Ezer éves erőtér, meg a történelem ura

Grezsa Istvánt (Fidesz-KDNP, pláne kormánybiztos) megszállta a szentlélek, ilyenkor pedig a fennakadt szemű médiumokból ömlik a túlvilági okosság. Egy óvoda alapkövét helyezte ő a megszentelt anyaföldbe, ráadásul idegenbéli véreinknél, és ez a két trauma így együtt arra késztette őtet, hogy igyekezzen otthon érezni magát a világban, bármekkora ökörség is ez.

Ezt a komfortot, az otthonosság csalfa érzetét a tágas és szellős Kárpát-medence egészében vélte megtalálni, ahol is önmagát építgette ilyen delikátokkal: “Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt.”

A kormánybizonytalan nem tudja, mert csak beszél ki a fejéből, de ez – és főleg Szlovákiában okádva – ölég kemény revizionista duma, amiért egyszer majd az ilyen grezsák tökeire lépnek. Mert képtelenek fölfogni, hogy amit ők szavazatok megszerzése okán összedelirálnak, miközben azt hiszik, hogy fennkölten elemelkednek a földről, az csak ócska fasiszta duma.

Grezsa főnöke, ez az Orbán nevű még 2002-ben ábrándozott a magyar élettérről, ami óhajok egészen a Washington Postig szálltak, nem kevés bonyodalmat kavarva. Egészen addig, hogy az akkori amerikai adminisztráció szívesen látta volna Orbán et. bukását, mint ahogyan ma is, Trump ide vagy oda, ami nem kis teljesítmény, ha belegondolunk.

Annyit tizenöt évvel ezelőtt megtanultak, hogy ilyen élettér szavakkal nem jó dobálózni, mert nagyon könnyen Lebensraumnak értik, és ilyet kultúrember bizonyos áthallások miatt nem vesz a szájára. És hiába pofázza azt Orbán, hogy kétszer kettő az négy, ez minden nyelven másképpen van, a mocsok akkor is csak mocsok marad.

Az életteret egy huszárvágással helyettesítették tehát az erőtérrel, amit szellemileg be kéne lakni. Ezt mondta ez a Grezsa, és megtört szívvel be kell vallanom, én nem érek fel ilyen magasságokig, nem foghatom fel, mi az az erőtér. Talán a pilisi szívcsakra szétsugározása, de, hogy ezt hogyan lehet belakni, főleg szellemileg, ahhoz én kevés vagyok.

Sőt, tetézve azzal, hogy ezt az egészet a történelem ura rendelte nekünk ezer éve. Ez az egyik olvasatban azt jelenti, hogy Isten csak a mi pöttyös seggünket látja itt szívesen, és mindenki más húzzon el a jó francba. Ezért vizionálom a grezsák tökön rúgását a szlovák, román, szerb, meg az összes nagyrabecsült és lenézett szomszéd népek által.

Más megközelítésben Grezsa, és az, aki őt odaküldte Révkomáromba tutulni, egészen egyszerűen barom. Ennek a leépülésnek egyébként a fetisizált Antall J. az oka, aki az ő lelkében tizenöt millió magyar miniszterelnöke volt. Orbán ezt a lebegést manifesztálja máma, és már tizenegy milliónál jár. Ez az ő játéka határok nélkül.

És szét is cseszi az egész országot, mert képtelen fölfogni a történelem menetét. Darwin bácsi evolúciójából ugyanis tudjuk, hogy nem a legerősebb marad életben, hanem az, aki a legjobban alkalmazkodik. A mindig emlegetett Szent István bácsi is ezt tette, ezért keresztelkedett. Orbán et. meg még mindig itt tart, ezer évvel ezelőtt, meg erőről ábrándozik vicsorogva. Így megy az ország a lecsóba tarhonyának.

De én vagyok a hülye, hogy ilyen bonyolultságokat tételezek a futballista lelkéről, hogy a kreacionisták elcseszett útját járja, és tudatosan. Ugyan már, ilyeneket, de más dilemmákat sem ismer, a parasztudvar sara még ott van a gumicsizmáján. Grezsát is csak azért küldte veszélyes mondatokat böfögni a végekre, hogy tavaszra összekalapozzon pár szavazatot, más egyéb nem számít.

És ez a mi vesztünk, hogy ilyen mókusok ugrándoznak a fejük tetején főnéninek képzelve magukat, holott még ápoltnak is kevéskék. De, ha ez így marad, márpedig így marad, helyzetünk amilyen, reménytelen, olyan kilátástalan is lesz az idők végezetéig. Békés karácsonyt egyébként, majdnem elfeledtem az ilyentájt bevett törzsi formulát. Meg még az erőtér is legyen veletek, drága polgártársak.

Nincs egy Speerünk

Ma tehát országunk gyűlése tárgyalja, és minden bizonnyal el is fogadja a „Lex CEU”-t, hogy kies hazánknak még jobb híre kerekedjen a nagyvilágban, mint ami eddig is volt neki. Ezt a sietséget ki más, mint Semjén fővadász szorgalmazta, mondván, hogy „kormányzati érdek” fűződik a gyalázathoz. Ilyen sürgősségi ellátást ülésszakonként hatszor lehet kérni, a „kormányzati érdek” tehát nagyon nyomós lehet, csak föl kell fejteni, mi is lehet az.

Az egyik vélekedés szerint az egész cirkusz azt a célt szolgálja, hogy Orbán Viktor közelebb kerüljön a Fehér Házhoz. Lehet benne valami, hiszen oly régen vágyik már oda, és hiába hintette el szerte mindenkinek, hogy Trump az ő öribarija, csak nem érkezett meg az a meghívó sem kékszegélyű kistányéron, sem más úton-módon. Amilyen pitiáner és narcisztikus kis rövidnadrágos, ez a forgatókönyv is valós lehet.

Tegnap már pöckösen ült a póniján, és nyugtatgatta nagy arccal az aggodalmaskodókat, mondván: „Majd tárgyaluk az amerikaiakkal, hogy ők mit szeretnének, a jó szándék fogja vezetni a magyar kormányt és bizonyára az Amerikai Egyesült Államok kormányát is, tehát nincs ok arra, hogy bárki ideges legyen.”

A másik eshetőség, hogy spontán módon előtört belőle az illiberális vadbarom, és voltaképp osztja Toroczkai László Jobbik alelnök, ásotthalmi, méltán híres polgármester velős véleményét, aki szerint „A CEU az elsikkasztott rendszerváltozás óta külföldről mozgatva, de Budapestről mérgezi a levegőt, támadja a nemzet és a társadalom alapjait. Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni”

Ennyit arról, hogy a Jobbik és a Fidesz mennyire áll eltérő szellemi alapokon, mint kitetszik, semennyire. A különbség annyi, hogy az egyik fasiszta alakulat hatalmon van épp, míg a másik meg erre ácsingózik vizslával a kézben vagy sót hintegetve, a végeredmény egy és ugyanaz.

A CEU jogállásáról és szellemi műhely voltáról most nem ejtenék szót, akit érdekel a rezsim újabb ámokfutása, úgyis tisztában van vele. Mutatja ezt a hétvégi tüntetés váratlan sokasága, a megszámlálhatatlan tiltakozás itthonról és az egész világról, amely érveket a rendszer természeténél fogva söpör le az asztalról, mert csak.

Megszokhattuk már rég, hogy a választói akarat nem igazán érdekli az egyre inkább diktatúra felé hajló, vagy oda már meg is érkező rezsimet. Sőt, magunk közt egészen szomorúan és csöndesen azt is be kell látnunk, hogy a választók döntő többségét ez az egész teljesen hidegen hagyja, a keményen dolgozó kisember azt is gondolhatja, hogy a CEU a CBA leányvállalata, mondjuk.

Főleg, ha egyáltalán a hír eljut hozzá, de nem jut el. Itt, minálunk a megyei napilap Mészáros Lőrinc jótékony kezeiben van, és sikerült benne oly mellékvágányon és röviden tudósítani például a tüntetésről, hogy a gyászhírekbe belefeledkező olvasó még véletlenül se találkozzék vele.

Ha halványan földereng neki valami, az úgy tűnhet, mintha egy másik galaxisban történne, következésképp érdektelen, a kiváncsiabbak esetleg odáig eljutnak, hogy ezek a „pestiek” már megint verik a nyálukat valami miatt, és semmi több. Olcsóbb lesz emiatt a kenyér? Nem. Akkor ki a szart érdekel. Íme, a magyar választópolgár tudata.

Ez ugyan mellékszál, de korántsem lényegtelen, mert azt mutatja, miért vezet minden egyes közvélemény kutatáson a Fidesz még mindig toronymagasan, és ez így lesz jövő tavasszal is minden bizonnyal, de térjünk vissza a kályhához. Másik nemzeti hősünk, Harrach Péter szerint a sietséget az indokolja, hogy: „Az a politikai hisztéria, ami követi ezt az előterjesztést, indokolja, hogy minél előbb véget vessünk ennek a cirkusznak”.

Oly jellemző, hogy egy pillanatra sem merül föl a „cirkusz” leállításának legegyszerűbb módja, hogy visszavonnák a tébolyt. Michael Ignatieff, a CEU rektora világosan elmondta: „A CEU New York Állam oktatási minisztériuma és az Egyesült Államok egyik legnagyobb akkreditációs szervezete, a Middle States Commission on Higher Education által bejegyzett, illetve akkreditált felsőoktatási intézmény. Ugyanazokon az ellenőrzési folyamatokon esett át, mint a Columbia vagy a New York University. Magyarországon a CEU a magyar hatóságok által kibocsájtott engedélyek alapján működik, a magyar törvényekkel összhangban.”

Ennél egyértelműbben nem lehet elmagyarázni a degeneráltaknak a helyzetet, akik most, ma, elfogadnak egy törvényt, hogy az eddigi törvényes állapot megszűnjék. Ha ez így lesz, márpedig így lesz, akkor a romániai magyar egyetemek is csomagolhatnak, mint az a napokban fölmerült.

Éppen ezért ez az egész őrület nem tekinthető egyébnek, mint tudatos rombolásnak, ami persze nem idegen Orbán Viktortól, elég csak a Kossuth térre gondolni, illetőleg nem tárgyiasult formában az egész ország szétcseszésére. Hitler, vesztét érezvén 1944 végén kiadta a Néró-parancsot, amely azt irányozta elő, hogy az egész országot döntsék romba, mielőtt a szövetségesek kezébe kerülne. Albert Speer pedig, aki amúgy a végsőkig hűséges volt hozzá, mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza. Ilyen alattvalója Orbánnak nincs, így rohan az ország a vesztébe.

Mert hiába vágyakozik a nagy Amerikába, már megszólaltak a hangok, amelyek azt mutatják, útja meglehetősen hánykolódós lesz. A New York Times, ami nem a Magyar Idők, ugye, így fogalmaz: “Ha a törvénytervezet átmegy, ez lesz az első törvénybe foglalt támadás egy egyetem ellen az EU-ban. És ez lesz az első alkalom, hogy egy amerikai szövetséges állam, NATO-tagállam nyíltan megtámad egy amerikai intézményt a saját földjén.” No comment.

Csikidam

Akár szerencsétlen Szikora Robi a dínók korában, Orbán ugyanúgy találja meg a maga gidáit minden időkben és minden témában, hogy aztán együtt vonagoljanak Európa,- illetve a világ nagy színpadain, hogy legyen min röhögnie a hülyeségbe még teljesen bele nem ájult népeknek.

Most is, ebben a csíki, nem csíki, vs Heineken vörös csillag dichotómiában, amely immár nemzeti sorskérdéssé vált, mert jobb dolgunk ezen kívül nem igazán mutatkozik. Kivéve persze a határainkon két kerítés közt bóklászó tizenhárom, óvodás korú terrorista dolgát, akik ellen feldübörögtek tankjaink.

Persze, ahol ilyen a gazdatest, ott könnyen tenyészik a bolondgomba. Esetünkben épp a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete, valamint a Szabadságvédő Alapítvány, aki hülyék beperelték a Heinekent, mert szerintük a cég termékein feltüntetett vörös csillag sérti a kommunista diktatúra áldozatainak emlékét.

Ez épp most jutott az eszükbe, zárójelben: a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete elnöke az a Menczer Erzsébet, aki korábban fideszes országgyűlési képviselő volt, és most is a III. kerületi Fidesz vezetője, nem véletlen tehát, hogy a butaság bátorságával csinálnak hülyét magukból.

Olyan ez, mint 2014-ben, a magyar abszurd egy másik korában, amikor a CÖF nyílt levélben fordult Barack Obama amerikai elnökhöz a Magyarországot elmarasztaló írásokkal kapcsolatosan. Most Trump van már odaát, a Heineken meg itt, amely gigacég valószínűleg összeszarja magát a Menczer Erzsébet & Co.-tól.

Ezek a kényszermunkások a következőknek mennek neki: ennek a legújabb patás ördögnek, ennek a Heinekennek van százhuszonöt sörgyára, a világ hetven országában van jelen, globális szinten a harmadik helyen áll az eladott mennyiségek és a jövedelmezőség tekintetében. A cég mindennapi tevékenységét pedig átlagosan ötvenhatezer alkalmazott segíti.

De, hogy mért is van ez így, hogy ezek az üldözöttek ajvékolnak. Pártunk agya megdurrant, és a hírek szerint totális hadjáratra készülnek a hollandok ellen, az önkényuralmi jelképtilalommal próbálkozó törvényjavaslat csak az előszele volt a további támadásoknak, az indoklás pedig egészen elképesztő.

A lényeg: „A Heineken nem viheti el szárazon, hogy megsértette az erdélyi magyarokat, végső soron a magyar nemzetet”. Ezen túl kormányunk harci buzgalmában kijelentette: „Megvédi a mocskos multi által eltaposni kívánt szegény, (nem igazán) kis, (nem is annyira) magyar székelyföldi manufaktúrát. Ezen túl immár a Heineken „támadását” a kormány szimbolikusan kiterjesztette nemcsak egész Erdély, hanem a komplett határon túli magyarság elleni támadássá, a védelmét pedig az egész magyar nemzet megvédésévé.

Viszont emlékezzünk 2001-re, amikor már mutatkoztak a demencia első tünetei kedves vezetőnkön, akkor hirdette meg ugyanis a harcot az “osztrák vircsaft” ellen földügyekben. Erre elköltöttek minden eredmény nélkül kétmilliárd forintot, akkor is a választási kampányra akartak produkálni zsebszerződéseket, de nem igazán sikerült.

Itt tartunk újra. Mint azt egy kormányközeli szakértő elmondta: “Ez nem jogi kérdés, maximum harmadsorban az. A tét – ha eddig nem lett volna egyértelmű – csak a felszínen az, ugyanis, erősen kilóg a lóláb, hogy a jótettel valójában az egy év múlva begyűjtendő határon túli szavazatokért szállnak harcba.” Viszont nem kéne a kurva voksokért a mi farkunkkal csapdosni a csalánt.

Ilyenen, hogy megint mi leszünk Európa bohócai, az ember – bár szomorú -, de már nem igazán csodálkozik. Viszont addig szórakoznak szavazatszedő buzgalmukban, míg a Heineken azt nem mondja, baszódjál meg Orbán Viktor, veszi a sátorfáját, és huss, elillan párezer munkahely. Mint föntebb bemutattam, ezek a csillagosok ezt nem igazán fogják megérezni, de a magyar keményen dolgozó kisember, na, az igen. Akkor lesz csak csikidam, sőt, hogy stílszerűek legyünk: csíkidam.

Varázslólekvár

Rövid helyzetrajz:
„Mit látsz, Lacó? Egy nagy segget látok. De lehet, hogy csak hallucinálok.”
(AE Bizottság)

A sors fura fintora, továbbá Isten és Orbán országló szándékai miatt a külügyeket fölzabáló futsalzseni Szijjártó et. most éppen „új világrendről” sző omló álmokat. Mindeme delírt arra alapozza, hogy a nagy vízen túli Trump adminisztráció egyelőre nem rúgott a valagába, de eljön az ideje annak is, mint ahogyan mindennek.

Szijjártó et. annak örül, hogy Donald kacsa nem akarja „importálni a demokráciát”, mint dekadens elődei, pedig nagy üzlet lenne benne meglátásunk szerint. A jólfésült elnök egyelőre saját hazájának szétkúrásával foglalatoskodik, viszont minden diabolikus baromsága mellett megvan az az előnye a mi hülyéinkkel szemben, hogy nem a saját zsebét tömködi.

Emlékezhetünk, még a saját csicsás tornyát is alig akarta odahagyni, pénzügyeinek intézéséről pedig lemondott. Itt, minálunk ezzel szemben éppen a pénzügyek vannak a kormányzásnak mondott ákombákom centrumában, erősen kihegyezve a szerzésre, és ennek törvénybe iktatására. Hosszú volna hét év ganajságait számba venni, imhol azonban két friss, ropogós példa.

A tao-pénzekhez úgy ragaszkodnak, mint vak komondor a csontjához. A bíróság úgy döntött, tizenöt napon belül ki kell adniuk, honnan jön ez a lóvé, és hová vándorol, mert közadat a közpénzek felhasználása. Viszont, mint tudvalévő, a közpénz jelleg el szok’ veszni minálunk, következésképp kellemetlen volna beszámolni róla. Az ítélet a mi fiainkat egyáltalán nem hatja meg, basznak rá, mondhatni, és a Kúriához fordultak, hogy a mocskot rejtegetni tudják.

A másik cukiság az eljövendő szerzéseknek ágyaz meg. Pártunk és kormányunk kitörölte a szankciókról szóló bekezdést a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról szóló rendeletéből, emellett létrehoztak egy új, ámbár meglehetősen nehezen körvonalazható kategóriát a „kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs feladatokra”. Innentől mindenféle skrupulus nélkül lehet szórni a pénzt, akinek csak akarják. Sőt, azt sem büntetik, ha nem veszik figyelembe a közbeszerzési törvény vonatkozó rendelkezéseit.

Hát nem délibábos rónaság az élet minálunk polgártársak? Lófaszt mama, hogy egy másik klasszikust idézzünk. És mi ezt itt, Hunniában guvadt szemekkel és bamba lélekkel nézzük, panelprolistól, ellenzékestül együtt, aminek nem nagyon lesz jó vége. Ez a „kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs feladatokra” kitétel azt takarja, hogy mindjárt itt a kampány, és az a szarmennyiség, amely eddig is hullott bele a pofánkba, hatványozódni fog. Ha már gondolatmenetünket a Bizottság tánczenekar kis színesével nyitottuk, zárjuk is azzal, bemutatva kies jövőnket, íme:

„Dagdugó, varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ.”