Három ebéd (szociográfia)

Part. 1./ Miközben az ország első számú embere – aki csak érettünk él – betért egy lakótelepi étterembe, amelyet előzőleg féregtelenítettek és bombamentesítettek, a panel alatt sátrat vertek a tévéstábok, és alkalmi árusok telepedtek meg. Eközben pedig első számú segítője asztalterítőből partedlit kanyarított a kedves vezető tokája alá a népiesch hatás kedvéért. A műalkotás, amely emberünk ebédjét ábrázolja, gyermeki lelket mutat. A szemek az ételre koncentrálnak, a partedli is a helyén van nagyon, csupán a két kis fülecskét nem látjuk, amint a fenséges nyakhoz rögzítették a textilt. Valószínűleg az ingnyakba gyömték. A pörkütt bőséges, köret alig mutatkozik a tányéron, a húsételt alaposan ellátta erős paprikával a munkás kéz. Villát is használ a beteg, kést nem adtak neki, ezért csupasz baljában nyugszik az ubi. A környezet egyszerű, magyarosch, a háttérben egy nőnemű választópolgár mutatkozik, a kevlárt a partedli jótékonyan eltakarja, viszont TEK és harci jármű nem látszik a fotón, mindettől bukolikus báj terül szét a képen. Az ingujj föltűrve, ahogyan hősünk nekiveselkedik a föladatnak. A stábok ezt az idillt kiküldik az éterbe, és magyarságunk böszmébbik, ámde kisebbik és hangosabbik fele egyből elalél, és rohan a fülkébe forradalmárkodni. Röhögni ér.

Part. 2./ Midőn országunk másik embere – aki majd érettünk él -, és aki ezt az elsőt igyekszik leváltani, betér egy pesti kisvendéglőbe, amelyet nem féregtelenítettek, bombákat meg nem raktak oda, mert minek, a kertek alatt nem települnek meg alkalmi árusok, és stábból is csak egy van, hogy diabolikus voltát megmutassa magyarságunk böszmébbik, ámde kisebbik és hangosabbik felének, hogy hitében őt megerősítse, semmi különös nem történik. A másik ember nem gyöm partedlit a füle mögé, hanem csak úgy van. Az utcára pakolt asztaloknál foglal helyet a vendég, a kép nem népiesch, se nem magyarosch, látszik rajta a Soros keze. Míg az ország első számú embere magányosan zabál, ez itten ketten van, és láthatóan konspirál. A tudósítás szerint nem ez a botrány, hanem, hogy mi várható egy olyan alaktól, aki Budapest egyik legdrágább éttermében bukott le, holott az árakat nem közli a hívekkel. Itt az állítás önmagáért beszél, mint úgy általában, ahogyan máma a propaganda működik. Ettől elalélva magunk a képen migráncsokat is föl vélünk fedezni, akiket ez a másik ember az asztal alatt a tenyeréből etet, és látszik, hogy titokban patája van neki. A tudósítás szétterül az éterben, és az ország nagyobbik, ámde halkabbik fele az asztal alá esik a röhögéstől nagy kínjában.

Part. 3./ Amikor az ország egyik embere – özv. H. J.-né – a tízmillióból, akiért/ből ez az első jelenleg él, a másik meg majd szeretne, ebédhez készülődik, csak a Blöki van féregtelenítve, és kerti budi mellett várja majd a terített asztal, viszont addig meg is kell főzni. Az ország egyik embere tehát szertenéz a nagybüdös spájzban. Az egyik sarokban talál egy marék sárgaborsót, ami életet majd fokhagymával készít el, szerencsére zsír is akad a bödön alján (mázli). Fölteszi ezt a kibaszott borsót, és addig rotyogtatja, míg fölismerhetetlen massza nem válik belőle. A szalonna bőrét már tegnap megfőzte feltétnek, így már csak annyi a feladat, hogy első fogásnak magyarosch köménymagos levest kreáljon, amibe a száraz zsemléből pirít népiesch kockákat, hogy tartalmas legyen. Amint készen van a nagy mű, kiviszi a menüt a budi mellé, mert már csirpolnak a madarak, elmondja magában az asztali áldást, és fogatlan szájához emeli a falatokat. Végezvén az ötszáz michelines tobzódással a maradékot a féregtelenített Blöki elé önti, aki majd ettől lesz anyahordozó. Stábok őtet nem kísérik, csak leveleket kap, hogy állítaná meg Brüsszelt a göcsörtös hátával. Ennyi figyelem jut rá, mert ő nem Bözsi, hanem Jolán, hogy bassza megazisten! Érzelmi reakciót ki-ki a gusztusa szerint produkálhat.

Orbán micsodája

Hihetetlen dolgokra képes a football, a népeknek ez a nagy, közös vallása, mondhatni, olvasztótégelye. Minálunk pedig különösen. Volt egy ilyen láblabda esemény, amelyen egymásnak feszült az Újpest, valamint miniszterelnökünk nagy-nagy szerelme, a Videoton.

A tévések nyertek a valahai belügyesek ellen ez utóbbiak otthonában 3-0 arányban, amelyet a hazai szurkerek lelke nehezen viselt el, ezért ők az ellen rajongóit arra szólították fel, hogy kezdjenek orális szexbe Orbán Viktorral. Emiatt az éber MLSZ négyszázezer forintra büntette a lila-fehér klubot.

A hazai láblabdát irányító szervezet büntet naponta, néhanap, viszont a szövetség eddig még soha nem rótt ki sarcot azért, mert fanatikus drukkerek közszereplőt pocskondiáztak. Ebből is kitetszik, hogy ezek hálátlan népség, fölépíti nekik a stadiont, aztán ezt kapja érte cserébe.

Viszont nézzük, mennyibe került maga az aktus. Jobb esetben is ezer ilyen videotonos lehetett a fedett sportlétesítményben, így, ne legyünk prűdek, egy darab szopás ÁFA nélkül négyszáz forintot kóstál. Hát ennyit ér az MLSZ-nek miniszterelnökünk becses dákója, hallatlan.

Viszont vannak ennél érdekesebb dolgok is. Amikor ezek a dózsások látogatnak el a Franzstadtba, ott általában az fogadja őket, hogy „lila majmok”, ez még hagyján, de rosszabb esetben meg szó szerint ez: „Újpesti cigányok, basszátok az anyátok!”, ami szintén nem egy komilfó mondat.

Tegyük hozzá rögtön, amióta Kubatov et., mint az FTC atyaistene a vénaszkennerjével kiszűrte a vehemensebb népeket a Groupama Arénából, ez már ritkább. Ugyanis, azok a kopaszok, akik a fentebbi a népi rigmust szokták ordítani, ma már Fidesz, illetve NVB székházakat védenek. Így transzformálódnak át a dolgok kies honunkban.

Viszont verstani szempontból nem értem a dolgot. Mert, amint kitetszik, az édesanyával való közösülést lehet ritmizálni, az orális szexre való felszólítást viszont nem, akárhogyan is fordítgatom le népi nyelvre az inkriminált mondatot. Ebből is kitetszik, hogy leleményes népek ezek a dózsások, vagy olvasták a Hadrovics-Gáldi versformákról szóló alapművet, de erre kevés az esély.

Más aspektusból meg az is bevett buzdítási forma a hazai pályákon, hogy „Indul a vonat!”. Erről mondta a rossz emlékű Dávid Ibolya, hogy nem ért a focihoz. Tiszta beszéd, viszont Pintér Sándorról nem tudjuk, hogyan is van ezzel. Ő sms-ben utazik, meg kerítéseket épít, és mostanság alig is hallani róla.

Viszont miniszterelnök úr szerszámját egyénileg is szopogatják. Zana művész úr személyesen, amikor kijelentette, hogy ő focizott együtt OV-vel, ami miatt Kossuth-díj jár neki, amit állítólag meg is ígért neki egyetlenünk. Mondom, elképesztő dolgokra képes ez a football, még arra is, hogy kijelentsem, én is együtt rúgtam a bőrt valaha a Nagy Ő-vel (tényleg), és ezért nem, hogy nem kérek semmit, hanem leginkább elfelejteném.

110 ÉVES LENNE – a Nemzet Nagymamája, Jászai Joli néni

Száztízedik születésnapja alkalmából írok a Nemzet Nagymamájáról.

Igen, arról a drága nagyanyóról, aki alig egy évtizede még velünk ünnepelhetett, s a tortáján lobogó száz gyertya fényében még megcsodálhattuk jóságos lelkét.

Jászai Jolán – Jászai Mari színművésznő unokahúga – száztíz esztendővel ezelőtt, a szűkebb pátriánkhoz közeli Rábatamásiban született.

Viszonylag későn, 1985-ben fedezte fel őt a színházi, filmes világ. Csak nyugdíjazása után 1984-ben egy Jászai Mari tiszteletére rendezett ünnepségen hallotta szavalni őt az akkori győri színházigazgató, Bor József, és rögtön színpadi szerepet ajánlott neki Ödön von Horváth, Mesél a bécsi erdő című darabjában. Jászai Joli számos filmben is bizonyított: a Szerelem első vérig a Szerelem második vérig, a Csók, anyu, az Édes Emma, drága Böbe, a Napló apámnak, anyámnak, a Hetedik szoba és a Sztracsatella című alkotásokban…

Jászai Joli színművésznő tehát igazándiból 78 évesen született! Előtte, szülei akaratának engedelmeskedve a Győri Állami Tanítónőképzőbe járt, majd miután 1929-ben megkapta képesítését, Rábatamásiban – szeretett szülőfalujában – tanított.

Jászai ház Rábatamásiban

A második világháború után, férjével Pécsett telepedtek le, és újra csak tanítani kezdett. Jászai Jolán tanítónő öt gyermeket nevelt fel. Férje elvesztése után még a nyugdíjazása napjáig napközi vezetőként tevékenykedett.

Csak kevesen tudják, de a „művésznő” csodálatos verseket is írt, melyek a mai, felfordult világban sokan csak egy legyintéssel intéznek el.
Valódi lélekkel, valódi egyszerűségben formálta sorait, hogy a versei képesek legyenek a valódi öröm közvetítésére…
Az ezer kötődéssel Vas megyéhez is mindvégig hűséges Jászai Joli nagymamára emlékezni jó, derűje örök érvényű, s talán egyszer majd megértjük, miért is volt képes mindhalálig derűvel szemlélni az életet…

Szórd a Szeretetet!

Ne kérdezz senkit, ki vagy és mi leszel,
A fontos, hogy Szívedből mindig hitelezel.
Ha nem süt a Nap, Te legyél a sugára,
Ragyogjon a szemed mások mosolyára!
Akit bánat bénít, melegen vigasztald
Simogató szóval, ne küldd el, marasztald!
Öregnek, gyereknek mondj mesét ha kérik,
A szíved mondja halkan, legjobban így értik.
Szórd a Szeretetet, mint a Nap a sugarát
így leszel boldog majd itt és Odaát!

Derű és szabadság

Sheldon:
„A kínaiak azt mondták, ez a legnagyszerűbb dolog a Kommunista Párt óta. Azt hiszem, a Kommunista Párt utasította őket arra, hogy ezt mondják. Szeretem Kínát, ott tudják, hogyan kell rendet tartani.”

Miniszterelnök úr világot látni volt a messzi Kínában, és úti élményeit meg is osztotta a széles közönséggel szokásos pénteki szeánszán, és bár ne tette volna. Mielőtt azonban elmerülnénk a zakkant lélek tobzódásában, nem árt figyelembe venni, hogy miért utazgat egzotikus vidékekre minduntalan.

Egyszerűen nincs érkezése máshová menni. Az amerikai kirándulás már nem opció, és másutt sem látják szívesen. Van neki a V4-e, ami egy rossz galeri, amely főleg a két bandavezérrel – úgymint lengyel-magyar hű cimborák – az élen úgy viselkedik – hogy képes beszéddel éljünk -, mint tahó kamaszok, akik terrorizálják az egész lakótelepet.

Vagy, hogy Váncsa örökbecsű megfogalmazásával éljünk, beengedtük őket a klubba, de belehugyoznak a zongorába. Most, hogy Párizs is elesett, szűkül a kis hugyos játszótere. Itthon riogathat, másutt nem annyira, ezért elment megnézni a Mennyei Béke Terét, hogy nagy tudásokkal vértezetten térjen meg az övéihez, és hülyeségeket dumáljon.

Nagy bölcsen azt mesélte, hogy: “A kínaiak derűsebb emberek. Filozófiai gondolkodásuk középpontjában a harmónia, a harmóniára törekvés áll. Ehhez képest Nyugaton meg van a szabadságra törekvés, ami mindig konfliktushoz vezet. A szabadságot veszélyeztető dolgok miatt folyamatosan alarmírozott állapotban van az EU.”

Ha jól értem, itt mintegy filozófiailag állítódott szembe a derű és a szabadság, amely kettős közül miniszterelnök úr a vigyorgást választja a csak gondokkal terhes, és voltaképp megfoghatatlan, ezért számára értelmezhetetlen szabadsággal szemben. Ezek nem dakota lovak, innen eredhet a baj, de azért segítsünk neki.

Az a derű, amelyre gondolhatott, a taoizmus áldott állapota, amely szerint a legfőbb cél harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel, elérni a nem-cselekvés (Wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást. Ez maga a szabadság, és nem egyenlő a vigyorgó kínaival, aki mosolyogva húzza le az ember gatyáját.

A szabadság ellentettje nem ez, hanem a zsarnokság, amelyet a Mennyei Béke Terén 1989-ben történtek is mutatnak, amikor is a hadsereg páncélos, ejtőernyős és egyéb egységeit vetették be a Tienanmen téri demonstrálók ellen. A beavatkozás mintegy háromezer ember életét követelte. Ez egész jó minta lehet miniszterelnök úr számára, ha itthon nagy a ricsaj, ugye.

Sok mindent lehetne mesélni a szabadságról még, én beérem a drága Eörsi Pista – akivel nagyokat lehetett unikumozni itt, Szombathelyen – két sorával: „Vedd példának a madarat, /Olyan szabad, hogy visszaszáll./ Ki messze megy az itt marad./ Ki itt marad az messze jár.” De ilyenekhez miniszterelnök úrnak lövése sincsen magunk közt szólván.

Kampec dolores XLIX. – Legkisebb Hitler

Miután Béla kellőképpen és a maga módján örvendezett május első napjának, stroke-ot sem kapott, mint ahogyan a fröccsök ura feltételezte, és magányából is kivonszolták a sárga pillangók, az élet lassan visszatért a megszokott kerékvágásba.

Amikor az olajos hajú traktoros legények büszkén pöfögtek a földekre, amikor a műanyag dömperesek harsogása a rendelkezésre álló összes teret kitöltötte, amikor mackónadrágos anyáik sóhajtozása már az égig hangzott, elvegyülve a harang szüntelen zúgásával, nos, akkor döntött úgy Béla, hogy a kocsmában töltött téli álom után újra felkeresi rég nem látott otthonát.

Amint belépett, elámult a látványtól, mert mindent ugyanúgy talált, ahogyan hónapokkal azelőtt odahagyta. Az ágy vetetlen volt, és meleg, a pohárban frissen állt a víz, régi reggelijének maradéka üdén hevert a konyhaasztalon, és az ősszel odahagyott légy is ugyanúgy zümmögött, pedig minden emberi számítás szerint már az örök vadászmezőkön kellett volna lócitromra vadásznia. S ami felettébb furcsa volt, egy szem port nem talált sehol sem.

Így látta meg tehát, hogy a világnak ebben a szegletében megállt az idő, és ha itt marad, akkor végleg biztosítva van számára az örök élet nyugalma, amiből viszont köszönte, de nem kért. Jobb szeretett ő a halandóság minden kínjával és kalandjával együtt élni, mert végül is, ez a móka, nem a mennyország békés zsolozsmája.

Ezért elfogyasztotta rég elfeledett reggelijének maradékát, a rántotta még gőzölgött, és a bögre fala is harmatos volt, amiben a tejet tartotta, a sercli pedig olyan ropogós, ahogyan mindig is szerette. Miután megpaskolta az arcát némi vízzel, és látta, hogy a bőre kezd olyan feszessé válni, mint a baba segge, eliszkolt hazulról, hogy az eszét ne veszítse.

Kilépve az utcára jól esett az orrának a tehénszar és húgy ammóniája, a bokatörő göcsörtök a flaszteron, és a mindent beborító millió éves por. Hogy hol él, azt mutatták a kék plakátok cafatjai, amelyeket a szél olykor meglendített, és a kimozdíthatatlanul cövekelő két közmunkás, ami ugyan kissé megrendítette bimbózó virágos kedvét, de hát, ez a magyar ugar, gondolta, és benyitott az ivóba.

A fröccsök ura úgy üdvözölte, mintha száz éve indult volna el valami háborúba, ami úgy is volt, és az újra megtalált barátság kitörő örömével törölte le a légyszaros asztalt, hogy föltegye a kérdést – A szokásos hűsit? Uram. – Az igenlő választ meg sem várva sprickolta a szódát a borba, és mint valami mennyei italt, úgy csúsztatta, huppantotta a kétes tisztaságú poharat hősünk elé.

Béla hörbölt egyet, és kijelentette, hogy a megtalált élet bizonyosságában tévét nézne akkor. Óhaja teljesült, a dobozra nézett, és valami elemi ráismeréssel kiáltott oda barátjának: – Odanézz, keresik a miniszterelnök urat. – A kocsmáros hülyén nézett rá, ezért megerősítette: – Azt mondják, biztos ön is keresi a legkisebb Hitlert.

A fröccsök ura a tévére pillantott, ahol valami degenerált reklám folyt ki a képből, és úgy elkezdett röhögni, hogy a pohár kiesett a kezéből. Béla csodálkozva nézett rá, és megkérdezte: – Mi a franc bajod van? – A barátja csuklott már, úgy válaszolt: – A legkisebb hitelt, te ökör. – Béla nem lepődött meg egy csöppet sem, és rezignáltan válaszolt: – Hát, ez az élet, Babocsai néni. – És ekkor jött rá arra is, mért volt olyan furcsa neki, amikor egy műsort meg úgy reklámoztak, hogy exek az edényben, és ő is vihogni kezdett.

BÖZSI NÉNI, MEG A RÖFIK UTÁN BÁTYKA – avagy “Orbánék”, ha találkoznak…

Az egykori, alcsúti ganézás titkaiba nemzetét pajkosan beavató hatalmasság útra kélt, és Bözsi néni nagygéci lelkendezései után Kínába, a Mennyei béke terére sietett, hogy koszorújával kifejezze (pártja és kormánya) a hozzá hasonlatosak elkötelezettségét a kommunista hagyományok mellett.

Mélán baktatott Orbán a traktorkeréknyi gezmet mögött, mert talán már akkor is izgatottan várta az élete főművének számító csoportkép elkészültét!
Igen, „lelki szemei” előtt látta már, amint Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, Recep Tayyip Erdoğan és Aljakszandr Rihoravics Lukasenka illusztris társaságában toporogva mutathatja hátsó fertályát, talán éppen Európának, de a leginkább nekünk, magyar alattvalóinak.

Bátyka és csapata – a mostanáig legutolsónak vélt európai diktátor, Lukasenka, szerető népétől kapta ezt a bájos elnevezést – odáig lesz majd Alcsútdobozhy Orbán Viktor látásától! Nyilván ezt gondolva nyalogatta szája szélét az őt szokás szerint megrettentve követő asszonykája társaságában, midőn a kínai fiatalok vérével szennyezett tér emlékműve előtt parolázott… Lévai Anikó talán még emlékezhetett az 1989-es esztendőre, amikor fiatal – és persze demokrata – férje oly harciasan tombolt, valahányszor szóba került a szabadságvágyukat kifejező kínai egyetemisták, meg az őket lerohanó kommunisták afférja, ott a Tienanmen téren…

(A világ leginkább az 1989-ben kíméletlenül elfojtott Tienanmen téri diáktüntetésekről ismeri a nevét, mely a Tienanmen téri vérengzés néven vált az egész világon hírhedtté. A tér neve összeforrt a politikai diktatúrák elnyomása elleni tiltakozás fogalmával.)

Bözsi néni, meg a röfik után pacsizni ment Orbán a világ ma élő legjelentősebb diktátorai közé. Pózolni egy közös kép erejéig – mely fotográfia végül elkészült, a középpontjában egy „derék” fiatalemberrel. Bátyka fiacskája éppen úgy néz a magyar miniszterelnökre, mint ahogy Orbán tekintett néhány nappal ezelőtt a Bözsi néni disznaira. Barátságosan… Talán, csak azt nem kérdezte meg az ő drága Bátykájától, vajon ki is ganéz e nyomorultul megalázkodó figura alól…

Николай Александрович Лукашенко fintora mindent elárul! Parolázott ő már Medvegyevvel, akitől pisztolyt kapott ajándékba, vigyorgott már Obama és a first lady társaságában, bámult az objektívbe Benedek pápa oldalán – no, de az alcsúti röfi-diktátor láttán bizony csak somolyogni volt kedve… Talán a méltóság volt, ami a leginkább hibádzott, ennek a tizenéves belorusz fiúcskának? Talán csak nem értette, mit keres a diktátorok közt egy jelentéktelen kis ország pökhendi törpikéje?

Soha nem tudhatjuk meg a választ, legalábbis a valódi választ biztosan nem!

Talán a magyarüdők, vagy a nyócnyócvannyóc megírja majd, miként járultak a fenti országvezérek Orbán elé, keresve az ő becses kedvét, talán kiderül, miért is kellett ez a mérhetetlen felhajtás – miközben kies hazájában éppen szorgos kezek kapirgálják lefelé a Brüsszel megállítására ösztönző óriásplakátokat.

Talán kiderül! S ha mégsem, akkor sem lesz baj!
A fontos, hogy a röfik után kipipálhatta Bátyka és fattya lenéző pillantásait a mi kedves vezetőnk, akit jövőre elsöprő többséggel választanak újra Ázsia gyarmatán, Magyarországon!

ORBÁN ÉS A KÜLCSÍN – kiment a vinkliből Soros egykori istápoltja…

Fancy, szexi és trendi lett 1956?
Fancy, szexi és trendi lett a 2016-os emlékév, legalábbis az eseménysorozat 2015 szeptemberében kinevezett kormánybiztosa, Schmidt Mária szerint ezt kérte tőle a miniszterelnök.
Mert e három cél volt fontos a magyar miniszterelnök számára!
Úgy tűnik, ma már csak az nem fontos, hogy Orbán Viktor fancy, szexi és trendi legyen! Sem ő, sem kedves cimborái nem képesek a megújulásra – pocak, toka, ősz haj jellemzi a „fiatal demokratákat”, s persze akad köztük pocakos kopasz is, aki szívesen mutogatja magát elnyűtt pólóiban, baseball sapkában és széttaposott csukában – miközben az őt körülrajongók nyakkendőben és öltönyben kénytelenek feszengeni, míg ő szaval…

Szóval, a magyar miniszterelnök és csapata vénülési folyamatai tisztességesen belehúztak, ma már nem említik őt/őket abban az élbolyban, ahol a sármos politikusokat jegyzik! Nem dobogtatja meg a női szíveket, megjelenésével sem igen kelt feltűnést – már, ha ama nyegle totyogást egyáltalán lehet még „feltűnésként” jellemezni…

Amint a Mennyei Béke egykori terén végigstrasszált, bevágva a szokásos durcit, bizony alig volt mit mondani a magyar miniszterelnök eleganciájáról! Ott, ahol 1989-ben fiatalok ezreire rontott a kommunista hatalom, a magyarok miniszterelnöke öntelten koszorúzott, leköpve, semmibe véve egykori önmagát! Úgy billegett a traktorkeréknyi koszorú mögött, mintha bizony nem éppen a mások vérével szennyezett Tienanmen téren volna, melyről fiatal fejjel oly indulatosan tudott megnyilatkozni Kövér, Deutsch, vagy éppen Simicska oldalán! A 89-es Orbán számára elképzelhetetlen lett volna, hogy kieresztett pocakkal játssza a méltóságost egy diktátorok által rendezett ünnepségen – ma tökéletesen rendben valónak érezte a hacacárét, őfőcsúfsága!

Még jó, hogy az emberek többsége lát!
Ugyan a tétova tömeg nem emelkedik a valódi értékek világáig, azt azért minden esztendőben megszavazzák, kinek a külleme számíthat elismerésre a világ politikusai között. A mi derék tokás pocakmacink bizony eltűnt, a valaha általa is meg-meglátogatott dögös pasik közegéből. Kullog, valahol ott, ahol ezt érdemei diktálják! Orbán – szemben az ő kivételesen magas elvárásaival…– se nem fancy, se nem szexi és a legkevésbé sem trendi – sem a külföld, sem a magyar, „valódi hölgyek és urak” szemében! Oda került, ahová az általa annyira utált Soros táskái, meg Kádár fizimiskája lökte – semmivel sem különb náluk!

Kik számítanak elegánsnak, dögösnek, vagy éppen csak jóképűnek? Nos, felvillantjuk a 10 legelismertebb politikust, akiket erre érdemesnek ítéltek a hottestheadsofstate.com oldalán, 2017-ben:


1.-Justin Trudeau kanadai miniszterelnök


2.-Jigme Khesar Namgyel Wangchuck Bhutan királya


3.-Enrique Pena Nieto Mexico elnöke


4.-Jovenel Moise Haiti elnöke


5.-Emmanuel Macron francia elnök


6.-Kolinda Grabar Kitarovic Horvátország elnökasszonya


7.-Moon Jae in Dél-Korea elnöke


8.-Edi Rama Albánia miniszterelnöke


9.-Bjarni Ben Izland miniszterelnöke


10.-Alexis Tsipras görög miniszterelnök

Orbán az elmúlt 6 év alatt 62 hellyel került hátrébb a korábbi pozíciójához képest, jelenleg a 78. helyen áll.

Hja, meglehetősen sovány vígasz, hogy kedvenc pajtásai, az orosz, török, vagy éppen azeri elnök sem áhítozhat elsőbbségről!
E listán Putyin a 25., Erdogan a 97., míg Trump a 137. helyig tornászta “le” magát! Ilham Aliyev, Orbán nagy cimbije a baltások vezére a 194. a sorban! Kim Jong-un az előkelő 199. helyről tolja a szekeret…

(…)
Ja, és Áder János is befutó, ő a 167.!!!!

A GÖCSEJBEN „FAGYOSNAPOKNAK” NEVEZIK – csak így, egyszerűen…

A három fagyos nap, a három -ác végű fagyosszent Pongrác, Szervác, Bonifác napja közül az elsőn, Pongrác napján évszázados tapasztalat szerint a tavaszi meleg időjárás hirtelen hidegre fordulhat, sőt fagy is jelentkezhet, ami leszüreteli a szőlőt, tönkreteszi a vetést. Védekezésül trágyát égettek, füstöltek a gyümölcsösökben, veteményes kertekben.
Szervác napja a fagyosszentek második napja. Baranyában hallani a következőt: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz”.
A három ác-cal végződő nevű fagyosszent harmadikának, Bonifácnak napja. A három fagyosszent idején Zentán és környékén három napig nem szabad kapálni, mert nem terem a szőlő.

“Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek,
Hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!”

Hogy a fiatal palánták ne károsodjanak, uborkát, paradicsomot, babot általában csak a fagyosszentek elmúltával ültették el. Ezek a néphagyomány emlékei.

De lássuk, kik voltak a hírneves „fagyosszentek”?

Szent Pongrác vértanú (május 12.) az ázsiai Frígiában született. A 6. században keletkezett szenvedéstörténete szerint szüleit korán elvesztette. A tizennégy éves fiú nagybátyjával, Dénessel frígiai hazájából Rómába költözött, ahol találkozott Marcellinusz pápával és a keresztényekkel. Nemsokára Pongrác is, nagybátyja is megkeresztelkedtek. Pongrác részt vett a közösség imáin és áldozati ünnepein. Hamarosan a rejtőzködő pápát is felfedezte a hatóság, Pongrácot és nagybátyját szintén feljelentették a császárnál. Pongrác a császár előtt bátran védelmezte hitét és a keresztényeket. A fiút a Via Aurelián fejezték le 304-ben. Tiszteletére az 5. századtól van bizonyíték. Szümmakhosz pápa (498–514) bazilikát emeltetett a Via Aurelián lévő sírja fölé. Rómában fehérvasárnap az újonnan megkereszteltek ünnepi körmenetben a bazilikájához vonultak, ott levetették keresztelési ruhájukat és megújították hitvallásukat. Hitüket az ártatlan gyermek oltalma alá helyezték szeretetük és bizalmuk jeleként. E bizalom eskük megerősítéseként is szolgált bírói tárgyalásokon: a peres felek Pongrác sírjánál esküdtek meg arra, hogy igaz a vallomásuk. A késő középkor óta Pongrácot a tizennégy segítőszent közé sorolják.

Szent Szervác püspök (május 13.) Tongeren püspöke volt, majd Maastricht városába települt át és az ottani egyházmegye püspöke lett. Jelentős szerepe volt a kereszténység terjesztésében Németalföld területén. Maastrichtban a korábbi római templom helyére felépíttette a Miasszonyunk-templomot, amely ma is a város egyik vallási központja. Kora egyik jelentős egyházi személyisége volt, rengeteget utazott és részt vett számos zsinaton és egyházi gyűlésen. Az eretnekek, különösen az arianizmus elkötelezett üldözője volt. A legenda szerint, mikor a hunok Rómához közeledtek, Szervác az apostolok sírjánál imádkozott a veszedelem elhárításáért. A harmadik nap végén látomása volt: Szent Péter jelentette neki, hogy a gallok bűnei miatt Isten ítélete nem marad el, de az ő szülővárosát, Maastrichtet Isten megkíméli. Szervác néhány nappal később, 384 pünkösdhétfőjén, május 13-án halt meg. Szabadban lévő sírját soha nem lepte be a hó. Később templomot emeltek fölé és búcsújáró hellyé vált. Sírjánál, ereklyéinél sok beteg, ördöngös meggyógyult. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy legendája szerint ősei Jézus Krisztusnak voltak rokonai.

Szent Bonifác vértanú (május 14.) egy Aglaida nevű nemes hölgy szeretője és vagyonának őrzője volt. Később isteni intésre töredelmesen megbánták bűneiket, és elhatározták, hogy Bonifác a vértanúk holttesteinek megkeresésére indul, hátha ily módon, imáik révén üdvöt nyerhetnek. Néhány nap múlva Bonifác Tarsus városába érkezett. Leült a még élő, szenvedő vértanúk lábaihoz, bilincseiket csókolgatta, és így szólt: „Tapodjátok meg az ördögöt, Krisztus küzdő vértanúi! Csak még egy kicsit tartsatok ki! Rövid a szenvedés, amit örök nyugalom és kimondhatatlan megelégülés követ majd. E kínzások, amiket Isten iránti szeretetből elszenvedtek, csak ideig-óráig tartanak, egy pillanat alatt el is múlnak, és rövidesen az örök boldogság örömébe juttok, ahol Királyotok látásának örvendeztek, néki mennyei énekek dicséretét zengitek, az angyalok kórusában a halhatatlanság díszébe öltözve meglátjátok majd, amint az örök szenvedés poklában gyötrődnek pribékjeitek.” Bonifácot ezután elfogták. Ő megvallotta kereszténységét. A bíró feldühödött, felakasztatta, és testét addig szaggattatta vaskarmokkal, mígnem előtűntek csontjai; ezután hegyes nádakat szúrtak körmei alá. Bonifác az égre tekintve derűsen viselte a fájdalmakat. Látva ezt a gonosz bíró, szájába forró ólmot öntetett. A szent vértanú pedig ezt mondta: „Hálát adok neked, Uram, Jézus Krisztus, élő Isten fia.” Ezután a bíró üstöt hozatott, megtöltette szurokkal, és Bonifácot fejjel lefelé a fortyogó szurokba tetette. Mivel ez sem ártott neki, megparancsolta, hogy fejezzék le. Bonifác május 14-én halt vértanúhalált. Rómában, a Latinnak nevezett út mentén temették el. Sok hitetlen tért meg Krisztus erejét látva a vértanúban.

(Köszönettel tartozunk a forrásul használt Magyar Kurírnak!)

De vajon mit gondol a ma embere a fagyosszentekről?

A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul; a májusi fagyok valószínűleg azért kaptak különös figyelmet, mert a zsenge növényzet leginkább ilyenkor sínyli meg.

A jelenséggel régóta foglalkoztak a meteorológusok, többek között Karl Dove, Richard Assmann és Wilhelm von Bezold. Bezold szerint a fagyosszentek idején Északnyugat-Európában rendszerint légnyomási maximum van, míg keleten és délkeleten alacsony a légnyomás. A légnyomás-minimum közepe Magyarország, ahol az Alföld ebben az időben erősen fölmelegszik. A fagyosszentek jelenségével részletesen foglalkozott Hegyfoky Kabos, akinek A május havi meteorológiai viszonyok Magyarországon című munkája 1886-ban jelent meg a Természettudományi Társulat megbízásából. A lehűlés jelenségét nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Lengyelországban is megfigyelték.

Egy topolyai népi magyarázat szerint „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért haragusznak ránk emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket”.

Öltözködjünk rétegesen…

Malomalja, fokos

Jó nekünk itt, Szombathelyen. Ez a Kőszegi-hegy, akit valami ismeretlen okból neveznek Alpokaljának, holott, ha az ember nagymamaként Tarvisióba megy bőrdzsekit venni, már tudja is, hogy az igazi alagutak csak Klagenfurt után kezdődnek. Viszont az tagadhatatlan, ez a domborulat nagyon jó szolgálatot tesz, ha nyugatról jönnek a viharok.

Ez itt, a helyem nekem, beltenyészet, egy különös pontja az atlasznak, amit az is mutat, hogy a rendszer színeváltozásakor két cikluson át is szabaddemokrata polgármesterünk volt, és az volt az az időszak is, amikor az ember úgy gondolta, még lehet, érdemes is azt az életet leélni, ami kijutott neki a végtelenből. De elmúlt ez is, Isten is meghalt Nietzsche óta.

Teljességgel elképesztő módon ez reggel ötkor jutott eszembe, amikor a piacon megláttam a gyöngyvirágokat. Eltettem a kiflimet, meg az előre csomagolt kalbászt, amiről az eladója nem tudta, mennyibe kerülhet. Mondtam neki, tegnap kettőnyolcvan volt. Erre aszondja, akkor biztos. Amint tőle elfordultam, akkor láttam meg a gyöngyvirágot, ami tapasztalat érthetetlen módon bokszolt a szívembe.

Ahogyan a nagy hegységnek hátat fordítva vánszorogtam dél felé, meg kellett fejtenem, mi a rosseb a bajom ezzel a nyomoronc gyöngyvirággal. Amikor bódult csoszogásom közben majdnem elhasaltam egy kukában, akkor ugrott be, hogy május közepe van. Ez pedig évezredek óta strandidő, ahogyan az volt, amikor az érettségi szünetemet vízparton töltöttem, hogy tök barnán hülyítsem meg a szétszívatásomra haszontalan készülő tanári kart, mint éretté váló kisdiák.

Május közepén nincsen helye az életben gyöngyvirágoknak, ha mégis ott van a piacon, márpedig ott van, akkor ez a skandalum annak a bizonyítéka, hogy az idő kifordult önmagából. Mire a házig értem, ahol lakok – a gyöngyvirágtól ötszázhuszonhét lépés, kiszámoltam -, arra kellett rájönnöm, ez meg is történt. A hegy csak a nyugatról érkező dolgoktól ment meg, a rohadt Pest meg balra van, ha a kukának oldalt állok.

Manapság onnan jönnek a bajok. Mindenféle NER-ek, amelyek mentőorvos polgármesterként manifesztálódnak nekünk a hegy alatt. Ez a miénk böcsületes embernek tartja magát, és lehet, hogy az is. Viszont fingja nincsen a dolgok működéséről. Ez a beltenyészetem nekem itt mókát szervez a Fő térre május 31-re, egyetlenünk szülinapjára. Polgármesterünk pedig „letűnt idők szellemiségét idéző” volta miatt nem vesz részt rajta.

A nyomást, amelyet az ilyen megnyilvánulásokat hozó nyilatkozatokat okozzák, értem. Viszont az ötszázhuszonhatodik lépés közben, amikor egy mestercsellel kikerültem a kukát, megvilágosodott hirtelen minden. Helyére került a nyamvadt gyöngyvirág, meg polgármester úr is, akik mindketten kizuhogtak az időből. Ott tartunk épp újra, mint amikor nagyapámnak a benne felgyülemlett mérgek miatt elment az esze, és különös fények gyúltak a szemében. Délután aszfaltrepedéseket föstögetek szivárványosra. Ez tökbiztos.