Függöny mögül

Rékasi Károly fiát – Rékasi Zsigmondot – elkezdte a NER piszkálni, basztatni mintegy. Elvitték neki a számítógépét, mert minden bizonnyal benne van a Soros-terv végrehajtásának forgatókönyve, meg még nyolc migráncs a klaviatúrában.

(Egyébként nem értem én, hogy miért, mint valakinek a fiát kell meghatározni a gyereket, aki önálló entitás, már rajta van a listán, mint bimbózó forradalmár. Németh Szilárd sem az apukájához viszonyítva olyan, amilyen, hanem saját erőből és saját jogon. De ez most mindegy.)

Négy rendőr kellett a számológép elcipeléséhez, akik kivárták, hogy a veszélyes alak ne legyen otthon, csak a mamája, és akkor foganatosították az izmozást. Majdnem az egész tegnap ráment arra, hogy mi bántja számítógépileg a hatalmat, amikor a Zsigmond szemtől-szembe küldte el őket az anyjukba, nem e-mailben.

Délutánra az is kiderült, nem a diáktüntetés miatt (dehogynem), hanem valami ködbe vesző graffitizés okán nyomoznak a kölök ellen, mégpedig október eleje óta, de az a rohadt gép épp most vált érdekessé. És reggel kellett menni érte, ez a divat, nem az éjszakai elhurcolás.

Mindeközben pedig Orbán Viktor nem ment el Davosba, a Világgazdasági Fórumra. A külügyesét küldte maga helyett, a kiskakast, feladva annak a lehetőségét is, hogy Trumppal szelfizhessen egyet, ahogyan az nála szokásban van, ha nagyszerűségét és fontosságát óhajtja demonstrálni.

Azt hihetnéd, drága olvasó, hogy ennek a kettőnek az ég egy világon semmi köze nincs egymáshoz, pedig de. A közös nevező pedig a szaros gatya, és a gyávaság minősített esete. Most még gondolkodok, hogy paranoiás diktátor vagy beszari kókler-e Viktorunk, szerintem a kettő gusztustalan elegye, de a végső döntést meghagyom neked, drága olvasó.

Davosban ott volt a Sátán, tehát Soros is. Összefuthattak volna ezek ketten, és a mi vezérünk nem azért maradt itthon, mert attól félt, hogy az ősellenséget a végvári vitézek vehemenciájával aprítja miszlikbe a messzi hegyek között, lószart. Előfordulhatott volna, hogy esetleg a szemébe kell néznie annak az embernek, akinek a jóvoltából nőtt ilyen szép nagy hülyévé.

Ez, ugye nem megy, ilyenhez gerincet rendelt az orvos, olyan jószág meg sajnálatos módon nincsen hősünk birtokában. 2015-ben is a függöny mögül kukkolta az ország házában, hogy ellenzéki képviselők őt szólongatják.

Szóba nem áll senkivel, aki esetleg a fejében gomolygó ködökön kívüli valóságra emlékeztetné. Remeg ott, ahol nincs burok, kezet csókoló tömeg, és „Szeretünk Viktor” táblákat limbáló mókusok. A Cinege utca zárva, golyóálló az ing alatt, újságíró odébbtolva, kényes ügyek titkosítva, elhallgatva, emberek kitiltva, etc. Ez az alak oda nem merészkedik, ahol nem ő szabja a szabályokat, megvan az érinthetetlen burka (nem olyan), és innentől tényleg indifferens, mit beszél.

Lényegtelen hagymáz csupán a reszketés birodalmából, és itt érkezünk el megint a Zsiga gyerekhez, vagy Gulyás Márton festékhajigálásához, meg a Kétfarkúak járdapingálásához is. Ezek kívül esnek Orbán komfortzónáján, tehetetlen velük szemben a hazudozással, persze, hogy rájuk küldi a fogdmegeket.

A Rékasi gyerek is ilyesmit fogalmazott meg, amikor ezt mondta: „Mi nem csak valami ellen adunk hangot, hanem igyekszünk összehozni az embereket, és csökkenteni az apátiát. A diáktüntetésen is pont erről beszéltem. Nem tudom, miért minket tartanak a legvadabb célpontnak, de mi decemberben például adománygyűjtést szerveztünk, én a saját pénzemen mostam ki a kismackókat.”

Ez a mackómosás, ez aranyos, és azt is jól mutatja, mitől bújik függöny mögé a mi kezdő diktátorunk nagy beszarásában, viszont ettől nekünk egyáltalán nem lesz jobb, sőt, egyre rosszabb lesz. Mert a paranoiák késztetik aztán az eszementeket vérengzésekre, mint azt a történelem már számos esetben megmutatta. Akkor most mi legyen?

Ojjektum

Soros Györgynek tele lett a töke Pártunkkal és Orbánunkkal, ezért kiadott egy közleményt, miszerint „a nemzeti konzultációs kérdőív állításai csúsztatásokat és nyilvánvaló hazugságokat tartalmaznak, amelyek célja, hogy szándékosan félrevezessék a magyarokat Soros György bevándorlókra és menekültekre vonatkozó álláspontjáról.” Aztán pedig tételesen végigvette a konzultáció hét pontját, hogy szerinte azok miért nem igazak.

Hibázott az öreg, ezekkel és a horda összes tagjával így nem lehet beszélni. Illetve lehet, csak teljesen fölösleges, ugyanis nem értik a pianót, ezen felül Józsik is. Illetve Józsi még a választópolgárok azon összessége, akik szerint Orbán kártékony csótány lehet, de ezt ilyen cizelláltan nem tudják megfogalmazni, sőt, sehogyan sem, mert születésüktől determináltan futballszurkolók, és belőlük áll a potenciális forradalmárok kilencven százaléka.

A Józsi-futballszurkoló archetípusa Szalacsi Sanyi bácsi, mindnyájunk kedvence, szegény, akinek az a sors jutott, hogy röhögjenek rajta, ami szerepének totális félreértésére utal. Nem bohóc ő, hanem a magyar rögvalóság, társadalmunk eszenciája, kivonata, aki megmutatja, hogy Orbán mért ül a nyakunkon már harmadszor, és miért fog oda telepedni jövőre is. Ha szertenézel a gőzölgő hazában, akkor Szalacsi bácsik tömegeit láthatod, ők pedig a Józsik a stelázsiból.

Hogy megértsük nyavalygásomat, elevenítsük föl Sanyi bácsi interjúját: „…Hát, az építményéről annyit tudok, hogy … a tanács … megkapta az ojjektum … ra való, … hogy mondjam magának … hogy ezt az építményre megkapta a tanácstúl az engedélyt, hogy … hogy akarja magának kifejezni, hogy … mindent megkapott erre az ojjektumra, meg háromszázezer lite, harmincezer vagy nem tudom … valami … ojjektumra, hogy a litér háromszázezer, harmincezer literes víztartályra megkapja az engedélyt … és … Nem, igen … az ellen nem véd, de viszont … így magyaráz…ta ki Árpi, hogy … a vízbül veszi ki a … a … az oxigént. Teccik érteni? A vízbül fogja az o, harmincezer … literbül veszi ki az oxigént…”

Mindeközben pedig Soros, amikor megszólal végre, mint valami napkeleti bölcs, emeli fel az ujját, ahelyett, hogy Orbán pofájába rúgná az asztalt. Elveszett és elcseszett kísérletezés, mint ahogyan Gulyás Márton pörformansza, hogy a Rokonokból tart felolvasóestet, vagy a kétfarkúak festegetése. Szép szimbólumok ezek, csakhát, itt van nekünk ez a monolitikus NER, ez a hatalmas, kikezdhetetlen kődarab, ez az ojjektum, ezt pedig ráolvasással nem lehet elporlasztani, és kinyerni belőle a ’zoxigént.

Magyarország sajnos nem romkocsma, ahol üveggyöngyjátékot lehet folytatni Josef Knecht, Magister Ludiként a vájtfülűek számára. Itt kulturális harc folyt és folyik, de ez már nagyon régen eldőlt az örök Józsik javára, akinek sikerült annyira lecsupaszítani az öntudatát, mint a kuglinak, aki elment este berúgni.

Azt tanította nekem az Edit néni az iskolában, hogy a fogalmazásnak legyen bevezetése, tárgyalása és befejezése, és most haladok afelé, hogy vén fejjel megbukjak nála. Mint kitetszik, bevezetésem és tárgyalásom az van, a befejezéssel viszont adós vagyok. Nem tudok én ebből az egészből használható tanulságot leszűrni, amit a nyájas olvasó úgy szokott megfogalmazni, ne pofázzá’, hanem azt meséld el, mi a teendő.

Szégyenszemre ilyet én nem tudok, ezért jó szokásomhoz hűen Füst Milánnál keresek óvó menedéket:

„…Ezenfelűl: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Példáúl az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz…”

Ennyit tudok fölhozni mentségemre azzal a kecsegtetéssel, hogy megígérem, ezután is igyekezni fogok Orbánt minden erőmmel basztatni, mert ha egy bárány is megtér általam, akkor talán nem éltem hiába.

Fatva

A dolgok nem most kezdődtek el, avagy minden már volt egyszer. Salman Rushdie megírta a Sátáni verseket, amikor a mi egyetlenünk még csak fing volt valami szaros gatyában, és azóta bujdokol. Ruholláh Khomeini ajatollah egy pénteki napon az iráni Kossuth rádióban ugyanis ilyeneket mondott 1989. február 14-én:

„Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem.”

És a Föld még most is vígan forog, a Nap pedig vidáman süt a temetéseken. Ezt a fönti őrületet nevezik egyébként fatvának – vagy fetva, gusztus szerint -, amely emelkedettség az iszlámban vallásjogi döntést jelent olyan esetben, mikor egy konkrét hitelméleti vagy vallásgyakorlati kérdésre nincs válasz sem a Koránban, sem a hadíszokban, sem a muszlim tudósok közmegegyezésében, az idzsmában.

Ilyen latin-görög-muszlim tudós minálunk a Németh Szilárd, aki szintén megnevezett három embert – Vágó Gábor, Gulyás Márton, Schilling Árpád -, akik nemzetbiztonsági kockázatok, tehát megszületett a kilövési engedély, úgymond.

Ez nem igazán komilfó. Schilling el is mondta a véleményét: „Nem nyilvánítunk senkit a haza ellenségévé mindenféle bizonyíték nélkül. Leginkább azért nem, mert ez uszítás, és a következményei beláthatatlanok!” Ám ettől sem neki, sem nekünk nem lesz jobb egy fikarcnyival sem. Illetve inkább.

Amilyen barmokkal van tele ez az ország, egészen véletlenül még baja is eshet a hármaknak valami sötét sikátorban, mint a felcsúti juhászembernek. Isten és a Sátán – ha már – útjai kifürkészhetetlenek. Viszont ez sem volt igazán elég, mert annyira óhajtják ezek a mi ajatollahjaink a belengetett őszi zavargásokat.

A gimnazisták is ellenség, mint azt a 888, pestisrácok, hirado.hu szentháromság – ja, meg az origo -, szóval ezek így együtt megmondták nekünk. Egyenesen úgy, hogy asoros a gyerekekkel végezteti el a piszkos munkát. Ezt olvastam az origóban:

„A 888.hu írta meg, hogy a „Független Diákparlament” gimnazistái péntekre terveznek egy meglehetősen agresszív megmozdulást, aminek keretében blokád alá vennék az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Az akció lelepleződött, a szervezők és a résztvevők névsora nyilvánosságra került. A Független Diákparlamentet 2014-ben alapították meg, és nagyon úgy néz ki, hogy ennek a szervezetnek az álcája mögé bújva ágyaznak meg az őszi baloldali tüntetéshullámnak. A szervezetet jellemzően elit iskolák diákjai alkotják. Eszközként felhasználva őket, első akciójukat szeptember 15-én készülnek megtartani az EMMI és a kormány ellen. Ragasztóanyaggal, cipősdobozzal és Pink Floyd-al mennének neki az EMMI-nek.”

Aztán még volt mindenféle összeesküvés-elmélet egészen Bajnaiig, de nem is ez a lényeg. Most nem tudom, hogy a gimnazisták cipősdobozoznak-e vagy sem, viszont ez újra felhívás volt a savas bácsiknak a haza megmentésére. Másrészt pedig újabb fatva az értelem ellen, mert, hogy el ne feledjem, nem győzik hangsúlyozni, hogy ebben az elit gimnáziumok vesznek részt, amelyek a munka alapú társadalom ősi ellenségei, mint az tudvalévő.

Cezúrához érkeztünk minden jel szerint tehát, a rezsim elért az „ez a harc lesz a vééégső” stádiumába, ahonnan már egyáltalán nincs visszaút. Viszont most kell résen lenni, mert semmit sem várnak jobban, mint, hogy elpattanjon egy húr, és ezért mindent meg is tesznek. Langsam, elvtársak, csak langsam!

Színek és évek

Momentán ott tart lángoktól ölelt kis országunk, mint Ildi néni középső csoportja a sarki óvodában szuszogós szivárvány-rajzolás közben, miszerint a színek tobzódása határozza meg a mindennapokat, sőt, már a világnézetet is.

Az egyik fél a csukaszürkére esküszik, amin csodálkozni nincs mit, hiszen, mint tábornokunktól tudjuk, permanens a háború, az ellenállás egyre szélesülő körei viszont a prizma csodás hatásában bíznak, és lehet, hogy igazuk van.

Ez az a jószág, amely, amint azt Newton bácsitól tudjuk, szétbontja a mafla fénysugarat cuki kis csíkokká. Viszont itt és most nem fizikai, hanem sokkal inkább néplélektani kísérlet zajlik, hogy az agresszív sötétlő bambaság, vagy a friss tavaszi szellő kerekedik-e felül a Kárpátok alatti ringben, és ez egyáltalán nem mindegy.

A kimenetel hatással van ugyanis a választópolgár testi és lelki egészségére is, egyszerűbben leföstve, vagy megdöglünk az új középkorban, vagy szabad lesz megint lufit eregetni.

Itt vannak mindjárt a jámbor kétfarkúak, akik valami isteni sugallattól vezérelve a járdákat föstögetik szerte az országban, amitől olyan elviselhető lesz az áporodott magyar ájer, hogy egyből kivirul a kikelet, meg leveles lesz a liget.

Orbán mindenféle helytartói, meg a házmesterek ezt pedig nem szívelhetik, tenni ellene viszont eleddig nemigen tudtak, csak toporzékoltak a kipingált járdák fölött, és súrolták azokat gyökérkefével, ami voltaképp leglényegük, ugye.

Szita Károly, aki pincsiként Kaposvár életét keseríti meg időtlen évek óta, viszont semmit sem bíz a véletlenre. Kihasználja, hogy a rábízott várossal csakúgy megtehet bármit, mint a nagytestvér az országgal, így rendeletben tiltaná meg a járdafestést.

“Aki járda, vagy közút felületén, valamint a közterületen elhelyezett eszközökön, dísztárgyakon a tulajdonos vagy vagyonkezelő hozzájárulása nélkül festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges, nem vízoldékony felületbevonatot hoz létre, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el.”

Így szól a tervezet, és ki nem szarja le az egészet, viszont az indokolás, hogy a járda kifestő könyvnek való használata megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, az már delikát.

Legalább annyira, mint amikor Gulyás Mártont és b. társát azért ítélték közmunkára, mert, amikor a Sándor-palotát vették célba festékes flakonbombákkal, akkor riadalmat keltettek a tüntető tömegben – legalábbis a csinovnyik bíró szerint -, holott az egybegyűltek szívük szerint a bajuszos patkány nyakát tekerték volna ki.

Ilyen színes ricsajok vannak ma kies hazánkban, amit akár fél évvel ezelőtt sejteni sem lehetett. Hogy a rendszer eresztékei nem füst-, hanem festékbombák miatt kezdenek el recsegni és ropogni, és végül is, van benne valami. Hiszen, ha az ország kiszínezése hatványozódik, bedugul a mechanizmus, mert lehetetlen mindenkit közmunkára ítélni. Nincs annyi gereblye az országban.

Így a magam részéről üdvözlöm a paintball által halálba indulókat, hiszen ők száz év múlva leporolhatják a drága Kaffka Margit – akitől a címet einstandoltam – látomását, mert Pórtelky Magda őnála arra a következtetésre jut, hogy ennek az anakronisztikus, az ember kibontakozását gátló feudális dzsentrivilágnak pusztulnia kell! Körbeértünk, polgártársak.