Varázslólekvár

Rövid helyzetrajz:
„Mit látsz, Lacó? Egy nagy segget látok. De lehet, hogy csak hallucinálok.”
(AE Bizottság)

A sors fura fintora, továbbá Isten és Orbán országló szándékai miatt a külügyeket fölzabáló futsalzseni Szijjártó et. most éppen „új világrendről” sző omló álmokat. Mindeme delírt arra alapozza, hogy a nagy vízen túli Trump adminisztráció egyelőre nem rúgott a valagába, de eljön az ideje annak is, mint ahogyan mindennek.

Szijjártó et. annak örül, hogy Donald kacsa nem akarja „importálni a demokráciát”, mint dekadens elődei, pedig nagy üzlet lenne benne meglátásunk szerint. A jólfésült elnök egyelőre saját hazájának szétkúrásával foglalatoskodik, viszont minden diabolikus baromsága mellett megvan az az előnye a mi hülyéinkkel szemben, hogy nem a saját zsebét tömködi.

Emlékezhetünk, még a saját csicsás tornyát is alig akarta odahagyni, pénzügyeinek intézéséről pedig lemondott. Itt, minálunk ezzel szemben éppen a pénzügyek vannak a kormányzásnak mondott ákombákom centrumában, erősen kihegyezve a szerzésre, és ennek törvénybe iktatására. Hosszú volna hét év ganajságait számba venni, imhol azonban két friss, ropogós példa.

A tao-pénzekhez úgy ragaszkodnak, mint vak komondor a csontjához. A bíróság úgy döntött, tizenöt napon belül ki kell adniuk, honnan jön ez a lóvé, és hová vándorol, mert közadat a közpénzek felhasználása. Viszont, mint tudvalévő, a közpénz jelleg el szok’ veszni minálunk, következésképp kellemetlen volna beszámolni róla. Az ítélet a mi fiainkat egyáltalán nem hatja meg, basznak rá, mondhatni, és a Kúriához fordultak, hogy a mocskot rejtegetni tudják.

A másik cukiság az eljövendő szerzéseknek ágyaz meg. Pártunk és kormányunk kitörölte a szankciókról szóló bekezdést a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról szóló rendeletéből, emellett létrehoztak egy új, ámbár meglehetősen nehezen körvonalazható kategóriát a „kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs feladatokra”. Innentől mindenféle skrupulus nélkül lehet szórni a pénzt, akinek csak akarják. Sőt, azt sem büntetik, ha nem veszik figyelembe a közbeszerzési törvény vonatkozó rendelkezéseit.

Hát nem délibábos rónaság az élet minálunk polgártársak? Lófaszt mama, hogy egy másik klasszikust idézzünk. És mi ezt itt, Hunniában guvadt szemekkel és bamba lélekkel nézzük, panelprolistól, ellenzékestül együtt, aminek nem nagyon lesz jó vége. Ez a „kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs feladatokra” kitétel azt takarja, hogy mindjárt itt a kampány, és az a szarmennyiség, amely eddig is hullott bele a pofánkba, hatványozódni fog. Ha már gondolatmenetünket a Bizottság tánczenekar kis színesével nyitottuk, zárjuk is azzal, bemutatva kies jövőnket, íme:

„Dagdugó, varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ.”

CSÍNYTEVÉS ÉLŐBEN – Estella jókedvre derítette a világot

Ugye, nem haragszol, kedves olvasó, ha néhány pillanatra kirángatlak a világpolitika forrongó bugyraiból, ha elfordítom a tekinteted az egyre idegesítőbb gyűlölet kampányok hírei felől, s bemutatok neked egy alig három esztendős kislányt!

Lehetne ő bármelyikünk falatka gyermeke, de ez a csörfös apróság Mountain Butorac keresztlánya, Estella – egy ismeretlen úr szemefénye, aki Rómában él, s ezt a kirándulást valamiféle ajándékul adta a csöppségnek.
Elvitte őt Ferenc pápa rendezvényére, egy úgynevezett „általános kihallgatásra”, ahol a parányi leányka karról karra járva eljuthatott a szentatya közelébe.
A jó szándékú fölnőttek szerették volna örökre emlékezetessé tenni számára ezt a soha vissza nem térő pillanatot!
Végtére is, az ember – főleg óvodás korban – nem minden nap találkozhat az egyházfővel!

Estella a pápához érve előbb minden erejét összeszedve próbált pontosan úgy „viselkedni”, ahogy egy megszeppent kislányhoz illik. Tűrte a cirógatást, meg a kicsinységének feltétlenül járó pápai puszit – de ami ezután történt, több volt, mindenféle előre megírható poénnál! Estella fantáziáját alaposan izgalomba hozta a fehér ruhás bácsi látványa, jóságos szavai, simogatása, de leginkább annak különös fejfedője, ezért a mit sem sejtő pápa fejéről egyszerűen lekapta annak pileólusát, nem kis derültséget okozva ezzel a jelenlévők között.

És mert a dolog 2017. március 22-én történt, nem nehéz megjósolni, még hány millióan fogják derűvel szemlélni Estella csínytevését!

Milyen jó volna, ha ez a fránya világ olykor megpihenne néhány pillanatra, elfelejtené a gazdaság gondjait, az éhínségek, migrációs vonulások szörnyűségeit, s láthatnánk boldog gyermekarcokat – mondjuk éppen csínytevés közben! Évek hosszú sora óta láthatunk egyre borzalmasabb tudósításokat a szétbombázott Alepporól, ahol sikoltó és fájdalomtól bömbölő édesapák rohannak karjaikba haldokló gyermekeikkel. Láthatunk az óceán partjára sodort halott gyermekekről megrázó képeket – és akkor, végre, megérkezik közénk Estella, egy szinte észrevétlen tündér és előhozza szíveinkből azt a kevéske, ott szunnyadó melegséget!

A katolikus egyházfő – a híres közszereplő, a világ egyik leghatalmasabb embere – kacagott, s a csínytevés után talán az ő napja is sokkal gazdagabb lehetett! Ugyan, mi kellene ahhoz, hogy a világ bármely pontján újra csak fellobbanjanak az Estellához hasonló kicsiny lángok! Hogy legalább reményünk maradhasson az állandó harcok közben! A pápa és kicsinyke csínytevője története bejárta a világsajtót. Az eddig egyébként folyamatosan az egyházfőt szapulók előtt is lehetőség nyílt a derűre.

Pedig csak egy egészen apró csoda történt!
Nem pocakos és vénséges-vén politikus bácsik szíveskedtek leereszkedni csemeték közé, nem azzal rémisztgették az apróságokat, hogy bájologni, gügyögni próbáltak a náluknál nyilvánvalóan különb gyermekemberek előtt – a világ éppen azért hálás most Estellának, mert merészelt gyermek lenni! Olykor magunk is megpróbálhatnánk elódalogni az engedelmes alattvalók közül a szabadságukat még megélni képes, gyermeki lények tábora felé!

Van mit tanulnunk Estellától és a hozzá hasonló angyaloktól!

Űrséta járókerettel

Bajkon Úr, azaz dr. Fónagy János azt válaszolta egy kérdésre az ország nagycirkuszában, amelyet mostanában Parlamentnek hívnak, azért van szükség mindösszesen körülbelül hatmilliárd forintért Gyulaházára űrközpontot, Sátoraljaújhelyre meg világcsúcsos üveghidat építeni, hogy:

„Növeljék az érintett térségek turisztikai vonzerejét. A látogatók számának emelkedése hozzájárul a helyi gazdaság fejlődéséhez, növeli a vendéglátó egységek látogatottságát, a szálláshelyek kihasználtságát, és pozitív hatással van a munkahelyteremtésre is.”

Ezt elmondták már a felcsúti kisvasútról is, amelyet már meg is látogatott három busznyi szegedi nyugdíjas, ilyképp kezdi behozni az árát. Még pár ilyen túra, és minden rendben is lesz.

Gyulaházán született az „összes magyar űrhajós” (by: Hadházi László) – amit kikérünk magunknak Magyari Béla nevében -, és nem megbántva a derék települést, akik azt sem tudják, mi lesz majd a létesítményükben, helyettük azért képzelődünk csöppet.

Farkas Bertalannak bizonyára volt egy szkafanderje, amiben annak idején meghódította a világegyetemet, lehet még néhány lelkes fotó, valamint az elhíresült plakát, amely annak idején elárasztotta egész Magyarországot, mint éltesebbek emlékezhetnek rá. De abban a pillanatban csupán, amikor kiderült, hogy a rakétája nem esett cafatokra, és már odafönt van.

Astronaut in a spacesuit

Ezen kívül mi kerülhet még a vitrinekbe? A tízórais zacskója, vagy a gyerekkori falovacskája. Arra kíváncsi volnék azonban, hogy a mostani finnyás hatalom mit kezd majd a Berci űrruhácskáján nagyon jól látható veres csillaggal, na, ez a jövő zenéje.

Mondjuk, az egészet fölül lehet írni, ha Putyinnal kiegyeznek, oszt Orbánt magát lövik ki a Napba, akkor lesz mit rakosgatni még a tárlókba, de erről folynak még a tárgyalások.

Visszatérve még Bajkon Úr turistavonzó ideájára, ki a rossebet érdekel a népek közül ez? Ha ilyenre vágynak, elmennek Houstonba, vagy az igazi Bajkonurba, azokon a helyeken van mit lesni. Még továbbá, munkahelyet maximum egyet teremt a „space-központ”, a nyugdíjas teremőrét.

Látogassunk el most képzeletünkben Sátoraljaújhelyre, ahová világcsúcsot jelentő, hétszáz méternyi üveghidat képzelnek az álmok álmodói, amely évi félmillió látogatót vonz majd. Gyönyörű idea.

Viszont veszély, az sokféle van. Ha megépül az a híd, még úgy járhatnak vele, mint a szintén világhíres Dagály Úszóaréna, amelynek az átadás után pár héttel egészen közönségesen beszakadt az alja, mint azt a napokban lehetett olvasni. Ez az opció egy üveghídnál eléggé zsenánt dolog.

Másik eshetőség, hogy ez is csak az elhíresült blöff kategóriájába tartozik, s midőn elkészül az a híd, olyan lesz, mint amilyeneken rossz kalandfilmekben esnek-kelnek a főhősök párás dzsungelek mélyén, mert recseg alattuk a palló, a gonosz meg a nyomukban liheg.

Ilyen folyományokat föltételezek, egészen egyszerű okokból. Ez nem Helsinki, ez nem Nyugat, hanem Magyarország. Itt pofázni, azt tudnak, valamint megnyitni a bukszát hatmilliárd értékben valamely cimborának, hogy pontot tegyünk a két ügy végére. Ugye, Bajkon Úr?

MEDDIG SZÉGYENKEZÜNK MÉG? – szombathelyi vagyok, de gáz!

Ülök a vonaton.
Utazom, s bár csak a szomszéd megyéig zötyögök, jól esne diskurálgatni.

A régiek valahogy úgy mondták: „jobban telik az idő…”
Rávetem magam a szomszédokra, túlesünk a kezdeti formaságokon.

Pofántegeznek, visszabratyizok.

Jönnek a szokásos bevezető klisék az időjárásról, meg a hosszúra nyúlt fűtési szezonról, aztán előbukkan a „hová valósi vagy”, mint az újabb kérdésözön nyitópoénja.
Ja, szombathelyi? Igen, az a kretén város, ahol elbántak a Jordánnal… hogy lehettek ilyen korlátoltak?

Megbénulok.
Valahogy ez az a pont, amikor azt is megbánom, hogy vonatra szálltam. Mégiscsak össze kellett volna dobni a muterék verdáját, vagy talán a zsúfolt és büdös buszon a számtalan nyugger közt kellett volna zötykölődnöm, nagy, gömbölyű hátsók közé szorulva… ki tudja?

Lehet, hogy csak egyszerűen elő kellett volna vennem a fülest, előkotorni az öreg mobilt és nyomni, valami fülsiketítő zenét, oda-vissza! De nem! Én a marha, a szombathelyi marha előhozakodtam ezzel a szerencsétlenséggel, és tessék, megkaptam!
A kretén városból való vagyok, ahol elbántak Jordánnal…

A kollektív bűnösség minden létező lehetetlenségét átizzadva ülök a lesújtó pillantások özönében. Tudom, érzem, hogy hiába is próbálnám tompítani, vagy éppen fényezni ezt az ellehetetlenítő állapotot, bélyeg alá kerültem, jöhetek én már bármivel! Minek mosakodnék? Miről tehetek…szombathelyiként? Mi a bűnöm?
(…)

Bár, ha jobban belegondolok, ugyan, mivel is hozakodhatnék elő, mindezek után? Mit mondjak, hogy a Szent Márton szülővárosából jövök, a segítés városából (sic!), vagy emlegessem az ókori Savaria romjain évről évre megelevenedő, összeerőlködött “történelmi” karnevált? Te jó ég, abból megint csak ugyanaz lesz… Igen, az a kretén város, ahol elbántak a Jordánnal… hogy lehettek ilyen korlátoltak? Stb…stb!

Még jó, hogy a „sötét Zala” olyan közel van!
Ami persze még véletlenül sem sötét, sőt, maga a fényözön, bár színháza soha nem érdemelhetett olyan értéket, mint Jordán Tamás! Vezetői előtt mégis volt becsülete Ruszt Józsefnek, Halasi Imrének, vagy éppen Besenczi Árpádnak, s nem kellett tüntetniük a zalaegerszegieknek, amikor a zalai megyeszékhely vezéreinek elgurult a gyógyszere!

De számukra mégis csak álom maradhatott volna, hogy a Nemzeti egykori vezetője, Kaposvár legendája a semmiből létrehozzon egy társulatot, majd belakja a végtelen hosszú semmi után nyíló, „az első” kőszínházat.

Hja, ez velünk megesett.
Ahogy most a Puskás bagázs által véghez vitt erődemonstráció is végbement. Szombathely? Igen, az a kretén város, ahol elbántak a Jordánnal… hogy lehettek ilyen korlátoltak?

Megbélyegezve, leforrázva hagyom el a vonatot, szinte menekülök a pályaudvarról. Ez van, ez van most, s ami a legszomorúbb, hogy a jelek szerint ez marad.
Ez marad?????????????

A kretén városból való vagyok, ahol elbántak Jordánnal…

Mi, a kretén város lakói, szombathelyiek, nyakunkon a gyüttment führerrel és csordájával – cipeljük a szégyent. Találgatjuk, mi jöhet még?

Ennyi?

Hülyék vagyunk

Az LMP beadta ezt a népszavazási kezdeményezését Paks II. ügyében, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság – mivelhogy feltehetőleg erre kapott iránymutatást – annak rendje és módja szerint söpört le az asztalról. Kereste nagyon az elutasítás okait és indokait, amelyek közül kettő egészen különösen érdekes.

Mégpedig, hogy egyes kérdések túl bonyolultak ahhoz, hogy az emberek dönteni tudjanak, vagy az, hogy a kezdeményezés túl távoli döntésekre vonatkozik. Különös dolgok ezek, már az olimpia kapcsán is kiderült, hogy nem értünk mi ahhoz, valamint Stefka lapigazgató tudata szerint meg, hogy aki aláírt ellene, az mind hatökör.

Így hát, már többszörösen is bebizonyosodott, hogy mit gondol az alattvalókról a regnáló hatalom, leginkább azt, hogy degenerált szavazógép. Paks II. kapcsán tehát nem vagyunk képesek eldönteni szerintük, hogy akarunk-e az ország közepére egy potenciális Csernobilt, vagy sem, ami már tényleg egy szint.

A másik meg, hogy ez az egész túl távoli döntésekre vonatkozik. Az igaz, hogy nem éppen a pillanatnyi igényekre irányul, hogy egyen-e az ember farhátat vagy csirkelábat, vagy, hogy kikérje-e a második fröccsöt a csehóban. Ha a mélyen nem tisztelt hatalom szerint csupán erre alkalmas a magyar proletár, akkor zavar keletkezik majd az erőben.

Mert ugyanis és akkor, azt sem tudja az ember eldönteni, hogy nőül válassza-e a szépséges Zsuzskát, mert, hogy milyen randa és kiállhatatlan hárpia válik majd belőle, az is igen rohadtul messze van. Ilykép a CSOK-ot sem veszi igénybe az ember, mert ki tudja mi lesz addig, míg felépül végül a házunk, ergo, kölket sem csinál, mert az meg majd baltával veri szét a fejünket a távoli jövőben.

Látszik, hogy nehéz és bonyolult dolgok ezek, tényleg nem érdemesek és méltóak arra, hogy a panelproli mindezekről maga határozzon, elég lesz, ha megmutatja neki az utat a Párt. És jé, tényleg, mintha efelé tendálna az egész rohadt, elcseszett ország és a rendszer.

Miheztartás végett viszont:

„Miniszterelnökként szembejön velem a nép, és azt mondja, hogy nono, kedves barátom, ez nem fog menni. Ne hazudj, beszélj érthetően, ne rekeszd ki a társadalmat a kormánydöntésekből, és légy szíves a szociális biztonságunkat ne emészd fel a mániáid érdekében.”

Ezt mondta Orbán Viktor ellenzéki politikus 2008-ban, amikor a Fidesz kezdeményezésére kiírt, háromigenesként elhíresült népszavazáson a választók megszavazták a vizitdíj, a képzési hozzájárulás és a kórházi napidíj eltörlését. De ez is már oly távoli múlt, hogy az emléke is elhalványult, fölzabálta a rendszer maga.

Különös dolog ez az idő.

Heineken csillag és tekerőlevél

Hogy Lázár miniszter nem teljesen épelméjű, az eddig is tudtuk, most azonban újabb bizonyságát adta ebbéli csökkent képességeinek. Az Igazi Csíki Sör vs Heineken vitában most az önkényuralmi jelképek ütőkártyáját vette elő, mondván, Hollandiában se lehetne horogkeresztes logóval ellátott sört árulni.

A miniszter az általa is jegyzett előterjesztésről szólva kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat. Nézzük akkor meg ezt közelebbről.

A Heineken-emblémában olvasható „e” betűk az erő és az egység kifejezői, a piros csillag motívum pedig a középkorból ered. A csillag sarkai a levegőt, a tüzet, a földet és a vizet, továbbá egy mágikus ötödik elemet, a főzet minőségét jelképezik.

A zöld szín a sör és alkotóelemeinek természetes eredetére utal és életerőt sugároz. A céget egyébként 1863-ban alapították, amikor még sehol nem voltak a kommunizmus áldozatai, igaz, Lázár miniszter sem.

Nézhetjük ezt az egészet más aspektusból is. 1923 novemberében Hitler bácsi a müncheni Bürgerbräukellerben végrehajtotta a maga sörpuccsát (Hitlerputsch), amely egészen közönségesen a fennálló halamat akarta megdönteni, a végkimenetelt ismerjük. Bár a pártját betiltották, a Bürgerbräu nevű habzó italt nem, pedig a későbbi Führer haverjai biztosan azt szlopálták. A bajuszos nem, ő csak bambit ivott.

Mindebből az következik, még az oly nemes ál-nemzeti érzelmektől áthatva sem kellene baromságokat beszélni, bár az megy enélkül is, másrészt meg, mielőtt az ember nekilát pofázni, nézzen utána tárgyának, amivel a nagyérdeműt meg akarja örvendeztetni.

Így például, a szvasztika, amelyet máma horogkeresztként ismerünk egy böszme eszme nyomán, egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában, az Indus menti Mohendzso Daro kultúrában (i. e. 2500-1500) jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordul, tekerőlevél néven.

A szvasztika a hinduizmusban szent jelnek számít, megtalálható a hindu templomok számtalan részén, oltárokon, képeken. Használják az esküvőkön, fesztiválokon, ceremóniákban, házakon és átjárókon, ruhákon és ékszereken, járműveken, még az ételdíszítésekben (például torták tetején) is. Na, akkor most mi van, miniszter úr?

ÉRTJÜK-E MÉG A NÉPHITET – tudtad, honnan ered a zsákban hozott meleg?

“Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget” Igen, így zengtük már az óvodában is! Később, a suliban megtanulhattuk, hogy a „néphit szerint” eddig a napig tart a hideg tél, itt a tavasz!
De vajon számít ma még a népi megfigyelés, törődhetünk vele, vagy humbuggá vált a zsákban hozott meleg?

És egyáltalán, hogy volt ez a történet – ha volt… – a zsákkal?

001

Az eleink feljegyzései szerint mostantól tavaszias, az eddigieknél melegebb idő következik, úgyhogy búcsút mondhatunk a télnek, a nagykabátnak, meg a csizmának végre, de vajon tudunk-e még úgy örülni, mint ők?
Vajon azt tudják a „maiak”, kiféle, miféle emberek a tavaszhozók, ők hárman?

Sándor: a görög Alexander névből ered, jelentése férfiakat vagy férfiaktól oltalmazó.

Sándor napjához a sokféle csodaváráson túl helyenként a zab és az árpa vetése volt köthető, illetve az elkövetkező év jó termésének csendes ünneplése. Ahogy mondják az eljövendő jó vágyása… csodaszép gesztus volt ez dédszüleinktől.

József: héber eredetű név, jelentése: Isten gyarapítson!

Jézus édesapjának, a názáreti ácsmesternek a neve napját ünnepeljük e a napon. De jellemzően József napját többféle misztikus hiedelem is övezi. Magyarok lakta területeken évszázadok óta munkatilalommal ünnepelték a tavasz első napját, míg máshol úgy tartották, hogy ezen a napon meg kellett fürdeni és tiszta fehérneműbe bújni…

Öregeink megfigyelései szerint mindenkor ezen a napon érkeztek a fecskék. Ide kapcsolódik ez a kedves mondás: “Fecskét látok, szeplőt hányok!” Hazánk legnagyobb részén ezen a napon engedték ki a méheket és hajtották ki a marhákat a legelőkre.

004

Fura, de ha eleink ezen a napon szivárványt láttak a dombok felett, és annak széles sárga sávja volt, arról úgy tartották, az Öreg Isten jó búzatermést ígér. Ám, ha ezen a napon fagy vagy cudar jégverés volt tapasztalható, akkor sem búslakodtak, sőt még inkább ünnepeltek, hiszen ez a boros gazdáknak jó bortermést ígért.

Az ország egyes iparosodottabb részein a mesteremberek céhes zászlókkal vonultak templomba. A borvidékeken felszabadultan, a borospincékben iszogatva ünnepeltek. Örömujjongással köszöntötték az új tavaszt.

Benedek: a latin Benedictus szóból ered, jelentése “áldott”.

Névnapja március 21-re, az „igazi”, a csillagásztai tavasz kezdetére esik.
A nap a bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe. Benedek napján zsírt és fokhagymát szenteltek, amelynek gyógyító erőt tulajdonítottak.

Benedek ünnepén a Nap erőre kap, diadalútját kezdi el. A tavaszi napéjegyenlőség ideje ez, amikor is egyforma hosszúak a nappalok és az éjszakák.

005

„A földek méhében születésre feszül már minden csíramagzat, s a rügyek is pattanni készülődnek; de még várniuk kell, amíg a Nap égi társa a Hold megtelik, erőre kap a fönti bába is, aki világra segíti a Naptól fogant életet.
Majd húsvét hajnalon, amikor halottaiból támad föl az Úr, legyőzve a pusztulást, szinte varázsütésre megújul a határ, a kert, az erdő; zöld-arany színe ragyog föl a mindeneknek, s vele ragyog a rítusát, dolgát tevő ember lelke is.”
(Molnár V.József)

A három napot összevéve, úgy tanították, ha kisüt a nap, akkor meleg, hosszú nyár lesz, ha nem süt ki akkor hosszú, esős ősz várható.

Végül álljon itt a réges-régi történet a három „jómadárról”, meg a zsákról:

Szent Péter küldöttei

Az emberek többsége számára hosszú ideig a Biblia jelentette a műveltség forrását, ezért a népszerű, közszájon forgó történetek szereplői is főként bibliai alakok voltak. Különösen jellemző volt ez a természet változásaihoz kötődő mesékre. A tél és a tavasz fordulóját magyarázó mese háttéralakja Szent Péter volt, aki már nem győzte hallgatni a hidegtől elgyötört emberek fohászait, ezért fogott egy nagy zsákot, feltöltötte napmeleggel, majd megbízta Sándort, hogy vigye le a Földre. A zsák azonban annyira melegítette a cipekedő hátát, hogy kénytelen volt megállni egy Tejút-menti kocsmánál, hogy lehűtse magát. A hűtőzködés oly jól sikerült, hogy Sándornak nem is igen volt kedve továbbmenni. Szent Péter ekkor kénytelen volt Józsefet megkérni, hogy ő is fogjon meg egy meleggel töltött zsákot, valamint keresse meg Sándort, és immár ketten vigyenek le meleget, mert az emberek már igen türelmetlenek.

003

Sajnos azonban József is hasonlóképp volt a dologgal, ahogyan Sándor: ő is szívesebben pihengetett, sőt, dalolgatott is az ivóban. Ezután Szent Péter Benedeket is útnak indította, aminek egyetlen eredménye lett: ettől kezdve három férfi nem vitte tovább a zsákokat. Ám mivel feltartóztathatatlanul közeledett huszonegyedike, a tavasz első napja, a mennyek kapujának őrzője elveszítette a türelmét, és most már nem zsákkal, hanem ostorral küldte le az előzők után Mátyást, hogy tegyen rendet. Ő végre is hajtotta a feladatot, kikergette a kocsmából a három, léha melegfelelőst, és lezavarta őket a Földre. Ettől kezdve valóban megjött a tavasz, Mátyás pedig az emberektől elnyerte a „Jégtörő” melléknevet (amelynek viselőjeként majd pl. Tamási Áron egy különleges meseregényben – a Jégtörő Mátyás címűben – fogja őt megörökíteni). A „Sándor, József, Benedek” triumvirátus kocsmai kitérőjét pedig már rég el is felejtették, így a szólás csak a jó tettüket őrzi. (forrás: http://www.mimicsoda.hu)

(Egy korábbi írásunk új változata.)

Brüsszel csak poroszkál szembe

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz. De tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz, hogy térjünk meg a kiindulási mozzanathoz, de tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert úgy amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Mindezekből is kitetszik, hogy egyetlenünk tényleg nincsen magánál, az viszont mindent visz, hogy szerinte az idei év arról szól, hogy „Brüsszelt meg kell állítani.” Hol jön ő velünk szemben, illetve, mi a rosseb van? Most indul a mi egyetlenünk állítólag Salgótarjánba, ahol hatvanöt milliárdot ígér majd nem a saját birtokai jövedelméből, hanem Brüsszeléből. Ezt most adjuk össze.

Március tizenhat

Az ember arra ébredt ezen a napon, hogy nincsen ünnep. Nem csodálkozott ezen, még csak nem is mélázott. Tudomásul vette, hogy nincsen minek örülni, illetőleg nemzetileg busongani. Vannak ilyen napok, voltaképp minden nap ilyen, ha alaposan belegondolunk. Nincsen előírva, hogy mitől okádjon, vagy menjen mennybe a polgár.

Az ember tehát szétnézett élete peremén. Megállapította, hogy van. Sok, szertenéző fájdalmakkal működget még a teste vízből, szénből, meg még sok egyéb szarból összerakva, amit a világegyetem előállított rohadt hosszú működése során. Mindannyian néhány szupernova robbanás melléktermékei vagyunk, ami fölemelő, viszont mégis az adatott, hogy a száz méterre lévő bolt rohadtul messze van.

Ezzel elég nehéz mit kezdeni, ha az embert nem viszik a lábai előre. Így hát az ember megfontolásokba bocsátkozik, fölméri lesújtó állapotát, és belenéz a hűtőbe, van-e esély arra, hogy túlélje az adott napot, március tizenhatodikát, amely ugyanolyan, mint az előző, csak nem ordítanak szerte a nagy szanaszét Magyarországon mindenféle eszement politikusok, mintha muszáj volna.

A hűtő egyébként kijelentette, van esély az életben maradásra, és ez mégis mennyivel ideálisabb állapot, mint amikor mamutot kellett hajkurászni. Valamikor az idő után mehetett szét az egész, amikor olyan teli volt a delikvens gyomra, hogy másra is nekilátott ácsingózni, a szomszéd zöldebb nőjére, a krumplijára vagy a kapájára. Minden az ég egy világon játszik a partiban.

Ilyenekből következett aztán, hogy az emberek olyanokat álltak neki csinálni, amiből aztán nemzeti ünnepek fakadtak. Mi következik mindebből? Az ég egy világon semmi se. Tegnap az ágyban a falnak fordítottam a képemet, kizárólag azzal a szándékkal, hogy be ne kapcsoljam a tévét, ne nézzek őrült beszédeket, és egyáltalán ne csináljak semmit se. Ezt most már kiérdemeltem. Mindezek után belátom, hazátlan senki vagyok.

MESE AZ ÖNGÖNDOSKODÁSRÓL – stresszelj okosóvszerrel a nyugdíjrendszer összeomlásáig

Hallottad?
Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva! Azok is, akik akkor már évek óta nyugdíjasként tengődnek, majd azok is, akik akkor vonulnak a „megérdemelt pihenés” igájába – de nincs mit csodálkozni, azok is belerokkanhatnak, akik akkor lesznek aktív korúak. Hja, ami annyira bonyolult: a nyugdíjkrach azokat is ellehetetleníti, akiknek az öregek részére össze kellene gereblyézni a kenyérre valót!

Az éppen aktuálisan aktívak dolga ez – összeszedni a majd háromszor akkora létszámban „még élő” öregek jussát. Mert szó sincs arról, hogy valamit előre összehordhatunk. Ez egy tipikus urbanlegend… És íme, ez a szép mese a húsz évről – bizony, aligha várat magára két évtizedig!

Addig marad a tanmese, hetente többször és egyre arrogánsabb kivitelben! Valahogy így: -Gondoskodj már magadról, te léhűtő! Tégy félre a nyugdíjas évekre, kuporgass, mondj le, szinte mindenről, s majd találj rá lelkesen a morzsákra. Mondjuk húsz év múlva…

Azok kedvéért, akik esetleg húsz évvel ezelőtt még alig-alig hagyták el az óvoda épületét, szívesen elmesélhetném, hogy milyen volt malacperselybe rakosgatni a bélásokat, meg olykor a tízeseket. Aztán a nyár közeledtével pofára esni, hogy a felhizlalt dög belsősége semmire nem elég! Szívesen felidézném az iskolai takarékbélyegek visszaváltásának napját – amikor kiderült, hogy a monchichi helyett maximum a keletnémet bumit tudjuk bevásárolni kedvenceink közé, s hogy később is csak MK27-re futotta a Grundig sétálómagnó helyett…

Lett első kocsink, harminc évesen! Na persze, hogy Trabi, abból is a szétrohadt deknivel magát vonszolni alig képes csotrogány! Lett otthonunk – albérlet, az ajtó előtt permanensen megjelenő főbérlővel, aki az aktuális havidíjért dekkolt már jóval a bérkifizetésünk napja előtt. Nem érdemes tovább sorolni! A megtakarításokról, spórolásról, a jövőnek félretett pénzről szóló történetek sorra gellert kaptak. A nagy népi fillérbaszás valahogy nem akart forintokat teremni. Főleg nem milliókat!

És akkor tessék, a vénség felé kullogók naponta újabb és újabb felhívásokkal kénytelenek együtt élni – tessék már sikeressé válni!
A győztesek dolga az öregkor elégedettsége!
Naná, hogy csak a most királyok élhetnek akkor is „prímán”!
A dolog valahogy elég frusztráló! Olyan erőlködés, mint amit a legújabb okos eszköz vár tőlünk, tökhülyéktől!
Csak beszerezzük, magunkra öltjük, s az okoskoton máris méri a képességeinket, pontozza erőlködéseinket, vijjog, ha gyengélkedünk…
Nincs más dolgunk, csak rettentő jól teljesíteni!
Cseppet sem stresszes a dolog!

A nagyoncool okos eszköz notórius használata után már igazán gyerekjáték lesz előtakarékoskodnunk! Vagyis erőlködnünk…
Kersni nyolcvanat, eldugni ugyanannyit, vagy többet, aztán túlélni ezt a pár esztendőt, étlen és szomjan, hogy végül meglepődjünk a nyugdíjas évek bőségén! Jól kitalálták ezt a nyugdíj vagyonunkat elsíbolók! Gyerünk fiúk, húzzunk bele!

Jön az okosnyugdíj, ha nem vagy jó, vijjog!

„Erre számíthatsz 40 év múlva
És mi lesz a mostani 25 évesekkel, ha nyugdíjba vonulnak? Ha a mostani trendekből indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy a 65 év felettiek mindössze 6%-a tudott gazdaságilag aktív maradni, azaz ennyien dolgoznak legalább részmunkaidőben. Ennek ellenére a kétmillió nyugdíjasnak csak a 2%-a tett félre pénzt idősebb korára. Persze nem teheti meg mindenki, hogy 65-70 éves kora után is dolgozzon – sem egészségügyileg, sem elavult képzettsége miatt.

Az állam kénytelen lesz ellátni a keresőképteleneket 40 év múlva is, mert ha elengedné a kezüket, az katasztrófához vezetne. Nyugdíj tehát valószínűleg lesz 2060-ban is, csak az a kérdés, mire lesz elég egy élet munkája. A válasz: nem sokra. Privát megtakarítás nélkül szinte egészen biztosan elkerülhetetlen az elszegényedés. Hiába fizet majd az állam a létminimumhoz éppen csak elegendő pénzt, annyi embernek kell kiosztania, hogy mire ez megtörténik, félő, hogy nem marad semmi másra. Vagyis valószínűleg lesz nyugdíj, de minőségi oktatás, egészségügy és egyéb fejlesztések, beruházások aligha. Ha a fiatalokra nem tudunk eleget költeni, akkor a szellemi tőke kiáramlik az országból, és az ország olyan spirálba kerül, amiből nehéz lesz kijönni…” (index.hu)

Hallottad? Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva!
Magyarország jobban teljesít!