Kategória: heinrich himmler

JHVH

Mészáros Lőrinc diplomaosztón volt Debrecenben, ahol nem engedték fényképezni az egyik ünneplő embert. Rendőrrel fenyegették, ha csattogtatna, s ő úgy vélte, ezért Mészáros a hibás, hogy az ő bársonyos bőrét zavarná a vaku. Ez az egyik hír tegnapról, a másik ennek a cáfolata, ámde egyik sem autentikus. Sem Mészáros, sem az egyetem nem mondta, hogy az Istenben szerencsés milliárdos inkognitója vagy személyiségi jogai miatt nem lehetett fényképezni. Így minden csak árnykép a falon, ami alkalmas arra, hogy a konvektoros amúgy sem makulátlan renoméját tovább tépázza.

Momentán ott tartunk, hogy vagy így volt, vagy pedig nem. Persze, magunk közt szólván érdekli a rossebet a gázszerelő gyatra képe, hogy óvták-e vagy sem, engemet kizárólag ontológiailag zaklatott fel a dolog, vagy mondhatnám, sub specie aeterniatis, ha Kierkegaard lennék. De nem vagyok az, csak rám kell nézni. Innen vizsgálva viszont a sztori beleillik a rezsim törzs-, és Mészáros egyedfejlődésébe, aki utóbbi nehezen viseli a nyilvánosságot, az előbbi pedig építi Orbán Viktor egyházát, és ágyazza meg a trottyos istenségét. Ahogyan Himmlernek is elment az esze, felhúzta Wewelsburgot, miképpen a mi várunk is gyarapszik.

Benne van egyébként a levegőben, hogy nem lehet csak úgy fényképezgetni a fideszes nagyfiúkat. Ha mást nem is, azt megtanulták azért, hogy a mai politikus rocksztár és celeb is egyszerre, ezeknek az összes kínjával megverve. Egyet fingik, már mindenki tudja. Orbán Führerről is kiderült a karmelitáknál, hogy fordítva fogja a gundelbicskát, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha Mészáros is hathatósan megkérte volna az egyetemet, hogy ne készülhessen róla faragott kép. Amúgy is olyan nyúzottnak látom mostanában, még kiderülne róla, hogy nem halhatatlan. Ő sem.

Vagy mondhatnánk a Sorost is bűnösnek a fennforgásban. Hogy ő fertőzte meg migráncsos muszlimitással az egyetem agyát, és máris látszik a baj, hogy jönnek az arab számok is elveszejtésünkre. Mert ebben az estben, hogy Mészárost nem lehet ábrázolni, a Korán lehet az útmutató. A könyv azt mondja ugyanis, hogy életet csak Isten képes teremteni, az élet ábrázolása így a valóság megkettőzése, következésképp bálványimádás, egyfajta világteremtés. Mert a hit képpel ki nem fejezhető, a jámborság pedig csak írásművészettel elképzelhető. Ha ezt tudnák a fiúk, a keresztényvédő minisztérium egy egész fényképészhadat terelt volna oda a gonosz ellen. Mégsem tette.

Egyébként mindig bajba kerülnek ezek, amióta hitetlenül lettek hívők. Elkábította őket a tömjénfüst vagy megrészegültek a misebortól, ez nem tudható. Az azonban igen, hogy mindig elvesznek a szakralitás dzsungelében, és most kéretik brazil őserdőkre gondolni, amíg Orbán vadiúj fasiszta cimbije le nem tarolja őket. Köszönöm az erőfeszítést, viszont most új kihívásként – meg, hogy igazam legyen, azért – szánkázzunk vissza az időben egészen 2013-ig, amikor Illés Zoltán még falkatagként arra intette egyik képviselőtársát, hogy “miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára“. Azóta ő is megvilágosodott.

Ámde, ebben a hat éves kontextusban Illés képviselő kéretlen szavai óhatatlanul is a Bibliát hívják elő az ateistából, mégpedig ezt a részt: “Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” (1Móz 20,7). Ebből is kitetszik, hogy Illés képviselő, jóllehet, nem is akarta igazán, akkori főnökét elemelte az anyaföldtől, és, mint látjuk, lebegése azóta is tart. Így épül a fidesztemplom, amely annyira ökumenikus, hogy a világvallások java része is megfér benne. Sajátos módon, és még csak nem is tudják, de ezzel a gesztussal még hátrébb megyünk az időben, a kút mélyibe bele.

Egészen Lilithig, Ádám első és igazi feleségéig, aki azonban lázadásként kimondta Isten valódi, különleges és félelmetes nevét: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), és el is kárhozott. Ahogyan a Brian életében is megkövezésre ítélték Matthiaszt, Gott városának fiát, mert kimondta a Jehova nevet. Aztán láttuk, mi lett a cirkuszból. Istent tehát különös megfontolásokból a JHVH hangsorral jelölik, mint ahogyan erre a minénkre is megszületett az érvényes szimbólum, amely ez: O1G. Íme, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ezért nem lehetett Mészárost fényképezni a debreceni egyetemen. Oszt jó napot.

Ha és de

Azt mondta a drága, egyetlen Jean-Claude Juncker, hogy “Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban”. Ezt aztán a baloldali médiatúlsúly fölkapta, mint valami szakadt zászlót, és elharsogta kelettől nyugatig. Ez volt a címe az összes tudósításnak, a lipsikomcsi magyar polgár pedig sóhajtott nagyot megkönnyebbülve. Aztán elolvasta az egészet, és lekonyult a farka vagy a füle gusztus szerint.

Ott belül az állt ugyanis: “…Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját…” – De szavatolni fogja. Mivelhogy a külügyminisztere kijelentette, hogy belülről óhajtják szétrohasztani, s ha ő mondja, akkor úgy is lesz. Innen is látszik, hogy baj van az összetett mondatokkal, mert mindig van egy második részük, amely kezdődhet “ha”-val, “azonban”-nal meg “de”-vel is, vagy esetünkben “hacsak”-kal, ugye, amiből soha nem sül ki semmi jó.

Itt van nekünk például ez a Heinrich Himmler. Ő ígéretes fiatalember volt, jó nevelést is kapott, erre keresztapja is determinálta szinte. A gőgicsélő kisdedet Wittelsbach Henrik bajor herceg tartotta a víz alá, és ő tett ígéretet arra, hogy ellenáll a gonosznak, és a kis Heinrichet is megóvja annak incselkedésétől. Az ifjú szorgalmas volt és éles eszű, kitűnő tanulmányi eredménnyel, sakkozott, zongorázott, bélyeget gyűjtött és kertészkedett.

Miközben tudjuk miket cselekedett és hagyott cselekedni. Még 1943. október 4.-én, midőn a zsidók kiirtásáról először beszélt nagy nyilvánosság, párt-, és álattársai előtt, akkor is meg volt győződve a saját kiválóságáról, kifejtette nagyszerűségét, így: “…Keménnyé tett minket ennek elviselése, hogy ezzel egyidejűleg tisztességes emberek maradtunk – eltekintve az emberi gyengeségek miatti kivételektől -, és ez egy olyan dicsőséges fejezet, amelyről nem beszéltünk és nem is fogunk beszélni…”

Heinrich Himmler kiváló családapa volt, nagyszerű hazafi, azonban… Látjuk a fonákságot, ugye. Előfordulnak ilyen félreértések, amelyek azonban olykor végzetesek.

Egy bizonyos Keno Verseck is foglalkozott Orbán Viktor Mihállyal megrovólag, és kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök “zéró toleranciát rendelt el a zsidógyűlölettel szemben”, de a politikus és pártja ezzel egyidejűleg “bevallottan antiszemita” emberek előtt adózik tisztelettel. – Megint az a rohadt de, ami mindig a lényeget mutatja meg nekünk.

Ez az orbáni zéró tolerancia juttatja eszembe például, hogy mindemellett és ennek dacára miniszterügynök elvtársunk levélben mondott köszönetet az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali, sőt, neonáci alakulatnak, mert megvédték őt az Európai Parlamentben ettől a dúvad Sargentinitől. A Le Soir című lap ennek kapcsán idéz egy EPP képviselőt, aki azt mondja: “Nem akarjuk megszabni Orbánnak, hogy kinek írjon és kinek ne, ez legyen az ő problémája, de az biztos, hogy nem kötelességünk szeretni a barátaink minden barátját”.

Már megint ez a megengedő taknyolás. Ennek kapcsán mindig és újra felötlik bennem 1938. szeptember 29., amikor az akkori lipsik Münchenben odadobták Hitlernek Csehszlovákiát, Chamberlain pedig boldogan lobogtatta a papírját, hogy megőrizte a békét. Aztán egy év sem telt el, és lángokban állt a világ.

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Orbán egyívású Hitlerrel – dehogynem -, hanem azon a megengedő gondolkodáson busongok, amely mindig megtalálja a “ha”-kat, “azonban”-okat és a “de”-ket, hogy igazolni tudja a saját töketlenségét. Szijjártó – egyetlenünk szája – kijelentette, hogy szét akarják barmolni a Néppártot, ez a Juncker pedig az értékek betartásáról hadovál és ábrándozik. Nevetséges, de emiatt fogunk megdögleni, és ők is

Orbán Viktor Mihályról is az a vélekedés, hogy jó, jó, kicsit meghízott, kicsit gonosz lett, és lop csöppet, de olyan nagy tudású és nagy formátumú világmegváltó mégis. (Megengedő mellékmondat) Hogy Gyurcsányt idézzük, lófaszt, mama. Dagadt, tehetségtelen, törtető bunkó, gonosz zsarnok és beteg elme. Mindenki kiegészítheti a portrét kedve szerint, mindenféle “de” nélkül. Kijár az embereknek, hogy tisztán beszéljenek előttük.

Hogy a maszatolás és szöszmötölés milyen eredményre vezet, azt már három választás is bizonyítja. Én itt éjjel kettőkor felébredvén nem a világot akarom megváltani, hanem csak arra utalok, nem ártana tiszta vizet önteni a pohárba. “A krumplileves legyen krumplileves”, ugye, a gonosz pedig gonosz, akit el kell söpörni. Mindenféle megengedő “de” nélkül.

Delej

Tegnap kiderült, hogy Orbán Viktor Mihály, következésképp a kormány hagyományai, világlátása és gondolkodásmódja most meg a cserkészekével fakad egy tőről, mert a céljaik közösek. Olyan fiatalokat akarnak nevelni ezek ketten, „Akik hisznek a magyarságot ezer éve megtartó értékekben, és a jég hátán is megélnek. Nekünk természetes, hogy családban, hazában és az egymásért kiálló bajtársias szövetségben gondolkodunk. Hiszünk a magyarok határokon átívelő összetartozásában, valljuk, hogy a nemzet nem kitaláció, hanem egy élő közösség”. – Ilyeneket delirált ez az Orbán.

A fiatalok katonás nevelése cserkészileg rendben van, kormányprogramnak viszont bajos, de mit lehessen tenni. Miniszterügynök et. egyébként semmit sem mondott szokás szerint ilyen jég hátán is megél humbugokkal, bár erről a létformáról mesélhetne neki az a tömeg, amelyik gulyásért áll sorban félnapokat, illetve a megfagyottak sokasága. Esetükben nem volt eredményes a kiképzés ezek szerint, nem hogy a jég hátán, még a fűtetlen lakásban sem tudnak megélni, micsoda dolog ez, hová lett a cserkészbecsület, kérdezhetnénk, de nem tesszük, mert debilekkel fölösleges szóba elegyedni.

Szót sem érne ez a tartalmatlan és értelmetlen szófosás, ha nem rejtene azért némi nóvumot is, mégpedig azt, hogy mindenféle XXI. századi gondolat veszélyes már a rekatolizáló országban Sőt, egyáltalán maga a gondolkodás-tépelődés is libsi passzió, és veszélybe sodorja a sokat szenvedő hazát, “ha hagyjuk, a modern idők és az új kordivatok folyamatosan alááshatják azokat a kulturális alapokat, amelyek a cserkészeket cserkészekké, Magyarországot pedig magyar országgá teszik. Ezért nekünk ma jól felvert sátrak kellenek, amelyek a legerősebb viharoknak is ellent tudnak állni”. – Így nyomja a feszületet a delikvens arcába Orbán et. a megégetés előtt.

Íme, hölgyeim és uraim Magyarország miniszterelnöke a sátrában, amint dacol az elemekkel népe védése közben. Ezeket már megszokhattuk, ebben semmi unikum nincsen, ilyen gyönyöröket naponta százat is tud. Viszont megfigyelhető, hogy ebben az új uralkodásában mégis szintet lépett, ha nem is ő, mert azt már nem lehet, hanem a kiszolgáló személyzete. A beszédet egyre jobban eluralja a misztikum és a gomolygó ködök, amelyből olykor előtűnik egy-egy keresztes vitéz, mint például Kásler Miklós, aki spirituálisan akar magyarságkutató intézetet gründolni magának, hogy élhessen a régi mániájának, megvalósítva ifjúkori álmait, mint a cserkészek.

Lehetne ezen göcögni is akár, de egyáltalán nem érdemes, mert a folyamat, amelynek tanúi és részesei vagyunk, egyszer már lezajlott. Himmler is megépítette a maga Wewlsburgját, ahol a náci lovagok merültek el a hajdanvolt germán dicsőségben, majd így megerősödve lelkükben indultak gyilkolászni és embereket égetni kemencékben. Nem véletlen, hogy Schmidt Mária nagyasszony is neonáci alakokat hív meg konferenciázni, ők is ilyen gomolygó ködökkel vannak tele, mert úgy tűnik, a kereszténydemokrácia szakralitása ezt kívánja, viszont ez veszedelmesebb, mint az eddigi harci kürtök. Így süllyedünk vissza a középkorba.

Ez valami fertő lehet egyébként, vagy a vezér delejez meg mindenkit, aki a közelébe kerül, mert az is megfigyelhető, hogy aki meg ebből a gravitációból szabadul, egyből megvilágosodik. Mint Lázár János is tegnap, aki hirtelen rádöbbent, hogy szar a kormány oktatáspolitikája. Azt mondta, a gyerekeket most mindenekelőtt tanulni kell megtanítani, hiszen a hasznos élethez szükséges ismeretanyag és tudás gyorsabban változik, mint amivel a hagyományos iskolarendszer lépést tud tartani. Sőt: a kormány által erőltetett és lebutított szakképzés pont ezt a képességet nem adja meg a diákoknak, akik ennek hiányában nem tudják majd egy új gép kezelését sem megtanulni.

Hát nem csudálatos ez a megvilágosodás? Dehogynem, polgártársak, de nem egyedi. Például Navracsics et. is akkor kezdett normálisabb lenni, amikor Brüsszelből kezdte nézni, mit is művelt addig itt, és még számosan vannak ilyenek. Az ilyesmi kitisztult tudat nem azt jelenti, hogy egy csapásra haverek lettek ezek az alakok, Lázár is ugyanúgy irtandó állatfajta, mint eddig, csak mókás nézni, ahogyan kiderül, tudja ez, hogy egy nagy trágyahalom, amit művelnek, de csak akkor nyitja ki a pofáját, amikor elkezd zuhanni le a mélybe. Ami mégis egy ábránddá teszi ezt a Lázárt is, hogy azért neki volt esze. Ennek az új eresztésnek már az sincs. És lesz rosszabb is.

Orbán Vi-tung

Mao Ce-tung 1966-ban megindította a Nagy Proletár Kulturális Forradalom névre hallgató hatalmi tobzódását, amelynek áldozatai a politikai ellenfeleken kívül a gazdaság, az oktatás és a kulturális intézmények tisztségviselői voltak, állítólagos célként pedig a kínai társadalom burzsoá befolyásoktól való megtisztítását jelölte ki a bölcs vezér.

Hejj, de otthon érzem én magamat ebben a szarban (is).

A kínai hülyék bezárták az iskolákat, üldözték az értelmiséget, a fékevesztett „osztályharc” volt a jelszó, és e harc érdekében kreáltak ellenséget szó szerint egymásból, nem lévén már igazi burzsoázia. A kulturális forradalom a külföld elleni kultúrharc is volt egyben az idegengyűlölet felszításával. Slágvortokban ennyi arról, hogy ugyanaz folyt akkor a nagy falon túl, mint minálunk most a kerítésen belül.

Tudom én, hogy eleddig a hitlerájjal riogattam, sorra fedezve fel a hasonlatosságokat a bajuszos és a mi potrohosunk zakatolásában, most azonban, hogy minden kétséget kizárólag elment a mi egyetlenünk maradék esze is, az eddig sem túl rózsás kép még lehangolóbb lett, még lepusztultabb, kibővülve a kínára hajazó egyenmassza kétségbe ejtő látványával is.

Tanévnyitó volt ugyanis, amely esemény – mint minden ezen a világon – csak ugyanazt juttatta eszébe a mi kreténünknek, aki hovatovább Virág elvtársi mélységekbe liftezik, éppen már csak a pont hibádzik az „i” betűről: „…Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló…”

Bár, ha belegondolok, rajta van már azon az elcseszett írásjelen a pötty, szívecskével ábrázolva, mint rügyező kamaszlányok emlékkönyveiben. Aztán ők lesznek azok, akik vén fejjel arra döbbennek rá, a hagyományos szív ábrázolás egy fordított emberi segg voltaképp, így egész süldő korukban egy nagy valaggal vallottak forró szerelmet, és akkor elsírják magukat a protkójuk mögött, hogy tán ezért ment szarrá az életük. Nem. Orbán miatt.

Most, hogy így leföstöttem a derűs jövendőt, halljuk, mit mesélt nekünk ez a drága ember a pécsi tanévnyitó álcája mögé bújtatott kampányon. Két út áll a mostani fiatalok előtt – mondta a nagy ő -: az egyik a saját út, a másik az európai sodorvonal. Erről a másodikról villámgyorsan bebizonyította, hogy míg 1989-ben követendő példa lehetett az ő generációja előtt, addigra mára ez eltűnt. Ha ezt az utat követik a mostani fiatalok, az az önfeladásba fog vezetni, mert Európa el fog tűnni. Ha azonban azt az utat követik a maiak, amit a 89-esek mostanra kijelöltek, akkor fennmarad a nemzet.

“A mi jövőnket ma ismét azok a fiatalok jelentik, akik, mint az 56-osok, vagy a rendszerváltók nemzedéke, mernek az árral szemben evezni. Akik a családot és a nemzetet választják a multikulturalizmussal szemben.”

Íme, hölgyeim és uraim Orbán Vi-tung forradalma, amely abból áll, hogy minden nyüves fiatal valami vajákos mimézis folytán leharcolt Semjén vagy Harrach lesz, aki elborult aggyal és szemmel klopfolja mise után a húst, és révült tekintettel, csak a nemzet fennmaradására gondolva, kizárólag szaporodási céllal hántja le a jányról a tábori szürkét, és, midőn élvezkedik megvetendő módon, mozgalmi dalokat vagy gregorián slágereket énekel.

Minden elemző, aki még képes józanul gondolkozni, bánatosan mondja, hogy ez a nemzetvesztő manus minimum 2022-ig hatalomban marad, és ebben lehet is valami, ha jól belegondolunk. Addig a kölkeink napi éneklés, testnevelés, hit-, és erkölcsi oktatás, és – mindjárt – a lövészet lelket alakító nyomorúságában nőnek fel. Olvasni már nem tanulnak meg, hiszen szükség sem lesz ilyen úri huncutságokra.

De, hogy megint a Harmadik Birodalom bájával hozakodjak elő, Himmler bácsi is, midőn meglátogatta az átmenetileg meghódított orosz pusztaságot, és szőke ukrán csajokkal bájolgott, azt is elmesélte, igaz, nem tanévnyitón, hogy ezeknek elég annyi, ha le tudják írni a nevüket, és tízig el tudnak számolni.

Ha netán működne addig olyan lélekellátó intézmény, amilyet Faludy György tartott fent a recski priccsek homályában, akkor marad még majd néhány tisztább elme itt, aki érti a hexametert is, és rámutat az Orbán-féle nemzedék nyomorára Fejes mondatával: „…Csak zabáltok, tömitek magatokat túrós csuszával, rántott hallal, böfögtök, és ágyba bújtok, kedves Hábetler elvtárs…”

Viszont akkor veszi észre azt is, hogy már megint itt tartunk, ez már egyszer megtörtént, csak akkor a krumplileves volt a menü, meg a sakk, és nem a futball. Mindig azt vonyítottam, hogy az idő körben forog. Igaz, erre az öreg Buendia jött rá még Macondóban, de nem hallgatott rá senki sem, és a falu egyszer csak huss, elszállt a forgószélben.

Csakrabiznisz

Most, hogy a Pilisben szaros három milliárdért spirituális elvonuló központ épül, ami egy fedett sportlétesítményhez képest kutya lingamja (hamár), mindenki láthatja, hogy szintet léptünk. S mivelhogy pár százezer honfitársunknak anyagi jellegű táplálék nem akad, vagy csak ritkán, kormányunk nagyon helyesen szellemiekről gondoskodik. Marék rizsen, a vége felé pedig fényen is lehet élni, egészen addig, míg végül már csak egy nagy fehér alagút lesz a káprázatos világ, és ennek a végén a jó magaviseletűek belezuhanhatnak a megérdemelt Nirvanaba, ami azzal az előnnyel jár, hogy soha többé nem kell Orbán Viktor képét bámulni. Aki rosszalkodott, kágyilló lesz, vagy ganajtúró bogár. Narajana.

Viszont, hogy mi épül ott a panelproli pénzéből, arról semmit nem lehet sejteni sem. A hatalmas tudás elviselésére még alkalmatlan ustoros népünk, de lesz majd másképp is. Momentán annyi bizonyos, hogy az imbecillis Földön hét csakrapont lelhető fel, ebből a szívé (Anáhata „meg nem ütött”) éppen itt, a Dobogókőn, bár ez bizonytalan, lehet pár méterrel odébb is. Viszont hogy e tájon leledzik, az hétszentség. Bizonyság erre, hogy Atilla, a hunok nagy királya is ezt a környéket jelölte ki a birodalom központjául.

Mai táltosok szerint is szent tájék ez, ők éppen ezért információs táblákat helyeznek ide, útba igazítandó a szakrális helyek után kajtató mókusokat. A csakrák birizgálása egyébként beláthatatlan következményekkel jár, de ebbe nem gondolt bele Pártunk és Kormányunk. Koncentrációs gyakorlatokkal csakráról csakrára haladva elérhető végül a tisztánlátás, mások gondolataiban való olvasni tudás, magasabb rendű víziók, múlt-jelen-jövőbe látás és más okkult képességek (sziddhik) aszerint, hogy melyik csakra válik aktívvá, míg a delikvens végül eléri a teljes megvilágosulás állapotát.

Ha a „nagy szekér” (mahajána) tanaiban hisz Semjén Zsolt, akkor tudhatná, hogy bárki, még maga Kósa Lajos is megvilágosodhat, aminek viszont beláthatatlan folyományai lehetnek. Feledve kupakokat, mindent, tagadná meg vezérlő csillagát, és tán azt is kijelentené, mint maga Sziddhartha szépséges hercegnőkről, hogy nem kell neki, mert ez (ő) is nyakig tele van vizelettel és ürülékkel. A tisztánlátás ilyen kegyes állapotát elérve előtűnne vezénylő csillagunk bendője, benne a rosszul megrágott szotyola és tunkolt pörkütt, valamint tüntetők csokija is.

Már ez elég lenne arra, hogy OV reinkarnációjában kínai kuliként szülessen újjá. Veszélyes üzem ez a buddhizmus oder hinduizmus – gusztus szerint -, nem elég az üdvösséghez, hogy Erdő Pétert kitüntetjük, ő aztán feloldoz a ganajságunkból, és egyből Szent Péter színe elé járulhatunk fütyörészve. Mondom, nincs ez teljesen végig gondolva kormányzati szempontból, bár az is igaz, hogy halovány sejtésünk sincs arról, miféle spiritualitásról lesz itt szó, megépülhet akár a magyar Wewelsburg is, ami anno a náci világ közepe volt mágikus értelemben.

Ez a kastély, amelyet Himmler szaktárs csinosíttatott ki, az ősi pogány germán rítusokat idézte meg. A táltosok már nálunk is mozgolódnak, ugye, itt is árad a gyógyító energia a Föld kebeléből, csak úgy, mint ott. Azt a helyet a náci okkultisták tartották a világ közepének, ezt meg Atilla, valamint mai leszármazottjai. Annyi különbség van, hogy az SS-Reichsfürer magára vállalta a kastély felújításának minden anyagi terhét, hogy a halálfejes lovagrend szent erődjét felépíthesse, ezek a mieink az adófizetők farkával klopfolják a csalánt.

Mesélhetnék még Semjénnek, de Harrachnak is arról, hogy ez a móka alapjaiban más, mint a Tescoba vasárnap való vonulástól tiltás, ugyanis a templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti közvetlen módon a spiritualitást. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani, etc.

Mindezek nincsenek benne a első áldozásra kapott misekönyvben, következésképp, ha a NER csinovnyikja spiritualitásról mesél, akkor fingja sincs arról, miket mond, csak a pecsétet üti rá arra, hogy a haverek három milliárdban kalézolhassanak. Jó biznisz a csakrabiznisz, csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy a megvilágosodáshoz Sziddharthának elég volt egy fügefa, ami csak úgy pénz nélkül nő, aztán ő belátta azt is, hogy az emberi élet lényegében szenvedéssel teli, e szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás, a megszabaduláshoz pedig a „nemes nyolcrétű ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

Ilyenekről nem tud még maga Balog tiszteletes sem, pláne a Bence, a Rétvári, és nem is akarnának ennek megfelelően éldegélni csöndesen, merengve. Hogyan is venné az ki magát? Mit akarnak a fiúk tehát a szakrális titkos projekttel? Lopni, természetszerűleg. Mi mást?

Végül

Az ember végül egyedül marad. Fekszik kiterítve, izzadságtól csatakosan, égő tüdeje zihál, csövek lógnak az orrából, füle lekonyul, és állhat mellette a hazudós kántor meg a főnöke, a pajkos plébános a tömjénjével, zokoghat elfordulva a sarokban egyetlen drága gyermeke, főorvos úr hümmöghet az ágy végiben, csak ő látja meg a fényt, és, mint Ivan Iljics jó tanítványa, csak neki kell kimondani a varázsmondatot: „Bocsáss el!”. Vagy más gusztus szerint: „Naranaja”.

Mindegy is. Aztán kis idő múlva eljön a halálban meglévő másik halál, a feledés, és akkor lesz végérvényesen vége mindennek. Vannak azonban másféle magányok is, már itt, a Föld nevű bolygón, Ünnepelt és imádott, vagy gyűlölt és rettegett diktátorokéi, akik, idejük kitelvén távoli szigeteken, börtönök mélyin, ürgelukakban vagy golyó által iramlanak a feledésbe. Kivétel nincs még a Kárpátok alatt sem, ez az Univerzum rendje, mert minden determinált, mint az József Attila óta tudvalévő.

Aureliano Buendia ezredes hatalma csúcsán botjával egy három méteres kört rajzolt a porba, amelybe senki emberfia be nem léphetett, s végül, amikor elkezdett az eső cseperészni Macondóban, úgy érezte, megfojtja a magány. Mai korokban új ezredesek golyóálló készséget öltenek, kordonokkal rajzolnak kört maguk köré az utca kövén, amely mögül fizetett lengyel és magyar klakőrök hazudják neki a rajongást, hogy egy kicsit még jó legyen.

Várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is, ekképp biztatnak kretén filozófusok olvasó embereket, akik így fölkészülten válhatnak Iljiccsé, mert tudják, hogy az életük egyszerű, mindennapi és iszonyú. Ilyen megfontolásokból van mindenkinek Geraszimja, aki jámbor jószág enyhíti a kínokat és a magányt. Diktátoroknak ilyen odaadó szolgájuk nincsen, hacsak nem teljesen debil az alattvaló. Ezért van, hogy amikor a kocka fordul, még Himmler is elárulja Führerét, és patkány módján nyüszítve menekül.

Most még van egy futsalos szolga itt, aki tartja a frontot mindenféle gyilkos ösztönű osztrákokkal, franciákkal, meg voltaképp az egész világgal szemben. Rikácsolva hörög, berendel, fröcsög, amíg úgy tartja az érdeke, aztán lelép ő is, meg mindenki, mert a diktátorokat nem szeretik, hanem félik őket. Ha eljön a nap, az összes Kósa, meg Rogán rabruhába bújva igyekszik kijutni a szögesdrótok közül, az atyaisten meg ül a bunkerja mélyén, és azon mélázik, hogy ezek meg sem érdemelték őt.

Hogy így lesz, ahhoz kétség nem fér, csak, hogy mikor, azt nem tudhatni. Hogy kibírja-e az ember fél lábon addig, vagy még kettőre kell állni. Csapkodnak már a tajtékok, a vénégy is bomladozik, a csehek, szlovákok a megvetett Nyugat felé kacsingatnak, a csónak tehát léket kapott. A lengyel tezsvírek is horgadoznak, s mint tudjuk, ha ők közösen elérik a bódhiszattvaság kívánatos állapotát, akkor nem sokat szoktak cicózni, s mi marad akkor annak a mókusnak, aki alig látszik ki Putyin atyuska valagából, ami lengyel lélekkel nem egy komilfó állapot?

Semmi se marad neki. Kétmillió bamba hívő csupán, akik viszont úgy járhatnak, hogy eljön az ő Eisenhowerjük is, aki felforgató alak körbevezeti az ámuló tudatlanokat a lágerben, és ők befogott orral, mélyen megdöbbenve fordulnak ki onnan, mert meglátják, hol is éltek. Mert tudjuk, hogy Ninive nem él örökké, a tök sem, és Jónás sem. Tehát, testvéreim az úrban, a boogie-woogie klubban, türelem, ami egyszer rózsát terem, vagy valami más francot. Magamnak pedig, ha már ilyen búvópatakos irodalomórát rittyentettem, csakis ezt, és biztatásul, Babitscsal kívánom: „…szavaim hibátlan/ hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran/ szólhassak s mint rossz gégémből telik/ és ne fáradjak bele estelig/ vagy mig az égi és ninivei hatalmak/ engedik hogy beszéljek s meg ne haljak…”

Aztán meglátjuk, Babocsai néni.