Hol vót, hol meg nem vót, gyerekek, élt, éldegélt a kismalac farkán túl, a felcsúti dombon is túl, ott, ahol a kisvasút belerohan a nagyba, tehát ide s tova rohadt messze élt a várjában, de annak is leginkább az erkélyén az Oltár Vigyor nevű király, élt csendesen. Egyszerű ember vót a Vigyor király, a képeket lemeszeltette a várjában a falakon, csak egy nagy földgömböt vitetett a szobájába, meg nyóc méter könyvet bőrben, pirossat, ződet, még kéket is.
De leginkább az erkélyén éldegélt Vigyor király, ott fogatta a pópákat, csótányokat, prímásokat, iddogátak, danásztak, közben meg Vigyor király mutatta az erkélyrű a birodalmát. Stadionot, térkövet, nemzeti gödröt, meg a ködbe vesző Erdélyországot, Fel-, és Alvidéket, ukráni szorittásban vergődő nemzettesteket, élettereket, de nem lébenszraumot mégse. Szerette a népét Vigyor király, a javát akarta a népének, el is vette, tejbe meg vajba fürödött az ország.
De mindig vannak háládatlan alakok, mind ez a Hárry Pétter, aki egy ellembétékús muszliny vót, annak előtte meg filozopter és részeges bölcsész. Félhód vót a jele az oviba is már, ottan nem pöttyös labdázott, fodbalozott, nem énekeet haptákba, hogy nélküle, a talpai se léptek egymásra, meg kiröhögte az oktatóját. Öt évessen má azt szavalta, hogy nincsen neki aptya meg annya, istene meg hazája, nyóc óvónéni kapott infarktust tölle.
De egy miatyánktó rendbegyöttek mind, a hiszekegytő meg szilikonos csöcse lett az összesnek, ahogy tértek vissza a munka frontyára, má mind az összest füttyögte a nagycsoport, hogy szüjjé nekem babám, rózsám, ráncsá hust, meg hejderutyutyu, ide nekem azt a csokot, sőt, hogy kicsi nekem ez a ház, kirugom az ódalát. Ott üvőtöztek a kantáros rövidgatyájukba, lődöztek a műanyag golyószóróva, a plébános úr pedig eltelten mosolygott.
Megcsömöllött ettő a vircsfattó ez a Hárry Pétter, füttyentett a söprűjének, és elröpűt Globálisba, ami a Soros-patak partyán fekszik, úgy ének ott a népek, mind az állatok. Aszt olvasnak, amit csak akarnak, nem hallgatnak világháborús katonadalokat se, nem fodballoznak, a férfiak mosogatnak a konyhába, mindenki ellenbétékús ott, de leginkább buzi. Muszlinyok meg azé lesznek, mer annyira liberrálissak, de, hogy eszt hogyan, aszt csak a nemzeti alaptanterv tuggya.
Ezek között nőtt föl ez a Hárry Pétter, és a fejébe vette, hogy eepuszticcsa Vigyor királyt, mer mind montam, gonosz, ellenbétékús muszliny lett. Fölűt a söprűjére, iramlott, lobogott a szivárványos zászlója, rajta a félhód, hogy alig is bírt csikorogva lefékezni az erkélynél. Most is vót ott öt pópa, négy bíboros meg két csótány, iszogattak, a prímás húzta nekik, de, ahogy meglátták a Hárry Péttert emenekűt mind, Vigyor király is bebújt a függöny mögé.
Onnan kiabát, hogy boldog karácsonyt, de Hárry Pétter kicibáta, hogy levággya mind a hét fejét neki, de nem tudta bekapcsóni a fénykargyát, mer nem vót áram a konnektorba, Paks II nem épűt meg ugyanis, mer ellopták a pénzt, a Mátrai erőmű meg tropára ment a Lőrinc alatt. Így fogták el a Hárry Péttert, mer nem szuperát a fénykargya neki. Na, ugye, monta Vigyor király neki, most megdöglessz Hárry Pétter, és hivatta Pótpét Főszügyészt.
Az meg gyött, soróta a bűnöket, hogy keresztény kultúra megdöntése erőszakka, Manci néni megdöntése szintén erőszakka, luk ásása a kerittésné, arab számok bevezetésének kísérlete, meg munkaelvétel a jódógos nemzeti közmunkástó. Má ácsóták a máglyát, mikó valaki szót Vigyor királynak, hogy mégis csak muszliny a Hárry Pétter, nem e lesz bajj ebbő. Erre kinevezte őtet türbe vezérigazgatónak magyar narancsot termeeni.
Aszonta a Hárry Pétter Vigyor királynak, nem lesz ő türbe vezérigazgató, inkább mosogatni menne Londonba, de Vigyor király röhögött, hát, jóvan, brexit. Erre Hárry Pétter a homlokárra csapott, hogy ja, és inkább Norvégba röpűt civilnek, ott civileskedik most valahol a fjordokba, ott roncsa a levegőt. Vigyor király örűt, virslit kapott partedliva, de elötte még kibikázott egy labdát a Szíriuszra miheztartás végett. Jó éccakát, gyerekek.