Kategória: Egyéb

A popcornt már rég bekészítette az ember, öregesen kibélelte a barlangban lévő fotelját egy pléddel, a mamusz is előkészítve hetek óta, a mozi pedig forog. Hivatalosan még el sem kezdődött a kampány, de a debilitás ezerrel pörög, s ha olyasfajta választópolgárok volnánk, akik értelmes szavakat, netán programokat, víziókat szeretnénk látni az ország jövőbeli sorsa felől, hogy megfontoltan tudjunk ikszelni, ha szólít az urna, akkor csalódnunk kellene.

Ilyen választópolgár azonban nem vagyunk. Hiszen kies hazánkban szocializálódtunk a politikai küzdelmekre már több mint harminc éve, s amióta a Fidesztől elhangzott az egyszavas kormányzási terv: „folytatjuk”, azóta igazából semmin nem lepődünk meg. Jöhet akármilyen mocsok, csak legyintünk, hogy volt már jobb, de most, kedveseim, olybá tűnik, sikerül még lejjebb süllyedni, s nem azért, mintha más volna a tépázott haza.

Voltaképp permanens kampányban élünk, s éppen emiatt, amikor a hivatalos győzködési időszak beköszönt, nem marad semmi mondanivaló már. Kivétel most ez alól Magyar P., a friss hús, aki abban ügyes, mint amit szorgalmaztunk magunk is, hogy a Fidesznek a saját módszereivel megy neki, és lehet, de nem biztos, hogy emiatt annyira népszerű. Az erről szóló igazság majd kiderül, addig is van nekünk a fotőj-mamusz fölállás.

Magyarnak az volt a nagy húzása most épp, hogy hármas vitára hívta Orbánt és Gyurcsányt, s nagy valószínűséggel abban a tudatban, hogy ebből így semmi sem lesz, tehát már akkor győzött, amikor ezt a vitafelhívást közzé tette. Azt viszont még ő sem gondolhatta, milyen mozgást indít el, hiszen momentán ott tartunk, hogy azon a két alakon kívül, akiknek a kihívás szólt, szinte mindenki vitatkozna vele. Egy vitaklub volna, ha létrejönne, de nem fog.

Bejelentkezett Deutsch listavezető, Dobrev K., aztán még Vona G. és Róna Péter is, ez utóbbi kettőről nem tudjuk, miért, nagy valószínűséggel sütkérezni szeretnének a Magyar által frissen keltett fényben. De, amikor a kampány előszelének retardáltságáról beszéltünk, az járt a fejünkben, amit Deutsch listavezető szúrt oda Magyarnak, hogy ő készen áll a vitára, lehet jönni diktafonnal és nadrágszíjjal is, amivel az utóbbi hetek propagandájára utalt vagy utalhatott.

Magyartól viszont delikát választ kapott, midőn a magyarok friss csillaga azt írta neki: „A drogos, közpénzfaló bohócokat se Budapesten se Brüsszelben nem veszik komolyan. Ezért aztán sem beszélgetni sem vitatkozni nem érdemes velük. Ennyi”. Nézőpontunkból korrekt a felelet, ami stílusában úgy nagyjából a kommentelők kósza népének szöveghasználatára hajaz, de megtestesíti azt az ideát, hogy a Fidesz ellen Fidesz-módszerekkel kell menni.

Mondjuk innen látszik, hogy semmiféle vita nem lesz, ha esetleg netán mégis, az óriási meglepetés volna. Mert mit lehetne olyanokkal vitatkozni, akik az ember napszemüvegébe kötnek bele. Ha azt mondom, Menczer, akkor sok mindent megmagyarázok, de mégis csak ez az ember a Párt kommunikációs igazgatója, ilyképp, mint már régebben mondtuk, ha ő mond valamit, az hivatalos Fidesz álláspontnak értelmezhető. És most azt mondta, napszemüveg.

Előtte persze és természetesen a Fideszről és a Fidesz-organizmusokról értekezett, miszerint ez a párt a világ legsikeresebbje (emeli a tétet), ebből fakadólag pedig Menczer szerint kidüllesztett mellel kell járkálniuk a kajla világban. No de, a riposzt minden pénzt megér: „Szép a napszemüvege. Amikor abban nyilatkozik, az különösen államférfis. Jól látszik a nárcisztikus önimádat, mindenki lenézése. Ja, egy apróság: a napszemüvege női”.

Azt nem tudjuk, mikor lett Menczer a napszemüvegek szakértője, de nem is érdekes. Az utalás viszont annál inkább, mert arra következtethetünk, hogy az eddigi asszonyverő projekt nem volt sikeres, így most utalás szintjén mintha az hangzott volna el, hogy ez a Magyar netán meleg. Vagy nem tudjuk, mi volt a költő célja, mit akart mondani, de ennek ilyen bukéja van. Így összességében azonban az jön le ebből, hogy a Fidesz vergődik.

Ha már az igazgató úrnak ennyire futja. De úgy általában a kampányról kezdtünk beszélni, ezért ide tartozik Szentkirályi Alexandra is, aki szerint meg Karácsony azért alkalmatlan Budapest vezetésére, mert nincsen neki jogosítványa. Most mit lehet erre mondani, az ég egy világon semmit sem. Mondom, csak a popcornos fölállás a megfelelő, mert a nyárig még, mikor is Orbán ilyen munícióval beveszi Brüsszelt, ez az egész még fokozódni fog.

Momentán ott tartanak a közügyeink, hogy szorgos kezek és agyak kiderítették, Magyarnak Ray-Ban Jack napszemüvege van, amit a férfi részlegen árulnak. Hogy mindezt megtudtuk, sem szaladunk majd Magyarra szavazni, viszont lehet, hogy akkor is megtennénk ezt, ha kiderülne, a nőverő szörny meleg. Szavazatunkat ugyanis nem ilyen kritériumok határozzák meg, hanem az, ki ígér normális Magyarországot, amitől most nagyon messzire vagyunk.

A Mathias Corvinus Collegium 2023-ban egy téli táboroztatásra százmillió forintot költött. Adófizetői pénzből tette mindezt, lévén, a kormány tömi pénzzel az intézményt, amit a köznyelvben csak a Fidesz janicsárképzőjének szoktak nevezni. S okkal. Négyszázötven janicsárt táboroztattak ebből az összegből egy ótátrafüredi négycsillagos szállodában annak minden kellékével: fedett medence, éjszakai klub, síelés, síoktatás, wellness, a táborozóknak pedig mindez egy fillérjébe sem került.

Most, hogy ön azon gondolkozik, ki tudja-e fizetni a gyereknek a nyári tábort, vagy kulcsos gyerek lesz belőle, illetve a nagyihotelbe megy, gondoltuk, elmeséljük ezt a sztorit. Nem azért, hogy agyvérzést okozzunk, hanem, hogy lássa, hol is él. Bár minden bizonnyal nélkülünk is tudja, ha nyitva tartja a szemét és a fülét, így bizonyára arról is van tudomása, hogy ez az intézmény, a janicsárképző MCC hatszáz milliót fizetett a rendezvényei étel-, és italszámláira. Nem tudjuk, mennyi rendezvény volt ez darabszámra.

Hogy hány alkalom kellett hatszázmillió elivásához és fölzabálásához, azt tételezzük azonban, hogy nem kellett nélkülözniük a kiválasztottaknak. Mint ahogyan Szijjártó decens csapata is megevett ötmilliót a repülőn egy Dubai felé megtett úton. Mindebből nem csak az következik, hogy ezek szeretnek zabálni, hanem az is, hogy bizonyára nem csirkelábat (vagy akciós farhátat) szopogattak, ami az elszegényedett köznép kedvenc és megfizethető eldele. De nem Szijjártóról szól most a mese, hanem az utánpótlásról.

Azon törjük a fejünket, hogy az agymosáson kívül mire nevelik a kiválasztottakat ott az MCC-ben, hogyan szocializálódik az az organizmus, amelyik azt szokja meg, teljesítmény nélkül mindent megkap, és lehetőleg mindenből a legjobbat. Hogyan tekint a világra, és miként viselkedik benne, amikor kilép a tejjel-mézzel folyó burokból, ha megszokja, hogy neki mindez jár. A végeredmény olykor ott van a szemünk előtt a megafonos és fidelitászos elborult agyú ifjakban, bár olyan sejtésünk is van, hogy ez az MCC másról is szól.

Csak mellékesen – mert az ifjakról beszélgetünk most – az intézmény közel kétmilliárdot fizetett ki kommunikációs feladatokra egy oligarchának, innen nézve pénzmosodának is tekinthető, mert nem közvetlenül a kormány utalt neki. És kedveseim, az is a ti pénzetek volt valaha, de most már véglegesen elvesztette közpénz jellegét, és soha vissza sem nyeri azt. Azaz, adódik még egy kérdés innen nézvést, hogy ennél az MCC-nél volt-e valaha cél, hogy tényleg valami elit káderképző legyen belőle, hogy délceg, és okos ifjak kerüljenek ki onnan.

Vagy csupán csak luxus büfékre és sítáborokra futotta a szellemi kapacitásból, illetve sosem szólt ez másról, mint hogy legálisan lopjanak el sok százmilliárd közpénzt. Fogós, ravasz kérdések ezek, egy közös jellemzővel, hogy nem a morál a közös jellemzőjük, se nem a szellemi vagy valamilyen más teljesítmény. Innen következik, nagy valószínűséggel ezek a kis janicsárok majd a nagybetűs életben is elvárják azt, amit itt kapnak, jó beosztást rengeteg pénzzel, és azt is tudják, ezért csak egy teendőjük van, imádni a Fideszt.

Most játszom egy kicsit. A Fidesz-vezetés az ifjúsági szervezetek segítségével tervezte belesulykolni a fiatalokba a Fidesz ideológiáját. Ez része volt annak a folyamatnak, melynek során a magyar társadalmat Fidesz irányítás alá vonták. A cél az volt, hogy lebontsák a meglévő társadalmi struktúrákat és hagyományokat. A Fidesz ifjúsági csoportokkal el akarták érni, hogy a fiatalok igazodjanak az elvárásokhoz, ne akarjanak mások lenni. – A fenti sorokat egy Hitlerjugendet bemutató szövegből kopiztam tanulságképp.

Annyi változott csak benne, hogy a nácit Fideszre cseréltem, és máris előttünk áll a magyar valóság. A Hitlerjugendről szóló írás egyébként végkövetkeztetésében arra jut, hogyan nyomorította meg az ifjakat és a komplett társadalmat ez, és arra is, hogy szinte máig tartó hatását lehet érezni a német társadalomban. Ezért van az, hogy amikor a csürhe elzavarásáról beszélünk, mindig szóba kerül, hogy nem lesz az olyan egyszerű, és az is, hogy nemzedékek kellenek a pusztítás helyrehozásához. Ez a szomorú valóság.

Egyébként itt valami távoli és bizonytalan jövőről beszéltünk, amikor a Fidesz már csak rossz emlék lesz – legalábbis ebben a formájában -, a mostani rögvaló pedig az, hogy aki teheti, elmenekül ebből az országból, ahol ilyesmik (is) történnek. 2023-ban rengetegen vándoroltak ki, majdnem annyian, mint amikor Orbán 2010-ben hatalomra került. És ezért volt az is, hogy a szombati tüntetésre szerte a világból érkeztek magyarok, ami azt mutatja, lennének ők itthon is, ha élhető volna az ország. Innen indulunk az elkövetkező időszakra.

Menczer Tamás új beosztásáról nemrég elmélkedtünk (Fidesz kommunikációs igazgató lett ez a drága ember), a végén pedig arra jutottunk, hogy ami most következik, arra ő a legalkalmasabb. Lévén kellően ostoba, hangos és agresszív, lekezelő meg öntelt. Ahogyan a komplett Fidesz és csatolmányai. Nem kellett sokat várnunk, hogy sejtésünk bebizonyosodjék, hiszen a tegnapi tüntetés kapcsán is megnyilvánult, s ha ő a fideszes kommunikáció feje, akkor mondandója hivatalos álláspontként is fölfogható.

No most, arról, hogy százezres tömeg volt a Kossuth téren, Menczernek a háború jutott az eszébe. Nem az a fajtája – s ebből is kitetszik, nem igazán meri látni a valóságot -, amely őt, a pártját és annak vezérét elsöpörheti, hanem világháborút vizionált vélhetőleg abból kiindulva, hogy ez a legutóbbi választáson milyen jól bejött. Menczer tehát – ahogyan a komplett Fidesz – nem fejlődőképes, mondhatnánk azt is, nincs egy önálló gondolata. Ilyképp a legnagyobb papagáj a brancsban, de nem is az esze miatt kapta meg a hivatalt.

Csakhogy ez így már és ide kevés lesz. Magyar Péter megmozdulásáról, az ott részvevőkről az jutott az eszébe igazgató elvtársnak, hogy „a háborúpártiak már készülnek a háborúra, és ebből a háborúból nagyon könnyen lehet világháború is”. Illetve az ebből fakadó fideszes következtetés, hogy aszongya „meg kell védeni Magyarország békéjét és biztonságát, amire csak Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP képes”. Nem tudható, Menczer ezért kap-e prémiumot a munkáltatójától, ahogy ezt itt összehozta frappánsan.

De igazából nem is igazgató elvtárs itt a lényeg, hanem egy születésnap még és faültetés a birtokon. Ahogyan képünkön is látszik, születésének harminchatodik évét ülte meg a Fidesz a tüntetéssel párhuzamosan, és az jut az eszünkbe, hogy az akkor még fiatalok, de már akkor sem nagyon demokraták gondoltak-e arra, hogy egy napon majd ennyien mennek az utcára ellenük. Hogy három és fél évtized múltán ők lesznek azok a gyűlölt öregek, akiket el kell takarítani a hatalomból rendszerváltást követelve.

És akkor a faültetés. Mert mindezzel is párhuzamosan Hatvanpusztán, ahol új üvegház is épült, meg hangárszerű képződmény, elkezdték ültetni a növényeket a birtok határán, hogy azok megnövekedve eltakarják az egészet a kíváncsi szemek elől. Mindez egy megbúvó, békés öregkort tételez a ház gazdájától, aki küzdelmes élete (egy komplett ország ellopása) után oda visszahúzódik, hogy élvezhesse azokat a gyümölcsöket, amelyeket harminchat éve kezdett érlelni. Most majd leszakítja mind, vélhető a szorgos építkezésből.

Csakhogy a népek. Akik sokan vannak és egyre többen lesznek a jelek szerint azzal a szándékkal, hogy ezt az őszikés hangulatot megzavarják. Mint már említettük, rengetegen, rendőrségi becslések szerint tegnap negyedmilliónyian is, ami már a Holdról is látszik, hogy a kedves vezető szavajárását kölcsönözzük, és az álmoskönyvek szerint ez nem sok jót jelent a hatalmon lévőknek, a születésnapot fancsali képpel ünneplőknek. Főleg úgy nem, ha ezt a tömeget még le is patkányozzák, mint az megtörtént szomorú módon.

A legérdekesebb az egészben azonban, hogy aki mindezt elkövette, az a Fidesz-harcos, aki nem szerepel a szülinapos képen, mert a geneziskor még vérbő kommunista volt, és ő Bencsik András. Egészen pontosan patkánylelkű tömegeknek nevezte a tüntetőket, akik, és most tessenek megkapaszkodni „gyűlölete a rend és a tisztaság iránt felülír minden józan számítást”. Illetve még ez a tömeg nem ismer „emberi mértéket és erkölcsöt”. – Nem háborodunk föl ezen, mert ez a félelem hangja. Bencsik a sarokban nyüszít.

Mint ahogyan a komplett Fidesz és a sajtója is, amely képtelen másra, mint az eddig bevált panelekre, „tüntikézésről” beszél, nevetségességről, hogy nyugtatgassa a követőket és önmagát is. Viszont abba a hibába esik, ha eltagadja a valóságot, akkor az egyszer csak nagyon pofán tudja vágni. Mert azért visszatérünk Menczerhez, aki szintén valami idegen helyen megragadva mesél a veszedelemről, hogy „belevinnének minket a háborúba, beengednék a bevándorlókat, és ránk szabadítanák a genderpropagandát is”.

És megint csak arra utalnánk, hogy akkor most ez a hivatalos Fidesz álláspont, hogy erre képes a nagy gépezet. Nem sok, illetve semmi. Mert ahogyan a tömeg az asszonyverő propagandával sem törődik, ezek a sivalkodások is elmennek a füle mellett, ugyanis azt kell látnunk, hogy a sokaság kezd öntudatra ébredni, és már semmi nem érdekli, csak az, hogy a Fidesz eltakarodjon. Hogy mi lesz, az momentán nem tudható, de jól látható, hogy már semmi nem olyan, mint akár két hete, és a szülinapos fiúk csak ettől félnek: a változástól.

Semjén Zsolt formában volt megint, mint mindig egyfolytában. Olybá tűnik, hogy Orbán mellett – vagy tőle elirigyelve – rákapott a rendeletek kiadásának gyalázatos ízére, ezért kiadott egyet saját hatáskörben, amelyben arról rendelkezett, hogy három díj (amelyek, mondjuk így, vallástudományi ténykedésért kaphatók) pénzösszegét fölemeli. Vadai Ágnes pedig (DK alelnök, így az ördög cimborája) leegyszerűsítve azt kérdezte: miért.

Semjén miniszterelnökhelyettes pedig az érdemi válasz helyett azt felelte: „A képviselő asszony figyelmébe ajánlom, hogy az egyházellenesség szégyenletes ideológia, az irigység pedig csúnya jellemhiba”. Delikát. Azért mégpedig, mert nem hallottuk sehol, hogy Vadai alelnök Voltaire-t idézett volna, miszerint „Tapossátok el a gyalázatost” – az egyházra gondolva a félreértések elkerülése végett -, mert ez nevezhető volna egyházellenesnek, a miért pedig nem.

Ugyanakkor azon már nem is tűnődve, hogy Semjén miért nem a kérdésre felel, és miért támad egyházellenességgel (még szerencse, hogy nem keresztényüldözési lett belőle). Viszont a szégyenletességre kaptuk föl a fejünket, illetve pontosabban arra, hogy az egyházellenesség „szégyenletes ideológia”. Mielőtt messzebb haladnánk, rámutatnánk arra, hogy a mai Magyarországon a népszámlálás tanúsága szerint többségben vannak az egyházellenesek.

Azért nem ateistát vagy hitetlent írtunk, mert amikor ez az eredmény napvilágot látott, a klérus és barátja a kormány azzal magyarázkodott, hogy a magyar proli az hisz, csak templomba nem jár. Ezen a ponton tehát különválasztották a hitet és a vallást (amit az egyház képvisel), és ők maguk mutattak rá arra – bár nem ezt akarták -, hogy a népeknek az egyházzal van baja. Az okokat nem sorolnánk, mert mindenki tudja, de érdekes folyománya van ennek az egésznek.

Legalábbis semjéni értelemben, mert akkor ezek szerint Magyarország lakosságának többsége „szégyenletes” állapotban van, másfelől viszont olybá tűnik, hogy most érkezett el a francia felvilágosodáshoz. Mintegy háromszáz éves spéttel, de jobb későn, mint soha. Ugyanakkor, ha már az idő, mint történelem szóba került, innen is kitetszik, hogy Semjén és a NER a feudalizmus szellemi állapotába óhajtja visszalökni az országot, ami nem szerencsés.

Mi több, anakronisztikus, illetve a társadalom többsége elleni morális és intellektuális bűncselekmény. Ugyanakkor Semjén kirohanásából az is látszik, hogy nem képes – vagy nem akarja – megkülönböztetni egymástól a hit, vallás, egyház hármasságában meglévő különbözőségeket, amibe az is belefér, hogy hihet valaki, de rühelli a bűnben fetrengő egyházat, ami nem egyéb, mint hitre hivatkozó erőszakszervezet.

Feleslegességét a legjobban José Arcadio Buendia fogalmazta meg (Száz év magány), amikor a Macondóban templomépítési lázban égő Nicanor atyának szelíden elmagyarázta, hogy a falujukban nincsen szükségük sem papra, sem templomra, mert az Istennel való dolgaikat magukban rendezik el. Az öreg Buendiát ettől még nem nevezhetjük hitetlennek, de egyházellenesnek igen, és nem leljük sehol ennek szégyenletességét.

Eltekintünk most attól, hogy az egyház évszázados bűneit felsoroljuk. A fröcsögő vért, füstölgő máglyákat és a milliónyi halottat, mert ezt a stádiumot reményeink szerint már túlhaladtuk. Ugyanakkor és mindemellett a hiten alapuló vallásra hivatkozva azt kérdeznénk meg Semjén elvtárstól, hogy ennek erkölcsi parancsait (ne ölj, ne lopj, többek között) kiemelten ő maga, és úgy mellékesen a pártja mennyire tartja be. Mert olybá tűnik, hogy egyáltalán.

Egyébiránt nézgelődtem kicsit, és találtam egy dolgozatot egy katolikus honlapon (a nevétől most tekintsünk el), ahol kifejtették, mi a bajuk Voltaire-rel és a felvilágosodással, illetve annak mindenki által közismert jelszavaival: „szabadság, egyenlőség, testvériség”. Azt írják ezek a katolikusok, hogy demokrácia lett a vége, ami nem tetszik a mi katolikusainknak, és a jelek szerint akkor Semjén Zsoltnak sem. De idézem az egészet.

„Szabadságon az Istennel (az Isten és Egyház), az Ő törvényeivel, és a királlyal szembeni politikai szabadságot értették, ami később a demokráciába ment át, amelyet aztán világszerte különböző csoportosulások a céljaiknak megfelelően sokkal jobban tudtak manipulálni. Az egyenlőség az elfordulást jelenti a kereszténység és az Egyház kizárólagos követelményétől, hogy csak benne találja meg az ember a lelki békéjét.”

Voltaképp előttünk áll a NER vallásos buzgalmának magyarázata, de még ez sem menti fel Semjént a gondolkodás restségének bűne alól. Az összes többi vétkéről nem is beszélve, amelyeket valószínűleg soha nem gyónt meg. Ebben az inkriminált esetben pedig az a dilemma csupán, miért és honnan az arrogancia, illetve végezetül, miért nem lehet válaszolni normálisan egy kérdésre. Bár, ha Orbánba belegondolunk, nem csodálkozunk semmin.

Mint emlékezhetünk, nem is olyan régen Nagy M. miniszter hőbörgött, és perrel fenyegette meg a Spart, amiért annak vezére azt állította, Orbán Viktor próbált „odahatni”, hogy egy rokona tulajdont szerezhessen a cégben. Nagy M. miniszter hazugsággal vádolta meg az osztrákokat, de nagy valószínűséggel igazán az fájhatott neki, hogy a Spar bizonyos tulajdonelemeket kimenekített az országból a várható einstand elől.

Mocskos volt már ez az egész addig is. Azután pedig még inkább, hogy kiderült, a Spar vezér jogosan mondta „meg akarja védeni vagyonát Orbán Viktor magyar miniszterelnök karmaitól”, hiszen, mint kiderült, nem más, mint a nemzet veje (Tiborcz) is szemet vetett a Spar magyarországi érdekeltségeire. Nagy M. miniszter tehát vagy hazudott, vagy nem tudott a vételi szándékról, de akkor nem kellene miniszternek lennie.

Egyébként amúgy sem, de kell a paraszt a sakktáblára. A Spar magyarországi története még nem lefutott egyébként. Egyrészt a vállalat bepanaszolta az Uniónál a magyar államot, másrészt pedig elérkeztünk oda, hogyha nem megy szép szóval a szerzés, akkor elveszik erővel, amira fáj a foguk. Ilyen eddig nem volt, de mindjárt lesz, a törvényt akarja a Fidesz nyíltan a maffia szolgálatába állítani egy kacifántos csavarral.

Mert és ugyanis szokásukhoz híven egy salátatörvény-tervezetben a mocskot elfedendő ismét megalkottak egy új fogalmat, az „alapvető jelentőségű vállalkozás” fedőnevet, amelyeket cirkalmasan körülírva aztán kötelezhetnék „az érintett cég tulajdonosait a társaságban meglévő tulajdonrészük részben, vagy egészben történő értékesítésére”. Más einstandolási klauzulák is szerepelnek a csomagban, de ez a legegyértelműbb az egész közül.

Mintha a nemzet vejére volna kitalálva (illetve a többi közel álló oligarchára), hogyha a szokásos mocskos módon nem megy a szerzés, akkor így viszik, amire szemet vetettek. Mert más dolgok is napvilágot láttak. Az is kiderült – bár eddig is tudtuk -, hogy a Spar nincsen egyedül az efféle gondjaival. A svájciak is kiakadtak ugyanis, és az ottani köztévében (SFR) meséltek arról, hogy mi folyik Magyarországon, amit szerte Európában már mindenki rebesget.

Úgy fogalmaztak, Orbán Viktor azon van, hogy a számára jövedelmező iparágakat átvegye, és rabiátus módszerekkel üldözi el a külföldi vállalatokat. A Holzim (svájci) cementgyár bennfentesei mesélték, hogy „Magyarország már nem jogállam, Orbán Viktor romba dönti az ipart, hogy pénzt csúsztasson néhány oligarcha zsebébe”.  Itt jelesül a kormány külön plusz bányaadót vetett ki a cementiparra, továbbá egy külön CO2 adót is.

A Holzimot ismerők szerint a cég már a tőkét éli föl, és legkésőbb 2034-re tönkremegy. De a svájciak meséltek az eddig csak elsuttogott módszerekről is: „Jön egy közvetítő, például egy ügyvéd, és közli, hogy egy befektetői csoport érdeklődik a cég iránt. Ha erre az illető azt mondja, hogy nem akarja eladni a vállalatot, akkor jönnek az adóvizsgálatok és egyéb zaklatások. Aztán amikor sikerült a céget megingatni, jön egy újabb, csekélyebb árajánlat”.

Egyébiránt és ezen kívül az EU szerint a különadókkal Magyarország sérti a tulajdonhoz való jogot, a tőke szabad áramlására vonatkozó szabályokat és a letelepedési jog szabályait is. Nos, mindezek után várjuk Nagy M. miniszter újabb kirohanását arról, hogy a Holzim hazudik, illetve a rá vonatkozó törvényt, hogy valaki családtag megszerezhesse, ugyanis ők sem akarnak Tiborcz tulajdonba kerülni. És erre meglehetősen alapos indokuk is van.

Az mégpedig, hogy már túl sokat fektettek be ide ahhoz, hogy szépszerével feladják, annak ellenére, hogy Holzim-bennfentesek állandó adóvizsgálatokról beszélnek, és arról, hogy a titkosszolgálat megfélemlítő látogatásokat tesz a munkatársaknál. A cég azonban még védekezik, az átvételi ajánlatokat pedig elutasítja. De, mint látjuk, a jövőben elég lesz „alapvető jelentőségű vállalkozássá” nyilvánítani, és kötelezni az eladásra.

Egyébiránt és összefoglalva a svájci hatóságok szerint Magyarország nemzetközi normákat és megállapodásokat sért, és nem válaszol a levelekre, amelyekben Svájc tiltakozik ez ellen. Röviden: Svájc úgy érzi, hogy hülyének nézik. Nincsenek ezzel egyedül, és most már nem is arról van szó, hogy milyen a hírünk a világban, hanem, hogy mindezzel Orbán tönkreteszi az ország gazdaságát. Amit viszont a saját bőrünkön érzünk, mert nekik Magyarország az első.

Vagy inkább nem is annyira. Ha mindez önökben jogos felhorgadást okozna, az érthető, de annak örüljenek inkább, hogy nincsen semmijük, amire ezeknek a foguk fájhatna, így nem is akarhatják elvenni. Akinek nincs semmije az annyit is ér, ez a Fidesz alaptörvénye, de a jelek szerint azon vannak, hogy rajtuk kívül ne is legyen senkinek semmije. Ha fölfordult a gyomruk, akkor én kérek elnézést, de ilyen országban tetszenek élni.

Menczer Tamás, a mindannyiunk által kedvelt Szijjártó-államtitkár új feladatot kap. Külügyi munkálkodása során megismerhettük zamatos nyelvét, erős hitét a Fideszben és a Führerben, ennek megfelelően harcos jellemét, így ez okozhatta, hogy rájöttek a galeriben, őt az isten is kommunikációs igazgatónak teremtette. Ez lesz tehát a hajdani, feledhető sportriporterből, aki a hozzá hasonlóan tehetséges Hollik Istvánt váltja a magas beosztásban.

Bár Hollik ténykedéséből nem igazán derült ki, mi a jó fene a feladata a párt effajta arcának a hőbörgésen kívül. Hogy Hollikkal mi lesz, arról nem szólnak a híradások, izgulunk hát, hogy az út szélén marad-e, ami azt jelenti, benyomják pár felügyelőbizottságba némi apróért, vagy a front másik szakszára helyezik. Szemszögünkből irreleváns, hiszen megtapasztaltuk, semmihez sem ért, de azért jó hangos volt, és kellően ostoba.

Ezek az utóbbi tulajdonságok amúgy Menczerre is jellemzőek, de ő Szijjártó mellett végezte az ordítozás magasiskoláját, s hogy a feladatra – Fidesz kommunikációs igazgató – alkalmas, azt az előélete bizonyítja, mégpedig akként, hogy láttuk, kellőképpen arrogáns, és hazudni azt vízfolyásként ő is tud. Eddig csupán önszorgalomból, mintegy időtöltésképpen ugrott rá bárkire, aki mozgott az ellenoldalon, de most már papírja is lesz róla.

Erre pedig nagyon büszke. Mint a Facebookon közzé tette beköszönő levelében írta, „Nagy megtiszteltetés, hogy Miniszterelnök úr felkérését elfogadva a jövőben Európa legerősebb és legsikeresebb politikai közösségének, a Fidesz-KDNP-nek a kommunikációs igazgatójaként dolgozhatok”. No most, kitetszik, hogy maga a Führer választotta ki őt, s a bávatag és elájuló rajongás már abban is megmutatkozik, hogy a miniszterelnököt nagybötűvel írta.

Ez már majdnem „Orbán Viktor alavju” tábla a kézben, emocionálisan és a kognitív készségeket tekintve a friss és ropogós igazgató úr tehát semmiben nem különbözik a rajongó birkanyájtól, de a jelek szerint a Fidesznek és Führer elvtársnak ez is elég. Mi több, nagy valószínűséggel éppen erre van szüksége, így valljuk meg, Hollik után, bár nehéz visszább lépni, viszont mégis sikerült. Amúgy azonban nagy személyzeti sakkjátszma folyik a pártban.

A Führer tologatja a bábuit ide meg oda, mert jön a nagy buli, aminek a végén Brüsszel várának bevétele a cél. Menczerrel ez biztosan sikerülni is fog, vagy pediglen az álmoskönyvek szerint nem annyira. De visítozni addig is kell, és erre a Szijjártó nevelés alkalmas. Egyébiránt ebben a beköszönő rajongásban is hazudik, illetve másfelől nézve el van borulva az agya, amikor ilyeneket mond, hogy a Fidesz „Európa legerősebb és legsikeresebb politikai közössége.”   

Föltesszük neki a kérdést, hogy miért, aranyom, mert a valóság egészen mást mutat. A Fideszt Orbánostul és így Menczerestül kivágták a Néppártból, hogy a nyekkenésük még azóta is visszhangzik, azóta sem kellenek senkinek, sőt, még a széljobbon is van olyan párt, amelyik azt mondja, ha a Fidesz jön, ő megy. Ezt elég nehéz „legsikeresebbnek” nevezni vagy látni, az pedig, hogy általuk lefizetett klakőrök mondják ezt, nem igazán játszik.

És akkor még nem is beszéltünk a belső dolgokról, a világbajnok inflációval, térdre rogyó költségvetéssel és egyebekkel, tehát Menczernek nem lesz mit kommunikálni, bár nagy valószínűség szerint nem is ezért szerződtetik, hanem a végtelen lojalitás, és az erkölcsi fékek abszolút hiánya miatt. Innen nézve tehát arra, ami most jön, éppen ő a megfelelő alak, és éppen ezért lesz visszalépés még a szerencsétlen Hollik után is. Menczer a romlás egyik virága.

Hogy ez így alakult, az annak a fényében kiváltképp érdekes, hogy van a Fidesznek százmilliárdokkal kitömött janicsárképzője, amely ezek szerint nem képes megfelelő utánpótlást kibocsátani magából. Ha még Menczernél is alkalmatlanabbak a friss húsok, az számunkra ugyan érdektelen, de sok mindent elmond a pártról, és természetesen Orbánról is, aki ezek szerint csak a régiekben bízik már, ami szintén a félelem egy fokmérője.

Mint kitetszik, gondolatmenetünkben eltekintetünk Hollik és Menczer elvtársak múltban elkövetett ökörségeinek részletes taglalásától, mert mindenkinek megvan a maga elriasztó emléke erről a két alakról. A jelen dolgozat csak arra utal tehát, hogy a Fidesz immár az új és végső harcra készülve sem képes egyébre, mint a régi alakok ide-oda tologatására, ami egyébként jól belegondolva nem egyéb, mint a gyengeség ékes bizonyítéka.

Savanykás a mancsaft, de ez van, Orbánnak ezt kell szeretni. A belső le-, és szétrohadás bizonyítéka ez az egész, és végezetül elnézést kell kérnünk Baudelaire bácsitól, hogy elloptuk a címét, de kifejezőbbet nem leltünk sem magunkban, sem másutt, és még az is okot szolgáltat a plagizálásra, hogy ő is úgy járt akkor, mint járna ma is a Fidesz uralom alatt, hogy pörbe fogták a versei miatt, s ha lett volna akkor fólia, becsomagolták volna a kötetet. Az idő körben forog.   

Boszniába utazik Orbán Viktor csütörtökön, hogy ott másnap kitüntetést kapjon ottani cimborájától, a hozzá hasonlóan oroszfan Milorad Dodiktól. Mindenki olyan elismerést kap, amilyet adnak neki, és amilyet megérdemel. Orbán például olyat, amit tavaly ugyanott Putyin is kézhez vehetett, és nem mondanánk, csak gondoljuk, hogy a mostani konstellációban egy plecsnit az orosz diktátor bukéjával megkapni eléggé snassz.

Már akinek. Mert ezek szerint Orbánnak nem, sőt, nagy valószínűséggel büszkén veszi át, mint olyat, ami a saját nagyságát jelzi újra és megint, csak az a baj, ezt kizárólag bizonyos szűk körben gondolják így. Ez a jól behatárolt közeg pedig a szélsőjobb, amelynek élén a mi egyetlenünk Brüsszel elfoglalására készül a nyáron, csak azt nem tudjuk, komolyan gondolja-e a hatalomátvételt, vagy csak a szokásos delírium mondatja vele.

A számok nem hazudnak ugyanis, és ezek a legfrissebb felmérések szerint az mondják nekünk – így feltehetőleg Orbánnak és a Fidesznek is -, hogy lópikula lesz itt, nem hatalomátvétel. Illetve pontosabban a szélsőjobb vissza fog szorulni Európában, a magyar fasiszták pedig a mostanihoz képest is mandátumokat fognak veszíteni. De ne szaladjunk ennyire előre a bizonytalan jövőbe, pezsgőt majd a nyár közepén bontunk, ha egyáltalán.

Sokkal érdekesebb ennél az a folyamat, ami a szemünk előtt játszódik le, s aminek az eredője az a történelmi tapasztalat, hogy az ilyesfajta hatalmak – nevezzük akárminek is -, mint amilyen az Orbáné is, rend szerint abba a hibába esnek, hogy egy idő után elhiszik a saját jelszavaikat, ettől pedig képtelenek meglátni a valóságot, aminek a tüneteit Orbánon már nagyon régóta tapasztalhatjuk. A vetés azonban még nem érett be.

Pedig mindent megtesznek érte a legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig, az előbbire jó példa az a körbeszopkodás, amit momentán Rákay Filip és az ő főnöke, maga Orbán Viktor ad elő egymással. Mint ismeretes talán, a filmje miatt a mi Filipünk már belső körökből – a Bencsik testvérek – kapja a pofonokat, és nem más, mint maga a kedves vezető sietett a segítségére, aki magát a film elkészítését nevezte bátorságnak.

Azt tudtuk, hogy fidesziül bizonyos hangalakoknak más a jelentése, mit magyarul, de hat – újabban hét – milliárd elcseszését bátorságnak nevezni már nem is eufemizmus, hanem olyan baromság, ami még Orbántól is sok. De erre telt neki, ne legyünk telhetetlenek. De nem is ez, hanem a jelenség, hogy minderre vagy ezzel egy időben a „producer” a kegyelmi ügyben nyalt oda a főnökének, hogy csak a sajtóból értesült az egészről.

Mindez csak ellentételezés azért, hogy Orbán meg a tehetségtelenségét a bátorsággal födte el, illetve szerette volna, de ez édeskevés és hamis is. Mint ahogyan minden hamis, ami dicsőítést meg Orbán a szélsőjobbtól nyer el, illetve rosszabb esetben pénzért vesz, s amitől kialakul benne az a hamis kép, hogy ő történelemformáló tényező volna, holott csak egy kis seggdugasz a nagy egészet nézve. Mindezzel nekünk tenne jót, ha élni tudnánk vele.

De ez egy másik történet, momentán ez a kontraproduktív körbeszopás az érdekes. Ahogyan adogatják egymásnak a plecsniket, amikor nem létező teljesítményeket ismernek el, és a leglényegesebben, midőn őket emiatt a legkisebb bírálat is éri, az nemzetietlen, fajsúlyosabb esetben pedig hazaárulás. Az uniós választásra vonatkozó legfrissebb felmérések mutatják azonban, hová vezet, ha a rózsaszín ködök elfedik a valót.

Az a dilemmánk egyébként, hogy nem tudjuk, ezek tényleg ennyire hülyék-e, hogy reménykednek valamiben, mint Hitler bácsi a nemlétező csapataiban, illetve azt sem tudjuk jelen helyzetünkben, hogy olyan végük lesz-e, mint a német piktornak, vagy másmilyet szán nekik a sors, illetve mi magunk. Mert azt nem a saját bíztatásunkra, hanem a történelemből okulva kijelenthetjük, jó végük ezeknek nem lesz.

Hogy mennyire lesz véres vagy vértelen, az nem csak rajtuk múlik, hanem azokon, akiknek ez a kábítás szól, az egy a zászlókon, közkeletűen az alavju tömegen. Lesz-e bennük annyi józanság, hogy a gyomruk korgása hangosabb lesz a győzelmi fanfároknál, ez az, ami bizonytalan, illetve, ahogyan az első jelek mutatkoznak, mikor fognak nagy tömegben menekülni a patkányok a süllyedő hajóról. Amin egyelőre még húzzák a zenészek.

Húsvétkor is kitárulkozott úgymond doktorminiszter urunk nekünk, porbafingó földi halandóknak, és apró kis színeseket osztott meg velünk nyomorult életéből. Megtudhattuk, hogy nagy gondot fordít könnyzacskóinak védelmére ilyenkor, mert az a gusztusa, hogy csak a frissen reszelt torma jó neki, de elkészíteni azt már derogál, mert megterheli a táskás szemei alatt lévő dolgokat. És bár cukiságnak szánta, de mennyire jellemző, hogy a tormával való bíbelődést a gyerekekre hagyja nagy kegyesen.

Hogy szenvedjenek ők a könnyeikkel, aztán a nagy utcai harcos aztán idvezült arccal és két pofára tömheti a tormát a gyerekek nyomorúságából fakadva. Kegyelmes urunk ugyan nem tudja, de apró kis jellemrajzot állított ki magáról, ami nyomán az alavju népség bizonyára állva pisált a gyönyöröktől, milyen emberi, ahogyan a fenséges család napjaiba betekintést nyerhet. És nem érezte azt a hányingert sem, amely a jobb érzésű emberekben az ilyen közlések nyomán óhatatlanul előtolul, miután fölfordult a gyomruk.

Egy nappal előtte ilyen volt az is, amikor akárha valami békepap vagy valami hamis próféta, csak annyit közölt: feltámadott, miközben magában rókavigyorral arra gondolt, térdre, imára. Valahogyan így lett teljes ez az egész képmutatás, aminek többes szándéka és oka van, de leginkább az, hogy az alavju népség elfeledkezzen a kínjairól, és ne lássa a valóságot, mert ha ez megtörténne, annak hatalmi szempontból beláthatatlanok lennének a következményei, hogy Orbán számára még belegondolni is rettenet.

Ilyen színjátékok közben derült ki az ünnep napjai közben, hogy egy bizonyos MERE névre hallgató orosz diszkontlánc óhajt Magyarországon megtelepedni, de olyannyira, hogy még februárban arról tájékoztatták üzleti partenereiket, hogy mostantól kies hazánkban is elérhetőek lesznek. Továbbá azt is tudatták, „az elkövetkező év során” húsz üzletet nyitnának Budapesten és az agglomerációban, három év múlva pedig már kétszáz üzletük lehet, amitől hétszázmillió eurós forgalmat remélnek. Delikát ez az egész.

Azért mégpedig, mert ugyan szerte Európában már itt-ott jelen voltak, ámde a szankciók miatt takarodniuk kellett. Ezért céloznak most meg egy baráti országot, amely ezek szerint e téren is az orosz érdekek feltétlen kiszolgálója lesz, mert ezeken kívül semmi nem indokolja, hogy ezek az oroszok idejöjjenek. Lévén, mindenféle üzletláncokkal már csurig vagyunk, a piac véges, és ezen a ponton tűnik elő, kerekedik a gyanú, hogy a magyar állam netán ezeknek az oroszoknak tisztítja a terepet, amikor hajtóvadászatot indított a Spar ellen.

Ebből még botrány is lehetne, de nem lesz. Mint ahogyan abból sem, hogy szintén a húsvét leple alatt kiderülve az oroszok magyar politikusokat is lefizethettek azért, hogy itt zavartalanul terjeszthessék a propagandájukat, amit lehet, azért nem vett észre eddig senki, mert nem sokban különbözött a hivatalos, magyar kormánypropagandától. Ezeket így bízvást nevezhetnénk hazaárulásnak is, de szintén a hivatalosságok szerint nem ez az, hanem a magyar ellenzék működése szuverenitásvédelmi szempontból.

Az a kérdés tehát, hogy kitől kell és ajánlatos szuveréneknek lennünk, mert az oroszoktól ezek szerint nem, ám a szabad világtól meg igen, és nincsen olyan messze még március 15., hogy rabságról és egyebekről ne kellene beszélnünk ma is. Azzal a toldással, hogy nem mindegy, ez kinek mit jelent. Látjuk, hogy ez az elnyúló ünnep semmit nem változtatott nyomorúságunkon, csak a sonka és a torma pár napra elfödte, és a könnyeket is rá lehetett fogni arra, hogy mi nem a kölkeinkre bíztuk a reszelést, hanem magunk végeztük.

Vigasztaljon viszont minket az a tudat, hogy őfőméltósága kegyes közlése szerint a magyar miniszterelnök sós kalácsot eszik a sonkához, valamint, hogy mire végigért Alcsútdobozon, több nejlonzacskó is megtelt pirostojással. Arról viszont semmit nem tudtunk meg, hogy a locsoláskor tartotta-e a hurkás ujjait egy kis apróért is, mert, ha nem, meg kell rójuk: ki a kicsit nem becsülti, a nagyot nem érdemli. S miközben intőn felemeljük ujjunkat ezt közlendő, elönt minket a hányinger, és nem tudjuk, érdemes-e visszatartani a masszát.

„Én a miniszterelnök vagyok” – emlékszünk még, hogy pár napja ez a mi egyetlenünk ezzel a mondattal tette önazonossá magát, amikor kérdéssel zaklatták, és ez jutott eszébe menekülő útvonalként. Hogy miért nem akar beszélni arról, amiről érdeklődtek. Egyáltalán, amióta Gyurcsány annak idején letarolta őt a televízió stúdiójában, a többség számára gyakorlatilag megnémult, s ez a rengeteg év alakította aztán úgy, hogy bár miniszterelnök, de voltaképp köze nincs a valósághoz. Igazából nem is akarja, hogy legyen.

Én a miniszterelnök vagyok, kormányzati ügyekkel foglalkozom – egészítsük ki azért a mondatot, ahogyan akkor és ott elhangzott -, ám azért csupán, hogy lássuk, mik azok a kormányzati ügyek. Azok, amelyek fontosabbak éppen ebben a pillanatban, amikor Magyar P. jóvoltából csapkod a mennykő, és a Fidesz monolit és ciklopi hatalmi építménye inog és recseg. Nos, először is – és tán pont akkor, amikor megfogalmazódott a kétszer is idézett mondat -, doktorminiszter urunk azzal foglalatoskodott, hogy boldog húsvétot kívánjon a horgászoknak.

S ha most azt mondanák, ne má’, szórakozol itt velünk Kázmér, védelmemül elő kell adjam, hogy de. Meg bizony. Ugyanis a vérzivatarban biztosan elkerülte mindenki figyelmét – ám az enyémet nem, mert szemfüles vagyok -. „Tisztelt Honfitársam! Áldott húsvétot! Orbán Viktor miniszterelnök.” Ezt kapták meg a pecások elektronyos levélben, s ha felötlene az a kérdés, miért, akkor egészen egyszerű a válasz: mert hétszázezren vannak. Tényleg, gondolta volna, hogy ennyi honfitársunk mered rendszeresen a vízre hajnalonta?

Viszont ez egy hadsereg. Sok potenciális szavazó, akinek a boldog húsvétjára amúgy nagy ívben szarik az „én a miniszterelnök vagyok” organizmus, az ikszük azonban úgy kellene, mint egy falat kenyér. Nem kevésbé a szülőké is. Az Orbán-nyomulás tegnap folytatódott, a KRÉTA, elektronikus iskolai ellenőrzőbe tett bejegyzést egyetlenünk. Itt arra hívta fel a figyelmet, hogy „új időszámítás kezdődött a magyar közlekedésben azzal, hogy a magyar kormány mindenki számára olcsóbb és átláthatóbb, egyszerűbb és korszerűbb tarifarendszert alakított ki”.

„Nehéz időkben ez sokaknak nagy segítséget jelent” – zárta sorait Orbán Viktor, és itt elsőként az a kérdés adódik, vajh, kinek köszönheti a magyar szülő, a magyar gyerek és úgy cuzamenn mind az összes szerencsétlen magyar a „nehéz időket”. Ha erre a kérdésre jól válaszolunk, akkor egyszerűbb lesz az életünk, és Orbán levelezését oda tehetjük, ahová való. Viszont van még egy nagy dilemma, mégpedig az, hogyan keveredett Orbán a KRÉTA- ra, illetve ennél sokkal lényegesebb volna, hogy mindez hogyan viszonyul az adatvédelemhez. Mint törvényhez.

De kies hazánkban élünk, így voltaképp ez a kérdés már akkor is okafogyottá vált, amikor az „oltakozós” honlapon keresztül tolta a mimagyarok képibe a propagandát. Akkor még a felháborodás csírája megvolt az emberben, ami mára valahogyan odalett, és maradt benne a megvető szánakozás szánalom nélkül. Hogy ezt tudod, cseszmeg, Orbán Viktor. Ugyanakkor ez a szánalmas nyomulás valahol megmagyarázható azzal, hogy ezen – illetve ezeken – a felületeken nincs mód válaszra, nincs lehetőség reakcióra.

Csak úgy, ahogyan a nemzeti konzultáció is ilyen egyirányú utca. Jelenleg azonban kiváltképp hasznos ez, hiszen látni lehet, hogy egyetlen drágaságunk Facebook-oldalán, ahol eddig jószerivel a feltétel nélküli rajongások jelentek meg hozzászólások formájában, most már tömegével hajtják el az anyukájába ezt az embert a rendszerével együtt. Ezért menekül a horgászokhoz és a szülőkhöz, akiknek ott nincs módjuk hangot adni elemi felháborodásuknak. Innen is látszik, mennyire beszari alak Orbán Viktor, a nagy utcai harcos.

Ugyanakkor ez az egész nem csak róla, hanem a rendszeréről is szól, ami mára megbukott, csak még nincs meg az az erő, ami ezt a látens összeomlást manifesztálja, azaz, átültesse a gyakorlatba. Legyen annak a módja akármi is. Így kívánok az én nyájasaimnak boldog húsvétot, föltámadást meg körmenetet, locsolást és lerészegedést, illetve minden olyan eszközt, ami elhozza neki a feledést. Mert hogy a fejéről a talpára állítsuk az orbáni böfögést, „nehéz időkben ez sokaknak nagy segítséget jelent”. Bizony, ez nincs másként.

Krisjanis Karins lett külügyminiszter, Szijjártó Péter pediglen a magyar. Az északi ember lemondott a hivataláról épp, a miénk nem. Mindketten szeretnek repülőzni, az egyik belebukik, a másik nem. Karins külügyminiszter még akkor, amikor miniszterelnök volt, ahelyett, hogy menetrend szerinti géppel utazott volna, bérelt néhányszor, ezért a lett főügyészség a közvagyon esetleges pazarlása miatt eljárást indított ellene.

Krisjas Karins ezért lemondott, és várja a sorsát. Valami megfoghatatlan ok miatt az északi ember nem hivatkozott arra, hogy harminc éve is így utazott, így most is, nincs itt semmi látnivaló tessenek oszolni (esetleg boldog karácsonyt). Mint kitetszik, itt oldalágon bekúszik a történetbe maga Orbán Viktor, mert ő is szeret röpködni (meccsekre, Trumphoz magánlátogatásra, Anikó asszonnyal olaszba vacsorálgatni, ilyenek).

A magyar főügyészség azonban nem tesz semmit, ha és esetleg az orra alá dugnak egy feljelentést, akkor zavartan elfordítja a fejét. Visszatérve azonban Szijjártóhoz, neki még a nem is kormánygép szolgáltatásai sem elegek. Volt olyan amerikai útja, ahol két holland luxusjárgányt is bérelt, azt is kiszámolták, hogy csak ez közel száznyolcvan millió mimagyari pénzbe került (a többiről nem is beszélve), de mégsem merült fel a közvagyon gondja.

A lettek társadalmi berendezkedése nem olyan fejlett, mint a miénk, amint kitetszik, ott nem mennek olyan flottul a dolgok, mint minálunk. A zökkenőmentes ügymenetbe beleavatkoznak mindenféle hatóságok ott, lám most is le kellett mondania miattuk egy vezetőnek. Ezzel szemben idehaza biztosított a zavartalan ügymenet, itt senki le nem mond semmiért, és ez meg is látszik országunk állapotán. A lettek a fasorban sincsenek.

Az ügyészségük sem vetkőzik gatyára a nagy munkában, míg a mienké majdnem. Ezt a képet sugallta a tegnapi sajtótájékoztatójuk, ahol ezt lehetett hallani: „éjt-nappallá téve dolgoztak, előfordult, hogy hozzátartozók hoztak be fehérneműt”. Ezt amúgy a Magyar-Varga ügy kapcsán hallhattuk, annyit azonban a magunk részéről szordínósan megjegyzünk, minket egyáltalán nem érdekel az ügyész urak szaros bugyogója. Nem kell panaszkodni.

Eredmény kellene. Ami nem lesz, pedig a fehérneműváltáson átesett ügyész azt is kijelentette, már ők is tudják, ki az a „Tóni, Barbara és Ádám”. Mi is, ahogyan azt is, hogy Varga Juditot kihallgatták. Tanúként, holott vádlottként kellett volna, de odáig mi el nem jutunk, a Fidesz kompánia tagjai pedig nincsenek azon a szinten, hogy ilyen piszlicsáré ügyek miatt lemondjanak. Pedig le kellene, egyesével, a fejétől a farkáig.

Érdekes módon azonban az ügyészségnek arra volt gondja és ereje a koszos fehérneműjében is, hogy Iványi Gábort gyanúsítottként, hatóság elleni erőszak vádjával idézze be. Ráadásul csoportosan erőszakolták a hatóságot együtt Gurmai Zita képviselővel, akivel, amikor a NAV foglalta le épp a MET papírjait, bementek az épületbe, holott ezt nem szabadott volna nekik. A MET (Iványi) elleni bosszúhadjárat részleteit feltehetően ismeri mindenki.

Azt is, ki áll mögötte (Orbán Viktor), és miért. Innentől minden skrupulus nélkül jelenthetjük ki, hogy az ügyészség nem az állam, hanem Orbán szolgálatában áll, amiből logikailag az következik, hogy az állam pedig egyenlő Orbánnal, tehát minden erőforrása (pénz, ügyészség, rendőrség, hadsereg, és a többi) az övé. Azaz, nincsen azon csodálkoznivaló, ha az ügyészség minálunk úgy működik, ahogy. Illetve az összes hatóság.

Ez a mimagyari diktatúra diszkrét bája, aminek a meglétét erősen tagadják azok, akik abban látják ennek lényegét, ha az országban forgolódik a nagy, fekete autó. Amúgy mások is úgy látják, hogy kies hazánkkal nagy bajok vannak. A magam részéről például meglepődtem, amikor Jellop Biafra a Dead Kennedys punkbanda egykori frontembere nyilatkozott annak kapcsán, hogy a CÖF ellopta az ikonikus képüket.

Ezt mondta a hajdani punk: „Egyáltalán nem adtunk engedélyt arra, hogy ez a kísérteties wannabe diktátor Orbán vagy a pártja ezt felhasználja. Mi a fenéért támogatná bármelyikünk is az ő fotelfasiszta rezsimjét bármilyen módon”.  Íme hölgyeim és uraim, hírünk a világban azzal a kínnal, hogy magunk viszont ebben élünk benne. No most, én már egyáltalán nem mondok semmit az évtizede szajkózottakon kívül, csak azt, mindenki gondolkodjon el.