Kategória: Egyéb

Most voltaképp arról kellene írnunk, hogy Magyarországon csökkent az egészségügyre fordított pénz mennyisége, így Európa hátsó felében kullogunk e téren. Lehetne számokat és statisztikákat közölni, ezek azonban semmit sem jelentenek, míg az ember a magyar egészségügy karmai közé nem kerül, és bizonytalanná válik, hazajön-e a kórházból valaha, aki egyszer oda bekerült. A Covid-járvány negyvennyolcezer halottját is elfeledtük már.

Mert úgy működik ez, amíg a halálban vagy a haláltól az ember közvetlenül nem érintett, akkor nem nagyon foglalkozik vele. Ugyanúgy nem érdekli az sem, hogy az MVM hirtelen több mint háromszáz milliárd forint osztalékelőleget fizet az államnak. Nagy valószínűséggel azért, hogy megtámogassa Orbán kisded játékát, ami a reptér megvásárlása, és két nappal ezelőtt még bizonytalan volt, honnan kerül rá pénz, aki sajtó pedig ezen lamentált, az áruló volt.

Viszont mindenképpen meglesz az, ha amúgy beledöglünk is. De erről is hiába írna az ember, mert a magyari népeket nem igazán érdekli, ha a más pénzéről van szó. Legalábbis azt hiszi, ahogyan azt is véli, hogy a szuverenitásvédelmi törvénnyel sincs neki semmi dolga, ami egészen addig így lesz, míg egy komment miatt nem jön érte a nagy fekete autó. Erre figyelmezteti őt Dunja Mijatovic, az ET emberi jogi biztosa, ami azt mutatja, már megint más aggódik értünk.

Ezt az aggódást majd a Fidesz kikéri magának, másokat meg nem nagyon érdekel, mert nem lehet megenni. Szijjártó sportcipőjét sem lehet elszopogatni, de ez már az a terep, ahol a magyar választőpolgár otthon érezheti magát, és kurvaanyázik vagy tapsol arra a hírre, miszerint az uniós külügyminiszterek rendszeresen szokták elismerésre méltatni a sportcipőket. Ám arról nem esett szó, hogy amúgy elküldték-e már az anyukájába a futsalost.

Minden oka és joga meglett volna erre az uniós külügyminisztereknek, hiszen ezen a sportcipős sajtótájékoztatón – kizárólag a propagandamédia számára, ami szintén megérne egy misét – az is elhangzott, az Unió miatt halnak meg tízezrek az orosz-ukrán háborúban, ami kijelentés miatt Szijjártót pofán kellett volna vágni, s nem a cipőit dicsérgetni, de ezek az összefüggések, hogy a gyilkolászós Unió irigykedik Szijjártó cipőire, már biztosan célba értek.

Ezzel párhuzamosan pedig a Karmelitába érkezett Charles Michel, az ET elnöke is. Összefoglalva azért, hogy Orbán vétózgatásainak elejét vegye, de erről a tárgyalásról még annyit sem tudtunk meg, mint a sportcipősről, ha néznénk emegyet talán valami sikersztorit kapnánk a képünkbe. Csak arról nem beszél senki, ennek a Charles Michelnek befogták-e a szemét a reptéről a várig terjedő útján, hogy ne lássa a fütyülős kék plakátokat.

Amelyek viszont célhoz fognak érni, mert tegnap valami véletlen miatt egy olyan filmcsatornát nézve, amely valószínűleg a TV2 fennhatósága alá tartozik, elibém került az a „társadalmi célú hirdetés”, amelyik a plakát képeivel és ocsmány dumával noszogat a konzultáció kitöltésére olyan tartalmakkal, aminek a tizede elég lenne egy jófajta pörre. De az Unió nem pöröl, hanem idejön a Karmelitába tárgyalni. Lehet majd mutogatni ezt is a bávatagoknak.

Mindeközben persze az is kiderült, hogy a Századvég három évre huszonnégy milliárd adóforintot kap azért, hogy méregesse a közvéleményt, és a kormányt ellássa olyan tanácsokkal, épp mivel a leghasznosabb hülyíteni a népeket. Például Szijjártó cipőjével vagy Gyurcsány orrával, ez az egész grammra ki van számolva, s olykor kiskanállal, máskor, mint most is épp, szívlapáttal adagolva, hogy a népek alig is bírják elnyelni az egészet.

Így hát nem először és nem utoljára kell igazat adnunk Hadházy képviselőnek, aki az Orbán-igából való szabadulás első és legfontosabb feltételének a propagandagépezet lerombolását látja. De még és már ez sem egészen biztos, hiszen arra is van adat, a végletekig manipulált emberek már a saját sorsuknak sem hisznek, azaz, azt sem látják be, hogy nyomorognak, mert elhitték már régen, Németország már nincs is, vagy, ha igen, ott megfagynak az emberek.

Innen nézve szintén tegnap Hadházy hiába mutatta be azt is, milyen aljas módon osztogatja a Fidesz az uniós pénzből vásárolt laptopokat, amikor a bávatagok csak annyit látnak, a gauleiter adja át azokat. Tehát vagy a saját, de mindenképpen Orbán pénzéből van az, mint a választások előtt kapott zacskó krumpli is. A hülyeségre nincs orvosság, a propaganda miatt pedig nincs bocsánat, de ezt is hiába mondjuk a trágyahalom alján. Le vagyunk győzve, győzelem, ha van.

Mindez pedig csak egy nap története és eseményfolyása úgy, hogy a sok-sok aljasságból csak a leglátványosabbakat érintettük, mert az összes többi olyan olajozottan működik, hogy lassan már szót sem érdemel. Minden nap lehetne ilyen kivonatot készíteni, egyfolytában lehetne a pusztába ordibálni a szavakat, mint arra szerencsétlen kísérleteket teszünk már tíz hosszú éve, s eredménytelenül. Hogy szép lassan az ember fölteszi magának a kérdést: miért. Mindjárt ez következik.

November 25-e a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja, így hát, volt, aki megemlékezett róla Magyarországon is. Van miért, hiszen az adatok szerint kies hazánkban hetente egy nő hal meg erőszakos bűncselekmény miatt, de mégsem látjuk, hogy ettől harsogna a magyar sajtó, amikor például Orbán hülyeségeivel is tud foglalkozni. Illetve az összes többi papagájemberrel és delíriumaikkal. Sőt, a kiinduló tétel a kedves vezető útmutatása ebben a témakörben mint emlékezhetünk, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom”.

Innen is lehet nézni a dolgokat, és a vak komondor szemszögéből is. Aki elfelejtette volna, vagy friss húsként nem is hallott róla, azok kedvéért elevenítsük fel a vak komondor legendáját ebben az összefüggésben. Mint emlékezetes, egy bizonyos fideszista politikus – a neve most épp nem is érdekes – részegen úgy megverte az asszonykáját, hogy eltört az orra és a járomcsontja, kórházba is került, és a gyógyító intézmény tett feljelentést. Hivatalból. Ez a fideszista úgy védekezett aztán, amiből máig ható legenda lett, hogy az asszonka a vak komondoron esett át.

Akkoriban ez arra sarkallt pár lapot, hogy utána nézzenek a fideszisták és a feleségek (élettársak) viszonyának, és nem is egy tollra való estet találtak. Ezzel nem azt mondjuk, hogy aki Orbán híve, az veri a nőket, azt azonban igen, hogy másfajta szemmel néz rájuk. Erre utal az is, hogy szintén a csürhe háza tájáról származik az a másik örökbecsű jótanács is, hogy az asszonyverés elleni legjobb recept, ha sok gyereket szül a férjnek a nej. A Fidesz története tele van ilyesmikkel, s tán ez is magyarázat arra, miért nem ratifikálják az Isztambuli egyezményt.

Viszont ne általánosítsunk, bizonyára akad példa másfajta nőhöz való viszonyulásra is, csak épp nem látszik. Amúgy a Fidesz az állandó, nők bugyijában való kajtatással, a macsónak hitt útszéli bunkósággal, és a nők helyét a szülőszoba és fakanál közt kijelölő felfogással nem véletlenül ilyen, amilyen. Ennek ellenére azonban olyan minimum elvárható lenne tőlük, ne röhögjék ki, nézzék le, közösítsék ki, aki másképpen látja a nemi szerepek dolgát, de ez már annyira veszélyes terep, hogy majdnem gender. Azaz, erről beszélve magam is buzi vagyok.

Visszatérve azonban a tegnap történtekhez, a nők elleni erőszak felszámolásának világnapját a Karmelita előtt tartották azok, akik ezt fontosnak vélik. Fideszesek, KDNP-sek nem vetődtek el arra a tájékra, csak, mint szokásukban van, sajtóközleményt bocsátottak ki a szellemi műhelyből, reagálva a történésekre. Sok mindenhez szokva vagyunk tőlük, olyanra is, hogy például Varga Mihálynak a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok tragédiájáról is valahogyan Brüsszel jutott az eszébe, az aktuális témáról meg a Fidesznek a baloldal.

Illetve Brüsszel is természetesen, ami náluk kéz a kézben jár. Érdemes azért idézni, mit sikerült ebben a témában fölöklendezniük, s ha volna kedvünk, erre bízvást mondhatnánk a bejáratott és kifejező delikát jelzőnket, csak épp már ehhez sincs. „Azok demonstrálnak ma a Karmelita előtt, akik Brüsszelben mindent megszavaznak azért, hogy elárasszák migránsokkal Európát. A nők elleni erőszak Brüsszel és a baloldal bevándorláspárti politikája miatt nő Európa számos országában.” – Írták ezek a jótét lelkek, de még ezt is bírták fokozni.

„Ha a Gyurcsány vezette baloldalon múlna, már Magyarországon is tömegesen itt lennének a migránsok és a magyar nők már nem lennének biztonságban Budapest utcáin és tömegközlekedési eszközein. Európában egyedül Magyarországon kérdezik meg az emberek véleményét arról, hogy mi a véleményük a brüsszeli bevándorláspárti politikáról és arról, hogy migránsgettókat akarnak létrehozni hazánkban is.” – Az ilyesmire szokták azt mondani: hát, mit lehet ehhez hozzá tenni. Be kell látnunk, hogy ehhez már tényleg semmit sem.

Nem akartam volna én ezzel olyan túl sokat megmutatni, csupán a dolgok hiábavalóságát. Hogy a beszéd elveszett, hogy semminek sincs értelme, itt már nem is pusztába kiáltott szavak vannak, hanem egyszerűen már szavak sincsenek. Az ilyesmik előtt tehetetlenül áll az ember, itt már a kétszer kettő sem igaz, ha más mondja, itt már a sokat emlegetett józan paraszti ész is hiányzik, de nem tudjuk megmondani, mi is lépett a helyébe. Nézzük ezeket a fideszistákat, halljuk is a zajt, de föl nem foghatjuk a butaság tobzódó bátorságát.

Ha amúgy nem az életünkről lenne szó, az a magatartásforma lenne javallható, amit az Agymenőkben Penny szokott alkalmazni Sheldonnal szemben. Ez pedig az, hogy a fizikus mondja a szokásos ökörségeit a lépcsőházban, Penny pedig néz kerek szemekkel és egyre tágabbra nyíló szájjal, s amikor az álla már éppen leesne, de még mindig nem tud szóhoz jutni, akkor sarkon fordul, és villámgyorsan eltávozik a színről. Viszont az egy film, ez itt meg az életünk, és a kettő még véletlenül sem hasonlít egymásra.

Nagyot ment Varga J. valahai jó miniszterasszony, momentán nem tudjuk épp mi is. Listavezető egy olyan halmazban, amelynek az a célja, hogy Brüsszelbe menjen „dolgozni”, s voltaképp nem csak ezért, de különösen pikáns az a delírium, amit legutóbb nekünk kivágott. Varga J. listavezető még boldogult jó miniszterasszony korában élénk küzdelmet folytatott a jogállam fogalmával, mint emlékezhetünk, mostanra azonban megvilágosodott.

Már tudja mi fán terem ez a különös szerzet, mert és ugyanis így nyilatkozott most épp: „Magyarország már ezerötszáz százalékra teljesítette a jogállamisági házi feladatot”. Ezt az övéi közt mondta Varga J., egy EuCET konferencián adta elő nagy hangon, és senki nem jelentkezett, hogy feltegye neki az egyetlen releváns kérdést, miszerint: akkor most hogy. Ezen a hogyanon és miérten morfondírozunk máma. Füttyökön és táncokon.

Illetve ezek segítségével azon a világon, amit tébolydának neveztünk sokszor és nem is alaptanul. Ennek, mint kitetszik, Varga J. listavezető egy leszakíthatatlan bimbaja, aki jó miniszterasszony korában sem volt képes hallgatni, s így csinált hülyét magából, ami örömöket immár képes volt négyzetre emelni. Füttyökből és táncokból indulunk ki, mert mára kiderült, ez lesz a Fidesz-kampány vezérmotívuma a nyári választásokig.

Olyan központi elem, mint régebben, hogy előre mennek és nem hátra, ami lehetett bármekkora ökörség, de akkora öngólokat, mint ezzel a fütyüléssel-táncolással mégsem lehetett lőni. Már, mint emlékezhetünk, a sorosos-ursulás plakát sem sikerült tökéletesre. Azt is félre lehetett érteni, hogy ki fütyöl kinek, tisztára, mint jó Arany Janink Fülemile című versében, hogy kinek fütyöl az a rohadt madár. Itt, az esetünkben olybá tűnik, hogy Varga nacsasszonynak.

Illetve rajta keresztül a Fidesznek, és természetszerűleg e kompánia örökös elnökének, magának a nagy Orbán Viktornak is. Nagyon egyszerűen juthatunk erre a következtetésre, ugyanis, ha Varga J. listavezető szerint ők ezerötszáz százalékra teljesítették a jogállamisági házi feladatot, akkor lelki szemeinkkel látjuk ám, amiként Orbán a hurkás lábaival ropja a csárdást. Vagy képzeljenek olyan típusú tánclépésekre gondolni, amilyen jól esik.

Varga J. önkéntelen vallomását még ki is egészíthetjük, nem kell hozzá túl sok kutakodás sem.  Például épp tegnap derült ki az is, hogy kormányunk Brüsszel füttyére átalakítja a rezsicsökkentést, mert kellenének a pénzecskék, illetve azt is megtudhattuk Varga J. nagyívű előadásával párhuzamosan, hogy az Erasmus programmal kapcsolatban is kértek három hónap türelmi időt. Itt is valami messziről hallatszó fütyörészést érzünk a dolgok mögött.

No most, és mindezekhez képest Varga J. még képes fokozni a tempót, mert míg boldogult jó miniszterasszony korában boszorkányüldözésekről értekezett rend szerint, most már „jogállamisági dzsihádnál” jár és tart, de az ilyen fogalmakkal nem kellene úgy dobálózni, hogy amúgy a jelek szerint fingja sincsen róla. Mert a „dzsihád” alapesetben az „isten útján való küzdelmet” jelenti, és a másik, amira Varga J. gondol, sem állja meg a helyét.

Ő a dzsihádot, mint „szent háborút” ismeri, így amit most mondott, az azt jelenti, hogy az EU ilyet – szent háborút – folytat a jogállamiság ellen, ami megint csak méretes baromság, csak Varga J. szerint jól hangzik. Viszont még ezután is képes a valahai jó miniszterasszony emelni a tétet, s mielőtt az új sziporkájával foglalkoznánk, emlékezzünk meg a panelprolikról, ami névvel a munkásosztályt illette korábban Varga J. decens csapata, a Fidesz.

Nos, ehhöz képest a mostani dzsemborin ez szólt: „a munkásság politikai képviseletét elhagyták a szocialista, szociáldemokrata pártok, ezért a munkásság egyedül a nemzeti, szuverén kormányoktól remélhet védelmet”.  Szintén ilyen szürreálisan, és erre mást nem is mondunk, mert ez éppen elég: rabszolgatörvény, szakszervezetek sorsa, és a további ez ügyben ismeretes cuki kis kurvaságok. Először nem tudtuk, hogy került ez ide.

Aztán rájöttünk, és nem is kellett túl sokat morfondírozni rajta. A fasiszta-kommunisták kedvenc terepe ez, a romlatlan, nemzetépítő és megtartó munkásosztályé és parasztságé, így csak örülünk, hogy a viszonyok már e téren is kezdenek tisztázódni. Nos, ehhez képest hangzott el az is Varga J. különös állagú szájából, hogy „Európa kifordult önmagából”, ahová azonban a nacsasszony listavezetőként mégis igyekszik. Azaz, totális a káosz, nincs meg a labirintus kijárata, ott bolyong benne a valahai jó miniszterasszony vakon és süketen.

A magyar népek döntő többsége (kivéve csókosok) a megélhetése miatt aggódik elsősorban. Profanizálva a dolgokat és plasztikussá téve, a mindennapi kenyeréért. Nem nosztalgikus visszaemlékezésként, ellenben utalva arra, hogy a magyar népek döntő többsége (kivéve a százezernyi kivándorló és az idegenbe szakadottak, akiknek a jólétéért nem az Orbán kormány felel) a XXI. században, ráadásul földrajzilag Európa közepén él, ez eléggé lehangoló állapot. Nem kellene így lennie, mégis így van.

Ez egy közvéleménykutatásból derült ki, ami most készült ezerfős mintán, s ha figyelembe vesszük azt, hogy a legszegényebbek minden bizonnyal – technikai eszközök híján – nagy valószínűséggel ebben a felmérésben meg sem lettek szólítva, ez a helyzet még rosszabb lehet, ha a fenti kontextus után egyáltalán ilyet mondani lehet. Második helyre az aggodalmak sorában az egészségügyi ellátás alacsony színvonala került, így ebből is kitetszik, a biológiai determinációk miatti félelmek kerültek előre. A többi másodlagos.

Nem, vagy kevéssé érdekli a magyar népeket a korrupció, a szabadság, hidegen hagyja őket a tanárok-diákok dolga, az orosz befolyás kérdése, sőt, a migránsok is. Az ovisok nemváltó műtétjeiről nem is beszélve. Mindez pedig azt mutatja nekünk, hiába a kormányzati igyekezet, amit úgy szoktunk értékelni és értelmezni, hogy már megint terelnek, gumicsontokat dobálnak, igazából ez nem rendíti meg a saját fizikai létük miatt aggódókat, de ebbéli állapotuk miatt tőlük a magasabb eszmék iránti rajongást kár is volna elvárni.

Zsigeri létnek is nevezhetnénk a felmérés eredményéből kitetsző állapotot, ha nem lenne sértő, bár igazából csak az tud fájni, ami igaz. És innen a magyarázat arra is, hogyan lehet egy zacskó krumplival választásokat nyerni. Ebből pedig az is fakadhatna, hogy az ún. ellenzéknek rá kellene jönnie, mire építse a kommunikációját, ha szavazatot akar szerezni, és megint oda jutunk, hogy a Fidesz demagógiája alá kellene menni, de ez elég sok okból lehetetlen vállalkozás. Népünk nem nagykorú, soha nem is volt azt.

Egy másik friss adat azt is mutatja, hogy Mészáros három év alatt ezeregyszáz milliárdot kaszált közbeszerzéseken, de még ott vannak a második és harmadik helyezettek is (Szíjj, Balásy, plusz még a többi, meg ami nem látszik), és az is világos lehetne, ha ez az irdatlan summa másutt volna, akkor nem kellene a magyar népeknek a létükért reszketniük. De ilyen összefüggésekig, amelyek azért nem annyira bonyolultak, már nem jutnak el, amikor a mindennapi betevőért aggódnak. A létezés gondja nem enged látni, itt vagyunk, vagy itt is voltunk mindig.  

Mindemellett az az igazán érdekes, hogy állítólag a megkérdezettek saját nyomoruk okát – helyesen – a kormányban látják, ennek ellenére azt látjuk, hogy a Fidesz népszerűsége mindeme tragédiák mellett vagy ellenére nem, hogy csökkenne, még növekszik is. Nem tudni, az emberiségnek van-e még egy ilyen bávatag népe, amelyik képtelen artikulálni a saját akaratát, már ha egyáltalán van neki ilyen a táplálkozáson kívül. S ha ez nem a sokat emlegetett néplélek, akkor nem tudjuk, mi lehetne az.

Olyanról mindezek után nem is álmodozunk, hogy átlássanak afféle összefüggéseket, ha már az egészségügyi ellátásuk miatt aggódnak, akkor fölfedezzék az információs zivatarban azt az adatot, hogy a magyar állam az elcseszett kormányzás miatt már többet költ adósságának kamatterheire, mint például gyógyászati ellátásokra, ami nem egyéb helyről derült ki, mint a Pénzügyminisztérium aktuális államháztartási adataiból. Nem veszik észre, hogy rájuk is lehetne költeni azt az összeget, amit Mészáros – meg a többi – zsebre rak.

Nem akartunk itt ma reggel valami nagy összefüggések nyomára bukkanni, csupán értelmeztünk három tegnapi hírt. Illetve még azt sem, csak egymás mellé raktuk őket, ami igazán nem nagy szellemi teljesítmény. Kis figyelmet igényel csupán, és egészen mindennapi összefüggések felfedezését a tébolyda kórushangjában, de azt is belátjuk, hogy a szimpla létezés miatti aggodalom már ezt a minimális erőfeszítést sem engedi meg. Ilyképp az a nyomor, amit a Fidesz létrehozott, tulajdonképpen a saját sorsát könnyíti meg.

Mert most már nem csak szimplán elhülyítésről van szó, ugyanis látszik, hogy azok a témák, amelyek a figyelem elterelésére és félelemben tartásra vannak napirenden, nem ütik át az ingerküszöböt. A vegetáció mindent visz, úgy is mondhatnánk, az agytörzsi működés felülírja a zsigeri félelmeket is, és ez már nem is elbutulás, hanem a létezés valamely alacsonyabb szintjén való rezgés. Mesélhetnék Schopenhauerről, az élethez való vak akaratról, mint magyarázatról, de ilyesminek a mi hazánkban már régóta helye nincs.

Édes volt, ahogyan Orbán meghívatta magát Svájcba, hogy ott új szintet lépjen az őrülete, amely abban manifesztálódott, hogy szerte Európában üldözik a konzervatív gondolkodást. És a kereszténységet is, hogy el ne feledjük, csak ez most épp nem említődött. Túl azon, hogy Orbánnak és eszméinek ma már (de lehet, hogy sohasem) az ég egy világon semmi köze nincsen a konzervativizmushoz, el kell fogadnunk, illetve és jobban mondva be kell látnunk, hogy a fasiszták manapság így nevezik magukat. Sőt, akkor is, amikor már kezdenek megnáculni. Ez egy ilyen eufemisztikus és ostoba világ.

Ezen az alapvetésen kívül nem is a világnézetek meghatározása az igazán fontos, hanem a fenyegetettség hangsúlyozása, ami védekezést kíván. De harcot minimum. Magyarországra a konzervativizmus üldözése úgy szivárog be az elmélet szerint, hogy a magyar ellenzéket, civileket, illetve most már azt is, aki csak úgy a bajusza alatt morog, külföldről pénzelik, s ha ezt nem is, de onnan irányítják és utasítgatják Orbán hatalmának (a szent konzervativizmusnak) megdöntésére, aki így megtámadva magát védekezni kényszerül. Erre szolgál a szuverenitásvédelmi törvény, illetve az ilyen névvel felállítani óhajtott hivatal is.

Amikor ezt az egészet kitalálták, még konkrétan a rajtuk kívül álló sajtó és az ellenzéki pártok megfélemlítése és kordában tartása volt a terv, most viszont már, amilyen formában megszavazni óhajtják, jóval szélesebb körű, kis túlzással már egy Facebook-kommentet is vizsgálhatnak, hogy az mennyire születhetett külföldi befolyásolásból. Ez esetben már arról sincs szó, hogy a vizsgált bejegyzésért kapott-e pénzt a delikvens, elég annyi is, ha a szellemiségében fölfedezik az idegen (nem „konzervatív” és nem „keresztény”) eszméket, és máris indulhat az eljárás, a végén esetleg börtön.

Három év, hogy el ne feledjük. És miközben ezeket írjuk, látjuk ám, ahogyan Putyin eltelten mosolyog, milyen hasznos példát mutatott kis tanítványának, akit úgy hívnak, hogy Orbán Viktor. Mindemellett ez már egyáltalán nem tréfadolog, mert például külföldi befolyásolásnak minősül az EU támogatása is, annak ellenére, hogy az ország formailag még benne van, de innen is látszik, lényegileg már egyáltalán nem, s ha ezt a törvény így és ebben a formában elfogadják, akkor nagy valószínűséggel újabb eljárást indítanak kies hazánk ellen. De ezzel eddig is kitörölhettük az arschunkat, Orbán pedig vigyorgott.

Nem mennénk végig tételesen, ki és miért érezheti magát fenyegetve a törvény által, mert voltaképp bárki, bárhol és bármikor, elég csak belengetni ezt a külföldi befolyásolást (s mint mondtuk, még csak pénzbéli támogatás sem szükséges hozzá), és máris indítják a vizsgálatot. Az ellenzék és mindenféle jogvédők már így, frissiben elmondták, hogy ez a törvény ebben a formában nemhogy az uniós jognak, de a magyar alkotmánynak (alaptörvény) sem felel meg, de az ilyesmi nem nagyon szokta zavarni a mi kis magyar fasisztáinkat, mint az ismeretes. De ha már azt az alaptörvény említettük, van itt még valami.

Nem jó hír azoknak, aki nem szeretik a diktatúrákat, de úgy tűnik, haladunk afelé, hogy a magyar honvédség mint olyan, Orbán magánhadserege legyen. Mert és ugyanis nem csak amiatt akarják módosítani a gránit szilárdságút megint, hogy a seregben egy tollvonással eltöröljék a szakszervezetet, hanem azért is, hogy a hadügyminiszter rendeletekkel azt tegyen vele, amit csak akar. Tehát maga Orbán, ha a kormányzati viszonyokat nézzük, és így állhat elő a NER-ben az a röhejes, ámde a maga módján félelmetes helyzet, hogy Orbán egy személyben lesz Putyin és Prigozsin is, legalábbis, ha jobban belegondolunk.

De ez csak a fecsegő felszín, játék úgymond a nevekkel, mert a lényeg a rendszer, amely egyre vadabb, és ekképp egyre inkább tombol vagy tombolni szeretne. Most már a saját maga által gyártott plakátokat is cenzúrázza – hogy az elmúlt napok témájához, a nemzeti konzultációhoz visszatérjünk -, amely plakáton a Soros-gyerek keze félreérthetően mutat az eredeti példányokon, ezért elkezdték átragasztani azokat immár a félresikerült kéz nélkül.  Nem lennénk a plakát készítőjének helyében, mert például máris ráfogható, hogy idegen befolyás alatt tervezte a nagy művet, ezért elküldték érte a nagy, fekete autót. Itt tartunk.

Báncsák a nemzeti konzultációt. Megtámadták őtet Kovács Z. állami levelező előadásában, aminek az a célja, hogy elhallgattassák a magyari embereket. Ilyen sztorik után folytatnunk kell a konzultációs téboly történéseit, mert annak idején az ember úgy tanulta, ha egy témát elkezdett, akkor végig is viszi. Ekként születnek a regények, így magunk is meglátjuk, mire jutunk, amikor véget ér. Ezek ellenére azonban a kedves vezető a Facabookon lobogtatta a konzultációs ívet, hogy ő már kitöltötte volna, ám a képen nem látszik a papíron a támadás nyoma egyáltalán.

Nem szabta szét neki senki. Mert tegnap meséltük, hogy az EB szóvivője, bizonyos Eric Mamer úr csak annyit jegyzett meg halkan a kurvaanyázás helyett, hogy ami ebben a dokumentumban foglaltatik (amit Orbán oly ügyesen kitöltött, sőt, egyedül), nem igaz. Illetve még diplomatikusabban mondta Mamer úr, hogy „a magyar kormány EB-vel kapcsolatos állításai valótlanok”. Különös a diplomácia nyelve, ahogyan elkeni a véresen komoly dolgokat, ilyen linguát azonban mi, magyarok nem értünk. Főleg nem Kovács állami levelező olvasatát, sem a lelkivilágát.

Azt mondja a szemüveges Mamer úr kijelentésére a támadás konstatálása mellett, hogy mindezzel „Brüsszel támadást indított a nemzeti konzultáció ellen, és mindent megtesz a magyar emberek elhallgattatásáért”. Nem érteni fideszmagyar, hogyha valaki azt mondja valamire, „valótlan”, az milyen támadásnak minősül, mert a NER-en kívül ezt ténymegállapításnak hívják, és nem látunk macsétét senki kezében, hogy a nemzeti konzultációt cafatokra kaszabolja, esetleg fröcsögne a vére ennek a konzultációnak. Orbán kezében is épnek tűnik, mögötte a debil mosolya.

Node, mielőtt tovább haladnánk az utunkon a tébolyda mélyibe bele, annyit jegyezzünk meg, hogy ez itt már a jövő évi kampány része, annak az első szele, hogy el se tudjuk képzelni, micsoda vihar lesz itt hamarosan. Ezért óvják úgy és dédelgetik, erre lesz hivatkozva és majd a nagyzenekarra megkomponálva, azaz, lélekben készülnünk kell arra, ha az elszabaduló sötétségbe nem akarunk totálisan belehülyülni, akkor be kell zárkóznunk a spájzba, befogni a szemünket meg a fülünket. De a szarszag nagy valószínűséggel úgy is érződni fog, tehát nem lesz menedék sehol.

Mindezt csak közbevetve, miért a nagy visítás a konzultáció körül. Ez lesz a hazugságok bibliája. És most, hogy elmeséltem a várható nyomorult életünket, visszatérünk Kovács állami levelező delirálásához, amelyet hallunk, csak nem értünk, hogy Brüsszel e támadás során vajon hogyan akarja elhallgattatni a magyari embereket, ez érdekelne, de ha feltennénk a kérdést, akkor sem kapnánk rá választ. Úgyhogy csak rámutatunk az állítás képtelenségére, de mint tegnap értekeztünk róla, ennek sincsen semmi értelme. Mert nem nekünk szól. Azoknak, akiket hitükben meg kell erősíteni.

Egyébiránt a választásnak sem szól, mert több hülye (legalábbis számottevően) ettől az országban nem lesz, csak a megszokott és jól ismert gárda cukkolására szolgál ez az egész. Hogy amikor majd éhen döglenek, ne Orbánt hibáztassák, és elinduljanak lipsiket zabálni. Más, Fidesznek szolgáló haszna mellett ez a szokásos uszítás is a célja az egésznek, hogyha valami baj ütne be a galeri szempontjából, akkor itt kő kövön ne maradjon, aminek a forgatókönyvét láttuk már 2006-ban is. Sajnálatosan kell megállapítanunk, hogy erről szól ez az egész, mint ahogyan immár tizenhárom éve is csupán ez a cél.

De ezt is tudtuk eddig is, tudni fogjuk ezután is a Magyarország nevű fasiszta sivatagban. Nagy valószínűséggel az Unió részéről itt zárul ez az egész történet, viszont majd az lesz az érdekes, hogy a választások után – feltehetően győztesen – nagy számban kiözönlő fideszesek ott állnak majd, és sehová nem kellenek, mert senki már szóba nem akar állni velük. Hogy akkor mi lesz, hogyan szól majd a magyarázat és mi lesz majd a taktika. Ez az érdekes megfigyelési feladat vár reánk a nyár után, ha csak el nem pusztulunk. Vagy képletesen, vagy szó szerint, egyre megy, de kívül leszünk a világon.

Mert ahogyan J. A. polgártárs mesélte nekünk a saját fasiszta koráról: „Az ember végül homokos,/ szomorú, vizes síkra ér,/ szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél./  Én is így próbálok csalás/ nélkül szétnézni könnyedén.” – így vagyunk magunk is a mi időnkkel, amire sajnálatosan és véglegesen rátelepedtek a kovácszoltánok ezer alakban. Ott vannak minden kilométerkőnél, minden kis zugban, mindenki fejében. De főleg a hülyéikében, akik kisebbségben lévén is döntenek a többség sorsáról, így az ő kezükben vagyunk, ám nem könyörülnek. A sötétség belepte a világot.

Már megemlékeztünk a nemzeti konzultációs téboly újólagos kitöréséről, ami ezúttal nagy valószínűséggel minden eddigit felülmúl. Bekerül a postaládába, folyik a médiából, és az utcán is megjelent a szokásos kék óriásplakátok formájában. Arról is szóltunk, Deutsch Tamás volt annyira hülye, hogy külön is felhívta az EP képviselőinek figyelmét a magyar bolondokházára, nem mintha ők maguktól ne értesülhettek volna róla, mint bizonyára tudomásukra is jutott ez az elképesztő zűrzavar, amit ez a csürhe generál.

Mindez csak azért különösen delikát, mert azt nagy valószínűséggel Deutsch Tamás, így az összes fideszes és fideszista tudja, hogy az ebben a konzultációban foglaltak szemenszedett hazugságok azzal a céllal, hogy az arra fogékony magyar nép, ha lehet, még hülyébb legyen, és így ezekre szavazzon. Mindenki tudja, hogy hazudnak, a magyar nép másik halmaza viszont, amelyik nem bávatag, és nem szorongat Orbán Viktor álávjú táblákat, már annyira belefáradt ebbe az egészbe, hogy lassan szava sincs semmire.

Tudomásul veszi a megváltoztathatatlant. Deutsch Tamás már csak azért is csökkent értelmű volt ezzel a figyelemfelhívással, mert azt is tudhatta, nem csak Európa választott képviselői tudják meg, mi folyik itt minálunk, hanem szinte mindenki, még az is, akinek igazán nem is kellene. Például az Európai Bizottság, amelynek szóvivője nyilatkozott is egészen halk hangon. Azt mondta, hogy „a magyar nemzeti konzultációban szereplő állítások teljességgel valótlanok, ugyanakkor Brüsszel nem tervezi ellenkampány indítását”.

Ez utóbbiba bele sem gondolunk, mert nem tudjuk, hogyan képzelnék a levelezést, egyebet, ellenkampánynak éppen elég, ha nem küldik a pénzt, ez meg már úgyis zajlik, és ezek után a nem cselekvés folyamata folytatódni is fog. Tehát Navracsics sírdogálva hazamehet, szükség rá jelenlegi funkciójában szükség itt már nem lesz. De nem is ez, hanem amit a szóvivő, bizonyos Eric Mamer még ráadásnak mondott. Ebből tetszik ki, hogy ez a Brüsszel tudja azt, mi történik Magyarországon, arról azonban fingja sincs, ami itt folyik.

Mamer úr, mint valami naiv óvodás, úgy nyilatkozott, hogy azért nem indítanak ellenkampányt a hazugságözönnel szemben, mert mint mondta, „hisz a magyar lakosság intelligenciájában és egyúttal felkért minden érdeklődőt, hogy a Bizottság különböző dokumentumaiból, vagy a kapcsolattartó személyeken keresztül szerezzen be hiteles információkat arról, hogy mit tesz és mit nem tesz az Európai Bizottság”. Eltátjuk ekkor a szájunkat, midőn elképzeljük mindannyiunk Mária nénijét, aki tájékozódik az EB dokumentumaiban és -ból.

Illetve a kapcsolattartó személyen keresztül, amely Mária néni esetében a plébános vagy a Fidesz egy mini gauleitere, igyekszik hiteles információkat beszerezni. Nem tudjuk, Mamer úr honnan szedi az ismereteit a magyar nép szellemi állapotáról és a közügyek felől való érdeklődéséről, de azt kell feltételeznünk, hogy őt nagyon csúnyán, éspedig galádul becsapták. Innen azt a következtetést tudjuk csupán levonni, hogy a magyar nép és Európa, amely most brüsszeli gúnyában van, egészen egyszerűen nem kompatibilis.

De ez a ráismerés, illetve ez a brüsszeli naivitás a magyarázat egyben arra is, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. Hogy Orbán most (is) képen köpi ezt a Brüsszelt, mire ők arra kérik a bugris magyarokat, tájékozódjanak afelől, nem is jogosan köpködi őket a magyar tahó. Ahelyett, hogy képen vágnák. De a jelek szerint nem tanulják meg ezt a leckét még most sem, hogy Orbánnal úriember módján bánni nem lehet, és nem látják meg annak az igazi okát is, miért győz kétharmadokkal folyamatosan. Hogy mit művelt a saját népével.

Mindemellett az is látszik a szóvivő megnyilvánulásából, hogy ők már ugyanúgy, ahogyan az országon belül a józanabbja, halálosan unják Orbánt, és már erre sem nagyon reagálnak, viszont, mint kitetszik, tenni ellene nem tudnak vagy már nem is akarnak. Tájékozódjon a magyar, ha tudni akarja az igazat – hagyja ránk a döntést az EU jóságosan, és ezzel olyan állapotba taszítja a szellemi nyomorék bávatagokat, mint amikor az éhező már a repülőről ledobott segélycsomagért sem megy el, hanem ott döglik meg. Ő is megérdemli. Mi is.  

Ezt az egészet meg sem kellett volna tartani. A Fidesz eget rengető kongresszusáról beszélünk, és nem én mondom, hanem Kövér László ábrándozott így, mielőtt a világ elhülyüléséről értekezett volna. A pedellus úgy indította beszédét a küldöttek és vendégek (pl. Győzike, ami azért sok mindent megmagyaráz) előtt, hogy el sem kellett volna jönnie, illetve, ha már muszáj volt, akkor az lett volna az ideális, ha csak hallgatnak együtt, vagy nótázgatnak kicsit, mert harminc év alatt már mindent elmondtak egymásnak, ami elmondható.

Innen nézvést tényleg érdektelen, hogy ezután mit delirált össze, hacsak nem annyi, hogy meglátása szerint az emberiség egy „elhülyülési folyamatban” leledzik, ma tehát minden rosszabb, mint régen volt. Két dolog jön ebből. Ahogyan itt a múlton mereng nekünk a vén komcsi-fasiszta, eszünkbe jut az Agymenők, annak is az az epizódja, amelyben Wolowitz azon kesereg, hová jutottak, nemsokára majd ülnek hónaljig fölhúzott mackógatyában, és azon háborognak, milyen hangos a fiatalok zenéje. – A másik pedig az emberiség.

Illetve ennek problematikája kövéri olvasatban. Mert és ugyanis úgy kell értelmeznünk, ha az emberiség elhülyül, akkor értelemszerűen Kövér elvtárs is, ha pediglen ő kivonja magát a demencia, mint kortünet alól, akkor arra kell jutnunk, önmagát nem tartja az emberiség tagjának. Itt pedig fel kell hívnunk a figyelmét, tessék választani, nincs kibúvó: vagy-vagy, hülyének tetszik lenni, akárcsak mi, illetve nem embernek, de akkor el kell dönteni azt a nagyon fontos kérdést, miféle organizmus is az, aki Kövér László alakjában áll előttünk.

Aztán pedig szórja átkait a rajta kívül álló világra. Mert ez történt, de ebben igazán semmi újdonság nincsen. Annyi csupán, hogy ezzel megkaptuk a szemüveget, amelyen keresztül szemlélni lehetett ezt az egészet, és ahelyett, hogy amiként természetes folyamatként elhánytuk volna magunkat attól, amit látunk és hallunk, vigyorogtunk inkább, mert az istenek velünk adták e nevetés képességét, ahogyan arra Kierkegaard kolléga kérte őket nagyon helyesen. És meg is leltük ezzel a szemüveggel a másik fogódzót, alig is kellett keresni.

Ezt Matolcsy bankár prezentálta nekünk, aki nem tudjuk, ott volt-e a kongresszuson, de, ha igen, jól el kellett bújnia a pofonok elől, amik majd később úgyis utolérik. Ugyanis könyvet írt a drága ember, amit szintén ezen a csodás napon mutattak be, lepleztek le, mint valami szobrot. Ebben pedig nem kevesebbet állított a kedves vezetőről, mint: „A miniszterelnök időnként felvet egy új célt, jövőképet, de ezek nem mérhetőek, vagy délibábnak tűnnek, vagy finoman szólva is megtévesztőek.” Delikát, és voltaképp ez jogosít fel arra, hogy vele ne is törődjünk.

Matolcsy nézőpontjából, és Kövér pedellus elhülyülésről előadott elméletéből kiindulva teljesen érdektelen, a kedves vezető miket kappanhangozott bele a nagybüdös térbe, hacsak annyit nem érdemes kiemelni az egészből: érzi még magában a szuflát, sőt, mint hangsúlyozottan aláhúzta, 2025-ben is a legjobb korban és karban lesz. Ez az üzenet nem tudjuk, kinek szólt, az orvosainak-e, vagy a feltörekvő ifjaknak, hogy ne álmodozzanak, mert kifulladásig fog a nyakukon és a miénken is ülni, ez épp nem tudható.

De üzenet mindenképp, az egyetlen értékelhető, ami a szájából kifolyt. Pedig voltak ifjak is ott, legalábbis Varga Judit olvasatában. Egy szóra megállunk a jogállam fogalmával oly sokat küzdő hajdani miniszternél, aki rossz helyen volt, mert nem ezen a dzsemborin lett volna a helye, hanem valami hűvösebb szobában. De eddig is láttuk, hogy ez az álmok birodalma, ezután meg még inkább kiderült, mert az igazságügy hajdani prímása Kocsis Mátét konferálta föl úgy, hogy az ifjú Mikszáth következik. Pedig csak egy vén Himmlert láttunk a pódiumra lépni.

Ő három év börtönnel fenyegette meg azokat, akik az ország szuverenitására törnek, külföldi érdekeket szolgálnak. S bár ez nekünk szólt üzenetképp, azért körül is nézhetett volna a teremben terpeszkedő vén barátai közt, akikből áradt a Krasznaja Moszkva szag. Mások is beszéltek, mások is szónokoltak, de Kövér elvtárs hónaljig húzott macija alapján s annak szellemében magunk is úgy tartjuk, ezek a harminc év alatt már mindent elmondtak, de mindennek az ellenkezőjét is, úgyhogy voltaképp nincs miről beszélni.

Arról talán mégis így lehangoló zárásképp, hogy a vázolt körülmények és nívó ellenére is ez volt a magyar médiában – mind az összesben – a szombat legfőbb eseménye-híre, pedig történtek sokkal fontosabb dolgok is. Lent a téren elhaladt előttem egy ember, aki magában, de mégis fennhangon azt a kijelentést tette: vettem neki két minyomot. Kire gondolt, kit örvendeztetett meg a minyomokkal, ezt soha nem tudjuk meg, pedig ez abban a pillanatban és neki a világ legfontosabb dolga volt. Ez pedig arra bizonyság, mégsem a Fidesz körül forog a világ.

Tegnap kitört a nemzeti konzultációs láz, legalábbis kormányzó erőinken. Teljes erővel lobog a téboly, hogy a lakosság is ilyen lelkes-e vagy elszánt abban, hogy ne hallja meg Ursula von der Leyen füttyét (a kis Sorosról nem is beszélve), az majd a végelszámolásnál kiderül. De minden külön értesítés helyett már tudom közölni a lezsírozott eredményt, miszerint a mimagyarok megtagadják a táncolást, amit ez a boszorkány akárha mint valami Hacki Tamás vezényelne nekik az ő ajkaival. Mert megint a füttyöknél és a táncoknál tartunk.

A mostani konzultáció (akárcsak az összes többi) oly mértékig primitív, hogy igazat kell adjunk azoknak, akik úgy vélekednek, az ellenzéknek akkor lehetne esélye megszólítani Orbán elhülyített tömegeit, ha kommunikációjuk nívójában a Fidesz alá mennének. Ez azonban képtelenség, mert az már annyira a béka segge alatt van, illetve annál azért jóval lejjebb. Bizonyára mindenki – vagy legalábbis a nagy többség – megkapta a pakkot, amit a Fidesz küldött neki, így annak tartalmával részletesen nem foglalkoznánk.

Legyen elég annyi, tizenegy hazugság szerepel benne, és mindahány úgy kezdődik, Brüsszel. Orbán igazi célját ismerjük, a debiljeivel való kapcsolatát szeretné még szorosabbra fűzni, akik vannak uszkve három milliónyian. De a maradék hét, ugyanúgy, mint a rénszarvasok a Red Bull reklámban, a télapónak teszik fel a kérdést: hát velünk mi lesz? Igaz, azzal épp a hatalom nem törődik. És a hülyékkel sem, ők megkapták sok milliárdból a dózisukat, és nagy valószínűséggel néznek ki ostobán a fejükből. Mint eddig is.

Ez a massza dönti el egy ország sorsát, látjuk, milyen eredménnyel. De ezen a fennálló helyzet miatt segíteni nem tudunk, így nekünk a közös nyomor mellett marad a szégyen, ám ezt is kezdjük megszokni. Már nem is annyira ég a pofánk, ha idegenben letagadjuk, hogy magyarok vagyunk. Mindenki megtudta volna úgyis, hogy mibe kezdett megint a Fidesz, Deutsch Tamás azonban volt annyira ostoba, levélben tájékoztatta az EP képviselőket arról, megint elkezdődött egy ilyen konzultáció, amellyel újra az Unió arcába köpnek.

Mintha azt mondta volna, tartsátok ide a képeteket. Mert azt sem veszi észre ez a szerencsétlen, milyen szemmel néznek rájuk már a világ fasisztáin kívül mind a normálisabbja, és így értelemszerűen ránk is. Nem értjük Deutsch buzgalmát, valószínűleg elébe ment a kérdéseknek, amelyek akkor vetődnek majd fel igazán, amikor meglátják a debil kampány két arcát, amire ezt az egész köpedelmet felépítik, és ők nem mások, mint az emlegetett Ursula von der Leyen, és ezúttal már az ifjabbik Soros, aki a papától örökölte a mumus szerepét.

Ők fütyölnek a kép szerint, nevük pirossal kiemelve, így egy kicsit előre tekintve az a bizonytalanság mibennünk, hogy amikor a kedves vezető ezután találkozik az EB elnökével, akkor is rábukik-e a kezére, mint valami ganyécsizmás tahó, vagy pediglen elsomfordál a falak mellett a budiba elrejtőzni. Ez az ő baja, a miénk viszont az, hogy az ő népe vagyunk, és a nyomorunk mellett most már tényleg nem marad egyebünk, mint a szégyen, amire egyébként a magyar futballválogatott olasz kapitánya is felhívta a figyelmünket.

Mégpedig felszólító módban. Azt mondta Rossi úr, aki így lassan elvtárssá szublimálódik, hogy „sok magyar nálam jóval kevésbé szereti a válogatottat, és jó lenne, ha szégyenkeznének”. Nem mennénk bele részletesebben a kurvaanyázásba, de ezek szerint már ő is a meghatározója annak, ki a magyar, s ezek szerint az nem igazán, aki Orbán kirakatcsapatáért nem rajong, vagy nem pisál érettük állva, s fennakadt szemekkel. Ilyen két élmény ért minket pénteken, egyszer önerőből szégyenkeztünk, másodjára fel lettünk szólítva erre.

De mindkettő magyarságunkat érinti, ez utóbbiról pedig csak annyit, ha Rossi úr szerint ezt kell tennünk, ám legyen, mert elérkeztünk arra a pontra – nem először és nem utoljára -, amikor ki kell mondanunk, ha ezek magyarok, akkor mi (vagy legalábbis én) nem vagyunk azok. Így minimálcélként, mert azért nem olyan könnyű ez a lemondás, azt kell kijelölni, hogy ebbéli státuszunkat visszaszerezzük. Ehhez viszont az az út, hogy a regnálókat elzavarjuk jó messzire, másképpen nem tudunk Európa szemébe nézni. Igaz, a sajátunkba sem.

Lázár János indoklás nélkül kirúgta a GYSEV osztrák vezérigazgató helyettesét. Megtehette, a cégben – szerencsétlenségére – többségi tulajdonos a magyar állam, viszont senki sem érti, miért tette meg. Az osztrákok sem, ezért jogi lépéseket tesznek Lázár ellen, azaz, a magyar állam ellen, meglátjuk milyen eredménnyel. De ezt az ügyet (is) bízvást nevezhetjük delikátnak, ami jelzőről lassanként lekopik az irónia, és a szégyen lesz maga. Az osztrákok találkozhattak a magyar vircsafttal, Lázár fogta a karikás ustorát és csördített vele egy nagyot.

Nem tudni, mi lehet a baj a GYSEV-vel, talán az, a MÁV-val ellentétben működik, túl nagy a kontraszt, így ideje volna az is lerohasztani, hogy kiegyenlítődjenek az erőviszonyok. Egyébként semmit sem tudunk, Lázárnak lehet ez a videós Bécs-fóbiája az ok, netán valamely sógorkomának kellene a hely, Mészáros ezt is szívesen megvenné, csak találgatni lehet, egy azonban bizonyos, nem szereztünk a döntéssel barátokat, ha úgy tetszik, az osztrák sógorság ideája a porba hullt, és kezdődik itt is a harc életre-halálra.

Ebben a kirúgásban az is érdekes, hogy az osztrákok azért morcultak be, mert, mint az ottani minisztérium közleménye írja, Lázár eljárása ellentmond a társaság jogi szerződéseinek. Magyarra fordítva tehát jogtalan, és lám, ezek a naiv labancok csak néznek tátott szájjal, mennyit ér a NER-ben a jog, az adott szóról nem is beszélve, ami elegáns körökben szigorúbb kötelem bármilyen írott szónál. Nálunk meg még a dokumentum sem ér semmit, és csupán ez az egy ügy is mutatja, milyen mérhetetlenül mélyre süllyedt az ország erkölcseiben.

Vagy inkább épp azok hiányában. Hozzánk képest a lenézett Balkán is egy paradicsom, talán egy banánköztársaság jogi-erkölcsi szintjét megütjük, de ebben sem vagyunk egészen biztosak. Sőt, jobban belegondolva annak sem érünk a közelébe sem, mert ott is vannak azért bizonyos szabályok, míg nálunk már azok sem nagyon. Reggel fölkel a főni, gondol egyet, és a sameszai a szaros csizmájukkal szétrúgják, amit rendelnek nekik. És ezen a ponton jutunk el oda, hogy Lázár vajon mennyire önjáró, milyen döntési joga van, vagy csak csicska ő is.

Gauleiter a trágyadomb egy bizonyos részén, amihöz most épp a vasutak is tartoznak. Hogy ezeket miként irányítja, az a Budapest-Győr vonalon látszik, de nem a munka jellegén, hanem, ahogyan elrendelte, miként emlékezhetünk, miszerint a MÁV vezetői ne sóhajtozzanak, hanem tegyék, amit parancsol nekik. És ekkor is csördült egyet az ustora, kezd belejönni a csattogtatásba, mint kitetszik. Lehet, hogy a GYSEV vezérhelyettes, a bizonyos Hanna Dellemann nem akart úgy táncolni, ahogy Lázár fütyölt. Vagy sóhajtozott ő is.

Minden bizonytalan, csak az az egy fix pont van az emlegetett ganyéhalmon, hogy Lázárnak nagyon kezd kinyílni a csipája, ahogyan Orbán – névleg legalábbis – egyre nagyobb hatalmat ad neki. Így most látszik, mi lenne, ha ő követné Orbánt, mint arról sokan álmodoztak és álmodoznak, így ránézésre kő kövön nem maradna, bár most sincsen túl sok egymáson. De talán mindegy is, és talán mégsem egészen az, mert ha más nem is történt a magyar név régi fénye, ha volt neki, megint kopott kicsit, alakul, hogy keleti, barbár csürhe legyünk.

Bár nem tudni, voltunk-e valaha is egyebek. Most is, az EU fél tucat új eljárást indított a maffia ellen még mindig a jogállamiságot forszírozva, mert nem látják – vagy nem akarják látni -, hogy az egy olyan összetett viszonyrendszer, amire mi – ők – képtelenek vagyunk, sőt, az egyes paragrafusok betartása is gondokat okoz. A törvényeket ezek leszarják, az ítéleteket szintén, azokat végre nem hajtják, országunk egy Orbán szándékai és vágyai által működő, jogon kívüli sivatag, amit most épp az emlegetett Hanna Dellemann tapasztalhatott meg.

Amúgy pedig a kirúgott tanárok, a civilek, akik hiába rúgkapálnak az aksigyárak ellen, színházak, írók és zenészek, nagypapák és nagymamák, akiknek mind a vezér kívánalmai szerint kell vagy kellene működnie. Így a civilizált világ csak elképedve nézi, mit hozott létre, vagy mit engedett létrejönni, ahol egy senkiházi Lázár a hasára csap, úgy dönt, hogy ő lesz a Jani, és indoklás nélkül rúgja ki az osztrákot, gerjesztve így a fentebb részletezett jó hírünket a nagyvilágban. Ennyi csak a történet, de így ránézve ez se semmi. Vagy épp valami.