Kategória: Egyéb

Demeter Szilárd szereti a magyar kultúrát. Ez – mivel annak korlátlan pénzügyi ura – megnyugtató, de kiábrándító is egyben. A magyar kultúrát a magyar ember – nem fideszi, hanem anyai és apai ágon – nem szereti, hanem ő maga a magyar kultúra. Benne él, az a lélegzete neki, a szíve dobbanása, azzal és abban születik és hal meg. A magyar kultúra a magunkfajta magyar embernek a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom, a piros, rakás falucska és a Krúdynál gőzölgő velőscsont. Ilyképp, ha Demeter szereti a magyar kultúrát, akkor azt kizárólag olyan szemmel teheti, mint ahogyan mi szeretjük a franciát, oroszt vagy akármilyet, érdeklődve hajolunk föléje, mint annak idején Szerb Antal, akit és a hozzá hasonlókat viszont Demeter nem szeret. De erről majd később.

Sokan vannak ezzel úgy, hogy minek egy ilyen alakkal foglalkozni, van ennél nagyobb bajunk is, hogy mit lop el Demeter gazdája, ki ellen uszít, vagy épp, hogy miért konyul le a saját fülünk. És mégis szólni kell, mert amíg a gazda anyagi javainkat, jogainkat, hitünket és gyermekeinket sajátítja ki, ezt a Demetert azért ültette a nyakunkra a magas hivatalban, hogy – mint fentebb vázoltam – a lélegzetünket jelentő kultúránkat verje szét és alakítsa át a saját szája íze szerint, amiben az a baj, hogy nincsen semmiféle íz a szájában. Demeter feladata a rá bízott temérdek pénzzel az, hogy megnevelje az elhajló és nem kellően alázatos magyar írókat, kijelentve, hogy amit az asztalra tesznek, szar. De, hogy mit várna például az amúgy évente Nobel várományos Nádastól vagy épp Krasznahorkaitól, azt elmondani nem tudja.

Ehelyett annyit mekeg, hogy a magyar írók tegyenek már le valamit az asztalra. Neki tetszőt. Nos, ezen a ponton tényleg csak utalás szintjén, mert a két ember formátumban össze nem mérhető, feldereng egy pillanatra Aczél György alakja, majd tovaúszván sokkal kiábrándítóbb közegben találjuk magunkat máris. Mégpedig Zsdanov alakja dereng át a ködön, és felszólítása egyben, hogy írók, alkossatok remekműveket. Demeter, amikor ilyen felszólításokkal él, miszerint az írók tegyenek már le valamit az asztalra eszerint zsdanovi szellemben, azt tételezteti vélem, hogy bár szereti a magyar kultúrát, de Füst Milánt sem ismeri, aki bőségesen mesélt nekünk az alkotás-írás lélektanáról, amikor a kivételes helyzet, a tökéletes pillanat, és az egész szervezet együttes harmóniája, ha úgy tetszik, a véletlen hozza el a művet.

Mindezzel együtt és emiatt sajnálatosan az látszik, hogy az a magyar művészet, amely önerőből ért el elismerést külföldön is a példákat nem sorolva, Demeter szemében, mivel egyrészt nem ért hozzá, másrészt, mert pártkatona, semmit sem ér. De nem tud követendő példát vagy mintát felmutatni, mert azok az írók, akik világnézetileg neki és Orbánnak megfelelnek, egyszerűen értékelhetetlenek, nincsen jobboldali remekmű most sem, a baloldali kultúrterror alól felszabadulva sem, és nem azért, mert esetleg nincsen elkötelezett tehetség, hanem azért nincs tehetség, mert a szerző elkötelezett. Ha értjük az ellentmondást. Mivel remekmű csak szabadságból születhet, a NER pedig nem szereti a szabadságot, máris látjuk Demeter korlátoltságának okait.

De még, ha nem volna is az – pedig az –, ilyen habitussal ilyen székben ülni nem lehet. Egyáltalán, normális országban ilyen székre, amiben ő csücsül, nincsen szükség, mert a kultúrának – ha már – megvan a maga szerves élete, az irodalom is köszöni, ha békén hagyják, aztán jönnek a művek, amelyekről majd az idő, és nem Demeter és Orbán állít ki minőségi bizonyítványt. Momentán viszont Demeternél van a pénz, amit nem győz hangsúlyozni, és ezt a részt nem árt szó szerint idézni: „Rettenetesen sok pénzt költünk a kortárs irodalmi életre. Csak a PIM-ből évente ötszáz millió forintot fizetek ki kortárs irodalmi szerzőknek, alkotóknak.” – No most, képzeljük el Demetert a kasszánál, amint könyökvédőben fizeti ki saját kezűleg a pénzt, másrészt ne sajnálja, nem az övé, a miénk, mi fizettük be. Úgyhogy csönd legyen.

Harmadrészt pedig az íróknak cuzammen kifizetett évi ötszáz millióról annyit, hogy egy darab futballista éves jövedelme eddig az összegig adómentes. És végezetül: mi az az ötszáz millió az ezermilliárdos lopásokhoz képest, Mészáros fél napi keresménye ennyi. És ezen túl az a dilemma is támadt, hogy mi ez az egyes szám első személy, mintha a sajátját adná, és itt látszik meg Demeter habitusa, aki ezek szerint élet-halál urának képzeli magát ebben a közegben, és az a sajnálatos, lehet, hogy az is. Demeter járkál föl és alá a magyar kultúrában, ha megengednek egy ilyen képes képtelenséget, és a csizmája szárához veri az ostor nyelét. Mint a Leggyengébb láncszem című hajdani műsor, illetve az arról készült Gálvölgyi paródia. Úgy pöckösködik ez a Demeter, aki szerencsére szereti a magyar kultúrát.

Nem kellene, senki nem kérte erre Orbánon kívül. Muszáj viszont még ettől a zupás őrmestertől idéznem: „Megpróbálom felrázni őket, teljesítménykényszer alá helyezni a szcénát. Megértetni, hogy nem alanyi jogon jár a támogatás, tegyenek már le valamit az asztalra ezért a sok pénzért. Meg egyáltalán, hogy száz év múlva is legyen magyar irodalom. Ezért muszáj beleállnom, kimondanom ilyen egyenesen a dolgokat.” Ez ugyanabban az interjúban hangzott el, mint az eddigiek, és innen meg azt látjuk, hogy Demeter ténykedésétől függ a magyar irodalom jövője, élete vagy halála. Nos, ezen a ponton az ember óhatatlanul elröhögi magát, majd kicsordul a könnye, hogy mivé lett ez az ország, hogy kik ülnek a nyakunkon. Mert ez az egész erről szól, nem egyébről. Hogy hogyan igyekeznek lerágni a csontjainkról a húst.

„A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja.” – mondotta tegnap Varga igazságügyis olyan elégedettséggel, mintha ezzel az Uniót, annak kekeckedő sorosista ügynökeit egyszer s mindenkorra leszerelte volna. Ebben a mondatban benne van Varga, Orbán és a komplett NER, ahogyan néznek egymásra szerelmes szemekkel pezsgővel a kézben azzal a képzettel, hogy övék a nagy, kerek világ. Nem egészen. Valljuk be, jobban áll Varga Juditnak, amikor boszorkányüldözést visítozik, mint amikor igyekszik okosnak mutatkozni, és nekilát emlékezni egy jogi nyelvezetre, és ezen nyilvánul meg.

Mintha épp szigorlatozna előttünk, tanárai előtt. A boszorkányüldözős Vargát már megszoktuk, abban a linguában benne van a miniszter maga, amennyit ér az ügyvédbojtári vagy bírósági fogalmazói készségeivel. Ettől a jogi köntösbe bújtatott hamis logikától azonban az embernek először föláll a hátán a szőr, majd pediglen képen röhögi a miniszterasszonyt. Az a fura helyzet állt elő, hogy amikor igazságügyi miniszterünk nekiáll jogot és jogállamot emlegetni, mint aki ezek védelmezője és bajnoka, eszünkbe jut kinevezésének oka, mert elmondták nekünk, hogy Orbán seggét kell védje az Unióban, és ugyehogy, így már egészen más zamata van az egésznek.

Kiindulunk onnan, amit Varga igazságügyis a nagy jogi hadovában elfelejt, hogy az ország, az állam, aminek a nevében megnyilvánul, az Európai Unió tagja. Tudjuk, hogy ezt Orbánnak, és képviseletében Vargának elég nehéz elviselni, mert álláspontjuk szerint az Unió arra van, hogy fizessen, és ne várjon semmit cserébe. De a klubok úgy működnek, hogy a tagoknak is vannak kötelmeik, az Uniónak jelesül épp az, hogyha valaki benne van, az ne fasisztáskodjon. Elég soká tartott, míg ezt felismerték, de mostanában kezd kinyílni a szemük. A jogállamisági jelentés arról szól, hogy a klub szabályait a delikvens, amely esetünkben a NER, mennyire tartja be.

A jogállamisági jelentésnek nem kell jogalapja legyen, ez egyszerűen felméri azt, a tag betartja-e a szabályokat. Varga Judit pedig ezen a ponton szokott azon elmélkedni rikácsolva, hogy a jogállamiságnak nincsenek egzakt kritériumai, így annak szabályait megsérteni sem lehet. Ám, mivelhogy Varga igazságügyis, mint láttuk, épp vizsgázik előttünk, tanárai előtt, mielőtt a karót bevésnénk az indexébe, fölhívjuk a figyelmét arra, ami kimarad rend szerint a feleletéből, hogy a klubnak, amelynek tagja vagyunk, van egy alapszabálya, amit úgy hívnak: Az Európai Unió Alapjogi Chartája. Ebben pedig hét fejezetben, ötvennégy cikkelyen át részleteznek valamit.

Ezt a valamit pedig úgy hívják, az Európai Unió alapvető értékei. Amikor csatlakoztunk, akkor vállaltuk azt, hogy ezeket betartjuk. A hét fejezet egyébként a méltóságról, a szabadságról, az egyenlőségről, a szolidaritásról, a polgárok jogairól, az igazságszolgáltatásról szól, kiegészülve az általános rendelkezésekkel. A jogállamisági jelentés ezek állapotát vizsgálja, ha úgy tetszik, és nem kell hozzá semmilyen jogalap. Ahhoz kellene, hogy ez alapján megvonják a pénzt kies hazánktól, ami miatt a hiszti folyik, de annak majd az lesz a jogalapja, ha a megfelelő helyen megszavazzák, hogy ne finanszíroznak egy fasiszta rezsimet. A dolog egyszerű: ne tessenek fasisztáskodni.

És máris nem vizsgál senki semmit. Visszatérünk azonban még Varga vadonatúj jogi nyelvezetéhez, amikor akárha valami tudós professzor, azt adja elő, hogy az Unióban különféle alkotmányos fejlettségű államok vannak, nem lehet tehát összehasonlítani őket. No most, visszatérünk az Alapjogi Chartához, amelynek tartalmát az egyes országok beépítették a saját alkotmányukba, míg viszont a fontosabb elemek a mi Alaptörvényünkben az ígéretek ellenére sincsenek benne, így az nem kifogási alap, hogy már akkor (2012) sem nagyon akart megfelelni a rezsim az elvárásoknak, mert az ország lenyúlása volt a kizárólagos célja.

Megnyugtatásul közöljük, mi is látjuk, hogy kies hazánk eltérő alkotmányos fejlettségű, mint a többiek, olyannyira, hogy alkotmánya sincsen. És nem a névvel van a baj, hogy Alaptörvény, hanem, hogy azzal foglalkozik: a fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk, illetve, hogy annyi köze van az Alapjogi Chartához, hogy – emlékszünk – Gulyás miniszter kijelentette, ha az Alkotmánybíróságnak nem tetszik, hogy a munkáltató kötelezheti oltásra a munkavállalót, akkor majd jól beleírják ebbe a szarba. Ennyit alkotmányos fejlettségünkről, és ennyit alapjogokról meg jogállamról. Egyébként nincs különösebb baj, csak rohadtul idegesít ez a nő. Az, hogy buta, de mégis nagy a szája.

Várkonyi Andrea váratlanul bekerült a TV2 Média Csoport Kft. igazgatóságába, mint tegnap hírül kaptuk és vettük is nagy buzgalommal. Indoklást is csatolt hozzá a Mészáros Lőrinc üzleti kötelékébe tartozó vállalat, amelyben felsorolják az új igazgatósági tag érdemeit és az igazgatóság jogosultságát való indoklást, amiben szerepel, hogy Várkonyi orvosi, közgazdász és pszichológus diplomával is rendelkezik, tévésként pedig épp itt koptatta a képernyőt, formailag tehát ebben az egészben az ég egy világon semmi kifogásolni való nincsen. Mégis savanykásat böfögünk mindezeket olvasván, és az a dolgunk épp emiatt, hogy fölfejtsük rosszkedvünk telének okát.

Elsőként amellett nem mehetünk – vagy legalábbis én, Kázmér nem mehetek – el szó nélkül, hogy amíg Bochkorné volt volt a mostani Mészárosné, bár a papírjaival már akkor is minden bizonnyal rendelkezett, ámde nem tartotta fontosnak egyfolytában az egész széles világ orra alá dörgölni mérhetetlen tudásait. Míg most viszont igen. Szinte minden vele vagy róla készülő írásműbe bekerülnek ezek, amitől az embernek az a képzete keletkezik, hogy hősünk valamit kompenzálni szeretne nagyon. Házasságát Orbán strómanjával a mindent felperzselő szerelemmel magyarázza, ez utóbbi kényszeres okosság-igazolásnak indoka viszont nincs.

Magam tudnék sokat sorolni, de ez az egész nem ide tartozik, a férj szellemi képességeiről sokan és sokfélét meséltek már, nem szaporítom tovább a szakirodalmat. Olybá tűnik, hogy Várkonyi a rengeteg papírjaival a férj kognitív funkcióit szidolozza azt képzelve és sugallva egyben, hogy egy ilyen túlművelt nőszemély csak nem áll szóba egy szellemi egytálétellel. Pedig ismerjük Mészárost, és azt is, hogy „legyetek bátorak”, ami mindent megmagyaráz. Egyszerűbb volna azt hazudni, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, és minden rendben is lenne, így viszont nincsen egyáltalán. Már a kezdetekkor belekeveredett ebbe a hálóba, ami nem ereszti.

De ez mindegy, is, legfőképp annak fényében, hogy nem a diploma és a papír a tudás meg bölcsesség forrása. Jobb érzésű ember, bármennyi is van neki, nem dicsekszik vele, mert egyből kiderül az, ami Várkonyiról most lett világos, miszerint ez az egész csak kirakat. Itt kerítek sort rá, mert már régóta el szerettem volna mesélni, hogy a névjegykártyák hőskorában, amikor boldog-boldogtalan csináltatott ilyen készséget ebben is a szabadságot látva, a legkedvesebb nekem az volt, amikor egy ismerősöm egyszerű fehér papírra íratta, ami róla tudható volt: X. Y. segédmunkás. Nagyon jókat lehetett vele Nietzschéről dumálni.

És most, hogy elmeséltem az életemet, azt is vegyük észre, hogy Várkonyi papírjai már a Mészárossal megkötött nász előtt is megvoltak, tévézett is, a csatorna – vagy médiacsoport – viszont nem gondolta úgy, hogy csakis az ő mérhetetlen tudása mentheti meg a kócerájt, míg most viszont igen. Ezzel sem volna különösebb baj, eljöhetett volna most is épp az ő ideje. Ha viszont a sormintát kirakjuk, miszerint Orbán-Mészáros-Várkonyi és aztán majd az általa dirigált ótvaros televízió, akkor már egyáltalán nem mindegy, mert azt mutatja, hogy Várkonyi ezzel a friggyel nemcsak gazdag, hanem egyben jó és megbízható elvtárs is lett.

Mérhetetlen bölcsességét tehát a párt szolgálatába állítja, amihöz házassága révén hivatalt is nyert. Így vezet a fényesen fölívelőnek tetsző karrier egyenest a pocsolya mélyére, az iszap alá. És itt érünk el a legnagyobb dilemmához, amely az, a házassággal megszerzett mérhetetlen pénzt mért nem élvezi úgy, hogy naphosszat a körmét reszelgeti, ám erre is van magyarázat. Míg a világ más tájain munkával szereznek vagyont, itt, minálunk másképpen jutnak pénzhez, amit utólag akarnak munkával vagy legalábbis annak látszatával igazolni. Innentől átlátszó az egész sztori, és bűzlik is nagyon, mert a pénznek igenis, van szaga.

Főleg az első generációs milliárdosoknál, akik a szemünk előtt nőnek ki a ganyéból, és nincs meg az a távlat és feledés, ami miatt a leszármazott már tükörbe nézhet, míg az apja vagy a nagyapja még nem. Tudjuk a mészárosi ideát a meggazdagodásról, miszerint abban a jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak van szerepe, valamint, hogy ne feledjük, Mészáros munkájának és legfőképp eszének. Tényleg, most ötlik be, hogy okosabb mint Zuckerberg, innentől viszont már nem is sok Várkonyi orvosi, közgazdászi és pszichológusi papírja. Ők ketten együtt a tudósklub, nincs itt semmi látnivaló tessenek oszolni.

Most, hogy Kósa Lajos Pegasus-ügyben végképp a Fidesz fejére borította a csordultig telt éjjeli edényt, azt hihetnők, hogy legalább egy pöttyet meghunyászkodik a galeri, ha jogi következményekben nem is reménykedhetünk. Balga ábrándok. Mintha mi sem történt volna. Kerényi János fideszes képviselő szerint pedig azért nem változik semmi, mert, idézem: „vidéken evvel olyan nagyon nem foglalkoznak”. Ebben a mondatban benne van az egész széles és lapos fideszvilág, ahogyan levitálni hiszik magukat mindenek felett. Megérteni nem, csak értelmezni tudjuk, illetve igyekszünk ezt az ugari gondolatiságot, amihöz elsőként egy kérdést teszünk fel.

Mégpedig, hogy a nemzet erkélyéről alátekintve a ködbe burkolózó bűnös városra (oldalunkon Nagy Ferenc és mindenféle pópák, püspökök), mi számít vidéknek, honnan kezdődik az, s van-e egyáltalán. Hogy nemzetvezetői tudatunkkal mit gondolunk, amikor a falusi ivóba betérünk, és a kérges kezű embernek a képibe mázoljuk, hogy novemberben jön egy nyolcvanas, Feri bátyám. Máskor malacokat üdvözlünk az ólban kedvesen, hogy ez-e a vidék, vagy már a nyócker is az. Ontológiai dolgok ezek, mert látszik, hogy a felcsúti lélek megszakadt-bicsaklott, illetve, hogy az álca lemállik, és valami bizonytalan dolog marad ott, bűzlő mocsár.

Ha haszonelvűségről beszélek akkor, amikor ezt az egészet vizslatom, akkor az eufemizus bűnébe esek. Más szemszögből ide kell még pásszítani, hogy aki ugyan nem vidéki, de nincs a galeriban és nem is rajong értük, az egész széles, magyar horizont, hogy ők érdemelnek-e felvilágosítást a bűnügyben, amit Varga Judit és társai elkövettek. De, ahogyan a dolgok kinéznek, ők sem tudhatnak meg semmit, pedig a diplomás kommunisták igazán élénken érdeklődnek, főleg, hogy a bűntett elszenvedő alanyai is lehetnek. Illetve még a Fideszen kívül álló civilizált, európai világ is szeretne tudni ezt-azt, de mind ők is erősen le vannak szarva.

Mindebből logikánkat használva arra juthatnánk, hogy a Fideszen és a békemeneten kívül mindenki vidéki, sőt, az egész kerek világ is az, amiből viszont az fakad, hogy a Fidesz a világ közepe, és információt a gaztetteiről akkor ad, ha abból hasznot remélhet. Aki nem rá szavaz, nem érdekes, Feri bátyáméknak ott a nyolcvan meg a krumpli, a rajongóknak pedig a diadalmi és felsőbbrendűségi jelentések, egy láthatatlan, de hangoztatott rózsaszínű világ. És most, hogy így látjuk az übermensch tudatot, térjünk vissza kezdő tételünkhöz, a vidékiséghez, ami a mostani történések tükrében szélesebb fogalom, mint hinnők. Mert itt van ez a Demeter.

És ahogyan a fentebb idézett Kerényi lehülyézi a bávatag jobbágyot, miszerint az ő horizontja nem ér fel egy Pegazus-ügyig, ez a Demeter pedig a rajta kívül álló szellemi világot tartja semmire, ahogy ő meg a milliárdos irodájában ücsörög. Nagy Ferenc Kossuth-díjat kap, Zalatnayt pénzzel tömik, Part-Nagy (például) pedig nem felel meg a kényes ízléseknek. Ezt a két nézőpontot egymásra eresztve azt a kérdést kell feltennünk, ki marad akkor, aki a Fidesz szerint törődésre érdemes, akinek szervezik ezt az országot már tizenegy rohadt éve, és az derül ki, hogy csakis maguknak. Ez a maguk-kör elég szűk, és könnyű belőle kiesni is.

Hogy egyértelmű legyen, a szavazóbázist sem tartják sokra, nekik elegek a jelszavak, a vidékinek már az sem kell, mert ő az olvasatukban hülye a magasztos eszmékhez, és van az ellenzék, amely már úgy nyolcmillió emberből áll, akik viszont dögöljenek meg, mint az ellenzéki vezetésű városok sorsából is kitetszik. Kádár idejében – mint az tudvalévő – a párt a munkásosztály élcsapata volt, és ez a mostani, amelyik ugyan nem egyedüli, de úgy viselkedik, mintha az volna, nem tudható, milyen besorolást és jelzőt érdemel. Ám inkább nem mondja ki az ember, mert még azt vélik, hogy mosdatlan a szája, és lehet, nem is gondolják rosszul a dolgot.

Itt van viszont egy lehetőség drága ellenzékünknek a nyerési esély maximalizálására. Vidékre kell menni, ahol javarészt eldőlnek a dolgok. Mint látjuk, a Fidesz elkényelmesedett, és azt hiszi a krumplival és a novemberi Feri bátyámmal révbe is ér, és valljuk meg, ebben van is némi igaza. Viszont nem ártana tudatosítani a „vidékiekkel”, hogy Orbán és a sleppje milyen mélységesen lenézi őket, voltaképp szavazógépnek tekinti, akinek krumplival be lehet fogni a száját. Ha az ellenzék elérné, hogy a szavazórobot öntudatra ébredjen, nyert ügye lehetne. De tudom, hogy csak álmodozok, és az ujjam lóg a bilibe bele.

Szijjártó megint alakított. Azt hihetnők, hogy ez ütős kezdés, és a nyájas olvasó dörzsöli a tenyerét, miszerint lássuk azt a medvét, mit hozott össze külügyminiszterünk, de ezzel nem megy semmire a krónikás. Mivelhogy Szijjártó úgyszólván egyfolytában alakít. Egy nagy alakítás az élete, tehát az mellbe csapós indítás az volna, ha ilyenről nem számolhatnánk be Az volna ám a trip, de ilyen elő nem fordul, ettől tartanunk nem kell, mivel minden napra jut valami csemege, olykor több is. És most, hogy elmeséltem az elbeszélés nehézségeit, nézzük külügyminiszterünk e napi delirálását azzal az örömmel, hogy most épp nem toporzékolt, nem ágaskodott a taraja fenyegetőn, mert baráti közegben adta elő agyának lucskos, iszapos tartalmait.

Magyar-Lengyel Üzleti Fórum volt tegnap, ahol a dva bratankik simogatták egymás egóját, más célja a dzsemborinak nem látszik. S itt kell előadnunk, habár nem simul olajosan történtünkbe, hogy nagyon szeretnek mindenféle konferenciákat, az előbbiekből látszóan fórumokat, megbeszéléseket és más efféléket tartani minden értelem nélkül, amely összejöveteleknek célja az, hogy ápolgassák egymás öntudatát, biztosítsák önmagukat és haverjaikat nagyszerűségükről és arról, hogy nagy valószínűséggel ők közösen, de kizárólagosan szarták a spanyolviaszkot. A tegnap összejövetel két kijelentését vesszük górcső alá csupán azzal a toldással, ennyi épp elég, ahol ezek elhangozhattak, ott épeszű embernek keresnivalója nincsen.

Külügyminiszterünk egyrészt azt mondta: „Nem szabad engedni, hogy Európában továbbra is lenézzenek, és úgy kezeljenek minket, mint akik kizárólag a haszonélvezői vagyunk az együttműködésnek”. Másrészt pedig: „Amennyiben a visegrádi négyek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és harmadik legnagyobb piaca, illetve a G20-ak közé tartozna”. No most, vegyünk egy nagy lélegzetet, hörböljük be ja zoxigént, majd pediglen lassan eregessük ki tüdőnkből a kicserélődött gázokat, köszönöm. Az első kijelentéssel gyorsan végzünk, lenézés, tisztelet, nyüszítés, a kisebbrendűségi érzésből fakadó nyüszítés s annak tudata, mindenki tisztában van az állítások képtelenségével.

Mert nem néznek le minket, maximum Szijjártót és Orbánt vetik meg fideszestől deutschostúl kompletten. Mégpedig azért, mert igenis, mindenki tisztában van azzal, hogy éhenkórász, lejmolós hazánk Orbánban megtestesülve tényleg ATM-nek nézi a közösséget, és ebbéli aggodalmaikat már ki is fejtették. Ezzel tehát többet foglalkoznunk nem kell, a második állítás viszont már delikát, úgyhogy megmutatjuk még egyszer, hogy soha el se feledjük: „Amennyiben a visegrádi négyek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és harmadik legnagyobb piaca, illetve a G20-ak közé tartozna”. – Kezdjük el csócsálgatni, ízlelgetni a különös tartalmat, de addig is mutatunk egy általános reakciót.

A tudósítás alatt a kommentszekció egyöntetűen jutott a népi bölcsességre, amely a feltételes módot figurázza ki a „Ha a nagymamámnak kereke lett volna, ő lett volna a villamos” megidézésével, mi magunk viszont a szimpla röhögésen túl látjuk ennek a filozófiai mélységeit is, amit Füst Milán bácsi fejtett ki Hábi-Szádijában az igék feltételes módú múlt idejű használatáról, a mi lett volna, ha lett volna ezotériájáról, mindez azonban Szijjártó álmaiban röhejes. Külügyminiszterünk kreál magának egy képzeletbéli államot a V4-ekből, és ezt állítja szembe az Unióval, tehát egy álmot a valóval. És ezt nevezik ők Magyar-Lengyel Üzleti Fórumnak. Szijjártó egérként dübörögni akar a hídon, és álmodozik.

Én nem tudom, ebben az álomban, amikor a V4-ek egyesülnek egy soha nem volt gazdasági hatalomként, abban ki lesz a király, de biztosan Orbán Viktor. Másfelől erőteljesen mosolyognunk kell, amikor a komoly, öltönyös férfiak összegyűlnek álmodozni, és nagynak képzelni magukat, mindenáron. Mert a tragédia ebben ez, és a habverés, hogy mindezek után elégedetten térnek haza azzal, most megint jól megmutatták Brüsszelnek. Csak így lehetett, mert arról a tudósítás nem szól, hogy akármelyik dva bratanki fölállt volna kijelentvén, ne bolondozz Péter. Ilyen egóval távoztak aztán mindannyian, hogy ők marha nagyok lehetnének, viszont látjuk, nem azok. Tehát újólag a nagyi kereke, és pláne Füst Milán.

Szerencsétlen szírek. A kedves vezető a maga suttyó stílusában pénteken mintegy odasuhintva a libernyákoknak az omladozó nyugaton, ilyet böfögött az éterbe bele: „Mi készen állunk arra, hogy nyitunk egy korridort, akinek kell, és a migránsok fölmasírozhatnak ott Ausztriáig, Németországig, meg Svédországig. Ha kell nektek, vigyétek.” – Mondta ez a mi egyetlenünk a tavaszi választások lázában égve mindig, és ezek a szírek ezt komolyan is vették. Így a híradójukban közölték a néppel, miszerint Magyarország lehetővé tenné, hogy aki onnan menekülni akar, futrohan a halál elől, kies hazánkon keresztül eljuthat Nyugat-Európába.

Ki a hülye? Tehetnők fel a kérdést, de az ilyesmi már fölösleges, de például Bakondi ne visítozzon mindezek után, ha a menekülők ott kopogtatnak a GYODA-n, hogy tessenek minket beengedni, indulnánk azon a szabad ösvényen a mesés Nyugatra. Az a sajátos helyzet állott elő, hogy a szírek nem ismerik a mi kedves vezetőnket, s habár az egész országukat visszabombázták a középkorba, és nem győzik elszenvedni az új és még újabb csapásokat, még ebbéli helyzetükben is úgy gondolják, ha egy ország vezetője valamit kijelent, annak van hitele. Nem olvasnak KESMA lapokat és nem néznek M1-et, ha meg a Kossuthot hallgatják, így járnak.

Ez a szerencsétlen félreértelmezés nem a szírekre nézvést minősítés, hanem Orbánra és magára a NER-re, eredménye pedig lehangoló. Voltaképp azt mutatja, amit mi már észre sem veszünk, mert ebben élünk, s csak legyintünk, hogy itt nemcsak az adott, de még az elhangzott szónak sincsen semmilyen hitele. Itt Orbántól Vargáig és mind az összes többi alávalóig terjedően beszélnek, ami a szájukon kontroll nélkül kijön, hogy itt a kommunikációnak már csak egyetlen célja van szinte, hogy a rajtuk kívül álló világot fékek és gátak nélkül mocskolják. A szírek pedig korridor helyett azt találják, hogy itt éheztetik őket, ráadásnak pedig lerúgják a veséjüket.

Egye erősebb a migráncsozás megint Brüsszelnek küldött fizetési felszólítással, undort keltő rémüldözést mutató kisfilmmel, s most azzal, hogy Orbán a hétvégi boszniai kirándulásáról is – ahová egyenesen két nem is kormánygéppel utaztak a galeri tagjai – azt üzente, hogy megvédjük a határainkat. Hogy milyen elképesztően aljas játék folyik itt a migrációval, azt Orbán kebelbarátja, Lukasenko lengyel játszmája is mutatja, aki a menekülőket biofegyverként használva kavarja a fekáliát, és mindezek után, sőt, 2015 fényében Orbán is ugyanezt teszi, de ezt is tudtuk és tudjuk. Emberéletekkel és emberi sorsokkal azonban nem komilfó játszadozni.

De ugyanezt a járvány kapcsán is elmondhatnánk, és hasonképp az egész életünkről, amit így ül meg az Orbánból és Fideszből áradó mocsok. Mert például mára az is kiderült, hogy az emlegetett, menekülőkkel riogató film is nettó hazugság. Az egyik lap, véve a fáradságot, elment Mórahalomra, ahol azt mondták a helyiek, hónapok óta nem láttak egy kósza migráncsot sem, ami abban a filmben mára vonatkozó állításként szerepel, maximum 2016-ban volt igaz. Szó szerint azt mondta a megkérdezett: „Retteg itt a fene”. Ki fél akkor és mitől, ez az adandó kérdés, és csak egyetlen autentikus válasz létezik erre, mégpedig az: Orbán. Ő viszont fenemód.

Éspedig a hatalma elvesztésétől, mióta csak megszerezte azt. Minden törvény, azok átalakítása és azok áthágása, az összes hivatal, krumpliosztás és pénzszórás választások előtt, minden a hatalom görcsös és göcsörtös megtartását szolgálja, ha az ország belegebed, akkor is. Bibó kell ide: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától…” – Reménylem, így már világos, ki fél, ki nem, és miért. És az is, ki az, aki a félelmekkel riogat. Nincs mondandóm máma több.

A Pegasus kémszoftver gyártója kijelentette, még az is lehet, szerződést bont kormányunkkal, mert a termékét nem arra használja, amire megvette, azaz, terroristák, szervezett bűnözők és hasonszőrűek, hanem az ellenzéke ellen. Nem erre készült, mondják az izraeliek, ők nem ilyen feltételekkel és felhasználásra adták el, tehát botrány van, mégpedig nemzetközi. Júliusban robbant ki ez az egész mocskos ügy, kormányunk pedig azóta sunnyog pintérestől vargajuditostól cakumpakk, mígnem jött nekünk Kósa Lajos néhány napja.

Lajos nem volt rest se kába, és bevallotta, hogy a belügy vette meg a készséget nem megengedett célokra, azóta újra áll a már majdnem elcsituló bál, viszont most sem történik semmi. Ha tegnap azon merengtünk, nem tudni igazán, Deutsch Tamás mivégre van ezen a világon, Kósára hatványozottan igaz ez, belőle, mint az régóta kitetszik, kontroll nélkül jönnek elő a szavak, és annyi galibát is okozott már, hogy az sem világos, mire tartja a Fidesz. Nagy valószínűséggel nem hagyja az út szélén érdemei elismerése mellett.

Kósának már rég le kellett volna mondania hivataláról az örökösnő, a mama disznai és még számos más ügy miatt, a Fideszben azonban, mivel nem párt, hanem galeri vagy maffia, ilyen erkölcsi kötelmek nincsenek. Haszonelvűség van, ki termeli a szavazatokat a gazdának, ki nyomogatja megfelelően a gombot. Simonka is már rég előzetesben, sőt, utólagosban kellene legyen, ehelyett ott szavazgat a parlamentben, sőt, olykor kikérik az ügyészségtől, nehogy hiányozzon. Itt és most, ezek után is kellene vennie valakinek a kalapját, de senki nem megy sehová.

Majd akkor, ha Orbán arról rendelkezik, s mint valami pasa, megküldi a selyemzsinórt szíves felhasználásra. Túllépve azonban egy pillanatra ezen a morális dilemmán, hogy a Fidesz miért fetreng a mocsokban, és ez miért jó neki, pillantsunk oda is, hogy az izraeliek baja az, nem arra használják a programjukat, mint amire gyártották, s mint amire vették. És ez ránk nézvést nagyobb baj, mint, hogy miért nem takarodik el közülük akár egy is szépszerével, mert az csak az ő erkölcsi nyomoruk tükre. Kövér házőrsége ugyanis komoly fegyvereket vett vagy kapott.

Szó szerint azt lehetett olvasni tegnap, hogy tömegoszlatásra alkalmas és ideális gránátvetőt vásárolt a pedellus magánhadserege. Sőt, szó volt a hírben mesterlövész puskákról, géppisztolyokról, egyebekről, és fölmerül a kérdés, ezeket miért és mire szeretnék használni, mert a házon belül Hadházy lopós táblái vagy Jakab ereszcsatornái ellen maximum, ilyen veszedelmek ellen viszont ezek a készségek elég ütősek. És itt segít nekünk megint Kósa, aki szerint ezekkel drónokra lehet és fognak vadászni. Imádjuk ezt a Kósát, ha nem lenne, ki kellene találni magunknak.

A bajok azonban annál sokkal nagyobbak, mint hogy a félhülye Kósán röhögjünk. Mégpedig azért, mert analógiánkban, ha a kémszoftvert nem a terroristák, hanem ellenünk használta a rezsim, akkor ebből fakadólag mire gondoljunk, amikor azzal etetnek, hogy a gránátvető a drónok ellen van. Lehet, hogy a fideszes frazeológiában a drón az ellenzéki álneve, vagy én nem is tudom. Még csak az sem mondható, hogy aggódásomnak alapja nincs, mert tudjuk, hogy a fiúk, és élcsapatuk, Kubatov kopaszai hajlamosak elveszteni az eszüket.

Ha van költői kérdés, akkor van költői ábrándozás is. És amikor azon morfondírozok, hogy miért nem mond már végre le valaki a maffiából, akkor ez az, mivelhogy normális üzemmenetet tételez, míg viszont mifelénk, mint tudjuk jól, háború van. Mégpedig életre-halálra. Sőt, ezen túl is a Fidesz működése sem felel meg a bevett erkölcsi normáknak, mert nem terroristák ellen harcol, hanem boltol velük (Ghaith Rashad Pharaon), bűnözőket bújtat (Gruevszki) vagy gyilkosokat (baltás) enged szabadon. No most, ilyenek kezébe lehallgató szoftvereket és fegyvereket adni istenkísértés.

Remélem, értjük az aggodalmat, amikor látjuk a báránybőrt Orbánra terítve, illetve, ahogyan belebújt az ordas. Bugy gátov, vszigdá gátov, azaz, légy készen, mindig készen, tanították a kommunista elvtársak annak idején, és lám, mennyit ellestek tőlük a kollégista elvtársak. Szinte egyek velük. Most viszont nem történik semmi. Varga Judit – akinek mindezek után elsőként kellene elhúznia valami meleg helyre -, utoljára Prágában sörözött egy kép szerint, azóta se híre, se hamva a lelkemnek. Már szinte hiányzik, hogy boszorkányüldözést visongjon.

A Pegasus kémszoftver gyártója kijelentette, még az is lehet, szerződést bont kormányunkkal, mert a termékét nem arra használja, amire megvette, azaz, terroristák, szervezett bűnözők és hasonszőrűek, hanem az ellenzéke ellen. Nem erre készült, mondják az izraeliek, ők nem ilyen feltételekkel és felhasználásra adták el, tehát botrány van, mégpedig nemzetközi. Júliusban robbant ki ez az egész mocskos ügy, kormányunk pedig azóta sunnyog pintérestől vargajuditostól cakumpakk, mígnem jött nekünk Kósa Lajos néhány napja.

Lajos nem volt rest se kába, és bevallotta, hogy a belügy vette meg a készséget nem megengedett célokra, azóta újra áll a már majdnem elcsituló bál, viszont most sem történik semmi. Ha tegnap azon merengtünk, nem tudni igazán, Deutsch Tamás mivégre van ezen a világon, Kósára hatványozottan igaz ez, belőle, mint az régóta kitetszik, kontroll nélkül jönnek elő a szavak, és annyi galibát is okozott már, hogy az sem világos, mire tartja a Fidesz. Nagy valószínűséggel nem hagyja az út szélén érdemei elismerése mellett.

Kósának már rég le kellett volna mondania hivataláról az örökösnő, a mama disznai és még számos más ügy miatt, a Fideszben azonban, mivel nem párt, hanem galeri vagy maffia, ilyen erkölcsi kötelmek nincsenek. Haszonelvűség van, ki termeli a szavazatokat a gazdának, ki nyomogatja megfelelően a gombot. Simonka is már rég előzetesben, sőt, utólagosban kellene legyen, ehelyett ott szavazgat a parlamentben, sőt, olykor kikérik az ügyészségtől, nehogy hiányozzon. Itt és most, ezek után is kellene vennie valakinek a kalapját, de senki nem megy sehová.

Majd akkor, ha Orbán arról rendelkezik, s mint valami pasa, megküldi a selyemzsinórt szíves felhasználásra. Túllépve azonban egy pillanatra ezen a morális dilemmán, hogy a Fidesz miért fetreng a mocsokban, és ez miért jó neki, pillantsunk oda is, hogy az izraeliek baja az, nem arra használják a programjukat, mint amire gyártották, s mint amire vették. És ez ránk nézvést nagyobb baj, mint, hogy miért nem takarodik el közülük akár egy is szépszerével, mert az csak az ő erkölcsi nyomoruk tükre. Kövér házőrsége ugyanis komoly fegyvereket vett vagy kapott.

Szó szerint azt lehetett olvasni tegnap, hogy tömegoszlatásra alkalmas és ideális gránátvetőt vásárolt a pedellus magánhadserege. Sőt, szó volt a hírben mesterlövész puskákról, géppisztolyokról, egyebekről, és fölmerül a kérdés, ezeket miért és mire szeretnék használni, mert a házon belül Hadházy lopós táblái vagy Jakab ereszcsatornái ellen maximum, ilyen veszedelmek ellen viszont ezek a készségek elég ütősek. És itt segít nekünk megint Kósa, aki szerint ezekkel drónokra lehet és fognak vadászni. Imádjuk ezt a Kósát, ha nem lenne, ki kellene találni magunknak.

A bajok azonban annál sokkal nagyobbak, mint hogy a félhülye Kósán röhögjünk. Mégpedig azért, mert analógiánkban, ha a kémszoftvert nem a terroristák, hanem ellenünk használta a rezsim, akkor ebből fakadólag mire gondoljunk, amikor azzal etetnek, hogy a gránátvető a drónok ellen van. Lehet, hogy a fideszes frazeológiában a drón az ellenzéki álneve, vagy én nem is tudom. Még csak az sem mondható, hogy aggódásomnak alapja nincs, mert tudjuk, hogy a fiúk, és élcsapatuk, Kubatov kopaszai hajlamosak elveszteni az eszüket.

Ha van költői kérdés, akkor van költői ábrándozás is. És amikor azon morfondírozok, hogy miért nem mond már végre le valaki a maffiából, akkor ez az, mivelhogy normális üzemmenetet tételez, míg viszont mifelénk, mint tudjuk jól, háború van. Mégpedig életre-halálra. Sőt, ezen túl is a Fidesz működése sem felel meg a bevett erkölcsi normáknak, mert nem terroristák ellen harcol, hanem boltol velük (Ghaith Rashad Pharaon), bűnözőket bújtat (Gruevszki) vagy gyilkosokat (baltás) enged szabadon. No most, ilyenek kezébe lehallgató szoftvereket és fegyvereket adni istenkísértés.

Remélem, értjük az aggodalmat, amikor látjuk a báránybőrt Orbánra terítve, illetve, ahogyan belebújt az ordas. Bugy gátov, vszigdá gátov, azaz, légy készen, mindig készen, tanították a kommunista elvtársak annak idején, és lám, mennyit ellestek tőlük a kollégista elvtársak. Szinte egyek velük. Most viszont nem történik semmi. Varga Judit – akinek mindezek után elsőként kellene elhúznia valami meleg helyre -, utoljára Prágában sörözött egy kép szerint, azóta se híre, se hamva a lelkemnek. Már szinte hiányzik, hogy boszorkányüldözést visongjon.

Bemutatják Brüsszelben az Elkúrtuk című filmalkotást, amit a magyar sajtó meglehetős eufemizmussal nemzetközi premiernek nevez. Abból a szempontból a megállapítás mindenképpen igaz, hogy nem kies hazánkban vetítik a nagy művet. Ám, ha ott lennénk, ahogyan nem tudunk, de – és ezt hangsúlyosan mondjuk – nem is akarnánk, látnánk, hogy kik ülnek a moziban bent, és e szempontból a premier nem igazán lesz nemzetközi, ha azon maximum a bűnös városban dolgozó, oda akkreditált fideszista magyarok vesznek részt. Vetíthetnék ez alapján akármely magyar ugari moziban is, ahová a tanulókat kötelezően, igazolatlan hiányzás terhe mellett viszik busszal a nagy bámulásra.

Ám ne legyünk előítéletesek, biztosan megjelenik pár szélsőjobbos figura, és ezt nem egyéb miatt tételezzük, mint azért, mert tudjuk, kik szervezik a kinti vetítést. A Polgári Magyarországért Alapítvány Brüsszeli Képviselete és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság intézi az orgazmikus aktust, s ennek fényében vonjuk magunkra az előítéletesség ódiumát, amikor a mozilátogatók világnézetéről ítélünk látatlanban. Mert az viszont igaz, hogy az életet más szemszögből szemlélő organizmusok saját belátásból oda nem mennek, magukat ilyennel nem mérgezik. De locsolgatni kell Kálomista egóját, akinek az a téveszméje, hogy a film „nagyot megy”.

Ebbéli örömében pedig már a második részt is beígérte, ami legyen az ő nyomora. Voltaképp az Elkúrtuk című film – hogy hol vetítik, és hány embert terelnek el megnézni azt – teljességgel érdektelen, így a brüsszeli játszás is az volna, ha nem lenne ezen a földön Deutsch Tamás. Ámde van. Mi magunk nem tudjuk mi okból, mi volt a teremtő célja vele, de Isten szándékait halandó nem ismerheti. Számunkra az látszik az alapító atyából, hogy időnként twitterezik, ám, hogy azon túl mivel foglalatoskodik, az ismeretlen homályába vész. Már csak azért is, mert, mint az tudvalévő, Brüsszelben mindenhonnan kivágták a pártjával együtt.

Ez a Deutsch Tamás nyilvánult meg most úgy az Elkúrtuk brüsszeli vetítéséről, hogy “itt állandóan a jogállamiságról próbálnak kioktatni minket. Ugyanakkor 2006-ban a baloldali kormányfő, Gyurcsány Ferenc parancsára rendőrcsizmák tiporták a jogállamiságot hazánkban, az akkor már uniós tagállam Magyarországon”. E ponton újólag arra mutatnánk rá, 2006-ban a Fidesz által feltüzelt és irányított hordák a jogállamot akarták megdönteni, viszont az az érdekes helyzet állott elő, hogy állati tüntetőkkel Brüsszelben is találkoztak már, és ugyanúgy járnak el velük szemben, mint annak idején a magyar rendőség a mieinkkel.

Azzal a különbséggel, hogy a brüsszeli rendőrök valószínűleg keményebbek a magyaroknál. És most, hogy mindezt elmeséltük Deutsch Tamásnak, még arra is felhívnánk a figyelmét, ha és netán, egészen véletlenül olyan ember is megnézné mindezt, aki megnézés nélkül is nem a Fidesz nótáját fújja, tudni fogja, az egésznek hol a helye. Mert az a különösség mindebben, hogy a filmben Dobrev Klára maga a megtestesült gonosz, aki utasítást ad a szemkilövetésre. No most, Dobrevet ott ismerik, ő az Európai Parlament alelnöke, s ebbéli minőségében tisztelik is. Míg viszont Deutsch nem is olyan rég nem győzött rimánkodni, hogy azért maradhasson ott kicsinyég.

Sőt, ami még rosszabb hír talán Detuschnak, hogy a Fideszt is alaposan ismerik már, és éppen ezért nem lepődnek meg azon, hogy mocskolódó és hazug filmet visznek oda, de nem fognak törődni vele. Ennyi méltóság még maradt bennük, ha annyi nem is, hogy az egész galerivel szemben hathatósan fellépjenek. Ez viszont a mi bajunk. De, hogy összegezzük ezt az egészet, a brüsszeli vetítés ezért nem mérföldkő, nem dicsőség és semmiféle haszna sem lesz, hacsak nem annyi, hogy az undor még mélyebb gödreibe löki a kollégisták galerijét, de a jelek szerint ez nekik már teljesen mindegy. Már ők is feladták az önbecsülésüket, ha volt nekik ilyenjük egyáltalán.

Ha nem ügyelek, még elkezdem szánni őket, de attól mentsen meg az Isten, úgyhogy, mielőtt ilyen baleset történne, még búcsúzóul azt is elmesélem, hogy a 2006-os történések régóta fönt vannak a Youtube-on, ott minden megtekinthető, így az a veszély fenyeget, hogy odakint azért utánanéznek a film állításainak, és akkor az lesz, mint amiről fentebb beszéltem. Egyébként a Fidesz ilyen, és az összes fideszes (lásd: Deutsch), hogy nem veszi figyelembe, amikor külföldön kinyitja a pofáját, nem otthon van, nem a saját agyhalott idiótáinak beszél. Ebből fakadóan még az is lehet, hogy élénk lesz a film visszhangja, csak nem olyan, mint amilyet Deutsch gondol.

Bekavart a háromnapos ünnep – mondta Pintér belügyminiszterünk –, ezért van az, hogy százhét halottat jelentett az amúgy kormányzati propagandával foglalkozó koronavirus.gov.hu oldal. Megcsúszott a statisztika, mondja Pintér, ami úgy is fogalmazható, hogy föltorlódtak a halottak, tehát a helyzet nem tragikus, pedig de. Mert aki halott, az a leghalottabb, nem lehet csak egy kicsit halottnak lenni, mert aki meghalt, az már meg van halva végleg és egészen.

Belügyminiszterünk szó szerint így nyilatkozott, és én kérek elnézést, hogy nem igazán tud magyarul: „Sajnálatos módon a statisztikai iránymutatás a három ünnepre való tekintettel egyes kórházakban megcsúszott, és ennek a statisztikai szolgáltatás hiányának köszönhető, hogy százhét eset egyszerre került kimutatásra.” Ezen a ponton hiányoljuk Ceci nénnyét a híres mondatával, miszerint „nincs erre jobb szövegünk”, illetve a halottak elszaporodását rá lehetne fogni Brüsszelre.

Vagy az óraállításra, Gyurcsányra, Sorosra, a lehetőségek tárháza végtelen, amikor a felelősséget és a szart szét kell kenni. Úgy mellékesen még az is isteni kegy, hogy belügyminiszter urat/elvtársat kérdezni lehetett, mert emlékezhetünk a Pegasus-ügy olyannyira titkos, hogy Pintér szerint még az az újságíró is bűncselekményt követ el, aki egyáltalán kérdezni mer róla. No most, ehhöz képest Kósa bevallotta, hogy a belügy vásárolta a lehallgató készséget, akkor most az a kérdés, ki megy börtönbe.

Kósa, Pintér vagy Varga Judit, illetve az egész nyüves galeri. Egyébként Kósát kérdezni újságírónak maga a főnyeremény, a kupakok és tuszuhutik óta tudható, hogy a válaszból vagy kabaréjelenet lesz, vagy ilyen vallomás. Kósa a gyenge láncszem, tehát az a nagy titok, miért tartják egyáltalán, bohócnak ott van Németh Szilárd is. Nem olyan időket élünk azonban, hogy ilyen Kósa-féle idiótákon göcögjünk, mert ismét elkezdtünk hullani, akár az őszi legyek, amire a legnagyobb bizonyság maga Pintér.

Hogy nekilátott magyarázni a bizonyítványt, statisztikát, számolási módszertant és efféléket emlegetve, holott mondjuk el még egyszer, aki meghalt, annak már mindegy, a sajnálatos aktus után milyen számsor lesz belőle, az sem a családját, őt meg végképp nem vigasztalja egyáltalán. Viszont egy tanulmány szerint a járvány most leginkább a posztszocialista országokban tombol, ezt letagadni nem lehet, mert ezt nem Rogán rendelte be tízmilliókért, viszont akkor sorosista. Vagy nem.

Azt is megállapítja ez az iromány, hogy azért ilyen kritikus a helyzet a tájékunkon, mert a járványkezelést ezek a kormányok, itt-ott – mint nálunk is – rezsimek politikai célokra használják és használták. Az élő példa mi vagyunk a szabadjára engedett tömegekkel augusztus huszadikán, vadászatin, eucharisztikuson, békemeneten és futballmeccseken (hacsak a FIBA nem rendel el zárt kapukat a náculás miatt). Tankönyvi példák ezek a vírus manipulálására haszonszerzési célból, és most Pintér mutogat a statisztikára.

Hol van már doktorminiszterelnök et. hangzatos bődülése, miszerint mindenkit meggyógyítanak, aki elkapja a vírust, mert volt ilyen is. Volt már nagyon sok minden, egy hét alatt beoltott komplett ország, és a vírus felett aratott győzelem bejelentése is, nem is oly régen. Ehhez képest, mióta túlléptük a harmincezer halottat, már nem számolja őket senki sem hangosan, ilyen elhazudott napi statisztikák lettek. Gondolom, ha majd harmincötezren lesznek, megint feltűnnek, mert az olyan kerek szám.

Vagy kivárjuk a negyvenet. Azonban rajtuk kívül még az is nehezen emészthető, hogy mindennek az elcseszésnek felelőse nincs. Egyáltalán, ebben az országban a NER évei alatt még egyszer sem hangzott el, bocsánat, ez kevéssé volt sikeres, csak a diadalok vannak, s amikor Gyurcsány egyszer őszinte volt Őszödön, máris filmsztár lett belőle mint patásördög. Megfojtják az országot a propagandába bugyolált hazugságok, s mint kitetszik, a halottakat is igyekeznek letagadni, pedig azokat elég nehéz.

Igaz, amikor halomban álltak a proszektúrán, akkor is az volt a bűnös, aki erről beszámolt, s nem az, aki odakupacolta őket, ami ugyanaz a metódus, hogy a Pegasus említése is bűncselekmény immár és állítólag. Mindezek fényében egy kérdés marcangol csupán, hogy mikor fog kipukkanni az a rohadt lufi, és a széles, bávatag néptömegek mikor veszik észre, hogy ocsmányul átverték és átverik őket. Csak az a baj, ez már évtizede kérdés, és a jelek szerint az is marad örök időkre.