Hárry Pétter (77 kipcsak népmese)

Hol vót, hol meg nem vót, gyerekek, élt, éldegélt a kismalac farkán túl, a felcsúti dombon is túl, ott, ahol a kisvasút belerohan a nagyba, tehát ide s tova rohadt messze élt a várjában, de annak is leginkább az erkélyén az Oltár Vigyor nevű király, élt csendesen. Egyszerű ember vót a Vigyor király, a képeket lemeszeltette a várjában a falakon, csak egy nagy földgömböt vitetett a szobájába, meg nyóc méter könyvet bőrben, pirossat, ződet, még kéket is.

De leginkább az erkélyén éldegélt Vigyor király, ott fogatta a pópákat, csótányokat, prímásokat, iddogátak, danásztak, közben meg Vigyor király mutatta az erkélyrű a birodalmát. Stadionot, térkövet, nemzeti gödröt, meg a ködbe vesző Erdélyországot, Fel-, és Alvidéket, ukráni szorittásban vergődő nemzettesteket, élettereket, de nem lébenszraumot mégse. Szerette a népét Vigyor király, a javát akarta a népének, el is vette, tejbe meg vajba fürödött az ország.

De mindig vannak háládatlan alakok, mind ez a Hárry Pétter, aki egy ellembétékús muszliny vót, annak előtte meg filozopter és részeges bölcsész. Félhód vót a jele az oviba is már, ottan nem pöttyös labdázott, fodbalozott, nem énekeet haptákba, hogy nélküle, a talpai se léptek egymásra, meg kiröhögte az oktatóját. Öt évessen má azt szavalta, hogy nincsen neki aptya meg annya, istene meg hazája, nyóc óvónéni kapott infarktust tölle.

De egy miatyánktó rendbegyöttek mind, a hiszekegytő meg szilikonos csöcse lett az összesnek, ahogy tértek vissza a munka frontyára, má mind az összest füttyögte a nagycsoport, hogy szüjjé nekem babám, rózsám, ráncsá hust, meg hejderutyutyu, ide nekem azt a csokot, sőt, hogy kicsi nekem ez a ház, kirugom az ódalát. Ott üvőtöztek a kantáros rövidgatyájukba, lődöztek a műanyag golyószóróva, a plébános úr pedig eltelten mosolygott.

Megcsömöllött ettő a vircsfattó ez a Hárry Pétter, füttyentett a söprűjének, és elröpűt Globálisba, ami a Soros-patak partyán fekszik, úgy ének ott a népek, mind az állatok. Aszt olvasnak, amit csak akarnak, nem hallgatnak világháborús katonadalokat se, nem fodballoznak, a férfiak mosogatnak a konyhába, mindenki ellenbétékús ott, de leginkább buzi. Muszlinyok meg azé lesznek, mer annyira liberrálissak, de, hogy eszt hogyan, aszt csak a nemzeti alaptanterv tuggya.

Ezek között nőtt föl ez a Hárry Pétter, és a fejébe vette, hogy eepuszticcsa Vigyor királyt, mer mind montam, gonosz, ellenbétékús muszliny lett. Fölűt a söprűjére, iramlott, lobogott a szivárványos zászlója, rajta a félhód, hogy alig is bírt csikorogva lefékezni az erkélynél. Most is vót ott öt pópa, négy bíboros meg két csótány, iszogattak, a prímás húzta nekik, de, ahogy meglátták a Hárry Péttert emenekűt mind, Vigyor király is bebújt a függöny mögé.

Onnan kiabát, hogy boldog karácsonyt, de Hárry Pétter kicibáta, hogy levággya mind a hét fejét neki, de nem tudta bekapcsóni a fénykargyát, mer nem vót áram a konnektorba, Paks II nem épűt meg ugyanis, mer ellopták a pénzt, a Mátrai erőmű meg tropára ment a Lőrinc alatt. Így fogták el a Hárry Péttert, mer nem szuperát a fénykargya neki. Na, ugye, monta Vigyor király neki, most megdöglessz Hárry Pétter, és hivatta Pótpét Főszügyészt.

Az meg gyött, soróta a bűnöket, hogy keresztény kultúra megdöntése erőszakka, Manci néni megdöntése szintén erőszakka, luk ásása a kerittésné, arab számok bevezetésének kísérlete, meg munkaelvétel a jódógos nemzeti közmunkástó. Má ácsóták a máglyát, mikó valaki szót Vigyor királynak, hogy mégis csak muszliny a Hárry Pétter, nem e lesz bajj ebbő. Erre kinevezte őtet türbe vezérigazgatónak magyar narancsot termeeni.

Aszonta a Hárry Pétter Vigyor királynak, nem lesz ő türbe vezérigazgató, inkább mosogatni menne Londonba, de Vigyor király röhögött, hát, jóvan, brexit. Erre Hárry Pétter a homlokárra csapott, hogy ja, és inkább Norvégba röpűt civilnek, ott civileskedik most valahol a fjordokba, ott roncsa a levegőt. Vigyor király örűt, virslit kapott partedliva, de elötte még kibikázott egy labdát a Szíriuszra miheztartás végett. Jó éccakát, gyerekek.

Kiborogatott Heineken

A tegnapi, heti szellemidézésen, amelyet egyszerűsítő néven kormányinfónak neveznek, Lázár vezérminiszter et. szórakoztatta a publikumot a tőle megszokott magas művészi színvonalon. A hódmezővásárhelyi győző azt találta mondani az elmúlt hetek heroikus küzdelmeiről, amelyet ezúttal egy söröket gyártó cég ellen vívtak, hogy: mindenkinek köszöni, aki a gigászi csatában megivott egy Csíki sört, és kiborított egy Heinekent.

Ez, amennyire röhejes, annyira félelmetes is egyben. Teljesen biztos vagyok ugyanis, hogy egy csepp holland habzó nem sok, de annyi sem került a megszentelt magyar földre, hacsak nem már újrahasznosítva, okádás formájában, túlfogyasztás következtében. A magyar ember ugyanis nem hülye, ha a megspórolt lóvéját sörbe fektette, akkor nem fogja rituális céllal, dobszó kíséretében kiborogatni. Inkább a halál.

Másrészt meg, ha valami ismeretlen erő közreműködése nyomán mégis akadt pár partizán, aki ezt tette, akkor mi változott volna? A hollandok miképp károsultak volna, hiszen a borogatáshoz is meg kell venni azt a rohadt komcsi italt, ilyképp kár egyáltalán nem érte volna a galádokat. Nem. Sőt, mint hírlett, midőn Pártunk meghirdette a csatát, némely helyeken növekedett is az eladás ebből az ellenséges, nemzetrontó folyadékból.

De nem is erről van itt szó elsősorban, hanem a rituáléról és szimbólumokról. Olybá tűnik, ez a sörborogatási delír, hasonló funkciót töltött volna be, mint a klafa könyvégetések. Ezek, ugye vallási vagy politikai okokból történnek szertartásos keretek között, és azokat szokták máglyára vetni, amelyeket veszélyesnek tekintenek a hatalom gondolkodásmódjára nézvést. Nem föltétlenül a nácikra kell gondolni, Angliában égették el már a Sátáni verseket, a hülye Amerikában meg Harry Pottert.

Visszakanyarodva mégis Lázár vezérminiszter et. baromságára, ebből is kitetszik, hogy a rezsim szimbólumokkal és jelszavakkal óhajtja irányítani és butítani az alattvalókat. Ezt a célt szolgálják az óriásplakátok odaböfögött tőmondatai, a nemzeti konzultációk, a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” visítás, meg a futballban egyesülő a nemzet, hogy más példával ezúttal ne is éljünk. Az egész kormányzásuk ilyen szimbólumok sorozata, hacsak nem közbeszerzésekről és más, zsebtöltő intézkedésekről van szó.

Ezekben ugyanis fölöttébb leleményesnek mutatkoznak. Egyenesen művészi szintre fejlesztették a szerzést, amely technikákat, ha majd egyszer Isten és a nép segedelmével megbuknak, és nyilvánossá válnak a titkos és szent iratok, tanítani fognak mindenféle egyetemeken, legfőképp a CEU-n, amely akkor már messze országokban fog székelni, ha így mennek tovább a dolgok. Rá is kimondták a Heinekent, és momentán nem tudni, mi lesz a vége, de már rakják a máglyát a könyvek égetéséhez.

Ilyen háttérrel büszkélkedett azzal a mi prime miniszterünk az Európai Néppárt őrsi gyűlésén – ahol egyébként elfogadtak egy Oroszországot elítélő fogalmazványt, és ő szemrebbenés nélkül megszavazta ezt is -, hogy nem vagyunk mi populisták. Na most: ebben a tömörülésben harminckilenc ország hetvennégy pártja van jelen. A másik hetvenhárom lehet, hogy nem populista, de hogy ez a miénk igen, az hétszentség. Olyannyira, hogyha tovább halad egyetlenünk a lenini úton, ki fogják baszni a közösségből, és akkor kereshet új haverokat. És ami a legfélelmetesebb, találni is fog, csak jobbra kell fordítania tokásodó, nemtelen élű orcáját.