Kategória: hieronymus bosch

Orbán letépett fülei

Húsvét van hiszen, jutott eszébe a nagyméltóságú úrnak, és ebből fakadóan körüllengte őtet a kereszténység dohos levegője, miközben a stúdióba tartott igét hirdetni, mert a férfiember meg az asszonyállat egyenlő. Nem én vagyok a hülye, nem az ujjamból szoptam a fentieket, hanem vezérünk delirálta.

Annyit keresztényi kultúrázott, amióta rettegni hívta népét az ismeretlentől, hogy végre kijegecesedett benne ennek az egésznek a sűrű, áthatolhatatlan masszája, és a kereszténység olyan, mondja a próféta, hogy körülveszi, mint a levegő, vagy a lepkefing, amelyben férfi és nő egy polcon van.

Ez mostanában lett az agymacskája neki, ilyen huncut kis duci feminista lett most meg, hogy alámerült a nőügyek rejtelmeibe megint, és a barátnőivel teázni jár, meg pletykálni a frizurájáról, a legújabb műköröm-divatról, meg a trendi kalapokról, amit Szabadkán lehet viselni.

Ez a kisebbik baj, velősebb ennél, hogy úgy megy el az esze végleg, mint valami őskori prófétának. A magam részéről például a Brian életében megtapasztalható, totálisan megzakkant, ágyékkötős és kifordult szemű alakot látok magam előtt, midőn miniszterügynök úr küzdelmeinek hatalmasságát jellemzi, amit érettünk folytat.

A csata a teljes világegyetemre kiterjed, az Univerzum minden rejtett zugára, az összes fekete luk mögé, és ilyen képek születnek belőle: “Letépik az ember fülét, lerágják a húst a csontjairól.” Ezt mondta ő magáról. Én vizuális típus vagyok, és látom a fületlen nagyméltóságú urat, meg a meredező, vértől csöpögő csontjait.

Ilyen Hieronymus Bosch fílingje van a dolognak, macbethi álmokkal elegyest, összegezve tehát, nem normális a manus. Ezekkel a letépett fülekkel és lerágott csontokkal, és épp nagypénteken, saját szenvedéseit mutatja szinte nagyobbnak, mint a megfeszített Krisztusé voltak, és ez már döfi.

Így például, ha én tényleg keresztény lennék, akkor még a tökeit is letépném a fülei mellett, és föltenném a kérdést a nagyméltóságú úrnak, hogy ki tette vele ezt a galádságot, amelyre egyetlen autentikus válasz jöhetne, ha szeretné azt a rohadt hangszórót, hogy a Vérnyúl.

Ezek a lények az ilyen középkori alakok fejében, mint a nagyméltóságú úr is, rendszeresen garázdálkodtak, és erre nem a Gyalog galopp a bizonyság, hanem avíttas kódexek hülye iniciáléjai, amelyeken a húsvéti nyulak tényleg embereket fejeznek le, mint korai ISIS harcosok.

Ebből is látszik, hogy semmi új nincs a világban, így abban sem, hogy nagyméltóságú úr ünnepi delirálásában végre teljessé vált a fejében meglévő Soros-univerzum, mondhatni, komplett lett az őrület. Ebben például szerepelnek a “a Soros-hadsereg tisztjei”, akik mindenféle furmánnyal átalakítják a kiszemelt országokat, hogy a haszon Sorosnál kössön ki.

Nem idézem a világméretű összeesküvés minden elcseszett részletét, egy a lényeg, hogy őt meg akarják dönteni, és eközben tépik le a fülét és rágják a húsát, ilyenek. Hogy emiatt ő kétezer magyart személyesen vett föl a likvidálandók listájára, az már csak hab a tortán, és azt mutatja, hogy a mi saját bejáratú diktátorunk útjának végső szakaszába lépett.

Ebben az eluralkodó félelem és rettegés egyre agresszívabbá teszi a beteget, teljesen elszakad a valóságtól, útját viszont börtönök, rabok, és bizony hullák is szegélyezik. Ne legyünk kétségünk afelől, képes rá, mint már számtalanszor bizonyította, hogy a léleknek nincs olyan aljassága, amely távol állna tőle.

Ez is, meg az a tény is, hogy minden jel szerint egyre inkább elhatalmasodik rajta a kór, ami kiszámíthatatlanná teszi, tényleg ez az utolsó alkalom, hogy nagyobb vérzivatar nélkül lehessen megszabadulni tőle, bár már ez sem biztos. Viszont, ha most nem, akkor már soha. Az utolsó percek ezek, vagy-vagy.

És én kérek elnézést, hogy ilyen gondokkal zavarom meg a tojásfestést, kalácssütést meg a sonka forralását, a torma reszeléséről nem is beszélve, amely művelet úgy csalja elő a könnyet az ember szeméből, mintha nyolcadikán éjjel azzal szembesül, hogy ez a basa már megint itt maradt a nyakunkon.

Mindegy

Amikor Jómunkásember hírül vette, hogy a pápaszemest ezentúl úgy nevezheti bűnözőnek, hogy emiatt ő maga nem lesz az, a szabadságnak olyan bősége öntötte el, amivel egyszerűen nem tudott mit kezdeni, mert nem volt szokva hozzá egyáltalán, kiszaladt a lankák közé, a pitypangos rétre, hogy az égre írja fel olthatatlan örömét, fenyőfát mártott fortyogó szívébe, és a belőle tunkolt fekete aszfalttal karcolta a Nap alá az igazat, hogy R. A. bűnöző, és azt várta, megnyílnak az ég csatornái, lemossák az iszapot a barázdált arcú, vakkomondor elől a palánták alá bujdosó, mindent teleszülő asszonyi népek szemeiről, de semmi se történt, azt remélte, hogy a szélvihar fölkapja a traktoristák svájci sapkáját, a tornádó leporolja az agyukat, és kitisztítja a vájatokat, amelyekbe kék festék telepedett a plakátokról, és most sem hangzott el semmilyen ébresztő harsonaszó, befutott a kocsmába, hogy ott hirdesse az igét, elkiáltotta magát, hogy R A. bűnöző, és ránéztek a népek, szemük helyén bávatag fröccsös pohárral, amiben még habzott a szóda, és úgy bugyborékolt, elő, mintha sírnának, fülükből feles pohárkák kandikáltak elő, és nem hallották meg Jómunkásember zokogását, bambán vigyorogtak, a kannás bor kék tintaként folyt vissza ajkaikról, lecsöpögött az asztalra, ahol a molekulák őrült táncba kezdtek, és a koszos terítőre rajzolták, hogy Soros, Jómunkásember a templomba iramlott, hogy félreverje a harangot, de az a kurva kötél elszakadt, a bádogbános kilépett a gyóntatószékből és patája volt, kétágú nyelvével kérdezte, mi a bűnöd gyermekem, de a szenvedő hiába hajtogatta, R. A. a bűnöző, a kígyó kiszabott rá penitenciaként 666 miatyánkot, és patáival szteppelni kezdett, hogy csak úgy visszhangzott a tömjénszagú kopogás, az oltár mögül kiemelkedett valami főszerkesztő elvtárs, és mondta a mantrát, lopott pénzből működök, lopott pénzből működök, mint a bakelit, amin megakadt a tű, de a bádogbános a szájára tette a kezét, hogy csönd legyen végre, de nem lett az, valami főszerkesztő elvtárs képéből kénköves lávafolyam ömlött elő, kikanyargott az oltártól az utcára, megnőtt, mint a purhab, beborította a házakat, a kerteket, apró gyerekeket vett körül, elborította az asszonyi népek szemeit, a svájcisapkások agyának gödreit, körülfolyta a Napot, letörölte Jómunkásember szurokból tákolt feliratát, hogy R. A. bűnöző, és nem jöttek a szellemirtók, mert nem tudtak megegyezni, melyikük a nagyobb barom, Feri-e, Laci-e, és amíg ezek vitatkoztak, a lávafolyam már bekebelezte a Napot is, fekete lyukká változott, és elkezdte fölszívni a világot, iszonyú iramban zuhantak fölfelé a stadionok, kisvasutak, leszippantotta a panelek tetejét, és azokon kupakok nőttek, kerítéseket zabált föl, tüntetéseket, amitől óriási hasa lett, partedlit tekert növekvő tokájára, és kiszívta a kocsmai népek szeméből a fröccsöt, fülükből a felest, így zuhantak bele kristálytudattal a reménytelenségbe, de Jómunkásember utolsó erejével még elkiáltotta magát, R. A. bűnöző, a betűk tekeregve kanyarogtak a lyukba, amikor a létezés peremén kopasz alakok jelentek meg kéretlenül és szervezetten, bézból ütővel a kezükben, és azt kérdezték Jómunkásembertől, van valami gond, kisapám, az ütőket tenyerükbe ütögetve, és a csattogástól alig lehetett hallani az elhaló választ, semmi, most már minden mindegy, és ekkor a Nap mögül hang hallatszott, ennyi, ezt kiáltotta egy dagadt alak szivarral a szájában, majd éktelen csilingelés hallatszott, és Jómunkásember szurkos felirata helyén vibráló betűk materializálódtak, hogy jackpot, és ömlött a pénz, M. L. odatartotta köpenye zsebét, áramlott bele a zsé, és megvette a Napot, a Holdat és a csillagokat, majd a fekete lyuk elé térdelt, aki elordította magát, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, M. L. elébe borította zsebeinek milliárdos tartalmát, majd megkérdezte, mit parancsolsz édes gazdám, a kopaszok pedig közeledtek, és Jómunkásember lemondóan suttogta, most már mindegy, most már minden mindegy, és ekkor végszóként Hieronymus Bosch, a kis bohó, mint széles fejsze, mosolygott, és elhervadt a világ.

Vakondon ott legyen a szemetek!

Tegnap Áder bajuszos-töltőtoll letette a második etapra vonatkozó köztársaság nélküli köztársasági elnöki esküjét, és az Úr kegyes volt hozzá, mert akkor sem szakadt le a mennybolt, és új vízözön sem árasztotta el a holt lelkek birodalmát, amikor megválasztották őt a kijelölt bólogatójánosok, akik nem voltak kantáros rajzfilmfigurák.

Az egész aktus szóra sem volna érdemes, ha nem lennének magamfajta vén hülyék, akik már akkor is éltek, amikor ’álamelnök úr 2.0 mezei képviselőként dirigálta annak a Sólyom Lászlónak a kijelölését, aki ma már maga is a francba kívánja akkori mentorát.

Akkor, a hősi időkben Áder bajuszos kerti bányászokra vadászott ott, ahol ma Kövér a házmester, és mint volt szíves kifejteni, az ő pártja a sólyomi szavazás közben ki akarta deríteni, kik azok a képviselők, akik nem Sólyom Lászlóra, hanem Szili Katalinra szavaztak. “Ki akartuk ugrasztani a nyulat a bokorból, de helyette vakondokok ugrottak elő”

A vakondugrasztáskor a teremtő 2005-ik esztendejét írtuk itt, ahol a madár sem jár, és nem tudhattuk, hogy a jámbor, kertjeinkben bányászkodó rajzfilmhős mily fajsúlyos szerepet tölt majd be nyüves életünkben, mert ifjúi bohóságunkban nem ismertük még Bözsi nénit. Mentségünkre szóljon, hogy nagy valószínűséggel még ő sem tudott mai önmagáról, hogy báb lesz a színházban.

Ezt a létezésbéli hiátust oldotta fel a rajtunk gombaként megtelepedő rendszer, amely a listák mélyiről elővarázsolta a jobb sorsra érdemes idős asszonyt, hogy szeretett vezetőnk kampányolási céllal néki vakondoki tanácsokat adhasson. Mert ez is megvolt, ahogyan kiderült, midőn a váratlan utazás részletei fölbuktak az árból.

Mint a máma még nem titkosított jelentésekből megtudható, Nagygécen a mindenkori és örökös miniszterelnök arról is beszélt, hogy ő hogyan segített az apósának a birkáknál, ezen kívül tanácsokkal is ellátta arról, hogyan kell megvédeni a vályogházat az egerektől és a vakondoktól, ami bölcsességtől Bözsi néni padlót fogott, és nem találja már a disznait sem a hidasban.

A kedves vezető elmondta a matrónának, neki is van egy vályogháza, amit tévedésből országnak neveznek, és Áder et. 2005-ös tapasztalatai alapján az egész kócerájt nagy hatékonysággal védik meg a vakondoktól. Ilyen teremtmények ma már nincsenek is, helyettük olyan alakok töltik ki az összes teret, mint Németh Rezsi, vagy soha nem feledhetően Bayer Tagkönyv.

Ez a Tagkönyv máma az élharcosa a permanens küzdelemnek, amelyet a velem hasonlatos giliszták ellen folytatnak. Ezért vérdíjul meg is plecsnizték, hogy olyanokat mondjon a szaros szájával, amilyeneket voltaképp kedves vezetőnk gondol, csak az ő fogai közül nem lenne komilfó hallani dohos, elbaszott rendszerének leglényegét, amely ilyen kedélyesen hangzik:

“Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat.”

Értve vagyunk. Azok az idők jöttek el újra, mint amikor Dezsőnek meg kellett halnia, és a nevezetes gátőr olyan szavakkal hagyta oda népes családját, hogy ürgén, vakondon ott legyen a szemetek! A mindent ismerő tapasztalat mondatta vele a rezignált intést, hiszen nem tudhatta, hogy a maradék fogait veri-e ki a rendszer hóhéra, avagy csupán kedélyesen fölköti.

Az ilyen bayeri fölkoncolásra buzdító szavak egyébként már az ország házától sem idegenek, hiszen épp azon a napon, tehát tegnap, amikor 2.0 ’álamelnök úr nem talált vakondot a tiszteletlen ház padsorai közt, fölvette a házi tollnok tempóját egy másik fasiszta is.

Szilágyi György vizslasimogatós képviselő utcai harcra szólított egy államtitkárt, e szavakkal: „Gyere ki, úgy nyakon baszlak, hogy leszáll a fejed.” Mindez nem rendszeridegen, miniszterelnök et. is minduntalan férfias küzdelmekről álmodik, mint azt Goodfriend amerikai ügyvivő-vakondnak címzett szavaiból is kiderült, amikor ő volt terítéken, és nem a Soros.

Szilágyi manust minden bizonnyal fel fogják négyelni, miután kiderítették, hogy az üknagynénje soroshitlerbérenc kommunista volt, ő maga pedig buzi, ellenben a Bayert meg kitüntetik újra. Ő a jeles eseményre véres taknyon, térden csúszva érkezik meg a t. házba, ahol Bözsi néni zsugorított feje mosolyog majd a vitrinekben. Hogy most Hieronymus Bosch lettem, az nem az én bűnöm. Ilyenné tett a kor, amelyben nappal vér folyik, éjjel meg bor.