutatni, hogy a párttagságra méltatlan a manus, tehát szaralak. Polgármesternek azonban megjárja. Szép ki história ez.

Habár pár napja még magánügy volt a hedonizmus, mára azonban közüggyé vált, a Fidesz fölvette az elsőáldozós hófehérjét, és szendén nézeget. Röhej, de mélyebb aljasságok is vannak benne. A színjáték háromszereplős, a végén mindenki veszít, de a legtöbbet a győri választópolgár, aki a történtek ellenére Borkaira szavazott, ami döntésnek megvan a maga logikája, ha erkölcsi oldalról nehezen érthető is. De a NER-ben éthoszról beszélni szinte már fölösleges, ez olyan fogalom, aminek a jelentése a múlt ködébe vész, de azért mégis.

A színpadon tehát három hős ácsorog, Borkai, a Fidesz és a honpolgár. Mind a három karaktert külön nézzük meg, hogy aztán együtt értsük meg őket, és fejtsük fel a színjáték mélyebb rétegeit, hogy kiderüljön, miért rossz az előadás, és mért marad el a katarzis. Elsőként itt van a bávatag nép, aki Borkaira szavazott minden cirkusz ellenére. Lehet, nem is hallott róla – előfordulhat – ami ugyan nem bocsánatos bűn, de elképzelhető mégis a mai viszonyok közt. A környezetemben is csudálkozva fedezem fel olykor, hogy a kedves népek annyit tudnak a világról, amennyit a Fidesz óhajt.

S éppen úgy, ahogyan a Párt érdeke kívánja. Ez nem újság, csak mellbe vágó valóság, ami minden egyes alkalommal elképeszti az embert. Így hát, az is játszhat a sztoriban, hogy úgy szavazott valaki Borkaira, hogy azt hitte, egy földre szállt angyal ő, a hős, aki a győrieknek él, érette s általa. Vagy pediglen önös érdekből, mert azt akarja, hogy szeretett városa virágozzék. Mert emlékezhetünk – s ezt most ebben a sztoriban nem is árt hangsúlyozni -, a kampány arról is szólt, azért kell a Fideszre és a fideszesre szavazni, hogy el ne záródjanak a pénzcsapok.

Hogy az ilyen zsarolás menyire aljas, és nem demokráciába való, azt nem kell különösebben és bővebben ecsetelnünk. Viszont gondoljunk bele, ha a megfélemlített polgár azért szavazott Borkaira, mert fideszes, s hogy hiányában ne váljék sivataggá szeretett városa, most mit érezhet. Hogy hiábavaló volt minden, vége a világnak, már nem fideszes a város első embere, többet egy árva térkövet sem kapnak. Az ilyen polgár ott áll majd ma délután kétségek közt az öngyilkosságot fontolgatva, mert értelmetlenné vált az egész élete.

Aki pedig tudta is a történteket, és ennek ellenére erkölcsi aggályok nélkül szavazott Borkaira, mert az ő kutyájának kölke, s ha Orbánnak jó, nekem is jó felkiáltással ikszelt, azzal most mi lesz? Meghasonlik az is szegény, ha Orbán után megy, a városa lesz idegen neki, ha Borkaival – a kitaszítottal – tart, ő is méltatlanná válik a Párt szeretetére és bizalmára. Győztes lépés ebben a helyzetben nincsen. Az lett volna, ha vasárnap nem szavaznak az erkölcsi és politikai hullára, és akkor kedden nem lenne ez a dilemma, hogy mi lesz velünk, nagymama?

A győri polgár tehát mindenképp vesztes, mert képen köpte őt a Fidesz és Borkai is. A Fidesz, ha pártként és nem szektaként működne, már vasárnap előtt kizárta volna a bűnöst, névleg elveszített volna egy várost, de visszakapott volna valamit a jó híréből. De nem. Neki az kellett, hogy vasárnap este mutogathassa, a Fidesz megnyerte Győrt, ami ezek szerint kedd estére már nem lesz fideszes, hanem egy pária fogja vezetni. Fölvetődik tehát a kérdés, akkor ezek után, az elkövetkezendő öt évben ellenzéki városként viszonyulnak a rábásokhoz, vagy hogyan.

Mindezen nem kellene gondolkodnunk, ha normális országban élnénk, de nincsen ilyen szerencsénk. A Fidesz, ha Borkai nem lép ki, kizárja. Itt tartunk azzal az indoklással, hogy az újraválasztott győri polgármester méltatlanná vált a tagságra, és rombolja a közösség tekintélyét. Még egyszer, s most már a fentieket is figyelembe véve kérdezem: a Fidesznek szaralak Borkai, de a győrieknek nem, nekik így is jó? A Fidesz szerint igen. Mi következik ebből a logika szabályai szerint? A Párt előrébb való, mint a nép. Ezt eddig is tudtuk, de ilyen tisztán még soha nem látszott. Jó reggelt.

Gulyás G. miniszter hisz

Azt mondja Gulyás G. miniszter, nincs oka nem hinni Borkainak. Szíve joga, sőt, templomban így kell ennek lenni. Mari néninek sincs oka nem hinni Istenben, csak a józan ész lenne, de az meg nem szerepel a kelléktárban. Viszont és ellenben én meg Gulyás G. miniszternek nem hiszek, mert nincs rá okom, sőt, tovább megyek, mert méltatlan rá. Játszhatunk ilyet, hogy “Miben hisz, aki nem hisz”, mint Umberto Eco és Carlo Maria Martini, Milánó érseke, akik a nagy nyilvánosság előtt, levélformában közölték erről szóló gondolataikat a Liberal című folyóiratban, majd lett belőle egy klafa könyv.

Most képzeljük el, midőn minálunk meg mondjuk Kis Rigó László püspök levelez Nádas Péterrel a Magyar Nemzetben. De ilyet elképzelni nem tudunk, sőt Liberális című folyóiratot sem, egyáltalán párbeszédet sem, mint látjuk, itt megingathatatlan hitek vannak. A kételynek még a szikrája is halálos bűn, amit pedig Oroján Sándor, egri Fidesz-harcostól tudunk: az elhajlók ellenségek, a hitetlenség tehát bűn. Készen van a szekta, pont, pont, vesszőcske. (Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske. Kicsi nyaka, nagy a hasa, készen van a magyar basa.) Így valahogy, ez az élet Neriában, Kis Rigó méltóságán alulinak tartaná, hogy egy Nádassal levelezzen.

Esterházy meg idegenszívű, ellenben Borkai törzsökös magyar lehet, neki tehát hiszünk. Orbánnak is, sőt, Orbánban, ami azt mutatja, hogy a fideszes hit nem szakrális, hanem nagyon is racionális, ilyképpen hazug. A fideszes nem hitt Istenben, sőt, egyenesen tagadta azt, amíg érdekei úgy kívánták, Borkainak is addig hisz, amíg a nagyvezír ki nem adja rá a kilövési engedélyt, utána még az emlékét is eltörlik. Így alakulnak emberi sorsok, Borkai ma még nem szaralak, holnap viszont már pusztítandó vasút vagy gyárüzem. Hitünk a párt érdeke, a kérdés tehát az ezek után, hogy érdemes-e így élni, vagy csak terhes kötelesség lehangoló véggel.

Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem. (Bármit teszel, jól tedd, és tartsd szem előtt a véget.) – Nevezhető ez tán kedvenc mondásomnak is Tolsztoj apónak köszönhetően, de, ha már idekeveredett az öreg, az ő hite meg arra int, hogy megalkuvás nélkül sem megy, mert az ember elmenekül Jasznaja Poljanából, és egy idegen állomásfőnök lakásán kell meghalnia. Nehéz dolgok ezek, Borkainak és Orbánban hinni nem ennyire megterhelő, viszont úgy meg nem érdemes élni, bár az élet mindenképpen halálos játszma, csak általában későn jön rá az ember. Van, aki sohasem, az ilyenek visítanak a leghangosabban a halálos ágyukon általában.

Gulyás G. miniszter abban is hisz, hogy tudna újságot írni. Úgy vélekedett Borkai kapcsán, hogy: „Ha én lennék a főszerkesztő, én sem foglalkoznék ezekkel az esetekkel, amíg nem érintenek politikai kérdéseket.” Hogy mit tart az ember politikai kérdésnek, az is hit dolga. Én úgy hiszem, hogy a közpénz ellopása ez a kategória, Gulyás G. miniszter nem hiszi. Mari néni a feltámadásban hisz, Pataky Attila az UFO-kban, a szomszéd Józsi semmiben, én magamat agnosztikusnak tartom, de ezen is lehet vitatkozni, és akkor eljutunk oda, hogy a valóságot egyáltalán meg lehet-e ismerni, vagy érdemes-e egyáltalán. S ha már Tolsztoj, akkor Füst Milán mért ne, ugye.

“…Minden, amit én mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondani tudok, annak alighanem diametrális ellentéte is bebizonyítható. De továbbá: az ember nem is tudhat mindent, adataim tehát kétségtelenűl hiányosak lesznek mindenben, amit állítok. Ezenfelűl adataim hibásak is lesznek. No de dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami. Mert valami kis igazamat azért javarészt felfedezheted abban, amit hosszú életem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz…Ezenfelűl: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs…”

Ilyen bajok is vannak, amiből kétségek sokaságai keletkeznek. Most például az a nagy dilemma, hogy választások lévén érdemes-e olyanokra szavazni, akik úgy hisznek – mindenben: Istenben, emberben -, hogy az nekik jó legyen, másnak ellenben véletlenül sem. Továbbá, érdemes-e szavazni azzal a bizonyossággal, hogy bármikor elcsalhatják az eredményt, ez is nagy dilemma. Amiből meg az következik, amit egy újabb klasszikus, az AE Bizottság tánczenekar mesélt el örökérvényűen, hogy aszondja: “Dagdugó, varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ.” Ha ez az eszünkbe jut végül, káromkodunk csak, és fütyörészünk.

Zakatol a szentcsalád…

Ha most folytatnám a verset, amit a címben kezdtem el (áldott emlékű Petri György: Apokrif), akkor a NER egy elnyújtott visítással küldene máglyára, és nem azért, hogy lelkem tűz által tisztuljon meg, hanem, ha lehet, végleg elenyésszen. Milyen jó, hogy ezeknél nem játszik a Nirvána, de az már egy másik történet, egészen messzeringó.

Borkai polgármester álló és mozgóképek tanúsága szerint minden bizonnyal kefélt kétes lányokkal kétes társaságban, mint ahogyan Wittinghof polgármester is az ellenkező oldalról. Az ilyen aktusokról döntse el mindenki, illendő vagy nem, etikus vagy mocsadékfajta, gusztusok és ingerek egészen eltérőek lehetnek, így, ami az embert ebben az egészben írásra birizgálja, az Borkai reakciója tegnap reggel.

Miközben a fél ország csodálhatta a löttyedt seggét ütemes mozgások közepette, a tagadás második fázisát odahagyta, és ellentámadott. Az első fázisban sem azt hangoztatta, hogy nem ő kefél a képeken, hanem az ellenzék mocskosságáról értekezett, mint ahogyan joggal tette ezt a fideszi szivárogtatókról Wittinghof is. Egy alapvető és lényegi különbség azonban akadt a két tesztoszterontól tocsogó férfiúban, mégpedig az, hogy Wittinghof nem vonta bele a játszmába a családját.

Borkai viszont igen. Szombat reggelre kelve azt láthattuk a közzétett képén, hogy ott áll nejestől és gyerekestől együtt, alája pedig ezt írta: “Együtt jóban, rosszban.” Ez egy beismerő vallomás egyébként, engemet viszont az a metódus érdekel, ahogy ezek a családot kezelik, s benne a nőt és szexualitást, mert ideális esetben az is van benne. Más kérdés, hogy fideszi olvasatban kizárólag gyerekcsinálási szándékkal.

Azt a lerágott csontot nem kezdem el újra csócsálni, hogy mire tartják ezek a nőt – mosogatás, szülés -, hanem ezzel párban, ezt kiegészítve mintegy az érdekel inkább, hogy milyen hazugságok tárgya és alanya a család, amely a rendszerben a nemzetfenntartó, szaporítási gépezet, a fényképezőgépek számára mosolygós, közös fagylaltozás a gyerekekkel, amúgy belülről meg maga a pokol.

Olcsó poén volna azt mondani, hogy csak rá kell nézni a mi firts ladynkre, akinek az arcára van írva a férje minden erőszakossága, az összes ráncán látszik életének minden szenvedése, de nem azért mert öregszik. A család a NER-ben a takaró, mint ahogyan minden konzervatív társadalomban is, és kevesen lázadnak ellene, nem minden háztartásban van egy Ibsen-féle Nóra, pedig lehetne. Sehol az életben nincs annyi elfojtott szenvedés és gyűlölet, mint a mosolygós képeken a külvilágnak mutatkozó családban, ahol, ha elmegy az utolsó vacsoravendég is, elszabadul az ordítás.

Irodalmi művek garmadája foglalkozik ezzel, mégsem néz vele szembe senki. Így nézhetjük Borkai képét a családjával a nagy kefélések után, aminél nagyobbat kevesebbet lehetne hazudni, de erre épül a rendszer, és erre épült száz éve is. A katolikus családok érettségi után kuplerájba fizették be a gyereket, hogy a lenézett kurva tanítsa meg neki azt, amit ők is csináltak, csak nem merték bevallani és beszélni róla.

Óriási hazugságba próbálják meg belegyömöszölni az egész társadalmat, amelyre viszont az fogékony is, ezért éri meglepetésként, hogy a szent életű fideszkádéenpés kurvázik, holott sejthető, csak mázzal van bevonva. Egyik sem különb a másiknál, csak ki milliárdokért lesz cemende, ki, pedig pár ezresért, a baj az, éspedig nagy baj, ha mindezt ájtatos köntösbe bújtatják és hazudnak róla. Talán ez a legnagyobb hazugság, ami mostanság alakul a NER-ben.

Bűntelen ember nincs, szentek sincsenek, élet van. Borkai a legnagyobb ocsmányságot akkor követi el, amikor az orgia után azzal takarózik, a családja mégis, és mennyire szereti, holott ott pusztul el az összes tagja a fájdalomtól, mégis vigyorognak az oldalán. Ebben benne van romlott hazánk összes jellemzője, hogy hazugságra épül az egész. Hazugak az eszmék, romlott az erkölcs, a gazdaság árnykép a falon, az éthosz lufi. Ki fog pukkani.

Ui: Iderakom a verset, amiből a címet loptam, csak, ha valaki kíváncsi lenne, ne keljen sokat keresgélnie: “Zakatol a szentcsalád/ Isten tömi Máriát,/ József nem tud elaludni,/ keres valami piát./ Nem lel, felkel. Pizsamára/ húz fel inget és gatyát,/ lemegy a Háromkirályba,/ hogy egy fröccsöt legalább/ -“Megint Isten?”/ -“Az hát, megint.”/ Sóhajt, nagyot húz és legyint:/ -“Különben,/ múltkor kivertem a huppot./ Ha az orrom elött dugtok!/ -de így megmondtam a Marinak,/ legalább tartsad a pofád, úgyis szól, mint a földrengés/ mindig az a rohadt ágy,/ közben – de komolyan! – ne halljak/ több ha-ha-ha-halleluját!”

Így valahogy, Krisztusban testvéreim.