110 ÉVES LENNE – a Nemzet Nagymamája, Jászai Joli néni

Száztízedik születésnapja alkalmából írok a Nemzet Nagymamájáról.

Igen, arról a drága nagyanyóról, aki alig egy évtizede még velünk ünnepelhetett, s a tortáján lobogó száz gyertya fényében még megcsodálhattuk jóságos lelkét.

Jászai Jolán – Jászai Mari színművésznő unokahúga – száztíz esztendővel ezelőtt, a szűkebb pátriánkhoz közeli Rábatamásiban született.

Viszonylag későn, 1985-ben fedezte fel őt a színházi, filmes világ. Csak nyugdíjazása után 1984-ben egy Jászai Mari tiszteletére rendezett ünnepségen hallotta szavalni őt az akkori győri színházigazgató, Bor József, és rögtön színpadi szerepet ajánlott neki Ödön von Horváth, Mesél a bécsi erdő című darabjában. Jászai Joli számos filmben is bizonyított: a Szerelem első vérig a Szerelem második vérig, a Csók, anyu, az Édes Emma, drága Böbe, a Napló apámnak, anyámnak, a Hetedik szoba és a Sztracsatella című alkotásokban…

Jászai Joli színművésznő tehát igazándiból 78 évesen született! Előtte, szülei akaratának engedelmeskedve a Győri Állami Tanítónőképzőbe járt, majd miután 1929-ben megkapta képesítését, Rábatamásiban – szeretett szülőfalujában – tanított.

Jászai ház Rábatamásiban

A második világháború után, férjével Pécsett telepedtek le, és újra csak tanítani kezdett. Jászai Jolán tanítónő öt gyermeket nevelt fel. Férje elvesztése után még a nyugdíjazása napjáig napközi vezetőként tevékenykedett.

Csak kevesen tudják, de a „művésznő” csodálatos verseket is írt, melyek a mai, felfordult világban sokan csak egy legyintéssel intéznek el.
Valódi lélekkel, valódi egyszerűségben formálta sorait, hogy a versei képesek legyenek a valódi öröm közvetítésére…
Az ezer kötődéssel Vas megyéhez is mindvégig hűséges Jászai Joli nagymamára emlékezni jó, derűje örök érvényű, s talán egyszer majd megértjük, miért is volt képes mindhalálig derűvel szemlélni az életet…

Szórd a Szeretetet!

Ne kérdezz senkit, ki vagy és mi leszel,
A fontos, hogy Szívedből mindig hitelezel.
Ha nem süt a Nap, Te legyél a sugára,
Ragyogjon a szemed mások mosolyára!
Akit bánat bénít, melegen vigasztald
Simogató szóval, ne küldd el, marasztald!
Öregnek, gyereknek mondj mesét ha kérik,
A szíved mondja halkan, legjobban így értik.
Szórd a Szeretetet, mint a Nap a sugarát
így leszel boldog majd itt és Odaát!

Derű és szabadság

Sheldon:
„A kínaiak azt mondták, ez a legnagyszerűbb dolog a Kommunista Párt óta. Azt hiszem, a Kommunista Párt utasította őket arra, hogy ezt mondják. Szeretem Kínát, ott tudják, hogyan kell rendet tartani.”

Miniszterelnök úr világot látni volt a messzi Kínában, és úti élményeit meg is osztotta a széles közönséggel szokásos pénteki szeánszán, és bár ne tette volna. Mielőtt azonban elmerülnénk a zakkant lélek tobzódásában, nem árt figyelembe venni, hogy miért utazgat egzotikus vidékekre minduntalan.

Egyszerűen nincs érkezése máshová menni. Az amerikai kirándulás már nem opció, és másutt sem látják szívesen. Van neki a V4-e, ami egy rossz galeri, amely főleg a két bandavezérrel – úgymint lengyel-magyar hű cimborák – az élen úgy viselkedik – hogy képes beszéddel éljünk -, mint tahó kamaszok, akik terrorizálják az egész lakótelepet.

Vagy, hogy Váncsa örökbecsű megfogalmazásával éljünk, beengedtük őket a klubba, de belehugyoznak a zongorába. Most, hogy Párizs is elesett, szűkül a kis hugyos játszótere. Itthon riogathat, másutt nem annyira, ezért elment megnézni a Mennyei Béke Terét, hogy nagy tudásokkal vértezetten térjen meg az övéihez, és hülyeségeket dumáljon.

Nagy bölcsen azt mesélte, hogy: “A kínaiak derűsebb emberek. Filozófiai gondolkodásuk középpontjában a harmónia, a harmóniára törekvés áll. Ehhez képest Nyugaton meg van a szabadságra törekvés, ami mindig konfliktushoz vezet. A szabadságot veszélyeztető dolgok miatt folyamatosan alarmírozott állapotban van az EU.”

Ha jól értem, itt mintegy filozófiailag állítódott szembe a derű és a szabadság, amely kettős közül miniszterelnök úr a vigyorgást választja a csak gondokkal terhes, és voltaképp megfoghatatlan, ezért számára értelmezhetetlen szabadsággal szemben. Ezek nem dakota lovak, innen eredhet a baj, de azért segítsünk neki.

Az a derű, amelyre gondolhatott, a taoizmus áldott állapota, amely szerint a legfőbb cél harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel, elérni a nem-cselekvés (Wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást. Ez maga a szabadság, és nem egyenlő a vigyorgó kínaival, aki mosolyogva húzza le az ember gatyáját.

A szabadság ellentettje nem ez, hanem a zsarnokság, amelyet a Mennyei Béke Terén 1989-ben történtek is mutatnak, amikor is a hadsereg páncélos, ejtőernyős és egyéb egységeit vetették be a Tienanmen téri demonstrálók ellen. A beavatkozás mintegy háromezer ember életét követelte. Ez egész jó minta lehet miniszterelnök úr számára, ha itthon nagy a ricsaj, ugye.

Sok mindent lehetne mesélni a szabadságról még, én beérem a drága Eörsi Pista – akivel nagyokat lehetett unikumozni itt, Szombathelyen – két sorával: „Vedd példának a madarat, /Olyan szabad, hogy visszaszáll./ Ki messze megy az itt marad./ Ki itt marad az messze jár.” De ilyenekhez miniszterelnök úrnak lövése sincsen magunk közt szólván.

Kampec dolores XLIX. – Legkisebb Hitler

Miután Béla kellőképpen és a maga módján örvendezett május első napjának, stroke-ot sem kapott, mint ahogyan a fröccsök ura feltételezte, és magányából is kivonszolták a sárga pillangók, az élet lassan visszatért a megszokott kerékvágásba.

Amikor az olajos hajú traktoros legények büszkén pöfögtek a földekre, amikor a műanyag dömperesek harsogása a rendelkezésre álló összes teret kitöltötte, amikor mackónadrágos anyáik sóhajtozása már az égig hangzott, elvegyülve a harang szüntelen zúgásával, nos, akkor döntött úgy Béla, hogy a kocsmában töltött téli álom után újra felkeresi rég nem látott otthonát.

Amint belépett, elámult a látványtól, mert mindent ugyanúgy talált, ahogyan hónapokkal azelőtt odahagyta. Az ágy vetetlen volt, és meleg, a pohárban frissen állt a víz, régi reggelijének maradéka üdén hevert a konyhaasztalon, és az ősszel odahagyott légy is ugyanúgy zümmögött, pedig minden emberi számítás szerint már az örök vadászmezőkön kellett volna lócitromra vadásznia. S ami felettébb furcsa volt, egy szem port nem talált sehol sem.

Így látta meg tehát, hogy a világnak ebben a szegletében megállt az idő, és ha itt marad, akkor végleg biztosítva van számára az örök élet nyugalma, amiből viszont köszönte, de nem kért. Jobb szeretett ő a halandóság minden kínjával és kalandjával együtt élni, mert végül is, ez a móka, nem a mennyország békés zsolozsmája.

Ezért elfogyasztotta rég elfeledett reggelijének maradékát, a rántotta még gőzölgött, és a bögre fala is harmatos volt, amiben a tejet tartotta, a sercli pedig olyan ropogós, ahogyan mindig is szerette. Miután megpaskolta az arcát némi vízzel, és látta, hogy a bőre kezd olyan feszessé válni, mint a baba segge, eliszkolt hazulról, hogy az eszét ne veszítse.

Kilépve az utcára jól esett az orrának a tehénszar és húgy ammóniája, a bokatörő göcsörtök a flaszteron, és a mindent beborító millió éves por. Hogy hol él, azt mutatták a kék plakátok cafatjai, amelyeket a szél olykor meglendített, és a kimozdíthatatlanul cövekelő két közmunkás, ami ugyan kissé megrendítette bimbózó virágos kedvét, de hát, ez a magyar ugar, gondolta, és benyitott az ivóba.

A fröccsök ura úgy üdvözölte, mintha száz éve indult volna el valami háborúba, ami úgy is volt, és az újra megtalált barátság kitörő örömével törölte le a légyszaros asztalt, hogy föltegye a kérdést – A szokásos hűsit? Uram. – Az igenlő választ meg sem várva sprickolta a szódát a borba, és mint valami mennyei italt, úgy csúsztatta, huppantotta a kétes tisztaságú poharat hősünk elé.

Béla hörbölt egyet, és kijelentette, hogy a megtalált élet bizonyosságában tévét nézne akkor. Óhaja teljesült, a dobozra nézett, és valami elemi ráismeréssel kiáltott oda barátjának: – Odanézz, keresik a miniszterelnök urat. – A kocsmáros hülyén nézett rá, ezért megerősítette: – Azt mondják, biztos ön is keresi a legkisebb Hitlert.

A fröccsök ura a tévére pillantott, ahol valami degenerált reklám folyt ki a képből, és úgy elkezdett röhögni, hogy a pohár kiesett a kezéből. Béla csodálkozva nézett rá, és megkérdezte: – Mi a franc bajod van? – A barátja csuklott már, úgy válaszolt: – A legkisebb hitelt, te ökör. – Béla nem lepődött meg egy csöppet sem, és rezignáltan válaszolt: – Hát, ez az élet, Babocsai néni. – És ekkor jött rá arra is, mért volt olyan furcsa neki, amikor egy műsort meg úgy reklámoztak, hogy exek az edényben, és ő is vihogni kezdett.

BÖZSI NÉNI, MEG A RÖFIK UTÁN BÁTYKA – avagy “Orbánék”, ha találkoznak…

Az egykori, alcsúti ganézás titkaiba nemzetét pajkosan beavató hatalmasság útra kélt, és Bözsi néni nagygéci lelkendezései után Kínába, a Mennyei béke terére sietett, hogy koszorújával kifejezze (pártja és kormánya) a hozzá hasonlatosak elkötelezettségét a kommunista hagyományok mellett.

Mélán baktatott Orbán a traktorkeréknyi gezmet mögött, mert talán már akkor is izgatottan várta az élete főművének számító csoportkép elkészültét!
Igen, „lelki szemei” előtt látta már, amint Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, Recep Tayyip Erdoğan és Aljakszandr Rihoravics Lukasenka illusztris társaságában toporogva mutathatja hátsó fertályát, talán éppen Európának, de a leginkább nekünk, magyar alattvalóinak.

Bátyka és csapata – a mostanáig legutolsónak vélt európai diktátor, Lukasenka, szerető népétől kapta ezt a bájos elnevezést – odáig lesz majd Alcsútdobozhy Orbán Viktor látásától! Nyilván ezt gondolva nyalogatta szája szélét az őt szokás szerint megrettentve követő asszonykája társaságában, midőn a kínai fiatalok vérével szennyezett tér emlékműve előtt parolázott… Lévai Anikó talán még emlékezhetett az 1989-es esztendőre, amikor fiatal – és persze demokrata – férje oly harciasan tombolt, valahányszor szóba került a szabadságvágyukat kifejező kínai egyetemisták, meg az őket lerohanó kommunisták afférja, ott a Tienanmen téren…

(A világ leginkább az 1989-ben kíméletlenül elfojtott Tienanmen téri diáktüntetésekről ismeri a nevét, mely a Tienanmen téri vérengzés néven vált az egész világon hírhedtté. A tér neve összeforrt a politikai diktatúrák elnyomása elleni tiltakozás fogalmával.)

Bözsi néni, meg a röfik után pacsizni ment Orbán a világ ma élő legjelentősebb diktátorai közé. Pózolni egy közös kép erejéig – mely fotográfia végül elkészült, a középpontjában egy „derék” fiatalemberrel. Bátyka fiacskája éppen úgy néz a magyar miniszterelnökre, mint ahogy Orbán tekintett néhány nappal ezelőtt a Bözsi néni disznaira. Barátságosan… Talán, csak azt nem kérdezte meg az ő drága Bátykájától, vajon ki is ganéz e nyomorultul megalázkodó figura alól…

Николай Александрович Лукашенко fintora mindent elárul! Parolázott ő már Medvegyevvel, akitől pisztolyt kapott ajándékba, vigyorgott már Obama és a first lady társaságában, bámult az objektívbe Benedek pápa oldalán – no, de az alcsúti röfi-diktátor láttán bizony csak somolyogni volt kedve… Talán a méltóság volt, ami a leginkább hibádzott, ennek a tizenéves belorusz fiúcskának? Talán csak nem értette, mit keres a diktátorok közt egy jelentéktelen kis ország pökhendi törpikéje?

Soha nem tudhatjuk meg a választ, legalábbis a valódi választ biztosan nem!

Talán a magyarüdők, vagy a nyócnyócvannyóc megírja majd, miként járultak a fenti országvezérek Orbán elé, keresve az ő becses kedvét, talán kiderül, miért is kellett ez a mérhetetlen felhajtás – miközben kies hazájában éppen szorgos kezek kapirgálják lefelé a Brüsszel megállítására ösztönző óriásplakátokat.

Talán kiderül! S ha mégsem, akkor sem lesz baj!
A fontos, hogy a röfik után kipipálhatta Bátyka és fattya lenéző pillantásait a mi kedves vezetőnk, akit jövőre elsöprő többséggel választanak újra Ázsia gyarmatán, Magyarországon!

ORBÁN ÉS A KÜLCSÍN – kiment a vinkliből Soros egykori istápoltja…

Fancy, szexi és trendi lett 1956?
Fancy, szexi és trendi lett a 2016-os emlékév, legalábbis az eseménysorozat 2015 szeptemberében kinevezett kormánybiztosa, Schmidt Mária szerint ezt kérte tőle a miniszterelnök.
Mert e három cél volt fontos a magyar miniszterelnök számára!
Úgy tűnik, ma már csak az nem fontos, hogy Orbán Viktor fancy, szexi és trendi legyen! Sem ő, sem kedves cimborái nem képesek a megújulásra – pocak, toka, ősz haj jellemzi a „fiatal demokratákat”, s persze akad köztük pocakos kopasz is, aki szívesen mutogatja magát elnyűtt pólóiban, baseball sapkában és széttaposott csukában – miközben az őt körülrajongók nyakkendőben és öltönyben kénytelenek feszengeni, míg ő szaval…

Szóval, a magyar miniszterelnök és csapata vénülési folyamatai tisztességesen belehúztak, ma már nem említik őt/őket abban az élbolyban, ahol a sármos politikusokat jegyzik! Nem dobogtatja meg a női szíveket, megjelenésével sem igen kelt feltűnést – már, ha ama nyegle totyogást egyáltalán lehet még „feltűnésként” jellemezni…

Amint a Mennyei Béke egykori terén végigstrasszált, bevágva a szokásos durcit, bizony alig volt mit mondani a magyar miniszterelnök eleganciájáról! Ott, ahol 1989-ben fiatalok ezreire rontott a kommunista hatalom, a magyarok miniszterelnöke öntelten koszorúzott, leköpve, semmibe véve egykori önmagát! Úgy billegett a traktorkeréknyi koszorú mögött, mintha bizony nem éppen a mások vérével szennyezett Tienanmen téren volna, melyről fiatal fejjel oly indulatosan tudott megnyilatkozni Kövér, Deutsch, vagy éppen Simicska oldalán! A 89-es Orbán számára elképzelhetetlen lett volna, hogy kieresztett pocakkal játssza a méltóságost egy diktátorok által rendezett ünnepségen – ma tökéletesen rendben valónak érezte a hacacárét, őfőcsúfsága!

Még jó, hogy az emberek többsége lát!
Ugyan a tétova tömeg nem emelkedik a valódi értékek világáig, azt azért minden esztendőben megszavazzák, kinek a külleme számíthat elismerésre a világ politikusai között. A mi derék tokás pocakmacink bizony eltűnt, a valaha általa is meg-meglátogatott dögös pasik közegéből. Kullog, valahol ott, ahol ezt érdemei diktálják! Orbán – szemben az ő kivételesen magas elvárásaival…– se nem fancy, se nem szexi és a legkevésbé sem trendi – sem a külföld, sem a magyar, „valódi hölgyek és urak” szemében! Oda került, ahová az általa annyira utált Soros táskái, meg Kádár fizimiskája lökte – semmivel sem különb náluk!

Kik számítanak elegánsnak, dögösnek, vagy éppen csak jóképűnek? Nos, felvillantjuk a 10 legelismertebb politikust, akiket erre érdemesnek ítéltek a hottestheadsofstate.com oldalán, 2017-ben:


1.-Justin Trudeau kanadai miniszterelnök


2.-Jigme Khesar Namgyel Wangchuck Bhutan királya


3.-Enrique Pena Nieto Mexico elnöke


4.-Jovenel Moise Haiti elnöke


5.-Emmanuel Macron francia elnök


6.-Kolinda Grabar Kitarovic Horvátország elnökasszonya


7.-Moon Jae in Dél-Korea elnöke


8.-Edi Rama Albánia miniszterelnöke


9.-Bjarni Ben Izland miniszterelnöke


10.-Alexis Tsipras görög miniszterelnök

Orbán az elmúlt 6 év alatt 62 hellyel került hátrébb a korábbi pozíciójához képest, jelenleg a 78. helyen áll.

Hja, meglehetősen sovány vígasz, hogy kedvenc pajtásai, az orosz, török, vagy éppen azeri elnök sem áhítozhat elsőbbségről!
E listán Putyin a 25., Erdogan a 97., míg Trump a 137. helyig tornászta “le” magát! Ilham Aliyev, Orbán nagy cimbije a baltások vezére a 194. a sorban! Kim Jong-un az előkelő 199. helyről tolja a szekeret…

(…)
Ja, és Áder János is befutó, ő a 167.!!!!

A GÖCSEJBEN „FAGYOSNAPOKNAK” NEVEZIK – csak így, egyszerűen…

A három fagyos nap, a három -ác végű fagyosszent Pongrác, Szervác, Bonifác napja közül az elsőn, Pongrác napján évszázados tapasztalat szerint a tavaszi meleg időjárás hirtelen hidegre fordulhat, sőt fagy is jelentkezhet, ami leszüreteli a szőlőt, tönkreteszi a vetést. Védekezésül trágyát égettek, füstöltek a gyümölcsösökben, veteményes kertekben.
Szervác napja a fagyosszentek második napja. Baranyában hallani a következőt: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz”.
A három ác-cal végződő nevű fagyosszent harmadikának, Bonifácnak napja. A három fagyosszent idején Zentán és környékén három napig nem szabad kapálni, mert nem terem a szőlő.

“Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek,
Hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!”

Hogy a fiatal palánták ne károsodjanak, uborkát, paradicsomot, babot általában csak a fagyosszentek elmúltával ültették el. Ezek a néphagyomány emlékei.

De lássuk, kik voltak a hírneves „fagyosszentek”?

Szent Pongrác vértanú (május 12.) az ázsiai Frígiában született. A 6. században keletkezett szenvedéstörténete szerint szüleit korán elvesztette. A tizennégy éves fiú nagybátyjával, Dénessel frígiai hazájából Rómába költözött, ahol találkozott Marcellinusz pápával és a keresztényekkel. Nemsokára Pongrác is, nagybátyja is megkeresztelkedtek. Pongrác részt vett a közösség imáin és áldozati ünnepein. Hamarosan a rejtőzködő pápát is felfedezte a hatóság, Pongrácot és nagybátyját szintén feljelentették a császárnál. Pongrác a császár előtt bátran védelmezte hitét és a keresztényeket. A fiút a Via Aurelián fejezték le 304-ben. Tiszteletére az 5. századtól van bizonyíték. Szümmakhosz pápa (498–514) bazilikát emeltetett a Via Aurelián lévő sírja fölé. Rómában fehérvasárnap az újonnan megkereszteltek ünnepi körmenetben a bazilikájához vonultak, ott levetették keresztelési ruhájukat és megújították hitvallásukat. Hitüket az ártatlan gyermek oltalma alá helyezték szeretetük és bizalmuk jeleként. E bizalom eskük megerősítéseként is szolgált bírói tárgyalásokon: a peres felek Pongrác sírjánál esküdtek meg arra, hogy igaz a vallomásuk. A késő középkor óta Pongrácot a tizennégy segítőszent közé sorolják.

Szent Szervác püspök (május 13.) Tongeren püspöke volt, majd Maastricht városába települt át és az ottani egyházmegye püspöke lett. Jelentős szerepe volt a kereszténység terjesztésében Németalföld területén. Maastrichtban a korábbi római templom helyére felépíttette a Miasszonyunk-templomot, amely ma is a város egyik vallási központja. Kora egyik jelentős egyházi személyisége volt, rengeteget utazott és részt vett számos zsinaton és egyházi gyűlésen. Az eretnekek, különösen az arianizmus elkötelezett üldözője volt. A legenda szerint, mikor a hunok Rómához közeledtek, Szervác az apostolok sírjánál imádkozott a veszedelem elhárításáért. A harmadik nap végén látomása volt: Szent Péter jelentette neki, hogy a gallok bűnei miatt Isten ítélete nem marad el, de az ő szülővárosát, Maastrichtet Isten megkíméli. Szervác néhány nappal később, 384 pünkösdhétfőjén, május 13-án halt meg. Szabadban lévő sírját soha nem lepte be a hó. Később templomot emeltek fölé és búcsújáró hellyé vált. Sírjánál, ereklyéinél sok beteg, ördöngös meggyógyult. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy legendája szerint ősei Jézus Krisztusnak voltak rokonai.

Szent Bonifác vértanú (május 14.) egy Aglaida nevű nemes hölgy szeretője és vagyonának őrzője volt. Később isteni intésre töredelmesen megbánták bűneiket, és elhatározták, hogy Bonifác a vértanúk holttesteinek megkeresésére indul, hátha ily módon, imáik révén üdvöt nyerhetnek. Néhány nap múlva Bonifác Tarsus városába érkezett. Leült a még élő, szenvedő vértanúk lábaihoz, bilincseiket csókolgatta, és így szólt: „Tapodjátok meg az ördögöt, Krisztus küzdő vértanúi! Csak még egy kicsit tartsatok ki! Rövid a szenvedés, amit örök nyugalom és kimondhatatlan megelégülés követ majd. E kínzások, amiket Isten iránti szeretetből elszenvedtek, csak ideig-óráig tartanak, egy pillanat alatt el is múlnak, és rövidesen az örök boldogság örömébe juttok, ahol Királyotok látásának örvendeztek, néki mennyei énekek dicséretét zengitek, az angyalok kórusában a halhatatlanság díszébe öltözve meglátjátok majd, amint az örök szenvedés poklában gyötrődnek pribékjeitek.” Bonifácot ezután elfogták. Ő megvallotta kereszténységét. A bíró feldühödött, felakasztatta, és testét addig szaggattatta vaskarmokkal, mígnem előtűntek csontjai; ezután hegyes nádakat szúrtak körmei alá. Bonifác az égre tekintve derűsen viselte a fájdalmakat. Látva ezt a gonosz bíró, szájába forró ólmot öntetett. A szent vértanú pedig ezt mondta: „Hálát adok neked, Uram, Jézus Krisztus, élő Isten fia.” Ezután a bíró üstöt hozatott, megtöltette szurokkal, és Bonifácot fejjel lefelé a fortyogó szurokba tetette. Mivel ez sem ártott neki, megparancsolta, hogy fejezzék le. Bonifác május 14-én halt vértanúhalált. Rómában, a Latinnak nevezett út mentén temették el. Sok hitetlen tért meg Krisztus erejét látva a vértanúban.

(Köszönettel tartozunk a forrásul használt Magyar Kurírnak!)

De vajon mit gondol a ma embere a fagyosszentekről?

A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul; a májusi fagyok valószínűleg azért kaptak különös figyelmet, mert a zsenge növényzet leginkább ilyenkor sínyli meg.

A jelenséggel régóta foglalkoztak a meteorológusok, többek között Karl Dove, Richard Assmann és Wilhelm von Bezold. Bezold szerint a fagyosszentek idején Északnyugat-Európában rendszerint légnyomási maximum van, míg keleten és délkeleten alacsony a légnyomás. A légnyomás-minimum közepe Magyarország, ahol az Alföld ebben az időben erősen fölmelegszik. A fagyosszentek jelenségével részletesen foglalkozott Hegyfoky Kabos, akinek A május havi meteorológiai viszonyok Magyarországon című munkája 1886-ban jelent meg a Természettudományi Társulat megbízásából. A lehűlés jelenségét nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Lengyelországban is megfigyelték.

Egy topolyai népi magyarázat szerint „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért haragusznak ránk emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket”.

Öltözködjünk rétegesen…

Malomalja, fokos

Jó nekünk itt, Szombathelyen. Ez a Kőszegi-hegy, akit valami ismeretlen okból neveznek Alpokaljának, holott, ha az ember nagymamaként Tarvisióba megy bőrdzsekit venni, már tudja is, hogy az igazi alagutak csak Klagenfurt után kezdődnek. Viszont az tagadhatatlan, ez a domborulat nagyon jó szolgálatot tesz, ha nyugatról jönnek a viharok.

Ez itt, a helyem nekem, beltenyészet, egy különös pontja az atlasznak, amit az is mutat, hogy a rendszer színeváltozásakor két cikluson át is szabaddemokrata polgármesterünk volt, és az volt az az időszak is, amikor az ember úgy gondolta, még lehet, érdemes is azt az életet leélni, ami kijutott neki a végtelenből. De elmúlt ez is, Isten is meghalt Nietzsche óta.

Teljességgel elképesztő módon ez reggel ötkor jutott eszembe, amikor a piacon megláttam a gyöngyvirágokat. Eltettem a kiflimet, meg az előre csomagolt kalbászt, amiről az eladója nem tudta, mennyibe kerülhet. Mondtam neki, tegnap kettőnyolcvan volt. Erre aszondja, akkor biztos. Amint tőle elfordultam, akkor láttam meg a gyöngyvirágot, ami tapasztalat érthetetlen módon bokszolt a szívembe.

Ahogyan a nagy hegységnek hátat fordítva vánszorogtam dél felé, meg kellett fejtenem, mi a rosseb a bajom ezzel a nyomoronc gyöngyvirággal. Amikor bódult csoszogásom közben majdnem elhasaltam egy kukában, akkor ugrott be, hogy május közepe van. Ez pedig évezredek óta strandidő, ahogyan az volt, amikor az érettségi szünetemet vízparton töltöttem, hogy tök barnán hülyítsem meg a szétszívatásomra haszontalan készülő tanári kart, mint éretté váló kisdiák.

Május közepén nincsen helye az életben gyöngyvirágoknak, ha mégis ott van a piacon, márpedig ott van, akkor ez a skandalum annak a bizonyítéka, hogy az idő kifordult önmagából. Mire a házig értem, ahol lakok – a gyöngyvirágtól ötszázhuszonhét lépés, kiszámoltam -, arra kellett rájönnöm, ez meg is történt. A hegy csak a nyugatról érkező dolgoktól ment meg, a rohadt Pest meg balra van, ha a kukának oldalt állok.

Manapság onnan jönnek a bajok. Mindenféle NER-ek, amelyek mentőorvos polgármesterként manifesztálódnak nekünk a hegy alatt. Ez a miénk böcsületes embernek tartja magát, és lehet, hogy az is. Viszont fingja nincsen a dolgok működéséről. Ez a beltenyészetem nekem itt mókát szervez a Fő térre május 31-re, egyetlenünk szülinapjára. Polgármesterünk pedig „letűnt idők szellemiségét idéző” volta miatt nem vesz részt rajta.

A nyomást, amelyet az ilyen megnyilvánulásokat hozó nyilatkozatokat okozzák, értem. Viszont az ötszázhuszonhatodik lépés közben, amikor egy mestercsellel kikerültem a kukát, megvilágosodott hirtelen minden. Helyére került a nyamvadt gyöngyvirág, meg polgármester úr is, akik mindketten kizuhogtak az időből. Ott tartunk épp újra, mint amikor nagyapámnak a benne felgyülemlett mérgek miatt elment az esze, és különös fények gyúltak a szemében. Délután aszfaltrepedéseket föstögetek szivárványosra. Ez tökbiztos.

SZÁZ MILLIÁRD FORINT – közmunkára sok, Mészáros Lőrincnek kevés

Mi, kivéreztetettek, valahogy nehezen értjük az ország erősödésének fogalmát! Nincs mit kezdenünk Brüsszel megállításával, végül, a szinte azonos időben a képünkbe tolt száz-száz milliárdokkal sem boldogulhatunk. Merthogy éppen ennyi hibádzik majd itt is, ott is.

Nem vágjuk mi ezt a matekot! Csak annyit észlelünk, hogy a két összeg, krajcárra megegyezik… A száz milliárd a legtöbb nyelven százszor, ezerszer milliót, azaz százezermilliót jelent. Na, ebből kellene egy-egy kupacot elképzelni… Száz ezer milliót!

Száz milliárd forint.

Szegény Mészáros Lőrincnek éppen csak ennyi jutott.
Ennyicskével bírt gyarapodni a vagyona.
Vagyona – melyről a proli nyilván azt sem tudja, az micsoda, mi fán terem maga a „vagyon”.
Van havi fixünk, a fizunk, olykor némi zsebpénz, prémium, csúszózsé, meg még ki tudja, miféle mellékes, amiért lehet fusizni, túlórázni.
De a félretett pénzről, a megtakarításról a többség évtizedek óta semmit nem tudhat! Honnan is tudhatna!?

Tolni a gépet, a fizetésnapon kimelleszteni a bankjegykiadó automatát, aztán kísérletezni, vajon, most hányadikáig elég a „sohanemelég”? Visszaadni a kölcsönkért pénzeket, leróni a bérleti, meg rezsidíjakat, feladni a csekkeket, aztán úgy menni a boltba, mintha muszáj volna! Keresni az akciókat, leárazásokat, bespájzolni a piros címkés dolgokból…

És végtelen szomorúságban odahaza kuksolni – mert az egyáltalán semmibe nem kerül!

Száz milliárd forint.

Szóval Mészáros Lőrinc – a miniszterelnök jó barátja, felcsúti gázszerelő, polgármester, sajtómágnás, szálloda tulajdonos, több tucat építőipari cég vezére, meg persze mezőgazdasági vállalkozások tulajdonosa stb.stb. – mindössze ennyivel gyarapította a vagyonát.
Ez nem a fizetése, ez a vagyona! Nem ezt fogja megenni, beosztani, hétről hétre, hónapról hónapra… Ekkora értékkel több a megtakarítása, az a sok, amivel rendelkezni méltóztatott, már korábban is. Csűrhetjük, csavarhatjuk – ez az összeg egy földi halandónak, egy magyar embernek egész egyszerűen felfoghatatlan, feldolgozhatatlan.

„Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. Nemcsak sírva-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.”

Így volt ez Móricz idején…
Valahogy így van ez, ma is, pontosan így.
Nem is igen morfondírozunk mi Mészáros száz milliárdja felett… ugyan, minek is tennénk. Megvan a magunk baja!

Száz milliárd forint.

A Policy Agenda kutatói a minap hozták nyilvánosságra döbbenetes írásukat…

Az elemző intézet felhívta a figyelmet, hogy a 2018-as költségvetésben az ideinél 100 milliárd forinttal kisebb összeg, 225 milliárd forint szerepel a közfoglalkoztatás támogatására, amivel visszajutnánk a 2014-es szintre, ám ez mégsem jelenti azt, hogy ezt a pénzt ténylegesen a közmunka programoktól vonják el… a megmaradó összeg nagyjából 180 ezer ember foglalkoztatására ad fedezetet. Így a közfoglalkoztatási rendszer leépítésének nyomán 30-40 ezer ember „piaci elhelyezését” kellene megoldani a kormánynak. Nem világos?

Lám, itt egy újabb száz milliárdos tétel.
Ezzel sem tudunk mit kezdeni.
Talán, ha úgy fogalmaztak volna, hogy lesz majd, uszkve negyven ezer ember, aki gyakorlatilag felesleges – éhen és szomjan halhat, utcára kerülhet, megfagyhat a télben, mert nem lesz kenyérkeresete… „ekkora tömeget nem lehet évekig a 22 800 forintos mostani foglalkoztatás helyettesítő támogatáson tartani”.

Egy fél Szombathelynyi ember fog éhen dögleni, ennyien indulnak a börtönök felé, mert valahogy pénzhez kell jutniuk…

Száz milliárd forint.

Úgy tűnik, 2018-ra ez az összeg közmunkára sok, Mészáros Lőrincnek kevés lesz. Pedig Mészáros Lőrinc javítani szeretne! Első akar lenni! Akár a száz leggazdagabb magyar között is…

Kit érdekel ezek után az a negyven ezer éhen dögleni kénytelen magyar ember?

Mi amor

Kertész Csillát, a Fidelitas elnökségi tagját a címbéli fölsóhajtással vonom a keblemre. Miután a gépolajat letörölgette hamvas kacsóiról, az orra alá dugtak egy mikrofont szegénynek, és bár ne tették volna. Olyasmik szakadtak elő belőle, amilyen gyönyöröket sokat megélt fejem sem volna képes delirálni hatszázhúsz fröccs után. Sem.

Én egy nagyon elnéző alak vagyok. Amikor az egyik diákom olyan érettségi dolgozatot bocsátott elém, hogy kurvára megszenvedtem az ő ketteséért, amit az érettségi elnök csak így véleményezett röhögve, hogy na, ezért is megdolgoztál, akkor igaza volt. De a mese lényegéhez tartozik, a delikvens annyira hülye volt, hogy a szóbelin meg kellett buktassam.

Sírt a lelkem, mert hiába mondtam el az osztálytársainak, ha ez a degenerált bejön, akkor ezt meg azt kérdezem majd tőle, nézze át a könyvben, és jó lesz nekünk, ez se jött össze. Tanári pályám mélységes kudarcának tartottam, hogy meg kellett buktatnom. Két év múlva találkoztam a volt diákkal, és büszkén mondta, lediplomázott. Hitoktató lett.

Kertész Csilláról nem tudom, sikerrel tette-e le az érettségit, de biztosan találkozott egy magamfajtával a pódiumon, hogy itt lehessen nekünk. Sajtótájékoztatót is tartott Salgótarjánban amiből ilyenek derültek ki: „Közel egy hónapos kampány során több mint két ezer kampányt fognak országszerte kihelyezni a Fidelitasosok, és amely során a plakátnak a támogatását a Fidesz anyapártunktól kaptuk és kértük tőlük.”

Én nem osztályozok, mert most már minek, ellenben fölhívnám a tisztelt közönség figyelmét arra, ilyen organizmusokból kurva sok van, és, ha nem figyelünk oda, jövőre ő lesz a polgármester. Az a polgármester, aki majd színházi direktorokat nevez ki, akik olyan műsortervet állítanak össze, amely nem lesz nehéz. Azt hittem lányos zavaromban, hogy majd ezt is egy legyintős röhögéssel tudom le. Hát, nem. Megeszik a zagyunkatazombik. Bikibik.