Csókolom, náci vagyok

A vérmesebb nagypofájúak, mint amilyen magam is vagyok Isten segedelmével, már száz éve hajtogatjuk, visítjuk, hogy vezérlő csillagunk, egyetlen örömünk, maga első Orbán Viktor egy fasiszta mókus, mivelhogy ilyen rendszer kialakításán buzgólkodik nagy szuszogva. A lágyabb szívűek, megengedőbbek később kezdték el mondogatni ugyanezt, de most már egészen pofás összefoglalók és elemzések is születtek a mi szörny államunkról meg annak eltorzult tudatú uráról, és ott tartunk immár, hogy teljes a konszenzus a gondolkodó egyedek körében: Orbán Viktor egy fasiszta, barnainges rágcsáló.

Aki azt sem tudja, mi fán terem az ilyesmi, mert a világ boldogabbik végiben látta meg az Isten torz egét, már az is értesülhetett róla, mert Roger Waters kivetítőn tette közzé koncertjein a tényt. Ez nem történészi alaposságú elemzés eredménye, de Kásler szintű mindenképp, és Waters bácsiról tudjuk, hogy akkor is érzékeny volt a diktatúrákra, amikor utálatának mostani tárgya, azaz Orbán Viktor, még csak álmodozott arról, hogyha nagy lesz, vagy futballista válik belőle, vagy pediglen megzakkant Führer. Ez a két vágya volt neki, az egyik bejött, így újólag érvényes a The Wall, és az ábrázolására segítségül hívott 1984.

Senki, Waters sem, az elemzők pláne, magam pedig sőt, nem a kisujjunkból szoptuk, amit állítunk. A szakirodalom, közte azonban kiemelkedően Umberto Eco – akit még nem talált meg a fülkeforradalom kultúrharca, de majd mindenképp – címszavakba foglalta a fasizmus jellemzőit, amit szíves tanulmányozásra, ím, közzéteszek, de alaposan átnézni, mert kikérdezem:

– hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges;
– a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;
– a cselekvés kultusza – mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek;
– az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;
– félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;
– az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;
– a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;
– „a küzdelemért él és nem az életért küzd”, a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;
– „tömegelitizmus”, azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;
– a hősiesség kultusza;
– szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a „férfiasságát”, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;
– közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;
– a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;
– a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, amely ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.

Ugyehogy?

Szomorú dolog ez a Magyarország nevű szarhalom, amivé tette egyetlen vezénylő csillagunk. Az ő busa feje azonban nem rendszerekben gondolkozik, hanem csak úgy, a legváratlanabb helyeken és időkben bukik elő lelkének éjfekete tartalma. És ilyenkor az is megmutatkozik, hogy még mélyebbre süllyedt a mocsokba, így voltaképp ő nem fasiszta, hanem annak minősített esete, amit náciként köp ki magából az érző szívű és gondolkodó ember. Már 2002-ben is elszólta magát, ami meggondolatlanság egészen a The Washington Postig vetett hullámokat, és már akkor is hörgős magyarázkodás lett a vége, pedig Szijjártó még a színen sem volt. Isteni, ezért ideidézem Váncsa kollégát tizenöt év távolából, hogy értsük:

„Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal. Itt van ez a Lebensraum-ügy. Valamennyi hadra fogható szóvivőnktől tudjuk, hogy PMVO ilyet nem mondott sohasem. A közelmúltban viszont azt hallhattuk a legilletékesebb helyről, hogy a PMVO által használt (illetve ma már nem használt) “élettér” fogalom teljesen szalonképes, hiszen jóval Hitler előtt jelent meg a köztudatban, és ez speciel igaz is, magát a szót állítólag egy Rudolf Kjeflen nevű svéd jogász találta ki 1916-ban, tőle vette át Karl Haushofer, míg viszont Hitler csak 1933. február harmadikán iktatta be hivatalosan a saját szótárába, és tette oly igen népszerűvé, hogy 1945 óta senki finom úriember a szájára nem veszi. Hacsak nem akarja lenyúlni egy másik párt kedves náci szavazóinak lehetőleg minél nagyobb hányadát, ezzel kapcsolatban viszont azt kell mondanunk, hogy az igazán finom úriember más úriemberek kedves fasiszta szavazóival pettingelni sohase szokott.”

Ugyehogy.

Hogy viszont Orbán Viktor Mihály kusza agyába, és országunk nyomorába még jobban belelássunk, nézzük meg, a fasizmust mi teszi nácizmussá, hogy tudjuk, hol is élünk:

– élettérelmélet
– antiliberalizmus
– a vezetőben való feltétlen hit (Führerprinzip)
– a demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek és sajtótermékek megszüntetése
– szociáldarwinizmus (Az emberi társadalomban is a legalkalmasabb csoportok, fajták, változatok tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni.)
– rasszizmus: az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása
– eugenika (a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása”)
– homofóbia
– a vallásszabadság korlátozása

Ugyehogy?

Amit itt föntebb megmutattam, kies hazánk eszenciája is egyben, és bár ezt is régen tudtam, most azért horgadott föl bennem újólag, mert Orbán Viktor Kerényi elv-, és harcostársának temetésén krokodilkönnyeket hullatva megint csak előadott egy fajelméletes pörformanszt:

“Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol. Olyan nyelven beszélsz, olyan rugóra jár az agyad, olyan észjárás igazságai és törvényei szerint rendezed be az életed immár ezer éve ugyanazon a helyen, amely csak ránk jellemző. A magyar kivételes, de mivel ritka egyede az emberi fajnak, hát szükségszerűen veszélyeztetett is. Ezért ha magyarnak születtél, kötelességeid vannak. Több kötelességed, mint a sok tíz- és százmilliós nemzetek fiainak szokott lenni. Nem mindenki ismeri, nem mindenki érti, és nem mindenki vállalja a felelősséget, a felelősségnek ezt a sajátosan magyar válfaját.”

Ugyehogy.

Ami viszont itt az egyértelműségek mellett aggaszt engemet, hogy ez az ember nem igazán tudja, miket beszél. Vagy túlságosan is igen, viszont akkor a baj sokkal nagyobb, mint gondoltuk volna.