Nem vagyok mohikán

Azon tépelődtem, ma, midőn előttem állott a hófehér monitor, hogy betűket rakjak rá, szóval azon ment a morfondír, vagyok-é annyira jó mohikán, hogy szó nélkül hagyom Eperjes, valaha volt színművész elvtárs legújabb tripjét. Mert és ugyanis tudjuk, hogy a nagy vízen túli őslakosok szent tisztelettel viseltettek az eszementekkel abbeli vélekedéssel, hogy ők közelebb állnak a nagy Manituhoz, mint akármely útszéli rézbőrű harcos vagy a lova. Én azonban, mint sápadtarcú testvér nem rendelkezem ezzel a genetikus bölcsességgel, és Eperjessel keresztényi szeretetből törődök.

Egyrészt mint az Úr lelki szegény fiával, akié azonban nem lesz a mennyeknek országa, mert a gonosz szolgálatába állott, illetve más istent imád, akit/amit Orbán Viktornak hívnak, s ami így már maga az eretnekség vagy istentagadás. Mondjon akármit is ez az Eperjes az ő nagy hitéről, ami ezzel a gesztussal akkora léket kapott, hogy az orrunk előtt folyik a flaszterra ennek az Eperjesnek az egész betegen mocskos lelke, s ott tocsog. Hogy valaki hitet ordibál, cirkuszi előadást rendez belőle, az nem tetszik az Úrnak, az pedig pláne nem, ha másról készít faragott képet az oltárára.

Ha ilyen dagadt mihasznákat ültet oda, az nem kereszténység, hanem bálványimádás, amit boldogabb korokban máglyával jutalmazott a szent inkvizíció, hogy az ilyen tévelyedettek lelkét megmentse. Ennyit Eperjes hitéről, ami szót sem érdemelne. Ha meg kell hülyülnie, hülyüljön meg magának, de van az országban úgy másfél millió Eperjes. Nem mind ennyire hülye, de ugyanilyen ostoba, és egy kupacban ezek már képesek arra, hogy romlásba vigyék az országot, s mint látjuk, viszik is nagy szorgalommal. Viszont Isten mögé bújtatni a romlottságot, nem komilfó.

„Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. Míg így küzd, kötelességem teljes erőmmel támogatni. Meg Kövér Lacit is, Áder Janit is, és minden tisztességes küzdőt, aki zarándokol és nem ténfereg. Mindennap imádkozom, hogy legyen erejük a történelmi tetthez. Ehhez fogható hatalmas külső és belső ellenséggel korábban talán csak a nagy magyarjaink küzdöttek: Széchenyi, Rákóczi, Szent László, Szent István.” – Ilyeneket delirált ez az Eperjes, s ezt elolvasva tán érthető, miért szánok rá némi időt, holott amúgy méltatlan volna rá a manus.

Ugyanis Orbán mély hittel folytatott embert próbáló küzdelme tegnap abban csúcsosodott ki, hogy telibeszarta a szombathelyi alattvalók életét megint. Pár napja mutattam meg, mi folyik a nyugati városban (Egy élet sem számít), és szóba került az ország házában is tegnap, miért akadályozza a Fidesz, hogy a város megnyissa a saját oltópontjait, amiért egyébként már a háziorvosok is rimánkodnak. Erre azt válaszolta Orbán mély hittel folytatott embert próbáló küzdelmében, hogy a város polgármestere fejezze be az oltásellenes kampányt.

Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, számra veszem az arra egyébként méltatlan Eperjest, aki máma úgy járt, hogy egy személyben testesíti meg mind az összes rajongókat Szikorától Nagy Ferencig, de még a szombathelyi közgyűlés fideszes egészségügyi bizottságos orvos-elnökét is, aki szintén Orbán seggéből kiordibálva jelentette ki, hogy a szombathelyi oltópontok ügye vihar egy pohár vízben. És itt merül fel az az ontológiai kérdés, miért van az, és miért jó amúgy normálisnak kinéző embereknek, ha Orbán szarát idvezült mosollyal majszolgatják.

Ezt kell megérdeklődnünk őszinte kíváncsisággal. És azért is, hogy momentán a társadalom ormain méltatlanul ücsörögve miért akarják a többiek torkán is lenyomni ugyanazt a többség akarata ellenére. Ez egy szekta, ez a fideszcsürhe, mint arra Eperjes szavai ékesen rávilágítottak, ezek betegek. Viszont mi nem vagyunk mohikánok, hogy valami misztikus tévedésből tűrjük a tébolyult tombolást. Mondhatnám, hogy uff, beszéltem, de nincsen kedvem hozzá. Nem olyan időket élünk, hogy Aureliano Buendia szavait idézzem onnan, amikor a liberális seregek megindultak Macondo ellen.

Jucus a zongorán

Varga Judit ahelyett, hogy a gyerekekkel játszódott volna a hosszú hétvégén, fociztak volna vagy Wass Albertet lapozgatnak, elbábozták volna a Nemzeti dalt, az Uniót szidta. Persze mi mást is tehetett volna, erre szerződtette őt a főni a mancsaftba. Ezért hiába a rengeteg – mint látjuk – feltételes mód, hogy annyi minden értelmes dolgot lehetne csinálni, az nem megy. Csak a tutulás szünet nélkül. Ebbéli időtöltésében még egy kis melankóliát is csempészett az ájerbe a miniszteriális ember, siratta az elveszett fiatalságát, hogy aszongya: „Nem ilyen Európához csatlakoztunk”.

Ez keltette föl a figyelmemet, ez az elfojtott, keserűnek álcázott sóhajtás, hogy megromlott a világ, és Neria ott áll a vérzivatarban, mint egy szende szűz, akit migráncsok hágnak meg épp. Mindenki szembe jön azon a rohadt autópályán. Ez Varga Judit alapélménye, mióta Orbán alfele védelmezőjének szegődött, és ez egy idő után frusztráló bír lenni. Miniszterasszony sem dekázgat meg hegedülget már, hanem magyarázza a magyarázhatatlant, nehéz a dolga a katonának a mancsaftban. Így járt. Nem kellett volna szerelmes szemekkel pezsgőzgetni a főnivel.

Akkor volna menekülési út, másrészről meg, ha mindez meggyőződésből megy, akkor nincs miről beszélni. A forradalom viszont fölfalja saját gyermekeit, ahogyan azt Danton és Robespierre óta tudjuk, de Simicska is tudna róla mesélni. Így hát jobb megfelelni az elvárásoknak, mert könnyen a stadionon kívül találja magát az ember. Viszont ennyire azért nem kéne, mint ez a Varga, de ez az ő nyomora. Az viszont a miénk, hogy miatta – is – lesz a magyari ember leköpve lassan mindenütt a nem kipcsak világban, és ez azért csak megér egy cellát barátok – és ellenségek – közt is, de mindenképp.

Viszont nézzük, miből is élünk, miket delirált nekünk kokárdával a lukában a miniszteriális ember a ménkű nagy csalódottságán kívül. („Nem ilyen Európához csatlakoztunk.”) Szóval milyen az az Európa, amelyik odahagyta Varga Judit – és a Fidesz – álmait, és mint valami nagy liberális Gólem ül az illiberalizmus nyakában, és a kérdésben benne rejtezik a válasz is. Mégpedig, hogy ki változott és milyen irányban, ilyképp ebben a kontextusban olybá tűnik, a Fidesz az, aki/amely a züllés útjára lépett, így az a baj, hogy Európa nem igazodik hozzá a gyalázatban.

Másfelől Varga igazságügyis nem csatlakozott senkihez. Kies hazánk 2004-óta tagja az Uniónak, amikor Jucus még alig is hagyta oda az iskolapadot, maximum fogalmazgatott a bíróságon és a körmét reszelgette. De ez már történelem, mint ahogyan az is, hogy Orbán épp lecsúszott a csatlakozási aláírásról (2003), ami erősen birizgálta a hatalmas egóját, s mint tudjuk, ő nehezen felejt. Valakinek bűnösnek kell lenni, az Uniónak is, hogy őszentsége helikopterként tündökölhessen. A bajok ennél azonban sokkal nagyobbak, az Unió és a Fidesz között ontológiaiak, ami nem kecsegtet semmi jóval.

Ez Varga előadásából is kiderül. Azt jelentette be ugyanis csalódottsága közben, hogy Neria lengyel cimborájával együtt keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az uniós költségvetés védelmét szolgáló jogállamisági feltételrendszerről szóló uniós rendelet miatt. Szíve joga mindez, az indoklása azonban már eleve csak a híveknek szól. Azt ugyanis Varga sem gondolhatja komolyan, attól, hogy nincs pontról pontra lefektetve, a jogállamiság része, miszerint nem üldözünk SZFE-et, CEU-t, zárunk be rádiókat (és még százezer skandalum), attól az megtehető.

Nem, nem tehető meg. Ettől lesz nem jogállam a NER, és ezt Varga is tudja, viszont veri a habot, hogy mindez nincs paragrafusba foglalva. Kultúrnépeknél nem is kell, és, hogy mi nem vagyunk azok, azt is Varga mondta el tegnapi nyüszögésében, amikor azt fejtegette, hogy a „jogállamiságban is létezik nemzeti identitás”. Látjuk a NER működésén, amelyben a Fidesz a nemzet, így identitása csak neki lehet, a többieknek kuss van. Ez nehezen fér bele Európába, olyannyira, hogy ki is lóg belőle erősen, nem nézik jó szemmel, ha a klubtag belehugyozik a zongorába. És most Jucus is pössentett egy nagyot.

Kokárdák a réten

Az lesz majd a szép és felemelő, midőn ‘álamelnök et. is elmondja majd máma az ő magvas gondolatait szemöldjeit összehúzva, mellette-mögötte mutogatva a néni mindezeket a képződményeket, hogy senki hibát ne szenvedjen azok befogadásában, és lélekben mintegy meggazdagodva induljon a rétekre kokárdát szedegetni, ahol halomban nőnek azok. Ezt a csodát pedig minielnök et. még magvasabb, már egyenesen krumplis (bár az gumó) eszemenéséből tudhattuk meg, ami delíriumokat levélbe foglalt a világ valamennyi magyarja számára, éljenek bár itt, vagy fokföldön vagy Ázsiába’.

Ezeket a messzi magyarokat mind be is ojtja, mint valami ágak vesszeit, amit tegnap mesélt minielnök et. Hogy azért kell neki tengernyi vaccina, hogy minden magyart a sártekén beojtson, már látjuk szemeinkkel, ahogyan minielnök et. futrohan, hájai rengenek és a föld dübörög testének súlya alatt, kezében a vaccina, amivel kergeti a fokföldi magyart, hogy beojtsa őtet is, bár az nem is akarja. De a mi minielnökünk ilyen cukorfalat manus, teszi velünk a jót, mimagyarokkal Borneón meg Celebeszen is, egyfolytában a javunkat akarja, és viszi is.

De máma ünnepülünk, és mivel minielnök et. nem bír a téren, kordonok között és válogatott lengyeljei előtt kappanhangon ordibálni, ahogy az eddig szokásban volt nála, levelet írt a mimagyaroknak magvait elvetendő az ünnepélyes napon, és még lélekbéli gyarapodásul is. “Tisztelt Honfitársaim! Minden évben ezen a napon piros-fehér-zöld kokárdák nyílnak szerte mindenhol, ahol magyarok élnek.” – Így kezdi magvas levelét minielnök et. megcsillogtatva képalkotói képességeit, ami egy költőnél elengedhetetlen, minielnök pedig élni nélküle nem tud.

Kinéztem a kertre, hát, cseszmeg, a Józsi ott kaszálja a kokárdákat, suhog neki a kaszája, röpködnek a kokárdák, és odaszóltam neki, döntsd tőkét Józsi, ne siránkozz, de ő csak ment és kaszálgatott némán, nem szidott, nem is nézett énrám, a kokárdák pedig fényesen, suhogva keringtek, szálltak a magasba. Ennyit erről, utalva arra, hogy egy élmény minielnök elvtársunkat hallgatni – ezúttal olvashatni – ilyen ünnepek tájékán, amikor kivirágzik az agya, és kokárdák nyílnak benne. Egyébként amúgy is egyfolytában kardozik, ez a március 15. meg még adja is magát a kaszabolásra.

Minielnök et. ünnepi levelében harcias szókészlete teljes pompájában mutatkozott meg. Volt benne ellenséges hatalom, csatamező, vesztőhely, láthatatlan ellenség, harc és ilyen csodák, hogy olybá tűnt, minielnök et. gyárat avat vagy utat ad át. Olyankor is ilyeneket szokott delirálni, amiből az fakad, hogy örökké március 15. van a fejében, vagy pediglen permanensen ilyen degenerált. Tessék választani, egyik opció sem különösebben biztató, de nekünk ezt dobta a gép, vagy dobtuk magunknak. „A világ olyan valószínűtlen, az álom én vagyok, olyan jövőkbe nézek, amiket sosem láthatok.”

Ja, hogy ez EK, üsse kő, mert, mint minielnök et. gyakorlatából kitetszik, mindig mindenhol, minden mondható, vagy mindig mindenhol ugyanaz ordibálható, jelentősége ennek egyáltalán nincs, hozzánk már hűtlenek lettek a szavak. Például, amikor minielnök et. ezt mondja: „Megtanultuk, hogy a szabadság nem egy ideológia, hanem vérrel szerzett jogunk, hogy használjuk nyelvünket, ápoljuk kivételes örökségünket, és a saját észjárásunk szerint rendezzük be életünket.” – Ennek egyáltalán nincs semmilyen jelentése, ez csak egy puffanás a flaszteron.

Itt állunk tehát máma árván, arra gondolva, minielnök et. dugja föl magának a réten nyíló kokárdáját, mert annak jelentése meg nagyon régen elveszett, és éppen ő vette el. Így tudjuk, amikor mimagyarozik, a saját észjárása szerint rendezi be az életünket, abban nekünk helyünk nincs, amit a rendszere, a csinovnyikjai, vindnyászkyk, demeterszilárdok és mind az összes szellemi jobbágyai bizonyítanak. Március 15. arról szól, hogy az ilyeneket elzavarjuk, úgyhogy minielnök et. elmegy a szívhez szóló levelével a kipcsak pusztáiba kancatejet fejni. Így lesz szép az ünnep.

Nincs másik autó

Nyolc évvel ezelőtt, március 14-én egyszer csak lehűlt az idő, betört mintegy a sarkvidék az egymás talpára lépni készülő országba, amelyiknek kokárda volt a feje helyén, és elkezdett hulldogálni a hó. Majd rákapcsolt, baromi hideg lett, fújt a szél piszkosul, balesetek voltak, hóban rekedések idusra, totális volt a káosz, aminek nem volt gazdája. Ha belegondolunk, nyolc évvel ezelőtt is volt egyfajta oltakozás, csak nem az utcán álltak az emberek, hanem az autók az utakon, és már akkor is kiderült, hogy az állam nem működik. Semjén Kézdivásárhelyen lovagolt a pörge kalapjában, Orbán Brüsszelben sorosozott, Pintér pedig, nos, Pintér sms-t küldözgetett, miszerint „Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium”.

Erre futotta neki, de még ez sem sikerült igazán. Mert, ha belegondolunk, midőn az ember nem hagyja el a gépjárművét, ahogyan kérve volt, akkor át sem tud ülni egy másikba, hacsak nem osztódással megszaporodik, kettő lesz belőle hirtelen, és itt is ül egy meg ott is, két gépjárműben két Béla, el kell menni az ember eszének, ha volt egyáltalán neki valaha is. Akkor is elmaradt a március 15-i ünnepség, mint most, és még a zászlót is alig tudták fölvonni a Kossuth téren, mert befagyott a fölvonó drót, a CÖF meghívott lengyeljeinek nem volt hová menni, csak tébláboltak a hóban. Aztán befutott Orbán Viktor is. Mint a rendszerváltáskor, akkor Oxfordból sietett haza megérezve a vérszagot, 2013-ban pedig a propaganda lehetőségét, mert ő mindenhol ott van. Áradáskor, havazásnál, meg a ruszkik elzavarásánál.

Mindenhez egyforma köze van: semmi sem. Amikor a legnagyobb volt a baj, az osztrákok küldtek hókotrókat, amelyek behatoltak az országba, pucerálták a havat, ahol érték, de ők sem lehettek ott mindenhol. Így az ország más szegleteiben a hóban rekedtek várták Pintért, aki nem jött, aztán már csak a napsütést, ami gyógyír a fagyos bajokra. Minden megoldódik, kapkodni nem kell, de úgy csinálni sem, mintha tennénk valamit. Erre a kataklizmára tehető talán, hogy Orbán elkezdett nyüzsögni. Amikor mosolygott a csalfa nap, olvadt a kásás hó, és cseperészgetett a bádogeresz már, tehát harmadnapján elindult a hős menteni az ő népét, amiről film is forgott. Autót vezetett a rettenthetetlen a száraz autópályán, stopposokat vett fel, ilyenek. És senki még csak el sem röhögte magát.

Mint amikor árvízi hajóst játszott, akkor sem, amikor oltakozott, szkafanderben szaladgált a kórházban vagy legfrissebben vakcinákat fogadott a reptéren, akkor sem. Mindenhol ott van a manus, következésképp sehol sem, forog a film a nyüzsiről, amivel a föladat letudva, csak épp az ország fullad bele vagy a hóba vagy a szarba. Ez egy mintha ember. A nagy havazási mentésről készült filmalkotást akkor a Mancs elemezte tömören és velősen: „A cél: megmutatni a tevékeny, gondoskodó, mindenütt jelen lévő, mindent megoldó Orbán Viktort, amint éppen aktívan miniszterelnököl, megold, elhárít, segít, jót tesz, barátságos, férfias, határozott és dinamikus.” – A helyzet azóta csak romlott, most nem hó borítja az országot, hanem vírus, a módszerek viszont ugyanazok.

Tündökölni, úgy tenni mintha, viszont semmit sem csinálni, csak propagandázni. Nyolc évvel ezelőtt azonban az osztrákokat beengedték az országba a hókotróikkal, ma viszont nem hagyják a városoknak, hogy helyettük végezzék el, amit ők nem tudnak, holott minden náluk van. Nyolc évvel ezelőtt nem mondták az osztrákoknak, hogy hóellenes kampányuk részeként zavart akarnak kelteni a kormány hóellenes munkájában, mert belátták, hogy elcseszték, nem kicsit, hanem nagyon. Akárcsak most. Az osztrákoknak nem mondták, hogy nem segíteni akarnak, hanem a politikai haszonszerzés vezérli őket, mint most az ellenzéki városoknak. Nem tudni, hogy ennyivel lettek aljasabbak, vagy ez már a tehetetlenség végső vonyítása, egy azonban bizonyos: akkor is alkalmatlanok voltak, most is. És felettébb kártékonyak.

Legalja

Szombathelyen a Kormányhivatal, következésképp a Fidesz-KDNP megakadályozta, hogy a város által kialakított oltópontokon megkezdődjön a lakosság oltása. Mint emlékezhetünk, a város azzal került be az országos – nem KESMA és nem közszolgálati – sajtóba, hogy a Kormányhivatal által kijelölt oltóponton hosszú sorokban álltak az emberek, a kormánymegbízott – Harangozó Bertalan (KDNP) – pedig azt mondta akkor, lehet, hogy egy kicsit hibáztak, de úgy általában a lakosság fegyelmezetlen. Csak úgy odacsámborog szurkáltatni magát, nem katonás és nem precíz.

Épp csak azt nem mondta, hogy hát hogyan lehetne így oltani, sehogyan sem, a lakosság önhibájából fog láztól fetrengeni, csak magára vessen. Pár napja egy másik oltóponton ugyanez volt. Álltak az emberek hosszú, tömött sorokban a fényképen, a baloldal meg a baloldali sajtó pánikot keltett és oltásellenes kampányt folytatott. Mondom, ott álltak a népek sorban, mint hajdan, ha hús érkezett a boltba, és a fideszes csatolmányok kijelentették, ez nem sor. Egyszerűen letagadták a valóságot, amit az ember a szemével látott, a fülével hallott.

Nincs sor, minden a legnagyobb rendben, minden élet számít, jobban teljesít, újra indít, kék plakátok, konzultáció, hazugság. Nos, ezt elégelte meg a város, kialakított három oltópontot, berendezte szépen, fölszerelte, hogy akkor jöhet a lakosság oltakozni, már csak az volt hátra, hogy a kormánymegbízott és csatolmányai megtekintsenek és bólintsanak. Nem tekintettek és nem bólintottak, tegnap kitört a parasztgyalázat, és elkezdődött… nos, nem az oltás, hanem a levelezés, amit most hosszan és tanulságokkal terhesen idézni fogunk.

Azért, hogy a végén belássuk, a Fidesz-KDNP-nél aljasabb pártot nem hordott a hátán a föld, a fideszesnél, KDNP-snél nagyobb mocsadék pedig ritkán születik. Meglátjuk majd az előrehozott konklúziót, nemhogy minden élet számítana, mint ahogyan azt álságosan naponta ezerszer duruzsolják, hanem az ellenzéki városokban lakó életek egyáltalán nem. Épp csak ki nem jelentik, hogy ott dögöljön meg mind az összes, aki nem ránk szavazott. Nem mondják, csak gondolják, miközben álszenten mosolyognak, és tesznek is érte, ahogyan az alábbiakból majd kiderül.

Nemény András, Szombathely polgármestere tegnap reggel tett fel egy posztot a Facebookra, amiben azt írta, hogy nemcsak a bejárás nem történt meg az oltóponton, de Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke sem veszi fel a telefont, és írásbeli megkeresésre sem válaszol.

“Ha nem történik meg az oltóhely bejárása, nem tudjuk időben értesíteni a beoltandókat, és a háziorvosok tájékoztatása alapján borul az oltási terv. Az oltóhelyek kijelölése Harangozó Úr levele alapján történt. Eszerint a polgármester joga, hogy a védekezés során átmeneti jelleggel döntsön “az élet védelméhez szükséges intézkedések” felől. A döntés a háziorvosok kérésére új oltópontok kialakítása volt. Ezzel segítjük a munkájukat és készülünk fel még időben a tömeges oltásokra. Éppen az állami oltások indulásakor tapasztalt problémákat akartuk megelőzni azzal, hogy a fokozatosan elindított oltópontokkal időben tapasztalatot szerezve a legjobb helyzetbe hozzuk az oltakozni akaró szombathelyieket a tömeges oltások indulásakor. Csak remélni tudom, hogy semmilyen politikai érdek nem írja felül a ránk bízott emberek egészségének védelmét” – írta a polgármester.

A kormányhivatal a megtekintés helyett levelet írt, az oltópontot kialakító polgármestert zavarkeltéssel vádolva meg, de tessék, itt van, tanulságos duma:

“Egyetlen munkatársat sem biztosított a háziorvosoknak az adminisztrációs feladatok ellátásához Szombathely polgármestere, ehelyett a baloldali pártok oltásellenes kampányának részeként zavart próbál kelteni az oltásokkal kapcsolatban. Az országban, így Szombathelyen is hetek óta zajlik a tömeges oltás. A Megyei Oltási Munkacsoport összesen 41 oltópontot létesített a városban, ezeken eddig több tízezer embert oltottak be szerte a megyéből. Az oltáshoz szükséges oltóhelyek a kórházban és a háziorvosoknál tehát bőségesen rendelkezésre állnak, vakcinából azonban továbbra sincs elég. A polgármester valójában nem segíteni akar, hanem csupán politikai haszonszerzés vezérli. Február 22-én kérte a kormány az önkormányzatokat, hogy segítsék a háziorvosokat adminisztratív feladatok, főképpen az oltásokkal kapcsolatos időpontszervezések ellátásában, amihez egy-két munkatársat biztosítsanak. Szombathely polgármestere a kérésnek immár három hete nem tesz eleget. Felszólítjuk a polgármestert, hogy a zavarkeltés és a látványpolitizálás helyett a háziorvosok érdemi adminisztrációs támogatásával segítse, hogy a szombathelyiek oltására minél hamarabb sor kerülhessen.”

A polgármester pedig a Facebookon válaszolt erre a mocsokra, ekképp:

„A szombathelyiek oltását segítő önkormányzati oltópontok megtekintése helyett politikai közleményt adott ki a kormányhivatal. A kormánymegbízott, aki a Megyei Védelmi Bizottság Elnöke továbbra is elérhetetlen. Ez a jelen járványügyi helyzetben elfogadhatatlan, veszélyezteti a város lakóinak életét, egészségét.

Az egészségügyi helyzet a napokban tovább súlyosbodik, csak az oltások pontos megszervezése lehet az ellenszer. Az erre tett javaslatunkat, amit három nappal ezelőtt még támogatott a kormányhivatal, az ő előírásainak megfelelően megvalósítottuk. Csak egy helyszíni bejáráson felvett jegyzőkönyv hiányzik. Mostanra azonban ezt feleslegesnek tartja Harangozó Bertalan, így nem tud elindulni a munka kedden az első oltóhelyen. Ugyanezt az engedélyt a fideszes polgármester által vezetett Szekszárdon és Budapest V. kerületében megadták. Nagyon helyesen.

A kormányhivatal most azzal vádol, hogy nem vagyok együttműködő. Nézzük a tényeket:

– A kormányhivatalnak hónapok álltak rendelkezésre a tömeges oltások megszervezésére. Ehhez képest az első nap másfél órás késéssel vitték ki a helyszínre az oltásra várók adatait, emiatt torlódás lett, és a többségében idős emberek tömegesen várakozni kényszerültek az utcán. A helyzetet látva a szomszédos önkormányzati kulturális intézményből az intézmény dolgozói vittek székeket és vizet az idős embereknek. Továbbá az önkormányzat oldotta meg a helyszíni hangosítást, hogy ne álljon háromszáz ember egyszerre az ajtó előtt információra várva.
– Mivel a helyszíni parkolásra sem gondoltak, a rendőrség mellett szombathelyi közterületfelügyelet biztosította a helyszínt. Teszi ezt azóta is.
– A kormánymegbízott külön kérésére haladéktalanul engedélyeztem sátrak és mobil WC-k felállítását az állami oltópontnál.
– A mai napon soron kívül engedélyeztem, hogy a sátrak továbbra is kint maradhassanak.
– Rendelkezésre bocsátottam az önkormányzati cégek autóit, hogy ha szükséges, az idősek szállításába bevonhatóak legyenek.
– Folyamatosan egyeztettünk a háziorvosokkal, az új oltópontokat (kétszáz önkormányzati munkatárs bevonásával) az ő kérésük alapján, velük egyeztetve alakítottuk ki. Ezt a kérést a háziorvosok először a kormányhivatalnak küldték meg, de miután nem jártak sikerrel, hozzánk fordultak.
Az igazi kérdés az, mi történt az elmúlt két napban. Ki és mire utasította a kormánymegbízottat?
Miért nem kaphat engedélyt oltópontok kialakítására Szombathely, mikor ugyanerre kaphatott a fideszes polgármester által vezetett város és kerület?
Miért az a legfontosabb dolga a kormányhivatal által felállított oltási bizottságnak, hogy saját tagjainak és elnökének soron kívül történő beoltásáról gondoskodjon?
Miért nem azokat veszik előre, akiknek az egészsége nagyobb veszélyben van?
A helyzet sokkal rosszabb lesz a következő időszakban. Ki vállalja a felelősséget a késedelemért?
Én városvezetőként vállalom a rám eső feladatot, felelősséget és az esetlegesen elkövetett hibákat is. Nem fogok belenyugodni, hogy a szombathelyiek egészségét bárki bármilyen okból veszélyeztesse.”

Nincs több kérdés, sem hozzáfűzni való.

Orbán aláhúz

„Ha vezetés van, akkor esély van a sikerre.” – húzta alá (írja a tudósítás) Orbán Viktor a jeruzsálemi King David szállodában, midőn a V4-es Babissal Netanjahu elé járultak megkérve őt: tanítsál mester. Ez a kiinduló tételünk, megállapítva, hogy a magyar újságírás nyelve, midőn eljátssza itt nekünk a hitelest és mértékadót, ott maradt a Szabad Nép redakciójában. Ahogyan Rákosi elvtárs is aláhúzott, hangsúlyozott, kiemelt, meg még ki tudja mit nem csinált, hogy a fontosság látszata megőrződjön, és a népek csettintsenek: aláhúzta, de jó, aláhúzta. Örvendjünk.

A mai időkben Orbán elvtárs húz alá és hangsúlyoz, amitől a talpas jobbágy meg elalél. Ez a nyelv azt a képzetet kelti benne, hogy odabetonozták, lehegesztették a képzeteket a turulszaros anyaföldhöz, s az onnantól fogva örök. Node mit? „Ha vezetés van, akkor esély van a sikerre.” – A fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk, ha nem lennék hülye, okos is lehetnék, ezért fölösleges volt Jeruzsálembe szaladni. Azért mentek ugyanis oda a V4-es Babissal, hogy tanulmányozzák, mitől sikeres az ottani járvány elleni védekezés, ha van valahol ilyen egyáltalán a világban.

Ekkor jutott a kedves vezető a bódhiszattvaság kegyes állapotába kijelentve a vezetésről szóló receptet, a jövőbe vivő biztos utat. Nem tudjuk, mit akart így még jobban aláhúzni, a még rendeletibb kormányzás ideáját, ami logikai nonszensz, ugye, mert vagy rendeleti kormányzás van, vagy pediglen nincs. Nem lehet csak egy kicsit terhesnek lenni, hogy családbarát képpel mutassuk be országunk nyüves állapotát. Egy éve tombol a járvány, egy éve szaladgál Orbán, mint a mérgezett egér ide-oda, s mindezek után nyer megállapítást nála: „Ha vezetés van, akkor esély van a sikerre.”

Ebből tegnap is példát mutatott. Ott nyüzsgött a reptéren, integetett az érkező vakcináknak, átszámolta, megvan-e, vagy nem tudom, mit csinált a tavaszi hűvösben, még fölfázik. Ahogyan az sem teljesen világos, máskor mit keres a kórházakban, amikor megtekint, egyáltalán, sokszor nem tudjuk, mivégre van ezen a kajla világon. Csak fogyasztja a drága oxigént, amiből viszont nem jut minden haldokló polgártársnak, mert, mint kiderült, válogatva van közülük immár, hogy kivel foglalkozzanak, kivel ne. Szegény orvosoknak kell dönteni, ki induljon a büdösbe a teremtő színe elé.

Fölösleges volna most itt tételesen fölsorolni azokat a hibákat, amiket Orbán az eltelt egy évben elkövetett, folyamatosan kenve-maszatolva a felelősséget unióra, baloldalra, Gyurcsányra, sőt, végül a fegyelmezetlen polgárokra is. Miközben úgy csinál, mintha kormányozna, úgy tesz, mintha kézben tartaná a dolgokat, holott csak egy idea létezik, a hatalom reszkető akarása. A többi csak toldás és cafrang. „Ha vezetés van, esély van a sikerre.” – Láthatjuk ezt a fatornyosomban is, ahol a város saját oltópontokat alakított ki, hogy megszűnjön az Orbán okozta kupleráj.

Ránk mutogat Karácsony főpolgi is, hogyha itt meg tudták csinálni, ő is képes rá, csak adják oda a nyüves vakcináikat. De nem adják. Maszatolnak, cseszik el, sms-eznek, hogy gyere szurira vagy mégse, Orbán meg Jeruzsálembe röpül tanulmányútra, vagy más ügye akadt, és ez volt a fedősztori. Amit viszont látunk és tapasztalunk, az az állam és kormányzás totális csődje fényes, zörgő papírba csomagolva, hogy elalélva eszegessék a kisdedek, Józsik, talpasok, lehetőleg egymáséra lépve. Ha nem lenne tragikus, végtelenül unalmas lenne a Fidesz-módi.

És voltaképp az is. Csak nem vagyunk még vagy már abban a lélekállapotban, hogy ásítsunk az egyre nívótlanabb előadáson, hanem inkább nyelvünk igekötőinek gazdag jelentéstartalmán morfondírozunk. Ugyanis mennyivel üdítőbb volna azt olvashatni pápaszemes tudósításokban, hogy Orbán nem alá-, hanem elhúzott, és minden honpolgár hozzá képzelhetné a neki kedves irányt vagy úti célt. Magam valami melegre és nedvesre gondolok, de nehogy valami rossz képzetek alakuljanak bennünk, legyen az mondjuk egy fazék forró tökfőzelék.

Nemzeti ripityom

Demeter Szilárd lesz a Fidesz Aczél elvtársa. Csak nem olyan látókörrel és műveltséggel, Demeter inkább ilyen ideológiai samesz lesz a kultúrában, éles szájélű gonosz ávós és átnevelőtábor-parancsnok. Irodalmi életünkben már teljes a pitiáner dúlás, most azonban a könnyűzene is az irányítása alá kerül, bimbóznak majd ki a sok ákosok, vastagcsabák, vargaviktorok és nagyferók. Demeter Szilárd kap huszonhárom milliárdot, hogy létrehozzon egy könnyűzenei központot, amely a könnyűzenei stratégia megvalósításáért felel, ennek pedig az a lényege, hogy a közép-európaiság gondolatát tartalommal töltse fel.

Ez az összetett mondat, amiben benne van az egész fasiszta, turulszaros NER, maga a borzalom. Azt mondja Demeter, hogy „újrahangoljuk a tágabban értelmezett magyar popkultúrát”. Feltöltik közép-európaisággal cseszmeg. Huszonhárom milliárdból töltik fel, megint egymásra lépnek majd a halszagú talpaink. Mindemellett a valóság megerőszakolása kísérlődik meg majd ismét ideológiai maszlaggal leöntve. A könnyűzene, popzene, vagy nevezzük akárminek, ugyanis alulról szerveződik és szerveződött, hogy aztán iparággá álljon össze, és a technika fejlődésével a globalizáció áldásos hatásainak köszönhetően terjedjen el az egész sártekén.

A Fidesz – és Demeter – ideája a könnyűzene államosítása, totális ellenőrzés alá vonása, ami viszont egyet jelent annak halálával. Az irodalom is kimúlik az ideológiától, a zene meg tán meg sem születik. Vagy, ha igen, olyan is. Az még a jobbik eset lenne, ha találtak volna egy újabb fedősztorit, aminek a leple alatt el lehet lopni huszonhárom milliárdot, de erős a gyanú, hogy komolyan gondolják. Mielőtt tovább haladnánk, azért értelmezzük a célt, hogy aszongya: a közép-európaiság gondolatát tartalommal tölteni fel. Ez érdekes létállapot, amikor van egy tartalom nélküli gondolat, tehát semmi sincs. Egy üres zsák van, amit majd Demeter Szilárd fog föltölteni.

A hagymázaival huszonhárom milliárdért. Ilyen nincs és mégis van. Összefoglalva a kitűzött célokat: adófizetői, tehát a mi pénzünkből finanszírozza majd az állam a neki tetsző zenéket, ami ideológiai borzalmai mellett olyan közgazdasági nonszensz, mint az állami pénzből működő profi futball. Olyan is, mint tapasztaljuk. A zene is olyan lesz, mucsai ripityom, mert pénzért nem lehet tehetséget venni, hanem a tehetség hozza a pénzt. Ami készül, az az illiberális, unortodox zenei élet, azok közpénzes kistafírozása, akik hajlandóak a kedves vezetővel az erkélyen iddogálni, vagy díszletnek odaállni a Fidesz kampányszínpadára.

A középszer mennybe menetele, a tehetség eltaposása, út a lelki szegénységhez, az egyenszürke milíciához. Régebben megvoltak a lázadás kordában tartásának eszközei, a táncdal bizottság, a TTT besorolás, az ORI vizsga, a lemezkiadásnál meg Erdős Péter. Az a rossz hír Demeter számára, hogy a Youtube korában mindez okafogyottá vált, így hiába töltögeti tartalommal a közép-európai gondolatát, ez a többséget teljesen hidegen hagyja, egyáltalán nem érdekli. A Párt valós de titkolt célja, hogy a magyari ember tőlük tudhassa meg a véleményét.

Azt, hogy milyen zenét szeret, mi a kedvenc tévéműsora, a kedvenc színdarabja, és mi az igazi turultörténelem kereszténységgel átitatva az összeset. De az a rossz hír, hogy például a Nemzeti Színház is félig üresen játszik, A dal című új táncdalfesztiváljuk sem érdekel senkit, azaz megint ott vagyunk, hogy rombolni ugyan tudnak, de értéket teremteni a helyébe nem. És az is lehangoló lehet, hogy azok a trottyos rockerek, akik ma fényképezkednek a kedves vezetővel, már a maguk idejében sem voltak lázadók, ugyanúgy nem voltak forradalmárok, ahogyan Orbán sem. A rendszer lebontásában akkor is az akkor kis klubokban játszó alternatívnak nevezettek játszották a döntő szerepet, és ilyenek Demeter ellenében ma is lesznek. Nevezzék őket akárhogyan is.

Még egy csepp a pohárban

Tatán mától nem lehet szakrendelésre menni, mert a fülészek, szülészek és mindenféle specialisták Covidot gyógyítanak Tatabányán. Bő egy hete, amikor nagyjából ötezer egészségügyi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését, ergo felmondott, az országos kórház-főigazgató csűrdöngölt a propaganda oldallá züllesztett koronavirus.gov.hu tudósítása szerint: „Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint – közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt. A betegellátás tehát biztosított.”

Jegyezzük meg, hogy Jenei Zoltánnak hívják ezt a csinovnyikot, aki még azt is kijelentette a magyar egészségügy Mohácsánál, hogy „ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is”. Ezt talán nem kellett volna, mert most itt állunk azzal, hogy Tatán nincs orvos, mert a tatabányai Szent Borbála Kórházban létszámhiány alakult ki, miután többen nem voltak hajlandóak a múlt hét eleji határidőig aláírni új szerződésüket. Tehát itt van Jenei elvtárs örömtánca, másfelől egy hét múlva a valóság, ami megint másképpen alakult, mint a Fidesz-álmok.

Ha orvos nincs, piócás ember még lehet, sőt, javasasszonyok és eret vágó borbélyok is előkerülhetnek a turulfosos magyar világban. Ezt a Jeneit, ha nem vetnénk meg, mert az arcát adja a gyalázathoz és egy fogaskerék a gépezetben, még sajnálhatnánk is, mert ő is csak áldozat. Orbán áldozata, aki embernek egyáltalán nincsenek víziói az őt körülvevő világról, ez most már teljesen bizonyos. Annyi ideája van, hogy váltakozó jelszavak mögé bújva lopja szét az országot, gyalulja le, rombol szét mindent, s aki ezt akár csak szóvá is teszi, ellenség. Ennyi Orbán műve, s hogy ez mit eredményez, az most jól látszik az egészségügyön, amely képtelen teljesíteni, mert romokban van.

Ahogyan az egész ország is. Ami most történik, csak látványos, és az adott pillanatban tragikus. Ezúttal épp az egészségügy összeomlását tapasztalja az ország. Korábban az oktatás, a kultúra elpusztítását kellett végignéznünk, előtte a szociális ellátás eltaposását, az öregek és az állam gondoskodására szoruló kisgyerekek életminőségét, kilátásait meghatározó dúlást. Szinte mindenkit megrövidítettek és megaláztak, munkást, tanárt, tűzoltót, nyugdíjast, egyetemistát, romákat, melegeket, más vallásúakat, ateistákat, nincs a társadalomnak olyan szelete, amelyik ne szenvedett volna helyrehozhatatlan vagy nehezen gyógyítható károkat, és mindenki hallgatott, amikor a másik volt soron.

És ezúttal, hogy életről-halálról van szó, most is mindenki jámboran nézi, ahogyan a képébe dörgölik a sikereiket. Tatán nincs orvos. Mindenhol bekövetkezhet ez, mindenki sorra kerülhet, te is. “Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás”. – mondta még kórház-főigazgató elvtárs az ominózus napon. Látjuk. Megvédjük a nyugdíjakat. Tapasztaltuk. Jobban teljesít. Érezzük. Gyurcsány. Tudjuk, tíz éve cseppenként telik türelmünk pohara, de soha nem csordult ki. Most is került bele egy, hullámot is alig vert, de most már szinte mindegy is a totálisan letarolt országban. Csak elvagyunk, míg meg nem fulladunk csendben.

Napra nap jelentik be, hogy hány krónikus betegségben szenvedő idős ember halt meg. Egy éve ezzel a mondatnyi eposzi jelzővel födik el a gyalázatukat, gyártják a hamis számokat, lassan az az ember benyomása, hogy maga a nagyságos operatív törzs sem tudja, mi folyik a járványügyben. Minden kicsúszott a kezükből, megbuktak. Ennek sok felelőse van, de az egyszemélyi az maga Orbán Viktor. Így amikor mostantól a tatai betegeknek Tatabányára kell bumlizniuk akármilyen bajukkal, gondoljanak rá teljes szívükkel. S ugyanígy mindenki, aki tíz év alatt az út szélére került, és a jelszavak ellenére ott hagyták. Van ilyen hét-nyolcmillió honfitárs, és mind hallgat.

Ki gyűlöli a Fideszt?

Gulyás Gergely mintha pedzegetne valamit pártja helyéről a világban, mert arra a felismerésre jutott, hogy Manfred Weber „nem politikai, hanem személyes alapon érez engesztelhetetlen gyűlöletet Magyarországgal vagy legalábbis a Fidesszel szemben”. Adunk egy piros pontot azért is ennek a Gulyásnak, mert azt is kezdi kapisgálni, amikor rendre elmondják a pártjáról, illetve annak tagjairól, hogy szaralakok, akkor nem a magyar emberekről beszélnek, hanem csakis róluk. Fejlődőképesnek tűnik ez a Gulyás, ha így folytatja, eljuthat a tisztánlátásnak arra a szintjére, hogy belenéz a tükörbe, és elhányja magát.

Sokat tettek a fiúk, hogy Weber gyűlölje őket. Ez már akkor is kiderült, amikor kijelentette, a magyarok (Fidesz) szavazatival nem akarja megszerezni az Európai Bizottság elnöki székét, amire a kedves vezető akkor úgy reagált, hogy miféle ember az ilyen. Efféle, aki aztán majd kihajítja a galerit a csukott ajtón. Már ebből is kitetszik, megvan a fiúknak az a képessége, hogy a legjámborabb alakokból is előcsalja a bennük rejtező vadbarmot, mert bánni velük csak így lehet. Ez szinte kódolva van abban, ahogyan a fideszesek járnak-kelnek a világban, mintha náluk lenne a bölcsek köve, amiből fakadóan erős übermensch tudatuk van.

Még a legutolsó fideszes önkormányzati képviselőnek is, mintha külön tenyésztenék őket. Weber gyűlölete viszont nem magában álló, szerte Európában ilyen élénk érzelmeket váltanak ki, gondoljunk Timmermansra, előtte Verhofstadtra, most a másik „holland fickóra”, de mesélhetnék Jourováról, Tuskról és még sok másról is. Ami azért meglepő, mert a gyűlölet valóban nem politikai kategória, de a Fidesznek sikerült meghonosítani Európában is, a fagylalt tehát visszanyalt. Egy pártot viszont személyek alkotnak, s ha azt mondják, gyűlölik a Fideszt, akkor Deutschra gondolnak, a kedves vezetőre, akit úgy általában már annyira rühellenek, hogy a folyosón is messze kerülik.

Mint valami leprást, és ő is erősen megdolgozott ezért. Sajnálnánk is sokszor, ha tudnánk, ahogyan a kör közepén áll a trottyos gatyájában, és Patakira gondol, meg Nagy Ferencre, akik az erkélyén rajonganak érte, meg a többiek, akikkel ott iddogál, hogy valami melegséget érezzen. Ez a zsarnokok egyedülléte. Hitlert nem merték felébreszteni a D napon, s mire magához tért, már minden elveszett, Sztálin a saját hugyában feküdve haldoklott a szoba közepén, és hozzá sem mertek benyitni. Az ilyenek végül mindig magukra maradnak a világűr magányában. S ha meglátják, hogy Weber gyűlöli őket, ami erős személyes érzelem, akkor észreveszik, hogy ennek az útnak az elejére léptek.

Viszont innen már nem lehet visszafordulni, és mindent meg is tesznek, hogy lehetetlen legyen. Ahogyan pökhendien, lekezelően, hangos pofával, kioktatóan, cinikusan és hazugon járnak, kelnek a világban, az túlvisz a politikán, erős emocionális síkra helyezi a történéseket, aminek a Fideszre nézvést beláthatatlan következményei lehetnek. Letértek a normalitás ösvényéről, és csodaországban a tükör mögött bármi előfordulhat. Egyébként az egy a táborukon kívül, akiknek minden mindegy, mert hisznek az Orbán nevű vallásban, itthon is erősen csomósodik az irántuk érzett utálattal pántlikázott gyűlölet, amire a net kommentszekciója az ékes bizonyíték.

Én ezt a szegmensét a világnak hosszú évek óta tanulmányozom szociológiai alapossággal szinte, és jelenthetem a végekről, hogy a helyzet kezd eszkalálódni. Ott egy kitörni készülő vulkán vizsgálható olyan ízes magyar nyelven, hogy szinte irigyli az ember a káromkodásoknak és átkozódásoknak azokat a míves csokrait, amelyek fellehetőek ékes bizonyságául annak, hogy a Fideszt Weberen kívül idehaza is úgy rühellik, mint az élősködő tetveket. Szép ívű pálya ez a hamvas ifjaktól, akik harminc év alatt eljutottak a megvetés legmélyebb bugyraiba. És az is kitűnik onnan, hogy a dolog immár életre-halálra megy. Kegyelem nincs, így Isten legyen irgalmas hozzájuk, ha megindul a birnami erdő.

Ki gyűlöli a Fideszt?

Gulyás Gergely mintha pedzegetne valamit pártja helyéről a világban, mert arra a felismerésre jutott, hogy Manfred Weber „nem politikai, hanem személyes alapon érez engesztelhetetlen gyűlöletet Magyarországgal vagy legalábbis a Fidesszel szemben”. Adunk egy piros pontot azért is ennek a Gulyásnak, mert azt is kezdi kapisgálni, amikor rendre elmondják a pártjáról, illetve annak tagjairól, hogy szaralakok, akkor nem a magyar emberekről beszélnek, hanem csakis róluk. Fejlődőképesnek tűnik ez a Gulyás, ha így folytatja, eljuthat a tisztánlátásnak arra a szintjére, hogy belenéz a tükörbe, és elhányja magát.

Sokat tettek a fiúk, hogy Weber gyűlölje őket. Ez már akkor is kiderült, amikor kijelentette, a magyarok (Fidesz) szavazatival nem akarja megszerezni az Európai Bizottság elnöki székét, amire a kedves vezető akkor úgy reagált, hogy miféle ember az ilyen. Efféle, aki aztán majd kihajítja a galerit a csukott ajtón. Már ebből is kitetszik, megvan a fiúknak az a képessége, hogy a legjámborabb alakokból is előcsalja a bennük rejtező vadbarmot, mert bánni velük csak így lehet. Ez szinte kódolva van abban, ahogyan a fideszesek járnak-kelnek a világban, mintha náluk lenne a bölcsek köve, amiből fakadóan erős übermensch tudatuk van.

Még a legutolsó fideszes önkormányzati képviselőnek is, mintha külön tenyésztenék őket. Weber gyűlölete viszont nem magában álló, szerte Európában ilyen élénk érzelmeket váltanak ki, gondoljunk Timmermansra, előtte Verhofstadtra, most a másik „holland fickóra”, de mesélhetnék Jourováról, Tuskról és még sok másról is. Ami azért meglepő, mert a gyűlölet valóban nem politikai kategória, de a Fidesznek sikerült meghonosítani Európában is, a fagylalt tehát visszanyalt. Egy pártot viszont személyek alkotnak, s ha azt mondják, gyűlölik a Fideszt, akkor Deutschra gondolnak, a kedves vezetőre, akit úgy általában már annyira rühellenek, hogy a folyosón is messze kerülik.

Mint valami leprást, és ő is erősen megdolgozott ezért. Sajnálnánk is sokszor, ha tudnánk, ahogyan a kör közepén áll a trottyos gatyájában, és Patakira gondol, meg Nagy Ferencre, akik az erkélyén rajonganak érte, meg a többiek, akikkel ott iddogál, hogy valami melegséget érezzen. Ez a zsarnokok egyedülléte. Hitlert nem merték felébreszteni a D napon, s mire magához tért, már minden elveszett, Sztálin a saját hugyában feküdve haldoklott a szoba közepén, és hozzá sem mertek benyitni. Az ilyenek végül mindig magukra maradnak a világűr magányában. S ha meglátják, hogy Weber gyűlöli őket, ami erős személyes érzelem, akkor észreveszik, hogy ennek az útnak az elejére léptek.

Viszont innen már nem lehet visszafordulni, és mindent meg is tesznek, hogy lehetetlen legyen. Ahogyan pökhendien, lekezelően, hangos pofával, kioktatóan, cinikusan és hazugon járnak, kelnek a világban, az túlvisz a politikán, erős emocionális síkra helyezi a történéseket, aminek a Fideszre nézvést beláthatatlan következményei lehetnek. Letértek a normalitás ösvényéről, és csodaországban a tükör mögött bármi előfordulhat. Egyébként az egy a táborukon kívül, akiknek minden mindegy, mert hisznek az Orbán nevű vallásban, itthon is erősen csomósodik az irántuk érzett utálattal pántlikázott gyűlölet, amire a net kommentszekciója az ékes bizonyíték.

Én ezt a szegmensét a világnak hosszú évek óta tanulmányozom szociológiai alapossággal szinte, és jelenthetem a végekről, hogy a helyzet kezd eszkalálódni. Ott egy kitörni készülő vulkán vizsgálható olyan ízes magyar nyelven, hogy szinte irigyli az ember a káromkodásoknak és átkozódásoknak azokat a míves csokrait, amelyek fellehetőek ékes bizonyságául annak, hogy a Fideszt Weberen kívül idehaza is úgy rühellik, mint az élősködő tetveket. Szép ívű pálya ez a hamvas ifjaktól, akik harminc év alatt eljutottak a megvetés legmélyebb bugyraiba. És az is kitűnik onnan, hogy a dolog immár életre-halálra megy. Kegyelem nincs, így Isten legyen irgalmas hozzájuk, ha megindul a birnami erdő.