gulyás gergely – blogin.hu

A levélháború frontja

Hirtelen nagyon megnövekedett az értéke a kedves vezető szívhez szóló levelének, amellyel a gyűlöletet, hülyeséget vagy a rajongást, és nem utolsósorban a reá szavazási buzgalmat igyekszik szinten tartani, s amit mindközönségesen nemzeti konzultációnak nevez a rezsim. Háború is van a papírok körül, legalábbis fideszi szemszögből, mert most jöttek rá arra, hogy ugyan sok következménye nem lenne, de mókásan venné ki magát, ha az M1 beszámolna szokás szerint a teljes és lehengerlő sikerről, miszerint 15.187.616-an küldték vissza helyeslőleg és rajongással az íveket, közben meg Hadházy mutatná, hogy nála van az összes.

Ez nem szimpla választás, ahol lefagy a rendszer, meg jönnek az ukránok a disznóólakból támogatni a nemzeti kormányt, hanem ez az élet, amelyben le is lehet bukni. A színjáték, amely arról szól, hogy lehengerlő társadalmi támogatottsága van a kollégistáknak, amelyre mutogatnak mindenfelé, hogy itt diktatúra nincs is, mert minden magyar őket akarja. Aztán ott állna Hadházy a sok levelekkel, mutatná, hogy neki többet küldtek, mint a Viktornak. Abban a pillanatban vesztené el az amúgy sem létező legitimitását a maffia, mert látszana is, milyen sokan és mennyire utálják. Tehát, ami csípőgyakorlatnak tűnt, az már nem tréfadolog.

Ebbe, ha bele nem is, de azért elég nagyot lehetne bukni, egynémely illúziók elillannának, odalenne az érinthetetlenség varázsa, és lehetne akár ez Orbán Sztálingrádja, ahol megfordul a háború menete egészen a végső bukásig. Ez mind benne van abban az akcióban, hogy gyűjtsük össze a leveleket, ne a szemétbe dobjuk vagy a seggünket töröljük ki vele. Ez új. Ezzel nem tudnak mit kezdeni, visítanak tehát és fenyegetőznek, gyártják a történeteket, hogy most a levelek vannak veszélyben, mint annak idején a szánkók, borzalom. Nekik. Nekem móka és kacagás, mert tehetetlen vagyok az ügyben, hosszú évek óta nem leveleznek velem, rajta lehetek valami listán.

„Az elmúlt napokban a baloldal teljes támadást próbált indítani a nemzeti konzultáció ellen.” – Így írja háborús jelentésében az origo, amely most a konzultációs „bűncselekményekről” kezdett el meséket gyártani, de érdemes bővebben is, hadd röhögjünk kicsit: „Egy szolnoki ház postaládájából lopta ki a nemzeti konzultációs íveket egy nő – derült ki az Origo birtokába került videofelvételből. A nőről lapunk birtokába került több kép is, amelyen baloldali politikusokkal kampányolt közösen a tavalyi önkormányzati és EP-választáson. Ennek során a jogszabályok sem zavarják őket.” – Első reakcióm ezt olvasván az volt, hogy aztakurva, bár meg nem lepődtem.

Másodjára a nyelve vágott mellbe ennek a dolgozatnak, ez a Szabad Népre hajazó, imperialista kémekről tudósító, rákosista nyelvezet, ez a házmester diskurzus, aztán, amit mondani igyekszik. A táncra egyébként Gulyás miniszter adta ki a felhívást, mert ő említette a kormányinfóján csütörtökön, hogy illetéktelenek nem gyűjthetnek nemzeti konzultációs íveket, mert az bűncselekmény. Péntekre az origo meg már le is leplezett egyet. Megvan az íve és tempója a trutymónak, viszont én azért megkérdeném – mielőtt mindenkiért eljönne a fekete autó –, hogy aztán mért, aranyom? Gulyás minisztertől kérdezném, mire alapozva fenyeget.

Hogy akkor mi a jogi státusza annak a levélnek, személyi okmány, imakönyv, nemzeti ereklye vagy mi a franc. Továbbá, hogy a borítékból kivéve milyen személyes adatok vannak azon, amelyek védendők, mert szerintem semmi sem, de ez fölösleges. Cél csak egy volt, elrémiszteni a népeket attól, hogy a Hadházynak adják a leveleket a fentebb vázolt következmények miatt. Hogy hasadás keletkezne az óriási támogatottságról hazudott monolit képen, kocsmai nyelven, szar kerülne a propellerbe, és fröcsögne az a képükbe bele, ami kellemetlen, viszont sajnálatosan túlélhető. De, hogy lesz még pár ilyen origós történet a nyár végéig, az is bizonyos.

A nyüszítés ennek ellenére nehezen értelmezhető. Ha nem kapnak eleget vissza, nyomatnak pár milliót még és azt mutogatják. Hogy mi is áll azokon, hány péniszt vagy szívecskét rajzoltak rájuk, eddig sem nézte senki, ezután sem fogja, mivelhogy színjáték az egész, éspedig rohadt drága. Mégis, ha már rajtunk kívüli okokból így alakult, akkor mókázzunk velük – már akit megtiszteltek az érdeklődésükkel, mert engemet, mint említettem nem –, és ne budipapírnak használjuk az íveket, mert annak kicsit kemény és érdes, hanem adjuk oda az ellenzéki gyűjtőknek, és várjunk, mi kerekedik ki ebből az egészből. Lesz-e Sztálingrád, vagy csak babazsúr az egész.

A levélháború frontja

Keresztény tervgazdaság

Gulyás miniszter az infóján lélegeztetőgépekről értekezett, amely készségek máma a valuta a világban, mint megtudhattuk, kies hazánk kormánya pedig ebben a felállásban a gonosz szatócs. Az a fajta, amelyben Füst Milán Hábi Szádija kegyetlenül csalódik, de erről majd későbben. Gulyás miniszter egyáltalán nem gondolta végig, miket beszél, de ez nem újság, ezek ilyenek. Nos, kiindulásként megtudhattuk, ártunk és ormányunk háromszáz milliárdot vert el lélegeztetőgépekre. Ez sok pénz nagyon. Például háromszáz évig lehetne belőle világra szóló tűzijátékot rendezni a Duna fölött, kijönne belőle másfél kisebb stadion, vagy húszezresekkel ki lehetne tapétázni az aranyozott budit.

Arra gondolni sem merek, hány Lánchidat újíthatna fel ebből a summából Karácsony főpolgi, mert ilyenen mélázni maga az istentagadás. Mintha hangzókkal töltenénk ki a JHVH szemlesütött szimbólumát, amiért minket hegyes és lapos kavicsokkal meg kellene kövezni. Hogy mért szórt el ennyi pénzt ártunk, arra az a farizeus válasz, hogy az emberélet mindennél szentebb, ilyenkor nem nézünk pénzt, nem garasoskodunk, hanem két marokkal hajigáljuk a húszezreseket az ismeretlenbe. Még Gulyás miniszter előtt egy másik mókamester azzal szórakoztatott, hogy a libsik évtizedek óta lélegeztetőgépért visongtak, tessék, most megkapták, be lehet fogni a pofát.

Hát, nem igazán. Mert ugyanis nem smakkolnak a számok, amiket Gulyás miniszter meggondolatlanul előadott. Azt mondotta csillogó szemüveggel, hogy tizenhatezer gépet ügyeskedtek össze. Ha és viszont tudjuk, az a gép, amiből most minálunk Dunát lehet rekeszteni, a piacon három, három és fél milla, akkor vagy négyszeres áron vették, és akkor hülyék, vagy Gulyás miniszter hazudik, vagy pediglen valaki zsebre rakott uszkve kétszázötven milliárdot. A járványt egyébként arra használta ártunk, hogy tényleg mindenféle kontroll nélkül lehessen lopni annak leple alatt, s ha valaki ezt szóvá teszi, akkor víruspárti és ki akarja nyírni a nemzetet. Meg még sorosista is, ezt se feledjük.

Így működik a keresztény tervgazdaság, de vannak más ismérvei is. A kommunisták, amikor megváltották a világot, leírták a papírra, lesz tíz malac meg három talicska szén, két zsák krumpli, valamint öt lavór, és a munkásosztály máris ott van a paradicsomban. A butaság bátorságával igyekeztek meghódítani a világot, és tudjuk, mire jutottak. A keresztény tervgazdaságban ezzel szemben nem írják elő a föladatokat, hanem Brüsszel pénztárcájában kotorásznak, miközben szidják a kurva anyját. Ez az elképzelés, hogy adhatol ám, és épp ez a habitus az, ami miatt a sorosisták csecsei nélkül öt perc alatt állna fejre minden, addig viszont, míg utalnak, dizsihavaj.

Ehhez nem kell közgazdásznak lenni, Matolcsynak sem, elég a galeri metódus, ellenben az ország bánja majd, hogy ezek ostoba tolvajok, mert nincs működő gazdasága. A Mészárosok, Tiborczok nem ismernek piacot, ha szembe jönne velük az utcán, föl sem ismernék. Ők ilyen lélegeztetőgép-módon gyarapodnak, ezt a trutyit leönti nekik a párt keresztény és nemzeti maszlaggal, ami most kiegészült az emberéletekkel nem játszunk toposzával. Miközben dehogynem, ha belegondolunk az üresen ásítozó kórházi ágyakba, amelyekből az utcára rakták a kómában lévő betegeket, amiből kitetszik, nem a Mariska a lényeg, hanem a statisztika. Nem az élet, hanem a számok.

Viszont ezekkel rendszerint baj van. Most sem passzol össze a tizenhatezer gép azzal a nyolcvan beteggel, aki használta is, mire Gulyás miniszter kitalálta, hogy akkor majd eladjuk azokat a rászorulóknak. És itt jön Füst Milán csalódása a kalmárokban, amikor hőse rádöbben, hogy nem szívbéli jóságból fáradozik érettük a boltos, hanem a haszonért, és összeomlik ekkor minden idea, az összes pátosz meg rózsaszín kifestőkönyv. Mindemellett még visszatérve a mi gépeinkhez, egyáltalán látta azokat valaki, ahogyan a százmillió maszkot, meg a többit, vagy csak papíron léteznek, ez sem tudható, pedig jó lenne, mert mi csak ilyen hitetlen Tamások vagyunk.

Ujjunkat a kedves vezető sebeibe mélyesztenénk bizonyságul, csak eltakarja azokat a kevlár. Az ellenzék egyébként vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza a lélegeztetőgép-mutyi ügyében, a szerencsétlen. Játszani lehet ilyenekkel akár évekig is, aminek a végén nemzetbiztonsági ügy lesz belőle titkosítással, és valakit árulónak titulálva beperel majd akármely fideszista galeritag, mert a keresztény tervgazdaságban így mennek a dolgok. Közöd, mondják majd, és térdepeltetve osztják a körmöst, mert ugyanis nagy itt a baj, eláradt a gonoszság, hogy Jónás Babits-féle istenének szavaival éljünk, míg meg nem halunk.

Keresztény tervgazdaság

Popzene

Hála a jó és kegyelmes Istennek, elkészült, valamint közkinccsé is vált rögvest a Nélküled című fidesznemzeti himnusz angol nyelvű változata. Épp tegnap történt meg a csoda, amikor hajnaltól késő éjszakáig vagy még azon is túl Trianont nyáladzott minden és mindenki. Az új, angol nyelvű opus igaz, hogy felcsúti akcentussal készült, de ettől van meg neki az a diszkrét bája, hogyha egy jóravaló amerikai tehénpásztor vagy angol földműves meghallja, legalább halálra röhögi magát. Olyan mucsai ez is, mint a Fidesz, és voltaképp, mint a NER. Azt mondják róla, ez az összetartozás dala.

Tegnap reggeltől estig tartozott össze mindenki, viszont erről nem ártana tudni azoknak, akik szerint a fideszista kétmillión kívül nincsen más a nemzetben. A helyzet, ha nem is reménytelen, de legalább teljesen kilátástalan, mert ugyanis Trianon ma, mint olyan, szélsőjobboldali tálalásban ismerhető meg csupán, ilyen ismeretei lehetnek róla a nemzetnek. Mind az egész hatalmasnak. Ebben pedig minden kórság és nyomor Kun Béla és Károlyi műve, viszont az ő egyenes ágú leszármazottjuk Gyurcsány meg az összes többi, aki, illetve akik azóta is egyfolytában rontanak rá a nemzetre.

Nos, ehhez képest állította meg Karácsony tegnap egy percre a buszokat, itt, az én városomban pedig akkora összeborulás volt a pártok fölötti ünnepben, hogy az embert elöntötte a hányinger, mint Roquentin urat Bouville-ben. Bár ahhoz neki egy szaros papírdarabra vagy lila nadrágtartóra volt szüksége, míg itt, minálunk elég csak elmerengve körülnézni. S hogy a sorosisták jól viselték magukat a tegnapi hazugságözönben, sőt, még be is álltak a sorba, megkapták a kedves vezető vállveregetését, meg is érdemelték, most biztosan szélesen mosolyog a szájuk.

Emelték az álságos ünnep fényét, és öntöttek pár vödör betont Orbán lebonthatatlan talapzatába. Bírom én ezeket a fiúkat, csak nem tudják, mit cselekszenek, vagy nekik sincsenek elveik. Mert azért megmutatnám, mihez adta jóváhagyólag a képét a gazsuláló ellenzék. Gulyás miniszter kijelentette, hogy a nemzet az más, mint az állam, amivel nem mondott hülyeséget, ezt minden óvodás tudja. Viszont és ellenben a nemzet fogalmát elemelte, szakralizálta mintegy, ami felfogás a fundamentuma a fasiszta nacionalizmusnak és sovinizmusnak, meg sok minden másnak.

No most, ha egy Orbán-vállveregetésért ebbe megéri beleállni, akkor nem vagyunk egymáshoz valók, mert nem kellene egy bizonyos szint alá süllyedni. Ezt a szintet pedig – hogy visszatérjünk kiinduló tételünkhöz – a Nélküled képviseli, amely műalkotás arról szól, hogy adjuk át magunkat a szenvelgésnek, hallgassunk lassú, nyújtott hangon elszenvedett dalokat arról, hogy nyakig a szarban vagyunk, fejjel lefelé, de ez mind más hibája. Ez a dalocska vagy mi a rosseb egy tőről fakad a nemzetállam ideájával, ami, hiába hajtogatja maga Orbán elfehérült szájjal, maga az anakronizmus.

Épp abban a korban, amikor már nemcsak ez elavult, hanem maga az állampolgárság fogalma is okafogyottá válik lassan. Ilyen közegben óbégatni az elvesztett tartományról, ráadásul száz év távolából, nos, ez mindennek nevezhető, de felemelőnek semmiképp. Félreértés ne essék, ami tegnap történt az összes médiumban, meg a kismaci farkában is, a Fidesz és csatolmányai előadásában egyáltalán nem meglepő. Ami elgondolkozásra késztet az az úgynevezett ellenzék simulása, akik ezek szerint nem elég tökösek, vagy nincs meg a kellő tudásuk ahhoz, hogy kijelentsék, ők ebben nem vesznek részt.

Tegnap az egész ország alámerült Orbán traumatizált pöcegödrébe, közösen megvizsgálták a köldöküket, és megállapították, kellőképp szöszös és dohos. Ennek az esszenciája pedig a Nélküled, pláne tájnyelvi angolul, ami kábé egy szinten van Kovács Kati – amúgy Tompa Mihály – szívet cseréljen, aki hazát cserél nyáladzásával, mert minden egyformán popzene. Arra a kádári népek és elvtársak aléltak el, erre meg az orbániak, az a diktatúra is olyan falvédős nívójú pitiáner volt, mint ez, és mind a kettőben van olyan, aki jól érzi, érezte magát. Sőt, olyan is, aki egyszerre. Ők a leghangosabb keresztények ma.

Tarvágás

Amikor tegnap Gulyás G. miniszter a cinikus, jóllakott ministránsképével bejelentette, hogy kormányunk, így természetszerűleg Orbán Viktor Mihály kiket akar megsarcolni a járvány elleni védekezés ürügyén, mintegy kétezerhétszáz (2700) magyar település polgármestere kapott a szívéhez, miszerint mi lesz velünk nagymama, éhen fogunk dögölni, mielőtt elvisz minket a kórság. Az önkormányzatoktól olyan harminc milliárdot vár jótevőnk a közös kasszába, mégpedig úgy, hogy elszedi a gépjárműadójukat. S mivel rengeteg olyan magyar falu, község, etc. van, ahol ez az egyetlen bevétel, az történik velük, amit az elébb fölvázoltam nagymamailag.

Ezt az akciót tehát bízvást nevezhetnénk hullarablásnak is, de legyen inkább tarvágás a neve, ezt a budilakó gumicsizmás OVM jobban érti. A nagyobbacska települések ugyan nem válnak működésképtelenné, de elindulnak a lélegeztetőgép felé, hogy nekiálljanak vegetálni. Ez a harminc milliárd ez egy hatod Puskás Aréna, egy vizes világbajnokság töredéke, ennyit Mészáros Lőrinc egy hét alatt, három közbeszerzésen megkeres, így ugyan értelmetlen megnyomorítása a magyar városoknak, falvaknak, de ez oka világos. Mivelhogy soha nem látott balhé lett volna abból, ha szintén a járvány ürügyén elveszi a polgármesterek jogait, a számlát ekképp egyenlíti ki OVM.

Mondván szuszogva, hogy akkor is azt csináljátok, amit akarok, ha lepotyognak is a csillagok az égből, mert, ha erre is azt mondják az elfajzott polgármesterek, hogy azért nem kéne kimelleszteni a városukat, akkor víruspárti sorosisták lennének kapásból. Itt keccsölök értetek éjt nappallá téve – mondaná a kedves vezető –, véremet hullatom, szívemet alélatom, ti meg erre nem vagytok képesek. Ez lenne, és ennél cinikusan aljasabb dolgot nehéz elképzelni is, de OVM-nek sikerült ez is. Az önkormányzatok már régóta a bögyében vannak, a járvány elhozta azt az időt és lehetőséget, hogy különösebb feltűnés és visítozás nélkül le lehessen számolni velük, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk.

Hasonképp birizgálják a beteges fantáziáját ennek a mi megváltóknak az áruházláncok, ezeket is szereti szopatni, s ha régebben némi erkölcsi és jogi megfontolások aljasan beteges ösztöneit és szándékait kordában tartották, most a vírusra mutogatva minden fék megszűnt, tehát szüret. Ezek is fizetnek, mint a katonatiszt, no, és a pártok. A felére lesz vágva a büdzséjük, hogy csak kipurcannak 2022-ig. Mert ugyan a Fidesz is kevesebbet kap, de ez csak elméleti lehetőség és veszedelem, mert Pártunk és az állam kasszája átláthatatlanul összefonódott, mint ahogyan OVM zsebe is az adófizetőkével, ahogyan közpénz jellegek vesznek el, és szaporodnak a kastélyok.

Íme, nyájasaim, ekként aggódik a kedves vezető szeretett népe nyüves életéért, és még fog is aggódni hasonképp, ameddig a gusztusa tartja. Ilyen hátsó és alantas szándékok olvashatók ki a drámai hangú bejelentésekből, mert miközben a népek az életükért reszketnek, jótevőjük azon morfondírozik, régi, elmaradott számlákat hogyan rendezzen le, s mindeközben gyalulja magának az utat 2022 felé. Az ilyen bűnösökkel cifra dolgokat szoktak csinálni a magukról megfeledkezett alattvalók, viszont ezt az irányt nem viszem tovább, mert a magyar az nem olyan, az olyan sülthal-bávatag. Meg vasárnap is van. Igaz, hogy semmiben sem különbözik akármelyik szerdától vagy péntektől, de azért mégis. Áldás, békesség.

A hús lázadása

Azt mondja nekünk Gulyás miniszter az ATV-nek adott interjújában, hogy a fájdalmait megőrzi magának. Ebben két érdekes dolog akad: egyrészt, hogy vannak neki, a másik pedig, hogy miért szégyelli, ha vannak. Viszont ebből kirajzolódik egy erkölcsi és eszmei karakter, ami semmi jót nem ígér a jövőre nézvést. Ugyanis, míg Terentius, a vad és barbár római még azt mondta, „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi”, ma, Magyarországon pedig minden idegen egy szépreményű ifjúban, ami az emberre utalhatna. Ebből fakadóan pedig, ha még nem is robot egészen, de jó úton van az embertelenség felé, ha már nincs is ott egészen.

Engem Gulyás miniszter érzelmi és erkölcsi nyomora amúgy egyáltalán nem érdekel, mondhatni, semmi konvención alapuló aspektusom nincsen feléje, mert mint egy típus jelenik meg előttem. Vizsgálandó jelenség. Ha tetszenek emlékezni az esztétikában az egyes és általános viszonyára, hogy Fejes Pék Máriája például egy asszonyi minta archetípusa, s ugyanígy Orbán Viktor is már nem önmaga, hanem egy diktátor testesül meg benne, ekképp inkább egy dohos történelemkönyv . S így, amikor ránézünk, akkor belőle is eltűnik minden hús-vér valóság, és egy tankönyvi fejezetet mutat a diktátorok természetrajzából, egyesítve a karakter jegyeit, amelyek Hitlertől Ceausescuig terjednek.

Természetesen van benne Mussoliniből is, Rákosiból is, hogy a végeredmény olyan massza lesz, ami az összes gonosz legelvetemültebb vonásait hordozza egyben, mintha tudatosan gyúrná ilyenné magát. Ha meg nem, akkor a biológia, a történelem és a csillagok sajátos állása együttesen okozza azt a molekulahalmazt, amit látunk és szenvedünk. Mégsem ő az érdekes ma, hanem a kicsi huszárja, ez a Gulyás miniszter, és benne is az a típus, amit összefoglaló néven fideszistának nevezhetünk, s amelyből hiányoznak az emberi jegyek, mert olyanok, mint egy rosszul programozott robothadsereg. Az a közeg, amelyben ezek lubickolnak Orwellé (1984) vagy Huxley-é (Szép, új világ).

Ezt érezzük, amikor arról beszélünk, hogy a hatalom elő akarja írni, mikor, hogyan szaporodjunk, mit olvassunk, mit nézzünk és mit gondoljunk, oktatási rendszere, kultúr-, és sajtópolitikája pedig arra irányul, hogy a társadalom minden egyes tagját a hadsereg részévé tegye, és ő szabja meg azt is, ebben kinek hol a helye. Voltaképp sok újat ezzel nem mondtam, csak Gulyás miniszter megnyilvánulása juttatta eszembe, hogy meg kellene vizsgálni, hol tartunk az embertelenség felé vezető nem is olyan hosszú úton. Kitetszik, hogy tempósan haladunk a cél felé, mindjárt ott leszünk, ha el nem csesszük, de a jelek szerint olyan veszélyek nem lesnek ránk, hogy ez előforduljon.

A sok szempontból kulcsfilmnek tekinthető Brian életében sem véletlenül mondja a főhős az őt birkaként követő bamba tömegnek, hogy ők mindannyian személyiségek. Mert a szellemi és erkölcsi identitás megőrzése az egyetlen módja annak, hogy az elgépiesítő hatalom szorításából szabadulni lehessen, ha úgy tetszik, a hús lázadása ez a gépek-, hogy filmesítsem, John Connor szabadságharca Schwarzenegger ellen. Egyébként a robot fideszista ellen nincs orvosság, s a valóság ennyiben reménytelenebb a filmnél, hiszen sem szép szóval, sem érvekkel hatni ezekre nem lehet.

Erre bizonyítékok a trollok, vagy akármely lakó az utcából, esetleg bármely rokon, akik állva pisálva bőgik Orbán szent nevét, és kezet csókolnak neki. Gulyás miniszter, amikor azt mondja, a fájdalmait megőrzi magának, akkor követi el az ősbűnt, hiszen olyan képet mutat a birkáknak, mint a jövőbe ujjal mutató rezzenéstelen Lenin szobor kezében a sapkájával. Benne vagyunk már a szingularitásban, amelyben a szoftvert rég megírták, sőt, a gépek életre keltek erkölcsi és érzelmi gátak nélkül. Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra – mondják, s elveszik.

Igény volna még a fogalmazás befejezésére, hogy meglegyen az Edit néni által óhajtott hármas egység, ilyet azonban csak az ötödik osztályban lehet előírni, mert az élet nem habostorta, amit pedig Virág elvtárstól tudunk. Nincsen tehát feloldozó katarzis, sem boldog vég, sem reménytelen. Momentán egy állapot van, amelyet a Godot-ra várással lehetne érzékletesen leírni, és máris és újra megérkeztünk az abszurdhoz, mint már oly régóta mindig. Sartre Roquentinje Az undorban a zenéhez menekül a lila nadrágtartó okozta rosszullét elől, és ez a recept nem is rossz. Innen már el lehet indulni.

Pista bácsi mit akar?

Azt írja az újság, hogy már 791 000 000 000 forintot tolhatott a fociba az Orbán-kormány. Tessenek utána számolni a nulláknak, szerintem ez 791 milliárd, azaz ennyiszer ezer millió. Ennyi pénz szerintem nincs is. Ez már olyan virtuális dolog, mint például, hogyha fölkelek, nem fáj minden tagom, azt sem hiszi el senki. Én legfőképp. Én olyankor azt akarom, hogy teljék le a reggeli üzembe helyeződésem – két-három bögre kávé, pár cigaretta, fél-, háromnegyed óra -, ennyi kell, hogy elérjem az üzemi hőfokot. Én ilyenkor nem akarok semmi egyebet.

Ez az akarat dolog nem azért ütött szöget a fejembe, mert Arthur beleverte (Die Welt als Wille und Vorstellung, tehát a világ mint akarat és képzet), á, dehogy, hanem, mert Gulyás Gergely szóba hozta, amikor indokolni próbálta az indokolhatatlant, hogy miért csesztek (loptak) el ilyen temérdek pénzt, és ezt mondta: “Ezek a pénzek nem az élsportba mennek, vagy nemcsak az élsportba mennek, hanem természetesen a tömegsportba is és az utánpótlásba is. És ha egyszer valóban egy nagyon jó magyar válogatottat akarunk, akkor azt az utánpótlás támogatásán keresztül lehet megvalósítani.”

Mire hivatkozik ez a szerencsétlen? Ki akar egyszer egy nagyon jó válogatottat? Volt erről nemzeti konzultáció? Megkérdezték a Mari nénit? Pista bácsit? Senkit sem kérdeztek, Orbán akarja, s ekképp az ő óhajai, mint a nemzet óhajai jelennek meg, és máris félre siklott a kormányzás. A nép kakaót szeretne, de teát kap. Ideig óráig megy ez, aztán előtör a kakaó utáni olthatatlan vágy, és még csak a nyuszira sem kell ráfogni. Ha nem ilyen debil módon mesélném el, akkor azt lennék kénytelen mondani, ez a diktatúra alapja, a kedves vezető a népre mutogatva csinál azt, amit csak akar.

Diktátorok szeretnek a népre hivatkozni, miközben irtják őket. Ilyen az is, hogy az öregségi minimálnyugdíjat most sem emelték fel, ugyanúgy 28 5000 forint, mint tíz éve. Például ezt a számot már megérti a halandó, le tudja fordítani fröccsre vagy csirkelábra, és bár tudom, hogy most a demagógia bűnében tobzódok, mégis így lehet érzékletessé tenni, hogy ezt az emelést egészen biztosan akarja a nép, míg azt, hogy egyszer valóban jó magyar válogatott legyen, nem biztos. Számos ilyen összehasonlítást tehetnék, aminek a mértékegysége kies hazánkban a lélegeztető gép vagy a klozettpapír a kórház mosdójában.

Mindez most már teljesen érdektelen, a pénzt ellopták és lopják folyamatosan, úgy látszik, ez ellen a világ minden hatalma tehetetlen. Nem azt mondom, hogy jól van, de ez van, és azon morfondírozok inkább, mikor, hogyan lesz vége, mert egyszer vége lesz. Hogy ezt megfejthessük, azt kell kiderítenünk, hogy az ilyen Gulyás félék mikor röhögik el magukat, amikor a képtelenségeiket előadják. Mint ez is, hogy jó válogatottat akarunk. Akar a rosseb, még Gulyás se akar igazán, neki ilyen tornából felmentett feje van, tehát tudja, hogy ő sem akar, egyedül a kedves vezető akar ilyesmit, és Gulyás mégis képes röhögés nélkül előadni, amit lerínak neki.

Az ilyen Gulyás félék a bűnösek egyébként, már nem is a kedves vezető, hiszen ő akarhat akármit is, ha az effélék végre nem hajtják, így hát, ha rosszul érzed magad a bőrödben, akkor a sarki fűszeres a ludas, mert ő szavazott rájuk. Pedig vele is kicsesztek, és mégis, mert elhiszi, hogy nagyon jó válogatottat akar, feloldódik ebben az akaratban. Minden diktátor addig él, ameddig vannak Gulyás félék és fűszeresek, a diktátorok is csak emberek, lúdtalpuk van és a fülük lekonyul, kínozza őket a köszvény és bandzsák.

Hatalmuk ormain a népre oktrojált akaratuk van csupán, és csak egy kis gombostű kell, hogy kipukkanjon az a rohadt lufi. Egy szilánk a gépezetben, egy forgács a fogaskerekek között, egy kis szardarab a propellerben. Mindig odakerül, ebben nyugodtak lehetünk. Hogy hogyan, azt senki sem tudja. Annyi elég volna, hogy Pista bácsi azt mondja, akar a rosseb nagyon jó magyar válogatottat, élni akarok, bassza meg a nyúl, és huss, vége is van a rossz álomnak. De az a baj, hogy Pista bácsi ilyet nem mond, mert már elment a kedve az élettől is. Itt bukik meg minden, hogy Pista bácsi nem akar már semmit. Ezen elmélkedjünk máma.

A kuplerájokról

Azt mondta Borkai Zs., immár bizonytalan identitású organizmus, hogy az ellenzék kuplerájt csinált a városházából. Tévedett a lelkem. A kupleráj a maga módján tisztességes intézmény, ami viszont Győrben zajlott, az a forradalom előszele volt, nem szerelmet adtak-vettek, hanem elkeseredést és felháborodást. Mindamellett érteni véljük Borkai organizmus gondolatmenetét, olyan nem létező méltóságra akart utalni, mint Kövér pedellus egyfolytában a parlamentben.

Viszont a méltóság az nem olyan valami, ami jár, vagy csak úgy ott van, azt ki kell érdemelni, mint a sarki koldusnak. Olyan, mint a tisztelet. Ha például, mint tegnap is, megtiltjuk, hogy Erdogannak bemutassuk a középső ujjunkat, azzal nem a méltóságát védjük, hanem a diktátorok burkát vonjuk köré, mint például a néptelen, sivatagszerű Andrássy út. Borkai organizmus is úgy tudott volna zavartalanul hazudni tegnap méltóságot, ha kiürítik a várost.

Hermetikusan lezárják, a győrieket a lakásukba űzik, hogy a redőnyök mögött várják ki, amíg Borkai organizmus méltósággal lelép. Téves az ilyen elképzelés, azon a helytelen ideán alapszik, hogyha nem hallom a pfujolást, akkor nincs is, népem szeret, sőt, egyenesen rajong értem. Aztán, ha szembe jön egy pofon, az organizmus meglepődik és kuplerájt visít, aminek például győri kontextusban kabaré fílingje van, már csak jachtok, kokó és a tuctuc tudatában is.

A kuplerájban tudja mit kap az ember a pénzéért, ott vannak a tarifák, egy óra, éjszaka, extrák, a madám tartja a frontot és a rendet, és csak az ifjú Florentino Ariza a megmondhatója, hogy a kurvák milyen kedvesek, gyámolítóak és anyáskodóak tudnak lenni, mert nem útszéli ribancok, hanem dolgos proletárok. Míg és ellenben a jachtos lányok nem nevezhetők annak. Sőt, egy jófajta kuplerájban versek születnek meg zenék, olykor regények is, igaz, Borkai organizmus ilyesmit nem ismer.

Elég, ha csak az orgiáján szóló zeneszerű kakofóniára gondolunk, és máris előttünk van Borkai organizmus lelke és intellektusa azzal a borzadással, hogyha felvétel róla nem készül, akkor ma ő a tisztesség szobra, míg ma egy szerencsétlen bohóc. És itt most elnézést kérek a vérbeli clownoktól, de tudják úgyis, mit beszélek, és vélhetőleg azt is, hogy nem elsősorban Borkai organizmusról van már szó, hanem a NER-ről és annak összes oszlopáról.

Ez, ami tegnap Győrben zajlott, a tömény kivonata volt az egész nyüves országnak. A maga módján és fideszi értelemben Hadházy is kuplerájt csinált a parlamentből mindnyájunk gyönyörűségére, hogy az ember arra döbben rá, ilyen kupiban élni jó, míg pedig a tömjén és puskapor szagú fideszországban meg nem igazán. Két világlátás ütközött itt, a szabadságé és a néma szolgaságé, s ha az előbbinek kupleráj a neve, akkor lámpát minden egyes házra.

S ha már ennyire elmerültünk ebben a metaforában, az is megjegyezhető, a fideszférfiak felfogásában a család ormain csücsülő anya a legnagyobb kurva – már elnézést -, akit kitart az ura, a dolga annyi, hogy mosson főzzön, takarítson, tegye szét a lábát, ennek folyományaként pedig szüljön. Különben meg fogja be a pofáját. Ezt leginkább Novák Katalin figyelmébe ajánlanám, amikor elalélva családozik, és látjuk mindeközben, hogy Borkai organizmus is milyen derék családapa volt.

Rengeteg cukiságot tudnék még a témáról mesélni, de nem akarok, mert minek. Annyit tán még, hogy a nemzetiek megtanulhatnának magyarul is, mert például Gulyás miniszter heurékázott Borkai lemondásának hírén, amiből kitetszett, nem tudja, mit beszél. S ha külföldiül szól, attól még okos nem lesz, szép is nehezen, s ha az embert elküldik a picsába, az nem kupleráj, hanem felháborodás. S amíg ilyen megértési problémák vannak, annak a veszélye is fennáll, hogy amikor a bíró azt mondja, tíz év, azt sem fogja fel a delikvens, és csak bambán néz ki a fejéből.

A kereszténység viszonya a csirkelábhoz

“A következő évtized feladata, hogy az ország utolérje az Európai Unió életszínvonalának átlagát, de ez nem járhat a keresztyén és nemzeti identitás elvesztésével.” – Ezt a baromságot Gulyás Gergely mondta, a leglényege pedig az, fennáll a veszély, hogyha mondjuk a magyar nyugdíjas nem két csirkelábat szopogat vacsorára, hanem éppen hármat, akkor egyből elveszik a sosemvolt hite, alámerül a hedonizmusba és franciául kezd társalogni, “Tapossátok el a gyalázatost” rikácsolja, sőt, “Ecrasez les infâme”, ilyeneket mond, és a bádogbánosok menekülni kényszerülnek.

Amikor pénz és keresztyénség csodálatos harmóniájáról ábrándozik a miniszter, bizonyára Borkaira gondol, a jachtbéli istentiszteletekre, sőt, Habonyra gondol Ibizán, Semjénre szarvasok között, Deutschra is gondol meg vak komondorokra, sőt és legfőképp Orbánra emlékezik, midőn térdre csuhásokozik, majd zárásul az ételosztások fölött mereng kilométeres sorokkal. Mert csak beszélnek ezek, be nem áll a szájuk, hogy az ember jó feleségként legszívesebben rájuk förmedne, hogy fogd már be, de erre módja igen sajnálatosan nincsen, és még forró ólmot sem töltene a fülébe, hogy orvosolja a hangzavart.

Az idézett kitétel nyugati életszínvonalról feudális tudattal elegyest tükrözi a mimagyarok jellemtelenségét, miszerint, hogy a lóvé az jól jön, a szabadságból viszont nem kérünk. Meg a hazugságokat is mutatja a jól teljesítő országról, amikor újabb évtizedet kérnek az Unió eléréséhez, miközben minden adat szerint csúszunk visszafelé még V4-ileg is, nemhogy brüsszelileg. Pláne burgenlandi traktoroslegény. Mindebből is kitetszik, Gulyás miniszter csak úgy mondta, amit mondott, nem igényli, hogy komolyan vegyék őtet, ezzel párhuzamosan viszont saját magát sem kellene annyira. Unalmas már a műsor.

Az életszínvonalról elmélkedvén: az én egész nyomorult életem arról szól, hogy utolérek, egy végtelen loholás a sors soha be nem hozható hendikeppel mint mindannyiunknak, kivéve miniszterügynök elvtárs és népes famíliája, valamint baráti köre. Nem mindenkinek van életszínvonala, ilyen színtelen életgörbéje van többeknek, sokaknak, úgyhogy hagyjuk egymást békén. De még mindig nem értem, hogyan viszonylik egymáshoz a teli has és a hit elvesztése, a dagadt pénztárca és a nemzeti identitás ambivalenciája. Az efölötti aggódás azt a képzetet erősíti bennem, hogy Gulyás nézetei szerint az ima és a nemzeti búskomorság addig tart, míg a nyomor.

Úgy véli, ha a magyar nyugdíjas is – mint osztrák kollégája – nyaranta két hónapig dőzsöl mondjuk épp Ibizán, akkor kevésbé törődik Istennel. Ezt mutatja, hogy a miniszter aggódik is a hanyatló nyugat lelki üdvéért, mert, mint kifejtette „Európának a keresztény értékeket a nemzetek életében fontosnak tartó polgárai joggal érezhetik úgy, hogy vesztésre állnak”, ami egyben bizonyság arra is, hogy ez a keresztény hiszti, amit ezek delirálnak, a világ boldogabbik végén egyáltalán nem fontos, ott a népek a hitbéli dolgokat elintézik magukban, és mégsem jutnak pokolra.

Viszont az a tudat is vigasztalhat minket, hogy ez sem lesz örök minálunk. Ha a kedves vezető érdeke úgy kívánja, mecseteket fog építeni stadionok helyett, piramist vagy totemoszlopokat, mert Isten annyiféle van a világon, mint égen a csillag, a hitetlenség viszont egylényegű. Két dolgot viszont megjegyezhetne Gulyás miniszter, mielőtt befogja a száját, legfőképp, hogy hitetlenül is lehet jónak lenni és erkölcsös életet élni, de Jézussal az ajkain is lehet gonosz valaki. Ez utóbbit látjuk a fideszfiúkon. Sőt, azt is látjuk, hogy kereszténységről prédikálnak, miközben pogány életet élnek.

Így hát nem attól kell félni, ha a magyar nyugdíjasnak nem lesznek napi filléres gondjai, akkor elfeledi az Istent, hanem inkább azon kellene dolgozni, hogy ők, a mai kivételezettek megtalálják magukban, ha már ennyire fontos nekik, mert láthatóan híján vannak a szakralitásnak. Nekik csupán ájtatosságuk van, ami nem hit, hanem cirkusz. És tényleg befoghatnák már a szájukat, mert csak mondják, mondják, holott azt sem tudják, mit beszélnek. Főleg akkor, amikor életszínvonalról hallunk előadásokat krumpliosztás közben, ami nagyobb ellentmondás, mint az Atya, Fiú, Szentélek egylényegűsége, pedig mennyien mentek máglyára amiatt is. Úgyhogy, hagyjuk egymást békén.