Kategória: hídvéghi balázs

Csere

Megváltoztak a láblabdázás némely szabályai elsejétől, s nekünk, akinek vallása a stadion-szotyola kombó kurvaanyázással fűszerezve, illő dolog erről tudni. Na, ugye. – Mondhatjuk a kedves vezető nyomán, aki ezzel a hiányos mondattal, amelyben se alany, se állítmány nincsen, pőre érzelmek vannak benne csupán, a lélek maga, ahogyan kiárad, hiszen pünkösd van. Hidvéghi Balázs, aki friss, ropogós, ámde felfüggesztett EP képviselője a Fidesznek, még el sem utazott a bűnös városba, de már fikázza, mint ahogyan eddig is, mert a “magyaroktól kapott felhatalmazást”, hogy jobbra vigye az Európai Néppártot, mint mondta ezt a Kossuthban tegnap, piros pünkösd napján, ahelyett, hogy misére ment volna.

Hidvéghi Balázs nem ezen a világon él. A teste meg a hangja itt lebeg, halljuk, hogy mondja, érezzük a szagát, és mégis, mintha hologram volna valami másik univerzumból, amely párhuzamos a miénkkel, és fura dolgok történnek benne. Például abban a Fidesznek van beleszólása abba, hogy tökön rúgják a kedves vezetővel együtt vagy sem, abban Orbán Viktor Mihály legalább ér valamit, egy üveggolyót meg spulni cérnát esetleg, ebben meg nem. Egyáltalán semmit sem ér a manus, keresztülnéznek rajta, eljátszotta a jogait mint Estragon és Vladimir, hogy tényező legyen. Semmi se egyáltalán, magyar kiskakas a magyar szemétdombon a magyar ugaron. Jó, hát dagadt kiskakas, pofátlan is, aljas is, de a miénk egészen és csakis.

“A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között.” – Ezt is mondta ez a Hidvéghi a Kossuthban tegnap, tehát pünkösdkor. Úgy mellékesen egyébként fölmerül az emberben, ha már olyan kurva nagy keresztények ezek, mért nem bírnak leállni legalább egy napra. Elnyugodni, elmerengeni a lét nagy kérdésein, életen, halálon, poklon és mennyországon, vagy a tízparancsolaton, akármin. Úgy megpihenni egy percre a nagy rohanásban, és arra gondolni, hogy hazudni, lopni csúnya dolog, összeszedni a bűnöket gyónás előtt, sorba rendezgetni azokat, végtelen listára írni, ilyenek. Ezt a hazugságot is oda lehet biggyeszteni a cetli végire.

Értem én, hogy valami arcot azért meg kell őrizni a hívek számára, azt mutatni, mintha lenne valami, mert a semmibe kapaszkodni nem lehet. Bár, ha Besenyő Pista bácsi eszmefuttatásait is figyelembe vesszük a semmi és a valami viszonyáról, amit úgy foglalhatnánk össze, hogy a semmi olyan valami, ami azáltal van, hogy nincs, a gondolkodás olyan határvidékére érkezünk, ahová a hívők követni minket képtelenek. Számukra elég a Hidvéghi a Kossuthban, aki azt mondja, szembemegy azzal a politikával, amely Brüsszelben se hús, se hal. Ennyi elég is, a harc folytatódik, van értelme az életnek tovább, érdemes reggel felkelni, ilyenek. Elég ez itthoni használatra.

Aztán, ha ez a Hidvéghi az akolmelegből kiér a szeles Brüsszelbe, akkor mi lesz? Nem féltésből, de mégis. Nem kell ott sem a vezér, sem a Trócsányi, sem a Hidvéghi, a Néppártnak sem, Salvininek sem, ott áll mind az összes hatalmas győztes a semmi közepén, és mondja a hülyeségeit, de nem hallgat már rájuk senki sem. Ráadásul, mint már említettem, a futballban is változtak némely szabályok, amelyek közül a cserére vonatkozó fogta meg a képzeletemet leginkább. Most már ugyanis a lecserélt játékosnak a határolóvonal legközelebbi pontján kell elhagynia a játékteret, kivéve, ha a játékvezető engedélyezi, hogy a felezővonalnál tegye ezt meg. Nincsen tapsikolás, magunkat ünnepeltetés, villámgyors letakarodás van a küzdőtérről.

Ezen túl emlékezhetünk Einsteinre is, aki nagy bohókásan az őrültségnek egyszerű és játékos definícióját adta. Eszerint az a biztosan eszement, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. Ezt például Hidvéghire lefordítva: láthatta volna a delikvens, hogy az Unió, a Néppárt basztatása nem komilfó és nem is vezet eredményre, a partvonalhoz vezet, meg cseréhez. Ennek ellenére úgy indul elfoglalni a nyamvadt hivatalát, hogy folytatja ugyanezt, holott a főnöke már oltaná a tüzet, sasszézik hátrafelé. Jó, tudom én, hogy valahogyan be kell vezetni, el kell adni a pofára esést, aminek a vége az lesz, hogy a Néppárt nem méltó a Fideszhez. Csak, ha nem lesz új akol, mert momentán úgy tűnik, nem lesz, akkor abból hogyan lesz győzelem kihozva, ez még engem is rohadtul érdekel. Megyek tehát popcornért.

Az élet csodaszép

Az egyik decens portál szívszaggató írását az alábbi címen reklámozta, emelte ki egy ilyen hírek összegyűjtésével foglalatoskodó oldal tegnap: “Így élnek most a félbevágott ikerlányok”. Mondom ekkor, ejj, Kázmér, milyen csuda dolgok vannak földön és egen, plánesőt, hogy nem sokkal mellette Novák szaporodásos nacsasszony azzal várta a fejébe a bátor utazót, hogy “Magyarország hisz abban, hogy a saját erejéből is gyarapodhat”.

Hoztam is a popcornt, hogy én innen el nem megyek, letelepedek örökre, ha már ikreket szeletelnek, Novák elvtársnő pedig gazdasági mágus lett, és elmeséli, hogyan lehet az Unió pénze nélkül is térkövekkel borítani az egész univerzumot. Sőt, kedveseim, nem sokkal odébb meg a Hidvéghi szócső fenyegette azzal a nagyérdeműt, hogy a fideszesek kirajzanak hamarost, elöntik a világot, ahogy J. A, is tudta már, hogy “a szennyes lé lapulva árad el”.

Egyszóval, hogy kétszáz fórumot tartanak szerte az országban a Fidesz eszei, a nagyágyúk viszik az igét, azt, hogyha nem a Viktorra ikszelnek, akkor szét lesz kúrva az ország, müezzin telepszik a plébániák tetejére, betiltják a töpörtyűt, és nagyböjt helyett a ramadán lesz előírva. És még, mint friss fejlemény, a Bangóné patkányméreggel járja majd a falvakat, tanyákat, és azt gyömi a kisdedek szájába cumi helyett.

Így képzelem a fórumokat, mert országunk krémjétől erre telik, erre fussa, ahogy az agyak leamortizálódtak, de mindegy is. És még telis de teli volt ez az oldal ilyen furaságokkal, ahová azért jár az ember, hogy nekilásson eligazodni a történések dzsungelében. És akkor ilyeneket kap a képibe, hogy ikreket szeletelnek-aprítanak, és ők mégis vidáman élnek, hát nem nagyszerű? Dicsérjük hát az Urat teljes szívünkkel, ha már az eszünkkel nem lehet.

Először a Novák nacsasszonyos irományt nyitottam ki, meghagyva az ikreket desszertnek, de már ez is legalább akkora örömöket okozott. Nem a gazdaságról beszélt az elvtársnő ugyanis, ahhoz még nem ért annyira, mint a gyarapodás-ügyhöz, de majd Isten és a Párt segedelmével meglesz az is. Hanem persze, hogy a szaporulat járt a fejében, mint valami csizmás nyúltenyésztőnek vagy génmanipulátornak, s persze, hogy hazudozott, mert mit tehetett volna mást, ha ez a természete neki, mint NER-embernek.

Arról delirált a drága, hogy Orbán Viktor Mihály kitartó munkája és emberfeletti erőfeszítései nyomán – amelyeket már tankönyvbe írtak és a csudájára járnak az usákok is – a magyar ember végre megtanul megfelelően toszni, és teli lesz az ország gőgicsélő friss kisdedekkel. Mit teli lesz, már teli is van, a kilakoltatottak a családok éve jegyében – s mert aluljáróban nem lehet – erdeinkben szülnek, onnan cipelik a kölkeket kereszteltetni csakis, mer’ a kultúra, megvédés meg a migráncs és természetesen Soros.

Nem én vagyok hülye, Novák nacsasszony nem olvas KSH-t, de lehet, hogy mást sem. És most képzeljünk el egy fórumot, ahol Novák elvtársnő, mint a Fidesz nagyágyúja, ilyenekkel buzdítja voksolásra a bávatag nagyérdeműt, és örülnek egymásnak. Ilyenkor az ember lehangoló melankóliával gondol hajdani fideszesekre, mondjuk Pokornira, aki szintén geci volt, de legalább okos geci, míg ezek a maiak csak elfolynak.

Viszont – gondoltam – Novák nacsasszony tud valamit, de titkolja. Mert ha ez a nemzet sokasodásnak új módja, hogy kettőbe szelem az ikret, és így, mintegy osztódással szaporodnak, akkor megemelem a kalapomat és még lengetem is. Ehhöz képest arról van szó csupán, hogy egy sziámi ikerpárt szétválasztottak, akik köszönik, jól vannak és még boldogok is. Ezt a kincset rejtette a félbevágott ikerlányok cím, és eszembe jutott drága Monika, aki szerint régebben ez egy szakma volt.

Mármint az újságírás. Aztán ide jutott ez is. Ám, mint tudjuk, semmi nincs ok nélkül ezen a világon, így, ha az embernek Novák nacsasszonya van az ő készségeivel, ahhoz épp elég a szeletelős újságírás, mert a magyar nyelv bonyolult. Lehetne bírni azért, de nem szükséges ma már ott, ahol egy Mészáros az Osvát Ernő, és Gajdics a NER Ignotusa. Ilyen közegben az élet legalább annyira csodaszép, mint Capra filmjében, akinek a főhőse, George Bailey épp készül elemészteni magát. Neki azért eljön egy angyal, de Magyarországot már ők is kerülik. Így jártunk.

Bangóné

Az MSZP-s Bangóné a Fideszt és a patkányokat emlegette egy mondaton belül, ami nem illendő és nem is szerencsés egyáltalán. Ennek megfelelően akkora a cirkusz meg a sivalkodás, mintha Orbán tökeit szorongatnák satuban, a körmeit tépkednék ki tőből, vagy lovakkal szaggatnák négyfelé. Bangónénak eldurrant az agya, s most már hiába is magyarázza a bizonyítványt, hogy nem is úgy, hanem másképp, a fideszesek magukra vették, felismerték önmagukat mintegy a rágcsálóban, és most már, ha módjuk lenne rá, Bangónét az első lámpavasra húznák fel, hogy helyre álljon a világ rendje.

Nem feloldozásként, hanem enyhítő körülményként a tekintetes bíróság számára, de azért gondoljuk meg, nem ok nélkül való, ha a Fidesszel szemben álló egyed, miközben gúzsba kötve táncol, tehetetlenül vergődik, s közben röhögnek a képibe a fasiszták, hogy most légy okos kisanyám, akkor vérbe borul az agya, és káromkodás szakad ki belőle. Persze, az ilyen ne menjen politikusnak, mondhatnánk, ám vele szemben sem angolkisasszonyok, hanem egy bűnbanda áll kalapban és géppisztollyal a kézben, ami árnyalja a képet, és bemutatja kies hazánk végzetes és végleges romlását is.

Szentnek kellene ahhoz lenni, hogy az ember mosolyogva nézzen kínzói szemébe, és jámboran megbocsásson nekik, és ha őt hazaáruló bitangnak, sorosbérencnek, lipsibolsi kurvának, nyomorult féregnek nevezik, a hóhérról virágénekeket rebegjen. De tényleg nem kell elmenni politikusnak. A fideszes Hidvéghi Balázsnak sem kellett volna, és mégis kommunikációs igazgató a Pártban, nekünk ilyeneket dobál a gép. Bangónékat meg Hidvéghiket és az összes többit, ezek igyekeznek fölfalni egymást, mint azt ez a Hidvéghi be is jelentette, hogy filmet készítettek Bangónéról meg az ő bűneiről, hogy az egész világ hadd láthassa.

Nem élveztem még a műalkotást, nem is fogom, de remélhetőleg nem Bangóné szoknyája alól indul a svenk, ami után képzelt általános iskolai bukásokról értekeznek, vagy kiderítik, hogy a bűnös Lenin kishúga és Rákosi kurvája egyben, esetleg a malomtulajdonos kulák szeretője. Mert ezek meg így dolgoznak, és minden lehet. A játékfilmen kívül más szankciókat is kilátásba helyezett ez a Hidvéghi, ezért mondom, nem lehet látni a végét. Esetleg a földre dobják, megkövezik, kalodába zárják, és úgy mutatják meg az önérzetében sértett nagyközönségnek, hogy gondoljanak rá május 26-án, és már helyben is vagyunk.

Kampányelemmé szublimálódott Bangóné ugyanis, mint karácsonykor a szánkók, vagy a Notre Dame tüze, amely a terrorizmusra figyelmeztette Nógrádi olvasatában a keresztényien magyar hitetleneket. Mindenhol fenyeget az ellenség, és most még a fidesznépek önérzete is sérült, mint azt Rogán elvtárs kifejtette több millió ember nevében hörögve sandán. Viszont ez a sokaság, illetve ennek túlnyomó része azt sem tudja, hogy ezt a Bangónét eszik vagy isszák, fiú vagy lány, de hogy ürdüng, az hétszentség. Bangóné bűne ez, hogy magára vonta a poklot, és ordítani valót kínált az erre kiváltképp fogékony gépezetnek, és most lehet verni a dobokat teljes erővel.

És hatékony is lesz. Mert arra egy sem gondol, hogy eddig a kedves vezető hét pontját indult beteljesíteni az urnáknál, most meg ehelyett a Bangónéra kell figyelmeznie ikszeléskor. De talán mindegy is teljesen. Lemondóan legyintve vesszük tudomásul, hogy a fideszes kampánygépezet öregasszonyi pletyka szintjére kapcsol, hogy hallotta, mit mondott ez a Bangóné? Förtelem és gyalázat. Így lesz dedós kidobós egy olyan választásból, amely azért valahol egy egész ország sorsát meghatározza, és Orbánra szavazunk, mert a Bangóné bukásra áll nyelvtanból, meg valami patkányok. Ez így, kimondva elég lehangoló bír lenni, aztán mégis ez van.

Bangónét elvitte a szíve a susnyásba, és így járt. Mondhatnánk, elkövette azt a hibát, hogy odahagyta a tiszta, világos és józan beszédet, a logikus érvelést, amellyel egy normális világban okos emberekre hatni lehetne. Ez a világ azonban nem normális, és nincsenek benne okos emberek. Többségben legalábbis nem. Itt érzelmek tombolnak és tagolatlan mondatok, ezt tudni illenék. És azt is, hogy a humor olykor kifizetődőbb. Mert, ha Bangóné Svejktől tanulva pézsmapockoknak nevezte volna a fideszeseket, most csak kussolnának lányos zavarukban. Akkora lenne a csönd, mint Örkény különleges tudakozójánál, amikor azt a kérdést kapta, volt-e menstruációja Szűz Máriának a szeplőtelen fogantatás után.

De ilyen szerencsénk nekünk nincsen.

Soros üldözi Gruevszkit – azé’

Egyszerű ez, mint a faék, és, mint Hidvéghi Balázs, aki Pártunk kommunikációs igazgatója volna. De volt ő már magyar diaszpóráért felelős stratégiai igazgatóhelyettes is, valamint erdőben a vadnyom. Időnkét megnyilvánul igazgató elvtárs, olyankor kifolyik a száján Orbán Viktor maga, trottyos gatyástól és stadionostól együtt.

Tegnap is volt ilyen szeánsz az önsorsrontó brüsszeli elitről, színészetet tanuló (sic!) migráncsokról és közbevetőleg a kies hazánkban héderező tolvajról, Nikola Gruevszki volt Macedón miniszterelnökről. És egészen érdekes dolgok derültek ki az éppen aktuális címlapsztoriról.

Ezek arra engednek következtetni, igazgató elvtárs elkezdett megágyazni annak a gyalázatnak, hogy az égre-földre keresett tolvajt befogadjuk, menedéket és kacsalábon forgó otthont nyújtsunk neki, ha már annyit szenvedett inaltában. Erre abból juthatunk, hogy igazgató elvtárs a lopás tényállását nagyvonalúan feledve a következőket adta elő:

“Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány – amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható – e pillanatban üldöz és fenyeget. Vannak olyan, szintén szocialisták vezette országok az Európai Unióban, például Málta, ahol újságírókat gyilkolnak meg. Más országokban csak fenyegetőznek és politikai riválisokat üldöznek.”

Csak a hülye nem látja, hogy ebben kőkeményen benne van a politikai menedékjog lebegtetése, mert, mint a logika azt megmutatja nekünk, a volt miniszterelnököt nem azért akarják rács mögé dugni, mert lopott, hanem, mert Soros. Nos, ez a duma megint csak a szavazótábornak szól, a külvilágnak elég soványka, viszont, ha megtörténik a befogadás aktusa, akkor végleg lemegyünk a térképről.

Mert, amíg a tenyeres-talpas Fidesz-szavazónak fingja sincs arról, hogy ez a Gruevszki egyáltalán a világon van, Orbán elvtárs viszont most cezúrához érkezett, sőt Rubikonhoz, amit, ha átlép, már nincsen visszaút. Most dől el, hogy van-e önálló akarata, vagy azt végleg a Kremlben hagyta, vagy valami félre eső dácsában a félig rágott pirog melett.

Ha ugyanis menedéket ad ennek a tolvajnak, akkor azt bizonyítja, fontosabb neki a Balkán fellazítása és Európától való távoltartása, mint annak az országnak az érdeke, amelyért beosztásánál fogva felelős. Látja majd ezt az Unió is és a Néppárt is, aztán a pár szavazatért cserébe elfordítják a fejüket, mert ez egy ilyen játszma. Tényleg a vesztébe rohan az egész nyüves világ.

Hogy aztán ez a Gruevszki hogyan jutott át a határon, anyókának öltözve, vagy atlétaként átmászva a kerítésen, megcsúfolva dicső hadseregünket és egyenesen Rezsibambát és a belügyért, az is tök mindegy. Szerintem különgéppel jött. Ez a nem is kormánygép azt, és oda visz, ahová csak akar, és ahová nem szégyellik. Aranyat Svájcba, tolvajt Budapestre, teljesen mindegy.

Meg sem tudhatjuk soha, ennek Demeter elvtársnő a megmondhatója, akit épp készül kerékbe törni a rezsim. Visszatérve azért még erre a Gruevszkire, hogy ebből is sorosozás lett, azt mutatja, hogy más mondanivalójuk már tényleg nincsen. Lassan úgy néz ki ez az egész, mint egy Bosch festmény, vagy egy utolsó, tébolyult tangó, mielőtt összedől a világ.

Gyakorta vannak nekem rossz érzéseim, ezek azonban mostanában kezdenek összesűrűsödni. Nem azért, mert most épp szarabb volna, mint tegnap, hanem töményebb. Olyan monolit bazaltot kezd képezni a gyalázat, amely a jelek szerint csak földtörténeti ritmusban bomlik el, vagy, mint a sugárzó rádium. Tehát emberi léptékkel sohasem, viszont addig százszor bele lehet halni.