A Fővárosi Törvényszék gazdasági hivatalához új igazgatóhelyettes érkezett, és, mint a NER túlérett gyümölcse, egyből bele is tenyerelt a lecsóba, mert azt hiszi a drága, hogy ő szarta a spanyolviaszkot. (Ez olyan plasztikusan zavaros kép, hogy levédetem.) Kiadott egy befehlt az alábbi dumával: „Nem kívánatos, kerülendő, sőt tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedésekkel remélt előnyszerzésre irányuló magatartás és egyéb, hasonló jelenségek.”
Az ökörség mellett, ami süt ebből a dumából, az tűnik ki leginkább, hogy beosztottjainak nyelvét akarná megzabolázni a hatalmába beleájult hivatalnok, ami törekvés egyáltalán nem újdonság a rezsim életében. Félnek a szabad beszédtől, és joggal. Nem tudják, csak sejtik, hogy a nyelv a gondolkodás, a gondolatformálás, a gondolat közlésének, a cselekvésnek, az emberi létnek az egyik legmeghatározóbb eszköze.
A nyelv segítségével sajátítjuk el a kultúrát, válunk emberré, ez az emberi kommunikáció legfontosabb tényezője. A jelek segítik a világban való eligazodásunkat, tájékoztatnak, ismereteket adnak át, üzeneteket közvetítenek. A nyelv és gondolkodás között szoros kapcsolat van, Babits szerint „Gondolkodni és beszélni: voltaképpen egy. Gondolkodás nem képzelhető beszéd nélkül és megfordítva.” Szükséges hát korlátok közé szorítani a féktelen dumálást, erre minden diktatúra kínosan ügyel.
Human rights A
Értem én, hogy az a törekvés, minden katona egyformán beszéljen, és ha ezt sokáig teszik, a likacsos, gömbölyded agyuk is egyen-kockaformájúvá válik, ami nagyon hasznos egy jelszavakkal operáló társadalom számára. Csak hát, nem erről volt szó, amikor állítólag elzavarták a komcsikat és a ruszkikat, hogy kiviruljon a kikelet. Ma ott tartunk, hogy visszatér az aparátcsik nyelv, hűen tükrözve a hatalom monolit jelegét, hogy ilyen virágnyelven mutassam be, ami itt van.
De, hogy még pletykálni is tilos, az már sok a többnél, hogy Peresztegi tanár úr örökzöldjével fössem le az abszurdot. Kitetszik, hogy az új igazgatóhelyettesnek fingja sincs a kulturális antropológiáról, amely kutatások során bizonyos Gluckman arra a következtetésre jutott, hogy a pletyka a csoporthatáron belül forog, azaz a csoporttagokról szól, és a csoporttagok terjesztik, funkciója pedig a társadalmi szabályok újból és újból történő rögzítése a csoportnormák mentén. Ennek megfelelően a pletyka bizonyos értékítéletet hordoz, ezáltal erősíti meg a normatív rendet és a társadalmi kohéziót.
Ilyenekről fingja sincs sem az új seprőnek a hivatalban, sem amúgy a rezsimnek. Ők csak annyit észlelnek, hogy ezek itt pofáznak és duruzsolnak suttyomban, ki tudja, milyen ellenforradalmi eszmékkel tömik egymás fejét, ezért a zsigeri reflex, hogy betiltjuk a fölösleges dumát, a mágikus szavakat és mondatokat. Csak hát, az a kérdés, hogy így érdemes-e élni. Nem a pletykára gondolok elsősorban, hanem, ha még azt is megszabják, milyen szavakat használhat az ember, és kinek mondhatja azokat.
Öröm azonban a homokos, vizes síkon, hogy az ilyesmi a kéretlen hatalom végóráit szokta jelezni. Nem azt mutatja, hogy milyen erős a rezsim, hanem, hogy mennyire be van szarva. Viszont azt is sajnálatos opcióként kell figyelembe venni, hogy a friss igazgatóhelyettes egészen egyszerűen csak egy vadbarom. Kár lenne érte, olyan szépen levezettem, hogy mindjárt vége lesz a delírnek, és a végén még csalódnom kell. Ezért aggódva figyelem, mi lesz ebből az egészből, ordas eszmék, vagy hullaszag.