Kétfajta éhezést ismer a népi folklór, valamint a dietetikusok, viszont Hegedüs Zsuzsa az nem. Sem Pártunk és ormányunk. Az egyik tök egyszerű, ennek a „mennyiségi éhezés” elnevezést találták ki a szagemberek, és nagyon könnyen kivitelezhető. Annyit tesz a dolog, hogy a kísérleti alany nem jut elegendő táplálékhoz, és a szó szoros értelemben éhezik, nem eszik eleget, nem jut a tányérjára annyi falat, amennyi megtölthetné a gyomrát. Éhes, és tud is róla, viszont sokat tenni ellene nem igazán képes.
Faludy Gyuri bácsi Pokolbélijében, a Recskről szóló bohózat-fejezetben ezt nagyon plasztikusan tudta ábrázolni, amikor is azt taglalta, hogy létezik egy szint, amikor az embernek nem a gyomra, hanem az egész teste éhes, ha tetszenek érteni, mire gondolt a költő. Harrach Péter ilyeneket nem ismer, mindenki kívülről fújja ugyanis a zsengéjét, miszerint: “Múltkor láttam egy érdekes kimutatást, egy felmérést melyben az szerepel, hogy a gyermekek egy része nem azért megy be reggeli nélkül az iskolába, mert a szülők nem tudják neki előkészíteni, vagy csomagolni, hanem egyszerűen nem éhes”.
Miközben Afrikából mutatnak nekünk kiálló bordájú és felpuffadt hasú kisdedeket, voltaképp senki sem tudja, hogy a NER kebelében hányan vannak olyanok, akik mindennapjaikban a Faludy-féle recski örömöket élik át rendre. Gonosz sorosbérencek milliós tétellel számolnak, és az ételosztások sorállásával példálóznak, hogy hangulatot keltsenek a magyar Kánaánban. De tényleg nem tud senki pontos adatot felmutatni, ezért efelől nem nyitok vitát, mindenki saját gusztusa szerint eldöntheti, hogy Magyarországon létezik-e mennyiségi éhezés, mint az ideállá emelt Horthy korban, amikor mint az tudvalévő, épp ez elől tántorgott ki emlékezőn és okádva másfélmillió emberünk.
Van viszont a szakirodalomban egy másik fogalom is, és ez a „minőségi éhezés”. Ez sunyi dolog, hiszen a mintamókus ebben az esetben elegendő élelmiszerhez jut, így az éhségét csillapítani tudja. Az eszébe sem jut, hogy szervezete éhezhet, hiszen bármikor jól tud lakni, és fel sem tételezi, hogy a teste ezek elfogyasztásával nem jut hozzá minden szükséges tápanyaghoz. Pedig – sajnálatos módon – az az érzés, hogy valakinek tele van a hasa, még nem jelenti azt, hogy valóban ellátta magát az összes szükséges tápanyaggal. Ha ezt az ember nem tudja megvalósítani, akkor hiányt szenved bizonyos anyagokból, aminek egészségromboló hatása lesz. És mindez független attól, hogy éhesnek érzi magát, vagy jóllakottnak.
Mindez azért jutott most eszembe, mert jobban teljesítő hazánkban készült egy felmérés, hogy egy átlagos családban milyen kajára futja a jómunkásembernek, és felettébb érdekes az eredmény. Azt mutatja nekünk a statisztika, hogy a panelproli családokban naponta egy mókusra jut körülbelül negyven deka kenyér, vagy éppen öt darab zsemle, gusztus szerint. Tizenöt deka parizer vagy kilenc deka sonka Esetleg három tojást vesz a manus, vagy hét deka trappistát, oder fél liter tejet, ezt önmaga eldöntheti, együtt már nem megy.
Negyvennyolc forintja van gyümölcsre, ebből egy almára futja, hetvennyolc pénze van zöldségre. Ebből fél kiló krumplira telik, másra nem nagyon, a paradicsom már nem fér bele. Ezekkel végezve negyvenegy forintja marad édességre, ebből vehet mondjuk egy lejárt szavatosságú sportszeletet. Ez viszont kár belé, ha az egészséges táplálkozás prófétái vagyunk. És itt a vége a megveszekedett költekezésnek. Ha ezeket szép nyugodalmasan összeadogatjuk, akkor máris előttünk áll a minőségi éhezés klasszikus esete. Vizsgálati alanyunk nem éhes, ezért elégedetten dorombol, ám, ha a vázolt étrendet követi, előbb-utóbb tele lesz a töke vele.
Ez az egész, amit itt teljesen higgadtan leirkáltam, nem azt jelenti, hogy a kákán is csomót keresek, és mindennel elégedetlen vagyok. (De.) Csak csöndben elmerengek, hogy a huszonegyedik században, Európa közepén ennek feltétlenül így kell-e lennie. (Nem.) Mert ilyen kondíciókkal a magyar proletár élete nem sokban különbözik a rabszolgáétól, akit úgy tartottak a gazdái, hogy dolgozni azért tudjon, más meg nem volt érdekes. A magyar választópolgár is teletömi a gyomrát, hogy újrateremtse, megőrizze a munkaerejét, másra nem nagyon telik, ugye. Feltehetnők a kérdést, hogy akkor Lóma óta változott-e valami? Semmise. Jóvan, ustorral nem noszogatják a beszélő gépeket, viszont ezen kívül minden ugyanaz. Fasza.
Igaza volt Spenglernek a társadalmak ismétlődéséről. Ajánlott irodalom: A nyugat alkonya. (De nem úgy, ahogy Orbán képzeli.)