Neeem, én nem akarok tiszteletlen lenni „a nemzet golyóstolla” 2.0 ’álamelnök úr/et. szentséges egójával, de mindent megtesz azért, hogy kajánul szemléljem immár őt, valamint legyalult intézményét is. Következésképp azt az országot, amelyet állítólag képvisel, és amely mára egészen sajátságos állagúvá vált nem éppen általa, viszont az ő hathatós közreműködésével.
Gimnáziumban járt tegnap vendégségben ’álamelnök úr/et., hogy mi a rossebnek, azt csak ő és magas hivatala tudhatja, tán, hogy házhoz menjen a pofonért, amelyet azért nem kapott meg, mert ezek a gimnazisták nem kopaszok, hanem mindenféle más frizurát viselnek a fejükön, és az abban lévő tartalom is másfajta, mint amilyet a hatalmi gépezet megszokott híveitől.
Ezek nem savaznak, nem ütnek esernyővel, hanem kérdeznek, többek között azt, hogy ’álamelnök úr/et. mi a jó francért irkál alá olyan törvényt, amely az ő fejükben mindenféle frizurák alatt megbúvó fickándozó gondolatokat akarná megzabolázni egyetemek dresszírozásával, s amely ellen jól láthatóan testes tömegek emelik fel a szavukat, tehát a Lex CEU-t.
Golyóstoll bácsi erre pedig olyat válaszol, amely búbánatosan mutatja be, kies hazánk jelenlegi állapotát, a hatalom működési módját és aszott, elcseszett lelkivilágát. Azért írta alá a gyalázatot, mint volt szíves kifejteni, mert: „Legalább annyian lehettek volna a törvényjavaslat mellett az utcán, mint amennyien ellene voltak.” Ezt mondta mérhetetlen bölcsességében.
Mint kitetszik, itt, minálunk az igék feltételes módjának múlt időben való használata indokolja fajsúlyos döntések, meghozatalát, azaz, a legfőképpen a mi lett volna, ha lett volna a legfőbb érv, amely gondolkodásmód, mint azt F. M. ötödik cé osztályos tanulótól tudjuk „a képzelet adományából fakadó átok”. F. M., ötödik cé osztályos diákunk részletezi is nekünk ezt az egészet:
„A sánta sakál nem tűnődik azon, hogy mi volna, ha nem lépett volna bele a csapdába, sem azon, hogy milyen boldog volt ő azelőtt, hanem a lábát nyalogatja és törvényének veszi azt, ami vele történt. Vagyis azt, hogy sánta…De nem képzelődik afelől, hogy mi volna, ha megvolnának sántasága miatt elveszített kölykei, hogy még tovább is hiányozzanak neki.”
Ebből a képes beszédből látszik, ’álamelnök úr/et. még egy sánta sakál érzelmi és gondolati szintjét sem éri el, midőn egyfolytában azon rezeg, hogy mi lett volna, ha lett volna, ha meglennének a kölykei, amelyek nincsenek. Ha annyian mentek volna az utcára a törvény mellett, mint ellene, de hát, az Isten szerelmére, ez nem történt meg, és mégis aláírta. Ilyen megközelítésből viszont kitetszik, hogy tényleg bajszos szar ő, sőt, inkább olyas simicskai folyadék, mint a főnöke is.
Ezen a gondolati ösvényen tovább haladva, és tökéletesítve F. M. ötödik cé osztályos tanuló képes beszédét, eljutunk országunk tragédiájának eredőjéhez, amit K. Zs. polgártársnő danászott el nekünk már nagyon-nagyon régen, hogy aszondja, lehetett volna, mégsem az lett. Ez lángoktól öleltünk sorsának eszenciája, ha jól belegondolunk.
Az 1989 óta eltelt huszonnyolc évben annyi minden lehetett volna. Ha Antall úr nem kúrja szét az országot már a rajtvonalnál, ha O. V. nem hülyül, következésképp nem gecül meg, ha Gyurcsánypatás nem öszödözik, és nem ágyaz meg a tébolynak, és így tovább, meg még egyszer így tovább. Lehetett volna ez egy élhető ország, aztán mégsem az lett. Csak egy golyóstollas, gőzölgő szarkupac immár az egész. Énekeljünk hát, polgártársak, vigadjunk sírva, mint jó magyarokhoz illik.