Hogyan készíts szedres pudingkrémes tortát, ráadásul tejmentesen?

Laktózérzékeny lévén nehéz krémes tortát készítenem. Szafi tejmentes tortáját látva azonban én is kedvet kaptam hozzá. Szeder és vaníliapuding volt itthon, ezért a málnát szederre, az eperpudingot vaníliapudingra cseréltem le.

pudingkrémes-torta-015-500x333

Hozzávalók a piskótatortához

6 tojás
6 evőkanál kókuszcukor
6 evőkanál teljes kiőrlésű rozsliszt
1 sütőpor

Hozzávalók a pudingkrémhez és a díszítéshez

150 gramm szeder
2 dl víz
1 db 31 grammos vaníliapudingpor
4 evőkanál kókuszcukor

Ahogy én készítettem

Először a piskótatortát készítettem el.
A sütőt előmelegítettem 150 fokra.
A tojásokat szétválasztottam. A tojások fehérjéjét kemény habbá vertem a robotgéppel. A tojások sárgáját kikevertem a cukorral, szintén a robotgéppel. Hozzáadtam a lisztet és a sütőport, és addig kevertem tovább, míg egynemű tésztát nem kaptam.
Egy kanál habot hozzákevertem a masszához. A többi habot óvatosan forgattam bele egy evőkanállal.
A piskótamasszát kétfelé véve 20 cm-es szilikonformákba öntöttem. Elsimítottam a tetejét.
A sütőben, légkeveréses üzemmódban, 150 fokon, 20 percig sütöttem.
10 percig hűlni hagytam.
Kivettem a formából, és a teljes kihűlésig vártam.

pudingkrémes torta 004

Másodszor a pudingkrémet készítettem el.
Még mielőtt nekiálltam volna, 8 db szép szemű szedret félretettem a díszítéshez.
A maradék szedret és a vizet egy fazékba tettem. Egy botmixerrel pürésítettem a gyümölcsöt. Fokozatosan elkevertem benne a pudingport. Beletettem a cukrot.
Magas hőfokon forrásig hevítettem a folyadékot, állandó keverés mellett. Ez pont elég volt ahhoz, hogy besűrűsödjön, és elérje a krémes állagot.

pudingkrémes torta 015

Harmadszor összeállítottam a pudingkrémes tortát.
A krém felét az alsó tortalapra simítottam. Ráborítottam a másik tortalapot. Rásimítottam a krém másik felét.
A szederszemekkel díszítettem.
A hűtőben egy éjszakát pihentettem.
Szeletekre vágva kínáltam.

pudingkrémes torta 037

Lisztmentes mákos amfóra, avagy bűntudatmentes sütemény újratöltve

mákos 021

A Kedves Olvasó talán már nem is emlékszik, de 2013 februárjától májusáig amfóra-lázban égtem. Egy bűntudatmentes, fehércukormentes, fehérlisztmentes alapreceptet alkottam meg, amit aztán számos verzióban megsütöttem. Készült diós, mandulás, mogyorós ízvilágú, répa és banán édesítésű, mindegyik alma-alappal, teljes kiőrlésű liszttel, és a nélkülözhetetlen tojással.

Az eltelt három évben azóta többször sütöttem egy-egy amfórát a család kedvéért. Sőt, a tökéletes csokimázat is sikerült mostanra megtalálni. Újabb recept viszont a mai napig nem született. A lisztmentes brownie után kaptam kedvet újra a kísérletezésre. Szerettem volna egy lisztmentes amfórát összehozni. Örömmel jelentem, sikerült.

Hozzávalók a mákos amfórához

3 tojás
300 gramm alma (2 nagyobb, 3 közepes, vagy 4 kisebb alma)
300 gramm banán (3 db)
300 gramm darált mák
1 citrom héja és leve

Hozzávalók a csokoládémázhoz

50 gramm kókuszzsír
50 gramm kókuszcukor
50 gramm kakaópor
100 gramm víz

Elkészítés menete

1. Alapanyagok előkészítése: Az almákat megpucoltam, a banánt meghámoztam. Mindkettőt turmixgépben pépesítettem. A citrom héját lereszeltem, a levét kifacsartam.

2. Sütő előmelegítése: A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

3. Sütőforma előkészítése: Most két db, 20 cm-es szilikon tortaformát választottam, ami nem igényelt különösebb előkészítést. Egy tepsire helyeztem a formákat.

4. Tojás felverése: A tojásokat felütöttem, és a robotgép keverőjével habosodásig kevertem.

5. Alapanyagok összekeverése: A tojásokhoz öntöttem a pépesített almát és banánt, valamint a mákot. A robotgép keverőjével a homogén állag eléréséig kevertem.

6. Ízesítés: A masszához öntöttem a citrom héját és levét, és pár másodpercig tovább kevertem.

7. Sütés: A masszát kétfelé vettem, és a tortaformákba öntöttem. Tűpróbáig, 20 percig sütöttem, légkeveréses üzemmódban, 180 fokon. 10 percig hagytam hűlni a formákban, utána kivettem, és vártam a teljes kihűlésig a díszítéssel.

8. Díszítés: A csokimázhoz az összes hozzávalót egy kis fazékba tettem. Állandó keverés mellett, közepes hőfokon, a kókuszzsír olvadásáig hevítettem a csokoládémázt. Nem szabad forralni. A kész csokoládémázt a tortákra öntöttem.

9. Tálalás: Vártam a csokoládémáz dermedéséig. A tortát szeletekre vágva tálaltam.

mákos 044

Jégkása 1 összetevőből

IMG_7171-e1437161111937

Ugyan már kifelé megyünk a nyárból (:( bizonyám!), de a hőség még sokszor próbára tesz minket. Az ember minden praktikát kipróbál, hogy egy kicsit hűsíteni tudja magát. Ha már unod a fagyit, készíts pofonegyszerű jégkását 1 (azaz egy) összetevőből! Nem csalás, nem ámítás, ha még nem próbáltad, most van itt az ideje!

Elég hozzá egy kisebb, jó édes görögdinnye. Szeletekre vágjuk, a héjától megszabadítjuk, majd felkockázzuk. Az egyetlen macerás rész most jön: a fekete magokat ki kell piszkálni (én a fehéret benne hagytam és nem volt zavaró), hacsak nem akarunk köpködve jégkását enni. Ahogy ezzel megvagyunk, már tehetjük is egy tálcára és mehet a mélyhűtőbe, legalább 2 órára.

IMG_7118-e1437191301223

Ezután (jó erős) késes aprítóba rakunk annyit a fagyott dinnyekockákból, amennyit egyszerre meg tudunk enni és összedaráljuk.

IMG_7170-e1437191377869

Azonnal szervírozhatjuk, szerintem ekkor pont megfelelő állaga lesz a kásánknak, vagy tovább is fagyaszthatjuk a pépet, ha elég gyorsan dolgoztunk és nem olvadt fel közben.
Folyadékbevitel és hűsítés kipipálva, éljen! :)

IMG_7174-e1437191139656
Forrás: tiphero.com

Lisztmentes brownie? Van hozzá egy tuti receptünk

tumblr_m5q49dsr3y1qhm8u8o1_540A Testszervíz oldalán bukkantam arra a lisztmentes brownie receptre, amit némi módosítással én is megsütöttem. A recepthez megadott cukrot sokallottam, ezért kevesebbet tettem bele, a süti így bizony kesernyés lett, de egy gombóc édes málnafagyival fel lehetett javítani. Az eredeti receptet, Kedves Olvasó, ITT találja.

Ahogy én készítettem

200 gramm őrölt dió
100 gramm kókuszzsír
100 gramm kókuszcukor
55 gramm holland kakaópor (ennyi volt csak itthon)
4 tojás

Az elkészítés menete

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra.
A kókuszzsírt összevágtam apróra, és a mikrohullámú sütő Defrost funkcióján felolvasztottam, ez 6 percig tartott.
Hozzáadtam a cukrot, a diót, a kakaóport, a tojást. A robotgéppel addig kevertem, amíg homogén és kicsit habos állagú nem lett.
A masszát egy 20 cm-es szilikonos tortaformába öntöttem át.
Behelyeztem a sütőbe és készre sütöttem, közben tűpróbával ellenőriztem. A brownienak belül kicsit nedvesnek kell lennie, ezért nem lesz teljesen száraz a fogpiszkáló. Végül 30 percig tartott a sütés.
Hagytam kihűlni.
Szeletekre vágva, málnafagyival tálaltam.

brownie 008

Játék! Csak egy napig! Péntek 9 órakor sorsolunk!

A szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékok szervezőinek köszönhetően van két operajegyünk, úgyhogy most újabb játékkal jelentkezünk!
Osszátok meg ezt a bejegyzést, tagejétek, ha már tudjátok, kivel mennétek el…és a lényeg: írjátok meg Facebook-üzenetben, ki a világ egyik legnépszerűbb vígoperájának: A sevillai borbély zeneszerzője.
 20160726_102432
A jegyek mellé egy ajándékba Eszter SütiMűhely kekszcsomagját adjuk: zabkeksz aszalt gyümölcsökkel és csokicseppekkel.
SORSOLÁS: PÉNTEK 09.00
2016. augusztus 6. 20.30
Rendező: Káel Csaba

Történelmi Témapark

Aréna utca 1., Szombathely, 9700

Lapulevélből pitét? Főszerepben a rebarbara

rebarbara 2

Mostoha sorsú zöldségünk a rebarbara. Sokan nem is ismerik és kevesen fogyasztják. Ez számomra egyébként meglepő, mert gyerekkoromban a legtermészetesebb dolgoknak tartottam, hogy a nagymamán tepsiszámra sütött vele pitét vagy főzte a kompótot hűsítő csemegének. Felnőttként jöttem rá, hogy a rebarbara egyáltalán nem olyan közismert és közkedvelt „gyümölcs” – mert még akkoriban úgy tudtam – mint ahogy én azt gondoltam. Szóval a rebarbara megér egy misét – jelen esetben egy cikket – és ráadásként egy receptet.

rebarbara 3

A rebarbara jópofa növény, olyan mintha a lapulevél hosszabb és piros szárral. A levelei egyébként mérgezőek, szóval ha magunk szedjük rögtön szabaduljunk is meg tőlük, csak a friss, üde szárakra van szükségünk.

Ha utánanézünk, miféle növényt dobunk majd az ételbe, olvashatunk róla, hogy a rebarbara Ázsiából származik, néhány faját orvosi célra is használták, gyógynövényként fogyasztották. Európában dísznövényként kezdet pályafutását, és csak a XVIII. századtól kezdték zöldségként termeszteni. Szerintem mindként funkcióját jól tölti be, mert nagyon jól mutatnak a kertben ezek a piros száron ringatózó hatalmas levelek. Az a legjobb benne, hogy roppant igénytelen növény, már kora tavasztól őszig szedhető, ráadásul tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

Vizelethajtó, salaktalanító hatása van, szóval tisztítókúrákhoz is ajánlják, persze csak mértékkel. A rebarbara iszonyúan savanyú zöldség, szóval mindenképp édesíteni kell a vele készült ételt, ergo nem fogyókúrázóknak való. Mindenki másnak viszont csak ajánlani tudom, ne habozzon: mostanság már a nagyobb élelmiszerboltokban is láttam, piacon is kapható, de legjobb néhány palántába beruházni. Tényleg nincs vele semmi meló és csak hozza-hozza-hozza a termést.

rebarbara 4

Szóval az én nagymamám pikk-pakk dobta belőle össze a kompótot, amikor nagyon rákívántunk valami édesre. Pucolás, cukros vízbe dobás és 5 perc főzés után kanalaztuk is a finomságot. Ennél több a munka a pitével, de megéri kipróbálni ezt az üde desszertet.

A rebarbarás pitének számtalan változatáról találni receptet a neten. Én a mamám szakácskönyvében találtam rá egy tésztára, amit el is neveztem rögtön Lusták pitéjének. Ugyanis ez is az a „a hozzávalókat összegyúrjuk” típusú recept, melyeket nagyon szeretek. Pofonegyszerűen összeállíthatók, nem kell keleszteni – ergo időt spórolunk – és a sütési idő is minimális. Íme:

Hozzávalók:

30 dkg liszt

15 dkg vaj

2 kanál cukor

1 egész tojás

1 kanál tejföl

csipetnyi só.

Töltelékhez:

15-20 szál rebarbara

ízlés szerint cukor

A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk, majd a tésztát elfelezzük és két lapot nyújtunk belőle. Egy tepsit alaposan kikenünk vajjal, majd az egyik lapot beleigazgatjuk. Jó ha némi peremet is tudunk kialakítani. Félretesszük míg elkészítjük a tölteléket.

DSCN1447

A rebarbarát megmossuk, megtisztítjuk, majd kb 1 cm-es darabokra vágjuk. Egyes receptek így natúran szórják is már a tésztára, én kicsit előfőztem. Egy lábasba kevés vizet tettem és ehhez dobtam a rebarbaradarabokat illetve néhány kanál cukrot – a különlegesség jegyében én most nádcukrot használtam. A rebarbara elég savanyú, szóval egyéni ízlés, ki mennyire cukrozza meg.

Néhány percnyi rotyogás elég, mert a darabkákat könnyű szétfőzni, és azért jó, ha kicsit darabosan is került a tésztára. A levet leszűrjük és lecsöpögtetjük alaposan. Mielőtt a tésztára simítanánk, a tészta tetejét érdemes zsemlemorzsával megszórni, ami kissé felveszi majd a rebarbara levét. Van aki darát használ, én diót szórtam rá – utóbbinál vigyázzunk, ne sokalljuk el, nehogy elnyomja a dió a rebarbara ízét.

rebarbarák 002

Szóval a morzsa- vagy diórétegre simítjuk a zöldséget, amit aztán a másik tésztalappal befedünk. Tojással megkenjük, kicsit villával megszurkáljuk és már mehet is a sütőbe. Közepes hőfokon sütöttem kb 20-25 percig.

rebarbarák 008

Amikor először készítettem, kis adaggal indítottam, mert úgy véltem, a rebarbara különleges ízét nem fogja díjazni a család. Nagyon tévedtem. :) Kísérletező kedvűeknek üzenem, a rebarbara kiválóan párosítható más édes gyümölccsel, például csodás kísérője az eper vagy az alma – lehet őket házasítani akár egy-egy pitén belül is.

Mondd, te mit válaszolnál? Amikor az ovis a halálról kérdez

image5Amikor az ember gyereket nevel, elméletben mindent nagyon bölcsen tud. Mert sokat olvas, hallgat szaktekintélyeket, meg persze szegény nagyobbik gyereken már jól kigyakorolja magát. Mint én. Csakhogy a sok bölcsességgel élni a gyakorlatban, az már nem olyan könnyű dolog. A szakirodalmat mostanság is fel kellett ütnöm, hogy utána nézzek, vajon jól oldom-e meg a legfrissebb „problémát”.

Kisebbik lányomat, a 4 évest egy ideje különös téma foglalkoztatja. A halálról érdeklődik, naponta teszi fel a kérdéseit, kínos pillanatokat okozva ezzel. (A nagyobbiknál mintha kimaradt volna ez. Vagy csak rosszul emlékszem?) A téma megjelenése azért is lepett meg, mert a családban még nem történt haláleset, szerencsére még nem gyászoltunk senkit.

Sajnos néhány közeli-távoli ismerőst elvesztettünk mostanában, de velük a kislány még csak nem is találkozott. A felnőttek beszélgetését persze el-elkapja, de nem gondolnám, hogy ez indította meg a kérdésözönt. „Anya mikor halunk meg?” „Anya mindenki meghal?” „Anya én is meghalok?” „Én mikor halok meg?” „Anya Gazsi és Lili (kutyák) is meghal?” „Anya én nem akarok meghalni!” „Anya milyen érzés meghalni?” „Anya utána mik leszünk?”

5-Big-Questions

Csupa-csupa kérdés, melyek némelyikére még én magam sem tudom a választ, hogyan adjam meg tehát egy négyévesnek. Arról azért gyorsan meggyőződtem, hogy, ahogyan sejtettem, az ez irányú érdeklődés teljesen természetes, életkori sajátosság. Mint ahogy kisebb korban a születés foglalkoztatja őket, eljutnak oda, hogy a végpont iránt is érdeklődnek. Teljesen jogosan.. Csak hát mit is válaszoljon a szülő?

Mondják a szakemberek, hogy mint minden esetben, gyerekésszel válaszoljunk. Ne terheljük a kis buksikat komoly információözönnel, de ne is hazudjunk neki. Ha kérdez, akkor már kész a válaszra is. Egyszóval a kis négyévesem már tudja, hogy bizony ő is meg fog halni, de sok-sok idő van még hátra addig, mert általában öregen halnak meg az emberek.magical-question

Bizony a kutyusok is itt hagynak majd minket valamikor, persze ez is nagyon soká lesz még, van idő bőven hancúrozni velük. Hogy hogyan leszünk utána? Hát elárultam neki, hogy fogalmam sincs, de sokan hisznek a mennyországban és sokan abban, hogy új „testben” élünk tovább. A növényeket szerető kislány a virág opcióval tökéletesen megelégedett.

A kérdés viszont, hogy milyen érzés meghalni, tényleg fejtörést okozott. Töprengtem, meséljek-e neki a halálközeli élményt megélt emberek beszámolóiról, de úgy gondoltam csak magammal tolok ki. Mert aztán meg jönne az újabb kérdés, hogy akkor ők most meg is haltak, meg nem is? Jogosan. Szóval végül széttártam a kezem és azt mondtam: „Fogalmam sincs, de remélem, hogy jó. Amúgy meg kérdezd most már apádat.” :)

Savanyíts meggylevéllel! Így készült a dédik kovi ubija?

ubi2A világ legegyszerűbb és leggyorsabb savanyúsága. Elrontani szinte lehetetlen, legfeljebb az időjárás tehet be neki, mert ugye a napnak azért be kell segítenie, hogy tökéletes legyen. A kovászos uborkát nagyjából egy sémára csinálja mindenki, különbség apróságokban lehet. Van aki bevagdossa és van aki nem. Van aki forró sós vizet önt rá és van aki hideget. Van aki száraz kenyeret dug az üvegbe, más erre nem helyez hangsúlyt. Van aki fűszerezi, más csak úgy natúran kedveli. Szóval érdekesebb egy kis visszapillantást tenni, és belekukkantani dédanyáink üvegeibe, hogyan készítették anno a kovászos uborkát.

kovaszos_uborka-21Kezdjük Dolecskó Terézia Szegedi Szakácskönyvével, mely1876-ban nyomtattak, Tömörkény István szerint: “Nem is ételek voltak azok, hanem költemények. Néha nehéz, súlyos alexandrinusok, máskor tréfás, játékos szerelmes versek”. Közismertebb nevén Rézi néni receptje az Uborka kovásszal eltéve annyiban különbözik napjainkétól, hogy az üveg aljára a kapor mellé só és kenyérbél kerül, csak eztán következnek az uborkák, melyekre aztán simán folyóvizet enged. Felülre ismét kapor jön és egy darab timsó, majd az üveget hólyagpapírral lefedi és hűvös(!) helyre állítja. Ugyanitt megtaláljuk a Vízi uborka receptjét, melyet a klasszikus módon napra állít, csakhogy ezt őszi uborkából készíti, kaporral és apróra szelt tormával fűszerezi, kenyér pedig nem kerül az üvegbe.

ubi1Biri néni, aki az első ismert erdélyi szakácskönyvet jegyzi 1923-ból szintén két receptet közöl. Az uborka nyári használatra nevűben az uborkát behasítja, majd vizet forral sóval és kaporral. Az uborkát ezzel a lével leforrázza, majd kis idő múlva leönti róla a vizet és hagyja megszáradni a zöldséget. Ezután kerülnek az üvegbe, majd „gyenge meleg sós vízzel feltöltjük, amelybe 1-2 kockacukrot is tettünk.” Kevés langyos vízben felolvasztott kovászt önt a tetejére, de ezt ki lehet váltani vékony szelet pirított kenyérrel is. Napon való érlelésről itt nem esik szó.

A Vizes uborkát viszont 8-10 napig tartja napon, ennél az üveg aljára kapor, meggylevél és pirított kenyér kerül, erre jön a sós vízzel leforrázott uborka, néhány szem bors, majd a langyos sós víz, melybe timsót is tesz, végül még egy szelet kenyér és kapor a tetejére. És persze a marhahólyag, mellyel az üveget befedi.. Egyébként a marhahólyagot használják szinte mindenütt az üveg lekötésére, érdekesség, hogy a napon érleléskor a hólyagra vizes ruhát kell tenni, nehogy elpattanjon.

ubi1Emma asszony – valójában Ignotus Pál, A Hét főszerkesztője – szakácskönyve, pontosabban receptválogatása 1901 ből már Kovászos uborka receptet közöl, beküldője Dr. Bignio Béláné. „Noha, alkalmasint, szláv származsu étel, sehol sem oly tökéletes, mint nálunk.(…) csakugy, mint a káposztában, éppen az erjedt savanyuság oly jó benne, hogy, ha megfelelő tisztán kezelik, jégbehütött leve a legizletesebb hüsitőital.” – szól a recept bevezetője. E szerint a jól megmosott uborka „virágos és száros hegyét” le kell vágni be kell hasogatni hosszában, majd belerakni szilkébe (mázas cserépedény), közé szőlőlevél és kapor jön, majd langyos víz és kenyér következik. A klasszikus módon napra kerül 3-4 napra és lekötözésről egy szó sem esik.

koviubi 8

Kálmánchey Irén Magyar lányok hozománya címmel adott ki 1930-ban egy szakácskönyvet, melyben a Nyári vizes uborka és a Nyári kovászos uborka receptje is szerepel. Előbbibe kapor, só és egy kis darab timsó kerül, az uborkát lehűtött vízzel önti nyakon és a tetejére kenyér kerül, majd a napon savanyodik. Utóbbi esetében viszont egy kevés kovászt áztat kihűtött sós vízben, majd ezt szűri rá az uborkára, a kapor és a timsó itt sem marad el.

Az 1931-es Az Új Idők Receptkönyvében – mely a szépirodalmi hetilap válogatása – György Karola Vizesuborkája Biri néni receptjéhez hasonlít. Ő is sós vízzel leforrázza az uborkát mielőtt az üvegbe tenné, a fűszerek között pedig újdonság a meggyfalevél, a babérlevél, a bors és a hosszú szeletekre vágott torma. A zöldségre langyos vizet önt, dupla hólyagpapírral leköti és 8 napra napra állítja. Vele szemben Komlósi Józsefné „rakott” uborkát készít, vagyis zsemlét rak az üveg aljára kaporral és tormával együtt, majd egy sor uborka, fűszer, újabb sor uborka fűszer következik. Köménymaggal és timsóval felforralt vizet lehűtve önt a zöldségre és lekötve addig tartja meleg helyen, amíg forrásban van és megtisztul.

koviubi 5

Vannak itt tehát olyan trükkök, melyeket érdemes kipróbálni, ha merünk változtatni a jól bevált receptúrán. Persze meggylevéllel, szőlőlevéllel és timsóval merészség kísérletezni, meg a marhahólyagot is viszonylag nehéz beszerezni, de tormát, babérlevelet vagy köménymagot én lehet, hogy teszek majd a következő adagba. A fokhagyma mellé. Úgy tűnik utóbbinak nincs nagy múltja a kovászos uborka történetében. :)