Vitya galamb kalandjai az emberek között

O. V. minielnök egy napon arra ébredt, hogy galambbá változott. Ott feküdt az ágyában riadtan, majd agyon nyomta a dunna, de azért kivakarózott a cihából, és nekilátott megnézni magát a tetejétől egészen az aljáig. Nem volt abban sok öröm, tollas volt a feje neki, a hasa úgyszintén, és tollas volt a háta is. Tisztára galamb lett, ezen nincs mit szépíteni. Kiáltott volna segítségért, de csak burrogott, öklével a levegőbe csapott volna, de látta riadtan a szárnyát, amivel verdesett. Nem volt mit tenni, fölröppeni igyekezett, ám zsupsz, hanyatt esett, kalimpált lábaival a levegőégbe. Nagy nehezen talpra vergődött, fölmászott a párnára, és tisztesség ne essék szólván, odacsinált, ahogyan a galambok szoktak odacsinálni. Úgyhogy odébb ment.

Ott a párnán azonban azon elmélkedett, hogyan eshetett ez meg vele, és eszébe jutott az előző nap, amikor kijelentette, hogy galamb ő a héják között, de soha nem gondolta volna, hogy a szavaknak mágikus ereje is lehet. Nem olvasta ő a Kalevalát, mert jogász volt, és az ott, abban megszerzett tudásból élt, most pedig így járt. Majd elmagyarázza, mi történt – gondolta, és csak visszacsinálják valahogyan, mert így maradni nem lehet, így vélekedett, amikor kopogtak. Szabad, mondta, de csak ilyen galambhang jött ki belőle, amire az ajtó kinyílt, belépett a sofőr, aki vitte volna a rádióba. De a sofőr semmit nem tudott. Látta, hogy O. V. minielnök párnáján egy galamb ácsorog, ráadásul odaszart, úgyhogy hozzá akarta vágni a széket.

Röpült a szék, és a falon törött ripityára. Vitya fölrepült a csillárra, onnan nézte a sofőrt, és ordított neki, hogy én vagyok, én vagyok, de csak galambul tudott, a sofőr viszont nem tudott ezen a nyelven, ezért ordított ő is, mire bejöttek a testőrök. Tele lett velük a szoba, nyolc-tíz kopasz ugrált a csillár felé, de nem érték el, amikor az egyik fogta, elővette a pisztolyát, és lőni kezdett. Röpködtek a csillár darabjai, fröcsögött a malter a plafonból, ahogyan becsapódtak a golyók, Vitya félelmében megint odacsinált, és mindeközben bánatosan nézte a kevlár mellényt, amely ott nyugodott az egyik szék hátán a trottyos gatya mellett, ami szintén galambszaros lett. Ne rójuk meg ezért, tegye fel a kezét, aki nem szarná össze magát ilyenkor.

Viszont Vitya is szarban volt, ezt meg kell hagyni. Már egy egész testőrsereg hajkurászta, még szerencse, hogy a leglelkesebbnek kifogyott a lőszere, ezért a saját zakójával meg a hajrá magyarok sáljával űzték bútorról bútorra, és a helyzet kezdett egészen szorult lenni, amikor az ajtóban az egyik egy lepkehálóval jelent meg. Hogy ezt honnan szerezte, azt senki nem tudja, de most nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy az ajtó nyitva maradt, Vitya tehát vett egy nagy levegőt, kiröpült rajta, keresztül a folyosón, aminek a végén tárva volt az ablak, nyitva az út a szabadba. Megmenekült, gondolta, és a testőrök elől valóban, de jöttek aztán a többi veszedelmek, mint majd észrevesszük a nagy mesélésben aztán.

Szürketollas utcai galamb lett tehát. Elröpült a Kossuth térre már csak megszokásból, de itt gyerekek csúzliztak rá, macskák kergették és majd agyon taposták, mert mindenki csak leszegett fejjel ment előre. Szólni akart a többi galambokhoz, de rá se hederítettek. Megkóstolt egy száraz, és valószínűleg kutyaszaros kiflivéget, de kiköpte. Nem mehet ez így tovább, vélekedett, és úgy döntött, elrepül a helyetteséhez, a nagy vadászhoz, aki csak ért már az állatok nyelvén talán, csak tanult valamit azon a világkiállításon – így okoskodott Vitya, de rosszul gondolta. Ahogy röpült a helyetteséhez, föntről látta a várost, amely utálta őt. Gyűlölte minielnökként és most galambként is. Sírt volna már, de egy galamb sírni sem tud.

Nyitva volt a helyettese ablaka, jó ebédhez szólt a nóta odabentről, de Vitya annyit már megtanult, hogy nem lehet ebben a formájában csak úgy beállítani valahová, hogy szevasz röfi vagy nyolcvanezer, Feri bátyám. Ezért az ablakpárkányra telepedett, hogy megnézze, mire jut ezzel a helyettessel, ám semmi sem úgy alakult, ahogyan eltervezte. A helyettese fogta a sörétes puskát, és megcélozta Vityát, aki menekülni volt kénytelen, és gondolta, elmegy a parlamentbe, ott, a képviselők előtt tisztázza magát, de bejutva az ülésterembe, rájött, hogy ez hülyeség. Hogy is sikerülhetne, gondolta a függöny mögé bújva, így hát kirepült megint a szabadba, hogy csak lesz valami És ekkor érezte meg a feje fölött a héját. Sok ideje nem maradt. Kár volt annyi hülyeséget összebeszélni még erre gondolt, aztán mindennek vége lett.

Varga Judit handabandázik

Hogy Varga Judit miket delirál össze, az teljesen érdektelen a bolondokháza falain belül, ami kies hazánk volna. Interjút kért tőle a pártorgánum, hogy a penzumot letudja, ebben az interjúban pedig a nacsasszony összevissza handabandázik és fenyegetőzik, amit a hívei viszont nem olvasnak el. A hívek, akik életben tartják a NER-t, egyáltalán nem szoktak olvasni, ők jelszavak szintjén élik és értik a világot, ha egyáltalán. Mert emlékszünk még, amikor kormányunk emojikkal próbált hatni rájuk, hogy miről hogyan kell érezni, következésképp gondolni is mit szükséges. Akkor be lett állítva a nívó, és eredményes is volt.

Aki utálja Varga Juditot – nem kevesen, sőt, sokan -, azért nem olvas interjút vele a kormánylapban, mert kormánylapot meg nem vesz, másrészről pedig kívülről tudja Varga Judit agyát és az abban megbúvó kétes tartalmakat. A bolondokháza falain kívül azonban, amely a NER-en túli tág, kerek világ, olvassák Varga Judit rendszeres és bőséges delirálásait – illetve az összes bűntársáét, beleértve a nagyfőnököt is -, és ezért van az, hogy Horvátországban kiírják az étterem elé, magyar oda be ne tegye a lábát. Másutt csak megvan a véleményük erről a hepciáskodó, kötözködő népről, akik ráadásul barbárok is, akik ráadásnak ájtatoskodnak.

Ilyen felgondolások és magunk sajnálata miatt nem mindegy egyáltalán, Varga Judit miket hord össze a kormánylapban, mert minket képvisel, és a világ szerencsésebb felében sem mindenki olyan kifinomult – lásd a horvát vendéglátóst -, hogy különbséget tudna tenni vezetőink és közöttünk, hiszen negyedszerre választottuk újra ezt a garnitúrát. Innen nézvést, amikor Varga Judit azt mondja ebben az interjúban, hogy „ideológiai őrületek ejtették rabul az Európai Uniót”, akkor ez olyan, mintha mi mondtuk volna, holott még csak nem is gondoltunk ilyesmit, csak Varga Judit kezdett el handabandázni. Rázza az öklét.

Nagy Márton miniszter vezette be a magyari diskurzusba a „handabandázni” fogalmat akkor, amikor a Ryanair vezére lehülyézte őt, mégpedig ötször. No jó, volt közte idióta is nyájas megengedőleg. A történetet ismerjük, és nem is ismételjük unalomig az extraprofitadóról, a multiról, kormányról, a megvédjük a magyarembereket-ről és arról, a légitársaságnak egy ponton tele lett a töke azzal, hogy ki akarják rabolni, és keresetlen szavakkal mindezt elő is adta. Csúnyán beszélt Nagy Márton miniszterrel, akinek a brancs a segítségére sietett, élén Varga Judittal, aki most is megemlítette az íreket fenyegetőzve. Rázta az öklét.

„Meglesz a következménye” a hozzáállásuknak, mondta a mi Vargánk, de ezt a nexust már valahonnan ismerjük, ez a barnaingeseké a történelem nem is oly messzi mélyéről. Mindenesetre személyesen rendelt el vizsgálatot a cég ellen, akit ideológiai őrületek irányítanak, nem áll be a katonás sorba, amelyben Orbán és Varga osztják a lapokat, hogy kinek mit szabad és mit nem. Varga igazságügyes a névtáblája alapján – szerintünk valami egészen más -, és jogi úton akar elégtételt venni a cégen, amelyik megsértette a NER-t, ahelyett, hogy fizetne, mint a katonatiszt, és akkor senki nem bántaná.

De baja fog esni, és ezt a viszonyulást a mindennapi világban védelmi pénznek is lehetne nevezni, miszerint ideadod a részemet a bevételből, és akkor azt csinálsz, amit csak akarsz. Akkor nem baj a csomagok, sem az utasokkal való bánásmód, nem baj semmi egyáltalán. Mindezt a joggal takarózva, amiről is ebben a handabandázásában is kifejtette álláspontját az igazságügy minisztere. Nem átallotta azt mondani, hogy ugyan elrendelhetnek vizsgálatot a NER ellen, mert a külföldieknek más áron adja a benzint, de mire a vizsgálat véget ér, és jogilag kényszerítenék őket a jogtalanság megszüntetésére, évek telhetnek el.

Akkor pedig már mindegy, akkor már nem is lesz árstop, jogilag tehát rendben vagyunk. Mondta az igazságügy minisztere nem kevesebbet állítva ezzel: lehet, hogy most törvényt sértünk ugyan, de mire szankcionálnák, már nem fogunk, tehát ki nem szarja le. A bűn és büntetés különös viszonyáról beszél ezzel, ami már morális és filozófiai probléma (Dosztojevszkij tudna erről sokat mesélni), azt mutatva meg, ami a NER lényege, miszerint jog (közbevetőleg és miheztartás végett jogállamiság) csak annyi, amit Orbán és a seggéből kitekintve Varga annak tart. Ez viszont nem korrelál a kultúrnemzetekével.

Valamikor mi is azok voltunk, illetve lehettünk volna, de ez a hajó már elúszni látszik. Varga nacsasszony – mivel ez egy szélesen segget nyaló interjú volt – a futballpályán való térdeplésről is mesélt. Ez szerinte a magyarokat azért irritálja annyira, hogy még gyermekeink is pfújolnak miatta, mert nekünk nem volt gyarmatunk, az angoloknak meg igen, és vélekedése szerint, ha nálunk térdepel a színes bőrű angol, az a hajdani rabszolgák, és nem a mostani LMBTQ-zás miatt van. Ez sem igaz, és tudja ezt Varga is, mégis mondja szakadatlan, amivel azt éri el – mint utaltam rá -, hogy úgy néznek ránk, ahogy.

Sandán a nagyvilágban. De mit várjunk egy olyan interjútól, amelyik egy olyan lapban készült, amely pár nappal előtte azon ájuldozott, milyen csinos is volt ez a mi Vargánk futballozás közben. Mint Orbántól tudjuk, a futball az a magyari néplélek, sőt, egyenesen vallás. Emellett mi kipcsakok is vagyunk a zsidórómai kultúránkkal, úgy nagyjából a Szíriuszról jöttünk, ezért nekünk senki ne pofázzon és ne sértegesse megszentelt népünket. Innen lehetne érdeklődni, hogy kit irányítanak ideológiai őrületek, de ennek a kérdésnek sem lenne semmi értelme. Nem értenék, akiknek szól, mert nem is akarják érteni a föld felett tíz centivel lebegve.

Üzletcsajok

Mint megtudtuk, Rogán Cecília és Sarka Kata cége tavaly akkorát ment, hogy az még a holdról is látszik. A közgazdaság története nem nagyon ismer olyat, hogy egy vállalkozás piaci viszonyok között nyolcvanöt százalékos profitrátát ért volna el, azaz, hogy minden száz forintnyi bevételből nyolcvanötöt zsebre tudjon tenni. Ez arra enged következtetni, hogy a vállalat működésének kiadásai nincsenek is, ők azt a terméket, amit a piac megfizet, tisztán szellemi úton állítják elő. Ez a működés valami transzcendenst tételez, vagy elég csupán a nevükre nézni, és minden titok egyből magyarázatot nyer.

A twn.hu oldalt kiadó Top News Hungary Kft. tavaly nyolc alkalmazottal ért el másfél milliárdos árbevételt, és ennek a nyolcvanöt százalékát ki is vették belőle a tulajdonosok, ami derék, ebből sok csajos partira telik. Mindig elcsodálkozom a bulvárlapokon ugyanis, amelyek a NER-hölgyekről rendszerint beszámolnak, hogy csajos, rosszabb esetben csajszis napot tartottak, ilyenkor kerülnek elő a tízmilliós táskák, ahogyan örül egymásnak a sok sikeres üzletasszony, akik akkor lettek vállalkozózsenik, amikor az urukhoz hozzámentek. Különban ők is csak bánatos csinovnyikkét reszelgetnék a körmüket a hivatalban.

A csajok azonban ennél többet tudnak. Mert például a twn.hu, amelyik ennek a kettőnek termelte a másfél milliárdot, ránézésre semmit nem csinál, alig látogatják, az impresszum szerint főszerkesztője sincs, sőt, április harmadikán, a nagy, végső választás napján, amikor mindenki a neten csüngve várta az eredményeket, őket csak ezernégyszázan látogatták, ami, valljuk meg, nem egy egetverő szám. Sőt, ennél is kínosabb. Főleg úgy, ha belegondolok, ha nagyon elcseszek egy írást, és az én nyájasaim nem olvasnak igazán, akkor is hússzor annyian mégis, mint ezt a nyüves oldalt összesen, tehát valami nem stimmel az egyenletben.

Ez pedig az, hogy soha nem voltam Rogán felesége, és nem is leszek nagy valószínűséggel, ami miatt reám másképpen süt a NER ádáz, tusa napja. De nehogy azt higgyük, ez egyéni szociális probléma, ez valójában mindahányunk szociális problémája, így voltaképp az életünk, aminek ők szabnak kereteket és gátakat. Mert és ugyanis itt nem kereszténységről van szó, nem a jobboldal erkölcsi és kulturális fölényéről van szó, hanem színtiszta lopásról, ha nem is klasszikus értelemben, de úgy mindenképp, hogy a köz pénze áramlik ezekbe a cégekbe, amit aztán tisztára mosva osztalékként kivesznek belőle. Rengeteg csajos napra futja ennyiből.

Mindig csak a Mészáros jár a fejünkben, mint a tolvajok fejedelme, de ő legalább azt hazudja, hogy termelő munkát végez, hogy úgy, ahogy, mégis csak valamiféle értéket állít elő, a sikeres üzletasszonyok esetében azonban még ez sincs. Indítani kell egy névleges vállalkozást, és apuci tolja bele a lóvét. A csajszik így lesznek oltári nők, akik szimplán a létükkel keresnek milliárdokat, és ez legalább akkora közgazdasági hungarikum, mint az, hogy a befolyó száz forintokból nyolcvanötöt el tudnak tenni. Voltaképp ez az egy adat a beismerő vallomás, és még egyszer utalnék a magyar sajtó ama tetemes részére, amely ezt negédesen tálalja.

A lap viszont, amelyik kiderítette mindezt, és még annak is utána nézett, hogy a twn.hu Facebook oldalán májusban történt az utolsó bejegyzés, tehát ami a semmittevés ékes bizonyítéka, a kapcsolattartásra kijelölt e-mail címen tett fel kérdéseket a módfelett sikeres vállalkozásnak hetekkel ezelőtt, ám választ természetesen nem kapott. Miért is kapott volna, ő nem másfél milliárdot kereső sikeres lap, hanem csak ilyen kis porbafingó, amelyik a valósággal foglalkozik. A valóság azonban soha nem fizet jól. Sőt, olykor létrás nyugdíjasok jönnek, vagy a NAV. Illetve más végrehajtó szerv, amelyek arra vannak, hogy az ilyenek ne nagyon tudjanak ugrálni.

Ez a Top News Hungary Kft. egyébként világháló-portál szolgáltatásból érte el, amit elért, így, ha van egy nyüves számítógépük, a kapuk mindenki előtt nyitva állanak, csak jól kell férjhez menni. Illetve vőmuram példájából okulva megfelelő feleséget kell választani, ám, ha belegondolunk, ez színtiszta feudalizmus. Hogy ezek még ráadásnak fasiszták is, az csak hab a tortán. Nem akarnék én ebből túl messzire jutni, mert már ott vagyunk, csak fölskicceltem, mit jelent, amikor a bulvárlapok csajos partikról számolnak be, ahol ilyen csajok vannak akkora bőségben, hogy meg sem lehet őket számolni. Ez pedig Neria, a mi otthonunk.

A kivégzőosztag felállt

Amikor Hoppál Péter dönt kultúráról, ott nagyon beszélni nincs mit. Amikor ő szabja meg, ki kap támogatást, tehát ki maradhat életben, illetve kinek kell megdöglenie, az már a végnek nevezhető. Pedig így van. Ugyanekkor, ha Kovács Zoltánnak az a baja, hogy megjelenés előtt elküldenek neki egy cikket, és már emiatt is fröcsög és ordít, hogy „nem szeretnénk részt venni a balliberális propaganda önigazolási folyamatában”, akkor látjuk, hogy a valóság olyan iszonyatos sebességgel távolodik szürreális világunktól, hogy utol már soha nem is fogjuk érni, de fölösleges is. Már úton van az az aszteroida, száguld felénk a végtelen űrben, amelyik úgy irtja ki arra érdemes emberi fajunkat, mint annak idején a dinókat.

Kovács Zoltánt már ismerjük. A jéghideg szemüvegét, vállán a puskáját, oldalán a vizslát, ahogyan ölni indul, és ismerjük a benne élő tehetetlen dühöt minden ellen, ami kicsit is más, mint a NER. Kovács Zoltánnak a gémeskúton túl nincsen horizontja, benne már csak ordítások maradtak, mert minek nevezzük, amikor a New Yorker magazin előzékenyen elküld neki egy írást a megjelenés előtt, amelyben azt kéri, ellenőrizze le a tényeket, amelyeket az ő dzsemborijukról közöl, lévén, oda be nem engedték őket, s emiatt a mi Kovácsunk elküldi őket az édes anyukájukba, újabb bizonyítványt állítva ki magáról, a pártjáról, de sajnálatosan egyben rólunk is, ahogyan az általánosban megjelenik az egyes.

Hoppál Pétert is ismertük eddig is. Igaz, a kultúrához való viszonyát nem igazán, sokkal inkább a rajongását és szervilis butaságát. Hoppál Péternek nehéz volt eddig úgy megszólalnia, hogy az értelem szikrája fölfedezhető legyen benne, és akkor jön itt nekünk, mint a kultúrára szánt pénzek állami felügyelője, aki dönt életről és halálról, és valljuk meg, ez kissé rosszul esik. Azt hittük, Káslernél rosszabb nem jöhet, de látjuk, de bizony, igen. Mert amíg az onkológus-sámán a saját kis tömjénszagú, dohos szemüvegén keresztül nézte a kajla világot, Hoppál a küldetéstudatosok fogvicsorgatásával, viszont az eredmény ugyanaz lesz. A nagyferók teszik el a lóvét. Olyanok, akik a piacon már nem kapnának, mert lejárt az idejük.

Ha volt egyáltalán valaha. De amíg Kásler nem vetemedett arra, hogy nagy hangon kijelentse, ennek meg annak nem ad, s pláne, hogy miért nem, Hoppál már nevesített is általa anarchistának ítélt előadót (NoÁr), kijelentve, hogy dögöljön éhen, illetve, hogy éljen meg a piacról. Tudjuk, hogy nem fog, mint ahogyan a nagyferók sem tudnának, de ők kijelentették, hogy szívesen és hevesen nyalják a felséges ülepet. A kultúrharc tehát folytatódik, illetve most kezdődik el igazán, amikor éles szakaszába lépett, és a jelek szerint Hoppál Péter vezényli a kivégzőosztagot. Egyébiránt nemzeti rózsaszínű kultúránk lesz, amely „stabil bástyaként segíti az európai civilizáció hanyatlását”. De van jobb is.

Mégpedig az, hogy „Mi lehetünk a kovásza Európának”, ami már majdnem Európa DNS-e a seggünkben, és máris látszik más szempontból, mi is vár ránk. Azt hihettük volna, hogy a sokadik kétharmad után elnyugszanak a fiúk, sőt, abban a tévedésben voltunk, hogy az őrületnek az a foka, ami lobog bennük, csak a kampánynak szól, de kiderült, nem. Ezek tényleg át akarnak nevelni minket, és az egész országot alakítják ki átnevelőtáborrá. délen már a szögesdrót is megvan hozzá. Répássy Róbert is megszólalt ugyanis egy más ügyben, ami viszont mégis a nagy, közös cél felé mutat.

Az érvénytelen „gyermekvédelmi” népszavazás ellenére nagy társadalmi felhatalmazást kaptak – így ez a Répássy -, hogy folytassák ebbéli tevékenységüket, és távol tartsák az LMBTQ propagandát az óvodáktól, iskoláktól, egyebektől. Azaz, itt sem a valóság a lényeg, mégpedig az, hogy ilyen propaganda nem létezik, a lényeg a megbélyegzés, amivel a Fidesz újólag bizonyítja fasiszta jellegét, bár ez eddig is tudtuk róla. Hogy az emlegetett ügyek máma miért kavartak fel minket, annak az az egyszerű oka van, hogy naiv-ostobák vagyunk, akik azt hittük, ha már minden az övék, akkor le méltóztatnak állni. Nem, a lelkünket is akarják, a levegőt is el akarják szívni előlünk, mindent meg akarnak semmisíteni, amiben az emberi élet csírája még benne van.

Rendszerhiba

Németh Szilárd elmondta nekünk a rezsit. Megint, újra és minduntalan. Mindent, amit a szemináriumon belétöltöttek: megvédjük, magyar emberek, nem hagyjuk és ehhez hasonlók Brüsszellel, Sorossal valamint baloldallal nyakon öntve, mint nyári saláta dresszinggel, hozzá stílszerűbben a töltött káposzta tejföllel, illetve más ilyen nyalánkságok. Nem lepődtünk meg, és nem is vártunk mást, miért is vártunk volna. Németh Szilárd Orbánnak az a hű katonája, aki kételkedés és gondolkodás nélkül szolgálja őt. Nem egy ügyet, nem is egy eszményt, hanem a gazdát. Ez okozza aztán, hogy mindegy, milyen posztra kerül, az elszánás benne ugyanaz, a butaság pedig nyílegyenesen földbeállító. De ő csak ilyen.

Ám nem Németh Szilárdnak szobrot faragni vagyunk ma itt, hanem arra szeretnénk rávilágítani a magunk szűkös és egyszerű eszközeivel, hogyan jutottunk idáig. Miért tartunk újra ott, hogy ma ismét a rezsicsökkentést, illetve az arról való szónoklatokat kell elszenvednünk, pedig nem kellene ennek így lennie. A Fidesz azt a helyzetet használja ki, hogy aljas propagandát folytasson, amit ő maga, és nagy részben elődei alakítottak így. Mert, hogy ma a rezsi, illetve annak az ára egy egész ország központi problematikája bír lenni, annak a gyökerei Kádár apánkig nyúlnak vissza, ám mai formájában mégis akkor kezdődött el, amikor Lendvai Ildikó lassan mondta. Lassan, hogy a Fidesz is megértse.

„Nem lesz gázáremelés” – beszélte komótosan az érthetőség kedvéért Lendvai Ildikó az MSZP nevében, mert ő és pártja is választást óhajtott nyerni, amihöz ez a populista szólam látszott megfelelőnek. Nem is csalódtak, a Fidesz viszont jó diák módjára tanult, és a jelek szerint túlszárnyalta a tanárt azzal a teherrel, hogy míg az MSZP akkor kényszerpályán mozogott a megbukó szocializmus történelmi közelségével, az onnan örökölt gazdasági szerkezettel, az ebből fakadó bérekkel, a Fidesznek ilyen kényszerei már nem voltak. És hogy még mindig itt tart, az az ő elhibázott (nagyon elcseszett) politikájának következménye, hogy képtelen volt a piacgazdaság szabályai szerint működni, és még csak demokratikusnak sem nevezhető.

Témánk szempontjából azonban ez most nem igazán vizsgálandó, hanem arra szeretnénk rávilágítani a magunk egyszerű és keresetlen módján, hol lett elcseszve ez az egész, mert nagyon el lett. Ezt pedig az mutatja, hogy a XXI. században a fűtés, illetve annak kifizetése gondot okoz, abba az államnak bele kell avatkoznia Európa közepén, ami a lakosság kiszolgáltatottságát mutatja. Mégpedig azt, egyszerűen nem keres, és soha nem is keresett annyit, hogy a gázárát piaci alapon kifizesse, így lehet a rezsi ára politikai ütőkártya, amivel választást lehet nyerni és elbukni is természetesen. Nem ez nyűgeink legfőbb oka, de ez is közötte van, ez a tíz év múlva utolérjük Ausztriát fél évszázados szlogenje.

Ötven-, negyven-, harminc éve nézgelődünk vágyakozva a Lajtán túlra, s amikor arról beszélünk, miért csalódtak az emberek a rendszerváltozásban, akkor az az, hogy azt hitték, a kommunisták eltakarodásával egyből úgy élhetnek, mint a burgenlandi traktorista, s hogy ez nem így lett, nem törődtek ők demokráciával, jogállammal, semmivel. Most sem törődnek, jól akarnak élni, egyéb igényük nincs. Ezt felismerve kezdődött az ígérgetés, ám, ha a gazdaság szerkezete nem olyan, hogy jóléti társadalmat lehessen teremteni, akkor azt kell ígérni, hogy az állam gondoskodik rólad, akárha Kádár apánk, és a Fidesz ezt látta meg, és ezt használja ki a rezsicsökkentéssel, illetve a legendássá vált farháttal.

Idáig nyílegyenesen sorszerű, ami történik, és csak azért nem egészen az, mert nem kellett volna ennek feltétlenül így alakulnia. Az eltelt tizenkét esztendő – nem utolsó sorban az Uniónak köszönhetően – soha nem látott pénzügyi bőségben telt, ezt azonban a Fidesz nem az ország – és benne a lakosok illetve az ő jövedelmi viszonyaik – modernizálására használta, hanem ideológiai csecsebecsékre (stadion, egyház, mimagyarok, propaganda, miegyebek) költötte olyan irdatlan mennyiségben – ezer és ezermilliárdok -, amiből tényleg utolérhettük volna Ausztriát. Viszont nagy valószínűséggel soha nem fogjuk, mert a pénzügyileg ihletett évek egyszer s mindenkorra elmúltak. Az a vonat elment.

S ha most ott tartunk még mindig, hogy kies hazánk lakosainak nagy része úgy érzi, hogy Orbán Viktor érette folytatott harcai nélkül a télen meg fog fagyni, amúgy csak éhen hal vagy olaj híján megszűnik a nyavalyás munkahelye, az olyan szegénységi bizonyítvány, amivel nem illene dicsekedni. De a mi Németh Szilárdunk kiáll, és szavalja a tételszavakat. A tragédia ebben pedig a mi sorsunkon kívül az, hogy ez a szerencsétlen szentül meg van győződve arról, amit beszél, ami ügyet képvisel, az valami felemelő, majdhogynem szent dolog, és azt is hiszi, tényleg jót tesz a bávatag talpasjobbágyokkal. Úgy kellenek ezek egymásnak, mint egy falat kenyér. Egyik a másik nélkül értelmezhetetlen, így üli torát a debilitás a NER-ben.

És ebbe is fog belebukni előbb vagy utóbb. Az kiderült, hogy választásokon nem leválthatók, mint ahogyan az elődjeik, az MSZMP-sek sem voltak azok. Csak ők is, mint ahogyan majd a Fidesz ezután, a tarthatatlanná váló gazdasági szerkezetbe, a piac teljes figyelmen kívül hagyásába buktak és buknak bele azzal a toldással, hogy a nyugdíjassá váló rendszerváltók még ipari mennyiségben lopnak is. Itt-ott már hiánycikk a benzin, az lesz az étolaj, és nem a háború miatt, mint ahogyan divatban van mindent arra kenni mostanság, hanem, mert nem volt – és nincsen – víziójuk az országról. Az nem gazdaságpolitika, hogy mindent Mészárosnak adunk, a multit meg szarrá adóztatjuk. Már recseg minden, és egyszer csak összedől az egész.

Lex Hadházy

Ha a fideszfiúkat valami zavarja, ha nem felhőtlen a nyugalmuk, akkor a jogállamban jogukban áll (ugye Varga nacsasszony) törvényt hozni, hogy a világ úgy folyjon tovább, ahogyan ők akarják és szeretnék. Törvényt lehet hozni előre és visszahatóan, azonnalra és krumplikörettel, bárhogyan, ahogyan azt a kedves vendég parancsolni méltóztatik a komfortérzete érdekében. Az ellenzék úgy egy halomban, kinézettől, pártállástól, nemtől, kortól függetlenül már egyáltalán nem tényező, mint a napokban az is kiderült, Kövér pedellus-osztályfőnök elvtársbácsi már oda ülteti őket, ahová csak akarja, akkor és olyat szólhatnak, amit a kazalbajuszos óhajt.

Egyáltalán, mindegy a létezésük. Vannak vagy nincsenek, olyan az csupán, mint a tavaszi szellő gordonkafutammal kísérve. Hanem a Hadházy. Vele nagyok a bajok, ő volt az, aki a nagy fölbuzdulásból megmaradt, és nem tette le az esküt a fideszes léhűtőkkel együtt, sőt, azóta is nyüzsög, mint annak előtte, és egy bulldog szívósságával szinte naponta áll elő egy-egy mutyi, lopás és aljasság leleplezésével. Hadházy már annyi nyomozati anyagot szedett össze, amiből egy ügyészség, bíróság, ha nem a NER-ben működne, évekig üzemelhetne, és szórhatná az ítéleteket. Száz meg ezer éveket számolatlanul, míg csak meg nem unná. Ilyen idilli állapotok azonban nincsenek.

A Fidesz is tudja, sőt, Hadházy is, hogy egyik oldalról áldott, míg a másik fél szemszögéből áldatlan ténykedésének az ég egy világon semmi következménye nem lesz, ez mégis a Fideszt zavarja jobban. Olyan nekik Hadházy mint egy kellemetlen kullancs, akit nem lehet – bár szeretnék erősen – egy pöccintéssel odébb tessékelni. Hadházy zavarja a komfortérzetet, még a lelkiismeretet is birizgálná, ha volna olyanja a fideszistáknak. De tudjuk, hogy nincsen nekik ilyenjük egyáltalán. S ha már elhallgattatni nem is tudják, azért megpróbálják megnehezíteni az életét, s ha másképpen nem megy, fabrikálnak hozzá egy törvényt, amiről messziről bűzlik, hogy rá lett szabva. Le sem tagadhatnák.

Ez pedig az, hogy az a parlamenti képviselő, aki nem teszi le esküjét, nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől, emellett minősített adatokhoz sem férhet hozzá. Ilyen pedig momentán ezen a kajla világon csak egy van, s mit ád Isten, persze, hogy Hadházy volna az. Aki, mint mondtuk már, egyedüliként nem tett közös esküt a fideszistákkal, és lépésének lényege az volt, hogy ezekkel közösen ugyan nem. Magában már esküdne, amire viszont Kövérnek kellene engedélyt adni, ő azonban ilyet nem ad, mint volt szíves kijelenteni: „A kutyát sem érdekli, hogy Hadházy Ákos leteszi-e az esküt…” – S mint a tűzközelhez állók mondják, még hónapokig nem is fogja érdekelni.

Azaz, Hadházy nem esküdhet, és akkor gyorsan gányoltak egy ilyen törvényt, hogy ennek híján mihöz nincsen joga. A fideszisták szíve szerint az élethez sem lenne, mert eskü híján fizetést sem kap, úgyhogy felőlük akár éhen is dögölhetne, csak odébb rúgnák a tetemét. Hadházynak egyébként ezt tudván a választók pár nap alatt összegyűjtöttek hatmilliót, de nem azért, hogy eligya, hanem, hogy tudja folytatni tényfeltáró munkáját, amit a Fidesz törvénnyel akar ellehetetleníteni, de hiába. Hadházy azt mondja, „amikor felesküdtem, akkor sem kaptam soha semmilyen választ”. Sőt tovább: „Ezzel a törvényjavaslattal inkább nevetségessé teszik magukat, engem nem gátol”.

Voltaképp ennyi az egész, de ebben benne van minden. Hadházyt nagy többséggel, egyéniben választották meg az emberek, tehát bíznak benne, amit a neki villámgyorsan összegyűjtött hatmillió is igazol. A Fidesz nem engedi, hogy ezeknek az embereknek az érdekeit képviselje, mert az nem egyezik meg az övével. A Fidesz érdeke tehát nem egyezik meg az emberek érdekével, és mégis ők irányítják az országot. A Fidesz szórakozik Hadházyval, tehát rajta keresztül szórakozik az emberekkel, de ezzel nem állapítottunk meg semmilyen újdonságot. Mert nóvumot az egész történetben nem lehet lelni már évtizede. Ülnek az ország nyakán olykor kéretlenül, és szarnak mindenki fejére.

Csak törpeharcsa jött

Van az emberben azért egy kis morális fék, gát vagy mifene, hogy egy békésen pecázgató nyugdíjasba belerúgjon vagy sem. De annyira elege van a polkorrekt bájolgásból, hogy úgy dönt ő a lelkében zúgó tusakodásról, hogy igen, megteszi. Azért mégpedig, mert a békésen pecázgató nyugdíjas fiatalabb, mint az ember, s míg a pecázó egyed azután élvezi a békés nyugdíjas éveket, hogy tevőlegesen vett részt az ember életének megnyomorításában, emellett még békésen pecázgat is. Míg a nála idősebb ember meg dolgozni kénytelen, hogy föl ne forduljon. Nincsen igazság a földön, soha nem is volt.

Hogy elkerüljük az olykor óhatatlanul előforduló félreértéseket, az embernek nem az a baja, hogy dolgozni kénytelen, hiszen szereti azt, amit csinál, sőt, talán nélküle élni sem bírna egyáltalán. Hanem az a baj, hogy a békésen pecázgató nyugdíjas meg nem kell hivatalba járjon, sőt, milliárdos villában él milliós nyugdíjjal, mintha megérdemelte volna, holott nem. Semmirevaló élete volt, amelyben eddig is csak pecázgatott, és mindenfélét aláírt válogatás nélkül, amit csak eléje raktak, és amivel tönkre tette az ember – és sok embertársa – életét, most pedig az újságban úgy szerepel, mintha méltósággal öregedett volna meg.

Nem is öreg, és méltóság sincsen benne. És még nem is ez, hanem a lapok, akik úgy írnak róla, mintha egy békésen pecázgató, szerethető, öreg bácsi lenne, ráadásul bajuszos, ami miatt a népnyelv, míg hivatalban volt, nevet is akasztott rá. Mégpedig a bajszos szar névvel illette őt, ami nem a körülrajongó szeretet jele, sőt, épp ellenkezőleg, valami mély megvetés mutatkozik a névadásban. A kérdés ezek után csupán az, hogy az újságok részéről illő-e, komilfó-e csak kicsit is mindezeket feledve celebként mutogatni őt, mint aki temérdek törpeharcsa fogásával megnyerte azt a nyüves horgászversenyt.

Egyáltalán nem, hiszen kit érdekel a nyomora, midőn előadja, hogy „Az első negyedóra után világossá vált számomra, hogy ebben az időben szinte lehetetlen pontyot fogni. Ezért taktikát váltottam, és a part közelében próbálkoztam keszegekre, kárászokra, de szinte csak törpeharcsa jött, összesen harminchét darab.” Mégsem ez az igazi, hanem, ahogyan a lap a valagnyaló stíljében másutt meg előadja: „A szenvedélyes horgász hírében álló Áder János is csak az apróbb halakat kapkodta, elsősorban a kis balinokat. Igaz, azokat rendületlenül, szinte percenként szedegette ki csontival.” – No most, balin vagy törpeharcsa.

De nem is ez, hanem az átkötés a szervilis üzemmódra, midőn a lap utal a nyugdíjas létformájára, miszerint szenvedélyes horgász hírében áll. Amíg hivatalban volt sem tett egyebet, mint szenvedélyesen horgászott két aláírás között. Most meg törpeharcsázik, és ezt olyan bukolikus stílben kapjuk a képünkbe, hogy az ember, mint morfondírozásának elején megemlítette, elfeledi a polkorrektséget, és késztetést érez, hogy belerúgjon ebbe a nyugdíjasba, aki régen eljátszotta a jogát arra, hogy akár csak minimális tisztelettel nézzünk reá. Most pedig áll előttünk az újság szerint, mint valami többre érdemes figura.

Végül is itt háborús bűnökről van szó, ha nem is a szó klasszikus értelmében, de mindenképpen elévülhetetlenül, aztán mégis arra látjuk a mintát és a példát, hogy egy dolgos, érettünk való élet ormain, a munka utáni megérdemelt pihenéssel sóhajtozik itt, hogy csak törpeharcsa jött. De mindezt az ember egy széles gesztussal tenné odébb, ha föl nem fedezné itt az egyesben az általánost, hogy majd ezek után akárhányan is nyugdíjba vonulnak ezek közül, úgy állítják elibénk majd mind az összest, mint akik megérdemelt pihenésüket töltik tiszteletet érdemelve. Ilyesmiről soha nem lesz szó, és most sincsen.

El akarnak itt andalítani minket a fiatal, nyugdíjba vonuló demokraták, akik a vérünkön és húsunkon, olykor a csontjainkon híztak kövérre hetedíziglen is, hogy a dolgok jól történtek, és feledjük el az egészet, ami előtte volt. Jogot formálnak a megbecsült, nyugodt öregségre azoktól, akiknek ilyen nem jutott. A pecás ember képe itt az újságban az, mintha semmi nem nyomná a vállát, csakis, hogy ilyen időben pontyra menni nem lehet, marad a balin meg a törpeharcsa. Ide tessenek egy cifra káromkodást képzelni, és mindenfajta jókívánságot az összes fideszista gonosztevőnek vénségére. És az is kevés lesz.

Ryanair Saga – Gulyás is hülye, Deutsch pedig megszólal

Jó a mozi, folytatásos. Mint a sorozatoknál, úgy kezdjük mi is, hogy felidézzük villanásokként, hogy „ez történt az előző részekben”. A NER extraprofitadót vet ki a légitársaságokra, a Ryanair kijelenti, ezt tovább hárítja az utasokra, mert veszteséges. A NER fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményez a cég ellen, és vizsgálni próbálja az „árképzési technikáját”. A Ryanair azt mondja, ehhez semmi köze, egyébként kijelenti, küld egy tankönyvet Nagy Márton miniszternek „Közgazdaságtudomány hülyéknek” címmel azt elmagyarázandó, miért nincs extraprofitja egy veszteséges cégnek, és miért hülyeség rá ezt az adót kivetni.

Michael O’Leary, a légitársaság vezérigazgatója bepöccen, egy interjúban ötször hülyézi és idiótázza le Nagy Márton minisztert, aki erre fölhúzza az orrát, és kijelenti, hogy ilyen handabandázásban nem vesz részt. A Ryanair új rendszert vezet be: aki a honlapján keresztül vesz tőle jegyet, el kell olvassa, hogy a miniszter hazudik, a NER pedig el akarja szedni a pénzét. Megszólal Varga Judit, a NER nagyágyúja, aki soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendel el a céggel szemben, de nem a jegyár, hanem a csomagok kezelése és egyebek miatt. Kétmilliárdos büntetés is kinéz a cégnek, azt reméli a NER, ettől majd kussolnak.

De nem kussolnak. Michael O’Leary Gulyás és Nagy minisztereket Dumb és Dumbernek nevezi a Jim Carrey filmből, amelyben a két alak nem az eszéről volt híres. De, hogy ne csak a jelzőket ossza, ráadásnak fel is jelenteti kies hazánkat, illetve annak kormányát az Európai Bizottságnál, ami nem a feljelentőre vet rossz fényt. Bár a tekintetes bizottságnál a magyarokat már nagyon jól ismerik, mi több, szerte Európában és a nagyvilágban is ismerik a főnökükkel együtt, csak diplomáciai körökben köti őket az illem, hogy ne a Ryanair vezér stílusában beszéljenek róluk. Tehát mirólunk is, én nyájasaim az úrban.

A Ryanair még keményebben áll bele a dologba, szinte már egy hittérítő konokságával azon dolgozik, mindenki tudja meg az ő igazát, ami általános igazság amúgy, hogy a magyari kormány az ő farkával csapdosná a csalánt, rajta keresztül sarcolná a népet rezsicsökkentést bömbölve közben, és ezt a méretes hazugságot nem hagyja a légitársaság. Olybá tűnik, ha belegebed is, végigviszi a dolgot. Michael O’Leary kijelenti, nem mennek el az országból, nem hagyják elűzni magukat, és újabb fondorlattal az utasaival küldözgettet levelet a kormánynak, ami így már egészen delikát, mert a NER saját fegyverét használja önmaga ellen.

Arról volna szó, hogy a cég egy formalevelet is megfogalmazott, amelyet egy gombnyomással el lehet küldeni. Lehetővé tette a magyaroknak, hogy egy kattintással írjanak Nagy Mártonnak, és tiltakozzanak „az idióta extraprofitadó” ellen. Mókás, ha veszi a fáradságot az utas, csak egyet nyom a klaviatúrán, és ilyeneket küldhet el Nagy Márton miniszternek: „Mi magyar emberek és családjaink most kénytelenek leszünk ezt az indokolatlan adót fizetni az ön kapzsisága és butasága miatt. Tiltakozom a veszteséges, Magyarországról közlekedő utasszállító légitársaságok új “extraprofitadója” ellen.” – Illetve ez oly szép, hogy még mutatom.

„Ön csak annyit tesz, hogy növeli a légi utazás költségeit a magyar utasok, családjaik és az országba látogatók számára. Az ön hamis állításaival ellentétben egyetlen másik uniós ország sem vetett ki többlet nyereségadót veszteséges légitársaságaira. Követeljük, hogy haladéktalanul töröljék el ezt az adót, amely megnöveli a magyar utasok és családjaink légi utazási költségeit, és rontja Magyarország imázsát és hírnevét az Európai Unióban.” – Sok mindent nem lehet ehhez hozzá tenni, íme, hölgyeim és uraim, a Ryanair forradalma az önök nevében, és be is lehet szállni. Viszont itt kúszik be a képbe Deutsch Tompika.

Ő mindig bekúszik a képbe, ha kell, ha nem, és a következőket halljuk tőle, hogy a Ryanair vezér egy pöcs volna. Ezen túl pedig, azt is felrótta a Ryanairnek, hogy nem arra használják az adatait, amire ő azokat megadta. „Ez a legdurvább és legnyíltabb megsértése jogszabályoknak”, állapította meg a tutit Deutsch, mi pedig ezen a ponton megköszönjük neki a gáláns segítséget, és előhozzuk az oltási regisztráció dolgát, ahol is szurira várva és abban reménykedve a magyari álampolgárok a legdurvább Orbán-propagandát kapták a képükbe. És mindeközben Varga Judit kettősmércézik.

Már ezért megérte ez a kis háború, hogy Deutsch képviselő kimondta a kimondandót, amivel nem a Ryanairt, hanem saját magát és a pártját leplezte le, viszont nincsen neki ahhoz elég agybéli képessége, hogy mindezt észre is vegye. Itt tart momentán a Ryanair Saga, és egészen biztos, hogy nincsen vége. Valamint az is, hogy kormányunk ebből jól ki nem jöhet, de az is, hogy netán a Ryanair belerokkan. A kormánysajtó dörzsöli a kezét, hogy sztrájkolnak az utaskísérői, amivel O’Leary gonoszságát próbálják alátámasztani, holott épp ellenkezőleg: az tűnik fel inkább, hogy arrafelé sztrájkolhatnak. Míg minálunk már ezt sem nagyon lehet.

Ülésrend a házban

Annyi bajunk van itt, és akkorák ezekben a napokban, hogy az ember óhatatlanul elmegy a könnyebb ellenállás irányába, s ha már nincs kedve nyafogni, röhögni szeretne kicsit. Erre pedig Neria bőséges forrást biztosít, most, hogy így a négy éves – vagy már ki tudja meddig elnyúló – új ciklus elején alakulnak a szabályok, amelyek alapján élnünk szükséges, illetve ahogyan élnünk engedik, ha egyáltalán. Nem tudható, megfigyeltük-e, hogy a fideszisták mindig így az első hetekben hozzák meg a legvérlázítóbb törvényeket, illetve mostanában már csak rendeleteket is, mivel talán úgy vélik, a maflástól, amit kapott az ellenzék és azok, akik ezekre szavaztak, még kollektíven zúg a fülük, és azt sem tudják, hol is vannak.

Most itt ispánokkal, vármegyékkel és kakastollasokkal, amiről a Mi Hazánk ábrándozik a Fidesz keblén pihegve (kép levédetve, by: rk), nem foglalkozunk, ám nem restség okán, hogy ne volna mondandónk arról, amikor Magyarország e módon is előre megy és nem hátra, hanem, mert mint már skiccelni méltóztattunk (hogy fölvegyük az eljövendő stílt), röhögni szeretnék és nem pityeregni. Nevetni a világ ostobaságán, hiszen így is úgy is meg fogjuk bánni, ahogyan arra Kierkegaard bácsi már oly régen figyelmeztetett. Nos tehát, hogy el is meséljük, mitől lesz széles jókedvünk ezután, az Kövér pedellus, aki osztályfőnöki jogköröket is kap az eddigiek mellé, és módjában lesz megszabni, ki hová üljön a parlament színházában.

Egészen pontosan a képviselők nem dönthetnének szabadon arról, ki mellett akarnak ülni a parlamentben, hanem Kövér tantóbácsi. A tervezet azonban arról nem rendelkezik, kiengedi-e pisilni a népeket, feltéve, ha szépen megkérik, illetve, ha föl vannak fázva vagy sok volt a bambi (hűsi), akkor engedély híján maguk alá kell csinálniuk. Az ülésrendet a jövőben a házelnök határozza meg, viszont az sincs megszabva, ha valaki attól eltér, fekete pontot kap-e, netán behívatják a szüleit, intő jár neki vagy körmös a méterrúddal, ilyenek. Ha nem lenne annyi bajunk, elmagyaráznánk, milyen gyalázat, ami itt van, de nincsen nekünk ahhoz moslékunk, így ezen most röhögünk, később pedig azon, amikor az ellenzék hiába nyüszög.

El lesz ültetve, és szava sem lehet, s ha más miatt már nem is, mert épeszű magyarázat rá nincsen, ezek után még egyszer, de már utoljára feltesszük a kérdést, mi az anyám valagának jár be oda a sok (illetve kellően kevés) ellenzéki, ha már csinálni úgysem tudnak semmit, legalább tartásuk legyen, hogy most csinálnak belőlük végérvényesen bohócot. Majd kiadnak pár közleményt, oszt jónapot. Most képzeljük el, midőn Kövér elvtárs a helyére zavarja a rendetlenkedőket, helyüket indokolatlanul elhagyókat vagy az általa kijelölttől eltérő helyre ülőket, és már látjuk is, hogy az a kabaré, ami eddig volt, kutyatöke ahhoz képest, ami ezután lesz, hogy elégedetten dőlhetünk hátra, mert nekünk csinálják, nem maguknak.

Mindezt bizonyára a ház méltóságának megőrzéséért, holott már annak a háznak is több méltósága van, amelyiknek piros lámpa van az ajtaja fölött, sőt, ha belegondolunk, a parlament annak a nyomába sem érhet. Ott legalább kimondják, mit árulnak, ami maga a tiszta morál és becsület, innen nézvést Kövér pedellus madámnak sem jó, illetve azt kellene megvizsgálni, egyáltalán mire alkalmas a handabadázáson és fenyegetésen kívül. A parlament rég eljátszotta a jogát, hogy kapcsán bárminémű méltóságról és jó hírről beszéljünk, már csak azért is, hogy az ellenzék bántását befejezzük, mert jórészt fideszisták vannak benne. És tudjuk, hogyan jár akármi is, ahová ők beteszik a lábukat.

Egyszerűen elkezd rohadni. De, hogy ez el ne vegye virágzó örömeinket, azt az emléket teszem itt ki mindenki elé, hogy minket a mi osztályfőnök urunk annak idején a nyakunk, gerincünk vagy más testrészünk óvása miatt félévente ültetett az osztályban jobbra illetve balra, hogy így váltakozó irányból nézhessük őtet, és ne ferdüljünk el. No most, hogy Kövér pedellus ofőnek ilyenre gondja nem lesz, az teljesen bizonyos, viszont, hogy e tekintetben mi tennivalója akad majd, az egyelőre titok. Mert minden okkal történik ezen a kajla világon, hogy ez épp miért, az teljesen homályos, mint a puli valaga az alagútban, vagy netán bármely Fidesz szavazó tudata. Ilyképp a határozat megfelel a követelményeknek.

Egyelőre senki nem kérdezte, erre vajon mi szükség, a csak, nem megfelelő felelet. Lehet, hogy az ülésteremben a lehetséges forradalmi gócok kialakulását elkerülendő történik mindez, de kik vagyunk mi a leendő tekintetes és méltóságos urakhoz képest, hogy fölfogjuk a fölfoghatatlant. Olyan titok ez, ami nekünk nem való, csak a beavatottaknak. Most ordítsak csúnyát, vagy netán bizonygassam, miért hasznos mindezt is megénekelni annyi nagyobb nyavalya mellett? Mondom, hogy belegondolván, elképzelve mintegy az ültetősdit és folyományait, röhögjünk, de annyira, hogy majd beleszakadunk. Ha pediglen nem megy, akkor se szomorkodjunk egyáltalán. Tegyünk rá vastagon, ahogyan az egészre.

Zárótűz a Ryanair ellen

Varga Judit kis, leidiótázott (Nagy Márton) kollégájának segítségére sietett a Ryanair elleni öldöklő küzdelemben. Saját hatáskörben, mint miniszteriális feladat, soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a renitens légitársaság ellen, hogy megemlegessék a magyarok istenét, alkalmasint elszedjék a pénzét, netán elüldözzék kies hazánk területéről, mert nem hajlandó részt venni Orbán színjátékában. Hogy rögzítsük – bár tudjuk, de azért mégis -, a Rayanairnek két bűne van. Az egyik – és ez a kisebbik -, hogy nyilvánosan csinált bohócot Nagy Márton miniszterből. A másik – és ez tűnik fajsúlyosabbnak -, kijelentette, a rá kivetett extraprofitadót tovább hárítja a fogyasztóra, mert nemhogy extra, de semmilyen nyeresége nincsen. A Ryanair ezzel az adóáthárítással elkezdte ásni a saját sírját.

Legalábbis Magyarországon. Elindulásként a kályhától itt az a színjáték zajlik, hogy pártunk és kormányunk – szavakban legalábbis – a világ minden pénzét a bávatag állampolgárok zsebébe tömi, onnan ő egy krajcárt ki nem vesz, hogy mindenki tejben-vajban fürödhessék szerte a birodalomban. Menczer Tamás állambigyó is épp tegnap jelentette ki nagy hangon, hogy a mi kormányunk nem az adóemelés kormánya – lásd globális minimumadó, de erről majd máskor -, és ugyanekkor látjuk, tényleg nem emel adót, hanem inkább újakat vet ki. És ez a kettő tényleg nem ugyanaz. Hanem egészen más. A hallgatólagos megegyezés az volt eddig a gazdaság szereplői és a NER között, hogy miközben Orbán szavakban a bávatagoktól semmit el nem vesz, azzal viszont nem törődik, ha más nyúl Feri bátyám zsebébe.

Legalábbis, amíg ki nem derül, hogy a mocskos multi (etc.) azért emel árat, mert épp Orbán miatt erre kényszerül. A Ryanair ezt a ki nem mondott egyezséget szegte meg, amikor nagy hangon kijelentette, a NER elszedi a pénzét, amit ő meg az utastól hajt be, így, ha az áremelés miatt valaki hőbörögne, akkor gondoljon Orbánra. Ez olyan repedés a Fidesz rózsaszínű és álságos világán, ami megtorlásként vért kíván. Márton miniszter lehülyézése sem az ő kis önérzete miatt ciki, hanem, mert ez is a lukat mutatja a hazugságon. Hogy aztán Varga Judit, mint a joggal szembeni küzdelem igazi harcosa, mondhatni a NER amazonja nevét vállalva beleáll ebbe, azt mutatja, hogy innentől a kis csetepaté véresen komoly, és az egyik fél haláláig tart, de ez nem az az ország, ahol a Ryanair megúszhatná.

Kétmilliárd forint ha Mészárosnak és vőmuramnak ugyan nem, de egy Ryanairnek nagy pénz, és ennyi büntetés is kinéz neki a soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat nyomán, aminek a kimenetele ezek után már nem is lehet kérdéses. Mert, hogy el ne feledjük, azzal Varga is tisztában van, hogy az adó tovább hárítása egyáltalán nem jogalap a renitens megrendszabályozására. Ezért most hirtelen előkerültek olyan vádak, hogy a Ryanair csúnyán beszél az utasokkal, elkavarja a bőröndjeit vagy csámpás stewardeseket foglalkoztat, ami eddig is így volt, de mindezideig senkit nem érdekelt. Most viszont nagyon is, hirtelen születtek komoly, géppel írt feljelentések, és mutassanak akár egyetlen embert, akiről Virág elvtárs nem bizonyítja be két perc alatt, hogy bűnös.

Na, ugye, és már helyben is vagyunk a NER libafostos világában. És ezen a ponton vetül fel az is, amit majd a jövő bizonyíthat, hogy a Rayanair elüldözése az országból valami magasabb célokat szolgál, például, hogy általa valamely nertárs olcsóbban juthasson hozzá ahhoz, amit magának bekebelezésileg kiszemelt. A végső cél mindig valami ilyesmi, legyen bár akármilyen pátoszos magasztosságba, fennköltségbe csomagolva, momentán valószínűleg a Rayanair okán és kapcsán valamilyen rablás előkészítése folyik, minden más csak máz a szartortán. Hogy félreértés ne essék, nekünk a Ryanair se nem cimboránk, se nem a szívünk szottya, csak mindezideig élveztük azt az üde színfoltot, amit viselkedése a NER-rel szemben ezekben a napokban jelentett. Ő volt a mi kis Lúdas Matyink, aki Döbröginek ellenáll.

Tudtuk, hogy le nem győzheti. De legalább megpróbálta, a végét pedig innentől sejtjük. Varga elrendelése a háborúban a zárótűz, a nehéztüzérség bevetése a végső nagy roham előtt, amelynek végén a Ryanair torkát átharapják, vagy menekülésre késztetik a kipcsakok földjéről, hogy még vissza se nézzen. Bár lehet, nem is akar igazán. Mindebben pedig az a tragédia, hogy ha ez így lesz, márpedig így, az a művelt nagyközönség számára újólag csak azt bizonyítja, hogy az ország, amelynek lakosai vagyunk, olyan hely, ahol bármi megtörténhet az idegennel, mert itt más szabályok szerint zajlanak a dolgok. És nem akarnánk két kézzel Putyin birodalmára mutogatni, ahonnan az ügyek rendezésének módját másoljuk. Nincs tanulság, sem megnyugtató lezárás. A vég kezdete van.