Kategória: dávid ibolya

Elcseszett szüzesség

Herényi Károlynak büdös lett Orbán Viktor, és ebben éppen igazat is kell adnunk neki, mert a fél világ így van már vele. Megemlékezést tartanak ugyanis Antall Józsefről, de az MDF hajdani frakcióvezetője, sőt, kis időig ideiglenes elnöke ezen nem vesz részt, mert Orbán Viktor Mihály tarja a megnyitó beszédet. Mint azt Herényi levelében megírta: “Nem vállalhat szellemi közösséget egy olyan emberrel, aki szisztematikusan döngöli földbe, teszi tönkre Antall József életművét, politikai munkássága szinte minden eredményét.”

És továbbá: “Politikai ízlésem, szocializációm és konzervatív értékrendem nem teszi lehetővé, hogy együtt emlékezzem egy olyan emberrel, aki politikai cselekedeteit tekintve a keresztény-konzervatív értékrend szerint sem erkölcsösnek, sem jó ízlésűnek, sem demokratának nem nevezhető.” – Ebben téved a hajdani ideiglenes elnök úr. Orbán Viktor Mihály nem a keresztény-konzervatív értékrend szerint szaralak, hanem általános emberi mércével. Annyi erkölcs sincs benne, mint egy hirdetőoszlopban vagy hóemberben, ez utóbbiaktól elnézést is kérek a hasonlításért.

Viszont érdekes jelenségek zajlanak kies hazánkban. Azok az emberek, akik a rendszerváltáskor hirtelen fölfedezték magukban az addig megbúvó keresztény-konzervatív értékeket, és ettől egycsapásra tiszteletre méltóvá szublimálódtak, mára, mint Herényi is, megtagadják azt, akivel tíz éve még olyan szívesen cseresznyéztek egy tálból. Szép ez a megvilágosodás és bizonyos értelemben becsülendő is, jelen helyzetben azonban annyi haszna van, mint halottnak a csók, és nem feledteti azt a bűnt, hogy a hajóágyú elszabadulásában mekkora szerepet játszottak maguk is.

Orbán Viktor Mihály 1998-ban sem volt jámborabb, mint ma, akinek szeme volt, már akkor látta, mire képes, milyen veszélyeket hordoz, ez azonban éppen Herényit nem akadályozta meg abban, hogy MDF-Fidesz színekben jusson be az országgyűlésbe, és aztán tevőleges részese legyen az ott végrehajtott dúlásnak. Sőt, halkan megjegyzem azt is, amikor párttársa, Dávid Ibolya igazságügy-miniszterként a zsidózásra annyit bírt megjegyezni, hogy nem ért a focihoz, akkor sehol sem volt benne a keresztény-konzervatív úriember, ami ma viszont annyira lobog.

Szóval, szép dolog ez a divat, hogy Orbántól fintorgunk, azt azonban soha nem feledjük, ki engedte büdössé rohadni. Másrészt, mielőtt ezek a keresztény-konzervatív urak a pápához folyamodnának Antall József szentté avatása ügyében, nem árt fénylő csillagukat egy kicsit visszarakni a földre. Aki nem tett egyebet, mint amit abban a helyzetben a történelem sodra kikényszerített belőle, de még azt is sikerült elcsesznie, ne legyünk már naiv hülyék. Hogy máma ilyen világ van Magyarországon, annak Antall rakta le az alapjait, mégpedig több módon.

Soha nem feledem, újságírói szempontból milyen fájdalmasan sűrű időszak volt az, amikor az ember naponta irkálhatott gyárak, üzemek, téeszek szétrohadásáról, a máig tartó mutyik kezdetéről, pedig nem volt szükségszerű, hogy így történjen. Meg az uram-bátyám világ sarjadzásáról is mesélhetnék, de csak egy szimbolikus történetet rakok most ide. Egy hadgyakorlat VIP páholyában ücsörögtem, mint tudósító, és a frissen kinevezett Raffay államtitkár bemutatkozáskor úgy csattogtatta a bokáját, mint Noszty Feri. Már abból látszott, hogy ennek jó vége nem lesz.

Kultúrharc már akkor is volt, apák és fiúk, népiesek és urbánusok, mintha a Nyugat korába csöppentünk volna vissza. Csudálatos események televízióban, rádióban, megfejelve Pálfy G. István Híradóival és A Hétjeivel. Ráadásként Csurka meg Torgyán, nem részletezem. Viszont hozzájuk képest kellett jobbra tolódnia Orbánnak, hogy hatalomra jusson, és ez legyen belőle, ami ma itt van nekünk. Abban az időben Orbán még narancsokat görgetett a parlamentben és térdre csuhásozott, valamint éppen Antall segedelmével nem süllyedt el a történelem pöcegödrében a székházmutyi kapcsán.

Emlékeztetőül: 1992 áprilisában egy titkos kormányrendelet több ingatlant, köztük a Váci utca 38. alatti volt Tiszti Kaszinót adta oda a kormányon lévő MDF-nek és az ellenzéki Fidesznek közös pártszékházként. A két párt 1992 szeptemberében előszerződést kötött az épületek eladásáról az MKB bankkal, és meg is kapták a vételár kilencven százalékát. Ekkor egy kis kivárás után, amely idő alatt a parlament gyorsan még az áfamentességet is megszavazta az ilyen ügyletekre, 1993. január 11-én megkötötték a végleges szerződést.

Ezen a napon egy olyan szerződés íródott alá, ami gyakorlatilag kiütötte a Fidesz kezéből az 1994-es kormányzást, repedéseket okozott a tagság/szimpatizánsok és a pártvezetés közötti bizalomban, ugyanakkor megalapozta a párt gazdasági hátterét úgy, hogy túlélték az ellenzéki létet, és 1998-ra fel tudták építeni magukat a kormányzásra. És mellesleg például Orbán Viktor apjának kezébe tudta juttatni a gánti bányát. – Ma pedig már látjuk, hol tartunk, ugye, Herényi úr. Tudnék még ilyen mókás dolgokat mesélni abból a korból, de minek.

Felhorgadásom nem annak szól – hogy tisztába tegyük -, mert Herényi Károly köpedelemnek tarja Orbán Viktor Mihályt. Ebben közöttünk vita nincs, csupán arra óhajtottam rávilágítani, mennyire késő a bánat, amikor éppen ő is, ha nem is tevőlegesen, de jóváhagyólag részese volt a nyakunkba szakadt veszedelemnek. Pár napja már elmeséltem itt, hogy bennem zéró tolerancia működik, és vannak megbocsáthatatlan bűnök. Az Orbánnal való bármilyen jelen-, és múltbéli együttműködés pedig az. Így hát, kereshetik ezek az urak az elkúrt szüzességüket, az meg soha nem lesz. Sajnálom.

Alakul ez – náci hírünk a világban

Görögországban labdarúgott minden pénzt megérő fodballválogatottunk szombaton. Mint ahogyan az ebben a globalizált cirkuszban szokásban van, követték őket nemzeti érzelmű ifjak, akiket valami különös ok következtében szurkolóként tart nyilván a nemzeti emlékezet. Megverték őket görög, antifasiszta nemzeti érzelmű fiatalok mindközönségesen, és ezt hírül adták a nagyvilággal is egy közzé tett videóban.

Azt írják ez alatt az antifasiszta érzelmű görög nemzeti fiatalok, hogy a magyar nemzeti érzelmű fiatalok nacionalista tartalmú transzparenst feszítettek ki, náci karlendítésekkel szórakoztatták a közönséget, ezért ruházták meg őket. Így megy ez, ha a náci ifjúságot nem dédelgeti a hatalom. Emlékezhetünk most Dávid Ibolya dicső miniszterségére, mert ő is találkozott ezzel a felemelő jelenséggel.

Az MTK pályán az akkori nemzeti érzelmű ifjak szintén nácilag lengették a karjukat, és azt skandálták zsidó honfitársaiknak, hogy indul a vonat. Ezzel a máma szentté avatott Horthy kormányzó idején történő vagonírozásokra utaltak, mint újra vágyott eseményre. Erre mondta azt az igen csinos miniszter asszony, hogy ő nem ért a focihoz. Máma annyival is jobb nekünk, hogy ezeket az ifjakat a kormányzó Párt székházvédelemre, népszavazási dolgok meghiúsítására használja. – Viszont a görög fiatalok a jelek szerint értenek a labdarúgáshoz, és alaposan.

Szombaton volt ez a görög fodballmeccs, vasárnap pedig Felcsúton avatott miniszterügynök elvtárs egy új makoveczi sportkócerájt, mint kiemelt nemzeti ügyet. Ott volt szíves kifejteni, és ezt szó szerint érdemes, hogy “erőközpontot hoztunk létre, ahol reményeink szerint hősök születnek és nőnek fel”. Ezt maga Himmler elvtárs se mondhatta volna szebben, amikor felavatta a nácikeltető Wewelsburgot az egész világ örömére és hasznára.

Miniszterügynök elvtárs egyébként szeret kokettálni az újnácikkal. Mint emlékezhetünk, levélben hálálkodott éppen a görög Arany Hajnal neonáci alakulatnak, hogy Sargentini ügyben kiálltak mellette. Az egy dolog, ha ez nem tetszik a Néppártos – hajdani – cimboráinak, de mi lesz, ha a magánröpcsijén barátilag görög-szittya fodballmeccsre iramlik, és az antifasiszta görög ifjak ezt zokon veszik, és a kevlárja ellenére meggyakják? Ezek nem szoktak cicózni ugyanis.

Mindenesetre erre a magyarverési ügyre a külügy még nem reagált. Ez nem Ukrajna, ugye, nem tudhatjuk, Putyin cár hogyan viszonyul a görögökhöz, fáj-e a foga egy-két szigetre vagy sem. Sorvezető nélkül pedig Szijjártó sem tudja, kinek ordítsa le a fejét, vagy kinek kell látogatást tenni a valagában. De ez csak mellékszál, kósza gondolat a vérzivatarban.

Az azonban egyáltalán nem, hogy a szintén néppárti Keno Verscek felrótta a mi egyetlenünknek és pártjának, hogy bevallottan antiszemita emberek előtt adózik tisztelettel. Ebből is kitetszik, hogy nem csak a görög antifasiszta fiataloknak tűnik fel, mi folyik ebben az országban, hanem immár közkeletűvé válik, beivódik mintegy a génekbe, hogy a magyar az nem lovas-, hanem náci nemzet.

Így járt például Trócsányi igazságügyi miniszterünk, aki előadott volna a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem és a brüsszeli St-Louis Egyetem közös konferenciáján. Néhány nappal a konferencia előtt a „Centre Communautaire Laic Juif” (CCLJ) elnevezésű belga szervezet honlapján a szervezet elnöke közleményt jelentetett meg, amelynek szövege szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a fent említett nemzetközi konferenciára „egy idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter” is meghívást kapott.

Emiatt most Trócsányi hápog és perelni akar. Joga van hozzá, mert lehet, hogy ezek a belgák is hülyék. Nem tájékozódtak alaposabban, hogy Trócsányi lehet, hogy nem, csak a kormány, amelynek tagja, az idegengyűlölő, rasszista és antiszemita. Lehet a dolgokat csűrni meg csavarni, kereszténynek nevezni az illiberálist, a végén úgyis minden elfoglalja a helyét a szemétdombon.

Drága, egyetlen Orbán Viktor Mihály áldásos ügyködésével elérte, hogy a nem türk országok pedig csak már mint fasiszta fészekre gondoljanak kies hazánkra, és teljes joggal. Viszont az egy dolog, hogy eljutottak erre a felismerésre, az pedig a másik, hogy a magyar proletárnak meg benne kell élnie. De ne ríjak, mert nem erről akartam máma épp irkálni, hanem, hogy miként módosul jó hírünk a nagyvilágban. Hát, így. – Alakul ez, meg kell hagyni.

Nincs is halál

Mint azt a Kontroll Csoporttól tudjuk az idők kezdete óta, a halál és a hatalom sajátos viszonyban vannak egymással. Ha nem emlékeznénk rá boldogult úrfikorunkból, akkor ide is másolom miheztartás végett, meg, hogy jó legyen, azért:

„…Az értelmed kettős értelem. A civilizáció túltesz az életen. A test repül, a lélek hálni jár. A halál az állam szolgálatában áll. Nem ölt meg senki, de örökre tarkón a kéz. Rákkeltő lettél, gyűlölnek, amerre mész. Mentsd föl magad, mielőtt lenyel a föld. Ártatlan ember vagy, aki már embert is ölt…”

Mindezt akkoriban mesélték el a megvadult magyar fiataloknak, amikor miniszterügyök úr még a KISZ kebeléből védte a keresztény hitet meg a kultúráját, ami már akkor sem volt neki. Ennyit arról, hogy ki zavarta ki az oroszokat, meg, hogy ki volt forradalmár Kádár apánk III/III-asai ellenében.

Azóta baromi sok víz haladt tova a Duna medrében, olykor koronákat ringatva magán, ami azt is jelezte, hogy a szabadság kósza fuvallata, amely megérintette egy röpke időre a tépett fülű magyar proletárt, el is ingott, tovaszállt, midőn miniszterügynök úr kezdte úgy vélni, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, a hülye magyarok meg el is hitték neki. Ennyit a rendszerváltásról.

A Kontroll Csoportnak azonban máma is igaza van, a halál nem csak az örökké épülő szocializmusban, hanem most, a bimbózó fasizmusban is – amely egyre inkább a nácizmusra hajaz – az államot szolgálja a lehető legváltozatosabb módokon.

Sajátos szimbiózisban van ez a kettő, ezen belül pedig a hatalom bitorlói hol tagadják, hol meg kihasználják halál-cimborát, mikor mit kíván az aljas céljuk. Viszont nem komilfó Istent játszani, és nem csak liturgikus meg dogmatikus, hanem esztétikai és etikai okok miatt sem. Ilyen cafrangokkal viszont miniszterügynök úr és kiszolgáló személyzete egyáltalán nem foglalkozik, midőn kimeredt szemmel és csikorgó fogakkal haladnak a nácizmus felé vivő biztos úton.

A halál és ők például antagonisztikus ellentétbe kerültek szerdán, amikor is a Magyar Szociális Fórum tájékoztatta a bamba közvéleményt arról, hogy a mögöttünk hagyott télen kétszáz honfitársunk fagyott meg. Ezzel az egyszerű közléssel azonban kihívták maguk ellen a fasiszta sorsot, és a szomorú valóság bemutatását „gyalázatos firkálmány”-nak, „hazugság”-nak, „liberális maszlag”-nak minősítették, őket magukat pedig „hazaáruló”-nak nevezték, és úgy vélték, „ugyanott a helyük, ahol a Duna-parti cipőknek”.

Így indul útjára a Fradi pályán is folyton zakatoló vonat, amelynek ritmusát Kubatov, listatulajdonos elvtárs szabadult gyilkosa vezényli, miközben meg Dávid Ibolya nem ért a focihoz, de elszabadult csak a képzeletem.

Csak annyit akartam megmutatni, hogy halál elvtárs olykor-olykor kínos bír lenni, mert fityiszt mutat annak a hazugságnak, hogy ez a világ a lehetők legjobbika. Hogy a kórházakban is hullnak a népek, mint a kajla legyek, az is csak kitaláció és bolsevik propaganda. Én is büdös komcsi vagyok, amikor azon csodálkozom, hogy apám, midőn a kórházban meghalt – ami vagy igaz ugye, vagy nem -, mért volt olyan sárga, mint valami takarmánytök.

Ez a rikító szín az én olvasatomban kósza szepszisekre utal, a kórházéban meg nem, de, hogy kinek lehet igaza, azt úgyis csak miniszterügynök úr tudja attól függően, hogy melyik változat tartja meg őt a hatalmában.

Olyankor például egyáltalán nem létezik halál, amikor reá kell voksolni. Holtak hosszú serege áll sorban például, hogy csontos kezeivel reá tegye azt a nyüves ikszet, így tehát nem is Ady, hanem Orbán menetel a halottak élén. És most tényleg én kérek elnézést a felelőtlen morbiditásért, pedig csak annyi a bűnöm, hogy tükröt tartottam a NER elé, és nem tehetek róla, ha ferde a képe.

Különben is rohadt jó a megmurdelt polgártársaknak, mert miniszterügynök úr emberséges rendszere mindenkinek kegyesen megengedi, hogy elkaparja saját magát, ha nem bírt élni az elébe táruló végtelenséggel, és annyit is ért életében, halálában meg pláne.

Mindeme örömök után testvéreim az úrban, leljünk közösen vigaszt Mary Elizabeth Frye keresetlen soraiban, amelyeket ő az itt maradóknak óhajtott nyújtani. Addig tegyük, míg le nem nyúlják ezt is, és pártszlogen lesz belőle. Bár belenézve mondjuk Németh Szilárd bamba, agytörzsi tekintetébe, ettől nem igazán kell tartani, de azért mégis. Vigaggyunk tehát:

„Ne jöjj el sírva síromig,/ Nem fekszem itt, nem alszom itt;/ Ezer fúvó szélben lakom,/ Gyémánt vagyok fénylő havon,/ Érő kalászon nyári napfény,/ Szelíd esőcske őszi estén,/ Ott vagyok a reggeli csendben,/ A könnyed napi sietségben,/ Fejed fölött körző madár,/ Csillagfény sötét éjszakán,/ Nyíló virág szirma vagyok,/ Néma csendben nálad lakok./ A daloló madár vagyok,/ S minden neked kedves dolog./ Síromnál sírva meg ne állj;/ Nem vagyok ott, nincs is halál.”

Szúnyogtempó

Mint az nem brit, hanem usákos tudósok élénk vizsgálata nyomán kiderült, a szúnyog felettébb bölcs állat, bár egyesek nem átallanak őt vérszívó kis mocsoknak titulálni. Hozzáállás kérdése az egész.

A zümmögő kis szemétláda annyira okos, hogy képes elkerülni a veszélyes embereket, akik őt le akarták csapni egy vonalkódos alsógatyával verejtékükben feredőzve. A szúnyog ezt szag alapján megjegyzi, és onnantól messzire kerüli a neki ártani akaró kétlábúakat. Legalábbis ezt állítják a nem brit, hanem tengeren túli félnótások, bár az én tapasztalatom mást mutat.

Viszont arra is rá kell jönnünk mindezek után, hogy Orbán Viktor is rendelkezik minimum egy szúnyog összes tudásával, legalábbis, ami a neki ártani óhajtó emberek nagy ívben való elkerülését jelenti. Ilyenek azok az újságírók, akik még kérdezni akarnak tőle, mint az tudvalévő. Őket kiszagolja, és eliszkol előlük.

A maga képére formált magyar földön futnia sem kell, a közelébe sem mehetnek, idegen tájakon viszont kénytelen a mikrofon mögé állni, és várni a szaros gatya suhintását. Így volt ez Bécsben is, ahová képesek voltak utána menni mindenféle firkászok, és ott feltenni neki a kérdést, mi a véleménye a drágalátos veje, és az OLAF harmonikusak éppen nem mondható viszonyáról.

Üzleti ügyekkel ő nem foglalkozik. Ez volt a válasza neki, és az a hülye, aki ezen meglepődik. Már bimbózó diktátor korában sem foglalkozott szőlőügyekkel, székházügyekkel, aztán nőügyekkel sem, és még lehetne sorolni, mi minden nem érdekli őtet látványosan, amikből kibukhatna, mekkora ótvar is minden magyarok vég nélküli miniszterelnöke.

Tanítómestere is volt. A mára ábrándosan megszépült korból, amikor az azóta feltrancsírozott Dávid Ibolya mondta kislányos zavarában a náci ügyekről, hogy ő nem ért a focihoz. Boldog békeidők.

Akkoriban még nem tombolt a permanens harc, ami most viszont igen. A bécsi látogatás okán az olyan kitartott és fölhizlalt újságimitációk, mint például a Prostisrácok, meg a többi ribanc azzal jöttek elő, hogy a vezérük ott a messzeségben harcol az Ausztriában dolgozó magyarokért. Ehhez képest ez volt a szöveg:

Tisztességes eljárást kért Orbán Viktor kormányfő az Ausztriában dolgozó magyaroknak az osztrák családtámogatási rendszerrel kapcsolatban. Harcolni fogunk ezért – mondta. A kormányfő kifejtette: az Európai Bizottság feladata a szerződések védelme, és ha az uniós testület olyat tapasztal, ami ellentétes az uniós alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt “mi tudomásul vesszük” – közölte.

Egy bekezdésen belül ilyen látványosan tökön szúrni magukat kevesen tudják, ez azért új. Mert egyrészt ott van a lohadt tökű kiskakas, aki egy fél mondatban harcol, amit aztán címmé lehet emelni a magyar hülyéknek, két sorral lejjebb viszont a nyuszi, a nyuszkó, aki Brüsszelhez utalja a döntés jogát, amit majd lehajtott fejjel tudomásul vesz, miközben itt a kék plakátjain vicsorog.

Tudtuk, hogy szemét meg aljas, megminden, de, hogy ennyire látványosan beszari köcsög, az némileg új, bár nem annyira. Ellenben kurvára lehangoló. Az itthoni böszmék viszont gyártják belőle a rendíthetetlen ólomkatonát, és tisztára Churchillt álmodnak bele. Mert a vén piás szivaros ilyeneket mondott, mint az tudvalévő:

„…harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat…”

Valami ilyesmi kép él a tudatlanokban, amint egyetlenünk áll a vár fokán, tokája lobog a szélben, és szembeszáll az elemekkel, akik a drágalátos népe valójában. Közben meg függöny mögül lesve várja, hogy tiszta legyen a terep, és indulhasson a budija mellé fakardozni.

Azt hiszem, elnézést kell kérnem a szúnyogoktól, hogy Orbánhoz hasonlítottam őket. Méltatlan volt velük szemben, mert amíg ők karakán manusok, ez a miénk csak körömpiszok. Vagy inkább ázalékállatka vagy ilyesmi. Nem tudom, ez sértő-e most épp Az ázalékállatkákra gondoltam, természetesen.

Orbán micsodája

Hihetetlen dolgokra képes a football, a népeknek ez a nagy, közös vallása, mondhatni, olvasztótégelye. Minálunk pedig különösen. Volt egy ilyen láblabda esemény, amelyen egymásnak feszült az Újpest, valamint miniszterelnökünk nagy-nagy szerelme, a Videoton.

A tévések nyertek a valahai belügyesek ellen ez utóbbiak otthonában 3-0 arányban, amelyet a hazai szurkerek lelke nehezen viselt el, ezért ők az ellen rajongóit arra szólították fel, hogy kezdjenek orális szexbe Orbán Viktorral. Emiatt az éber MLSZ négyszázezer forintra büntette a lila-fehér klubot.

A hazai láblabdát irányító szervezet büntet naponta, néhanap, viszont a szövetség eddig még soha nem rótt ki sarcot azért, mert fanatikus drukkerek közszereplőt pocskondiáztak. Ebből is kitetszik, hogy ezek hálátlan népség, fölépíti nekik a stadiont, aztán ezt kapja érte cserébe.

Viszont nézzük, mennyibe került maga az aktus. Jobb esetben is ezer ilyen videotonos lehetett a fedett sportlétesítményben, így, ne legyünk prűdek, egy darab szopás ÁFA nélkül négyszáz forintot kóstál. Hát ennyit ér az MLSZ-nek miniszterelnökünk becses dákója, hallatlan.

Viszont vannak ennél érdekesebb dolgok is. Amikor ezek a dózsások látogatnak el a Franzstadtba, ott általában az fogadja őket, hogy „lila majmok”, ez még hagyján, de rosszabb esetben meg szó szerint ez: „Újpesti cigányok, basszátok az anyátok!”, ami szintén nem egy komilfó mondat.

Tegyük hozzá rögtön, amióta Kubatov et., mint az FTC atyaistene a vénaszkennerjével kiszűrte a vehemensebb népeket a Groupama Arénából, ez már ritkább. Ugyanis, azok a kopaszok, akik a fentebbi a népi rigmust szokták ordítani, ma már Fidesz, illetve NVB székházakat védenek. Így transzformálódnak át a dolgok kies honunkban.

Viszont verstani szempontból nem értem a dolgot. Mert, amint kitetszik, az édesanyával való közösülést lehet ritmizálni, az orális szexre való felszólítást viszont nem, akárhogyan is fordítgatom le népi nyelvre az inkriminált mondatot. Ebből is kitetszik, hogy leleményes népek ezek a dózsások, vagy olvasták a Hadrovics-Gáldi versformákról szóló alapművet, de erre kevés az esély.

Más aspektusból meg az is bevett buzdítási forma a hazai pályákon, hogy „Indul a vonat!”. Erről mondta a rossz emlékű Dávid Ibolya, hogy nem ért a focihoz. Tiszta beszéd, viszont Pintér Sándorról nem tudjuk, hogyan is van ezzel. Ő sms-ben utazik, meg kerítéseket épít, és mostanság alig is hallani róla.

Viszont miniszterelnök úr szerszámját egyénileg is szopogatják. Zana művész úr személyesen, amikor kijelentette, hogy ő focizott együtt OV-vel, ami miatt Kossuth-díj jár neki, amit állítólag meg is ígért neki egyetlenünk. Mondom, elképesztő dolgokra képes ez a football, még arra is, hogy kijelentsem, én is együtt rúgtam a bőrt valaha a Nagy Ő-vel (tényleg), és ezért nem, hogy nem kérek semmit, hanem leginkább elfelejteném.