Kategória: Egyéb

Amikor Fekete-Győr és decens csapata még úgymond tojáshéjjal a valagán megakadályozta a budapesti olimpia megrendezését, illetve a megrendezés szándékát, fideszi értelemben elveszítette azt a jogát, hogy hátralévő, hosszúnak ígérkező életében olimpiára menjen, akárhol is rendezik azt. Nem méltó azóta arra, hogy olimpiát nézzen a televízióban, egyáltalán olimpiára gondolnia sem szabad vagy szabadna, ha jót akar. És vele együtt természetesen nekünk sem, akik akképp vélekedtünk vele együtt, hogy olimpiát rendezni gazdasági öngyilkosság, de legalábbis fölösleges pénzkidobás, hacsak a lopási együtthatót nem vesszük figyelembe.

Ám természetesen vannak más egyéb fölhorgadások is a Fidesz és a sport, mindenféle sport viszonyában, amelyek közül a legelső a nemzeti nagylét igazolása, ami abból a kényszerképzetből fakad, hogy egyes nemzetek között vannak lényeges különbségek (vö.: übermensch), aminek egyik mérhető eleme az, hogy kinek a fia ugrik nagyobbat, vagy kinek a lánya úszik gyorsabban. Az ilyen ideák általában kisebbrendűségi érzésből fakadnak. Akik attól teszik függővé önbecsülésüket, hogy sportban sikeresek avagy sem, nem rendelkeznek egészséges önképpel, mert Spártát már pár ezer éve túlhaladtuk, csak ezt sokan nem veszik észre. Öreg hiba.

Tehát, amikor Fekete-Győr és decens csapata az emlegetett tojáshéjjal a valagán keresztbe tett a budapesti olimpiának, álomgyilkosnak lett kikiáltva, de nem azért elsősorban, mert a lopási együtthatónak keresztbe tett. A kellő mennyiségű pénzt úgyis zsebre tették az arra kijelöltek, mert a létesítmények olimpia híján is felépültek. Az egyenlet egyik fele tehát megvolt, csak a nemzeti büszkeség szenvedett csorbát, mert a kedves vezető nem verhette a mellét, hogy a keménytökű magyar legények ott állnak a világ tetején, mert gyorsabbak, erősebbek és ügyesebbek más nemzetek fiainál. Ezzel pedig a NER felsőbbrendűségét bizonyítják mindenekkel szemben.

Ilyen összevetésben érdemes emlékeznünk a bajuszos NDK-s úszó-, és atlétanőkre, és figyelni azt, hogy a mai győztesekkel is hogyan bánik a hatalom, ahogyan füröszti őket a tejekben és vajakban. Mert minden egyes aranyérem Orbán személyes sikere, politikájának igazolása, a győzelmek ezért a fideszistáké és senki másé. Ez a viszony nem a racionalitásé, nem az egészséges önbecsülésé, hanem a hité szintén. Így aki a Fideszben nem hisz, annak a győzelmeknek sincs joga örülni, mert aki a Fidesz politikáját ellenzi, és fölöslegesnek tartja a stadionokra elköltött temérdek pénzt, az az úszókat sem szereti szerintük. Furcsa logika, és nem is egészen az, de a NER ilyen.

És most meg ez a Karácsony, aki az atlétikának igyekszik betenni azzal, hogy megvétóztatja a vébét, illetve szeretné. Az első bejelentés után nem sokkal már megszólalt Baji gátfutó, hogy Karácsony a politika oltárán feláldozza a sportolók álmait, tehát megint ott vagyunk, mint Fekete-Győr idejében, hogy a nemzet ellen való vétek egy sortrendezvény megakadályozása, holott csak a kisebbség komfortérzetét erősíti, és nem létező felsőbbrendűségének igazolására adna újabb táptalajt. Ismét kezdik a kollégisták, csinovnyikjaik és az általuk elkábítottak keverni a szezont a fazonnal.

Reméljük Karácsony a hátra lévő szintén hosszú élete során nem tervez atlétikai versenyre látogatni, hiszen ő mostantól a sportok királynőjének gyilkosa, feledve azt, hogy nem önszántából lett az, hanem kényszerpályán mozog. Ezt a pályát pedig a Fidesz vonalazta fel azzal, hogy semmibe vette a megállapodást az atlétikai Vb és a diákváros közös sorsa felől. Azaz, a Fidesz megint úgy gondolja, hogy ő mindent megtehet, és azt mindenkinek szó nélkül tűrnie kell, ám, ha valaki él a még meglévő kevés jogával, akkor nemzetellenes, és ebből is az fakad, hogy a Fidesz azt hiszi, a nemzet ő maga és kizárólagosan.

Nem igazán. Mint ahogyan Magyarországgal sem egylényegű, pedig például Brüsszellel szemben is ez az egyik érv. A mimagyarok. Tévedés, mert a törpe minoritás nem a haza, aki megvétóz egy vébét a közösség érdekéért nem hazaáruló, szemben azzal, aki a saját érdekét állítja be közjóként és nemzetnek nevezi magát. Körbeértünk, erről többet fecsegni felesleges időtöltés, és a föladat, ami innentől ebből fakad az az, hogy kiállunk Karácsony igaza mellett annak belátása után, hogy az a mi igazunk is. És nem lamentálunk sportolóként sem azon, milyen jó volna a dobogón állni úgy, a VIP-ben Orbán szotyolázik. Vagy ilyenek az ábrándok, de akkor nincs miről beszélni.

Ahogy Mészáros Lőrinc mindenhez is ért a gázszereléstől a hídépítésig és tovább vagy pediglen egyikhez sem, akképp foglalja magában Orbán Viktor mind a széles univerzum összes kajla istenét, vagy pediglen úgyszintén egyet sem. És ez a valószínűbb. S hogy ez a két úriember most hogyan kerül együtt a tányéromra, hogy fölszeleteljem őket, annak oka az, hogy egylényegűek. Egyik sem lehet a másik nélkül, legalábbis egyelőre, s voltaképp mindegy is, melyik követi el az aktuális ganajságot, az úgymond a családban marad. Mészáros Lőrinc kapott ötvenmilliárd kölcsönt, hogy megvehesse a Titászt, és kapott is ennyi rengeteg pénzt.

Hogy kinek vette, és ki adta neki a mesebeli összeget, és hogy miért íratja Mészáros nevére Orbán a teljes magyar hazát, az nehezen érthető erkölcsi, de maffiaszempontból azonban mindenképp. Ugyanígy maffiailag értelmezhető, hogy a keresztény törvényhozók összejövetelére a nem is kormánygép úgy szedte össze Orbán családját Európa különböző pontjairól, mint valami bérkocsi, és az is a legszebb, hogy míg Mészáros kapott ötvenmilliárdot a közösből voltaképp, a haverja pedig a közösből fizette a nagy római kirándulást. Mert hiába mondja azt a hivatala, hogy saját bukszából állta a dzsemborit, de mint tudjuk, ennyi pénze neki nincs.

Szar van a propellerben, az keni-vágja szanaszét a matériát, és senki föl sem szisszen. Mint ahogyan azon sem, hogy Orbán egy valaggal ül a Türk Tanácsban és a katolikus törvényhozók között is, holott a két grémium között az ellentét ontológiai és engesztelhetetlen, ahogyan az is nehezen képzelhető, hogy Mészáros egyáltalán tudja, miket vesz össze Orbán a nevében, és azt is az ökumené jegyében. Mindent visz, amihez hozzáfér, hogy semmi sem marad, a javunkat már rég elvitte, mert annyira akarta. Mindent összevetve ez a két alak és létezésük a NER esszenciája, az elvek nélküli lopás metafizikája, hacsak nem a lopás maga az elv. De az ilyen nem komilfó.

Nem tudom, érezzük-e a szerves egységet, ahogyan így egymásból bimbózik ki Mészáros és Orbán, hogy míg az egyik a képtelenségek sorával tartja fent az érdeklődést szellemi síkon – buzik és kereszténység meg a többi –, a másik az előbbi okozta éji sötétben vesz el mindent, hogy folyik a nyála a szerzésben, de rossebeket. Mészáros, bár okosabb mint Zuckerberg, mégis csak a „legyetek bátorak” nívóján áll, mint jobboldali szellemi, morális és kulturális fölény. Az ember pedig nem is tudja olykor, melyikről írjon örökítve meg az utókornak és a tárgyalások bizonyítékául, mígnem kijegecesedik benne, teljesen mindegy, mert minden ugyanaz.

A NER, képviselje akár Mészáros, Orbán vagy akármelyik gauleiter, a romlottságról szól. Mert visszatérve a keresztény törvényhozókra, ahol Orbán családostul virított, mégis ott mutatkozott meg, hogy univerzális, mint már fentebb sóhajtoztam. Ha kell, muzulmán, ha kell, katolikus, s ha úgy kívánja a sors, Kálvinista, ilyképp egyik sem, csak a szerzés megszállottja, amelyben előretolt csapatai Mészáros és összes cégei. Az ökumené egyetemessége új szintre emelkedik, más minőségbe bukik át, midőn nem a szellemi, hanem az anyagi egységet mutatja, hogy minden is az övé, vagy csak szeretné, hogy az legyen, de azért törekszik a kiteljesedésre.

Mindez pedig Buddhában testvéreim, bizonyíték arra, hogy a tollforgató miért nem egyfolytában a Pegasusról, a Fudanról és más hasonló léptékű gonoszságról értekezik, mert ha arról ír, hogy Orbán megint hazudott, amikor a római útról és a kikapcsolt helyzetjelzőjű nem is kormánygépről hadováltatta a csinovnyikjait, az ugyanaz. Minden ugyanaz az ótvar, csak más alakban. Ez a NER ökumenéje, hogy a bűnt, az erkölcstelenséget és aljasságot lehető legszélesebben, a maga teljességében foglalja magában. Így, ha csak annyit mondok, bakfitty, már maga az kész vádirat, mert a csontjainkban érezzük a gonoszt, akinek, ha szólít az idő, nem fogunk majd tudni ellenállni.

Ilyen ország még egy nincsen. Vázolom a cifrát: Bayer Tagkönyv lecseszte Csányi Sándort, mert az békülékeny hangon meccsre hívta Karácsonyt és Fekete-Győrt, azért mert Budai Gyuszi bácsi meg kitiltotta őket onnan, és így zárul be a kör, amelyben eljutunk Budaitól Bayerig meg vissza. A Fidesz kemény magja vicsorog. Budai Gyuszi bácsi már volt a mese tárgya, máma Bayer Tagkönyv következik, illetve nem is ő igazán. Hanem a jelenség, illetve a vonal, amit képvisel, s amelyben minden nehézség nélkül fedezzük fel Virág elvtársat, aki Pelikán gátőrt ekképp oktatta az irányra: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”

Nem kellene ennek feltétlenül így lenni, mégis így van. Annak idején Rákosi alatt – ami kort most újra éljük – voltak belső ellenségek, elhajlók, árulók és még ki tudja milyen vétkesek, akiknek önkritikát kellett gyakorolni, hogy életben maradhassanak, és sokszor még úgy sem sikerült. Ahogyan Bayer Csányiról beszél, fölsejlik az elhajlás szigorú vétke, mint aki – Csányi – nem tartja magát bigottan a pártfegyelemhez, és kicsit is másképpen gondolkodik, mint az ebben az ügyben zsinórmértéknek tekintett Budai Gyuszi bácsi, akinek az az ideája, hogy dögöljön meg mindenki, akinek nem narancsból van a feje. Tudtuk, hogy Bayer keményvonalas, de az nem volt sejthető, annyira ostoba is, hogy egy vitában a jól láthatóan degenerált eszméket valló Budainak adjon igazat.

Pedig ezt teszi, amiből nem a saját nyomora sejlik fel csupán, hanem a Fidesz esszenciája is, mint már utaltam rá, azaz, rajtuk kívül élet nincsen, mert „aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.” Tudtuk, hogy nagyjából itt tartunk, de az nem volt látható, hogy ennyire. Mert Bayer legújabb dolgozatában, amelyben a Budai-féle eszement ideákat védi, ez irányban indul el, döntögeti Csányi szobrát, felróva neki olyan bűnöket, amiket ezek szerint eddig is nyilván tartottak, csak még nem volt rá elég ok, hogy előkotorják a kartotékot. Vagy Virág elvtárssal szólva megint: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” – És már helyben is vagyunk.

Bayer felrója Csányinak, hogy „S próbálok emlékezni, mikor is szólalt fel elnök úr felháborodottan, hogy a baloldal hagyja már abba a stadion építések elleni őrjöngését. És próbálok emlékezni, mikor és mekkora vehemenciával állt ki elnök úr (meg a többi sportvezető) a kormány sportot támogató politikája mellett”. Viszont előttünk vannak a képek, amelyeken Csányi Orbánnal szotyolázik a VIP-ben, így most az a kérdés, hogy ezekről az OTP és MLSZ vezér le lesz-e retusálva, vagy maradhat még, egyáltalán Bayer Tagkönyvnek joga van-e selyemzsinórt küldeni, vagy csak a saját megnyugtatására habzik a szája. Bizonyítja, hogy én itt vagyok neked kedves gazdám.

Bayer zárása is figyelemre méltó, amiben Csányi helyezkedését vizionálja, miszerint „Meg aztán, közelednek a választások is, igaz, elnök úr?”. Bayer rátette a stigmát Csányi homlokára, ami az elhajlástól az árulásig hozhat magával ítéletet, már, ha Bayernek a tagkönyve mellett szava is van. A mechanizmus azonban a klasszikus ötvenes évek, de ez sem nagy nóvum, ezt is tudjuk rég. Bayer legújabb dolgozata ennek csak egy lehangoló fejezete. Ami érdekes viszont, hogy ebben nem kutyapicsázott, és nem használta a szokásos alpári szókészletet. Mert – így vélekedünk – Csányira még nincs rábizonyítva a bűn. Majd, ha igen, akkor el lehet harapni a torkát. Ez pedig azt mutatja, hogy Bayer beszari alak. Amíg nincs hivatalos irányvonal, csak szordínósan aljas.

Majd aztán lehet teljes mellszélességgel, hogy Csányi megemlegesse Orbán istenét. Viszont ne higgyük, hogy Bayer Tagkönyv beérné uszítás nélküli dumával. Csányit stigmatizálja, Karácsonyt és Fekete-Győrt viszont fenyegeti, illetve hergel ellenük. Ők ugyanis elfogadták az MLSZ vezér invitálását, és azt mondták, elmennek arra a nyüves meccsre. Bayer ezzel kapcsolatban így adja ki az utasítást, hogy a válogatott következő meccsén részesítsék „megfelelő fogadtatásban a stadionba kilátogató Karácsonyt meg Fekete-Győrt”. Az olvasóit kérte erre, akik ezek szerint a futballjáró közösség. Ők szoktak heil hitlerezni és más hasonló cuki kurvaságok. És már itthon is vagyunk az elcseszett fasiszta Magyarországunkon.

Hadházy képviselő – mint lángoktól öleltünk eleven lelkiismerete – érdekes dolgot osztott meg velünk ma. Megint. Hadházy képviselő csoda, hogy jó egészségnek örvend, nem környékezték meg még osztrák nyugdíjasok, vagy nem lett váratlanul rosszul egy rendőrautóban, ami föltevésekkel az érette való aggodalmunkat mutatjuk meg. Ő ugyanis elképesztő dolgokkal jön elő napra-nap, dokumentálja sziszifuszi kitartással a NER ganaját, egy halomba lapátolja mintegy nekünk, hogy hátha egyszer majd bántja az orrát valakinek a szarszag. De ilyen embert ezidáig még nem talált.

Hadházy képviselő a magányos hős, a búsképű lovag, vívja a maga szélmalomharcát, de több szépet most ne mondjunk róla. Még talán annyit, annak idején Dalnoki Jenő, a Ferencváros legendás edzője, Vépi nevű kőkemény védője érdemeit és fontosságát méltatandó azt találta mondani, tizenegy Vépivel végigverném a világot. De nem volt neki tizenegy Vépije, és nekünk sincs több Hadházynk, csak ez az egy. Becsüljük meg tehát, és ápolgassuk, akárha a Kis Herceg a vulkánját a kis bolygóján, vagy a sajátunkat a kert végiben. És most, hogy elmeséltem ez életemet, nézzük meg miből élünk.

Azt tudtuk meg Hadházy képviselőtől ezen a hűvös reggelen, hogy az MTVA székházában – és innen idézzük őt -: „Mindenhová, összesen hat bejárathoz különleges, biztonsági üveges zsiliprendszert telepítenek, amibe belépve több szenzor (infravörös, ultrahangos és nyomásérzékelő ellenőrzi, hogy egyszerre csak egy ember legyen bent. Csak ezután lehet a belépőkártyával nyitni a túloldali ajtót. Mindezt horribilis összegért, kapunként százmillióért. Az már csak hab a tortán, hogy fél éve a biztonsági kamerarendszert is bővítették száznyolcvan millióért. Őrület.”

Milyen igaz, milyen jól ragadta meg Hadházy képviselő a dolgok velejét: őrület. S mindezek után vonja le a szintén helyes következtetést, miszerint „A propagandisták nagyon félhetnek”. Igaz, de toldást is kell tennünk hozzá, nemcsak ők, hanem például a kedves vezető is, elég csak az inge alatt viselt golyóálló kevlárjára utalnunk. De fél mindegyik, ha belegondolunk, lassan már az összes potentátnak saját bejáratú testőrsége van, és nem egészen biztos, hogy a kollégiumi szobában erről álmodoztak. Csak a hatalom eltorzítja a személyiséget, különösen, ha hajlamos rá.

Ha én fideszista lennék, föltenném magamnak a kérdést, hogy ezt akartam-e boldogult úrfikoromban, végignéznék Armani öltönyömön, rátekintenék a Rolexemre, és egy tiszta, világos pillanatomban szembehánynám a tükröt, amiben a ferde képem látszik. Ehhez azonban nyomokban lelkiismeretet is kellene tartalmaznom, mint viszont azt tudjuk, ilyesmitől tartanunk nem kell. Akinek ilyen, a NER számára értéktelen kacatja van, mint lélek, az már kiszállt a buliból, lásd épp Hadházy képviselőt.

Ő azonban akármennyire is bátor és hős lovag, még mindig a naivitás hibájába esik. Mert az MTVA zsiliprendszerének leleplezése és bemutatása után úgy álmodozik, mint egy süldőlány, amikor ilyesmikről ábrándol: „A paranoiájuk számunkra is meg kell, hogy mutassa újra, hogy mennyire kulcsfontosságú bástyája a hatalomnak a propaganda. És ismét eszünkbe kell, hogy véssük: amíg nem lesz százezer ember ott, addig a propaganda él és virul és addig nem beszélhetünk tisztességes választásokról és jó esélyekről.” – Szép idea, de nem életszerű.

Mármint, hogy százezer ember lesz az MTVA épületénél, vagy akárhol. Az eltelt évtizedet végignézve azon kívül, amikor a pornóletöltést meg akarták adóztatni, nem nagyon vonultak bősz népek az utcára. Azon kívül minden felhorgadás után gúnyosan irkáltak Orbán lapjai a baloldali tüncikézésről, mert úgy látszik, a magyar népben nincsen elég kurázsi. Innen nézve tehát 56 maga a csoda volt, egyszeri és megismételhetetlen, éppen ezért, hogy a kedves vezető kevlárban fekszik és kel, az csak olyan paraonia, aminek alapja nem igazán van.

Node, hogy el ne keseredjünk egészen. Aki zsilipel és kevlárkodik, az fél. Mégpedig nagyon, így vigasztaljon minket az a tudat, hogy míg mi senyvedünk a hatalom ótvarosságától, az pedig retteg tőlünk, így az a mosoly, amelyik ott bujkál az arcukon, hamis. Ők sem érzik jól magukat. S bár nem vagyunk egy dögöljön meg a másik tehene típus, az azért cirógatja a lelkünket, hogy be vannak szarva, mert a permanens rettegésnél borzasztóbb dolog nincsen. Ha nem hiszik, kérdezzék meg a sarkon Vilma nénit, aki attól fél, hogy megtosszák a migránsok. Bár lehet, titokban reménykedik benne.

Hadházy képviselő – mint lángoktól öleltünk eleven lelkiismerete – érdekes dolgot osztott meg velünk ma. Megint. Hadházy képviselő csoda, hogy jó egészségnek örvend, nem környékezték meg még osztrák nyugdíjasok, vagy nem lett váratlanul rosszul egy rendőrautóban, ami föltevésekkel az érette való aggodalmunkat mutatjuk meg. Ő ugyanis elképesztő dolgokkal jön elő napra-nap, dokumentálja sziszifuszi kitartással a NER ganaját, egy halomba lapátolja mintegy nekünk, hogy hátha egyszer majd bántja az orrát valakinek a szarszag. De ilyen embert ezidáig még nem talált.

Hadházy képviselő a magányos hős, a búsképű lovag, vívja a maga szélmalomharcát, de több szépet most ne mondjunk róla. Még talán annyit, annak idején Dalnoki Jenő, a Ferencváros legendás edzője, Vépi nevű kőkemény védője érdemeit és fontosságát méltatandó azt találta mondani, tizenegy Vépivel végigverném a világot. De nem volt neki tizenegy Vépije, és nekünk sincs több Hadházynk, csak ez az egy. Becsüljük meg tehát, és ápolgassuk, akárha a Kis Herceg a vulkánját a kis bolygóján, vagy a sajátunkat a kert végiben. És most, hogy elmeséltem ez életemet, nézzük meg miből élünk.

Azt tudtuk meg Hadházy képviselőtől ezen a hűvös reggelen, hogy az MTVA székházában – és innen idézzük őt -: „Mindenhová, összesen hat bejárathoz különleges, biztonsági üveges zsiliprendszert telepítenek, amibe belépve több szenzor (infravörös, ultrahangos és nyomásérzékelő ellenőrzi, hogy egyszerre csak egy ember legyen bent. Csak ezután lehet a belépőkártyával nyitni a túloldali ajtót. Mindezt horribilis összegért, kapunként százmillióért. Az már csak hab a tortán, hogy fél éve a biztonsági kamerarendszert is bővítették száznyolcvan millióért. Őrület.”

Milyen igaz, milyen jól ragadta meg Hadházy képviselő a dolgok velejét: őrület. S mindezek után vonja le a szintén helyes következtetést, miszerint „A propagandisták nagyon félhetnek”. Igaz, de toldást is kell tennünk hozzá, nemcsak ők, hanem például a kedves vezető is, elég csak az inge alatt viselt golyóálló kevlárjára utalnunk. De fél mindegyik, ha belegondolunk, lassan már az összes potentátnak saját bejáratú testőrsége van, és nem egészen biztos, hogy a kollégiumi szobában erről álmodoztak. Csak a hatalom eltorzítja a személyiséget, különösen, ha hajlamos rá.

Ha én fideszista lennék, föltenném magamnak a kérdést, hogy ezt akartam-e boldogult úrfikoromban, végignéznék Armani öltönyömön, rátekintenék a Rolexemre, és egy tiszta, világos pillanatomban szembehánynám a tükröt, amiben a ferde képem látszik. Ehhez azonban nyomokban lelkiismeretet is kellene tartalmaznom, mint viszont azt tudjuk, ilyesmitől tartanunk nem kell. Akinek ilyen, a NER számára értéktelen kacatja van, mint lélek, az már kiszállt a buliból, lásd épp Hadházy képviselőt.

Ő azonban akármennyire is bátor és hős lovag, még mindig a naivitás hibájába esik. Mert az MTVA zsiliprendszerének leleplezése és bemutatása után úgy álmodozik, mint egy süldőlány, amikor ilyesmikről ábrándol: „A paranoiájuk számunkra is meg kell, hogy mutassa újra, hogy mennyire kulcsfontosságú bástyája a hatalomnak a propaganda. És ismét eszünkbe kell, hogy véssük: amíg nem lesz százezer ember ott, addig a propaganda él és virul és addig nem beszélhetünk tisztességes választásokról és jó esélyekről.” – Szép idea, de nem életszerű.

Mármint, hogy százezer ember lesz az MTVA épületénél, vagy akárhol. Az eltelt évtizedet végignézve azon kívül, amikor a pornóletöltést meg akarták adóztatni, nem nagyon vonultak bősz népek az utcára. Azon kívül minden felhorgadás után gúnyosan irkáltak Orbán lapjai a baloldali tüncikézésről, mert úgy látszik, a magyar népben nincsen elég kurázsi. Innen nézve tehát 56 maga a csoda volt, egyszeri és megismételhetetlen, éppen ezért, hogy a kedves vezető kevlárban fekszik és kel, az csak olyan paraonia, aminek alapja nem igazán van.

Node, hogy el ne keseredjünk egészen. Aki zsilipel és kevlárkodik, az fél. Mégpedig nagyon, így vigasztaljon minket az a tudat, hogy míg mi senyvedünk a hatalom ótvarosságától, az pedig retteg tőlünk, így az a mosoly, amelyik ott bujkál az arcukon, hamis. Ők sem érzik jól magukat. S bár nem vagyunk egy dögöljön meg a másik tehene típus, az azért cirógatja a lelkünket, hogy be vannak szarva, mert a permanens rettegésnél borzasztóbb dolog nincsen. Ha nem hiszik, kérdezzék meg a sarkon Vilma nénit, aki attól fél, hogy megtosszák a migránsok. Bár lehet, titokban reménykedik benne.

Ötödikesek lehettünk talán, amikor Takács Laci egy hétig idvezült, idióta mosollyal az arcán mondogatta a kis versikét, miszerint „utolsó óra, utolsó nap, nem fog az óra, nem fog az agy, aki eztet megszegi, Szájmon Templár leüti”. Hogy maga szerezte-e a rímeket vagy készen találta valahol, az soha nem derült ki, de mire véget ért a tanév, mindenkinek elege lett Takács Laci bárgyú képéből, és legszívesebben leütöttük volna, mint az általa emlegetett Szájmon Templár, akit a fekete-fehér Kékes típusú televízión lehetett látni odahaza, mint a világ rettenthetetlen hősét.

Nem az volt a furcsa, hogy Takács Laci kataton ódon ismételgeti a hülyeségét, hanem, hogy egyáltalán megjegyzett valamit, mert például az Anyám tyúkját nem lehetett a fejébe verni. De meg kell hagyni, Takács Laci jódógos, jómunkásember lett, szerette a focit, építette előbb a szocializmust, most pedig – gondolom – a NER-t. Takács Laci nem azért jutott az eszembe, mert vénségemre felébredt bennem a múlt iránti nosztalgia, hanem, mert Kocsis Máté is váratlanul versben kezdett beszélni. Olyan lett a feje, mint Takács Lacinak ötödikben, így meg kellett állapítanom, hogy az idő körben forog.

“Kenyér, mustár, virsli, ketchup – ne ugrálj, mert Gyurcsány kicsap!” – ezt szerezte Kocsis Máté, ez az összes verse és műfordítása, bár nem világos a költő célja. Hogy esztétikai-e, morális vagy kizárólag gyakorlatias, amolyan munkadal-e a mű, mint az emberiség őskorából, a múlt mélyiről származó ősi alkotások, ami a tudat genezise maga. Jakab Péternek szól a műalkotás, a lacikonyhák világából merítve képi anyagát, hogy aztán lecsapjon az erkölcsi mondanivaló, mégpedig a Gyurcsány. Ő a Fidesz rézfaszú baglya, akivel a kocsismátékat riogatják.

Ő pedig a rettegéseit tovább adja, kivetíti mintegy az egész világra, mert Karácsony Gergelyt is behelyezte a saját rémálmaiba, amikor azt állapította meg: „Karácsony-féléket Gyurcsány reggelizni szokott”. Láthatjuk, itt a rézfaszú bagolytól való rettegés olyan fokú, hogy versbe sem sikerült önteni, pedig egy napon hangzott el a két bölcsesség. Bár a múzsa sem csókolgathatja örökké az ember zsíros homlokát, a szájmontempláros után Takács Lacit sem hallottuk soha többet rímekben beszélni, pedig utána is felelt magyarból, de semmit sem tudott soha.

Innen jön az a furdalás, hogy Kocsis Máté mit tud ezen az egy virslis kínrímen kívül, de arra kell jutnunk, nem sokat. Orbán belepumpálta a fejébe a Gyurcsányt, és az szivárog belőle, mint valami lyukas tartályból. Hogy mennyire ürült ki, az nem látszik, mert a szintmérő elromlott, viszont, ahogyan fogy belőle a Gyurcsány, más nem tölti ki a hiátust, csak valami maradék gyurcsányos gőzök gomolyognak a sötétben. De a Máté gyerek ennek ellenére áll a vártán, pörgeti a macsétét, csak néha így jár. Egyébként valami tömegpszichózis figyelhető meg a fideszistákon.

Mert amint meglátnak egy kamerát, mikrofont, újságírót vagy csak egy mezei slapajt a közelben, bekattan a Gyurcsány, és az jön belőlük. Olyanok – ahogyan emlékezhetünk –, mint a Mester és Margaritában a Tömegír munkatársai, aki Korovjov vagy Behemót varázslása nyomán a legváratlanabb időkben és helyeken fakadtak dalra, és mindig mind ugyanazt énekelte önkéntelenül, hogy nem tehettek ellene semmit. “Kenyér, mustár, virsli, ketchup – ne ugrálj, mert Gyurcsány kicsap!” – Ebből sláger lehetne, ha Ákos dalszerző szülne hozzá ilyen tévészignálos dallamot pár milláért.

Lehetne aztán, mint a MÁV, hangosbemondón keresztül tömni az emberek fejébe, el lehetne adni csengőhangként, de ne én találjam ki a propagandát, ott van arra egy komplett minisztérium. Ám, ha már az önkéntelen aktivitásnál tartunk, az is megfigyelhető, hogy mások viszont elfáradnak a vérzivatarban és permanens szabharcban. Rétvári elvtársat például azóta nem láttuk, hogy pár hete bánatosan ücsörgött Márianosztra felé félúton az országút szélén, azóta se egy zsák krumpli, semmi vasárnap délelőtti örömhír a nyugdíjasoknak. Akár aggódhatnánk is érte.

Ilyet azonban nem teszünk. Nem a gonoszság okán, hanem, mert mindig van másik, az emberanyag kimeríthetetlen, mint az oroszoknak Sztálingrádnál. Látjuk, hogy Varga Judit kamarahangversenyeket ad, Kocsis Máté verseket ír, vagy Kásler csontokkal legózik. Mindenki teszi a dolgát. Nem azt, amit kellene, de az aktivitás csillagos ötös. Mondom, mint Takács Laci a múlt ködeiben, idióta képpel és vigyorogva, totálisan elégedetten azzal a nihillel, amiben élt. “Kenyér, mustár, virsli, ketchup – ne ugrálj, mert Gyurcsány kicsap!” – ez épp ugyanaz. A dedó maga.

Milyen szép is lesz majd, amikor a magyari kisiskolások átbújnak a vadászati kiállítás agancskapuján (vö: bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, etc.), és így megérkezvén Semjén csodáinak birodalmába, hálatelt szívvel gondolnak a fővadászra, mert nem kell iskolába menni. Aki emlékszik még boldogult úrfikorára, s abban is a nebuló korszakra, jól tudja, milyen kincset érő minden lógási lehetőség. Mi annak idején almát szedtünk, ezek a maiak vadászati kiállításra járnak, s ráadásul ingyen. Nézhetik a molyette kitömött oroszlánt, a tározókat, amelyek között – ha őszinték akarnának lenni – szentelni kellene egyet Semjén svédországi házi rénszarvasos kalandjainak.

Semjén a helikopteren, Semjén térdelve, a szarvas agancsát fogva, végezetül Semjén kitömve. De ne álmodozzunk, mert igazából arról volna szó, hogy Kovács Zoltán, mint az ezért is felelős miniszteri biztos levelet küldött az iskoláknak, hogy jöjjenek a panoptikumba, lesz ingyenjegy és ingyen utazás, lesz szőlő és lágy kenyér. No most, még nem felejtettem el, hogy amikor felrótták a vadászoknak és a lóvét lefölöző többinek, miszerint kicsit drága erre a cécóra az az ötven milliárd, amibe eddig fájt, akkor az volt a riposzt, hogy ezt egymillió népek nézi majd meg tolongva, így rentábilis lesz. Persze, mint a Budapest-Belgrád vasút, vagy Paks II.

Mégsem a pénzről lesz szó most, hanem a Vojtina ars poeticájáról, a látszat és a való ambivalenciájáról, mert, hogy a vadászati világkiállításra lasszóval fogdossák a látogatókat, az éppen olyan, mint amikor Vidnyánszky nemzeti színházának nemzeti előadására ingyen sem kíváncsi senki. Ezek a vadászok és Semjén is előre menekül a bukás elől. Ha Magyarország összes diákját, ovisát és bölcsisét erővel és ingyen odacipelik, lehet közölni a látogatottsági adatokat, mint ahogyan különös számok látnak napvilágot az átlagkeresetekről és a munkanélküliségről is mindig, az adatok nem passzolnak a valósághoz, álmodnak egy világot maguknak tehát.

Ott állnak a kapui előtt, hogy a valagukat nyaló Pataky is eszünkbe jusson két vaddisznófej és nyolc borz között az agancskapun túl. Egészen profánul, Neriát megüli a hazugság, a bávatagokat mindenféle látványos, de hamis számokkal etetik, de ez már a rendszer genezisében is benne van, amikor az egyharmad a kétharmad, kétmillió ember az egész nemzet, keresztény az ország (rossebeket), és még lehetne sorolni, mi nem igaz abból, ami voltaképp a rendszer fundamentuma, s ezt nyugtázva arra kell jutnunk, hogy a NER maga hazugság. Káprázat csupán, legalábbis a látszata, mert a mélyben ott az a tengernyi mocsok, ami mégis csak úgy-ahogy egyben tartja.

Messzire jutottunk a kisiskolásoktól, pedig meg sem nagyon kellett erőltetni az asszociációs bázist, egyik dolog fakad a másikból, az első hazugság hozza magával az összes többit. Most például azt, hogy érdekel-e ez a kiállítás valakit is a hivatásos gyilkosokon kívül. Tanulságos volt ez a nyár és lesz majd az ősz amikor a NER tizenegyedik évében, Orbán második uralmának ormain megmutatkozik a jobboldali kultúrfölény esszenciája. A futball EB a homofóbiával és rasszizmussal, augusztus 20. a gurulmadárral és a pléh Szent Istvánnal, a vadászati kiállítás a szúette csontokkal és az eucharisztikus kongresszus az erős tömjénszaggal.

Ezt tudják, és ez a lényegük, ami igazából egy lufival írható le, ez azonban különös mód nem levegővel de még csak nem is héliummal töltött, hanem Németh Szilárd velsőpacal generálta bélgázaival. Semmi sem igaz. Nietzsche valahol a kiábrándultságnak ezen a pontján jelentette ki, hogy Isten meghalt, minden hazug, mindent szabad, majd pediglen beleőrült és belehalt a szifiliszbe, de ez már filozófiatörténet. A mi történetünk viszont az, hogy amíg ön édesdeden aludt és színes tintákról álmodott, a NER még az ingyenes vadászkiállításon túl is bődült egyet, és a jelek szerint ez igazából nem is fáj senkinek, pedig nagyon kellene, hogy sajogjon.

A Németh Szilárd fingjával töltött lufi ugyanis fölemelte a levegőégbe azt a hírt is, miszerint a kedves vezető Rómában a katolikus törvényhozók tanácskozásán vesz részt. Ez egy magánkezdeményezés nyomán elindult fontoskodás, ahol idén immár tizenkettedszer találkoznak egymással papok és meghívott politikusok (úgy általában szélsőjobbos potentátok), mint Orbán is. Ha nem volna a szent inkvizíciót megidéző elnevezése, még nem is zavarna, csak az, hogy mit keres a reformátusan hitetlen Orbán ott, és megint ott vagyunk a NER-nél és Vojtinánál, a bávatagok kábításánál, végül is. Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az agancskapu, csak bújjatok rajta. És igen.

Budai Gyuszi bácsi felhívta a figyelmünket, hogy ne járjunk futballmeccsre, mert nem vagyunk mi arra méltók. Ugyan nem nekünk mondta mind, de Karácsonynak és Fekete-Győrnek, s lévén mi magunk velük egylényegűek, úgy nekünk is szól az intés, hogy „maradjunk távol” a futballmeccsektől. Rosszak vagyunk ugyanis mi, libernyákok, így néven nevezve és szó szerint, hogy „a magyar focit hagyjuk békén”. Hogy rosszak vagyunk, ez mélázós föladat, mert és ugyanis, ez lehet mechanikai, morális vagy esztétikai ítélet. Ha azt mondom, hogy például Dzsudzsák egy csámpás szerencsétlenség, akkor az mechanikai ítélet, mintha azt jelenteném ki, kitörött a kisvasút kereke.

Viszont a Dzsudzsák a Szijjártó öribarija. Most is, amikor tálibok meg mindenek tomboltak a nagyvilágban, de a külügyér elvtárs épp közben jól meg nem érdemelt pihenését töltötte, tálibokkal ő nem foglalkozott, viszont, mikor a Dzsudzsák rúgott egy gólt a mennyei bajnokságban, már ott is volt a külügyminiszteri bejegyzés a Facebookon, hogy „szeva tesó”. Valami ilyen nexusban, amiből kitetszik, hogy ezek ketten nagyon szeretik egymást, amit szabad, viszont az a kérdés, hogy közben minket meg miért utálnak, hogy kitiltanak a Dzsudzsák bámulásáról is. Mert, hogy rosszak vagyunk Budai bácsi szemében, az nem kétséges, és nem mechanikai értelemben.

Nem úgy, hogy a fülünk laffadtan lekonyulna, mint egy bánatos országzászló augusztus 20-a közepén, hanem ontológiailag vagyunk nem megfelelőek a szemében, mint mikor az auschwitzi rámpán osztályozták a magyar honfitársakat, ki alkalmas még rabszolgának és ki nem. Ilyen messzire persze nem menjünk, csak azért jutott az eszembe a hasonlat, mert a náci karlendítéses úriemberek meg méltók a meccsre járásra, sőt, direkt nekik építik a stadionokat, és már helyben is vagyunk. Hogy Budai Gyuszi bácsinak milyen a gusztusa, az ebből is kitetszik, aminek viszont az a folyománya, hogy nem csak a stadionokban vagyunk nem kívánatos elemek, mi, libernyákok.

Hanem az országban levés sem javasolt nekünk igazán. És itt világlik ki az, rosszaságunk nem mechanikai, nem esztétikai, hanem morális-ontológiai, azaz, teljesen más világban élünk, mint Budai Gyuszi bácsi. Viszont ő azt hiszi, az ország az övé, tehát a maga képére alakíthatja, a neki nem tetszőket pedig gusztusa szerint tilthatja ki futballmeccsről, színházból, az utcáról, a városból és a világból is. Budai Gyuszi bácsi nem akar egy levegőt szívni velünk, és szíve szerint mindenhonnan eltanácsolna, ahol ő ott van. Budai Gyuszi bácsi azonban nem lehet ott mindenhol, sőt, még az összes fideszista sem tölti ki a tér minden lukát, lévén, hogy kevesebben vannak.

Budai Gyuszi bácsi is kevesebben van, amit egy dolog is mutat, hogy Orbán nyüves nemzeti konzultációját kétmillió szerencsétlen töltötte ki, illetve annyi sem, és csak ennyit mertek hazudni. A fideszisták a hangos kisebbség, ezt kellene megértetni velük, és ezzel párhuzamosan azt is, attól, hogy ordítanak, még nem biztos, igazuk van, sőt, egészen biztos, hogy nem. A világ nem Budai Gyuszi bácsival kezdődött és nem is vele fog végződni majd, ő csak egy félresikerült porbafingó kísérlet természet anyánk részéről. De, ha ragaszkodik Istenhez, akkor hozzá is fordulhat számonkérőn, hogy miért csinálta ilyenre. Lehet, hogy részeg volt.

Amint érződik, érzelmeim elkezdtek uralkodni a gondolataim és az ebből fakadó írás fölött, aminek jó vége soha nincs. Így az indulatok lehorgasztásaként annyit még ebből a munícióból, hogy Budai Gyuszi bácsi a hozzá hasonlatosaknak dirigáljon, ki menjen meccsre, ki nem, ezen fölül pedig maradjon inkább csöndben. Jobban jár, higgye meg, tavasszal majd nem kell nagykanállal visszalapátolni a szütyőbe az összes szart, amit egy évtized alatt ideokádott, és rájön – de már sajnálatosan későn –, hogy az egész kompletten szégyellni való. Ha pediglen nem, az lesz csak az igazi nyomorúság, amikor rázza majd a ketrecet. Ne tessenek rosszra asszociálni, én a romlott agyára gondoltam.

Hetven országból több tízezer résztvevőt várnak az eucharisztikus dzsemborira, a pápai misére meg egyenesen százezer embert, de semmiféle járványügyi intézkedés nem lesz. Pedig már Müller Nyunyó is a negyedik hullámmal riogat, Fábry Kornél atya pedig – nem tudni milyen minőségben – azt nyilatkozta, abban reménykedik, hogy nem a nagy esemény alatt robban be a Nyunyó által emlegetett világvége. Megnyugtathatjuk, nem akkor, hanem utána. Van már operatív törzsünk a feudális játékok lebonyolítására, aminek Kovács levelező a főnöke, akkor szerintük ez éppen rendben van.

Mert ugyan nem vagyok egy beszari és összeesküvéseket gyártó manus, de azért ezt így mégsem kellene. Tudjuk, és halljuk is, hogy a kedves vezető elvégezve a dolgát a vakcinákra és az oltásra mutogat, de vannak csontok az eucharisztikus levesben. Magyari oldalról az, hogy a pápát látni és meghalni csatakiáltással az ajkukon a fővárosba tóduló népek nagy része az idősebb korosztályból kerül ki feltehetőleg. No most, ők javarészt a kínai löttyöt kapták, amin sokan meggazdagodtak ugyan, de mégsem véd annyira, így belemenni a tömegbe ezzel a háttérrel bajos és veszedelmes.

Mert annyira nem lesz járványügyi intézkedés, hogy a hetven országból érkező több tízezer embernek egyáltalán, semmilyen dokumentummal nem kell bizonyítani a védettségét, tehát azt cipelnek be, amit csak akarnak. Az a dilemma, hogy ezt a Kovács levelező által vezetett operatív törzs hagyta-e jóvá, vagy a járványügyben nagyon jártas egyházi méltóságok, akik mutattak egy középső ujjat az operatív törzsnek, hogy egyházi ügyekbe ne pofázzanak bele, Kovács levelező pedig mindezek után elsunnyogott. Vagy épp a kedves vezető jóváhagyásával történik mindez.

Mert tudjuk a viszonyát a vírushoz és a tömegrendezvényekhez, úgy is mint futball és vadászati világkiállítás, ami szintén lesz nekünk. A kedves vezető az olimpiát is lefitymálta, hogy a szerencsétlen japánok nézők nélkül rendezték. Bezzeg, ha nálunk volna – erről ábrándozott – akkor rogyásig lennének a stadionok népekkel. De itt van az álomgyilkos Fekete-Győr, a japánoknak meg nincs Orbánjuk, azaz, a világ egyáltalán nem tökéletes. Viszont még nem olvastam vallomást arról, hogy a futball EB alatt a Puskás Arénában hányan fertőződtek meg. Az angolok ezt a gesztust megtették.

Náluk volt a láblabdás bigyó döntője, utána osztottak, szoroztak, és az jött ki nekik, hogy az a meccs szuperfertőző esemény volt. A mi feudális-középkori kongresszusunk viszont napokig fog tartani, sőt, ha ott végeztek a népek, még maradhatnak Semjén agancsait nézegetni, hogy a vírus biztosan újra megtelepedhessen a nyüves országon. Nem látni más értelmét a nagy szabadságnak, hacsaknem azt, hogy jön az ősz, és helyzetet kell teremteni újra a rendeleti kormányzásnak. Ez is benne van a pakliban, és erről is pusmognak a népek egymás közt a kocsmában.

Mint ahogyan arról is, hogy ilyen választás-elmaradásos helyzetet is elő lehet állítani, de ez már az összeesküvésnek olyan szintje, hogy akár igaz is lehet, mert Orbántól minden kitelik. De nini, már a tavasznál járunk, holott még az ősz sem kezdődött el, csak úgy látszik. Viszont Sheldon szerint Einstein mondta, tehát Sheldon mégis inkább, de igaz, hogy az a hülyeség, ha mindig ugyanazt csináljuk, de más eredményt várunk tőle, és már megint itt vagyunk a tavalyi és idei nyárvég kísérteties hasonlóságánál azzal a különbséggel, hogy a kedves vezető azt hiszi, a munka el van végezve.

Holott nincsen. Voltaképp semmivel sem jobb a helyzet, mint egy évvel ezelőtt, van még több mint négymillió honfitársunk, aki semmiféle szurit nem kapott, tehát újra előállhat az a helyzet, hogy hullunk mint a legyek, de a kedves vezető mossa kezeit, hogy tessenek oltakozni, a raktárak csurig vaccinával. És igaza is lehetne, de mégsincs, mert ennek ellenére nem kellene dáridókat tartani, mint augusztus 20-án három napig, aztán most majd később is, mert ez istenkísértés, és gesztusában a sose halunk meg úri muris házfelgyújtása, magyarul az utánam az özönvíz csatakiáltása.

De végül félre téve minden sandaságot és rosszindulatot, ha a negyedik hullám pofán csapja megzilált népünket, ki elemzi majd és ki vallja be, hogy az eucharisztikus bigyónak abban mekkora szerepe lesz. Egyáltalán, lesz-e olyan, aki elszámol a lelkiismeretével, bár ilyen ember eddig sem volt. Számok voltak eddig is, számok lesznek ezután is, a harminc-, vagy negyvenezer között olyan nagy különbség már nincsen. Illetve dehogynem, csak az a Karmelitákból nem látszik. Onnan a tűzjáték látszik meg a stadion éjszakai díszkivilágítása. De elégtételt fogunk venni.

A Ripost nevű nyomdaipari termék, amely amúgy fideszista kézben van, tehát kormánymédiának nevezhető, szakadt kurvaként ábrázolta címlapján Demeter Mártát, az LMP volt alelnökét, akinek az a bűne, hogy bejelentette, tavasztól majd a Jobbik frakciójába ülne be, ha megválasztják. „Van már magyar politikai prosti” felirat díszeleg a rajz alatt. Így tehát függetlenül attól, hogy Demeter Márta helyezkedéséről mit gondolunk, azt viszont elmondjuk, hogy a Ripostról mi a vélemény, elegyítve bele a Fideszt és ami vele egylényegű, Orbánt. Mert a Ripost azt és úgy gyárt le, amit és ahogyan tőle megrendelnek.

Ha nem is konkrét utasítás formájában – de még az is lehet –, hanem úgy, hogy milyen mintát mutatnak neki, mint ami elvárt, hogy a KESMA lapok családjába tartozhassék, s mint ilyen, bőséges anyagi áldásban részesüljön a Párttól. Ilyképp a Ripost – és a többi félezer – szennylap a Fidesz maga, s mivel a Fidesz pedig Orbán Viktor, így úgy is vehetjük, hogy a Demeter Mártát kurvaként ábrázoló címlapot maga a kedves vezető tervezte és állította elő, és voltaképp így is van. Ez a címlap a Fidesz nőképe, a Fidesz politikája és a kettő elegye, midőn karaktergyilkosságra alapozva a másik nemhez való viszonyukat is elárulja.

Ez eléggé ambivalens, hogy eufemisztikusan fogalmazzak, másképpen betegesnek volna mondható. Olvasván a hírt a Ripost mocskáról, feltűnt alatta egy komment, és a szerző nevét is megjegyeztem. Vajákos Biri néne írt egy briliáns összegzést, amit most így ismeretlenül közzé teszek, mert csudálatos irat és kép a Fidesz – s ami vele egylényegű, ezt nem győzöm hangsúlyozni – a kedves vezető feudális világáról (a többi defekt mellett). Azt írja hát nekünk Vajákos Biri Biri néne: „Nem akkor vár ez a nőkre, és nem majd vár ez a nőkre, hanem a Fidesz világában ez van a nőkkel és pont. A Fidesznél nincs önálló nő, hanem a nő az valakié…”

Majd így folytatja Biri néne: „…Valakinek a felesége, valakinek a tulajdona, alárendeltje, alkalmazottja. Nincs sem emancipáció, sem semmiféle függetlenség, a nőt pozicionálta a Fidesz összes prominense egy csomószor harminc év alatt. A nőnek otthon a helye, a nő bírjon el egy-két pofont, a nő dolga a gyerek, a háztartás, a nő dolga szolgálni és kiszolgálni. A nőket nem az önálló, saját teljesítményükért, tehetségükért, eszükért szeretjük és tiszteljük, hanem mert szülnek nekünk, főznek nekünk, takarítanak nekünk, kiszolgálnak minket. A Fidesz világa egy 100-150 évvel ezelőtti, abszolút férfiközpontú, előjogokkal rendelkező, felsőbbrendű maszkulin világ, amelyikben a nő tudja, hol a helye.

Mivel ezek mind komplexusos, amolyan nyomorult típusú csávók a Fideszben, amelyiket ha elképzeled, hogy a 28 éves Angelina Jolie-val összezárva vannak egy öt csillagos hotelszobában (akivel le van tutizva, meg van beszélve a dolog előre a példa kedvéért), akkor mind tudjuk, hogy ott a tisztelt urak egyik része kezét tördelve sírni kezdene, másik része helyben bevizelne, harmadik része üvöltözve emberkedni kezdene, negyedik része pedig leülne inni keményen, és a három százaléka tudná, mit kell igazából csinálni. Ezek szar emberek, akik csak előjogokkal és bűncselekményekkel tudnak előre jutni az életben.

Mert bármilyen egyéb összehasonlításban kiderülne, hogy nevetséges, szánalmas kis pöcsök. Szó szerint és átvitt értelemben is. Erre képesek. Hogy kurvázzanak, meg mocskolódjanak….” – Köszönjük meg Biri nénének a frappáns összeállítást és a konklúziót is, és magunk csak annyival egészítenénk ki, hogy miközben a Ripost címlapján néztük a kurvaként ábrázolt Demeter Mártát, lelki szemeink előtt megjelent Szájer és Borkai csupasz segge. Egyik az ereszen ereszkedve alá, a másik pediglen egy jachton ütemesen mozogva előre és hátra. Mindezt az erkölcsiséghez raktam ide iránytűként, hogy lássuk, milyenek azok, akik bőszen kurváznak. És ilyenek.