Újévi operettgála, sztárvendég Rózsa György

Az idén Rózsa György volt a hagyományos újévi operettgála meglepetése Szombathelyen. Új műsort, 300 látványos jelmezt és teltházat hozott a vasárnap este a Monarchia Operett társulat.

Képgaléria ide kattintva látható.

Oroszország, Amerika, Németország, Erdély és Izrael után ismét hazánkban a látványos produkció.

Képgaléria ide kattintva látható.

Adventi Gospel koncert az Agorában

 

Ismét egy teltházas koncert Szombathelyen az Agora MSH-ban.

Mostanában elég sokszor sikerül ekkora nézőközönséget összehozni pár óra felhőtlen szórakozásra a kultúra házába.

További fotóim ide kattintva láthatók.

Ezuttal már az advent jegyében egy feledhetetlen lendületes, magával ragadó produkciót láthattunk a Virginia Union Gospel kórustól, és a világhírű EveryPraisenewyork-i szólistáktól. A 30 fős csapat ami zömében fiatalokból áll felszabadult, önfeledt zenélésbe kezdett ezen a csütörtök estén azonnal lenyűgözve a közönséget. Ahogy már több helyszínen úgy itt is, az előadás a közönséget is magával ragadta, és a nézők állva énekeltek a kórussal együtt. Tehették ezt azért is mert sok sok ismert dallam csendült fel az Agora színpadán.

A kórus a 25 koncertből álló európai turnéja során Magyarországot követően még Romániában, Svájcban, Olaszországban és a Vatikánban is fellép.
 

  

  

További fotóim ide kattintva láthatók.

 

Adventi családi játszóház az Agorában

Eljött a december az év utolsó hónapja. az Adventi koszorú első gyertyáját is meggyújtottuk már.

További fotóim ide kattintva láthatók.

És ahogy ezt megszokhattuk Szombathelyen az Agora MSH-ba családi játszóházra várták a kicsiket szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel. Egy emlékezetes, hangulatos karácsonyváró vasárnap délelőttre, együtt játszásra kreatív alkotásra, és mini vásárra.

Volt itt mézeskalácssütés, társasjátékok, rajzolás, festés, játszószőnyeg a legkisebbeknek, kézműves foglalkozások, és egy adventi papírszínház.

Újdonság volt a rendezvényben a kézműves vásár. Különleges ajándéktárgyak édességek találtak gazdára. 

 

 

További fotóim ide kattintva láthatók.

 

Killer Queen az Agorában

Killer Queen Londonból.

Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!

A show ami full teltházzal zajlott Szombathelyen is.
További fotóim ide kattintva láthatók.

  

Ülő koncert létére javarészt állva tartotta a közönséget akkora volt a hangulat. A fények a látvány a hangzás tökéletes hibátlan volt. Pörgős, lendületes, dob és gitárszólókkal színesített, döbbenetesen valósághű produkció ami egyszerűen magával ragadta a közönséget.

"A Killer Queen együttes 1993 júniusában alakult. Legelőször publikusan a Londoni Egyetemen léptek fel, pontosan, mint az igazi Queen 21 évvel előttük.
1995-re a Killer Queen népszerűsége akkorára nőtt, hogy a fellépésüket a Londoni Strand Színházban a BBC is közvetítette.
Az együttes mind Angliában, mind külföldön is egyre híresebb lett. 1999-ben, egy európai és orosz turné után hazatértek a Leicester téri díjátadóra, ahol átvették a legjobb emlékzenekarért járó díjat. 
A zenei listák élére törtek, amikor 2001-ben előadták a Queen "The Real Life"-ját Fatboy Slim közreműködésével.
A Killer Queen második évtizede is sikeresen telt. 2005-ben az Ahoy Arénában játszottak, ahol az újra megalakult Queen is fellépett pár hónappal később."

Sikereik azóta is töretlenek bizonyitja ezt a péntek esti fellépésük is.

  

További fotóim ide kattintva láthatók.

Szerda esti akusztik Lócival

 

Ismét egy különlegesnek mondható produkciót hallhattak a zenekedvelők a szerda esti akusztik programban, Szombathelyen az Agora MSH-ban.
Csorba Lóránt (Lóci) öt éve tört be a magyar könnyűzenei életbe, amikor a “Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” című film zenéjének megírása után saját zenekarát, a Lóci Játszik-ot is megalapította.
Galéria ide kattintva látható.

Így született meg a hattagú zenekar, amely nagy sikereket ért el hazai viszonylatban. A dalok egyszemélyes felállásban is remekül működnek, Lóci számára még nagyobb teret adva a közönséggel való közvetlen kapcsolat kialakítására. Szombathelyen a közelmúltban több alkalommal is hallhattuk, láthattuk a mindig pörgő lendületes vidám fickót nagyszínpadon, zenekarral, vendégfellépőként. A dal a miénk, és a megyenap rendezvényeken is nagy sikert aratott. Szerdán este ezektől eltérően egy másik arcát mutatta meg. Családias hangulatban egészen közvetlen kapcsolatot teremtve a közönséggel adta elő dalait. Igazán szórakoztató koncertet hallhattunk. A dalok felvezetése, szövegek különleges magyarázata egyedivé tette ezt a szerda estét. Egy kis retroba ötvözött jövőbemutató dalolás, a közönség és önmaga szórakoztatásával, az elmaradhatatlan Lócis mosollyal. Sajátos önkifejezése, egy szál gitárral is magával ragadta a közönséget, és a zenésztársakat akik megtisztelték őt jelenlétükkel ( Koprives fiúk )

  

  

További fotóim ide kattintva láthatók.

Kowalsky meg a Vega Szombathelyen

 

Hatalmas Kowalsky rajongótáborral, vegyes korosztállyal telt meg  péntek este Szombathelyen az Agora MSH.
További fotóim a képekre kattintva láthatók.

Kiváló hangminőségben, hibamentesen felépített koncert volt a 2019-es. Ezt persze már megszokhattuk az évek során a csapattól, és technikai személyzetétől. A terem minden pontján ugyan abban a tökéletes hangminőségben szólaltak meg a dalok, sok sok látványos fényeffekt kíséretében .A közönség pedig együtt énekelte a zenekarral az ismert dalokat.

  

 

További fotóim a képekre kattintva  a nyugat. hu oldalon láthatók.

 

 

Legokiállítás az Agora MSH-ban

Szombathelyen rendszeres visszatérő program az Agora MSH-ban a Lego kiállítás.

Képgalériám  ide kattintva látható.

    

Kicsik és nagyok, gyerekek felnőttek egyaránt rácsodálkoznak a kis apró darabokból összeállt figurákra, kisvárosokra, repülőkre, autókra, birodalmi lépegetőkre, híres építményekre, arcokra. Sorolhatnám mennyi mindent láthatunk apró lego darabkákból megszületni itt, de értelmetlen lenne. Ezt látni kell. Vagyis kellett szombaton és vasárnap. Aki mégis lemaradt néhány fotómon láthat ízelítőt.   

 

Képgalériám  ide kattintva látható.

 

Legendák a levegőben, családi repülőnap Szombathelyen

Három nap a repülés szerelmeseinek a szombathelyi reptéren. Szép időt fogtak ki a szervezők, az érdeklődés hatalmas volt. A látvány pedig lenyügöző.

Néhány fotóm a rendezvényről a ide kattintva látható.


Sok géptipus mutatkozott be a motoros ernyőtől a vadász repülőkig. A különböző tipusokkal pedig lehetőség volt sétarepülésre is. Népszerű volt ebben az AN2 -es, tiszteletet parancsoló komótos mozgásával és klasszikus hangjával. Ennek ellenpéldájaként a vadász repcsik kápráztatták az érdeklődőket. Voltak sárkányrepülők, modellek, és klasszikus sárkányeregetők is. Sok sok régi és ujabb gépmadár mutatkozott be a három napban.         

  

  

Néhány fotóm a rendezvényről a ide kattintva látható.

 

A Dal a miénk ! 2019-ben is

Szombathely rendezvénytere szeptember 14-én hatalmas színpaddá változott pár órára. Összeállt a város legnagyobb zenekara.

Dobosok, gitárosok, fúvósok, énekesek, közel kétszázan alkották a zenekart.
Képgaléria ide kattintva látható.


Hangoltak próbáltak és délután négy órától közösen játszottak. LGT: A dal a miénk, Halott Pénz: Darabokra törted a szívem, Lóci játszik: Nem táncolsz jobban, mint én, Tankcsapda: Örökké tart című számait.

A “Dal a miénk !” névre hallgató koncertet az Agora Kulturális Központ és a Jam Music közösen szervezte immár nem először. A nagy érdeklődés és a siker nem maradt el idén sem.


Képgaléria ide kattintva látható.

XX. Savaria Történelmi Karnevál három napja

Idén ismét egy kerek évfordulóhoz érkezett Szombathely nagy rendezvénye a Savaria Történelmi Karnevál.

Húsz év nem kis idő. Ez idő alatt sok dolog változott sok szinte változatlan maradt. A szervezők minden évben nagyon sokat tesznek ezért a négy napért.
A képekre kattintva vagy a bejegyzés végén látható a négy képgaléria.

Mindent megtesznek azért hogy a városban élők, és távolabbról érkezők is jól érezzék magukat, és a nyár végén egy hatalmasat szórakozzanak, bulizzanak. Jó hírét vigyék városunknak és a rendezvénynek. Hogy ki ki maga módján, jelmezbe bújva, vagy csak civilként szemlélődve szabadon szórakozhasson.

Ahogy az szinte mindig lenni szokott ilyenkor az időjárás is próbált keresztbe tenni, kisebb nagyobb sikerrel. A karnevál látványos, a kísérő programok szinte minden igényt kielégítőek, változatosak voltak. Az érdeklődés pedig szinte már lenyűgöző volt. Ennek igazi látványos megmutatkozása a szombati felvonuláskor, Nagy Feró és Rúzsa Magdi fellépésekor volt.

négy napban nagy figyelmet fordítottak a biztonságra, a tisztaságra az információs lehetőségekre, a fellépők jó megszólalására látványára. A karneváli időszakban készült fotóimat így a rendezvény végén egy csokorba gyűjtve négy képgalériába válogatva kínálom most megtekintésre hogy visszaidézzük még egy pillanatra a mi huszadik Savaria Történelmi kalandtúránkat.

A pénteki nap eseményei ide kattintva láthatók.

A pénteki felvonulás pillanatai ide kattintva láthatók.

A szombati nap eseményei ide kattintva láthatók.

A vasárnapi nap eseményei ide kattintva láthatók.