Hoffmann Rózsának nem ment, ezért most név nélkül és izomból szándékozik rengeteg kisgyerek életét tönkre tenni Pártunk és Kormányunk. Mert a gyalunak – vagy úthengernek, gusztus szerint – működnie kell, s leginkább azért, mert csak. Így működik az ország, és így módosítanák a köznevelési törvényt a hírhedt nagyasszony poroszos szellemében. Az iskolaérettségről volna szó most épp.
Jelenleg a kiskölök akkor megy/mehet iskolába, ha betöltötte az izmos hat évet, viszont ha még nem alkalmas a dresszúrára, magyarán iskolaéretlen, még egy évet homokozhat, s aztán adhatja a fejét a tudományokra. Hogy ki alkalmas az iskolába járásra, azt az óvodapedagógusok döntik el, a macerásabb esetekben szakértő bizottság. Évtizedek óta megy ez így, úgy nagyjából egész jól, és mért ne barmolnák szét, ha valami működik, ugye. Sőt, na, ugye.
Pártunknak és Kormányunknak az az óhajtása viszont, hogy ha a gyerek hat éves, iskolába megy, ha beledöglik akkor is. Ha iskolaérett, ha nem, ha problémás, ha nem, beterelik a rendszerbe. Sőt, ha a szülő kéri, s ezzel a nagyhatalmú bizottság is egyet ért, már hat éves kor előtt is mehet iskolába a kölök. Így módosítanák most a törvényt, ami szakmailag nehezen indokolható, ellenben, ha a NER nagy egészét nézzük, akkor teljességgel érthető.
A NER-nek rengeteg jómunkásemberre van szüksége a szalagjai mellé összeszerelni, a társadalomra tehát úgy tekint, mint egy olyan rendszerre, amely ezt az igényt kiszolgálja. A magyar anya szorgalmasan szül, a kis magyar ember gyorsan-gyorsan kijárja az iskolát, és tizennyolc vagy épp tizenhat évesen munkába is áll, ott serényen dolgozik, talpai egymásra lépnek, s nyugdíjazása után pár órával lehetőleg fölfordul. Így a leghasznosabb az ország és a kedves vezető számára.
Ha ez brutálisan hangzik, nem én tehetek róla, hanem azok, akik voksukkal hatalomban tartják a rezsimet, amely szavazógépnek, beszélő szerszámnak és nemzetszaporítási eszköznek tekinti őket, semmi egyébnek. Ez a tervezett törvénymódosítás sem szól másról, mint, hogy a rendszert a kellő ütemben táplálják, egyáltalán nem törődve azzal, milyen sorsa lesz a hendikeppel iskolába kényszerített gyereknek.
Gyötrelem lesz az élete, ugyanez a szülőké és a tanító néniké is. Hat évesen elindul a látens analfabetizmus útján, előtte azonban rosszalkodik, kigúnyolják, lenézik, elverik, és minden olyan megtörténik vele, ami azokkal szokott, akik kilógnak ha lefelé, ha felfelé az átlagos közösségből, mert sem ők, sem a rendszer nem tűri azt, ha valaki nem egyenszürke. A zsenik is, a gyengébbek is elvesznek benne, és tényleg csak beszélő szerszámok jönnek ki belőle.
Erre utal a szakközépiskolások kompetencia mérése is, amely momentán azt mutatja nekünk, hogy a tizedik évfolyamban tanulók eredményei még a hatodikos elemisták átlageredményeinél is rosszabbak. Ha figyelembe vesszük azt a kormányzati szándékot Parragh elvtárssal karöltve, hogy ebbe az iskolatípusba tereljék leginkább a gyerekeinket, máris előttünk áll a jövő magyar társadalma, az írástudatlan robotoké, akik viszont tudnak lőni és buzgón imádkozni is.
Ez az oktatási rendszer végkimenetele, ennek csak egy új, ámde épp beleillő eleme az éretlen óvodások iskolába kényszerítése. Ennek viszont az a következménye, hogy – már bocsánat, de – hülyéket termel. Ez is elég nagy baj, viszont még pokollá is teszi a kiskölök életét, hogy frusztrált, lenézett és problémás felnőtt váljék belőle. Így annak bűne mellett, hogy a NER lebutítja a tagjait, még boldogtalanná is teszi őket, és egyikre sincs mentség.
Voltaképp ez az egy kis NER-szelet is bizonyíték arra, a rendszer megérett a pusztulásra, mert a társadalomnak sem szellemi, sem anyagi jólétet nem kínál, akkor pedig megbukott, szükség nincs rá. Hogy ezt most óvodások kapcsán sikerült megmutatni, az arra felhívás, hogy tessenek utcára menni. Ha másért nem, azért, hogy a hat éves gyerek élete ne legyen pokol. De, ha ez is mindegy, akkor tényleg mindegy, akkor már most ott tartunk, ami a végcél: darab, darab, seckojedno, agyhalál.