Szijjártó elvtárs interjút adott az osztrák Der Standardnak, amelyben kijelentette, addig maradnak a Néppártban, amíg utcára nem teszik őket. Akkor is ott pöffeszkednek majd, ha – mint fogalmazott – nem sikerül megerősíteni a migrációellenes erőket. Ezzel azt vallotta be ez a szarházi, hogy már semmi keresnivalójuk ott, közük nincs azokhoz az értékekhez, amelyek ezt a pártcsaládot jellemzik, de előnyöket vélnek a maradásban, így a szokásos elvtelen módon terpeszkednek még csöppet.
Persze az érkezésük a liberálisoktól ugyanilyen etikailag terhelt aktus volt, amikor a belpolitikai dúlásuknak kerestek külső formát, de ez az idő is elmúlt. Az evolúció, amely a darwinitól eltérően, itt a politikában és eszményekben – ha van ilyenjük egyáltalán – nem előre mutató, hanem az aljasság egyre újabb bugyraiba vezet. Szíjjártó elvtárs azt is mondta ennek az újságnak, hogy “…Tagok vagyunk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltoztassuk a Néppártot…” Ez pedig felér egy fenyegetéssel.
Viszont a jámbor osztrák kolléga nem kérdezte meg, hogy a nyavalyába képzelik ezt mégis. Sőt, sikítva el sem rohant, mert azzal a tudással sem bírt, hogy a Standardját, ha ezek beteszik a lábukat Európába, ugyanúgy bezárják, bezárhatják majd, mint minálunk a Népszabadságot, és ő elmehet üldözött homlessznek. Ehelyett megnyálazta a ceruzáját, negédesen diskurált, mert a világ azon boldogabbik felének szülötte, ahol még nem ezek vagy az elvetemült haverjaik dirigálnak. De akarnak, mint az idézett mondat is mutatja.
Én csak egy szerencsétlen slapaj vagyok a Der Standard nagyhatalmú újságírójához képest, de egészen delikát információkat tudnék adni az elkényelmesedett kollégának, mivel jár az, ha ezek a kezelésbe vesznek egy pártot barátilag. Megboldogult Torgyán elvtárs tudna erről kiselőadást tartani, hogyan tűnt el a pártja a chilei cseresznye árnyékában. Akkor még nem tudtuk teljes valójában, de mára tudományosan beigazolódott, hogy a Fidesz tényleg olyan, mint a rák.
Mindent fölzabál, elemészt és megfojt. De nem is igazán jó ez a költői kép, mert a rák valójában egy karakán manus, odaáll elibéd, a képedbe röhög, és azt mondja, én mostan szép lassan, módszeresen megöllek, aztán úgy is tesz. Ezek viszont sunyi férgek, belülről, csöndben és aljasul zabálják föl a kiszemelt prédát, megrohasztják, mint azt jelen időben az LMP és a Jobbik példája mutatja nekünk. Az utolsókat rúgja mind a kettő, mert az egyik belőle fakadt, a másik pedig leállt vele snóblizni.
Így jártak a magyar demokrácia dicsőségére. Ha nem lenne olyan fenségesen félelmetes, akkor azt is mondhatnám, hogy a Fidesz, akárha a Margarita Abadonnája, ha leveszi a szemüvegét és valakinek mélyen a szemébe néz, az holtan esik össze. A magyar vidéket már letarolta ez a veszedelem, és most Európát vette célba. A debil tehetetlenséget az is mutatja, hogy nem csapták ki már most, mint a macskát szarni. Kezd az egész bagázs eltorgyánosodni, pedig ott tart a sündisznócska, hogy folyamatosan köpi szembe őket.
Kirgizekkel, tatárokkal, putyinokkal és erdogánokkal kokettál, és már nem is fű alatt, hanem dafke megmutatva mutyizik és röpcsizik, lop, csal, hazudik, és még mindig azt hiszik ezek a jámborak, hogy majd észhöz tér egy lárifáritól. Gyurcsányt megkérdezhetnék, ez mennyire jött be, milyen jó volt, amikor lángokban állt a város és röpködtek az utcakövek. És most már nem is burkoltan, hanem a külügyes csetnikjével üzeni, hogy ezt szánja az eltrottyosult Európának is. Így akarják szétrohasztani azt is.
Itt már rég nem arról van szó, hogy a drágalátos Európának a magyarok érdekében kell a repedt sarkára állnia – ez is csudás egy dia a falra vetítve -, hanem a saját nyamvadt érdekében. München, 1938 – csak ennyit mondok, de ezek soha nem tanulnak semmit. Amúgy meg engemet már tényleg hidegen hagy a töketlenségük. Magyarország rég elveszett, és már csak olyasmi kármentésért imádkozom, hogy fiainknak legyen hová menekülni, ha jön értük a fekete autó. Viszont ahogyan ez kinéz, nem lesz ilyen lehetőség sem. Fasza.