Kategória: európa

‘A kiráj beszéggye’, azaz, nuova Európa anti portás

Dolcse, testvérek. Meg víta. – mondta a köpcös az emelvényen a száját nyalogatva, keze a zsebében, feje pedig fura mód rángatózott. – Dolcse fratelli. – így folytatta, viszont kitetszett, fingja sincs arról, amit beszél.

– Hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim. – evezett ismertebb vizekre, a fratellik meg még hülyébben néztek – Három témánk van ma, miközben hajókkal ostromolják a partjaitokat, amikor nektek minden nap “D” nap, ahogy álltok a vártán, mint magam is odahaza a vár fokán. Már csak mi maradtunk, hogy megvédjük Európát a reá rontó afrikai hordáktól, a hitetlenektől és liberálisoktól, a globalistáktól és magától Soros Györgytől. Kereszténység, drága, dolcse fratelli, ez az egyetlen fénylő, vezérlő eszme, ami megvéd minket, a család, az apa, az anya és a gyerekek, négy kerék, két szoba és a nagymama. Kólát ne igyatok, lépjen egymásra a talpatok.

Ideírták nekem, hogy “Az emberek és a népek Európája”, hogy erről beszéljek, és én készültem is, lejegyeztem, de látva tűzben égő szemeteket, én ezt a papírt most összetépem, mert azt beszélek, amit csak akarok, meg különben is tök mindegy. Ti nem értitek, én se, otthon meg már tudja, akiknek tudnia kell, hogy én miket beszélek, már forognak a nyomdagépek, már mondják a tévében, hogy én milyen okos, nagyszerű és király vagyok, ti meg imádtok, éltettek, és a magyar mintát követnétek. Csak Ibizára nem menjetek szívni. Kitartás, víta fratelli. Vagy dolcse víta, forza víta, illetve hajrá magyarok, dolcse fratelli, hölgyeim és uraim.

A nagy, dakota törzsfőnök is megmondta, amikor Szent Istvánnal találkozott, hogy halott lónak túrós a háta, ne ültessünk rá fordítva a kommunistát, hogy elvágtasson vele, és, hogy nem lesznek gyarmat. Mi nem vagyunk, ezer éve nem vagyunk gyarmat, most se leszünk. Tudjátok, hogy hívják a focikapitányunkat? Rossi. Ebből is látszik, hogy egy vérből valók vagyunk, csak ti a farkas csöcseit szoptátok, mi meg a Szűz Máriáét, dolcse hölgyeim és víta uraim. Így lettünk mi mind emberek és népek Európában. Az ember, az a férfi, a bátor katona, mint magunk is, nőügyekkel mi nem foglalkozunk. Egyébként boldog karácsonyt.

Sok erős férfi, az már népek, és majdnem nemzet. Ezek vannak Európában, nemzetek, nem ám liberális, részeges bölcsészek, hanem erős férfiak, szapora nők, akik elől el akarják szívni az életteret, amit ti naszádokkal, mi szögesdróttal védünk, az egész életterünket védjük. A keresztény kultúrát, az elsőáldozást és a gyóntatószéket, meg a misebort. Drága, dolcse testvérek, ott a szabadság, ahol lehet pálinkát főzni, szotyolát pörkölni, pattog a labda, kinyílik a pitypang, talpaink egymásra lépnek, ettől boldogok ez emberek, akik együtt már a népek, de még nem nemzetek, mert a liberalizmus….

Ezen a ponton megakadt a szónok, erősen nyalogatta a száját, feje ingott-remegett, de megtalálta a kivezető utat szorultságából. Hannibál. – Így akart kiáltani, de csak kappanhang jött ki a száján – Anti portás volt nektek is, lovagolt az elefántján, hordái élén, hogy, mint európai embereket és népeket megerőszakoljon, elvegye a munkátokat. Ránk a muszlimok zúdultak, de entestünkkel állítottuk meg őket. Így lehetett az emberekből népek, most meg nemzet Európában. Mi ketten, csak mi ketten védjük a vén Európát, a gyönyörű nőt akkor, most és mindig ezután es, ahogy a költő mondja. Meg a Varga Miki, esetleg a Feró, de inkább az Ákos.

La vita nuova, ahogyan a ti költőtök mondja, dolcse fratelli. Itt állunk most is, ti meg én, a muszlimok zivatarában az új élet küszöbén. Jó, a drága Matteo egy kicsit buktás, de itt vagytok helyette ti, emberek Európában, sőt, népek, mi több, nemzetek. Nuova Európa ante portás. – Ezt mondta, várva, hogy a tömeg éljenez, mi több, vivátoz, akárha Benyovszky, de ezek bambán hallgattak. – Rossi. – Ordította bele a mikrofonba, de csönd ekkor is. Aztán fojtatta: – Dolcse nuova. – de ez se talált – Nuova ante, forza dolcse, fratelli ante, ilyenekkel próbálkozott a nyomorult, míg a tömegből megmentette valaki. – Forza Italia! – Forza! – Felelt rá a tömeg, és zúgott, hogy a ‘kiráj’ szava el is akadt. – Boldog karácsonyt. – Ezzel fejezte be, és hazamentek a legények.

Kirúgom az oldalát

Orbán Viktor tegnap megmutatta a kerítését. Elsőként ehhez siettek Salvinival madárdalt hallgatni, mert szerelmeseknél így kell ennek lenni. Az idő is kegyes volt, kósza óvodás csoportok, de még kószább menekülők egyáltalán nem zavarták a gerlepárt, egymásra léptek hát a talpaik. És ez az idill felidéz bennem egy képet, amely időben ugyan távol, de szellemében nagyon is közel sertepertél, midőn a Duce és az ő cimborája, Führer elvtárs először borultak egymás kebelére.

Ekkor, mint az ismeretes, akit később fejjel lefelé húztak fel holtában, szeretett népe pedig lehugyozta a hulláját a szeretőjével együtt, ugyanígy mutogatta harci flottáját Velencében az ámuló osztrák piktornak, és együtt ábrándoztak egy új Európáról. Később is gyakorta randizott ez a kettő. Elpöfögtek egymáshoz sokszor, aztán, bár a piktor később tanító atyja fejére nőtt, vagy tán éppen ezért, amikor a Führer elvtársat dr. Morell felpörgette szerekkel és be nem állt a szája, a Ducénak tele volt a töke vele már.

Mégis szerették egymást mindhalálig. Golyóval a fejben, fölhúzva meg lehugyozva, és Európa is annyira új volt, hogy rá sem lehetett ismerni a füstölgő romok alatt. Mindez azért jutott az eszembe egyből, mert, mint arról az Origo lelkesen beszámolt – amellett, hogy Orbán Túró Rudit zabált -, Salvini még a levegőben pöfögve tudatta a világgal: “Magyarországra érkezem új Európát építeni.” És lehet, hogy épp fontosnak is gondolja magát, csak úgy, mint a cimborája, Putyinnal a háta mögött mindkettő.

“Európa két vezető politikusának az a célja, hogy egy teljesen más szellemi alapokon álló Európát alakítsanak ki.” – Ezt is az Origo delirálta, és, mint láthattuk, ezek az alapok a kerítésen nyugszanak annak minden szimbólumával és hordalékával, végső céljuk pedig nem egyéb, mint a dúlás. Az illiberális fasizmus, és sajnálatos módon momentán nincs egy józan és kellően erős hang, amely ezeknek az eszementeknek Ursula módján megmondaná, ha meg kell őrülniük, akkor őrüljenek meg maguknak.

Orbánnak is, meg a haverjának is túlpörög az a rohadt nagy egója, voltaképp egymást is fölzabálnák, mert mindkettő Európa, s későbben majd az Univerzum ormain látná magát méltó helyen. Muníciójuk az otthoni falkákon kívül ehhez nem sok van, de belső használatra mindkettőnek elég is a migráncs-liberalizmus kontra kereszténység zavaros és gőzös katyvasza, a bázis ehhez adott a magyar tanyákon és az olasz déli verőn, amelynek már halovány köze sincs az agyonvert Szerb Antal Olaszországához.

A dolgok így kavarodnak és függnek össze időben és térben, s hogy ehhez újólag eljuthassunk, az őrület mellett kisstílű alakok alávalósága kellett csupán. Orbán például, amikor letarolta egész Magyarországot már, dicsvágya nagyobb vizek felé terelte, és neveltetésének megfelelően eszébe jutott apáinak nótája borgőzös falusi búcsúkról, hogy aszongya “Kicsi nékem ez a ház, kirúgom az oldalát”, és ilyen ösztökékkel találta meg az európai fasisztákat, akik az új eszközök narcisztikus megalomániájához, amit viszont decensebb klubokban nem tolerálnak.

Bangó Margit tolmácsolásából tudjuk, hogy ennek a nótának a morális és kognitív eszenciája megfogható ezekben a rigmusokban, ami szintén a ház oldalának kirúgásához kapcsolódik: “Jancsika, bakacsika, fára húzott nyúzott béka, az én babám lába szára, többet ér, mint Nyíregyháza, hopp ricsi, csicsiricsi, nekünk is kell egy-egy kicsi.” – Ne tessenek röhögni, ez Orbán Viktor nívójának foglalata szotyolával a szájban, demizsonnal a kézben, és így készül Európa meghódítására.

Május 26. Európa ébredésének napja lesz Salvini szerint. Erre gondolt, amikor a kerítést szemlélte, a velencei flottáról ábrándozott, és szerelmesen nézett Orbán véreres szemébe, amelyben dr. Morell szerei tükröződtek. Az ilyenekkel mindkét eszement haza üzent, az egy a tábornak meg a zászlójuknak. Úgy néz ki, ez a stratégia belföldre sikeres, legalábbis nálunk. Az olaszokról még nem tudni, mennyire bávatagok, de bennük is megvan a késztetés a rosszra.

Csak reményleni tudjuk, Európa 26. után nem ezekre ébred, mert, ha igen, Isten legyen irgalmas neki. Bennünket már elveszejtett, de, ha tényleg létezik, nem engedi, hogy egy földrész ájuljon bele az álkereszténység tébolyába, s akkor, de csakis akkor halvány remény marad arra, hogy Magyarországot a bizonytalan, távoli jövőben újjá lehet építeni. Addig, mint tegnap is látszott, kénytelenek vagyunk elviselni, hogy bizonytalan identitású manusok a kerítés mellől menjenek egyenesen a mennyekbe.

A misszionáriusok alkonya

Ferenc pápa megint rosszalkodott. Nem vette figyelembe a NER intéseit, és Marokkóban járván össze-vissza beszélt minden zöldséget. Nem vitt pár milliárdot templomot építeni, sőt, még csak nem is sivalkodott, hogy itt ölik a keresztényeket. A harmincötmilliós országban úgy nagyjából húszezer katolikus ember éldegél, amitől a szentatya nem vizionált világvégét, sőt, nem átallott ilyeneket mondani: „A keresztények egy kicsiny kisebbséget alkotnak ebben az országban. De véleményem szerint ez nem probléma, még akkor sem, ha tudom, hogy időnként nehéz néhányotok számára.”

Mint valami III/III-as iszlám ügynök, beépített Mohamed-akna, aki a keresztények életére tör. De mit is várhatnánk egy kommunista-sorosista-liberális bujtogatótól, aki nem érti a kor kihívásait, nem úgy viselkedik, mint valami imperialista hódító vagy keresztes hadsereg, illetve elefánt a porcelánboltban. Holott mimagyarok jól tudjuk, az egyedül üdvözítő út a keresztény értékek és kultúra védelmezése és terjesztése úgy, ha ennek magunk híján vagyunk, és azt sem tudjuk, eszik vagy isszák. Továbbá a hitetetlen hit, ami hungarikum, amikor úgy viseljük a reverendát, hogy takarja a patánkat.

És bármilyen fura is, az az ember, aki nem vár szavazatokat a füstölő lóbálásától meg a kereszttel való handabandázástól, inkább védi ezeket az értékeket a megadó szerénységével, sőt, mondhatnánk, egyedül ő védi, nem pediglen a szarvasgyilkos, a boltbezáró vagy a krumpliosztogató. Mivelhogy ezeknek, bár nevükben viselik a keresztény szót, közük annyi van hozzá, mint vadkannak az elsőáldozáshoz, és mégis ezek viselkednek misszionáriusként. Meg akarják téríteni a pogány Európát, mert Novák szaporulati felügyelő asszonyelvtárs is már arról ábrándozik, hogy belülről változtatja meg azt, mint valami féreg.

A misszionáriusokat azonban megfőzik, almával a szájukban szolgálják fel, vagy esetleg minden cicó nélkül elvágják a torkukat. S ha Novák asszonyelvtárs Európa rekatolizációjáról, a liberálisok megtérítéséről ábrándozik aknamunkával, vagy, mint kies hazánkban, a kerítésen belül erőszakkal, akkor ugyanolyan, mint az Iszlám Állam. Azzal a különbséggel, hogy ő szentnek is hiszi magát, hitbéli übermenschnek, amivel nem csak az a gond, hogy hamis képzet, hanem, hogy elmúlt a keresztes háborúk kora, bár erről a feudalizmust építő NER még nem értesült, és úgy viselkedik, akár egy analfabéta új földesúr.

A ma született ótvaros újgazdagok szaladgálnak flitteres Gucciban, és ők vesznek meg minden szart, ami az útjukba kerül. Az ostoba bunkók dicsekszenek a diplomájukkal, az öntudatos keresztények pedig nem adnak a koldusnak. Az überhívő csinovnyikok úgy lennének komfortosak a világban, úgy lennének otthon benne igazán, ha az kizárólag keresztény csinovnyikokkal lenne tele. Lenézik és szívük szerint eltaposnák a nem egyenszürkét, az ember pedig akkor érné el az evolúció csúcsait, ha mindenki seggéből böjti szelek fújnának. Ebből következően agresszívak, csörgetik a kardot, megbocsáthatatlanul ostobák és nagypofájúak. A nagy mellüket döngetik csupán, ami úgy kong, mint valami üres üst a disznóölésen.

„Az egyház nem a hittérítés, hanem a vonzó tulajdonságai által növekszik. Ez azt jelenti kedves testvéreim, hogy missziónkat nem létszámunk, az általunk betöltött tér nagysága határozza meg, hanem az a képességünk, hogy változásokat eszközöljünk ki, életre keltsünk csodát és könyörületet gyakoroljunk.” – Ezt is mondta Ferenc abban a Marokkóban, ami szintén egyáltalán nem NER kompatibilis, mert megállást és elmélkedést tételez, szelíd gondolkodást és szemlélődést, amiről a magyar egyáltalán nem tud, hogy volna ilyen. Hanem fellobogózott vonatokon igyekszik Csíksomlyóra, rántott csirkével a batyuban, így ez a Ferenc ott egyáltalán nem fogja jól érezni magát. Idegen test lesz, renegát libsikomcsi.

Füst Milán Störr kapitánya azt kapta útravalóul az apukájától annak halálos ágyán életre szóló útmutatásként, hogy legyen nagyvonalú. Ezzel nem azt akarta mondani az öreg, hogy számolatlanul szórja a borravalót, hanem, hogy az életet nem lehet fogvicsorgatva és protkót csattogtatva leélni. Szintén Milán bácsinál, de egy másik hősénél, bizonyos Hábi Szádinál (aki ő maga volt) szerepel az élethez szükséges másik alapkészség: “A földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.” – Ez a két tulajdonság, a szellemi nagyvonalúság és az érdek nélküli jóság, kiegészítve a ferenci könyörülettel már elég muníció egy élet krisztusi leéléséhez, amihez sem milliárdos templomra, sem Semjénre, pláne pedig Orbánra szükség nincs.

A misszionáriusoknak bealkonyult, az élet máshol van, nem a nagygyűléseken. Ezt figyelmébe ajánlanám a templomjáró bávatagoknak, de úgysem hallgatnának rám. Így hát, mindegy is.

Mi, sok emberek

Tegnap Orbán Viktor Mihály, akárcsak Nicanor atya Macondóban, kihörbölte a forró csokoládéját, és egy csöppnyit ugyan, de jól láthatóan elemelkedett az anyaföldtől. Így látott neki megváltói tevékenységének kéretlenül és gyalázatosan, mert azért van abban valami báj, hogy demokráciára oktatja Európát – szerintem. Pedig ezt tette, egészen szó szerint azt közölve a hallgatósággal, hogy “a demokrácia helyreállítása a következő hónapok feladata, amelynek a végére a jövő év elején esedékes európai parlamenti választásoknak kell pontot tennie”.

És ekkor nem szakadt le az a nyüves mennybolt, sőt, a böszme európai csinovnyikok sem röhögték el magukat, s mondták neki, hogy eredjen a francba, hanem udvariasan meghallgatták, s csak a bajszuk alatt dörmögték, hogy hát, hülye ez, és ebbe a jólneveltségbe dögölnek aztán bele velünk együtt. Ilyen komilfósak voltak ezek Münchenben is ’38-ban, és tudjuk, mi lett a vége, mint majd most is, hogy megüli a gonosz Európát, benne a magyarföldet, s így minket is, tehát elmennek ezek a susnyásba, annak is a retkes mélyire. Oda való az összes.

Politikus mind, lehet akár jól szabott öltönye rogyasztott gatya nélkül, akkor is, s játsszák itt nagykomolyan már évek óta, hogy kibasszák ezt a gnómot, akár a macskát szarni, aztán meg á, dehogy. Mert kell nekik az ő, meg a hordája szavazata a Dájcstomival az élen, Szájerig bezárólag, mert elkurvult a világ, csakszólok, dejszen úgyis tudod. Azt is mesélte még ez a mi tenyészpéldányunk, hogy ez az Európa nem hallja meg az emberek szavát, ettől pedig megbicsaklott, de baj, az nincsen, mert neki viszont van füle, hogy értse a ‘zembereket.

És ekkor sem mondták neki, hogy eriggyen má’ a picsába. Ilyet nem mondtak neki, sőt, gondolom, udvariasan tapsikoltak a rózsaszínű, puha tenyerecskéjükkel. Sőt, az sem ugrott be a csökött agyukba, hogy az ilyenek, akik megállás nélkül hivatkoznak a ‘zemberek szavára, végül vegzálják, aztán elzárják azokat, mint történik ez a mi civiljeinkkel és méla homlesszeinkel, hiába rázom én itt a ketrecem, és téped te is, nyájas tanulmányozó lélek. Nem maradt más, mint a soha nem volt Isten, és az elázott puskapor. És ennek a kettőnek a kombinációja nem egy nyerő páros, ezért ülünk a szar közepén reménytelenül.

Arról nem világosította fel ez a Cipolla a megdermedt ajrópaiakat, hogyan kell meghallani a ‘zemberek szavát. Tán kontinens-konzultációt képzel, levelet intéz az ötszáz millió emberekhez szerte a Gibraltártól a havas csúcsú Urálig, belakva mintegy a nem neki rendelt, de óhajtott világot. És a tehénpásztorok, valamint a beállt amszterdami hetérák bávatagon néznek, hogy mi van itt, s a friss, gőzüzemű megváltó levonja a tanulságot, hogy mit is akarnak, pedig még ők sem tudják. “Az emberek két dolgot akarnak: az egyik, hogy ne engedjünk be több migránst, egy nagyon erős határőrizetet akarnak. Valamint azt, hogy akik már bejöttek, azokat vigyük vissza.”

Pedig a Sancho Panzának és a Rózsa Sándornak egyáltalán nem ez jár a fejében. Az jár neki abban, hogy odavannak a vetések, meg, hogy nem borjadzik a Riska, bedöglött az autó, és megcsalta a felesége. Ilyen bajai vannak a ‘zembereknek, és ott tartunk, hogy ez a diabóló beléjük dumálná a migráncsot, mint tette azt a magyar lelkekkel is, hogy mindent megül már a téboly. S mindeközben a szijjártóval meg az összes kakaduval együtt verik a mellüket, és mimagyarokoznak, amit nagyon nem kéne. Nem mindenki trottyos gatyájú dagadt óvodás, és nem is rikácsoló kőbunkó. Viszont mimagyarok és a mi, sok emberek Európában megbabonázva nézzük/zik a cirkuszt, aminek nagyon rossz vége lesz. Ez ziher.

Szánalmas

Most, hogy Orbán et. már a világmindenség minden ojjektumának és organizmusának mindent megígért, mindenkit megfenyegetett és mindenkit megalázott, mivelhogy célegyenesbe ért a népek szédítése és herélése, amelyet valami furcsa eufemizmus miatt kampánynak neveznek, egyszerűen elfogyott a muníció.

A lankadni készülő figyelmet és a fogak csattogtatását azonban szinten kell tartani, mert még elvonási tünete lenne az orbán-alkoholistáknak, ezért ez a mi vezérünk becsúszott a sparhelt alá, kantáros rövidnadrágot öltött, és egy dagadt óvodás minden panaszával csak annyit visított a világba: „El akarják venni a hazánkat.”

És senki nem kérdezte meg tőle egy jóságos dadus jámborságával, hogy mit, aranyom, és ki a rosseb? Ez délelőtt volt, hogy miden magyarok megtudhatták a fenyegető világvégét, aztán este a Barca meccs szünetében, az egy perc gyűlöletben megint, és utána meg újra, amikor aludni térne az ember, de nem hagyják csakazért sem.

Ekkor pedig, végleg elgyötörve megtaláltam a jelzőt, amelyet évek óta kerestem, midőn napra-nap, karácsonykor, szilveszterkor, vasárnap meg napsütésben, esőben és mennydörgésben, reggel meg éjjel vizsgálgattam a nagy nyilvánosság előtt, ki ez az alak, és most rájöttem a lényegére: szánalmas, szerencsétlen kókler.

De nem a szótári jelentésében szánalmas, hogy sajnálkozó, részvétteljes indulatot kelt, amely az embert könyörületre gerjeszti, hanem az élénk gyűlölet után visszamaradt legyintő megvetés formáját éleszti föl, amely azonban teljesen megüli a lelket, de egyúttal megadja a tisztánlátás áldását is, ha el nem borít teljesen az undor.

Persze nem Antoine Roquentin bácsi tehetségével, aki fizikai tüneteket produkált egy szaros papírdarab, egy göcsörtös fa vagy lila hózentráger láttán, öklendezve és haldokolva. Ilyen tehetséggel nem áldott meg a jóisten, a felismeréssel viszont igen, hogy ez a ripacs annyit is ér, mint egy málladozó füzetlap, ahogyan a szemünk láttára esik szét atomjaira.

Csak rá kell nézni a rosszul szabott öltönyeire, növekvő hasára, amely azt mutatja, hogy képtelen parancsolni magának, a szája széle nyalogatására, meg a tébolyra a szemében, és tényleg helytálló a jelzőnk, miközben ő Európa-formátumú alaknak képzeli magát, pedig csak a csőcselék elcseszett vezére. Azé a hordáé, amely nyomorult életében más örömöt nem lel, mint, hogy leboruljon a ripacsból faragott szobra elé.

Ez is elporlad aztán, mert semmi más nem lesz, mint lábjegyzet történelemkönyvek dohos lapjain, rossz és lidérces emlék. De most még itt áll előttünk, de már úgy, mint a meztelenre vetkőzött beteg az orvosa előtt, olyan kiszolgáltatottan, és mégsem érdemel irgalmat egy szemernyit sem.

S mivelhogy vasárnapra nézvést mindenkinek a lelkében eldőlt már minden, a magam részéről azt javaslom az egészség megőrzése érdekében, hogy szíveskedjenek zenét hallgatni, madarakkal barátkozni, vagy egy hangyát nézegetni nagyító alatt, aki sokkal jobban megérdemli a figyelmet, mint ez a hisztiző, szerencsétlen, szánalmas kis pöcs.

Vén Európa

Már a III/III-as Varga Miklós is vonyítozott a vén Európáról, hogy mindenki elalélt, sőt, állva pisált a gyönyörűségtől, ám nem igazán azért, mert tágabb hazájáról halott csicsás sorokat. Csakis – holott nem is tudott róla – Lukács Gyuri 5. b. osztályos tanuló esztétikájának dőlt be nagy naivan, amely a szántóvető homo számára amúgy érthetetlen, hogy aszondja, a zene meghatározatlan tárgyiasság.

Midőn a proletár andalodott, Európát hallotta, de a sarki kocsma Mici nevű csaposára emlékezett forró felgondolásokkal. Európa már a spion korában sem jelentett sokat, sőt, szinte semmit sem annak a választópolgárnak, aki még hajdan szakszervezeti beutalóval ette a lángost Badacsonyban, máma meg a határbéli kukoricásnál messzebb nem jut, sem a világa. Európai értékek, röhej. Ezzel akar most mindenki választást nyerni a gonosz ellen.

Nem fog menni. Fletó is nyolc hetes kampányt indított „Orbán vagy Európa? Válassz!” címmel, aminek így az ég egy világon semmi értelme nincsen. Józsi bácsi Európát nem tudja megfogni, nézegetni és hallgatni, ellenben Orbánt meg folyományait reggeltől estig. S mivelhogy az ember veleszületett ösztöne az újtól való félelem, persze, hogy a potrohost választja, mert eszméket nem ismer, hacsaknem az Üdvözlégy Máriát, amikor a kántor előénekli neki két migráncsozás között.

A Momentum pedig Európát meg Putyint teszi ellentétpárba, ahol a Vlagyimir egy föss férfi, aki meztelen felsőtesttel nyargalászik a lovon, meg még tankja is van. Különben is, a szovjet megszállásból annyi maradt meg, hogy a Koljákkal milyen jót lehetett seftelni, amikor az ember fiatal volt, és még felállt a farka. A választópolgár úgy van ezzel, mint amit az őrvezető tanított a bakának, hogy meg ne bolonduljon. Nem a leszerelést köll várni. A takarodót köll várni, a reggelit meg az ebédet, aztán egyszer majd eljön az obsit ideje is.

Mindezzel csak arra utalok bánatos szívvel, hogy megint töketlenek vagyunk, és a pesti kávéházak mélyiből előbukkanó megváltók azt hiszik, ők szarták a spanyolviaszkot, és olyan eszményekről hadoválnak, amelyek a nép egyszerű gyermekét egyáltalán nem érdeklik, sőt, még csak nem is hallottak róla. Sajtószabadság, fékek-ellensúlyok, sőt – horribile dictu – demokrácia. Ezek halott dolgok, a krumpli meg a fröccs viszont megfogható és lenyelhető, az Erzsébet utalvány beváltható, Mészáros Lőrinc pedig egy mesebeli alak, aki nincsen is.

Ha most az a vád érne galádul, hogy lenézem a választópolgárt, akkor protestálnom kell, nem én voltam az, hanem a Viktor. Ő alakította úgy országát és annak népét, hogy csak a végtelenül egyszerű dolgokat értse meg, visszatérve a krumplileves az legyen krumplileves örök igazságához, amelyet mesterétől lesett el, de már túl is tett rajta. Én csak realista volnék, szemben a pártokba ájult álmodozókkal, akik azt hiszik, itt még bárminek is van értelme a kétszer kettő egyszerűségén kívül. Nincsen. Ilyen európázással most alapozzák meg a kétharmadot, és a választás másnapján csatakos hajjal állnak majd a kamerák előtt, és nem értik, mi történhetett. Pedig most történik épp.