Kategória: Egyéb

Mint hírlik, kormányunk – élén Orbánnal – kampányra készül az őszön, hogy hatalmát megszilárdítsa. Azon már el sem merengünk felháborodva, miért nem inkább kormányozni szeretnének a kampány helyett, de ez fölösleges volna, mert rég kiderült, az ország irányításához nem értenek, mocskolódni viszont nagyon tudnak. Nem lepett meg, mégis azért némi csodálkozással olvastam, Orbán tudja, hogy nehéz ősze lesz, a készülő kampány pedig arra kell, hogy az indulatokat magáról másra irányítsa. Tiszta hatalommegtartó játékot kezd, ami közben a lehető legkevésbé sem érdekli az ország és a benne élő emberek sorsa.

Mint szintén hírlik, arra számít, hogy olyan hatalmi átrendeződés lesz Európában, amelyik majd jó szemmel nézi az ő oroszutas dörgölőzését, egyelőre azonban ennek jele nincs, és nagy valószínűséggel nem is lesz. Az is kiderült, azzal is tisztában van a mi messiásunk, rengeteg magyar lesz, aki képtelen lesz kifizetni a számláját, és azon dolgozik, ha ők netán utcára mennének, akkor Brüsszelt szidják a bajaikért, és még az is előfordulhat, hogy ezt majd a fideszistákkal együtt teszik. Orbánnal az élen és habzó szájjal. Nem értjük ezt a feszültséglevezető technikát, amellyel Orbán megmenekülhet ugyan, de a lakosság éhen hal.

Mint kitetszik, ez a vezért egyáltalán nem érdekli, állítólag a Rogán irányította stáb azon dolgozik, ki legyen az, akit majd a népek Orbánnal együtt habzó szájjal és okádva szidhatnak, s állítólag Guy Verhofstadt lesz az új Soros, akinek a nyakába ezt már mégsem lehet varrni, bár Orbán szájából már hallottunk olyat is, hogy ő keres újabb milliárdokat a szankciókon. Ugyanúgy az sem kizárt, sőt, szinte bizonyos, hogy Dobrev Klára is plakátra kerül, mint aki itthon árnyékkormánnyal, Brüsszelben pedig gombnyomogatással dolgozik a magyarok ellen. Ha ez így lesz, márpedig így lesz, csodálatos ősz elé nézünk.

A fázó és éhező népek teli pofával szidják Brüsszelt és gyurcsánynét, így ez már egyáltalán nincs messze az Orwell 1984-ében leföstött gyűlölet félóráktól azzal a különbséggel, hogy a regénybeli elhülyítetteknek volt mit enniük, és volt mivel fűteniük. Ha ugyan megértjük, de el nem fogadjuk, hogy Orbánnak most is Európa térképének újrarajzolása az egyetlen célja, s emiatt most sem a krízis megoldásán, hanem annak elmélyítésén dolgozik, akkor ezt is nevezhetjük bízvást – nagyon sok más minden mellett – hazaárulásnak. Ha így van, és nincs okunk feltételezni, hogy nincs, akkor az is szándékszerű, ami most történik.

A forint elinflálása, a rezsidémon elszabadítása, voltaképp az ország nyomorba döntése, amikor az az egytelen gondolkodás, amin már egy egész stáb dolgozik, hogy az emiatt felhorgadó indulatokat máshová vezesse. A haragot azonban nem lehet megenni, a gyűlölettel nem lehet fűteni, s ha Orbánnak elég, hogy mást szidnak, mert így vél megmenekülni, akkor nem kellene hagyni neki. Úgy tervez állítólag, hogy a télen tart majd a kampány, tehát készüljenek fel arra, hogy a csapból is ez fog folyni, a nemzeti konzultáció ennek csak a felvezető eleme, s annak eredménye után fog kiteljesedni.

Orbán állítólag azzal is tisztában van – mert ő alakította így -, hogy Magyarországon már nincs olyan erő, amely a hatalom elleni lázadást egységbe terelje, így elégnek véli, ha a szelepet kinyitja, és a gőz másfelé távozik. Nem tudunk azonban szabadulni attól a kilátástalan jövőtől, mi lesz az emberek sorsa, mert itt és most már valóban az a tét, hogy éhen döglenek vagy megfagynak, s mindezek szerint ennek elkerülésén senki egyáltalán nem dolgozik, ezen gondolkodás nincsen. Kíváncsi vagyok arra, ez a taktika a túlélésre valóban működik-e, mert, ha igen, akkor lehet valami abban, hogy Orbán 2060-ig tervez.

Ám, hogy milyen lesz az az ország, azt tán elképzelni sem lehet. Ami kinéz, az a középkor, és nem csak szellemiségében, mert az már most a sajátunk, hanem voltaképp fizikailag is a megszűnő szolgáltatásokkal, bezáró közösségekkel, azzal, hogy a magyar emberlét a fizikai túlélésre játszik majd. Elhülyített hordák fognak annak örülni, ha lesz egyáltalán valamit zabálniuk. Ezt a sorsot szánja Orbán az országnak, ilyen felett akar uralkodni, és mindannyian bábuk vagyunk a sakktábláján. Más diktátorok legalább jólétet ígérnek, Orbán már azt sem tud. Egy elhúzódó ordítást és a gyűlölet okádását igen. Országunknak vége. Nektek is.

Amikor pár nappal ezelőtt arról meséltem, hogy kies hazánknak államcsőd szaga van, akkor magam sem gondoltam volna, hogy ennyire bűzlik. Arról volt szó akkor, mint emlékezhetünk, hogy valutatartalékaink háromhavi szintre csökkentek, és az volt a vízió, ha így haladunk a végzet felé, előbb-utóbb eljön az az idő, amikor nem tudunk fizetni az oroszoknak a gázért, és a komplett ország jár úgy, mint Mari néni a kendőjében és otthonkájában, amikor Istent dicsérve (szidva) cserepes ajkaival fagy meg. Az idő, ím elérkezett, tegnap, mint valami diadalmi jelentést közölte az ezek szerint (Rynair) tényleg idióta Nagy miniszter, hogy a Gazprommal a téli időszakra halasztott fizetésben állapodtak meg.

Ha még nem is az egész összegre, hanem arra, ami egy bizonyos küszöbérték fölött van, de, hogy mennyi ez a küszöb, arról egy szó sem esett, csak a sunyítás és a különutak vannak megint. Ez valahogyan nem illik az Unió intézkedéseinek sorába, így ezzel a bejelentéssel két vallomás is megtörtént: hogy újólag vastagon tesznek arra a közösségre, amelynek a tagjai, másrészről ez beismerése annak, hogy üres a kincstár. Magyarország pár hét alatt omlott össze pénzügyileg, így arra is bizonyságot kaptunk, hogy az egész NER-kócerájt tizenkét évig az uniós pénzek tartották életben, így, hogy a diktatúra kiépülhetett, köszönjük meg Angela Merkelnek, aki az autógyárak kedvéért finanszírozni engedte Orbánt.

Visszatérve azonban az oroszokkal most kötött megállapodásra és a pénzügyeinkre, ha bevalljuk, ha nem, innentől fogva az oroszok finanszírozzák Magyarország gázfogyasztásának legalábbis egy részét. Hogy a sparhelt mellett is érthető legyen, hitelből vesszük a naftát, bármi más eufemizmus hallatszik is az ügyben. És amikor a magyar államcsőd kockázata és közelgő valósága kiderült, akkor arról volt szó, honnan lehet finanszírozni mindezt (IMF, Világbank, Kína). Egyik sem lett volna jó, de sikerült a lehető legrosszabbat választani megint, hogy abban az időben, amikor voltaképp az oroszokkal már szóba sem áll senki, amikor a legtöbb ország azt mondja, már azt is kibírja, ha ezután egyáltalán nem kap orosz gázt, mi boltolunk.

Velük. És túl azon, hogy ezzel kit és mit köpünk szembe, amikor az államcsőd elkerülésének finanszírozásáról volt szó, akkor annak súlyos politikai következményeit is emlegettük, és az az orosz paktum azok közül is a lehető legsúlyosabb. Egyszer majd kérnek valamit, vagy már kértek is, ki tudja, de jól ebből kijönni nem fogunk, Orbán és decens csapata egyre mélyebbre merül a ganyéba, és húzza maga után az egész országot is. Hogy nagyon nincs pénz a kasszában, annak más jelei is mutatkoztak tegnap, Orbán is visítozott egy sort. Az volt a nagyméltóságú úr problémája, hogy (idézem): „persze a szankciós politikát mindenkire ráerőltetik, de nincs közös alap, hogy kompenzálják a pénzügyi következményeit”.

Idáig ismerjük, de van új is: „ezért a gazdag országok óriási összegekkel fogják megsegíteni a saját cégeiket, a szegényebbek pedig ezt nem tudják megtenni. Ezzel valamit kezdenie kell Brüsszelnek, mert az európai egységet ez meg fogja bontani”. – fordítom, ha nem lenne egészen világos, adj pénzt. Sok pénzt adj. Ugyanitt megjegyezném azonban, hogy adna az Unió, ha az a minimum kérése teljesülne, hogy nem lopják el, de erre nem vállalnak garanciát, a jogállamról meg ne is beszéljünk. De ebben a felböfögésben is benne van, hogy az állam (a magyar) képtelen segíteni a magyar cégeknek, és megint ott vagyunk, amit napok óta hajtogatok, hogy a magyar állam most és itt képtelen ellátni a feladatait.

Ez is egyfajta államcsőd, csak nem annak nevezik. Azzal most bővebben nem is foglalkozunk, hogy a nagyméltóságú úr azt is kifogásolta, az Unió a migráncsok riogatására sem ad pénzt – hozzá tesszük momentán, mert már bőven adott -, és megint oda jutunk, hogy csődben van az ország. Ebbéli állapotában pedig, mint kiinduló tételünkből látszik, az oroszokhoz fordul segítségért, ami már nemcsak az álmoskönyvek szerint jelent rosszat, hanem egészen konkrétan itt és most. Tovább gondolásra javaslom, hogy az oroszok által annektált három ukrán megye nagyobb, mint Magyarország, tehát a medvének ilyen gondjai nincsenek. Illetve még azért, hogy Orbán miért nem számol azzal, az oroszok veszíthetnek is ebben a háborúban.

Akkor lesz – lenne – csak móka és kacagás, ahogyan ott állna a komplett világ felsóhajtva, hogy megszabadult a gonosztól (megint), mi pedig vele kézen fogva zuhannánk – és fogunk is – a szakadékba. Visszatérve azonban a nem is annyira távoli jövőből, a kilátástalan jelenben az érdekelne, ha már eladták a lelküket és vele együtt az országot az oroszoknak, s ha már emiatt a gázt rögzített áron – de félig hitelre – veszik, akkor olcsóbb lesz-e itthon a cucc, vagy hagynak mindent bezárni és tönkre menni. Még továbbá, hogy amikor majd hat hónap múlva törleszteni kell, azt milyen pénzből próbálják megtenni, az Unióéból vagy a miénkből újra, mert nekik – az államnak – jól láthatóan már nincs. És nem is lesz, ha minden így marad.

Állami tulajdonba vonta (hárommilliárdért megvette) Nagy M. gazdasági miniszter Orbán kedvenc lapját, a Nemzeti Sportot. Azzal a hazugsággal, hogy értékmegőrzést végeznek benne és rajta, jelentsen ez bármit is, illetve, hogy a lap el tudja látni közszolgálati feladatait. Jelentkezhetne nálam az a fideszcsicska, aki el tudja magyarázni egy sportnapilap közszolgálati feladatait, hacsak nem az volna az, hogy a reggeli abált szalonnája mellé ezt szokta forgatni Orbán, ezt viszi magával vonatutakra a hátizsákja mellé, és ezt olvasgatja az erkélyén is. Ami lap ennyi sok feladatot ellát, azért hárommilliárd aprópénz, még ezekben a vészterhes időkben is. Tudni kell mik a fontos dolgok, és őméltósága kedvenc újságja az.

Nem kötözködésileg, de annak idején ez a lap ingyen került a KESMA birtokába, mert olyan jó fej volt a tulajdonosa. Azt szeretnénk tudni, most miért nem tudott hasonképp ingyen az államhoz jutni, amikor a magyarok nagy része megfagyni készül. Ezen a ponton felsír egy Mátrai Erőmű, ami szintén addig váltogatta a tulajdonosát, hogy a végén a Mészáros járjon jól, de ki emlékszik már arra. Például én. Ez a tulajdonosváltás azon kívül, hogy egy kis ingyen(köz)pénz forogjon és jusson megfelelő helyre, teljesen felesleges volt, az NS főszerkesztője, a Szöllősi György nevű eddig is Orbán seggéből nézegetett ki, ezután is onnan fog. Így voltaképp a lopáson kívül semmi érdemleges nem történt.

Ez meg már szót sem érdemel, mert ez az életünk. Ilyen sportos nap volt tegnap egyébként, Menczer államtitkár is megmutatta az éles eszét és érdes nyelvét, azt hiszem jobb lesz minden külön értesítés helyett idézni őt, mert azt a tökélyt, amit ő delirálni tud, ember el nem éri soha. „Magyarország egy olyan ország, amelynek ismét van futballja.” – tudtuk meg, illetve még azt is – „Sikeres a nemzeti csapatunk, láthatjuk a teltházas stadionokat és az ünneplő tömegeket…” – Ez bővebben előadva Orbán „Na, ugye” felböfögése, amikor egy válogatott győzelem után azt akarta tudatosítani a talpasokkal, hogy megérte az összes stadion, és a futballba pumpált számolatlan milliárdok. Körbeérnek a dolgok.

Ennek a Menczernek lehet egy lelke, amikor az ország haláltusája közepette is megtalálja azokat a dolgokat, amelyek leginkább fontosak, az ilyen menczereket ki kellene találni, ha Orbán már nem tette volna meg. Annak idején, amikor gombamód nőttek ki a stadionok kies hazánk minden budija mellett, az volt a hasbaakasztó duma, azért van rájuk szükség, hogy ifjúságunknak legyen hol sportolnia, de már akkor is tudta mindenki, hogy ez ordas hazugság, és ez is kiderült a napokban. Megszűnt ugyanis Balassagyarmat harmadosztályú futballcsapata, visszalépett a bajnokságtól, mert az addigi mecénások nem tudták tovább pumpálni a pénzt bele, s ha innen nézzük, akkor Brüsszel a bűnös.

Esetleg még Gyurcsány. Mindezen túl, hogy ezt fölemlegettem, az a szándék sarkalt a gonoszságra, hogy jól megmutassam, minden hazugság, ami körbevesz minket. Itt nem a fiatalság sportjáról van szó, mert akkor Balassagyarmaton még mindig rúgnák a bőrt a fiatalok, hanem egy színházról, cirkuszról úgymond, ami lényegében egyáltalán nem különbözik egy tűzijátéktől. Rohadt drága, és semmi értelme. Cirkusz, ha már kenyér nem jut, a magyar futball igazi állapotát ugyanis nem az mutatja, ami a felszínen csillog, hanem az, ami a mélyben nincs, mint például Balassagyarmaton. De ez arra is utal, hogy Orbán már rég elfeledte, honnan jött, és ez a magyarázat a felcsúti futball-disneylandre is.

Minden hazugság, ami ebben az országban történik, színjátékok és talmi dicsőségek, ahol már a kérdés sem igaz, csak egy, a közelítő vég. Végül is, lehet muzsikaszóra fölgyújtani a tanyát vagy Rómát is, és el lehet menekülni a valóság elől egy darabig. Meg lehet venni a Nemzeti Sportot, hogy hazudjon nekünk valami szépet, sőt, menczerként is lehet mindenféle futballnemzetről delirálni, a stadionokat megtöltő boldog népekről, de a valóság előbb-utóbb szembe fog jönni, és az ébredés nagyon keserű bír lenni. Vagy kínkeserves, mint egy duhaj éjszaka után. Ez pedig véget érni látszik, amikor a lufik kipukkannak, sőt, a zene véget ér, és hazamennek a legények. Mert már nincs miből fizetni a prímást.

Ha én pap volnék, lelkész vagy akármilyenféle jámbor szolgája az úrnak, karikás ustorral hajtanám ki Orbánt az összes templomokból, isten házákból, mint oda betérni méltatlant. Mindemellett örülünk felettébb, hogy miközben kies hazánk az utolsókat rúgja, a mindenféle egyházak gátak nélkül gazdagodnak, Orbán Viktor és bandája ugyanis korlátlanul dönti beléjük a pénzt kizárólag hatalmi megfontolásokból. Az egyházfiknak, papoknak és az összes többinek majd ezzel – ha hisznek egyáltalán – a saját istenük előtt kell elszámolni, ha pediglen szerencsénk van, Orbánnak pedig világi bíróság előtt. Ám nagy valószínűséggel nincsen nekünk ahhoz moslékunk, hogy mindez megtörténjék.

Színházak, mozik, könyvtárak, uszodák, és mindmegannyi színtere az emberi életnek zárnak be, mert Orbán ellopta azt a pénzt, amiből a vészterhes időkben nyitva tarthatnának. Az emberek a közösségi terekbe menekülnének, hogy otthon ne kelljen fűteni, és nem valami restség okán, hogy nem akarnak tűzifát hasogatni, hanem, mert nem futja erre. Se gázra, se villanyra. De épp tegnap derült ki, hogy a távfűtés kiszabott áraiba az önkormányzatok rokkannak bele, majd aztán bezárnak a bölcsődék, óvodák, ilyesmik. Mindeközben kell ahhoz valami jellemtelen aljasság, hogy Orbán elmenjen püspöki székházat avatni. Mert, ha már úgy alakult, hogy most készült is el, ilyen helyzetben mégsem illegetem magam arrafelé.

Se hivalkodni, sem pedig aljadolgokat beszélni. Üzengetni az Apokalipszis állapotában leledző országnak, a túlélni kívánó Európának, egyáltalán, ha református püspöki székház lennék, nagyon csöndben húznám meg magam, s mint fentebb már emlegettem, magát Orbánt pedig kiűzném onnan. Ilyen gerinces egyház, pap, lelkész, püspök és harangozó-kántor azonban nincsen az országban. Ezek mind híznak a mi húsunkon és isszák a vérünket, sőt, ahhoz sincsen sem gerincük, sem pedig lelkiismeretük, hogy hallgassanak, másfelől nézvést, ha segíteni nem tudnak vagy nem akarnak, legalább ne ártsanak. Ez nem antiklerikális kirohanás volt, hanem a morális minimum szava, ami készségekkel ezek nem rendelkeznek.

Mégsem róluk beszélnénk most, mert minek. Hanem arról a színtiszta aljasságról és uszításról, amit Orbán ott és akkor megengedett, de nem akadt egy isten embere, egy nyüves sajtótermék, sem senki és semmi, amely, illetve aki kimondta volna tegnap vagy ma, hogy eddig és ne tovább. Ha ez így mehet, márpedig a jelek szerint igen, akkor voltaképp nincsen nagyon miről beszélnünk, és én is csak azért mutatom meg, hogy rögzüljön az utókor számára, mire volt képes a gazdaságilag, szerkezetileg szétesett valaha volt hazánk 2022. októberében, mert a gyalázat – s ami miatt szó nem esik róla – nem csak Orbáné, hanem az egész, utolsókat rúgó Magyarországé is. Mindenki bűnös, aki hagyja ezt. Ráadásul szó nélkül.

Orbán Viktor ezen a püspöki székházavatón idáig merészkedett: „Akkor kell a leghangosabbnak lenni, amikor a világ hatalmasságai el akarnak hallgattatni minket. Akkor kell egyenesen állni, amikor hamis vádakkal fenyegetnek bennünket. Akkor kell kiállni méltóságteljesen a hagyományaink mellett, amikor a fél világ az új divatok lázában vonaglik, és ezt büszkeségnek hívja.” – Miután végig olvasták, tegyék meg ezt még egyszer és lassan, hogy világossá váljék mindaz, ami ebben megbúvik a hatalmasságokról és a vonaglásokról, meg a divatokról, hamis vádakról, hogy nem szakadt rá a frissen avatott püspöki székház vadonatúj plafonja. De nem.

S mivelhogy mindez így történt, ez a bizonyság arra, hogy Isten nincs, vagy már megint meghalt. De fájó igazolása annak is, hogy a nevében milyen alakok élnek jól a mi pénzünkből, mert az lett volna az erkölcsi minimum, hogy ezt az embert – ha komolyan veszik magukat – azonmód zavarják el onnan. De, bár erről a tudósítások nem mesélnek, minden bizonnyal meg is tapsolták élénken, és nem égett le a képükről a bőr. Sőt, akkor sem kérdezték meg ezt a degeneráltat, hogy mi a rossebeket beszél, amikor még ezt is mondta: „Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra. Egymásba kapaszkodva, és bízva az Úristenben.” – Kikérem ezt Nagy László nevében. És Isten nevében is.

Odáig már el sem megyek, neki sem állok annak, hogy értelmezni próbáljam ezt az újabb okádást. Akinek szól a sparhelt mellett, biztosan elalél a gyönyöröktől, hogy de szépen beszélt ez a mi miniszteres urunk, ahogyan viszi a hazát a túlsó partra, csak az nem jut az eszébe, hogy ez a Sztüx, amelynek örvénylő és zavaros vizén a pokol ötödik körébe lehet jutni. Ha tudnák ezt a sparhelt mellett – de nem tudják -, tán még örülnének is, hogy ott éppen jó, mert ott kellemes meleg van. Így talál egymásra az aljasság és a hülyeség, és így élvezi ennek hasznát a püspöki székház és annak lakója, meg mind a hasonszőrűek is. Ránk férne már egy új felvilágosodás, vagy csak az enyhe fuvallata.

Ott, ahol az ország első embere szerint ő azért ársapkázott, mert bevezették a szankciókat, holott ott áll mindenütt feketén-fehéren ennek a fordítottja, olyan nagyon sok mindenről nem kell beszélni. Túl vagyunk már azon a dilemmán, hogy Orbán hazudik vagy hülye, gonosz vagy beteg, egy dolog bizonyos a zűrzavarban, létezése árt azt országnak, mégpedig nagyon. Mindez pedig azért kétségbeejtő, mert leváltani őt nem lehet, választáson legyőzni sem, Orbán addig uralkodik, ameddig csak akar, s innen nézvést, hogy 2060-ig tervez, nem is olyan ördögtől való. Illetve éppen attól.

Annyi minden történt csak ezen a pénteken, amit magunk mögött hagytunk, hogy nem győzzük kiválasztani közülük, melyik okozza leginkább a vesztünket. Orbán, bár vérlázító dolgokat mondott, amiben az igazságnak már a nyomai sem lelhetők fel, még csak apró cafatok sem, eljutott odáig, hogy tényleg nem nézzük (hallgatjuk) amit mond, de most már azt sem, amit csinál. Előttünk pusztul el az ország, hullik atomjaira, kiveszik belőle minden, ami miatt benne emberként élni érdemes volt – ha volt egyáltalán -, mostantól vegetációs üzemmódba kapcsol minden, a fények kihunynak.

Az állam csődöt mondott, nem képes ellátni a feladatát, az adókat beszedi, de semmit nem működtet belőle az állampolgárok javára, és még csak el sem számol vele. Gulyás miniszter szerint a kivetett extraprofitadóból vesszük az orosz olajat és gázt, ezt a saját szájával mondta, és senki nem kérdezte meg tőle, hogy akkor mi van a honvédelmi és rezsivédelmi alappal, amivel indokolva ezeket kivetették. Az Európai Unió tegnap arról határozott, hogy az energiacégektől elszedi a nyereségük egy részét, és azt a rászoruló lakosságnak és cégeknek adja, hogy ne dögöljenek meg. Szijjártó reflektált erre.

Tudatta a kormánypárti újságok alkalmazottaival – mert mást oda meg nem hívtak -, hogy ez a döntés Magyarországra intézkedési kényszert nem ró, mert mi már elszedjük ezt a pénzt extraprofitadóval (nem igaz), de, ha Gulyás szerint ebből vesszük az orosz gázt és olajat, akkor nem jut el a rászorulókhoz. Igaz, Európával ellentétben, ami földrész most valami Robin Hoodként igyekszik funkcionálni nagyon helyesen, a Szijjártó által előadottak alapján mi továbbra is Döbrögi-üzemmódban működünk, sőt, ráadásul sunnyogva és titkosan, hogy azt csinálhassanak, amit csak akarnak.

Teljes a titoktartás arról, mennyiért kapunk olajat és gázt, összevissza beszédek és maszatolások vannak, amiknek a vége az, hogy annyiért adják az energiát Magyarországon, amennyiért nem szégyellik, amire utalnak azok a hírek, hogy egyes városok, cégek a régi ár huszonötszörösére kaptak először ajánlatot, amit aztán lealkudtak tízszeresre. Ezt sem tudják kifizetni, de ez mutatja, milyen elképesztő állapotok uralkodnak az országban, amikor arról beszélünk, hogy atomjaira hullik, erről is szólunk azzal a tudattal, hogy a zavarosban rohadt jó halászni, erre való – sok más mellett – a veszélyhelyzeti kormányzás.

Visszatérve Orbánra, aki tegnap visszajutva a saját kályhájához odáig ment, hogy a szankciók szabadították el a magyar inflációt (nem), az elszabaduló árakból pedig ismét csak Soros György jutott milliárokhoz. Én magam ugyan megengedő vagyok Orbán hülyeségével szemben, de az ilyesmi nagy valószínűséggel már az őrület jele. Mint ahogyan az is – bár az eredője világos -, hogy ugyan leállítják az országot pénzhiány miatt, de nemzeti konzultációra jut tízmilliárd, de már nem csak azért, hogy megismerjék az emberek véleményét (nem), hanem, ezzel szűnne meg az energiaválság. (Állítólag)

Elképesztő amit a manus előadott, de tényleg érdektelen, mert hamarosan meg fogunk dögleni. Kitetszik, hogy kormányunknak halovány fingja nincsen arról, hogy másszon ki abból a szarból, ahová juttatta magát, csak bűnbakokat keres, akikkel takarózni tud. Kiderült továbbá, hogy esze ágában sincs mentőövet dobni a rászorultaknak, cég vagy egyén egyre megy. Az is, hogy gondolkodásában még mindig előrébb valók az orosz érdekek, mint a magyar embereké, és ennek a kombinációjából más egyéb nem fakadhat, mint az, hogy országunknak záros határidőn belül vége lesz. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp.

Gulyás G. miniszter tegnap a kormányinfón bejelentette, óriási össznépi kísérletbe fog Magyarország, ezzel is élen járva és utat mutatva a haldokló Nyugatnak, miként lehet túlélni egy telet anélkül, hogy befőttesüvegbe kelljen gyűjteni a fingot, hogy majd azzal fűtsenek. A miniszter elmondta az eseményen, számításokat végeztek, amelynek során arra jutottak, nem termett elég bab ahhoz az idén, hogy ebből lakossági gáztermelő alapanyagként elegendő mennyiséget nyerhessenek ki, bár – tette hozzá – kísérleti jelleggel kijelöltek néhány családot, akik önként vállalták a feladatot Orbán iránti rajongásukat ekként is demonstrálva.

Ezt úgy mutatják meg, hogy annyi babot esznek, amennyit csak lehet, és meglátják, tudnak-e elég gázt előállítani télire. Ezek a kísérletek azonban csak a jövő fűtési idényre hozhatnak eredményt, s ha sikerrel járnak, 2023-ban már az orosz gáztól függetlenedve a lakosság által előállított fűtőanyagra lehet alapozni a nemzetgazdaságot. Addig is azonban azonnali megoldást kellett találni, amivel a hamarosan beköszöntő tél kibekkelhető, hogy ne fagyjon szét a komplett ország. Kiderült a miniszter szavaiból, hogy titkosított operatív törzset állítottak fel, amely permanens tűzijátékot javasolt először, de ezt aztán inkább elvetették.

Újságírói kérdésre azért elárulta, hogy a finggal való fűtésen nemrégiben élcelődő influenszert átállították, ma már ennek örömeiről ír disszertációkat, amelyeket lantkísérettel ad elő, az alkotások megtekinthetők a Youtube-on. A kis kitérő után azonban a miniszter megigazította csillogó szemüvegét, és ismertette, mire jutott a Párt a téllel kapcsolatban. Kiinduló tételük, origójuk mintegy, a medvék életének tanulmányozása volt – mondta -, és ebből messzemenő és előre mutató következtetéseket vontak le. Kiderült ugyanis, jelentette be csodálkozó örömmel a miniszter, hogy ezek az állatok valóban téli álmot alszanak

És nem csak a mesékben. Így az elmúlt héten küldöttség indult Tusványos környékére, ahol nagy számban élnek ilyen különös állatok, hogy kétoldalú tanácskozást folytathassanak a téli álom titkairól, a medvéknek csak annyi kikötése volt, hogy Semjén nem jöhet. Ezt, ha nehezen is, de teljesítették. Semjén duzzogását, gyerekes hisztijét, hogy lőhetett volna néhány medvét, kisebb bocsokat, azzal szerelték le, hogy helyette négy héten át nyújthat be törvényjavaslatokat éjszaka, illetve kapott ajándékba egy másfél méteres, aranyozott feszületet, szenteltvíztartóval az alján.

Megtudták a medvékről – így Gulyás -, semmi egyebet nem kell tenni a megfelelő téli álom érdekében, mint végigzabálni a nyarat és az őszt, hogy elegendő zsírtartalékot képezzenek, aztán keresni egy megfelelő barlangot, és aludni. Ilyen tapasztalatok birtokában rendelte el a kormány, hogy télire mindent bezár. Iskolákat, hivatalokat és irodákat, a diákokat, csinovnyikokat pedig téli álomra küldi, majd februárban kijöhetnek megnézni, hogy látszik-e az árnyékuk. Ha úgy alakul, a hibernáció kitarthat egészen március végéig, amivel annyi pénzt spórol a költségvetés, hogy rakétát indíthat a Göncölszekérhez.

Ezért – és a téli álom elrendelésével párhuzamosan – alapítják meg tízmilliárd forintból a magyar űrkutatási hivatalt, és tavasszal indulhat is az űrhajó, rajta a szunyókáló utasokkal, akik matyóhímzéses Túró Rudit visznek az idegeneknek a messzi távolba. S habár az utazás évezredekig tart majd, remélhetőleg visszatértükkor még mindig Orbán Viktor vezeti majd az országot, de lehet, hogy arra már az egész Föld nevű bolygót is. Kisebb baj történt azonban, mert kiderült, hogy amíg Gulyás Gergely mindezeket előadta, a forint teljesen megrogyott, mire az űrutazásos részhez ért, már egyáltalán nem ért semmit.

Gonosz újságírók nem átallottak kérdéseket intézni a miniszterhez. De az volt a különös, hogy egyáltalán nem foglalkoztak se a téli álomban, se a tavaszi csillagközi utazásban belengetett fényes jövővel, hanem ilyen földhöz ragadt parasztokként, mint akiknek semmi álmuk sincs egyáltalán, csak a forint volt a gondjuk. Egyikük egyenesen arra vetemedett, hogy mindenféle szomszédos valuták árfolyamairól kérdezgetett, mintha a miniszter pénzváltó volna a sarkon. Úgy akart belédöfni, hogy az orra alá dörgölte az ukrán hrivnya stabilitását szemben a forintéval, amire a miniszter arca felragyogva felelt: könnyű nekik, nincs a szomszédjukban háború.

Tegnap született egy úgynevezett 2000-es határozat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek október 31-ig tulajdonképpen a béreken kívül semmit nem fizethetnek ki. Érdekesek ezek a 2000-es határozatok, amelyeket nem kell közölni a Magyar Közlönyben sem, ilyképp nem tudható, pontosan mi is van bennük, nem mintha végeredményben nem lenne totálisan mindegy. De az. Az van benne, ami, azaz, kifizetési stop, ez pedig arra utal, hogy amint két napja írtam, elég nagy gond lehet az államháztartással, hiába álltak neki tegnap maszatolni azzal, hogy nem is pénzhiány miatt született a félig-meddig titkos határozat, hanem mert Orbán személyesen akarja ellenőrizni a pénzek mozgását.

A szende kérdésünk ezzel kapcsolatban az volna, hogy ez mennyivel jobb minekünk, hiszen, ha így van, az nem egyebet jelent, mint a diktatúra újabb bimbaját, amiről is a PC újságírók váltig tagadják, hogy volna, autokráciának nevezve, meg mindenféle kiforgatott eufemizmusokat használva Magyarország (nem köztársaság) társadalmi berendezkedésére, ami fasiszta diktatúra, csak félnek kimondani. Nem sorolom fel újra, mert néhányszor már megtettem, a fasizmus tankönyvi jellemzőit, a kritériumait úgymond, amelyeknek kies hazánk maradéktalanul megfelel, így most csak annyi maradt, hogy a diktatúra mibenlétéről diskuráljunk. Nem kell ezt sem különösebben cifrázni.

A diktatúra legáltalánosabban az, amikor egyetlen személy vagy párt minden hatalmat abszolút módon gyakorol, anélkül, hogy bármilyen törvény vagy intézmény akadályozná ebben. Mindezek után tessenek belegondolni Magyarországba, a Fideszbe és legfőképp Orbánba, majd pedig helyeslőleg bólogatva igazat adni nekem már csak azért is, és akkor is, amikor azt mondom, hogy a tegnapi kifizetési stop is erre utal, azon túl természetesen, hogy amúgy roskadozik a ház és hámlik le a vakolat. Magyarország nyakig ül a fekáliában, és nem csak a már jelzett társadalmi berendezkedése, hanem a pénzügyi helyzete miatt is, ami gyalázatos, és nem a szankciók miatt, ahogyan azt sulykolni igyekeznek.

Mert tegnap az az érdekesség is megtörtént a kifizetési stop félig titkos meghirdetése mellett, hogy Kocsis Máté – felébredve az aranyhalai miatti szomorúságból – törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a jövőben száznyolcvan napokkal lehessen meghosszabbítani a veszélyhelyzeti kormányzást, azaz, a rendeletekkel való uralkodást, ami azt jelenti, az országgyűlésnek évente kétszer elég ezt megszavazni, más esetekben szükség rá nincsen. Értelme eddig sem túl sok volt, innentől azonban tisztább és egyértelműbb a helyzet, a demokráciának még az elnyűtt maradékai is eltűnnek, miközben a Fidesz azon van felháborodva, hogy az Európai Parlament ezt nemrégiben ki is mondta.

Jelzem, innentől teljesen érdektelen, hogy ki mit mond, és arra is megkérem a nyájas olvasót, minden olyan sajtóterméket – még az úgynevezett függetleneket is – amelyek úgy közelítenek akármely közéleti témához, mintha itt ellenzéknek, azok szavának vagy bármely cselekedetének bármi értelme volna, ha olyan hangnemben tálalják önöknek híreket, Magyarország lerohadását, akárha ahhoz valakinek is Orbánon kívül bárkinek bármi köze is lehetne, kérem, ne vegyék komolyan, mert nem releváns. Attól a pillanattól fogva, amikor a tegnapi 2000-es rendeletet kiadták azzal a magyarázattal, hogy Orbán a kormányzati szervek – tehát az egész ország – pénzügyeit személyesen tartja kézben, nincs miről beszélni.

Ez egy szerelmes vallomás a diktatúráról, s ha valaki más jelzővel illeti, akkor hazudik, és mocskosul át akarja verni önöket. Az sem vigasztaló ebben a helyzetben, hogy amit látunk, az már a végjáték, az összeomlás kezdete, amiről szintén évek óta mondogatom, hogy el fog jönni, és fájni fog nagyon. Ím itt van. Annyi van csupán hátra, hogy milyen formában omlik össze a rendszer, kit temet maga alá, illetve, hogy a diktátor mennyire őrül meg mindeközben, mint ahogyan az összes megteszi és megtette ezt a történelemben hasonló helyzetekben. Orbán kezéből kicsúszott a dolgok ellenőrzése és irányítása, Orbán kapkod és maszatol. Eddig sem kormányzott, most már napról-napra túlél csupán.

Mert tegnap, amikor mindezek történtek vele és velünk, csak arra volt képes, hogy a nemzeti konzultációról beszéljen, annak elfogadását és elindítását jelentse be, mint annak a napnak a legfontosabb hírét, amelyben amúgy a 2000-es határozatukkal az is eldőlt, hogy bárki, aki állami szervnek dolgozott, annak beszállítója vagy pénzügyileg köze van hozzá, lesheti a pénzét, mert nem kapja meg, amíg Orbán – vagy a pénzügyminisztere – rá nem bólint. Ezzel pedig olyan csődök indulnak el – az összes többi mellett -, amelyek magukban hordozzák, a nagy egész, Magyarország csődjét is, de erről is írtam már, ám lehet, sokan csak azt hitték, viccelek. Hát, nem. Gondolkodjunk el a kilátástalan jövőről.

Tegnap született egy úgynevezett 2000-es határozat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek október 31-ig tulajdonképpen a béreken kívül semmit nem fizethetnek ki. Érdekesek ezek a 2000-es határozatok, amelyeket nem kell közölni a Magyar Közlönyben sem, ilyképp nem tudható, pontosan mi is van bennük, nem mintha végeredményben nem lenne totálisan mindegy. De az. Az van benne, ami, azaz, kifizetési stop, ez pedig arra utal, hogy amint két napja írtam, elég nagy gond lehet az államháztartással, hiába álltak neki tegnap maszatolni azzal, hogy nem is pénzhiány miatt született a félig-meddig titkos határozat, hanem mert Orbán személyesen akarja ellenőrizni a pénzek mozgását.

A szende kérdésünk ezzel kapcsolatban az volna, hogy ez mennyivel jobb minekünk, hiszen, ha így van, az nem egyebet jelent, mint a diktatúra újabb bimbaját, amiről is a PC újságírók váltig tagadják, hogy volna, autokráciának nevezve, meg mindenféle kiforgatott eufemizmusokat használva Magyarország (nem köztársaság) társadalmi berendezkedésére, ami fasiszta diktatúra, csak félnek kimondani. Nem sorolom fel újra, mert néhányszor már megtettem, a fasizmus tankönyvi jellemzőit, a kritériumait úgymond, amelyeknek kies hazánk maradéktalanul megfelel, így most csak annyi maradt, hogy a diktatúra mibenlétéről diskuráljunk. Nem kell ezt sem különösebben cifrázni.

A diktatúra legáltalánosabban az, amikor egyetlen személy vagy párt minden hatalmat abszolút módon gyakorol, anélkül, hogy bármilyen törvény vagy intézmény akadályozná ebben. Mindezek után tessenek belegondolni Magyarországba, a Fideszbe és legfőképp Orbánba, majd pedig helyeslőleg bólogatva igazat adni nekem már csak azért is, és akkor is, amikor azt mondom, hogy a tegnapi kifizetési stop is erre utal, azon túl természetesen, hogy amúgy roskadozik a ház és hámlik le a vakolat. Magyarország nyakig ül a fekáliában, és nem csak a már jelzett társadalmi berendezkedése, hanem a pénzügyi helyzete miatt is, ami gyalázatos, és nem a szankciók miatt, ahogyan azt sulykolni igyekeznek.

Mert tegnap az az érdekesség is megtörtént a kifizetési stop félig titkos meghirdetése mellett, hogy Kocsis Máté – felébredve az aranyhalai miatti szomorúságból – törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a jövőben száznyolcvan napokkal lehessen meghosszabbítani a veszélyhelyzeti kormányzást, azaz, a rendeletekkel való uralkodást, ami azt jelenti, az országgyűlésnek évente kétszer elég ezt megszavazni, más esetekben szükség rá nincsen. Értelme eddig sem túl sok volt, innentől azonban tisztább és egyértelműbb a helyzet, a demokráciának még az elnyűtt maradékai is eltűnnek, miközben a Fidesz azon van felháborodva, hogy az Európai Parlament ezt nemrégiben ki is mondta.

Jelzem, innentől teljesen érdektelen, hogy ki mit mond, és arra is megkérem a nyájas olvasót, minden olyan sajtóterméket – még az úgynevezett függetleneket is – amelyek úgy közelítenek akármely közéleti témához, mintha itt ellenzéknek, azok szavának vagy bármely cselekedetének bármi értelme volna, ha olyan hangnemben tálalják önöknek híreket, Magyarország lerohadását, akárha ahhoz valakinek is Orbánon kívül bárkinek bármi köze is lehetne, kérem, ne vegyék komolyan, mert nem releváns. Attól a pillanattól fogva, amikor a tegnapi 2000-es rendeletet kiadták azzal a magyarázattal, hogy Orbán a kormányzati szervek – tehát az egész ország – pénzügyeit személyesen tartja kézben, nincs miről beszélni.

Ez egy szerelmes vallomás a diktatúráról, s ha valaki más jelzővel illeti, akkor hazudik, és mocskosul át akarja verni önöket. Az sem vigasztaló ebben a helyzetben, hogy amit látunk, az már a végjáték, az összeomlás kezdete, amiről szintén évek óta mondogatom, hogy el fog jönni, és fájni fog nagyon. Ím itt van. Annyi van csupán hátra, hogy milyen formában omlik össze a rendszer, kit temet maga alá, illetve, hogy a diktátor mennyire őrül meg mindeközben, mint ahogyan az összes megteszi és megtette ezt a történelemben hasonló helyzetekben. Orbán kezéből kicsúszott a dolgok ellenőrzése és irányítása, Orbán kapkod és maszatol. Eddig sem kormányzott, most már napról-napra túlél csupán.

Mert tegnap, amikor mindezek történtek vele és velünk, csak arra volt képes, hogy a nemzeti konzultációról beszéljen, annak elfogadását és elindítását jelentse be, mint annak a napnak a legfontosabb hírét, amelyben amúgy a 2000-es határozatukkal az is eldőlt, hogy bárki, aki állami szervnek dolgozott, annak beszállítója vagy pénzügyileg köze van hozzá, lesheti a pénzét, mert nem kapja meg, amíg Orbán – vagy a pénzügyminisztere – rá nem bólint. Ezzel pedig olyan csődök indulnak el – az összes többi mellett -, amelyek magukban hordozzák, a nagy egész, Magyarország csődjét is, de erről is írtam már, ám lehet, sokan csak azt hitték, viccelek. Hát, nem. Gondolkodjunk el a kilátástalan jövőről.

Egy ellenzéki képviselő írásban tett fel kérdést a minisztereknek, tehát magának a kormánynak – mínusz Orbán -, hogy milyen intézkedéseket terveznek vagy vezettek be az általuk meghatározott diktátum betartására, miszerint huszonöt százalékot kell spórolniuk a gázból. Fürjes Balázs államtitkár írt mindahány miniszterek nevében válaszul egy négysorost, a mintát neki pedig Orbán elhíresült, hajdani reakciója adta, mikor is – mint emlékezhetünk – úgy csomagolta fogyaszthatóvá azt a gondolatát, mindenki bekaphatja, hogy azt böfögte bele az éterbe: „Boldog karácsonyt”. Fürjes négy sorban oldotta meg ugyanezt.

Mert arra, hogy mit csinálnak, vagy mit terveznek csinálni a miniszterek a spórolási penzumot teljesítendő, ezt írta szó szerint: „A szomszédunkban zajló háború és az elhibázott brüsszeli szankciók egész Európában energiaválságot és háborús inflációt okoztak. Tájékoztatom, hogy Európán belül a magyar Kormány biztosítja a legnagyobb támogatási programot a lakosság részére. A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy az átlagfogyasztás mértékéig a rezsicsökkentett árakat hosszú távon minden magyar családnak biztosítsa. Éppen ezért született az a döntés, hogy a Kormány magán kezdi a takarékoskodást.”

Ebből már csak az hiányzik, hogy Fürjes államtitkár felemelt középső ujját mutassa decensen, teljessé téve viszonyának (és a Fidesz meg Orbán) érzékeltetését az ellenzéki képviselőkhöz, illetve az általuk képviselt néhány millió emberhez, akiket állampolgárnak hívnak egyébként, de ezek szerint nem azok. A mércét és mértéket ehhez Orbán hajdani karácsonyi üdvözlete adta, addig is tudtuk, de ekkor öltött először mindenki által érzékelhető alakot a kormányzó erő viszonyulása az ellenzékéhez, noch dazu a saját népéhez, miszerint mindenki bekaphatja és pofád befogod. Ezen kívül meg azt csinálok, amit csak akarok.

No most, ha az emberben van valami minimális önbecsülés, akkor – mivel Kövér pedellus úgyis kikapcsolja a mikrofonját, és nem küldheti el az anyjába a válaszolót – egyetlen lehetősége marad, hogy sarkon fordul és kimegy. És ím, ezen a ponton máris ott vagyunk a magyar ellenzéki lét közepében, ami évek óta az, hogy ebben a formában van-e egyáltalán értelme, mert mindenki tudja, Brüsszelben is látják, hogy az egész magyar választási rendszer és országyűlésesdi nem egyéb, mit Orbán bábelőadása, amelynek lesajnált, megvetett, de a hitelességhez szükséges kellékei mind az összes ellenzékiek.

Tavasszal volt ebből némi nagyon rövid dilemma, hogy fölesküdjenek-e, bemenjenek-e a tisztelt házba plüssfigurának, de Hadházyn kívül mind az összesben győzött a pénz szava, amit ők is lobogó világmegváltási forradalmársággal takartak. S bár tudják, hogy jelenlétüknek semmi értelme, mégis belementek a játékba, innen nézvést tehát nem meglepő, és felháborodniuk, sincs nagyon ok azon, ahogyan most például a Fidesz Fürjes valagával szarik a képükbe. Ki vagyok én, hogy morális útmutatásokat adjak a magasságos képviselőknek, akiknek ellenzéki léte kimerül a böstörgő online sajtótájékoztatókban.

Ilyen feltételek és hozzáállás mellett az sem különösebben meglepő, ha minden időközit is sorra buknak el, ezek után is csak hümmögnek, és járnak be jó pénzért a parlamentbe lábtörlőnek. Hadházy, aki közülük a tavaszon egyedül volt gerinces, és nem tette le az esküt, ezt azóta sem teheti meg, nem járhat be „dolgozni”, fizetést nem kap, s amikor Márki-Zay fölszólítja az összes többi ellenzékit, hogy szolidarítsanak vele, ne menjenek be oda (lábtörlőnek), nem hallgatnak rá. Igaz, Márki-Zayra nincs is okuk hallgatni, de akkor legalább a szívükre kellene, de ezt sem teszik meg. De ez is mindegy már.

Arra utalgatok itt szőrmentén és nagyon halkan, hogy voltaképp tök mindegy, ellenzékünk mit csinál vagy mit sem, a létezésük ma már nehezen igazolható, így értelmetlen. Lelkük rajta. Olyanok ők, mint A tanúban a foglár és Pelikán duója, akik a börtönőr dilemmáját, miszerint mi lehet az a duma bojkottja, ketten, közösen sem tudják megfejteni, Pelikán szerint azt jelentheti, hogy mindenki fogja be a pofáját, és már helyben is vagyunk. Ugyanis, ha a maiak tudnák az értelmét, nem járnának be a házba, amely így Putyin valagában tövig megtelepedve már majdnem maga a Duma. Ilyen az életünk a kút fenekén.

Tegnap Orbán Viktor megszólalt az országgyűlésben, és bár ne tette volna. Mert alig is fejezte be a mondandóját, a forint megint úgy megzuhant, mint az üveges tót, amikor hanyatt esik, bizonyítva, már nem igaz az a tétel, amit Orbán maga állított fel, miszerint nem azt kell nézni – hallgatni – amit mond, hanem azt, amit csinál. Sok minden elhangzott a falak között, a forintnak azonban az nem tetszett, hogy a kedves vezető azt jelentette ki, ha az EU nem ad pénzt, akkor majd szerez máshonnan, és az ilyesmit – mint az perceken belül ki is derült – nem szeretik a piacok, tehát fizetőeszközünk kapott egy méretes maflást, bár már elég régóta támolyog, hogy alig is van magánál.

Egyébként Orbán sem nagyon, mert mielőtt kitérnénk alaposabban arra a csődre – vagy inkább csődtömegre – ami most már ez a manus, és vele együtt az ország is, emlékezzünk meg arról a mondatról, ami a bávatagoknak szólt ugyan, mégis annyira ostoba, hogy lehet, ez is mozgatta a forintot zuhantában lefelé. Bár csak szimpla uszítás az egész. Azt találta mondani ez a kókler, hogy az élelmiszerek árának ipari méretű drágulása addig fog tartani, ameddig az Oroszország elleni szankciók, amiről Mari néni a stelázsi mellett éhenhalás közben tán hiheti, hogy igaz, de már egy másodikos középiskolás is tudja, nem az. Ugyan a magyar oktatás jelenlegi állapotában ez egyáltalán nem biztos.

Mert tudjuk – és érezzük is, csak nem valljuk be -, hogy valaha szebb napokat látott hazánk a globális világpiacnak Európában a leginkább kitett, minek következtében egyáltalán nem mindegy, mennyibe kerül az euró vagy pláne a dollár, mert, ha drága, az gerjeszti az inflációt, ez – egyik oldalról -, és nem a szankciók. Olyan ez, mint az egyszeregy, mint ahogyan annak belátása is mindezek után, hogy Orbánnak már a puszta léte káros az ország szempontjából, de ezt elmondhatnánk annak kapcsán is, hogy miatta nem jönnek azok a nyüves eurómilliárdok, és nem azért, mert a baloldal a nemzetére tör, se nem a Deutsch szerint kokózó brüsszeli bürokraták miatt. De ez is nyilvánvaló volt eddig is.

Bajunk azonban nem emiatt égbekiáltó, az ország helyzete nem ezért kilátástalan szinte teljesen és már majdnem most. Annak ugyanis, amit Orbán az EU pénzéről, illetve és jobban mondva annak hiányáról és a pótlás lehetséges módozatairól mondott – majd máshonnan -, egészen félelmetes mögöttes tartalma van, amivel nem ártana tisztában lennünk, hogy fel tudjunk készülni arra, amikor kies hazánk pénzügyileg fejre áll. Mellékesen emlegették a gazdasági adatok között azt hetek (hónapok) óta, hogy külkereskedelmi mérlegünk erősen mínuszban van, ami lefordítva pénztárcánk állapotára azt jelenti, több euró (dollár) megy ki belőle, mint ami beérkezik, ami tartósan fennállva bajokat okoz.

Egy baj már meg is érkezett, mégpedig az, hogy mint Gyurcsány is mondta – de neki nem kell feltétel nélkül hinniük, pedig olykor nem ártana -, de rajta kívül Jaksity György közgazdász (aki a Corvinus diplomaosztóján kérten a végzőseit, hogy harcoljanak ki valós demokráciát) is mesélte, hogy az ország (hazánk, Magyarország) valutatartalékai háromhavi szintre csökkentek, ami állapot pedig az államcsőd előszobája. Egészen konkrétan azért, mert, ha ez így marad, nem lesz miből fizetni az oroszoknak a gázért, így a komplett ország jár úgy, mint Mari néni, csak egy fejkendőt kell rákötni és otthonkába öltöztetni. A csődtömeg Orbán csődbe viszi az országot is, és ezen a ponton már az is érdektelen, mennyit loptak.

Az majd egy bírósági tárgyalás témája lenne – nem lesz -, viszont a helyzet (csődközeli) most van, nem véletlenül beszélt Orbán arról, hogy majd máshonnan szerez pénzt, s így nem mellesleg megrogyasztotta a forintot (újabb csőd). Közgazdászok már tegnap felvázolták a lehetséges forrásokat az IMF-től a Világbankig, az újabb valutaalapú állampapírtól Kínáig, és egyik rosszabb mint a másik, mindegyiknek rengeteg veszélye van az országra nézve, amiről majd akkor beszélünk, ha például Kína a tartozás fejében bekebelezi mondjuk a Hortobágyot, mint ahogyan Montenegró már most készül járni a kínai hitellel. Ahogyan mi is járhatunk. Viszont érzelemmentesen nyugtázzuk, hová jutott az ország.

Ide, csődközeli helyzetbe, s ami a legérdekesebb, nem is az uniós pénz hiánya miatt most már, hiszen, ha megérkezne is – nem fog – hosszú távon a bajokat nem orvosolná, mert az ellopott irdatlan mennyiségű pénzen kívül Magyarország gazdaságának óriási szerkezeti bajai vannak, és azért kellene majd bírósági tárgyalást tartani, mert a pénznek ebben lenne a helye, és nem Mészáros – meg az összes többi -számláján. Óriási gondok vannak, és most már a rezsiszámlákon és éhenhaláson kívül az is, hogy szintén Jaksityot idézve: az ország egésze van bajban, csődhullám és elbocsátások lesznek. Tudtuk, hogy kemény ősz és tél lesz, de nem gondoltuk, hogy ennyire. És most ábrándozunk végezetül: Magyarország egy Bajnai után kiált. Ennyi.