Ott állsz az út szélén

Koldustól nem lopunk. Állítólag szerepel ilyesmi a zsiványok becsületkódexében.

Ez az első tétel.

Magyarország kormánya, annak első embere, Orbán Viktor, illetve a kabinet csatolmányai, a minisztériumok, továbbá a csápok, a közigazgatás és annak dolgozói előre kitervelten és tevőleges részvétellel éhhalálra ítélik az ország lakosságának egy részét, és ezt végre is fogják hajtani. Minden bizonnyal szenvtelenül és a legjobb tudásuk szerint.

Ez a második tétel.

A munkalapú társadalomban nincsen helye a henyélésnek, még, ha önhibáján kívül dologtalan is az ember. Aki nem dolgozik, ne is egyék, sőt, forduljon fel mihamarabb, lehetőleg máma még. Ezt a bájos filozófiát vallja a kormányzó erő, amely fasiszta csürhe tovább akarja szigorítani a szociális segély feltételeit. Jövőre az a család, aki közmunkással dicskedhetik a soraiban, ilyképp érthető okból, akárha Dagobert bácsi, háton úszik az aranyban, minden bizonnyal a kukából szerzi be a vacsorát.

A szociális segély odaítélésekor ugyanis a jövő évtől a közmunkásként szerzett bér összegét számolják bele a háztartás egy fogyasztási egységre eső jövedelmébe. Eddig az FHT (foglalkozást helyettesítő támogatás) 22.800 forintját vették figyelembe, ez alapján dőlt el, hogy valaki jogosult-e a támogatásra vagy sem, biztosított-e a megélhetése vagy sem. Így viszont – ha az eddigi számítás helyett a nyolc órás közmunkás bér jelenlegi nettó 54.217 forintját vagy pedig a szakképzett közmunkások nettó 77.968 forintját veszik figyelembe – akkor alig marad olyan család, ahol a nem dolgozó felnőtt jogosult lesz a segélyre.

A szociális törvény értelmében a megélhetés akkor nem biztosított, ha a családnak az egy „fogyasztási egységre” jutó havi jövedelme nem haladja meg a 28.500 forintos nyugdíjminimum kilencven százalékát, vagyis a 25 650 forintot. A kiszámításnál az első nagykorú családtag 1 egésznek számít, de társa már csak 0,9, az első és második gyermek 0,8, minden további gyermek 0,7 egység. Egy négytagú család a szociális ellátás kiszámításánál például már csak 3,5 fogyasztási egységnek számít, és 89.775 forint alatt kell maradnia a bevételeiknek, hogy megkaphassák a szociális segélyt.

Hogy összefoglaljuk: ha papa, mama, gyerekek (2), csupa szív szeretet összesen, négyen kilencvenezer (90.000) forint havi bevétellel rendelkeznek, az már elég a NER szerint. Hol van már a havi negyvennyolcezerből meg lehet élni, már az is édes álom, rózsaszínű lányszoba és a gyönyörök kertje. Mindenesetre ez a tervezet nem nyilvános. Sőt, annyira titkos volt, mint az Endlösung, csak valami hülye véletlenül közzé tette, akinek nem lennénk a helyében, de ez legyen az ő baja.

Ez a harmadik tétel.

Lehetne ezt ragozni még ide meg oda, csak fölösleges. Emlékezhetünk, a NER népe milyen vicces kedvében volt, amikor fényességes padisahunk – a mai állapotához mérve még kamaszlánykorában – kijelentette, hogy “Senkit nem hagyunk az út szélén”. Jöttek itt a mókák, hogy nem ott hagyja, hanem belelöki, belerúgja az árokba a delikvenst, és ehhöz képest is tovább léptünk. A megoldás egyszerűsödött, ami szerint nem belelöki abba a nyüves árokba a panelprolit, hanem belelövi, belegéppuskázza zokszó, gondolkodás és szégyen nélkül. Csak előtte leveteti vele a cipőjét.

Ott állunk az út szélén feleim, és várjuk a halált.

És ez a végső tétel.