Tegnap hajnalban strammul átkúsztam a boltba, mintha szokványos, rigófüttyös, ónos esős nap kezdődne megint a NER dicsőségére, és látom ám, hogy a klozettpapírok mellett ott susmorog a Mikulás egy eladóval. Azt mondta neki, sajnos, teljesen be vagyok táblázva, amiből az következhetett az estére nézvést, hogy az eladó gyereke napnyugtakor szomorú lesz. Mikuláshiányban fog szenvedni, összetörik a kicsi szíve neki, és visító meg hisztiző megvonási tüneteket produkál majd a parkettához ütögetve magát.
Ebből is kitetszik, hogy a Mikulásra égető szükség van így, december elején, mint ahogyan a halkan szálló angyalokra és a gőgicsélő Jézusra a hónap vége felé, amely díszletek görög-római identitásunk origója és gyökere némethszilárdilag mintegy, nemzeti nagylétünk fundamentuma, ha jól belegondolunk. Nem lehet véletlen tehát, hogy a Soros-féle nemzetközi összeesküvés ezt a talapzatot támadja, és az lesz itt, minálunk is, mint a veszte felé száguldó Ausztriában, ahol még csak nem is konzultáltak Soros incselkedéseiről, és úgy is jártak, magunk közt szólván.
Napok óta terjedt a facén a szörnyű hír, miszerint Bécsben betiltották a Mikulást. Erre rengeteg egyszerű világlátású polgártárs rákkattant, szidva a libsibolsik kurvaannyát Gyurcsányig bezárólag, ahogyan az már szokásban van minálunk, Neriában. Tegnap aztán, ahogyan a boltból hazatértem, az is kiderült, honnan a hagymáz. A hirado.hu hivatkozott a 888.hu-ra, mint autentikus forrásra, akik az Österreich című orgánum olvasói levelei közt találták a szörnyűséget. A florisdorfi iskolában – így az összegzés – a karácsonyt már télünnepnek nevezik, Jézuska sem érkezik, a Mikulástól pedig állítólag félnének a gyerekek.
A nép eccerű gyermekeinek hangját még a Lajtán túl is meghalló oknyomozó lakájslapaj idéz is, utalva a szörnyűség eredetére: „Ez az integráció teljes félreértése, kérem, segítsenek. – írta egy névtelenséget kérő apa.” Célnál is vagyunk. Mielőtt tovább elmélkednék az őrületek fölött, meg kell jegyezzem, hogy nem sajnáltam nyomorult életemből legalább két órát, hogy végignyálazzam ennek az Österreich című lapnak az online változatát. Ilyesmit én abban nem találtam, olyat viszont igen, hogy örvendtek az ott bevezetendő melegházasságnak, meg vigyorogtak a karácsonyi receptek fölött a borvirágos orrú Mikulások is.
Hogy hazudnak ezek, az egyáltalán nem nóvum, viszont, hogy a labancok Mikulása mért fáj nekik, az egy érdekes történet. Ugyanezek az orgánumok fújják már napok óta a leckét, miszerint soha nem látott, hatalmas lánctalpasok támadják Brüsszelből a hazát, előttük Soros lovagol kivont karddal, hogy leváltsa a nemzetvédő kormányt, és olyat ültessen a nép nyakába, aki lebontja a kerítést, és niggerekkel toszatja szanaszét a bimbózó magyar szüzeket. Ha O. V. veszít – irgalom anyja ne hagyj el -, másnap a Duna-deltából fertelmes nagy uszályokon milliószám indulnak Budavára felé a terroristák, betiltják a Jézust és janicsárok űzik el a Mikulást.
Nem vagyok hülye, csak egy kicsikét. Épp annyira, hogy konokul böngésszem azt a gondolatvilágot, vagy a gondolat-nihilt inkább, ami süt Orbánból, a sleppjéből, a sajtójából, amiből így egyben valami elképesztő őrült massza kerekedik azt mutatva, hogy égető pokol lehet ezeknek a fejében. Ha következetesen végigvinném a lázárjukat, akkor tegnap reggel a boltban zokogva borultam volna a Mikulás nyakába, siratva őt, aki végleg elveszik, Rudolffal, csengőszóval és manókkal együtt. A Mikulás pedig bambán nézett volna rám, hogy ki ez a barom, mert azt sem tudja a szerencsétlen, ha jövőre nem a Viktor győz, akkor cseszheti, nem fotózkodhat a boltban, nem mondhatja, hogy hohohohó, mert mindennek vége lesz. Legalábbis a hirado.hu szerint, ami nem semmi egy delírium, ha jól belegondolunk.
Nem lennék most sem a tudósító, sem a szerkesztő helyében, mert hétfőn ebből még baj lesz, csak azt nem tudni, hogyan. Sorosozni, mint kitetszik nem lehet, sőt, semmit sem lehet, viszont hogy Orbán Viktor, ha érti még – de ez korántsem biztos -, nagy valószínűséggel kényszerzubbonyban toporzékolva csap majd szét közöttük, az is nagyon valószínű. 
Egy másik pedig az alábbiakkal zavarta meg kedves vezetőnk édes álmát: “Három hónapja vagyok itt, az erdőben alszom. Eddig nyolc-kilenc alkalommal próbáltam átjutni a magyar határon, de nem sikerül, ezért tovább próbálkozom.” Mindezt csengő magyarsággal, apró, Felcsút környéki, tájnyelvi beütéssel, amit csak sejteni lehetett. Ilyenkor – bár nem is Fluimucil Ábel – mégis csak fölvetődik a magyar parasztban: demiért? Mért kell nem csak felszakasztani a tüdőben megülepedett tébolyt, hanem még fokozni is? Pedig ez nincs is mellékhatásként megjelölve a hírado.hu dobozán, sem a gyógyszerészén.