Van nekünk a talonban ez a bájosan visszataszító képünk, amelyet nem átallottak közzé tenni az ügynökségek, s ezen a fotón a demográfiai csúcson férfiak ücsörögnek székeken sorban, néznek szúrós tekintettel a kamerába bele az örökkévalóság számára, de már most elfeledve mégis. Lehangoló az egész. Elmegy az ember kedve az élettől is, nemhogy a gyerekcsinálástól, s nem azért, mert gusztusa szerint nem kerül megfelelő állapotba, nem ihletődik, mert még a füle is lekonyul, hanem, mert fölteszi magában az egyetlen releváns kérdést, miszerint: ezeknek?
És még csak nem is az a legfőbb baj, hogy nő nincs a képen. Ők bizonyára a háttérben várják a parancsot, hogy szaporodjanak, csak előtte még mosogassanak el. Hanem, hogy az éltes férfiak a képen abban a nagyon helytelen feltételezésben leledzenek, hogy az ember nem azért szaporodik, mert boldog a kölke gügyögésétől, hanem, hogy a nemzetet megmentse a pusztulástól. Úgy nagy általánosságban a gyerekcsinálás élénk érzelmekkel jár, s nem azért történik, hogy szülessen kis katona és kis kőműves Orbánnak meg a többi hülyének, hanem bensőbb örömre és boldogságra. Nem matematika és nem honvédelem a dolog.
Ha a lelket kivesszük az egyenletből, akkor gépek fognak vezényszóra kefélni, mert szorít a CSOK határideje, vagy, mert kell egy kölök a kisbuszhoz. Ez így nem megy. Vagy, ha igen, akkor tragédiák fogják kísérni, mert, ha van valami szakralitás az életben az egyáltalán nem Isten, hanem a születés csodája és misztériuma, amiről nem lehet brigádnaplót írni. Ezért nem matatunk az állam nevében a lányok bugyijában, és ezért nem fogdossuk a fiúk heréit, de ezeknek beszélhet az ember. Csak rá kell nézni a szaporodásra buzdító férfiakra, és hányinger keletkezik zaklatott gyomrunkban, jófajta émelygés és undor.
De most már mindegy. A baj megtörtént, a konferencia lezajlott, s voltaképp nem volt más, mint haverok és elvtársak a gonoszságban közös seggnyalása, mert mindenhol lesznek egyszer választások, kell hozzájuk a publikáció, mint a doktorihoz is. Az derült ki elsődlegesen, hogy a gyerek az új isten, és a család az ő prófétája, valamint, hogy Orbán Viktor nemcsak a történelemhez ostoba, hanem a jelen világhoz is, így meg is szenvedjük alaposan, hogy van nekünk, illetőleg, hogy kizárólagosan és alternatíva nélkül van. Látszik az ország egén a borulat menthetetlenül most már.
Új dolgot hallottunk tőle, egy egészen nagy történészi nóvumot, ami szerint a II. Világháború európai polgárháború lett volna, amelyért az államok a felelősek. Az iszonyatos emberveszteségért is az államok tehetők felelőssé, így most az ő kötelességük az emberhiány pótlása is. Ezzel indokolja, hogy ő, kormánya és a pártja mostanában büfi meg kakiszagú, és pelenkába van csavarva a feje. A nyolcvan év, ami azóta már eltelt, két és fél emberöltő szinte, a hiány rég pótlódott, felesleges tehát tenyészteleppé változtatni az országot. Olybá tűnik, mintha Novák nacsasszonynak az Ivo Dzsima-i halottak fájnának, s mintha a doni kétszázezer is most hiányozna az egyenletből.
Nem igazán, de ezeknek beszélhet az ember. Amit a köpcös ez ügyben összedelirál, érdektelen ökörség, ám, mint ilyen, mégis tankönyvi anyag lesz, ha az ország, vagy a világ pusztul is bele. Isteni szerencse, hogy hatásköre Záhonytól Nemesmedvesig terjed csupán, különben már ember nem élne a Föld nevű bolygón, néhány zombit kivéve. “Engem is csak a napokban vágott mellbe. Hogy lehet úgy gondolkodni a gyerekekről és az életről, hogy azt szembeállítjuk a természettel és azt mondjuk, hogy a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyermek születne.” – Ezt mondta a kedves vezető.
Ha ebbe belegondolunk, akkor tiszta elmével meglátjuk, Orbán elvtárs valami varázsburokban él, amelynek a pereme a felcsúti budi ajtaja, és képtelen belátni, hogy ezzel nem Kis Jánosnét buzdítják abortuszra, hanem az az aggodalom mutatkozik meg az ideában, hogy az emberi faj civilizációja fölzabálja a bolygót. S ha értené, aggódna azért az unokájáért, akinek a szaros pelenkáját a kedves lánya ajándékba adta Horvátország népének. De idáig el nem jut, csak a következő választást akarja megnyerni, amiért, mint már tudhatjuk, semmi sem drága. Az állam ad pénzt, ha szaporodsz, az állam jó. Itt tarunk.
S mindezt az alvezérei töltik meg igazi aljassággal. Mert Novák nacsasszony kijelentette, hogy a családalapítás érték- és kulturális kérdés, következésképp aki nem szül, untermensch, illetve bizonyos Dömötör Csaba – ő is valamilyen államtitkár – ebben a kérdésben félre akarja tenni a politikai korrektséget, ami egyet jelent a melegek, szinglik etc. basztatására való burkolt felszólítással. S ha innen nézzük, ezek már nagyon veszélyes vizek. Ez a demográfiai konferencia hozadéka, és ez nem kevés. Így hát az feltételezhető, hogy akinek az elkövetkezőkben nem lesz gyerekszaga, ne számítson semmi jóra. Ezt üzenik nekünk a képen ülő morcos férfiak, akik falloszok és vaginák urainak képzelik magukat. Annak is.
Tegnap pásztor voltam. A férjem József és szamár, a nagytesó angyal egy baba pedig Jézuska. Napok óta Betlehemről, és a szent családról faggat a négyéves, színdarabot tegnap kezdett írni. Mint Mária tekerte fejére a törölközőt és ringatta a bölcsőt, majd hírt hozott nekem, hogy megszületett a Kis Jézus vigyek neki ajándékot. Előkerültek tehát a legók, gyorsan építettünk is a kisdednek duplóházat.
Érdekes a gyermeki gondolkodás – mesélek a férjemnek az ovis ünnepségről – hogy a fenében nem rakja össze, hogy eléggé lehetetlen egy nap 3 Mikulással is találkozni. Ráadásul ugyebár mindegyik másként néz ki, ki sikerültebben, ki egészen gázul. És mégsem merül fel a kérdés jó néhány évig, hogy akkor melyik is az igazi. Mondjuk a négyéves a különbségekre már felfigyelt: „az egyik alacsonyabb volt anya, akkor ugye az még nem olyan öreg…” de egyelőre össze még nem zavarodott. A lényeget, hogy jó fej ez a Mikulás, csomagbontogatás közben summázta is.
Az ovis elég élethű, nem?
