Kategória: Egyéb

Ha én pap volnék, lelkész vagy akármilyenféle jámbor szolgája az úrnak, karikás ustorral hajtanám ki Orbánt az összes templomokból, isten házákból, mint oda betérni méltatlant. Mindemellett örülünk felettébb, hogy miközben kies hazánk az utolsókat rúgja, a mindenféle egyházak gátak nélkül gazdagodnak, Orbán Viktor és bandája ugyanis korlátlanul dönti beléjük a pénzt kizárólag hatalmi megfontolásokból. Az egyházfiknak, papoknak és az összes többinek majd ezzel – ha hisznek egyáltalán – a saját istenük előtt kell elszámolni, ha pediglen szerencsénk van, Orbánnak pedig világi bíróság előtt. Ám nagy valószínűséggel nincsen nekünk ahhoz moslékunk, hogy mindez megtörténjék.

Színházak, mozik, könyvtárak, uszodák, és mindmegannyi színtere az emberi életnek zárnak be, mert Orbán ellopta azt a pénzt, amiből a vészterhes időkben nyitva tarthatnának. Az emberek a közösségi terekbe menekülnének, hogy otthon ne kelljen fűteni, és nem valami restség okán, hogy nem akarnak tűzifát hasogatni, hanem, mert nem futja erre. Se gázra, se villanyra. De épp tegnap derült ki, hogy a távfűtés kiszabott áraiba az önkormányzatok rokkannak bele, majd aztán bezárnak a bölcsődék, óvodák, ilyesmik. Mindeközben kell ahhoz valami jellemtelen aljasság, hogy Orbán elmenjen püspöki székházat avatni. Mert, ha már úgy alakult, hogy most készült is el, ilyen helyzetben mégsem illegetem magam arrafelé.

Se hivalkodni, sem pedig aljadolgokat beszélni. Üzengetni az Apokalipszis állapotában leledző országnak, a túlélni kívánó Európának, egyáltalán, ha református püspöki székház lennék, nagyon csöndben húznám meg magam, s mint fentebb már emlegettem, magát Orbánt pedig kiűzném onnan. Ilyen gerinces egyház, pap, lelkész, püspök és harangozó-kántor azonban nincsen az országban. Ezek mind híznak a mi húsunkon és isszák a vérünket, sőt, ahhoz sincsen sem gerincük, sem pedig lelkiismeretük, hogy hallgassanak, másfelől nézvést, ha segíteni nem tudnak vagy nem akarnak, legalább ne ártsanak. Ez nem antiklerikális kirohanás volt, hanem a morális minimum szava, ami készségekkel ezek nem rendelkeznek.

Mégsem róluk beszélnénk most, mert minek. Hanem arról a színtiszta aljasságról és uszításról, amit Orbán ott és akkor megengedett, de nem akadt egy isten embere, egy nyüves sajtótermék, sem senki és semmi, amely, illetve aki kimondta volna tegnap vagy ma, hogy eddig és ne tovább. Ha ez így mehet, márpedig a jelek szerint igen, akkor voltaképp nincsen nagyon miről beszélnünk, és én is csak azért mutatom meg, hogy rögzüljön az utókor számára, mire volt képes a gazdaságilag, szerkezetileg szétesett valaha volt hazánk 2022. októberében, mert a gyalázat – s ami miatt szó nem esik róla – nem csak Orbáné, hanem az egész, utolsókat rúgó Magyarországé is. Mindenki bűnös, aki hagyja ezt. Ráadásul szó nélkül.

Orbán Viktor ezen a püspöki székházavatón idáig merészkedett: „Akkor kell a leghangosabbnak lenni, amikor a világ hatalmasságai el akarnak hallgattatni minket. Akkor kell egyenesen állni, amikor hamis vádakkal fenyegetnek bennünket. Akkor kell kiállni méltóságteljesen a hagyományaink mellett, amikor a fél világ az új divatok lázában vonaglik, és ezt büszkeségnek hívja.” – Miután végig olvasták, tegyék meg ezt még egyszer és lassan, hogy világossá váljék mindaz, ami ebben megbúvik a hatalmasságokról és a vonaglásokról, meg a divatokról, hamis vádakról, hogy nem szakadt rá a frissen avatott püspöki székház vadonatúj plafonja. De nem.

S mivelhogy mindez így történt, ez a bizonyság arra, hogy Isten nincs, vagy már megint meghalt. De fájó igazolása annak is, hogy a nevében milyen alakok élnek jól a mi pénzünkből, mert az lett volna az erkölcsi minimum, hogy ezt az embert – ha komolyan veszik magukat – azonmód zavarják el onnan. De, bár erről a tudósítások nem mesélnek, minden bizonnyal meg is tapsolták élénken, és nem égett le a képükről a bőr. Sőt, akkor sem kérdezték meg ezt a degeneráltat, hogy mi a rossebeket beszél, amikor még ezt is mondta: „Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra. Egymásba kapaszkodva, és bízva az Úristenben.” – Kikérem ezt Nagy László nevében. És Isten nevében is.

Odáig már el sem megyek, neki sem állok annak, hogy értelmezni próbáljam ezt az újabb okádást. Akinek szól a sparhelt mellett, biztosan elalél a gyönyöröktől, hogy de szépen beszélt ez a mi miniszteres urunk, ahogyan viszi a hazát a túlsó partra, csak az nem jut az eszébe, hogy ez a Sztüx, amelynek örvénylő és zavaros vizén a pokol ötödik körébe lehet jutni. Ha tudnák ezt a sparhelt mellett – de nem tudják -, tán még örülnének is, hogy ott éppen jó, mert ott kellemes meleg van. Így talál egymásra az aljasság és a hülyeség, és így élvezi ennek hasznát a püspöki székház és annak lakója, meg mind a hasonszőrűek is. Ránk férne már egy új felvilágosodás, vagy csak az enyhe fuvallata.

Ott, ahol az ország első embere szerint ő azért ársapkázott, mert bevezették a szankciókat, holott ott áll mindenütt feketén-fehéren ennek a fordítottja, olyan nagyon sok mindenről nem kell beszélni. Túl vagyunk már azon a dilemmán, hogy Orbán hazudik vagy hülye, gonosz vagy beteg, egy dolog bizonyos a zűrzavarban, létezése árt azt országnak, mégpedig nagyon. Mindez pedig azért kétségbeejtő, mert leváltani őt nem lehet, választáson legyőzni sem, Orbán addig uralkodik, ameddig csak akar, s innen nézvést, hogy 2060-ig tervez, nem is olyan ördögtől való. Illetve éppen attól.

Annyi minden történt csak ezen a pénteken, amit magunk mögött hagytunk, hogy nem győzzük kiválasztani közülük, melyik okozza leginkább a vesztünket. Orbán, bár vérlázító dolgokat mondott, amiben az igazságnak már a nyomai sem lelhetők fel, még csak apró cafatok sem, eljutott odáig, hogy tényleg nem nézzük (hallgatjuk) amit mond, de most már azt sem, amit csinál. Előttünk pusztul el az ország, hullik atomjaira, kiveszik belőle minden, ami miatt benne emberként élni érdemes volt – ha volt egyáltalán -, mostantól vegetációs üzemmódba kapcsol minden, a fények kihunynak.

Az állam csődöt mondott, nem képes ellátni a feladatát, az adókat beszedi, de semmit nem működtet belőle az állampolgárok javára, és még csak el sem számol vele. Gulyás miniszter szerint a kivetett extraprofitadóból vesszük az orosz olajat és gázt, ezt a saját szájával mondta, és senki nem kérdezte meg tőle, hogy akkor mi van a honvédelmi és rezsivédelmi alappal, amivel indokolva ezeket kivetették. Az Európai Unió tegnap arról határozott, hogy az energiacégektől elszedi a nyereségük egy részét, és azt a rászoruló lakosságnak és cégeknek adja, hogy ne dögöljenek meg. Szijjártó reflektált erre.

Tudatta a kormánypárti újságok alkalmazottaival – mert mást oda meg nem hívtak -, hogy ez a döntés Magyarországra intézkedési kényszert nem ró, mert mi már elszedjük ezt a pénzt extraprofitadóval (nem igaz), de, ha Gulyás szerint ebből vesszük az orosz gázt és olajat, akkor nem jut el a rászorulókhoz. Igaz, Európával ellentétben, ami földrész most valami Robin Hoodként igyekszik funkcionálni nagyon helyesen, a Szijjártó által előadottak alapján mi továbbra is Döbrögi-üzemmódban működünk, sőt, ráadásul sunnyogva és titkosan, hogy azt csinálhassanak, amit csak akarnak.

Teljes a titoktartás arról, mennyiért kapunk olajat és gázt, összevissza beszédek és maszatolások vannak, amiknek a vége az, hogy annyiért adják az energiát Magyarországon, amennyiért nem szégyellik, amire utalnak azok a hírek, hogy egyes városok, cégek a régi ár huszonötszörösére kaptak először ajánlatot, amit aztán lealkudtak tízszeresre. Ezt sem tudják kifizetni, de ez mutatja, milyen elképesztő állapotok uralkodnak az országban, amikor arról beszélünk, hogy atomjaira hullik, erről is szólunk azzal a tudattal, hogy a zavarosban rohadt jó halászni, erre való – sok más mellett – a veszélyhelyzeti kormányzás.

Visszatérve Orbánra, aki tegnap visszajutva a saját kályhájához odáig ment, hogy a szankciók szabadították el a magyar inflációt (nem), az elszabaduló árakból pedig ismét csak Soros György jutott milliárokhoz. Én magam ugyan megengedő vagyok Orbán hülyeségével szemben, de az ilyesmi nagy valószínűséggel már az őrület jele. Mint ahogyan az is – bár az eredője világos -, hogy ugyan leállítják az országot pénzhiány miatt, de nemzeti konzultációra jut tízmilliárd, de már nem csak azért, hogy megismerjék az emberek véleményét (nem), hanem, ezzel szűnne meg az energiaválság. (Állítólag)

Elképesztő amit a manus előadott, de tényleg érdektelen, mert hamarosan meg fogunk dögleni. Kitetszik, hogy kormányunknak halovány fingja nincsen arról, hogy másszon ki abból a szarból, ahová juttatta magát, csak bűnbakokat keres, akikkel takarózni tud. Kiderült továbbá, hogy esze ágában sincs mentőövet dobni a rászorultaknak, cég vagy egyén egyre megy. Az is, hogy gondolkodásában még mindig előrébb valók az orosz érdekek, mint a magyar embereké, és ennek a kombinációjából más egyéb nem fakadhat, mint az, hogy országunknak záros határidőn belül vége lesz. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp.

Gulyás G. miniszter tegnap a kormányinfón bejelentette, óriási össznépi kísérletbe fog Magyarország, ezzel is élen járva és utat mutatva a haldokló Nyugatnak, miként lehet túlélni egy telet anélkül, hogy befőttesüvegbe kelljen gyűjteni a fingot, hogy majd azzal fűtsenek. A miniszter elmondta az eseményen, számításokat végeztek, amelynek során arra jutottak, nem termett elég bab ahhoz az idén, hogy ebből lakossági gáztermelő alapanyagként elegendő mennyiséget nyerhessenek ki, bár – tette hozzá – kísérleti jelleggel kijelöltek néhány családot, akik önként vállalták a feladatot Orbán iránti rajongásukat ekként is demonstrálva.

Ezt úgy mutatják meg, hogy annyi babot esznek, amennyit csak lehet, és meglátják, tudnak-e elég gázt előállítani télire. Ezek a kísérletek azonban csak a jövő fűtési idényre hozhatnak eredményt, s ha sikerrel járnak, 2023-ban már az orosz gáztól függetlenedve a lakosság által előállított fűtőanyagra lehet alapozni a nemzetgazdaságot. Addig is azonban azonnali megoldást kellett találni, amivel a hamarosan beköszöntő tél kibekkelhető, hogy ne fagyjon szét a komplett ország. Kiderült a miniszter szavaiból, hogy titkosított operatív törzset állítottak fel, amely permanens tűzijátékot javasolt először, de ezt aztán inkább elvetették.

Újságírói kérdésre azért elárulta, hogy a finggal való fűtésen nemrégiben élcelődő influenszert átállították, ma már ennek örömeiről ír disszertációkat, amelyeket lantkísérettel ad elő, az alkotások megtekinthetők a Youtube-on. A kis kitérő után azonban a miniszter megigazította csillogó szemüvegét, és ismertette, mire jutott a Párt a téllel kapcsolatban. Kiinduló tételük, origójuk mintegy, a medvék életének tanulmányozása volt – mondta -, és ebből messzemenő és előre mutató következtetéseket vontak le. Kiderült ugyanis, jelentette be csodálkozó örömmel a miniszter, hogy ezek az állatok valóban téli álmot alszanak

És nem csak a mesékben. Így az elmúlt héten küldöttség indult Tusványos környékére, ahol nagy számban élnek ilyen különös állatok, hogy kétoldalú tanácskozást folytathassanak a téli álom titkairól, a medvéknek csak annyi kikötése volt, hogy Semjén nem jöhet. Ezt, ha nehezen is, de teljesítették. Semjén duzzogását, gyerekes hisztijét, hogy lőhetett volna néhány medvét, kisebb bocsokat, azzal szerelték le, hogy helyette négy héten át nyújthat be törvényjavaslatokat éjszaka, illetve kapott ajándékba egy másfél méteres, aranyozott feszületet, szenteltvíztartóval az alján.

Megtudták a medvékről – így Gulyás -, semmi egyebet nem kell tenni a megfelelő téli álom érdekében, mint végigzabálni a nyarat és az őszt, hogy elegendő zsírtartalékot képezzenek, aztán keresni egy megfelelő barlangot, és aludni. Ilyen tapasztalatok birtokában rendelte el a kormány, hogy télire mindent bezár. Iskolákat, hivatalokat és irodákat, a diákokat, csinovnyikokat pedig téli álomra küldi, majd februárban kijöhetnek megnézni, hogy látszik-e az árnyékuk. Ha úgy alakul, a hibernáció kitarthat egészen március végéig, amivel annyi pénzt spórol a költségvetés, hogy rakétát indíthat a Göncölszekérhez.

Ezért – és a téli álom elrendelésével párhuzamosan – alapítják meg tízmilliárd forintból a magyar űrkutatási hivatalt, és tavasszal indulhat is az űrhajó, rajta a szunyókáló utasokkal, akik matyóhímzéses Túró Rudit visznek az idegeneknek a messzi távolba. S habár az utazás évezredekig tart majd, remélhetőleg visszatértükkor még mindig Orbán Viktor vezeti majd az országot, de lehet, hogy arra már az egész Föld nevű bolygót is. Kisebb baj történt azonban, mert kiderült, hogy amíg Gulyás Gergely mindezeket előadta, a forint teljesen megrogyott, mire az űrutazásos részhez ért, már egyáltalán nem ért semmit.

Gonosz újságírók nem átallottak kérdéseket intézni a miniszterhez. De az volt a különös, hogy egyáltalán nem foglalkoztak se a téli álomban, se a tavaszi csillagközi utazásban belengetett fényes jövővel, hanem ilyen földhöz ragadt parasztokként, mint akiknek semmi álmuk sincs egyáltalán, csak a forint volt a gondjuk. Egyikük egyenesen arra vetemedett, hogy mindenféle szomszédos valuták árfolyamairól kérdezgetett, mintha a miniszter pénzváltó volna a sarkon. Úgy akart belédöfni, hogy az orra alá dörgölte az ukrán hrivnya stabilitását szemben a forintéval, amire a miniszter arca felragyogva felelt: könnyű nekik, nincs a szomszédjukban háború.

Tegnap született egy úgynevezett 2000-es határozat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek október 31-ig tulajdonképpen a béreken kívül semmit nem fizethetnek ki. Érdekesek ezek a 2000-es határozatok, amelyeket nem kell közölni a Magyar Közlönyben sem, ilyképp nem tudható, pontosan mi is van bennük, nem mintha végeredményben nem lenne totálisan mindegy. De az. Az van benne, ami, azaz, kifizetési stop, ez pedig arra utal, hogy amint két napja írtam, elég nagy gond lehet az államháztartással, hiába álltak neki tegnap maszatolni azzal, hogy nem is pénzhiány miatt született a félig-meddig titkos határozat, hanem mert Orbán személyesen akarja ellenőrizni a pénzek mozgását.

A szende kérdésünk ezzel kapcsolatban az volna, hogy ez mennyivel jobb minekünk, hiszen, ha így van, az nem egyebet jelent, mint a diktatúra újabb bimbaját, amiről is a PC újságírók váltig tagadják, hogy volna, autokráciának nevezve, meg mindenféle kiforgatott eufemizmusokat használva Magyarország (nem köztársaság) társadalmi berendezkedésére, ami fasiszta diktatúra, csak félnek kimondani. Nem sorolom fel újra, mert néhányszor már megtettem, a fasizmus tankönyvi jellemzőit, a kritériumait úgymond, amelyeknek kies hazánk maradéktalanul megfelel, így most csak annyi maradt, hogy a diktatúra mibenlétéről diskuráljunk. Nem kell ezt sem különösebben cifrázni.

A diktatúra legáltalánosabban az, amikor egyetlen személy vagy párt minden hatalmat abszolút módon gyakorol, anélkül, hogy bármilyen törvény vagy intézmény akadályozná ebben. Mindezek után tessenek belegondolni Magyarországba, a Fideszbe és legfőképp Orbánba, majd pedig helyeslőleg bólogatva igazat adni nekem már csak azért is, és akkor is, amikor azt mondom, hogy a tegnapi kifizetési stop is erre utal, azon túl természetesen, hogy amúgy roskadozik a ház és hámlik le a vakolat. Magyarország nyakig ül a fekáliában, és nem csak a már jelzett társadalmi berendezkedése, hanem a pénzügyi helyzete miatt is, ami gyalázatos, és nem a szankciók miatt, ahogyan azt sulykolni igyekeznek.

Mert tegnap az az érdekesség is megtörtént a kifizetési stop félig titkos meghirdetése mellett, hogy Kocsis Máté – felébredve az aranyhalai miatti szomorúságból – törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a jövőben száznyolcvan napokkal lehessen meghosszabbítani a veszélyhelyzeti kormányzást, azaz, a rendeletekkel való uralkodást, ami azt jelenti, az országgyűlésnek évente kétszer elég ezt megszavazni, más esetekben szükség rá nincsen. Értelme eddig sem túl sok volt, innentől azonban tisztább és egyértelműbb a helyzet, a demokráciának még az elnyűtt maradékai is eltűnnek, miközben a Fidesz azon van felháborodva, hogy az Európai Parlament ezt nemrégiben ki is mondta.

Jelzem, innentől teljesen érdektelen, hogy ki mit mond, és arra is megkérem a nyájas olvasót, minden olyan sajtóterméket – még az úgynevezett függetleneket is – amelyek úgy közelítenek akármely közéleti témához, mintha itt ellenzéknek, azok szavának vagy bármely cselekedetének bármi értelme volna, ha olyan hangnemben tálalják önöknek híreket, Magyarország lerohadását, akárha ahhoz valakinek is Orbánon kívül bárkinek bármi köze is lehetne, kérem, ne vegyék komolyan, mert nem releváns. Attól a pillanattól fogva, amikor a tegnapi 2000-es rendeletet kiadták azzal a magyarázattal, hogy Orbán a kormányzati szervek – tehát az egész ország – pénzügyeit személyesen tartja kézben, nincs miről beszélni.

Ez egy szerelmes vallomás a diktatúráról, s ha valaki más jelzővel illeti, akkor hazudik, és mocskosul át akarja verni önöket. Az sem vigasztaló ebben a helyzetben, hogy amit látunk, az már a végjáték, az összeomlás kezdete, amiről szintén évek óta mondogatom, hogy el fog jönni, és fájni fog nagyon. Ím itt van. Annyi van csupán hátra, hogy milyen formában omlik össze a rendszer, kit temet maga alá, illetve, hogy a diktátor mennyire őrül meg mindeközben, mint ahogyan az összes megteszi és megtette ezt a történelemben hasonló helyzetekben. Orbán kezéből kicsúszott a dolgok ellenőrzése és irányítása, Orbán kapkod és maszatol. Eddig sem kormányzott, most már napról-napra túlél csupán.

Mert tegnap, amikor mindezek történtek vele és velünk, csak arra volt képes, hogy a nemzeti konzultációról beszéljen, annak elfogadását és elindítását jelentse be, mint annak a napnak a legfontosabb hírét, amelyben amúgy a 2000-es határozatukkal az is eldőlt, hogy bárki, aki állami szervnek dolgozott, annak beszállítója vagy pénzügyileg köze van hozzá, lesheti a pénzét, mert nem kapja meg, amíg Orbán – vagy a pénzügyminisztere – rá nem bólint. Ezzel pedig olyan csődök indulnak el – az összes többi mellett -, amelyek magukban hordozzák, a nagy egész, Magyarország csődjét is, de erről is írtam már, ám lehet, sokan csak azt hitték, viccelek. Hát, nem. Gondolkodjunk el a kilátástalan jövőről.

Tegnap született egy úgynevezett 2000-es határozat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek október 31-ig tulajdonképpen a béreken kívül semmit nem fizethetnek ki. Érdekesek ezek a 2000-es határozatok, amelyeket nem kell közölni a Magyar Közlönyben sem, ilyképp nem tudható, pontosan mi is van bennük, nem mintha végeredményben nem lenne totálisan mindegy. De az. Az van benne, ami, azaz, kifizetési stop, ez pedig arra utal, hogy amint két napja írtam, elég nagy gond lehet az államháztartással, hiába álltak neki tegnap maszatolni azzal, hogy nem is pénzhiány miatt született a félig-meddig titkos határozat, hanem mert Orbán személyesen akarja ellenőrizni a pénzek mozgását.

A szende kérdésünk ezzel kapcsolatban az volna, hogy ez mennyivel jobb minekünk, hiszen, ha így van, az nem egyebet jelent, mint a diktatúra újabb bimbaját, amiről is a PC újságírók váltig tagadják, hogy volna, autokráciának nevezve, meg mindenféle kiforgatott eufemizmusokat használva Magyarország (nem köztársaság) társadalmi berendezkedésére, ami fasiszta diktatúra, csak félnek kimondani. Nem sorolom fel újra, mert néhányszor már megtettem, a fasizmus tankönyvi jellemzőit, a kritériumait úgymond, amelyeknek kies hazánk maradéktalanul megfelel, így most csak annyi maradt, hogy a diktatúra mibenlétéről diskuráljunk. Nem kell ezt sem különösebben cifrázni.

A diktatúra legáltalánosabban az, amikor egyetlen személy vagy párt minden hatalmat abszolút módon gyakorol, anélkül, hogy bármilyen törvény vagy intézmény akadályozná ebben. Mindezek után tessenek belegondolni Magyarországba, a Fideszbe és legfőképp Orbánba, majd pedig helyeslőleg bólogatva igazat adni nekem már csak azért is, és akkor is, amikor azt mondom, hogy a tegnapi kifizetési stop is erre utal, azon túl természetesen, hogy amúgy roskadozik a ház és hámlik le a vakolat. Magyarország nyakig ül a fekáliában, és nem csak a már jelzett társadalmi berendezkedése, hanem a pénzügyi helyzete miatt is, ami gyalázatos, és nem a szankciók miatt, ahogyan azt sulykolni igyekeznek.

Mert tegnap az az érdekesség is megtörtént a kifizetési stop félig titkos meghirdetése mellett, hogy Kocsis Máté – felébredve az aranyhalai miatti szomorúságból – törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a jövőben száznyolcvan napokkal lehessen meghosszabbítani a veszélyhelyzeti kormányzást, azaz, a rendeletekkel való uralkodást, ami azt jelenti, az országgyűlésnek évente kétszer elég ezt megszavazni, más esetekben szükség rá nincsen. Értelme eddig sem túl sok volt, innentől azonban tisztább és egyértelműbb a helyzet, a demokráciának még az elnyűtt maradékai is eltűnnek, miközben a Fidesz azon van felháborodva, hogy az Európai Parlament ezt nemrégiben ki is mondta.

Jelzem, innentől teljesen érdektelen, hogy ki mit mond, és arra is megkérem a nyájas olvasót, minden olyan sajtóterméket – még az úgynevezett függetleneket is – amelyek úgy közelítenek akármely közéleti témához, mintha itt ellenzéknek, azok szavának vagy bármely cselekedetének bármi értelme volna, ha olyan hangnemben tálalják önöknek híreket, Magyarország lerohadását, akárha ahhoz valakinek is Orbánon kívül bárkinek bármi köze is lehetne, kérem, ne vegyék komolyan, mert nem releváns. Attól a pillanattól fogva, amikor a tegnapi 2000-es rendeletet kiadták azzal a magyarázattal, hogy Orbán a kormányzati szervek – tehát az egész ország – pénzügyeit személyesen tartja kézben, nincs miről beszélni.

Ez egy szerelmes vallomás a diktatúráról, s ha valaki más jelzővel illeti, akkor hazudik, és mocskosul át akarja verni önöket. Az sem vigasztaló ebben a helyzetben, hogy amit látunk, az már a végjáték, az összeomlás kezdete, amiről szintén évek óta mondogatom, hogy el fog jönni, és fájni fog nagyon. Ím itt van. Annyi van csupán hátra, hogy milyen formában omlik össze a rendszer, kit temet maga alá, illetve, hogy a diktátor mennyire őrül meg mindeközben, mint ahogyan az összes megteszi és megtette ezt a történelemben hasonló helyzetekben. Orbán kezéből kicsúszott a dolgok ellenőrzése és irányítása, Orbán kapkod és maszatol. Eddig sem kormányzott, most már napról-napra túlél csupán.

Mert tegnap, amikor mindezek történtek vele és velünk, csak arra volt képes, hogy a nemzeti konzultációról beszéljen, annak elfogadását és elindítását jelentse be, mint annak a napnak a legfontosabb hírét, amelyben amúgy a 2000-es határozatukkal az is eldőlt, hogy bárki, aki állami szervnek dolgozott, annak beszállítója vagy pénzügyileg köze van hozzá, lesheti a pénzét, mert nem kapja meg, amíg Orbán – vagy a pénzügyminisztere – rá nem bólint. Ezzel pedig olyan csődök indulnak el – az összes többi mellett -, amelyek magukban hordozzák, a nagy egész, Magyarország csődjét is, de erről is írtam már, ám lehet, sokan csak azt hitték, viccelek. Hát, nem. Gondolkodjunk el a kilátástalan jövőről.

Egy ellenzéki képviselő írásban tett fel kérdést a minisztereknek, tehát magának a kormánynak – mínusz Orbán -, hogy milyen intézkedéseket terveznek vagy vezettek be az általuk meghatározott diktátum betartására, miszerint huszonöt százalékot kell spórolniuk a gázból. Fürjes Balázs államtitkár írt mindahány miniszterek nevében válaszul egy négysorost, a mintát neki pedig Orbán elhíresült, hajdani reakciója adta, mikor is – mint emlékezhetünk – úgy csomagolta fogyaszthatóvá azt a gondolatát, mindenki bekaphatja, hogy azt böfögte bele az éterbe: „Boldog karácsonyt”. Fürjes négy sorban oldotta meg ugyanezt.

Mert arra, hogy mit csinálnak, vagy mit terveznek csinálni a miniszterek a spórolási penzumot teljesítendő, ezt írta szó szerint: „A szomszédunkban zajló háború és az elhibázott brüsszeli szankciók egész Európában energiaválságot és háborús inflációt okoztak. Tájékoztatom, hogy Európán belül a magyar Kormány biztosítja a legnagyobb támogatási programot a lakosság részére. A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy az átlagfogyasztás mértékéig a rezsicsökkentett árakat hosszú távon minden magyar családnak biztosítsa. Éppen ezért született az a döntés, hogy a Kormány magán kezdi a takarékoskodást.”

Ebből már csak az hiányzik, hogy Fürjes államtitkár felemelt középső ujját mutassa decensen, teljessé téve viszonyának (és a Fidesz meg Orbán) érzékeltetését az ellenzéki képviselőkhöz, illetve az általuk képviselt néhány millió emberhez, akiket állampolgárnak hívnak egyébként, de ezek szerint nem azok. A mércét és mértéket ehhez Orbán hajdani karácsonyi üdvözlete adta, addig is tudtuk, de ekkor öltött először mindenki által érzékelhető alakot a kormányzó erő viszonyulása az ellenzékéhez, noch dazu a saját népéhez, miszerint mindenki bekaphatja és pofád befogod. Ezen kívül meg azt csinálok, amit csak akarok.

No most, ha az emberben van valami minimális önbecsülés, akkor – mivel Kövér pedellus úgyis kikapcsolja a mikrofonját, és nem küldheti el az anyjába a válaszolót – egyetlen lehetősége marad, hogy sarkon fordul és kimegy. És ím, ezen a ponton máris ott vagyunk a magyar ellenzéki lét közepében, ami évek óta az, hogy ebben a formában van-e egyáltalán értelme, mert mindenki tudja, Brüsszelben is látják, hogy az egész magyar választási rendszer és országyűlésesdi nem egyéb, mit Orbán bábelőadása, amelynek lesajnált, megvetett, de a hitelességhez szükséges kellékei mind az összes ellenzékiek.

Tavasszal volt ebből némi nagyon rövid dilemma, hogy fölesküdjenek-e, bemenjenek-e a tisztelt házba plüssfigurának, de Hadházyn kívül mind az összesben győzött a pénz szava, amit ők is lobogó világmegváltási forradalmársággal takartak. S bár tudják, hogy jelenlétüknek semmi értelme, mégis belementek a játékba, innen nézvést tehát nem meglepő, és felháborodniuk, sincs nagyon ok azon, ahogyan most például a Fidesz Fürjes valagával szarik a képükbe. Ki vagyok én, hogy morális útmutatásokat adjak a magasságos képviselőknek, akiknek ellenzéki léte kimerül a böstörgő online sajtótájékoztatókban.

Ilyen feltételek és hozzáállás mellett az sem különösebben meglepő, ha minden időközit is sorra buknak el, ezek után is csak hümmögnek, és járnak be jó pénzért a parlamentbe lábtörlőnek. Hadházy, aki közülük a tavaszon egyedül volt gerinces, és nem tette le az esküt, ezt azóta sem teheti meg, nem járhat be „dolgozni”, fizetést nem kap, s amikor Márki-Zay fölszólítja az összes többi ellenzékit, hogy szolidarítsanak vele, ne menjenek be oda (lábtörlőnek), nem hallgatnak rá. Igaz, Márki-Zayra nincs is okuk hallgatni, de akkor legalább a szívükre kellene, de ezt sem teszik meg. De ez is mindegy már.

Arra utalgatok itt szőrmentén és nagyon halkan, hogy voltaképp tök mindegy, ellenzékünk mit csinál vagy mit sem, a létezésük ma már nehezen igazolható, így értelmetlen. Lelkük rajta. Olyanok ők, mint A tanúban a foglár és Pelikán duója, akik a börtönőr dilemmáját, miszerint mi lehet az a duma bojkottja, ketten, közösen sem tudják megfejteni, Pelikán szerint azt jelentheti, hogy mindenki fogja be a pofáját, és már helyben is vagyunk. Ugyanis, ha a maiak tudnák az értelmét, nem járnának be a házba, amely így Putyin valagában tövig megtelepedve már majdnem maga a Duma. Ilyen az életünk a kút fenekén.

Tegnap Orbán Viktor megszólalt az országgyűlésben, és bár ne tette volna. Mert alig is fejezte be a mondandóját, a forint megint úgy megzuhant, mint az üveges tót, amikor hanyatt esik, bizonyítva, már nem igaz az a tétel, amit Orbán maga állított fel, miszerint nem azt kell nézni – hallgatni – amit mond, hanem azt, amit csinál. Sok minden elhangzott a falak között, a forintnak azonban az nem tetszett, hogy a kedves vezető azt jelentette ki, ha az EU nem ad pénzt, akkor majd szerez máshonnan, és az ilyesmit – mint az perceken belül ki is derült – nem szeretik a piacok, tehát fizetőeszközünk kapott egy méretes maflást, bár már elég régóta támolyog, hogy alig is van magánál.

Egyébként Orbán sem nagyon, mert mielőtt kitérnénk alaposabban arra a csődre – vagy inkább csődtömegre – ami most már ez a manus, és vele együtt az ország is, emlékezzünk meg arról a mondatról, ami a bávatagoknak szólt ugyan, mégis annyira ostoba, hogy lehet, ez is mozgatta a forintot zuhantában lefelé. Bár csak szimpla uszítás az egész. Azt találta mondani ez a kókler, hogy az élelmiszerek árának ipari méretű drágulása addig fog tartani, ameddig az Oroszország elleni szankciók, amiről Mari néni a stelázsi mellett éhenhalás közben tán hiheti, hogy igaz, de már egy másodikos középiskolás is tudja, nem az. Ugyan a magyar oktatás jelenlegi állapotában ez egyáltalán nem biztos.

Mert tudjuk – és érezzük is, csak nem valljuk be -, hogy valaha szebb napokat látott hazánk a globális világpiacnak Európában a leginkább kitett, minek következtében egyáltalán nem mindegy, mennyibe kerül az euró vagy pláne a dollár, mert, ha drága, az gerjeszti az inflációt, ez – egyik oldalról -, és nem a szankciók. Olyan ez, mint az egyszeregy, mint ahogyan annak belátása is mindezek után, hogy Orbánnak már a puszta léte káros az ország szempontjából, de ezt elmondhatnánk annak kapcsán is, hogy miatta nem jönnek azok a nyüves eurómilliárdok, és nem azért, mert a baloldal a nemzetére tör, se nem a Deutsch szerint kokózó brüsszeli bürokraták miatt. De ez is nyilvánvaló volt eddig is.

Bajunk azonban nem emiatt égbekiáltó, az ország helyzete nem ezért kilátástalan szinte teljesen és már majdnem most. Annak ugyanis, amit Orbán az EU pénzéről, illetve és jobban mondva annak hiányáról és a pótlás lehetséges módozatairól mondott – majd máshonnan -, egészen félelmetes mögöttes tartalma van, amivel nem ártana tisztában lennünk, hogy fel tudjunk készülni arra, amikor kies hazánk pénzügyileg fejre áll. Mellékesen emlegették a gazdasági adatok között azt hetek (hónapok) óta, hogy külkereskedelmi mérlegünk erősen mínuszban van, ami lefordítva pénztárcánk állapotára azt jelenti, több euró (dollár) megy ki belőle, mint ami beérkezik, ami tartósan fennállva bajokat okoz.

Egy baj már meg is érkezett, mégpedig az, hogy mint Gyurcsány is mondta – de neki nem kell feltétel nélkül hinniük, pedig olykor nem ártana -, de rajta kívül Jaksity György közgazdász (aki a Corvinus diplomaosztóján kérten a végzőseit, hogy harcoljanak ki valós demokráciát) is mesélte, hogy az ország (hazánk, Magyarország) valutatartalékai háromhavi szintre csökkentek, ami állapot pedig az államcsőd előszobája. Egészen konkrétan azért, mert, ha ez így marad, nem lesz miből fizetni az oroszoknak a gázért, így a komplett ország jár úgy, mint Mari néni, csak egy fejkendőt kell rákötni és otthonkába öltöztetni. A csődtömeg Orbán csődbe viszi az országot is, és ezen a ponton már az is érdektelen, mennyit loptak.

Az majd egy bírósági tárgyalás témája lenne – nem lesz -, viszont a helyzet (csődközeli) most van, nem véletlenül beszélt Orbán arról, hogy majd máshonnan szerez pénzt, s így nem mellesleg megrogyasztotta a forintot (újabb csőd). Közgazdászok már tegnap felvázolták a lehetséges forrásokat az IMF-től a Világbankig, az újabb valutaalapú állampapírtól Kínáig, és egyik rosszabb mint a másik, mindegyiknek rengeteg veszélye van az országra nézve, amiről majd akkor beszélünk, ha például Kína a tartozás fejében bekebelezi mondjuk a Hortobágyot, mint ahogyan Montenegró már most készül járni a kínai hitellel. Ahogyan mi is járhatunk. Viszont érzelemmentesen nyugtázzuk, hová jutott az ország.

Ide, csődközeli helyzetbe, s ami a legérdekesebb, nem is az uniós pénz hiánya miatt most már, hiszen, ha megérkezne is – nem fog – hosszú távon a bajokat nem orvosolná, mert az ellopott irdatlan mennyiségű pénzen kívül Magyarország gazdaságának óriási szerkezeti bajai vannak, és azért kellene majd bírósági tárgyalást tartani, mert a pénznek ebben lenne a helye, és nem Mészáros – meg az összes többi -számláján. Óriási gondok vannak, és most már a rezsiszámlákon és éhenhaláson kívül az is, hogy szintén Jaksityot idézve: az ország egésze van bajban, csődhullám és elbocsátások lesznek. Tudtuk, hogy kemény ősz és tél lesz, de nem gondoltuk, hogy ennyire. És most ábrándozunk végezetül: Magyarország egy Bajnai után kiált. Ennyi.

Brüsszelben is téma volt – mert ezek ilyenek -, hogy Orbán a mindenféle egyetemeket fenntartó alapítványok irányítóit (kurátorait) a csókosok közül válogatja, és azok közül is a legcsókosabbak a miniszterek. Ők, amellett, hogy a tárcájukat irányítják – vagy nem is igazán -, mindemellett a tárcájukat is tömik kurátorokként vagy egyenesen kuratóriumi elnökként, de nagyon alaposan. Akinek van, annak adatik. Mindemellett Brüsszel ebbe is bele akart szólni, hogy ne má’ magyari népek, de Navracsics, akinek az a feladata, hogy zokogni járjon oda, sürgősen megnyugtatott mindenkit – Brüsszelt nem -, hogy márpedig a miniszterek maradnak a kuratóriumokban, és az összes csókosok is.

Könnyű pénz ez a kurátorság, amolyan másodállás, fusi vagy gmk a régi szép időkből, hogy nem igazán kell megszakadni, úgyszólván tenni is alig valamit, és a számla, miniszterek esetében a tárca, de nevezhetjük akár brifkónak is, nagyon szépen gyarapszik, úgyszólván duzzad, hogy majd ki nem reped. Varga Juditról lesz szó megint, mert róla lehetett megtudni adatokat, amiket már nem voltak képesek tovább titkolni. A fideszzenekar prímása Miskolcon, az ottani egyetemen kuratóriumát vezeti, amiért egymillió négyszázezer forint kerül a tárcájába, de amíg nem volt ez a nagy spórolás az országban, és nem zabálta fel az életünket az infláció, a labdaművészben volt annyi becsület, hogy nem vette fel a pénzt.

Nyáron azonban valami megváltozott. Mi magunk is érezzük, hogy egyre nehezebb ez a rohadt élet, és attól, ha valaki miniszter, még neki is az. Bár nem annyira. Mielőtt elmesélnénk az estet Varga Judittal, gondolkozzunk el ezen az egymillió négyszázezer magyari forintokon, hogy egy panelproli, zalai traktorista vagy szomorkodó irodista mikor lát ennyit egyszerre, és őszintén, nem látjuk az életnek azt a szegletét, amelyben ez megeshetne vele, mert a lottón sem lehet mindig nyerni. És még azt is jegyezzük meg ezek felett vagy ezeken kívül, hogy Varga Judit miniszterként – most, hogy Orbán látva az iszonytató jövőt – fölnyomta a fizetését, havonta kétmillió hatszázezret kap a tárcájába, ami összegről még úgyabban lehetne mesélni a talpasok felől.

Meg kell becsülni a minisztereket, akik éjt nappallá téve dolgoznak a boldogságunkért, de nem ennyire. Illetve ennyire is lehetne, ha a többiek, mi magunk nem az életben maradásért küzdenénk napra nap, mert a minisztereink mégsem egészen dolgoznak értünk jól éjt nappallá téve. Az arányokról van szó, amit a pórnépek a közösségi térben élénk kurvaanyázással szoktak illetni, mert csak csorog a nyáluk, visszautalva arra a sajnálatos helyzetre, amit fentebb megmutattam a traktoristákról és bánatos irodistákról mesélve. Azt is mondhatnánk, Varga nem tehet arról, hogy Orbán ennyit fizet neki, mi magunk se ütnénk le a főnökünket, ha megbecsülése jeléül ennyi pénzt adna nekünk apanázsul, amit soha nem fog megtenni úgysem.

Innen nézvést derék dolog, hogy Varga az egyetem szétveréséért eddig nem vette föl a lóvét, amit viszont nyár óta megtesz. Ezért írtuk azt fentebb, hogy valami történt a nyáron, hogy úgy fölment a kenyér ára, Varga nem tud kijönni a pénzéből, ami viszont azért szembeötlő és visszatetsző, mert állítólag magukon és nagyon spórolnak, de ez annak épp az ellentettjét mutatja. De nézhetjük onnan is, hogy míg Kocsis Máté kénytelen volt szabadon engedni a halait az akváriumából, mert azt nem tudja fenntartani, Simicskó pedig vakoskodik a csillárból kicsavart izzóival, Varga otthon ilyet tenni nem akart, ha úgy tetszik, verőfényben fűti a halait, és az árstoppos farháttal sem kell spórolnia.

Hogy hirtelen szüksége lett Vargának a másodállásos pénzére is, az valamit mutat. Azt jelesül, hogy nem akar részt venni a nagy, nemzeti nélkülözésben, mert a mindösszesen havi négymillióból már igazán futja horroráru parizerre is. Lehetne demagógia is, amit előadok, de mégsem az. És nem is Vargáról szól, csak épp róla derültek ki a számok, a többiekről majd ezután fognak tényszerűen, amit eddig csak sejtettünk, hogy eszméletlen pofátlan módon élnek jól a köz pénzéből, és rengetegen. Innentől fogva pedig elvesztették a jogukat a jajveszékelésre és a szankciókra mutogatásra, mert ez őket a lehető legkevésbé sem érinti. Ám ezt is tudtuk, és nem történt, történik és nem fog történni soha, semmi. Mindenkit csókoltatok.

Kocsis Máté gondolatiságát és erkölcseit nagy valószínűséggel ki kellene találni, ha nem volnának meg neki abban a formában és minőségben, amilyenben vannak. Kocsis Máté unikum, vagy inkább fideszikum, hiszen amilyenre őt kitenyésztették, az mindent elmond arról, mivé lett ez a párt (galeri-maffia), és sajnálatosan arról is, hová jutott az ország ezeknek a keze között. Pár napja jelentette be ő a KDNP-s Simicskóval párban az újabb nemzeti konzultációt az Oroszország elleni szankciókról, mint amivel takarózni óhajtanak az elkövetkező időkben. Elrejteni mintegy a töketlen gonoszságukat, és azt, hogy az élet kihívásaival szemben totálisan tehetetlenek.

Ugyan nem a szankciók, de a Fidesz kormányzása a velejéig érint már mindenkit az országban, a XXI. században Európa és az Unió közepén a lakosság jó részének éhezéssel kell szembenéznie, amit már majd lehetetlen lesz elfödni. Mint ahogyan annak idején száműzték a mélyszegénység fogalmát a szótárukból, és sok más egyebet is, amelyek arra utalhattak volna, hogy a NER nem a lehető világok legjobbika, sőt, belülről nézve a lehető legszarabb. De, ha nem beszélünk róla, akkor nincsen is, így tűnt el több százezer (millió) ember a gondolatokból, a szótárból, ahogyan a hajléktalanokat a város peremére vagy egyenesen az erődbe akarták száműzni, mert annyit is értek.

Nem volt és nincs semmijük. De amíg a modern rabszolgaságba hajszolt összeszerelő panelprolik a teljes foglalkoztatás hazugságának alanyai és tárgyai a rezsihazugságban élve még nem haltak éhen, mert képesek voltak újratermelni a munkaerejüket, addig lehetett hazudni, most azonban már nem lehet. A rezsihazugság úgy omlott össze, mint a kártyavár, és az elkövetkező hetekben szembesül majd azzal több millió ember még mindig azt hazudva nekik, hogy milyen jó az életük ebben az Apokalipszisben, hogy viszont és ennek ellenére nem tudják majd kifizetni a számlát, mert nem keresnek annyit. Hiába mondta Orbán a boldogság receptjét, miszerint keressenek többet, egyszerűen nem tudnak.

Azért nem tudnak, mert a Fidesz stratégiája volt a mesterségesen alacsonyan tartott bérek világa, amelyből futja az olcsó rezsire, futballmeccsre és sörre, hogy ne csináljanak ricsajt. Ez omlik most össze szempillantás alatt, és ez nem rossz közérzetet, hanem tragédiák sorát fogja okozni, amivel szembe kellene nézni. A mostani szankcióhiszti arra szolgál, hogy a szart elkenje, és bár lehet, hogy ez sikerül, mert elég hülye a magyar, hogy mindent bevegyen, viszont attól még fázni és éhezni fog, és a haragját nem megy Brüsszelbe utazni levezetni, mert azt sem tudja, merre van, és eszik-e vagy isszák. Ilyen helyzetekben szoktak a történelemben palotákat megrohamozni Ezeknek villájuk van, az is jó lesz.

Bajuk ugyan nem eshet, mert a magyar szolgalelkű, ám a maffia tagjai azért a zsigereikben érzik, hogy még gond is lehet, mert nem szeretik annyira egyiküket sem, mint ahogyan azt is hazudták, csak saját maguknak. De mindegy most már ez is teljesen. A lehetséges menekülés útvonala az, ha a burzsuj azt hazudja, ő is szenved, neki sem jobb, de ehhez is tehetség kell, viszont Kocsis Máténak ilyenje nincs. Amikor a nemzeti konzultációs sajtótájékoztatón megkérdezték, őt személy szerint hogyan érinti az a szar helyzet, amibe az országot juttatták, az aranyhalairól kezdett mesélni, hogy meg kellett szüntetnie az egyik akváriumát és ez őt mennyire megviseli.

„Ez például nekem, aki 35 éve tartok halakat, egy fájó döntés volt, de meghoztam. Képzelje, én hét éves korom óta halakat tartok. Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amiben aranyhalak voltak. Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem őket. Megszüntettem az egyik akváriumomat: aki tart akváriumot, az tudja, hogy az egy nagyüzem azért, ott a szűrők meg a világítás, satöbbi.” – Ennyi. Tessenek hörögve röhögni nyugodtan, mást úgysem tehetnek, aztán takarózzanak be jól, mert lesz még hidegebb is. De Simicskóról se feledkezzünk meg azért, aki szintén szenved a szankciók miatt.

Mégpedig úgy, hogy a hatágú csillárjának égői közül hármat kicsavart, és így ücsörög a félhomályban azon tűnődve, hogyan tegyen még több jót a nemzettel, mert ennyi, amennyit kaptunk, még nem elég. De, nagyon is elég. Mindezt nem azért adtam elő, hogy ennek a két alaknak az alávalóságát igazoljam, mert ilyenre már szükség nincsen. Innentől, aki fideszes, és nem kér elnézést az utolsó koldustól is azért, hogy évtizedekre tönkre tették az országot, az mindezek után – legalábbis előttem – emberként meg nem áll. Orbántól a legutolsó fidelitaszos mókamesterig és a seggnyaló bandájukig. A játszma véget ért. Vesztettek. Mi is, ám mi még a másik szemébe nézhetünk, de ez nekik nem adatik meg már soha.

Összevissza beszéd van. Aljadumák. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter kivonult az ENSZ közgyűléséről. Nincs videónk róla, hogyan vonult ki, nagy valószínűséggel fölszegett fejjel és büszkén, nem méltóságának, hanem nagyorosz tudatának teljes pompájában. Másképp ezt nem is tehette, mert amikor mindez megtörtént, tán éppen abban az időben került nyilvánosságra Dimitrj Medvegyev – most épp az orosz biztonsági tanács alelnöke – fenyegető ábrándozása arról, hogy minden fegyvert bevethetnek, mert, és ez a lényeg „A Nyugatnak és a NATO-országok polgárainak meg kell érteniük, hogy Oroszország a saját útját választotta. Nincs visszaút”.

Úgy emlékszem, kies hazánk egyelőre még a NATO tagja, így nekem is, mint országom polgárának, szólt a medvegyevi intés: az oroszok azt az utat választották, mindent letarolnak és eltaposnak, ami az útjukba kerül. Ez a lendület a II. Világháború végének lendülete, ami Berlinig vitte őket, és az emlék olyan kedves, hogy nehezen szabadulnak tőle. Medvegyev szavai a fenyegetés szavai, és azt a teóriát támasztják alá, hogy az orosz életforma nem tűrheti a nyugatit, minden liberalizmus veszélyes rájuk nézve, amit nem félnek fegyverrel, bármilyennel eltüntetni hömbölgő útjukból. Orbán Viktor is úgy érzi, hogy a liberalizmus a legnagyobb fenyegetés.

Orbán külügyminisztere, a Szijjártó nevű ezért kvaterkázott Lavrovval, még mielőtt az kivonult az ENSZ összejöveteléről, és előadta neki kies hazánk mérhetetlen békevágyát, de nem a fegyverek elhallgatásáért, hanem az oroszok elleni szankciók feloldásáért rimánkodva, ilyképp megveregethették egymás vállát az orosz cimborával, hogy ugyanazt akarják. Ez pedig nem az, amit Európa akar. Orbán és Szijjártó már eldöntötték, hová tartoznak, csak nehezükre esik kimondani vagy bevallani. A NER ideológiájának, a deklaráltan nem demokráciának másutt van a helye, szívük szerint visszamennének Ázsiába, csak Árpád apánk ide tette le a valagát, azóta innen mozdulni bajos.

Mindeközben azonban, mert nem földrajzi determinációkról, hanem aljadumákról értekezünk, Orbán Viktor egy böffenésében több katonát akart, mondván, hogy immár a hazát kell megvédeni, de nem fejtette ki bővebben, kitől. Megszoktuk már, hogy Orbánt nem igazán kell komolyan venni, holott minden lélegzete a végzetünket szolgálja, csak épp ebben a helyzetben, hogy az oroszok nyíltan fenyegetőznek minket is riogatva, ezzel párhuzamosan Szijjártó Lavrovval kvaterkázik békét óhajtva, ami olyan háború lezárásával születik meg, amit az oroszok megnyernek. A dolgok nehezen, mi több, vészesen nem összeegyeztethetők. Ez itt a kupleráj maga.

Amikor az irányítás kicsúszik a kormányképtelen erő kezéből, amikor minden percben összeomolhat az ország, és jól láthatóan elképzelés sincs a hogyan továbbról. Önmaguknak ellentmondani soha nem voltak restek, most azonban képen is köpték saját magukat, és be is vallják. Orbán Viktor megszavazta az Oroszország elleni szankciókat, ellenben most arra igyekszik kenni mindent. Odáig jutott, és ez senkinek sem tűnt fel, hogy azt jelentse ki, ha a szankciók megszűnnének, abban a pillanatban a felére csökkenne az infláció, ami ideától minden közgazdász visítva rohanna el, a mieink azonban csak malmoznak tovább, ezzel megengedve azt, hogy Orbán minden bűnét a szankciókra kenje.

Nem is rest megtenni azt. Ami most kormányzati szinten folyik, már nem is a felelősség elkenése, mint az szokásban van már évtizede a köreikben, hanem annak a harsány sulykolása, ők ott sem voltak, ők a hatalmas Brüsszel ellen tehetetlenek, holott megállították. Annak a bávatagok agyába verése folyik épp, hogy a dolgok a Fideszen és Orbánon kívül történnek, és ő, bár utcai harcolna, ám mégis tehetetlen. Most nemzeti konzultáció lesz a szankciók károsságáról bevallottan azzal a céllal, hogy Brüsszel orra alá dörgölhessék, ez nem is az ő óhajuk, hanem a magyar nép vágya, ami színtiszta hazugság és annyit is ér. Kitörölhetik a valagukat a konzultációjukkal, és ezt ők is tudják.

A helyzet nem azért kétségbe ejtő, amilyen, bár tragikus, hanem azért, mert mára kiderült, egyáltalán nincs elképzelésük arról, hogyan lehetne kimászni a trágyából, és nem restek arra sem, hogy a magyar népet nyakig benne hagyják. Keress többet, fogyassz kevesebbet, volt a kedves vezető tanácsa a bajokra, közben bezár az ország, a világítást lekapcsolják, megfagyunk és éhen is veszünk. Semmiféle válaszuk nincs erre, de nem is keresnek. Rámutatnak a szankciókra, és egy olyan békére, amelyben az oroszok azt csinálnak, amit csak akarnak, amiből kitetszik, hogy a békeharcosok nem is békét akarnak igazán, hanem egy olyan status quot, ami volt, de elveszett, s amelyben vígan lehetett lopni. Ezt siratják, semmi mást.