Kategória: Egyéb

Kétezer milliárd

Kecskére káposztát, piromániásra gyufát, gyilkosra kést, kurvára kisfiút, és végső soron tolvajra pénzt nem bízunk, ha jót akarunk. Orbán Viktor most kétezer milliárdot kapott az Uniótól, hogy lubickoljon benne, miközben itthon azzal dicsekszik, hogy türk testvérei máris a segítségére siettek, az Unió pedig ha már segíteni nem akar heroikus – és egyszemélyes – küzdelmében a kór ellen, legalább ne akadályozza őt. Momentán ez bugyog a hívek, és a Józsik fejében megcélozva 2022-őt, az újabb választási diadalt. Mert most is erre megy ki a játék, mint ahogyan 1989-óta permanensen erre megy éjjel és nappal.

Viszont most helyzet van, és még a 2015-ös migráncsos helyzetnél is helyzetebb, ami most sem ért véget igazán, csak még megfejelődött a járvánnyal, ami kiváltotta a kedves vezetőből a gyomrából érkező megelégedett böffenést, miszerint szüret. A zavarosban mindig könnyű halászni, most pedig fortyogó trutymó az egész világ, a kifejleteket és a végét sem látja senki sem, viszont Orbán Viktor Mihály erősen készül rá, legyen az akármi is. Most kapta meg hozzá a muníciót az ezerszer átkozott Uniótól, mint ahogyan tíz éve folyamatosan kapja, ők pedig a távoli Brüsszelben szájtátva csodálkoznak a kígyóval a keblükön.

Azzal a különbséggel, s egyszersmind azzal a veszéllyel is, hogy most életmentő volt, amit adtak, következésképp, mert az ellenőrzés korántsem olyan feszes, a bürokrácia oldódott, ezúttal még annyira sem tudják ellenőrizni, hová megy a pénzük, mint eddig. Itt már az OLAF sem játszik, itt, kérem alássan, szabad a rablás, és ne legyenek kétségeink, ez a pénz arra a betonra megy – hogy plasztikusan zavaros képet alkossak –, amelyben Orbán hatalma nyugszik. Ha tankot vesz a vírus ellen, akkor arra, ha vízágyút a tömegek ellen, akkor arra. Csak egyben lehetünk biztosak, ennek a tengernyi pénznek az elköltése egyáltalán nem lesz transzparens, sőt.

Belegondolva abba, hogy az elhúzódó járvány cafatokra szaggatja a gazdaságot, és ez a pénz arra is fordítható, hogy azt a ganyéból kihúzza a kormány, ne legyenek kétségeink, hová fog vándorolni. És nem is csak elsősorban Mészáros Lőrincre gondolunk – persze rá is –, hanem arra, hogy ki nem kap belőle semmiképp kormányzati tőkeinjekciót. Ha még van olyan cég, ami nem a a haverok kezében van, nos az nem. Ilyképp legyengülve még könnyebben fölvásárolható, mint eddig, és a drága Unió megint nézi csak, amint az ő pénzén épül egy diktatúra, és mért ne nézné, eddig is ezt tette. És ezen kívül is, feleim, most állok neki siratni magunkat, mint független sajtó.

A sajtó a gazdaságban a tápláléklánc végén áll. Ha a bolt nem tud eladni semmit, ezt nem is fogja hirdetni, a munkáját vesztett állampolgár legelőször lemond a lapok támogatásáról, aztán az előfizetésről, s az orrunk előtt fognak bedőlni a lapok, míg viszont a KESMA kebelébe tartozók tán épp az Unió kétezer milliárdjából csorgó kormányzati hirdetésekből gazdagodnak és dagadnak. Ezzel is számolnunk kell, meg azzal is, ha elfogadják – és mért ne fogadnák el – végül a koronavírus-törvényt, akkor az éhhalál szélén még börtönnel is fenyegetnek, és ezt nem azért írom, hogy engemet tessenek sajnálni, hanem, hogy tudjuk, mik a kilátások.

Az az ironikus helyzet állott elő megint ezzel az uniós pénzzel, hogy ugyan jó szándéktól övezve és vezérelve, de ássa a maga sírját a tömörülés, az viszont a mi egyéni szociális problémánk, hogy ezzel párhuzamosan megdöglünk, mert megdöglünk. Ilyképp ez a hatalmas összeg épp elég lesz egy nemzet temetésére, ahová senki el sem fog jönni, mert kijárási tilalom van. Ha nem ad pénzt az Unió abba, ha meg ad, abba pusztulunk bele, így ez már összeáll egy nemzetkarakterológiává, amit eltelt ezer évünk szintén megerősít. Ha ezzel rossz délutánt szereztem, erősen sajnálom, csak kikívánkozott, amíg van hová kívánkoznia.

Üzemszerű aljasság

A kiszámíthatóság biztonságérzetet ad. Ha tudjuk, reggel felkel a nap, este pedig lenyugszik, ha megtanultuk, valamit elejtünk, az leesik, a tűz meleg, a jég hideg, és a medve nem játék, akkor nagyobb eséllyel maradunk életben. Olykor még jól is érezhetjük magunkat, ahogyan gépies monotóniával jönnek az ismétlődések, ettől otthonos lesz a vérzivatar. Ilyen alapvetés, már szinte Planck-állandó (ami nélkül élet sincsen), hogy Orbán és a Fidesz lop, valamint tróger aljadék. Ez egy évtized alatt része lett a mindennapoknak, olyan, akár a rigófütty vagy a sóhajtás.

Aztán alakul néha úgy az élet, hogy felborulnak, olykor meg is fordulnak a fontossági sorrendek. Járványban életben maradnánk leginkább, és ezt a szerencsét óhajtjuk embertársaink számára is, mármint azoknak, akiket nem akarunk megfojtani. Járványban a mindennapok kizökkenek a kiszámíthatóságból. Bár a nap ekkor is felkel, de nem biztos, hogy mindenkinek le is nyugszik, járványban azért nyüszög Isten szerencsétlen gyermeke, hogy meg ne fertőződjön, következésképp meg ne haljon. Ilyen körülmények közt az állam is arra ügyel, hogy alattvalói valahogy megússzák.

Ez mindenféle intézkedéseket tételez, a köznapi gyakorlat odahagyását vagy némi módosítását legalább, viszont ehhez képest a Fidesz továbbra is lop, a Fidesz változatlanul aljas, mondhatni üzemszerűen és gépiesen. Tán nem adhat mást, mint mi lényege, de, ha az ellenzéknek a szavakért börtön jár majd az új módi szerint, akkor nekik minimum kivégzés, ha következetesek vagyunk, kínzással elegyest. Azt hihetnénk, naivan úgy vélhetnénk, hogy veszélyben máshová kerülnek a hangsúlyok legalább, de Mészáros Lőrinc most is nyeri a közbeszerzéseket, és másra is szórják a pénzt indokolatlanul és konokon.

Mintha nem most lenne a legfontosabb, hogy a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend a zalaegerszegi iskolájához két és félmilliárd forintért építtessenek tornacsarnokot és vívótermet. Aztán meg de. S mintha az sem az elsődleges teendők közé tartozna, hogy Európával kekeckedjünk, és mégis. Az ET főtitkárának, Marija Pejnovic Buricnak nem tetszett, hogy Orbán nyílt diktatúrát akar bevezetni az Unió közepén a járványra hivatkozva, és aggodalmainak hangot is adott. Ő sem tudja, hogy fölösleges, ahogyan az egész Unió megbabonázva, bávatagon nézi csak a patást.

A trottyos személyesen válaszolt Buricnak, miszerint: „Ha Ön nem képes segíteni nekünk a jelenlegi válsághelyzetben, kérem, legalább tartózkodjon a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától”. – Ne cseszmeg, megint betrappolt a szaros gumicsizmában a szalonba. Hogy ez a bájos mondat miért nettó hazugság, azt most nem részletezem, inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy eddig Kovács Himmler szokott levelezni, a kedves vezető viszont úgy érzi, jelen helyzetben mindent személyesen kell intéznie. Azt is, hogy hülyét csinál magából, és a maszkok átvételét is a reptéren. Ezzel azt is igazolja, hogy hullarabló.

Mint kiderült, a maszkokat, meg ki tudja mi volt még a gépen bebugyolálva, sok milliárdért közbeszerezte egy ötvenmilliós törzstőkéjű cég, amelynek két tulajdonosa van, akik biztosan barátok. Megnéztem volna kik is, de pénzt kérnek az információért, azt meg inkább kiflire költöm. Mindenesetre örüljünk, tegnap este is indultak gépek Kínába, hamarosan lesz mit átvenni megint, rövidesen gyarapszik valaki bankszámlája újra. Eshet eső, fújhat szél, tombolhat zivatar, a Fidesz és a kedves vezető aljassága az arkhimédészi fix pont a világban.

Viszont, hogy nem is érdemlünk jobbat, azt a szombathelyi történések bizonyítják. Itt a polgármester kitalálta, hogy a város minden lakosának juttat maszkokat. Legyártatta, csomagoltatta, kiszállíttatta a postaládákba. Azt hiszik, megkapják a népek a nyüves maszkokat? Lószart. Kilopják azokat a postaládákból, mintha az egész ország Orbán Viktor volna. Ezek szerint az is. Orbán a tolvajok fejedelme, de nem a romantikus, Robin Hood-i értelemben, hanem úgy, hogy elkárhozik bele az egész elcseszett Neria. Mindmeghalunk, mert megérdemeljük. Maffiózót választottunk főnöknek, magunk pedig méltóak vagyunk hozzá.

Homeless Artisjus

Rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda azon könnyűzenei szerzők és előadók megsegítésére, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket. A segélyezés összegeként az EJI kilencvenmillió forintot, az Artisjus hasonló nagyságrendű, de nyitott keretet állapított meg. – Megható történet. Mint ahogyan az is, hogy miniszterügynök elvtárs intézkedései közt külön kiemelte a taxisoknak juttatott kedvezményeket, így semmi nem akadályozza, hogy az autóban szóljon a muzsika.

Sőt, a koldusok is harmonikaszóra pusztulhatnak el, ami már maga egy romantikus nagyregény. Annyi mindenkire kellene fokozottan figyelni most, és mindenki lehetősége és hajlamai szerint föl is hoz egy-egy réteget, hogy erre is gondolni kellene meg arra is, a cicákra, kutyusokra is, de a híd alatt lakó honfitársaink senkinek eszébe sem ötlenek. Igaz, ezidáig is csak úgy jelentek meg a képzeletekben, hogy jogos-e lesittelni valakit azért, mert nincs lakása. Hogy ezen túl éhen veszik-e, az már nem ért el a jogvédők ingerküszöbéig, mint ahogyan arra is csak adventkor csodálkozik rá a nagyérdemű, hogy mennyien állnak sorban egy tál meleg ételért.

Aki szegény, az a legszegényebb, tudjuk J. A. polgártárstól, aki úgy van, hogy már százezer éve nézi, amit meglát hirtelen. Ebből az axiómából kiindulva és hozzá visszatérve, egyszersmind üdvözölve a társadalom gondoskodó erényét, miszerint La Fontaine nyomán a tücskeivel törődik, ellenben a hangyákat le sem szarja. Most majd a minden szaron fönnakadók azzal jönnek, hogy a homeless nem hangya, mert csak a traktorista az, és ezen a ponton szembe kerülünk egymással ontológiailag és antagonisztikusan. Ezeket csak azért vetettem be, hogy tudományosan komolynak látszódjak, pedig csak a fogam között sziszegek.

Ez is bizonyítja, hogy a forma mennyit számít, és ezt homelesseink is megsínylik, ugyanis még békeidőben is azért nem kapnak alamizsnát, mert koszosak és büdösek. Csak abba nem gondol bele a nagyérdemű ha ő is fél évig a nyári záporban zuhanyozna, az ég lenne a kalapja és az anyaföld a derékalja, ő sem lenne sokkal kívánatosabb. Így következésképp azt is be kell látnia, ha valaki szerencsétlen, s emiatt göthes, nem érdemel még plusz megvetést is emiatt, de ebbe nem mennék bele részletesebben. Akit érdekel a téma filozófiai mélységű kifejtése, kérem, lapozza át Füst Milán Ez mind én voltam egykor – Hábi-Szádi kűzdelmeinek könyve című alapvetését.

Abban is azt a fejezetet, ahol a szerző a szépség, gazdagság, egészség, betegség, csúnyaság, szegénység egészen sajátos viszonylatairól elmélkedik. Garantálom, hogy másképpen fogja látni a világot, s azok után nem csak azon sajnálkozik, hogy Korda Gyuri bácsinak (bocs) elmarad a fellépése, s emiatt kárt szenved, hanem belegondol abba a koldusba is, aki szintén a járvány miatt veszítette el a munkáját. Mert elvesztette. Még békeidőben is nehéz a kéregetés, járvány idején meg egyenesen lehetetlen, mert az utcák üresek, a potenciális adakozók barlangjukból nézik a hosszú esőt. Aki pedig netán a közelükbe téved, a fertőzésveszély miatt menekül.

Most, hogy márciusban esik a hó, a mi homelesseink elértek a sivatagjukba, a létezés peremén tántorognak minden bizonnyal. Viszont, hogy szerencsés módon a templomok is fölfüggesztették áldatlan tevékenységüket, s nincs plébános, aki arra biztatná keresztény testvéreit, hogy ne etessék a kéregetőket, minden akadály elhárult az elől, hogy egyszer tényleg jóllakjanak. Ha nem szeretnénk, hogy csak a zsírpárnás, böfögő árják éljék túl a veszedelmet, ezirányba is gondolkodnunk kell kicsinyég. Még a farkascsorda is gondoskodik elesett tagjairól, más fajokról nem is beszélve, s ha valaki emberként különbnek tartaná magát ezeknél, akkor azt be is kéne bizonyítani. Így vélekedek legalábbis.

Övék ez a cirkusz

Még egy ilyen helye nincs a világnak, mint Neria, amelynek ura olyan, akár egy infantilis óvodás, uralkodó osztálya galeribe verődött, degenerált maffiózók, népe pedig bávatag szellemi egytálétel szenteltvízzel locsolva. És így egyben mind a Szíriuszról jöttek csodaszarvasháton, mert Szűz Mária ezt mondta nekik a kanyarban. Tegnap megérkeztek a maszkok az egzotikus, messzi Kínából, és a kedves vezető jó gazda módján személyesen ment átvételezni és összetaperolni azokat. Ilyen pitiáner despotát se hordott még a hátán a föld, amint érezni, hogy a maszkok szemrevételezése közben szuszogva számolja magában a szavazatokat.

A maszk az új gumicsizma, a vírus az új migráncs, Magyar György az új Soros. Semmi sem változik, csak Orbán csúszik egyre lejjebb a hatalom-alkoholizmusban, olykor elvonási tünetei vannak, ilyenkor ordít a téren. Putyin, Erdogan se kutya, sőt, ha lehet, még nagyobb sátánok, mint a miénk, de ilyenre azért nem vetemednek, hogy egy Facebook fénykép miatt kivitessék magukat a reptérre csomagokat nézni. Egy diktátor is lehet elegáns, ez a miénk nem az, megőrizte parasztgyerek-jellegét, ilyképp térdünket csapkodva kellene kiröhögnünk, ha nem a mi bőrünkre menne ki a játék, de arra megy. Politika lett a járványból, és ezek a jellemtelen férgek tapicskolnak benne.

Eléggé unalmas volt hallgatni, hogy hónapokon, éveken keresztül az ellenzék, és mindenki, akinek nem tetszett a pofája, bevándorláspárti volt. Most mindenki víruspárti, aki rajtuk kívül áll, és ennek a fele sem tréfa. Mert, míg Jolán néni ugyan rettegett, hogy turbánosok megtosszák és elveszik a keresztény kultúráját, és ezt a félelmet a kedves vezető és aljas csapata szeretettel táplálgatta is, most új alapokra helyezték a játszmát. A közvetlen halálfélelemre játszanak rá, az elemi ösztönökre, miszerint rajtuk kívül az egész tágas világ Jolán néni életére tör, miközben éppen ők szarják keresztbe a legelemibb előírásokat is, mondjuk épp a parlamentben.

Vagy mindenütt másutt. Ez az ő bajuk, viszont tudatlanságra és félelemre alapozni a hatalmat olyan középkorias, de a gondolkodásuk minden téren úgyis feudális, tehát nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ezt a királyság jeleget erősíti egyébként mostanság Orbán médiatevékenysége is. Hajlamos volt eddig is a megváltó szerepében tündökölni, most lubickol a gyönyörökben, míg meg nem feszítik. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor személyesen aggatja az átvett maszkokat jól kiválogatott, letesztelt, tünetmentes nyugdíjasok orcájára, ha már az óvodák bezártak, és nem lehet pöttyös labdát osztogatni, ami biztos terep volt ezidáig.

Ez csak a cirkusz része, a színjátéké, mert alig leplezetlenül a válságos helyzetet arra óhajtja használni a galerimaffia, hogy bebetonozza a hatalmát végleg és visszavonhatatlanul. A kilencven napos felhatalmazás nem elég, korlátlan idejű kellene, s amiért ez nincs meg, az ellenzék víruspárti. Most azt kell eldönteni, hogy ez aljas vagy alávaló, esetleg ocsmány ténykedés és létmód, tessenek eldönteni. Nekem volnának más jelzőim is, de akkor meg azt mondanák rám, hogy mocskos a szájam. Az. S nem restségből vagy önös szándék miatt, hanem kényszerítő erők okán, hogy az ember tehetetlenségében nekilát ordítani, s ezt nem lehet virágnyelven.

Úgy tudnám jellemezni a helyzetet, mint mikor A rettenthetetlen című filmben Mel Gibson William Wallace-ként, midőn épp koncolták őt föl a király pribékjei, beleordította a halálába, hogy szabaccság. Így vagyunk épp most. Hogy a mi királyunk épp egy sugárhajtású gép rakterében fosztorgat nejlonokba rejtett maszkokat, az csak azt mutatja, a kor változott, a módszer nem, a tudatlanság erő, a szabadság szolgaság a klasszikust idézvén. Karanténban fölerősödnek az ember érzékei, szinte hallja, ahogy a gyönyöröktől Orbán szuszog, s amikor ettől sugárban kezd okádni, még nem tudja, hogy a kórt kapta-e el, vagy csak a kedves vezető váltja ki a bajt. Ez utóbbi, egyelőre.

Szavazzá’

B. Nagy László, fideszes képviselő március 13-án Rovó Lászlóval együtt koszorúzott Szegeden. Rovó Lászlóról kiderült, hogy koronavírusos, de magasról tett a szabályokra, ezért ellene az orvosi kamara etikai eljárást indított, mivelhogy annyira nem érdekelte embertársainak egészsége, hogy fertőzötten operált is. Rovó László orvos és rektor, a Fidesz rakta oda, ahol van, Rovó László ilyen. B. Nagy képviselő, őt is a Fidesz rakta oda, ahol van, de most leginkább karanténban kellene lennie, mert kiderült, hogy akikkel Rovó érintkezett, miközben szart mindenre, sorra betegszenek meg.

B. Nagy büszkén közölte, hogy önkéntes karanténba vonult a Rovóval közös dzsembori után, viszont ezt az idilli állapotot megzavarta az, hogy szólította őtet a párt, hívta mintegy a föladat, hogy meg kell szavazni a diktatúrát. Óriási dilemma az ilyen, hogy mi erősebb, a seggnyaló szervilizmus, vagy a józanság. Az előbbi győzött. Bár egy olyan pártban, mint a Fidesz, az ilyen kérdések nem okoznak nagy fejtörést, mivelhogy a párt minden előtt. Gondoljunk bele, hogy majd alkalmasint meg kell jelennie B. Nagynak Felcsúton az atyuska előtt, és ő megkérdezi tőle, hol volt, amikor szavazni kellett.

Karanténozhat akkor ez a B. Nagy, mondhat akármit, ha bebizonyosodik, hogy nem szolgálta az utolsó csepp véréig a Pártot, a büdös életben nem lesz többet képviselő. Hogy kijött a karanténból a diktatúrára szavazni, ilyképp nemcsak hűség és lojalitás, hanem egzisztenciális kérdés is. Egyébként épp a kormany.hu oldalon olvashatni – ami B. Nagy bibliája kellene legyen –, hogy aki megszegi a karantén előírásait, félmillióra büntethető. Kérdésem volna akkor, mit kap ez a B. Nagy, ejnyebejnyét, vagy kitüntetést, de egyiket sem. A Fidesznél ez az alapállapot, ha valaki normális, az nem ül közöttük.

Tegnap nem sikerült megszavazni a felhatalmazási törvényt, mert négyötöd kellett volna hozzá. Így, hogy B. Nagy megjelent a porondon, csak pofavizit volt, hűségnyilatkozat mintegy, hogy atyuska figyelj, a szívem meg a vérem, illetve a nyüves életem mind a tiéd. Pár nap múlva viszont, amikor már nem négyötöd kell, hanem tényleg minden szavazat szükséges a gyalázat törvénybe iktatásához, na, akkor milyen tülekedés lesz, delikát. Szavaztak, írtak alá már a Fidesznél a halottak is, erre az alkalomra az intenzívről is betolják az összeset, ha szükséges, ha a fél világot agyonfertőzik, akkor is.

Így megy ez minálunk, így megy ez a Fidesznél. Egyébként fölvetődik, milyen lelke van az ilyennek, ha van neki egyáltalán, vagy csak a Párt által kézivezérelt robot. És ez a dilemma igaz az összesre, mind a dicsőséges százharminchárom bátor emberre, akik ők. „A helyzet most is nehéz, és még nehezebb lesz. Mindegy, hogy az ellenzék mitől fél, az legyen az ő dolguk. Nekem 133 bátor ember kell, az ország 133 legbátrabb embere. És azok önök itt, a kormánypárti oldalon” – ezt mondta tegnap az atyuska, hát jó, hogy az ilyen B. Nagy félék ott vannak. Hol lennének, karanténban?

Teljes tehát a harci menet és mozgósítás, Orbán elemében van, haditerveket eszel ki, nyüzsög, érzi, hogy eljött az ő ideje. És ehhez csatlakozni kell, aki kimarad, lemarad, gondolja B. Nagy, és szavazni fárad. Viszont a lelke mélyén tudhatta, hogy nem kellett volna, mert a maszkos képét eltüntette a netről, még szerencse, hogy más drótjában azért megmaradt. Így láthatja ország-világ, menyire hülye ez, milyen szervilis-szolgalelkű, s emiatt egy halmazban milyen veszélyes is. Mert az. Nem amiatt, hogy szavaz vagy nem szavaz, hanem, hogy a jelek szerint képes minden szabályt félredobva átgázolni mindenen és mindenkin.

Persze, ezért fideszes, és ilyen az összes. Nem laknánk velük egy kihalt szigeten, nem vennénk tőlük használt autót, s legfőképp nem bíznánk rájuk egy ország irányítását. És mégis itt tartunk, hol tartanánk máshol. Mindenesetre kíváncsian várjuk a híreket, hogy a legbátrabb 133 karanténba vonul-e mindezek után, ugyanis a formális logika, a szabályok és a józan ész alapján ezt kellene tenniük. Úgysem fogják, mert a törvények és szabályok nem azért vannak, hogy azt egy fideszes betartsa, sokkal inkább azért születnek, hogy az összes többit a saját hasznukra terelgessék. (Téged is) – Erről szólt ez a történet.

Hülye, hülyébb, leghülyébb

Zalaszentivánon összegyűltek a nyugdíjasok egy kis traccspartira, mert összehívta őket az Élhetőbb Zalaszentivánért Egyesület – azért ennek van egy kis morbid bája ezekben a napokban – és a polgármester. A nyugdíjasok meg fölvették a szép ruhát, díszeket raktak a szívük helyére, és eleget tettek az invitálásnak. A KESMA helyi lapja pedig beszámolt róla, írt, fényképezett, mint jó brigádnaplóhoz illik. Akkor most ki a leghülyébb a felsoroltak közül, vagy megmaradunk a jól bevált rendőr, postás, vasutas sornál.

Van ennek a hírnek egy lélektani vetülete, ami sokkal érdekesebb annál, mint, hogy az egyesület tagjainak, a polgármesternek, a nyugdíjasoknak és a helyi nagytudású újságírónak együtt nem volt annyi esze, hogy ezt most így azért nem kellene. A világ tele van bávatag emberekkel, Zalaszentiván nem kivétel vagy különleges, egy teljesen átlagos település teljesen átlagos szavazópolgárokkal. Történhetett volna ez akárhol az országban, még a Rózsadombon vagy a Cinege utcában is.

Az időseket megbecsüljük, összehívjuk őket korty bambira, kis protkós mosolygásra, nótaszóra, fényképezkedésre. Hogy van-e mit ennie vagy rohad-e a lába, az mindegy is, szép ez a délután, hullák lógnak a fán. A KESMA újságjának meg képes tudósítást ér ez meg, holott azt kellene visítania, még csak véletlenül se találkozzanak, de ez mindegy. Mutatja ez az Orbán-sajtó és a valóság különös viszonyát, amely egyrészt az ellenség gyalázására, másrészt a győzelmi jelentésekre alapoz.

Más nincsen is benne. Ha nem akad avatás, jó lesz egy kis életkép a halál árnyékában mosolygó nyugdíjasokról, a kettesen egy kis migráncsozással. Ez még slapaj-nívónak is ótvar, de most nem a KESMA színvonalat vagyunk itt szidni, hanem megfejteni azt a nagy titkot, miért ment el kollektíven mindenkinek az esze, s mikor. Vagy volt-e egyáltalán valaha is. Ez nem egészen biztos, illetve ott tart már az ember, komolyan gondolkodik azon, vele lehet a baj, hogy nem illik a rózsaszín kifestőkönyvbe.

Lehangoltan kell viszont megállapítani, negyven éve – ötszáz esztendeje –, tegnapelőtt vagy holnapután is ugyanez volt és ugyanez lesz. Az a kérdés akkor most végül, hogy az emberiség eleve degeneráltnak született – ilyennek alkotta a jóisten –, vagy küzdelmes munkával jutott el idáig, de végül is, tök mindegy. Hogy Wolowitz képével éljünk, ülünk a fotelben hónaljig húzott mackónadrágban, és panaszkodunk a fiatalok zajos zenéjére. Meg mosolygunk az aranykeretes szemüvegünkben polgármester úrra.

Ez viszont nem zalaszentiváni, nem magyar, hanem időtlen emberi történet Godot-ra várva. Az ilyet könnyen letarolja egy nacionalista-soviniszta hőbörgő, ilyen helyen trottyos gatyában ordítani maga az erő, a dakota közmondások pedig napkeleti bölcsesség. Ezzel nem azt mondom, hogy megfejtettem az Orbán-szavazó lélektanát, de már egészen közel járok hozzá, és most már nem is kell kutatni a választ, ki van a fokozás végén, nem a vasutas, ez most már egészen bizonyos.

Mert képzeljük el a zalai dombságokon a polgármester urat, midőn kitalálja, hogy a járvány közepén összehívja a drága nyugdíjasokat. Aztán őket magukat, hogy jössz te is Jolánom, melyik otthonkámat vegyem fel vajon, végezetül a főszerkesztőt, aki lecsap a meghívóra, miközben hullák potyognak az égből, meg az újságíróra, aki kis képes-színes anyagot hoz belőle. Nem kell ide világháború, hogy megdögöljünk, elég nekünk egy könnyű, nyári zápor, viszont nem is kár értünk.

Hogy megért-e ez a hír ennyi tépelődést, azt nem tudom, csak hiszem. Ugyanis minden ilyennel közelebb kerül az ember annak a nagy titoknak a megértéséhez, kik lehetnek azok, akik ilyen kitartóan évtizede Orbánra szavaznak. Íme hölgyeim és uraim, a világbölcsesség foglalata, amit meg Sheldon anyja felé intézett sziporkájával zárok. Miszerint nem érti, a Káslerhez hasonlóan fanatikus szüleje hogyan mehet világkörüli hajóútra, nem fél-e, hogy a Föld peremén egyszer csak leesik. Hát, így valahogy.

Szarháziak

Varga Juditnak úgy két évvel ezelőtt túl sok érdeme nem volt. Hogy nő létére ügyesen tudott labdázni, az maximum cirkuszi mutatvány, de annak se nagy vaszisztdasz, más nők lehet, ügyesebben dekáznak. Ilyen korú bírósági fogalmazó is rengeteg van, nő is sok van köztük, ám lehet, nem mindegyiknek ilyen náci, acélhideg a szeme, mint az övé. Ez azt is mutatja, ilyen készségekkel miért lehetett hirtelen-gyorsan miniszter, aki most Hitlerhez méltó felhatalmazási törvényeket terjeszt be olyan kitételekkel, hogy aki nekik nem tetszőt mond, minden skrupulus nélkül lecsukható.

Ez az egész, koronavírus-törvény fedőnevű háborús szükséghelyzeti cirkusz nagyon sok sebből vérzik. Mari néni egészségét enélkül is, az utcán grasszáló fegyveres katonák és börtönnel fenyegetés nélkül is meg lehetne óvni, vagy azzal sem, a Fidesznek (Orbánnak), aki most Varga Judit képében mutatkozik meg, következésképp hátsó szándékai vannak. A vírusra mutogatva hoznák az ország nyakára a nyílt diktatúrát, viszon a demokráciának annyi heges maradéka még megvan az országban, hogy ezt négyötöddel tehessék csak meg. Tudják, hogy nem fog menni, mégis meg fogják csinálni.

Azt mondja a Fidesz frakció vezetője, valami Kocsis Máté nevű, hogyha hétfőn nem megy át a koronavírus-törvény négyötöddel, akkor nyolc nap múlva úgyis meglesz kétharmaddal. Éppen csak azt nem tette hozzá, hogy mindenki be is kaphatja. Így gondolta bizonyára, csak nem merte kimondani, nem akarta egyelőre, majd a szavazás után fognak más szelek fújdogálni. Érezni, ahogyan ez a Kocsis most épp a fényes csizmájához ütögeti a lovaglóóstorát, a többi szarházi meg az ujjaira húzza a boxert, vagy szorosabban fogja a gumibotot. Eljött az az idő amit oly régóta türelmetlenül vártak.

Orbán is azt mondta annak idején, csak egyszer kell nyerni, de akkor nagyon. Most is ez van, csak egyszer kell megszavazni, de alaposan, és indulhat útjára a fideszes gyönyör. Viszont, ahogyan Varga Juditban sem ismerhettünk fel túl sok érdemet, mielőtt miniszter lett – igaz, utána sem -, ebben a Kocsisban sem sok volt található a frakcióvezetést megelőzően, most pedig, mint kitetszik, élet-halál urai. Varga a hasára csapott, és azt mondta, kapjon öt évet, akinek nem tetszik a pofája, ez a Kocsis meg a képünkbe tolja, hogy akkor is megszavazzuk, ha behugyozik is a világ.

Ilyen sokadvonalbeli alakok határozzák meg az életünket, másod, harmadrangú a szarháziak diktálnak az országban. Futsalos ordibál nagykövetekkel, vallási fanatikus dönt az egészségünkről, a velőspacal szakértője tankokat vásárol, egy focibuzi meg az egész brancs főnöke. Ők fenyegetnek börtönnel írni tudó embereket, mert ennek a törvénynek a legkevésbé sem a Mari néni nyüves életének megmentése a célja, hanem a nagypofájúak móresre tanítása. De egyszer elégtétel fogunk venni, addig csak azt kell eldönteni, hogy amit tesznek, miért teszik.

Vegytiszta gonoszságból, érdekből, vagy azért, mert képtelenek felfogni összetettebb eszméket, mint a parancs, bokacsattogás és harsonaszó. A diktátorokat az arctalan tömeg és a kiszolgáló személyzet tartja életben, a Mari nénik kevésbé tehetnek arról, hogy Mari nénik a farhátas, otthonkás álmaikkal. Ők a rendszer végtermékei és szavazóbázisa, őket viszont azok a szarháziak állítják elő, akik ilyen törvényeket beterjesztenek és tűzön-vízen át megszavaznak. Náluk majd, amikor kimondjuk fölöttük az ítéletet, azt kell eldönteni, hogy tiszta elmével tették-e, amit tettek.

Tudjuk, hogy minden politikai karrier valamely érdek mentén kezdődik, aki mást állít, hazudik vagy szent, az ilyenek azonban ritkák. No most, amikor azt nézzük, mi irányítja gonoszságában ezt az egész bagázst, még az érdekek mentén meglévő hideg számítás, vagy már a vallásos fanatizmus, az ugyan a égeredmény szempontjából tök mindegy, csak a képet árnyalja csöppet. Rossz viszont arra jutni végül, hogy fenyegetéssel, hatalommal való visszaéléssel, vagy szimplán degeneráció miatt ilyen szarháziak telepednek az ember életére, amit minden eszközzel meg kellene akadályozni. Most. Egyedül viszont kevés vagyok ehhez, és túl öreg is. Ti jöttök.

Advent kifulladásig

Azért foglalkoznak a lelkünkkel is, és ez, amennyire megnyugtató, annyira megható is egyszerre. Hogy most már sehol máshol az elcseszett világon élni nem akarunk, csakis itt, a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom töviben, épp a stadion mellett. Azt mondta a katonák utcára zavarásáról a főnökük ugyanis, hogy olyanokat válogattak a feladatra, akiknek már van ilyen tapasztalatuk, akik már az adventi riogatásban is részt vettek. Akkor a szent szánkókat őrizték a liberális hordáktól terroristákra hivatkozva, most bizalmat gerjesztenek a géppisztolyukkal a vírusra mutogatva. Okot és indokot mindig lehet találni.

Ha valami ótvarságot akarnak csinálni, akkor rámutatnak valamire, hogy emiatt most inkább ne háborogjon a tisztelt nagyérdemű. Amikor adventkor utcán volt a hadsereg, kiegészítették azzal, ezekben a szent napokban ne tüntessünk, ne szidjuk az Orbán kurva anyját, egyáltalán, bávatagon vegyük tudomásul, hogy ganyé az egész horda. Aki megmukkant, hitetlen volt, nem tisztelte az ünnep szentségét, sőt, üldözte a keresztényeket. Efféle hangulatot kavarnak most a vírusra mutogatva, de, míg a karácsony közeledte nem adott elég muníciót a diktatúra kiteljesítéséhez, a vírus most igen, de mennyire.

Megszületett a törvényjavaslat ugyanis a kvázi rendeleti kormányzásról, szó szerint így: „az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”. A vírus az új advent, csak sokkal elképesztőbb kifejlettel. Emlékezhetünk Kövér elvtárs 2013-as eszmefuttatására, amelyben kifejtette: „Azt tartanám normálisnak…ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak”.

Kövér elvtárs és a haverjai most kapják meg a nyalókájukat, amire már hét éve várnak. Ilyenek lesznek benne: Aki pedig „különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. – Erre minden ráhúzható, ebbe minden belemagyarázható. Ha én például azt mondom, Orbán lop és hazudik, ha azt állítom, a rendeleti kormányzás 2022-ig való meghosszabbításának semmi alapja, már visznek is a tömlöcbe, ha ezt elfogadják.

És el fogják, vinni is fognak. Úgy kellett Orbánnak és a Fidesznek ez a járvány, mint egy falat kenyér. Ezzel, amit amúgy csak hosszú évek alatt és a parlamenti színjátékot játszva tudtak volna elérni, most csak annyit mondanak, legyen úgy, és úgy lesz. A járvány a Fidesz aranyhala, elhúzódó adventja, hogy beledöglenek páran – jó sokan –, az melléktermék, hozadék a nagy célhoz képest, ami a hatalom mindörökre való bebetonozása. Egy hét telt el jószerivel a járványból, és már itt tartunk, ennyi idő kellett, hogy megmutatkozzon a tetvek igazi arca, amit amúgy is tudtunk, viszont most mindenféle álca lehull róluk, és előttünk áll a diktatúra óhajtása csupaszon és pőrén.

A járványra mutogatva fenyeget börtönnel. Mert nem csak a pofázó, irkáló embert zárná be szíve szerint, hanem a Büntető Törvénykönyvet kiegészítik a „járványügyi védekezés akadályozása” paragrafussal, amely alapesetben három év, de ha a cselekmény halált okoz, akár nyolc év szabadságvesztéssel büntethető. Ebbe is minden belefér. Ha adventkor fingani sem szabadott, mert a szentségek ledőltek, most akármire ráhúzzák a „járványügyi védekezés akadályozása” formulát, ezzel talán végre fogást találnak Gyurcsányon, de nem akarnék tippeket adni. Nos, kedveseim, ennyi történt tegnap délután óta, amikor is egyszer már elsirattam magunkat (Most múlik pontosan), ezúttal viszont egyenesen zokogok.

Most múlik pontosan

Holott semmi sem indokolta, semmiféle józan érv vagy megfontolás, csütörtökön megjelentek a katonák a magyar cégeknél, hogy ott csináljanak valamit, nem tudni mit. Péntekre aztán a katonák fölbukkantak az utcákon is, hogy “erősítsék a bizalmat a lakosságban”. Hogy kinek az irányában szükséges a bizalmat karabélyokkal noszogatni, ez is egy kérdés, amire soha nem lesz meg a válasz. Mindenesetre kitetszik az, hogy Orbán Viktor a kezdeti bénultság után nagyon belejött, felfedezte a soha vissza nem térő lehetőséget arra, hogy úgymond törvényekre hivatkozva vezesse be a diktatúrát, amit most lánynéven veszélyhelyzetnek hív.

Ahogyan kinéz, hétfőn megszavaztatja a parlamentben, hogy addig tartson a vészhelyzet, ameddig a kormány jónak látja, ami beláthatatlan veszélyeket rejt magában, a rendeleti kormányzásnak, amelyet ez jelent, soha nem volt jó vége, és nem is lesz. A katonák joghoz juttatása a gazdaságban, az utcára vezénylésük azt mutatja, hogy a járványt Orbán Viktor nem egészségügyi, hanem rendészeti feladatnak tartja, s míg kevéssé vagy egyáltalán nem törődik azzal, hogy legyen elég orvos, gyógyszer, teszt vagy akármi, ami elengedhetetlenül szükséges ilyen helyzetben, a figyelme nagyon is aktív, amikor arról van szó, hogy az állam felesleges erejét fitogtassa.

A járvány elleni küzdelem számára sajnálatosan azt jelenti, hogy katonák grasszálnak az utcákon, a saját szempontjából tehát helyesen mérte fel a helyzet súlyosságát, és rá jellemző válaszokat adott rá. A diktatúra kiépítése a lopakodó üzemmódból látványos szakaszába lépett, az egészségügyi vészhelyzet alkalmat ad arra, hogy olyan közjogi lépéseket tegyen meg, ami hatalmának bebetonozását szolgálja, s jóllehet, a helyzet nem indokolná, de lehetővé teszi. Itt tartunk most, szakértői megfogalmazásban ilyenkor a legtöbb fejlett ország jogrendje mentesíti a kormányt a legtöbb döntéshozási kötöttség alól, hatalmukat szinte szabályok nélkül gyakorolhatják.

Ez a megengedő meghatározás csak olyan országok lakosaiban nem kelt félelmet, amelyeknek vezetése eddig is a liberális demokrácia talaján állott. Ott azonban – és sajnálatosan Magyarország ezek közé tartozik –, ahol a demokrácia ilyetén gyakorlását elvetik, semmi sem biztosítja azt, hogy a különleges jogrenddel a hatalom nemcsak él, hanem vissza is él. A korlátlan hatalomgyakorlástól Orbánt eddig is csupán a még úgy ahogy meglévő fékek riasztották el, most viszont, ebben a helyzetben minden fék és gát átszakadt és megszűnt, fogalmazhatnánk úgy is, tényleg azt csinál, amit csak akar, és nincs az az erő, ami megállíthatná.

A hatalom lecsupaszodott. Itt áll előttünk pőre valójában, és katonákkal üzen a néptelen utcáknak, akik fegyverrel az oldalukon óvják a semmit, a lakosságra, az ő érdekükre hivatkozva önnön aljas céljait valósítja meg. Most múlik el végleg és pontosan a demokrácia utolsó maradéka is fékek nélkül, az orrunk előtt. Ha hétfőn korlátlan felhatalmazást kap a kormány, ami egyet jelent Orbán kontroll nélküli hatalmával, akkor a jövő héten eltemethetjük a 2022-es választásokat, eláshatunk mindenféle minimális ellenállást, mert a vírusra mutogatva és arra hivatkozva a lakosság védelmének nevében fognak sárba taposni mindent. Ez lesz.

Ég a kunyhó, ropog a nád

Kövér László, úgy is, mint pedellus, és az országgyűlés napirendjének meghatározója nem látszik tudomást venni arról, hogy vírustól vonaglik az ország. Nyoma sincs annak, hogy az atyák (és anyák) foglalkoznának a járvánnyal a házban, ami azt mutatja, a Fidesz szerint – mivelhogy veszélyhelyzet van – semmi közük hozzá. Hogy az alattvalók élnek vagy halnak, az kizárólag a Pártra, következésképp a mi kis köpcösünkre tartozik, ebből fakadólag most már egészen biztosan el fogunk pusztulni.

Más aspektusból még az is lehet, tudatosan tartja távol a gondokat az atyáktól és anyáktól Kövér pedellus, hogy a nehéz időkben csak a szépre gondoljanak, így vélekedik, mert a menekülésnek ez is egy útja. Hogy ugyan rohad le a lábunk, de mindeközben arról ábrándozunk, milyen szép is volt, amikor megnyertük a száz méteres síkfutást. Vagy az ovisok habitusa, hogyha én nem látok, engem se látnak, ha nem beszélek a vírusról, akkor engemet nem érhet baj.

Ilyen a tabuk kialakulásának lélektana is, amiből következhetnék, hogy megyünk vissza a természeti népek világlátása felé, és még az is lehet. Ez azonban némi gondolatiságot tételezne, ami viszont kies – és pusztuló – hazánkban folyik, az sokkal inkább a hanyatló Róma végóráira emlékeztet, Néró vagy Caligula tombolására, ami ugyanaz, mint Móricz Úri murijának vége. Mikor is, mint emlékezhetünk, a lobogó tűz fényénél, a zenekar munkálkodása közben (Ég a kunyhó, ropog a nád) Szakhmáry Zoltán szíven lőtte magát.

A magyar emberek – mint hírlik – elmentek haláltáncolni a Balatonra. A járvány miatt a nyaraló-tulajdonosok megrohamozták a partokat, odalent nyári a hangulat állítólag, csurig vannak a cukrászdák, éttermek, játszóterek. A helyi polgármesterek térden állva könyörögnek a sok hülyének, ne hozzák rájuk a romlást, de ezeknek beszélhetnek. Úgy vélik, a veszedelmet a messzi Budapesten hagyták, a vízparton már nem érheti őket baj. Ez azt mutatja, hogy a nyaralókat sem ész alapján osztja el a teremtő.

Úgy általában a hülyeség és ostobaság elősegíti a járvány nyújtózkodását, és ez ellen soha nincsen orvosság. Tegnap a boltban egy öntudatos hetvenes nőnemű vásárló kifejtette, addig nem lesz rend, amíg mindenféle idegenek jönnek be az országba. Az eladó szelíden mondta neki a maszkja alól, hogy neki se nagyon kellene flangálnia, mire cinkosan kacsintott, hogy úgy szökött ki most is. Az ilyen majd a vírus okozta halálos ágyán a migráncsokat szidja, és képtelen lesz belátni, saját magának okozta a bajt.

Ilyen honfitársból egyébként annyi van, mint égen a csillag. Az ilyenek szavaznak Orbánra, csókolgatják a kezét, rúgnak bele a koldusba és vetetik le a padot, hogy a hajléktalannak ne legyen hová ülnie. Nekik vetítik az örömöket. A diadalok kora jött el a televízióban is, azé az időé, amikor hivatalosan lehet túllépni a valóságon, és dicsőséget álmodni. Az M4, mint sportcsatorna ugyanis kijelentette, mivel friss sportesemény nincsen, ezért a közelmúlt magyar diadalait tűzi műsorra, ömlenek a magyar győzelmek.

Ez is a történelem átírásának egy módja, a Dózsa László 1942- kiterjesztése, vagy az oktatás ama eszméje, hogy a vesztes csatákról nem kell annyit beszélni a gyerekeknek. Egy elhúzódó járvány végén, aki életben marad, hatalmas öntudattal fog éhen veszni, énekelve, hogy ez az éjszaka sosem ér véget, miközben borul rá a mázsás, szörnyű mennybolt. Ez a habitus, ami kibontakozni látszik, hogy miközben a kaszás kezdi suhogtatni a kellékét, mi a nemzeti nagylétbe menekülünk, a biztos recept a pusztulásra.

Haláltáncot járunk a Balaton partján, teli pofával szidjuk a migráncsokat a boltban, diadalokat vetítünk, az országgyűlésben pedig alkotmánybíró megválasztásával foglalatoskodunk, míg a kedves vezető Facebookon töketlenkedik. Ez mind annak a bizonyítéka, hogy a nemzet megérett a pusztulásra. Egyetlen bökkenő van ebben az egészben, hogy a nemzet te vagy meg én, így a diadalmas magyar faj kihalása a miénket is jelenti szükség szerint. Ha mindezek ellenére túlélünk, akkor a vész után hétfőn este hatkor találkozunk a Kehelyben.